Somogyi Néplap, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-20 / 93. szám
1988. április 20., szerda Somogyi Néplap 5 Arc az álarc mögött Papp Árpád szerzői estje Kicsinek bizonyult a megyei könyvtár előadóterme hétfőn este, a jórészt barátokból, tisztelőkből és tanítványokból álló közönség számára, Papp Árpád költő és műfordító szerzői estjén. A Táncsics gimnázium tanárát Szita Ferenc, a könyvtár igazgatója köszöntötte ötvenedik születésnapja, valamint az Ezer arc egy álarc mögött című — a szerző fordításait tartalmazó — kötete megjelenésének alkalmából. Az eseményt kiegészítette a könyvtár gondozásában. Zoltán Gyuláné szerkesztésében összeállított Papp Árpád bibliográfia. A könyvtár igazgatója köszöntötte Barabás Ferenc tipográfust, a Balázs János Képzőművészeti Kör egykori tagját, aki már a szerző több kötetét illusztrálta. Válogatott alkotásait tekinthettük meg a könyvtár előadótermében. — Boldog vagyok, hogy az egyetemes kultúra ürügyén köszönthetem Papp Árpádot — mondta dr. Szíjártó István. Ezután a költő-műfordító munkásságát méltatta és baráti szavakkal ecsetelte a nemes gondolatókat közvetítő költő magatartását. — Kaposváron is lehet európai szinten írni és alkotni — hangsúlyozta. Ez az antológia eldöntheti a vitát, hogy Papp Árpád munkássága milyen értéket képvisel az irodalomban. Szabadság, értékteremtési vágy, jellem, — ezek biztosítják egy nép fennmaradását — fejezte be gondolatait dr. Szíjártó István. — Csak oda ne kelljen menni! — mondják az emberek, ha betegségről esik szó. Zsúfoltság, mostoha körülmények, szakorvoshiány; mindez együttesen jellemzi a megyei kórház rendelőintézetét. Az 1943-ban épült intézményt 10-15 ezer biztosított ellátására tervezték. A Társadalombiztosítási Intézet kiköltözése után némi átalakítással és bővítéssel mar csak betegeket fogadtak az intézményben. 1962-ben égj új szárnnyal bővítették az épületet, ám a helyhiányt így sem sikerült kiküszöbölni, mert a legfelső szintre beköltözött a Fogtechnikai Vállalat, valamint hét városi körzeti fogorvosi rendelő. Hosszas előkészítés és nem kevés huzavona — anyagi, építési gondok közepette tavaly átadták a Fogtechnikai Vállalat és a városi, körzeti fogorvosi rendelők, valamint két ugyancsak városi, általános körzet részére az Irányi Dániel utcai új szárnyat. Jelenleg 130—150 ezer lakos ellátásáról kell gondoskodniuk a szakembereknek. Az intézet egyidejű és teljes felújításáról szó sem eshetett. A megyei tanács pénzügyi támogatásával 1987 elején megkezdődött a rekonstrukció. A gyógyítómunka folyamatossága érdekében időszakosan lezártak egy-egy szárnyat és azt adták át az építőknek. A teljes felújítást három lépcsőben végzik. Az első lépcsőben befejezték a fűtés teljes rekonstrukcióját. A tetőtérben elhelyezett gázka- .zán második éve biztosítja Rigó Béta, a Móra Könyvkiadó szerkesztője humorral fűszerezett, kötetlen formában emlékezett meg a költő első szárnypróbálgatásairól, a Metszéspontok és az Erotika című kötet fogadtatásáról, sikeréről. — Papp Árpád irodalmi jelenség, akinek à versei „Fontosnak tartottuk, hogy az első számban a legtöbbet a jelennel foglalkozzunk. Hiszünk abb'an, hogy , mai életünk, elért eredményeink jobb megismerése elősegíti egymás munkájának megbecsülését, erősíti az egészséges lokálpatriotizmust” — írja