Somogyi Néplap, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-16 / 90. szám

1988. április 16., szombat Somogyi Néplap KÖZELKÉPEK r / SZÖGES ELLENTÉTEK SZEGERDŐN ZSÁKBANFUTÁS ség van mindenütt. Ügy ér­zem, formális tiszt az én tisztem is. Fontos dolgokban mit is döntenék, öt évre, jó ha százezer forintunk van, ebből járda, út alig szüle­tik. A vegyesboltban Árvái Jó- zsefné a vezető, neki segít Szabó Józsefné. Árvainé ta­nácstag, tősgyökeres szeger­dei. Kaposváron szerzett szakmunkásbizonyítványt, s ma sem nagyon érti, miért is jött visza a faluba. A család, a kötöttségek ... — A gyerekeim hajnalban kelnek, késő délután van, mire hazaérnek. A férjem Fonyódra jár dolgozni. Ne­hezen élünk. Olyan szívesen emlékszem vissza a gyerek­koromra, Kész Laci bácsira, a tanítóra, azokra a szép szüreti bálokra! Összeka­paszkodtunk mi lányok, s nagyokat sétáltunk, nevet­tünk, sokat beszélgettünk. Most? Csak piszkálódás van, eltűnt az összetartás. Hol a postást szidják, hol engem, hol az italboltost. Mondják, az új kultúrház mögött kem­ping épül majd, madarat lesni jönnek ide az emberek, de mi már abban sem igen hiszünk. Azok, akik hétvégi háznak vették meg az elha­gyott portákat, mind, sor­ban eladják, elmennek in­nen. — Valami nagyon megvál­tozott körülöttünk — mond­ja keserűen Szabóné. — Ré­gen az asszonyok otthon vol­tak, őrizték a családot. Most az ember is, az asszony is keres, mégsem elég. A boltban vásárló asszo­nyok közül van, aki élénken helyesen, mások szomorúan csóválják a fejüket, bizony, így van ez, s egy sem akad köztük, aki azt mondaná: ugyan hallgassatok már, hi­szen kedves, jóravaló falu ez, jövő áll előttünk. Klie Ágnes ÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊI — Erdő volt itt, gyönyö­rű erdő, a Hunyadi grófok birtoka — kezdi a történe­tet Hársing Lászióné, Ma­riska néni. — 1924-ben kezdte elvenni az erdőtől a területet a falu, a gróf je­lölte ki a parcellákat a cse­lédeknek. Itt születtem, az uram 1933-ban került ide, a Somogyvár melletti Vi­dámházáról, ahol uradalmi gazda volt az édesapja. — Itt élt a rokonság, jó választásnak bizonyult — folytatja Hársing László. — Amott a feleségem testvére lakik, abban a másik ház­ban meg az unokatestvére­ink. összesen 106 ház van Szegerdőn, s háromszáznál alig valamivel több ember. Valamikor virágos-ligetes falucska volt ez, szorgalmas, összetartó nép lakta. A liget eltűnt, emlékét már csak az utca neve őrzi, virág alig nyílik a porták előtt, mert eltapossák, kitépkedik őket, az emberek meg egyre job­ban bezárkóznak. Aki tanul, az elkerülhet innen, de hát ez sem olyan egyszerű. Lá­nyom egyetemet végzett, most Marcaliban élnek. Mindén két hétben elláto­gatnak hozzánk, de nekik már nem élettér ez a falu. A Hársing-porta vakítóan fehér falú ház, a konyhából bőrkés bableves illata go­molyog, a verandán vendég- -marasztalóan öblös nádszé- kék. Nem messze azonban trágár feliratok is kerültek már másnap, s az ablakok­ból kiverték az üveget. — Nemsokára megoldódik a vízkérdés is — folytatja az elöljáró. — Igaz, hogy a községben munkalehetőség nincs, de az eljárók köny- nyen kapnak a környező na­gyobb településeken ked­vükre való munkát. Jó öt éve elismerten jól működő ifjúsági klub is volt itt, de ma ennek csak fájó hiánya van. A fiatalok névlegesen állandó lakosok, hétvégi vendégeskedők. Csöndes lett a falu nagyon. Eltűntek a békés, kugliversenves vasár­nap délelőttök is, közönyös­Alapkutotás Kaposváron Kandidátus a nőgyógyászaton bedőlt