Somogyi Néplap, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-12 / 61. szám
1988. március 12., szombat Somogyi Néplap IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Hazánkban a kínai cseréphadsereg A z első szélroham úgy söpört végig a vízen, *hogy nyugodt tükre épp csak megremegett. A stég messze bent volt a nádas mögött. Szemben a Badacsony koporsóhegye, s mellétté a Gulács kúpja. Az ezerszer megcsodált táj — amely fölött Ézsiás gondolatai sirályszárnyakon repültek a messzeségbe a hajnal bíborával vagy az est ezüstremegésében — most elhomályosodott. A messzi Tihany felől, sötét felhőből észrevétlenül tört a vízre a vihar. Fényes villámok zuhantak, mint darabokra tört pálcák. A dörgések még távolról, tompán követték. Az erősödő szélben fehér kutyák tajtékoztak a hullámok tetején, és rohantak, mint koncért viaskodó ragadozók. A csónak, orrában csörgő láncával, esetlenül himbálódzott. A hullámverés irányába fordult, bő záporokat nyelve a haragos víztől. A távoli mó. lón ekkor dör- rent a viharágyú, és a magasban robbant a piros rakéta. Mint szárnyaszegett madár hullott alá, füstcsíkot hagyva maga után. A vitorlások megdőlve, pánikszerűen igyekeztek a kikötő felé. A viz a messze mélyben haragos zölden, itt a stég alatt pisizkos szürkén hányódott. A hullámok fölcsaptak, az egyik feldöntötte az üveget, és a főtt kukoricaszemek szertehulltak, mint elszakadt nyaklánc üvegszemei. A hátizsák is vizes lett, semmi remény,^ hogy a partot megázás nélkül elérje. Mindegy hát; botjait bevonta, előcibálta esőköpenyét, belebújt, és lábát maga alá húzva visszaült a padra. Különleges érzés, egyedül a háborgó vízen. Körötte tomboltak az elemek. Siste. regve vágott a villám, és a szuperszonikus hangrobbanáshoz hasonlatos dörejek szaggatták dobhártyáját. Csodálatos volt, és félelmetes. Mint kötőfékjénél fogott, megvadult paripa, hánykó- dott csónakja a stéghez láncolva, s magasban a vijjogó sirályok kiterjesztett szárnyakkal vitorláztak. Ilyen magárahagyatottságot rég nem érzett. S ekkor, valahonnan mélyről felszakadva, elétárult egy rég elfeledett kép. Suty- tyó, mezítlábas gyerekek voltak, zsebükben csúzlival kószáltak a határban. Bőrük fekete volt, talpuk kérges, és naphosszat fürödtek a téglagödörben, bendőjük. ben lopott gyümölcsökkel. Egyik délután a falu szélső, roggyant házának udvaráról semmihez sem hasonlítható vinnyogást hallottak. Félrebillentve a kerítés gö- csörtös deszkáit, belestek. Az udvar szélén egy gödör volt, s benne egy gyermek. Tán hároméves lehetett. Földmocsikos ing takarta testét, haja csimbókban, s olyan mocskos, hogy még ók is elcsodálkoztak. Nem volt otthon senki, így hát bebújtak a deszkák között; a gödörhöz mentek. A vinnyogás abbamaradt, a gyerek riadtan nézett rájuk. Arca beesett volt, szeme tüzelt, körötte hulladék. Eszébe jutott kenyérdarabja, amit. délutánra tartalékolt. Benyúlt zsebébe, és a kislány felé nyújtotta. Az megriadt a mozdulattól. Védekezve kapta kezét az arca elé. ö csak állt, kinyújtott kezében a kenyér, s a má. sik, mint egy kis állat, ösz- szekuporodva a fejét védve. Senki sem szólt. Ügy lopakodtak ki onnan, mint a tiltott gyümölcsösből. Este otthon megkérdezte anyját. — Gonosz emberek, fiam, mindig lesznek — válaszolta. — Az a szegény pára nem tehet az anyja bűnéről. Az a ronda ember így tart. ja, mert