előszavában Vértes György, a kalendárium szerkesztője. A közösségi igényt, a múlt iránti vonzódást kielégítő kalendáriumok sora a közelmúltban újabb gondosan szerkesztett kötettel gazdagodott, amely a barcsi Móricz Zsigmond Művelődési és Ifjúsági Központ kiadváaz egyenletes hőmérsékletet és a melegvízellátást. Tavaly februárban korszerű öltözők, zuhanyozók és egyéb szociális helyiségek készültek el. Ezzel párhuzamosan folyik a Tanácsház utcai szárny teljes felújítása. A felső szint elkészült, az alsó két szinten még tart a munka. Előreláthatólag május végére készül el ezzel a résszel a kórház műszaki brigádja. Amíg a munka folyik, az ideggyógyászat, az ortopédia, a nőgyógyászat, a reumatológia, valamint a fogorvosi hivatal a harmadik emeleten kapott helyet. Ez utóbbi most költözött új otthonába. A többi szakrendelőt várhatóan május végére tudják eredeti helyén működtetni. Dr. Csitári László főigazgató főorvos-helyettes; — A munka folyamatosan, ütemesen halad. A rekonstrukcióval párhuzamosan, a jelenlegi gyógyszerszoba helyett viszonylag nagy alapterületen épül egy közforgalmú gyógyszertár. A Galenus — laboratóriummal ellátott épületrész kivitelező munkálatait a megyei tanács anyagi támogatásával, a kórház beruházásában a Zselic Épületfelújító Közös Vállalat végzi. Az átadást május végére ígérik. Az egyedi bútorokat részben vásárolják, részben a gyógyszertári vállalat asztalosműhelyében készítik. A szakfelszerelésről, a személyzetről is ez a vállalat gondoskodik. A megnyitást augusztusra tervezik. A felújítás jelenlegi szakaszában két rendelővel, kétműszakos üzemeltetéssel végleges henem megírandó, hanem átélendő alkotások, s léteznek a nyélven túl is — mondta. Papp Árpád közvetlen, meleg szavakkal mondta el ars poétikáját a közönségnek. Szavaiból a szülőföld, a haza, az egyszerű, tisztességes emberek iránti tisztelet, a jövőért való aggódás szólt. nyaként jelent meg. A barcsi kalendárium kis szépséghibája, hogy csak gz első negyedév vége felé vehették kézbe az olvasók, de aktualitásából csupán az érdekesen megszerkesztett naptár veszít. E fejezet nem szorítkozik a napok és névnapok száraz közlésére, hanem parasztregulákkal, valamint a nevezetes vagy érdekes napok rövid ismertetésével, il- - letve a Barcson és térségében gyűjtött feljegyzések leírásával válik érdekes olvasmánnyá. A következő — Barcs anno... — rész eredeti fotók segítségével, az 1800-as éveklyére kerül a fogszabályozás. Folyamatban van a betegek ruhatárának és egy központi kartonozónak a létesítése, amely lehetővé teszi a visz- szarendeléses betegfogadást. — Azt szeretnénk elérni, hogy’ tiszta, rendezett környezetben, megfelelően felszerelt rendelőkben, higiénikus szociális helységekkel várjuk a betegeket úgy, hogy a várakozási időt is a minimálisra csökkentsük. Ésszerűbb elhelyezése lesz például a legtöbb beteget fogadó szemészetnek és a fül- orr-gégészetnek. A szakemberhiány (a röntgenosztályon egy orvos látja el a betegeket) azonban továbbra is hátráltatja a munkát — mondta dr. Csitári László. V. Á. Az est hangulatát és szépségét a Pogány Judit és Jordán Tamás előadásában megszólaló versek, műfordítások tették -még emlékezetesebbé. A találkozó Papp Ár.pád kötetének dedikálásával fejeződött be. Várnai Ágnes bői származó