kávájú kút szemér- metlenkedik egy kertben, a pergő vakolatú ház ablakai törten ásítanak, az udvaron téglatörmelék, serdülő gaz. Cigányasszony siránkozik az úton, mérgelődve rugdal­ja foszlott cipőjével a port. Körülötte bajszos-kalapos fiatalemberek, s terhes fia­talasszonyok. Nekünk zsém- bel az asszony, haragosan rója fel a tikosiaknak mi minden bűnt követtek el el­lene, sörösflaskákkal dobál­ták meg, úgy, hogy az er­dőbe kellett menekülnie, családostul, most mondjam meg, minek ebbe a faluba máshonnan gyütt-ment csa­lád. Távolabbról, az italbolt falát támasztva van még közönség, de csak legyinte­nek, sokszor hallották már... A hatvanás években az erdőben levő cigánytelepről költöztek be családok Szeg­erdőbe. Akadt néhány üres ház, hiszen a bekötőút meg­építése után csapatostul ván­doroltak el a faluból a csa­ládok, Nagykanizsa, Marca­li vonzóbb lehetőséget nyúj­tott. — Üdülőfalunak nyilvání­tották Szegerdőt, bíztunk benne, ez ismét lendületet ad — mondja Tóth János elöljáró. — A falu a hetve­nes években elvesztette az arculatát, a lakosság ugyan kiegészült a cigánycsaládok­kal, béke mégsem született. Megesett például, hogy a frissen kiültetett meggyfa­csemetéket másnapra ártó kezek kegyetlenül derékba törték, s papirenden voltak — vannak — a tozsalkodá- sok. Az emberek egyre in­kább magúkba zárkóztak, nemigen bíznak már sem­miféle fejlődésben. Pedig a községben szép változások tapasztalhatók. A romos iskolát fél millió fo­rintért újítják fel, kultúrház lesz itt, s korszerű orvosi rendelő, méltó helyet kap a fiókkönyvtár is végre. Am a frissen kőporozott falakra Meglepődve, hitetlenkedve tekintek körül. Ez a ki­mustrált, ütött-kopott búto­rokkal zsúfolt, sötét alagsori zug lenne a kandidátus má­sodfőorvos dolgozószobája? Dr. Prievara Ferenc, a megyei kórház szülész-nő­gyógyásza olvas a tekinte­temben. — Ha csak tehettem, itt dolgoztam, nem vittem haza a munkát. Az üveges ajtón éjszakánként kiszűrődő fény­ről tudták a nővérek, hogy verem az írógépet. — Vezetékneve ismerősen cseng az idősebb korosztály fülében is. — Édesapám a kórboncta- non volt főorvos, és nyolc­vanadik életévének betöltése után is aktívan dolgozik. Azt hiszem, ő „fertőzött” meg az orvostudománnyal. Amikor elérkezett a szakmaválasztás ideje, tudtam, hogy orvos leszek. 1964-ben fölvettek a pécsi Orvostudományi Egye­temre. A városban töltött öt év meghatározó volt éle­temben. Az egyetem szelle­mi légköre: dr. Romhány i György akadémikus, pro­fesszor egyénisége, dr. La­jos László professzor hatott rám leginkább. — Mikor döntött úgy, hogy szülész-nőgyógyász lesz? — Negyedévesen, amikor ezt a szakmát tanultuk. Édesapámmal is meghány- tam-vetettem a dolgot, no meg önmagamat is sokat győzködtem és végül így döntöttem. Szigorló éveimet Kaposváron töltöttem, s el­határoztam, hogy itt mara­dok. 1971-ben — félévi ka­tonáskodás után — kezdtem meg a munkát. — Miért vállalta, hogy mindennapi munkája mellett tudományos kutatást is foly­tat? — Az első öt évet arra szántam, hogy megtanuljam a szakmát. Azután dönte­nem kellett, hogy magán- rendelőt nyitok és szabad időmben pénzt keresek, vagy a belső késztetésnek enged­ve megalapozott elméleti is­meretek birtokában folyta­tom a munkámat. Az utób­bi mellett döntöttem. Nagy segítséget jelentett a kuta­tásnál, hogy lehetőségem adódott együttműködni több nagyszerű intézménnyel. Az Orvostovábbképző Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján dr. Gáti István akadémikus támogatott és