nem az övé. Hajánál fogva teszi be reggel a gödörbe, s az anyja este addig nem viheti be, míg az ember el nem döglilk. Lopva mer csak neki enni adni... így él kitaszítva az a szegényke, tenger nyomorúságban, egyedül ... E gy hullám telibe találta a stéget, rnegzör- rentek a botok. Csuromvizes lett. Megtörölte az arcát. Áldotta eszét, hogy fölvette köpenyét. Cigaretta után kotort, s bebújva kabátja öblébe, rágyújtott. A hamut a szél szemébe vágta. Ügy fordult, hogy a hátát fújja. A távolban, a mólónál most húzott ki a rendőrhajó, s fordult Szigligetnek. Messze kellene mennie. Megszökni maga elől, a gondolatai elől1. Meddig lehet kettősségben élni? Naponta más arccal ébredni és feküdni. Hogy tüntethető el a mindennapok vakolata lelkűnkről. Az a kölyök abban a gödörben, borzasztó sorsot élhetett. Ki szabadít meg minket mindennapi gödreinkből ? Amikor átlépte a határt, még nem volt benne biztos, hogy visszajön. Mindennapi gödreink... Ki nyújt segédkezet kimászni belőle? Ami olyan egyszerűnek látszott akkor és ott, amikor megvalósulhatott volna, már nem kellett. Azt, hogy hosszú ideig ne járhasson a parton, ne lássa többet Grisel csodakék szemét, nem tudta elképzelni. S már tudja, jól van- ez így. Az első éjszaka, amit majd együtt töltenek, kárpótolja mindenért... A dörgések lassan távolodtak, a villámok is már Keszthely felé vagdostak, de a szél nem vesztett erejéből. A megeredt eső a vizet pas- kolta, millió karikákat rajzolva rá. Csuklyálját fejébe húzva úgy lesett ki, mint borz a vackából. Latolgatta, mégiscsak el kéne kötni a csónakot, és valahogy kihintázni a partra. Ilyen hullámverésben meg szélben bedobni se lehet tisztességesen. Az eső elállt, szürke felhők gomolyogtak a túlsó part előtt, amikor a távolban a vízen fel-felbukkant valami. Meresztette szemét. Nem tudta, hogy a leszálló estében nem a képzelet játszik-e vele. Felállt, aztán még a padra is. Ott valami hányódik — meg mert volna esküdni rá. Régebben az volt a szokás, hogy az énekeskönyt'ékben a cím alá odakerült annak az éneknek vagy dalnak a címe is Ad nótám jelöléssel, amelynek dallamára azt énekelni kellett. Amikor a címben említett dokumentumfilmről hallót, tam, akaratlanul is felidézte bennem egy régi nóta egyik sorát dallamként; „Jártam én is vecsernyére...” Az Isonzó elől hiányzik a határozott névelő, 3 ez a hiány juttatta eszembe az idézett dalsort. Csakhogy a vecser- nye szó előtt nem kellett használnia a névelőt a szöveg szerzőjének, hiszen nem egy bizonyos napi vecsernyére ment el, hanem álta. Iában eljárt erre a délutáni vagy esti templomi áhíta- tosságra. Az Isonzó elől azonban nem hagyható el a névelő. Folyónak a neve, a Izgalom fogta el, s úgy figyelt, majd kiugrott a szeme. Semmi kétség, egy ember vergődik bent. A hullámok hol fölvetik, hol eltakarják. Nem gondolkodott tovább. Gyors mozdulatokkal vette le esőköpenyét, aztán letérdelt, és remegő kézzel bogozta ki a táncoló csónak láncát. — Isten segíts — mormogta, és belelépett a csónakba. Megmarkolta a stég szélét, míg egyensúlyt talált, aztán határozott mozdulattal ellökte magát. Bajlódott, míg a lapátokat beillesztette a villákba, s irányba fordította a csónakot. Mikor belehúzott, nagyot lökött rajta a hullám, nyakába zúdult az első fröccs. Nem törődött vele. Válla fölött leste, megvan-e még az ember ... Mind közelebb kerültek egymáshoz. Az is észrevehette, mert kezét kétségbeesetten föltartotta, majd aláme- rülit. Örökkévalóságnak érezte, míg újra felbukkant. Lassan araszolt előre, szembe a hullámokkal. Bár a sízél ereje csökkent, de így is keményen megdolgoztatta. S ekkor úgy látta, hogy az ember elfordul, és ellenkező irányba kezd úszni. Ézsiás tölcsért formált a tenyeréből, és torkaszakad- tából ordította: — Hó, hahó, ember!!! Aztán megmarkolta a félrevágódó evezőlapátokát, és újra dolgozni kezdett. A vízben küszködő is észrevette iránytévesztését, és fáradt karcsapásokkal igyekezett feléje. A találkozás volt a legnehezebb, a táncoló vízen. Kihúzta az evezőt, és az ember felé nyújtotta. Az megragadta. Ujjai elfehéredve szorították utolsó erejükkel az evezőlapát tollát. Számára ez volt a világ egyetlen, biztos pontja. Ézsiás nem törődött a mélységgel, odahúzta az embert, s berángatta a csónakba. Sápadt volt. Kék pólóinge, fehér nadrágja rátapadt testére, "őszülő, csapzott baja szemébe hullott, amint feje mellére csuklóit. — A hajóm, odalett... — mondta. Ézsiás nem válaszolt. Megmarkolta az evezőlapátokat, és a part felé fordította a csónakot. S miközben lassú csapásokkal evezett, arra gondolt, egymásért vagyunk. Alig érezte karját, amikor végre a csendes nyiladékon besiklottak a nádasba. A levelek zizegve simogatták a csónak oldalát. A távolban fények remegtek, és könnyű dallamot hozott a szél. folyónevek előtt pedig — akár hazai, akár külföldi folyóról van szó — nyelvünkben a kialakult szokás szerint ki kell tenni a határozott névelőt. A dokumentumfilmet nem láttam, így nem tudom, mennyi szerepe lehetett a címadásban az emlékező embereknek. Valószínűleg többen is e mondattal kezdték emlékeik felidézését, az olasz folyó nevét névélő nélkül emlegették, s ez a forma lett a film címe. Sajnálatos dolog. Ugyanis a magyar nyelvre nagyon jellemző az a mód, ahogy a névelőket használja, s aki ezt nem tudja vagy nem a kialakult nyelvi szokásoknak megfelelően használja, finom értelmi árnyalatok és különböző stiláris hatások kifejezésének a lehetőségeiről mond le. Másrészt azért is baj, A világsajtót már a hetvenes évek végén bejárta a hír a szenzációs kínai régészeti leletről. Arról, amelyre 1974 tavaszán kútásó munkások bukkantak Senihszi tartományban, Hszian közelében. És amely szobortöredékekről kiderült, hogy a kínai óbirodalom első császárának, Csín Si Haung-ti- nek túlivilági kíséretét alkotó, páratlan gazdag agyaghadseregnek a részei. Azóta feltárták a császár sírboltjától alig egy kilométerre húzódó hatalmas sír üreget. Űjabb és újabb ásatások gazdagították a leletet. A helyszínen múzeumot rendeztek be; az ezer életnagyságú katonaszobor mellett lófigurák, fegyverek, harci eszközök láthatók. Néhány éve e leletekből világ körüli útra indítottak néhányat. Hozzánk közvetlenül Berlin és London után érkezett a Kínai cseréphadsereg című kiállítás. A Magyar Nemzeti Múzeumban május 15-ig látogatható. Innen Athénbe és New Yorkba utazik a kollekció. Kilenc cserépkatona, két ló, egy rekonstruált harci szekér és a sírokban lelt bronzfegyverek — összesen 33 műtárgy —, valamint térképek, a feltárás színhelyéről készült fotók, tablók és magyarázó, kísérőszövegek A kínai sírlelet Hszian közelében (Székely Tamás felvétele — KS) mert a nyelvileg helytelenül