információkkal, korabeli hirdetésekkel enged betekintést a település akkori életébe, mezőgazdasági és ipari tevékenységébe. Megismerhetjük a századfordulós Barcs közéletének kimagasló alakjait is. A Barcson és közvetlen környékén született írók rövid életrajzát, jelentősebb műveik listáját olvashatjuk a Költők, írók című fejezetben, amely Győri Vilmos lírai fotóival fejeződik be. A kalendárium legterjedelmesebb része, a Bemutatkozik című fejezet, először a település rövid történetével, fejlődésével foglalkozik, ismertetve a jelenlegi ötéves tervciklus legfontosabb feladatait. Majd többek között bemutatkoznak a város kulturális, oktatási és egészség- ügyi intézményei, ipari és mezőgazdasági vállalatai, illetve szövetkezetei, de megismerkedhetünk a városkörnyék múltjával és jelenével is, A jól szerkesztett, színvonalas kiadvány számos közérdekű információval zárul: a barcsi telefonszámoktól a külföldre utazók valutaellátásáig, a barcsi tanács tagjaitól a kisiparosok névjegyzékéig. A tanulmányok komoly, gondos munkáról árulkodnak, de a könyv nem nélkülözi a humort sem. E rövid ismertetés végén a barcsi születésű Veress Miklós verséből idézünk néhány sort: „S már belőlem is kizuhant / a kisgyermek bár láz emelte fölébük harminc éve Barcson Himbál a vers: lélekharang / amelynek rég kitépve nyelve Ha ütik — szól De hogy si- koltson?” Tamási Rita ^^^Másfél hónappal ez- ^^Belőtt a barátom egy ^^tökéletesen kivitelezett rúgással eltörte a bókámat. Az első nagy fájdalmak, meg az ijedtség után rögtön tudtam, hogy egy ideig jó- pofáskodó ugratások céltáblája leszek. Többnyire így kezdődnek: „Hányaduk emeletről kellett kiugranod?” „Tudtam régóta, hogy ... vagy megvakul, vagy meg- sántul”. A baleseti sebészet várójában szárnyai alá vett egy bicegő, középkorú hölgy ; „Hol szúr, nyom, mennyire dagad, volt-e már törve a bokája?” Türelmesen válaszolgattam. Kedvesen megnyugtatott, hogy szerinte nem túl nagy a baj, bár soha nem lehet tudni. Ö két éve botlott meg a Á lábtörés a lépcsőn, azóta sem jött teljesen rendbe. Egy nyíltszívű férfi a szomszéd pádon ülő társának tartott nékem is szóló előadást arról, hogy a lábtörés — komplikációk esetén — halálos is lehet. 70 éves szomszédját az vitte él. Igaz, neki combnyaktörése volt. Kollégám megsajnált, amikor értesült a balesetemről, és nyomatékosan figyelmeztetett: maradéktalanül tartsam be az orvosi utasításokat, és nagyon vigyázzak, mert egész életemre nyomorék maradhatok. Látogatóim j örülték, hogy nincsenek komplikációk. Egyiikük igen Megjelent a Barcsi Kalendárium LÉPCSŐZETES FELÚJÍTÁS A RENDELŐINTÉZETBEN Augusztusban nyitják a gyógyszertárt Levél az Olvasókhoz — tévéügyben Tisztelt Olvasók! Néhány hete írtam a kaposvári tévéadóról, s most büszke vagyok. Soraimnak hatása volt. Ennél nagyobb sikerre újságíró nem vágyhat. Köszönöm a telefonhívások és levelek sokaságát, amelyekkel rövidke tudósításomra reagáltak. Szerényen el kell hárítanom azt a megtiszteltetést, miszerint jó néhányon műszaki szakértővé léptettek elő, s ilyen minőségemben kérték további segítségemet, tanácsaimat. A televízióhoz annyira értek csupán, mint sokan mások: tudom, hogy ha benyomok rajta egy gombot, akkor rövidesen kivilágosodik a képernyő, újabb gombok nyomogatása esetén pedig különféle adásokat vagyok képes étövárázsölili. Viszont töredelmesen bevat- ■ lom: a gombnyomogatások háromnegyed részében az tölt el különös elégedettséggel, amikor a készüléket elsötétítem és elnémítom :., Nem, nem vagyok televízióellenes!’ Ellenkezőleg: azt hiszem, mindenkinek jogában áll nem nézni, amit nem akar, és nézni, amit akar. örültem, hogy hírül adhattam: bővülnek a vételi lehetőségek, s nemsokára öt helyett hat műsor lesz látható, örültem, hogy — műszaki tanácsot kérve a posta illetékesétől — sokaknak elmondhattam: miféle áthangolásra, antennaforgatásra, hány ezer forintos beruházásra, esetleg műholdas parabolaanKét új tantermet építenek a somogyvári általános iskolához. A 7 millió forint értékű iskolabővítés a helyi tanács saját beruházásában, valamint jelentős társadalmi munkával készül. Korszerűsítik az iskola fűtését is tennára és egyebekre lesz vagy lehet szükség aszerint, hogy kinek milyen választékhoz van kedve. Sajnos azóta a tudnivalók legtöbbjét elfeledtem. Jó érzés sok embernek a lehetőségek sokasodásáról beszélni. De arról is be kell számolnom: bánatot is okozott ez az ügy. Fájt. hogy levélírók és telefonálók tucatjai figyelmeztettek nyelvtudásbeli fogyatékosságaimra. De nem vagyok irigy: egyben őszinte örömöt is éreztem, amikor a televíziózási lehetőségeket bővíteni akaró sok-sok földim kérdezett: mitévő legyen, hogy majd a délszláv és a német nyelvű adások vételét követően az angol, a francia — és ha lesz —, a spanyol és az ölasz nyelvterülettől érkező, valamint az orosz műsorokat is nézni tudja. Ha ilyen sökan tudnak ennyi nyelvét, akkor tálán én is i szert teszek egyszer néhánynak a tudására. Jó is volna nézni és érteni! Azután elemezni a világ minden tájáról érkező információkat, szétválogatni az ocsút a búzától, elfogadni az előremutatót és elvetni a visszahúzót! Kiművelt emberfők sokasága teszi a nemzetet. így érdemes tévét nézni! Reményt adott hát a sok olvasó. Bizonyára eljön az az idő, amikor pénzt és fáradságot nem kímélve, antennát veszek. Parabolát! Azután bekapcsolom a készüléket, és mindent érteni fogok. Vagy nem. De az az én bajom ... Luthár Péter lélektana elcsodálkozott: hogyhogy „ilyen súlyos törés után nem műtötték meg?” Valaki más azt kifogásolta, hogy miért nem fogták össze szegékkel a bokacsontokat. Rácz sógor egy kis faluból érkezett, és a nép nyelvén értésemre adta: „Te csak ne is álmodj arról édesöcsém, hagy hamarosan talpraállsz, meg hogy hat hét után leveszik a gipszet. Az enyém nyolc hónapig volt gipszben, annyit szenvedtem, mint Krisztus a körösztfán. Látod, még most is sántítok ...” Amikor postásunknak újságoltam, hogy már osak íkét hét a szobafogságom és lekerül lábamról a fehér csizma, teljesen elképedt. „Azt hiszi, akkor jobb lesz? Biztos, hogy a neheze még hátravan”. Ügy éreztem, gyógyul a sérülés. Sétáltam, lépcsőt jártam csizmásán, és ez nem tett jót. Újra fájni kezdett a lábam, ç a fájdalom másnap sem szűnt meg. Ijedten panaszkodtam az orvosnak: mi lesz velem? Lehet, hogy soha se gyógyul meg a lábam? „öregem — nyugtatott meg — van egy kis rókafar- kú fűrészem; hat egész négytized másodperc alatt levágom, ha minden kötél szakad. Három nappál később azt mondta egy másik bará- torh: van protekciója, soron- kívül szerez nekem Hicoma- tot... Azóta teljesen nyugodt vágyók ... Zátonyi László