hagyta, hogy küszködjek. A kaposvári mezőgazdasági főiskola takarmánykémiai laboratóriumában 1980-tól, az alapkutatások megkezdé­sétől dr. Csapó János kan­didátus vezette és végezte el a magas színvonalú vizs­gálatokat. Pesten erre nem lett volna lehetőség. Főorvo­sunk, dr. Domány Sándor támogatása, szigorú szakmai ellenőrzése nélkül meg sem kezdhettem volna tudomá­nyos munkámat. Minden dolgozatomat, előadásomat gondosan áttanulmányozott, és addig nem engedte to­vább, amíg a legkisebb hi­bát is fellelte benne. A kór­ház vezetősége ugyancsak támogatta és értékelte a munkámat. — Mi volt értekezésének a témája? — A koraszülés megelőzé­sének lehetőségei, valamint a méhen belüli anyagcsere­viszonyok alakulása intrau­terin retardáció esetében. — A laikus számára is érthetőbb módon? — Az értekezés két rész­ből állt. Az elsőben a kora­szülések időbeni megelőzésén volt a hangsúly. Magyaror­szágon, a nálunk bevezetett egyszerű vizsgálattal, illet­ve a megelőző helyi kezelé­sekkel a 10 százalék körüli koraszülés-gyakoriságot 7 százalékra sikerült visszaszo­rítani. Ahol a koraszülések aránya az országos átlagot felülmúlta — 1980—81-től az osztályon, 1982-től' a terhes­gondozóban végeztük a szű­réseket. Értekezésem második ré­sze az említett betegcsoport­nál, a terhesség utólagos át­tekintésén kívül, olyan elmé­leti kutatást is magába fog­lalt, amely azt célozza: ho­gyan lehetne megelőzni, il­let gyógyítani ezt a kórké­pet. Az -úgynevezett sorvadt újszülötteknél ugyanis a ké­sőbbiekben (születés után) ki lehet mutatni az értelmi károsodást. Ez utóbbi alap­kutatást úgy jellemezték, mint ami nemzetközi szinten is újat jelent. — Említette, hogy me­gyénkben különös hangsúlyt kapott e témák kutatása. Miért? — Körülbelül az 1977—78- as évekre tehető a progresz- szív betegellátás bevezetése és az úgynevezett koraszü­lött központok létrejötte. Az évi 14 százalék, körüli kora­szülést azért regisztrálhat­tuk, mert a viszonylag jobb ellátási feltételek miatt ide összpontosult a betegek na­gyobb része. A magzatvizs­A sárkány-föld éve Újévi üdvözlet a dalai lámának Az iskola aulájában kifüg­gesztett hirdetés szolid, de meglepő. Gazdája idegen nyelv oktatását vállalja, de nem a megszokott divatos nyelvek elsajátítására biz­tat, hanem a tibeti nyelv megismerésére. Aki a taní­tásra vállalkozik: Lengyel T. Zoltán. Az ELTE Körösi Csorna Társaság tibeti sza­kán harmadik éve tanulja ezt a nyelvet. Tanításra vi­szont az idén vállalkozott először a kaposvári fiatalem­ber. Tanulmányai ugyan Bu­dapestre szólítják, ám leve­lezés útján szívesen oktatja a Somogyból érdeklődőket. Mint kiderült, a hirdetés­re nem tolongtak, de azért jöttek érdeklődők. Akad, aki ma is kíváncsi a Körösi Cso­rna Sándor által földerített nyelvre. A neves kutató azt írja tibeti—angol szótárának és tibeti nyelvtanának elő­szavában, hogy mivel a ti­beti müveket már korábban lefordították kínai, mongol és mandzsu nyelvre, ezeken a nyelvterületeken a tibeti ugyanazt a szerepet tölti be, mint a latin Európában. A buddhizmus tanulmányozása a tibeti nyelv ismerete nél­kül nem lehetséges. Körösi­nek még Tibetbe kellett mennie a nyelv tanulmányo­zása végett. A megyénkben élők most már Lengyel T. Zoltán segítségével úgy ta­nulhatják, hogy közben akár ki sem mozdulnak hazulról. — Az első, ami a keleti kultúrára fölhívta a figyel­memet, a kínai filozófia volt. Később egy jógakönyvet ta­nulmányoztam, majd amikor Budapestre kerültem, ke­zembe akadt a buddhista misszió néhány