megszerkesztett cím rossz példát mutat, elsősorban a diákoknak. Magyart tanító tanárok mesélték el, hogy több osztályban is a névelő tanításakor vita volt arról, az Isonzónál a helyes forma. S mivel a filmnek, a televíziónak, a rádiónak és a sajtónak jóval nagyobb hitele van a diákok előtt, mint tanáruk szavának vagy a tankönyvnek, nem kis nehézségbe került a tanárnak igazát bizonyítani. A vita azonban szinte naponta újra kezdhető. Igen gyakran gondoskodnak a rádióban és a televízióban a riporterek és riportalanyok egyaránt arról, hogy a határozott névelő használatában bizonytalanságok keletkezzenek. Milyen gyakran hiányzik a névelő a Német Demokratikus Köztársaság próbálnak ízelítőt adni e fantasztikus régészeti leletről. Jing Cseng, aki i. e. 246- ban tizenhárom évesen került a Csin-királyság trónjára, nagy formátumú uralkodó volt. Nevéhez fűződik a hét és a Szovjetunió neve elől, ha a szocialista országokat felsorolják. E felsorolásban ugyanis Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelország stb. az országnevével szerepel, a Német Demokratikus Köztársaság és a Szovjetunió pedig az állam nevével. Ha Magyarországot, Csehszlovákiát is az államnevével emlegetnénk, eléjük is ki kellene tenni a határozott névelőt: a Magyar Népköz- társaság, a Csehszlovák Népköztársaság stb. Az államnevek ugyanis nem a földrajzi nevek csoportjába tar. toznak, hanem az intézménynevek közé, azok pedig maguk elé kívánják a névelőt; a Dunántúli Regionális Vízmű, a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Államvasutak stb. Nyelvművelő kézikönyvünk szerint igen sok névelőhasználati hibának o logikai tisztánlátás hiánya az oka. Gondoljuk meg tehát, mit akarunk elmondani vagy leírni, a nyelvi forma pedig pontosan tükrözze! Bachát László Részlet a Nemzeti Múzeum kiállításáról (MTI-fotó — Cser István felv. — KS) legerősebb kínai királyság egyesítése (i. e. 221-ben), a rövid életű, de annál jelentősebb Csin-dinasztia (i. _e. 221—207) megalapítása. Utak. csatornák és az i. e. V. században elkezdett kínai nagy fal védőszakaszainak építése, új mértékegység, az írás bevezetése, a kereskedelem fejlődése jelzik uralkodásának éveit. Méltán Vette föl a Csin Si Huang-ti (Csín Birodalmának Első Nagy Uralkodója) nevet. Életében kezdte építtetni síremlékét. Mauzóleumának fölállításán hétszázezer ember dolgozott. Mégis, hálájakor, i. e. 210-ben nem volt kész a sírkerület; utódja. Hu Hai fejezte be. Az i. e. 206-ban kitört lázadáskor tűz áldozatául esett a sírkomplexum. A hétezer életnagyságú, egyéni arcot viselő agyagkatona arcáról, testéről ezért leégett a festék, elégett a sírüreget tartó fa- gerendázat... Kettes-hármas sorokban, harci alakzatban állt a föld alatti cseréphadsereg íjjal, tegezzel, különböző fegyverekkel. ötszáz ló és ezerháromszáz harci szekér egészítette ki a császár halotti kíséretét. A legnagyobb, amelyet uralkodó mellé valaha is temettek. E hatalmas anyagból láthatunk most hazánkban egy keveset. Pákozdy Ferenc TAVASZ ELÉ A tél már ballagóban, itt-ott még csöppnyi hó van. fehér nyomok, és muzsikálva halkan, mint üde, tiszta dallam, egy ér csorog. Kelti a vágy a fákat, nyújtják is már az ágat a Nap felé; csivog a sok picinyke, lármás, jókedvű cinke tavasz elé. Ujkéry Csaba VIHARBAN Szépen magyajjul — szépen emberül „En is jártam Isonzónál"