kiadványa. Ez a szervezet a buddhista kultúrát igyekszik könyvek­kel terjeszteni. Az innen szerzett kötetek közül na­gyon jónak tartottam a Vaj­rayána misztikus ikonográ­fiáját. Néhány kiadvány hi­telességében viszont kétel­kedtem. Eredetiben szeret­tem volna olvasni a műve­ket. Erre az egyetemen folyta­tott tanulmányok során nyílt lehetősége. A Ligeti Lajos által létrehozott szakon Tér­jék József professzor tanít­ványaként egyre jobban el­merülhetett a tibeti kultúrá­ban. — Kezdetben voltak olyan álmaim, hogy magam is el­jutok egyszer Tibetbe, de ma már a régi kultúra sokkal jobban érdekel, mint a mai Tibet. A Magyar Tudomá­nyos Akadémiának 3 ezer kötetes keleti könyvgyűjte­ménye van, jelentős részét Körösi gyűjtéséből Duka Ti­vadar szedte össze. (Duka, a katonaorvosként Indiában szolgálatot teljesítő hazánk­fia gyűjtötte össze a Cso­rnára vonatkozó forrásanya­gokat, és azt két változatban ki is adta. Az ő munkássága nélkül Körösi élete talán még most is ismeretlen len­ne.) — A tibeti nyelv tanítá­sát tanárom biztatására kezdtem el. Arra gondoltam, hogy miért ne terjessze ezt a gyönyörű kultúrát. Első­sorban azok érdeklődnek iránta, akiket a régi értékek foglalkoztatnak. Számomra a tibeti kultúra szemlélete és a tibeti gondolkodásmód je­lent sokat. Lengyel T. Zoltán egy na­gyon szép, Svájcban kiadott albumot mutat. Lámák ké­szítették. Egy újévi üdvöz­lőlapot is elővesz. A Körö­si Csorna Társaság mindösz- sze 100 darabot készített be­lőle, s többek között a da­lai lámának is küldtek egyet. Amint a kép is szemlélteti: Tibetben ez az év a sár­kány-föld éve. Lehőcz Rudolf gálatok célja az volt, hogy megállapítsuk: meddig lehet késleltetni a megindult ko­raszülést, hogy az újszülöt­tek a számukra legalkalma­sabb időpontban jöjjenek a világra. Amikor 1980-ban megpá­lyáztam az aspirantúrát, kel­lő számú magyar és német nyelvű publikáció állt mö­göttem. Fölvettek, és 1982- ben vizsgálni kezdtem a sor­vadt újszülötteket. — Mit jelent ez a kifeje­zés? — Egyrészt a kis súlyú új­szülötteket, másrészt a mé­hen belüli valamilyen oknál fogva nem megfelelően táp­lált, sorvadt magzatokat. Az előidéző tényezők külső okokra, például dohányzás és egyéb genetikai, valamint bonyolult anyagcsere-beteg­ségekre vezethetők vissza. Sajnos, ennek a károsodás­nak nincsenek nyilvánvaló jelei, ezért a terhesek 50 százaléka panaszmentes. Ha azonban a terhesség 30. he­tében elvégzett ultrahang- vizsgálatnál a legkisebb gyanú is fölmerül, akkor megkezdjük a további vizs­gálatot, lehetőleg szűrő jel­leggel. Az már a további ku­tatások célja, hogy a megfe­lelő — méhen belüli — ke­zeléssel esetleg gyógyítani tudjuk ezeket a betegeket. Erre — úgy vélem — kö­rülbelül öt éven belül adó­dik lehetőség. Dr. Prievara Ferenc 1987. november 23-án az Akadé­mia nyilvános vitáján védte meg kandidátusi értekezé­sét. A maximális 21 pontot érte el. Tízévi munkáját 26 publi­káció, 50 előadás és 8 díj­nyertes pályamunka jelzi. Idegen nyelven megjelent cikkeiről Európa több nagy­városából kérték másolatot a szakmabeliek. „Olyan vagy, mint egy bulldog!” — mondta neki nemrég az egyik munkatár­sa. Valóban. A nehéz körül­mények között „kettős for­dulatszámmal” dolgozó, nyughatatlan ember tovább kutat. A rosszindulatú pete­fészekdaganatok olyan, új megközelítésű vizsgálatát végzi el, ami elég nagy biz­tonsággal tükrözi a beteg ál­lapotát, és jó eredménnyel irányíthatja a gyógykezelé­sét. Várnai Ágnes

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom