Somogyi Néplap, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-08 / 57. szám

1988. március 8., kedd Somogyi Néplap 7 Felújítják a fedett medencéket Számla nélkül, áron alul Nagyon „szabad volt a kassza I« Kisebb korlátozással két hónapig fürödhetnek az iga- li termálfürdő vendégei. A fedett medencéken megépí­tésük óta először végeznek nagyszabású felújítást. A 20 évvel ezelőtt üzembe helye­zett fürdőrész az utóbbi idő­ben nagyon sok gondot oko­zott az üzemeltetőnek; a me­dencék alja megrepedezett, ennek következtében csapa­dékos időben a talajvíz is bejutott, míg hosszabban tartó szárazság idején a me­dencébe töltött termálvíz szökött el. — Egy-egy éjszaka akár 2-3 köbméter vizet is pótol­nunk kellett — mondta Po- zsár Sándor fürdővezető. — Jelenleg csak az egyik fe­dett medence felújítását kezdtük el, a másikat most is használhatják a fürdőzők. Nem akartuk, hogy a beton bontásával járó zaj zavarja őket, ezért a kivitelezők, a Hydronon gmk tagjai éjsza­ka dolgoznak, illetve a hét­fői szünnapot használják ki, ilyenkor nappal és éjjel egy­aránt üzemel a légkalapács. A két medencét április 30- án kell átadni az üzemelte­tőnek. A tervek szerint az egyik medence március vé­gére elkészül, s azt követő­en kezdődik a másiknak a bontása. A gmk dolgozóit viszont hátráltatja a nem várt keménységű beton. A 20 év alatt vízkőtől borított, alaposan „beérett” beton a DRV kisebb teljesítményű légkalapácsának ellenállt. A vállalat ugyanis "először sa­ját kivitelezésben szerette volna elvégezni az összes munkát. Az említett ok mi­Hétfőn délután a Buda­pest kongresszusi központ Bartók-termébe invitálták azokat a válogatott sportoló­kat, akik a szöuli nyári olimpiára készülnek. Rend­hagyó divatbemutatóra ke­rült sor. Két vállalat — az Okisz Labor és a Hungaro- tex — modelljeit mutatták be. A „verseny” tétje: me­lyik cég termékeit viselik majd a magyar sportolók egyenruhaként az ötkarikás játékokon. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára köszöntötte a megjelenteket, közöttük Deák Gábort, a MOB elnökét; utána ízléses női kosztümöket, férfiöltö­nyöket, szabadidőruhákat és — a hűvösebb, esős időre is att viszont a bontást köny- telen volt vállalkozónak ki­adni. — A betonozást, a zsalu­zást és a medencék szige­telését már saját magunk végezzük. A bontáson kívül még a vasalást csináltatjuk külső munkaerővel. A kedvező időjárás lehe­tővé tette, hogy a fürdő dol­gozói kinti medencét is fel­töltsenek. A felújítás idején az öltözőt is zavartalanul használhatják a fürdőzők. A felújítás mintegy 1—1,5 millió forintjába kerül a DRV-nek. A bontási mun­kák — az első felmérések szerint — 200 ezer forintba kerültek volna, s ezért 60 köbméter betont kellene fel­törni. A munkák jelenlegi állása szerint viszont ennél kevesebb bontásra lesz szük­ség. gondolva — könnyű felöltő­ket mutattak be a maneke- nek. A többnyire tetszéssel fogadott mintadarabokra sza­vaztak a divatbemutató né­zői. A szavazatokat összege­zik, és szerdán közük ered­ményét. A legtöbb voksot elnyerő női kosztüm és öltöny látha­tó lesz március 27-én, a szö­uli olimpiára készülő spor­tolók ünnepélyes fogadalom­tételén. A két cég termékei nem ismeretlenek a magyar Okisz Labor ruhadarabjait hordták a zágrábi universia- dén szereplők, a Hungarotex pedig a Calgaryban lebonyo­lított téli olimpián részt ve­vő magyar sportemberek egyenruháját állította elő. Kövesi István kaposmérői lakos a Kaposvár és Vidéke Áfész kaposmérői vegyes­boltjának a vezetője volt 1985 februárjától 1986 már­ciusáig. Boltja többszemé­lyes, szabadkasszás kereske­delmi egységként működött. Kövesi István feladata volt többek között az áru hiány­talan és szabályos átvétele, a teljes készpénzbevétel na­ponkénti befizetése az áfész számlájára. Ez utóbbi kötelezettségéről Kövesi néha megfeledkezett, és a bolt bevételével a sa­játjaként rendelkezett. Időn­ként megtette azt is, hogy számlák nélkül vásárolt kü­lönböző árukat, a vételárat a bolt pénztárából fizette ki. így vett például több ezer csomag sajtos ropogós os­tyát, papírzsebkendőt, to­vábbá több kiló turistaszalá­mit, virslit, párizsit és kis mennyiségben kávét. A számla nélküli árukat áron álul kapta meg, a különbö­zeiét pedig saját céljaira használta föl. összesen több mint 120 ezer forint értékű árut vásárolt meg, mintegy 97 ezer forintért, ezen a módon. 1985-ben egy Skoda sze­mélygépkocsit vett 45 ezer forintért, s a vételárat a bolt bevételéből fizette ki. Hogy az így keletkező hi­ányt némiképp csökkentse, árut kért kölcsön egy élel­miszerboltból — ezzel a lel­táreredményt meghamisítot­ta. A Kaposvári Városi Bíró­ságon tartott tárgyaláson egy másik szálon is futott az esemény. Mátyus Ferenc ka­posvári lakos, egy írószer­bolt raktárosa 1985-ben meg­ismerkedett Szabó László kaposvári lakossal. Mátyus fölvetette, hogy tudna sze­rezni eladnivalókat, ha ta­lálnának vevőt. Szabó ráállt a dologra, s közvetítésével jutott el több ezer forint ér­tékű papírzsebkendő, kisebb mennyiségben egészségügyi papír is Kövesi Istvánhoz. Mátyus tapétát és posztert is lopott, ezeket azonban a vizsgálat során Szabó laká­sán megtalálták, lefoglalták, és jogos tulajdonosának visz- szaadták. Mátyus szállított papírzsebkendőt Csokonai Gyula zseücszentpáli lakos­nak is, s ő ezt ismeretlen személynek továbbadta. A sikkasztok és orgazdák ügyében dr. Tarr József bün­tetőtanácsa ítélkezett. A bí­róság Kövesit és Mátyust egyaránt 1 év és 2 hónapi börtönre ítélte, s 2-2 évre eltiltotta a közügyektől. Sza­bó László büntetése 1 évi börtön és 25 ezer forint pénzbírság, a szabadságvesz­tés végrehajtását azonban 2 évi próbaidőre felfüggesz­tették. Csokonai Gyulának 30 ezer forint pénzbüntetést kell fizetnie. Az ítélet nem jogerős. Divatbemutató — az olimpia jegyében Csiky Gergely Színház, IS órakor: RENDŐRSÉG. Budapest. Katona József Színház. Kaposvár, Vörös Csillag, du. 5 és este 7 órakor: VÉGSŐ VISSZASZÁMLÁLÁS, videómozi de. 9 órától nonstop, I-es te­rem: HALÁLOS játszma it., II.-es terem: BARÁTOK. Szabad Ifjúság, du. 5 órakor: ASTE­RIX 12 PRÖBÄJA, este 7 .óra­kor: A TŰZ HÁBORÚJA (16). Mozimúzeum, du. fél 6 óra­kor: BANANHEJKERINGO (14), videómozi du. háromnegyed 6 órakort HALÁLOS JÁTSZMA II. Barcs, este 7 órakor: TÁVOL AFRIKÁTÓL I—II. (14). Marca­li, este 7 órakor: HOL VOLT, HOL NEM VOLT. Radnóti, vi­deó klub'mozi. Nagyatád, du. fél 6 órakor: chikara Árnyé­ka. Fonyódi Galéria videómozí: SERIFF ÉS AZ IDEGENEK. TELEVÍZIÓ Budapait 1 8.53: Műsorismertetés. 9.05: Tévétéka. 9.55: Egy agglegény szilvesztere. 10.25 : Mozgató. 10.35: Képújság. 16.18: Műsoris­mertetés. 16.20: Hirek. 16.30: Ti­zen túliak társasága. 17.10: Egy szó, mint száz. 17.50: Hölgyko­szorú. 18.40: Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludak- kal. 19.05: Esti mese. 19.30: Hí­radó. 20.05: A klinika. 20.50: A világ szebbik fele. 21.20: Stúdió "88. 22.05: Híradó 3. Budapest 2 17.33 : Műsorismertetés. 17.40 : Stiri. 17.45: A megtalált paradi­csom. 18.40: Autók és okmá­nyok. 18.55: A zongoránál: Ga­ray Attila. 19.20: A klinika. 20.05: Spanyolország—Extrema­MAI MŰSOR durán keresztül. 20.55: Híradó 2. 21.10: Ki hallott már ilyet? 22.25: Képújság. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Vasárnapi osztrák képek. 9.30: Francia nyelvlecke. 10.00: Iskolatévé. 10.30: A kiöregedett cirkusz- oroszlán halála. 12.10: Hétfő es­ti sport. 13.00: Mi. 13.30: Ak­tualitások. 16.30: Gyermekmű­sor. 18.00: Mi. 18.30: Keményen, de szívvel. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Edmund Hillaryval a Hi­maláján át. 21.07: A Gulden- berg-nemzetség öröksége. 21.55: Játék a szuperlativuszokkal. 22.22: Betyárbecsület. 23.55: Ak­tualitások. 0.00: High Caparral. 0.50: Hírek. Oiztrák Tv 2 16.00: Vurlicer. 17.00: Iskola- tévé. 17.30: Orientáció. 18.00: ALF. 18.30: Osztrák képek. 19.00: Tv-híradó 1. 20.15: Csengő-bon­gó Ausztria. 21.07: Külföldi ri­port. 22.00: Tv-híradó 2. 22.22: Kettes klub. Majd: Hírek. Jugoszláv Tv 1 15.00: Ne. felejtsd el: Nada Dragojevic. 15.30: Ghana. 16.00: Jó napot! 16.50: Magyar nyelvű Tv-napló. 17.10: Krónika. 17.40: Kicsiny világ. 18.10: Művelődési adás. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Szá­mok és betűk. 19.00: Tv-kalen- dárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 20.00: Lottóhúzás. 20.05: A gazdag nő. 21.05: Kontakt­magazin. 22.35: Tv-napló. 22.55: Éjjel is, nappal is. 0.55: Hírek. Jugoszláv Tv 2 15.30: Éjjel is, nappal is. 17.30: Zágrábi körkép. 19.27: Ma este. 20.00: Komoly zene. 20.45: Hírek. 20.55: Szórakoztató kedd. 22.30: Hagyaték a jövőnek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek. 8.20: Társalgó. 9.44: Ibert kis zongoradarabjaiból. 10.00: Hírek. 10.05: Kapcsoljuk a pécsi körzeti stúdiót. 10.25: Éneklő Ifjúság. 10.41: Arpeggione szo­náta. 11.00: Szerelmes énekek. 11.34: Kiesi Biri királysága. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Intermikrofon. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.00: Hírek. 14.10: Magyarán szólva. 14.25: Orvosi tanácsok. 14.30: Dzsesszmelódiák. 15.00: Élő világirodalom. 15.20: Itzhak Perlman hegedül. 15.40: Pogy- gyász. 16.00: Hírek. 16.05: Kér­hetek valamit? 17.00: Thália tit­kai. 17.30: Koloratúraszoprán- áriák. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: Az Esti Magazin melléklete. 19.30: Magyar hölgyek levelei. 20.25: Radioton korongokról. 20.30: Töltsön egy órát kedvenceivel. 21.30: Sokszemközt az egészség­ről. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Sziria iszlám zenéjéből. 22.45: Peres, poros iratok... 22.55: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola énekka­ra énekel. 23.17: Carmen. 24.00: Hirek. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30—7.59: Reggeli zenés mű­sor. 6.05: Reggeli csúcs. 7.35: Slágerek mindenkinek. 8.00: Hí­rek. 8.05: Slágermúzeum. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.00: Hí­rek. 9.05: Napközben. 12.00: Hí­rek. 12.10: Nótamuzsika. 13.00: Hírek. 13.05: Popzene sztereó­ban. 14.00: Júlia — másképp. 15.00: Hírek. 15.05: Misura Zsu­zsa énekel. 15.20: Könyvről könyvért. 15.30: Csúcsforgalom. 17.30: Makarenko. 18.30: Gramo­fonsztárok. 19.00: Hírek. 19.05: Csak fiataloknak! 20.05: Bön­gészde a Zenei Antikvárium­ban. 21.00:, Hírek. 21.05: Az óri­ástök. 21.29: A 42. utca. 21.55: Az élő népdal. 22.05: Népdaloké 22.25: Egy asszony beszél. 23.00: Hírek. 23.20: A dzsessz történe­te. 24.00: Virágénekek. 0.15: Ej­fél után. BARTOK RADIO 6.00: Hírek. 6.05: Muzsikáló reggel. 8.00: Hirek. 8.13: Az MRT szimfonikus zenekara ját­szik. 9.00: Wolf-Ferrari operái­ból. 9.18: Herne-i Régi Zenei Napok. 10.30: Diákfélóra. 11.00: Zenekari muzsika. 11.53: Fran­cesca da Rimini. 13.00: Hírek. 13.05: Vidám jelenetek. 13.49: Szöktetés a szerájból. 14.10: Ma­gyar zeneszerzők. 14.50: Bálban. 15.05: Labirintus. 15.45: A ka­mara zene kedvelőinek. 17.00 : Is­kolarádió. 17.30: Poggyász. 17.50: Éljenek a víg nők! 19.00: In der Muttersprache. 19.35 : Kap­csoljuk a Pesti Vígadót. 21.55: Operaest. 23.03: Mikulásvirág. , 23.30: Hírek. I HÍREK Március A nap 6.12 órakor kél, és 17.39 órakor nyugszik a hold 23.14 órajcor kél, és 7.37 órakor nyugszik 8 Á várható időjárás Változóan felhős lesz az ég, legföljebb a nyugati megyékben fordulhat elő gyenge hó­esés. A szél északnyugatira fordul, és a Du­nántúlon időnként viharossá fokozódik. A leg­magasabb nappali hőmérséklet ma 3 és 8 Cel- sius-fok között alakul. A távolabbi kilátások (szombatig) : ország­szerte napos idő, éjszaka azonban mínusz 1—b fok között lesz a hőmérséklet. Kedd Zoltán — A MUOSZ választmá­nya hétfőn ülést tartott a Magyar Sajtó Házában. Az újságíró-szövetség vezető testületét Megyeri Károly fő­titkár tájékoztatta Grósz Ká­roly miniszterelnök és az el­nökség találkozójáról. A vá­lasztmány állást foglalt a kormányzat és a sajtó közöt­ti partneri kapcsolat fejlesz­tése mellett. — Tudományos emlékülést rendeztek tegnap az MSZMP KB Párttörténeti Intézeté- öen a két világháború kö­zötti magyar szociáldemok­rácia kimagasló képviselője. Mónus Illés születésének cen­tenáriuma alkalmából. Az emlékülést Erényi Tibor, az intézet igazgatóhelyettese nyitotta meg. Az emlékülés anyaga nyomtatásban is megjelenik. — Üjra Jordán Tamás vette át Mrozek Rendőrség című színművében a börtön­őr szerepét. A Csiky Gergely Színház társulata a héten több alkalommal a fővárosi Katona József Színházban mutatja be a darabot. — A népi ellenőrzés meg­alakulásának 30. évforduló­járól emlékeztek meg teg­nap Nagyatádon. Ez alka­lomból dr. Tamás Árpádot, a NEB elnökhelyettesét Nagyatádért emlékplakettel. Vámos József népi ellenőrt pedig Kiváló társadalmi mun­kás címmel tüntették ki. Hárman emlékplakettet, nyolcán emléklapot kaptak. — Ipari termékgyártással is foglalkozik a Kaposfarm szarvasmarha-tenyésztő vál­lalat műszaki telepe. A hús­ipari gépek felújítása, javí­tása mellett tavaly egy NSZK-beli cég megrendelé­sére 130 ezer márkáért erő­gépekre szerelhető, külön­böző méretű tolólapokat is gyártottak. Rendőrségi közlemény A Siófoki Rendörkapi- tanyság vizsgá­lati alosztálya eljárást foly­tat többrend­beli csalás el­követésének alapos gyanúja miatt dr. Ba­logh Ferencné ltosnyák Gi­zella (Buda­pest, 1953. 09. lb. Anyja neve: Varga Gizella) Budapest V., Kossuth L. u. 1. szám alatti lakos ellen, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy 1985-től 1987-ig folyamato­san Budapesten és a Balaton menti területeken több sze­mélytől különböző összegeket csalt ki, hogy azokat megadja, azonban ígéretének nem tett eleget. Személy leírása : 170—175 cm magas, kissé molett testalkatú, egyert.es tartású, feje kerek, ar­ca fehér, szeme barna, orra he­gyes, álla kerek, fülei nagyok, elállóak, haja melírozott. Is­mertetőjele: a bal bokáján „Ro­lando” tetoválás. Gúnyneve: Zi- zi. Megnyerő modorú, bizalmat keltő, jól beszél olaszul és né­metül. Kérjük, akiktől dr. Balogh Ferencné valamilyen módszerrel pénzt csalt ki, jelentkezzenek a Siófoki Rendőrkapitányságon vagy a 06-84 10-700/169-es telefo­non. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon : 11-510 ^ 370 évvel ezelőtt 1618. március 8-án fogalmaz­ta meg Johannes Kepler (1571—1630) prágai csillagász a bolygók keringési idejére vonatkozó III. törvényét. Az ég törvényhozója címmel megtisztelt kiváló német csillagász, a kopernikuszi korszakban kibontakozó új csillagászat egyik megterem­tője 1571. december 27-én* született, s fő érdeme, hogy továbbfejlesztette, pontosab­bá tette Kopernikusz rend­szerét. A bolygómozgás há­rom híres törvénye közül az első azt deklarálja, hogy a bolygók ellipszis alakú pá­lyán mozognak, s e palya egyik gyújtópontjában a Nap van. Kepler ezzel kikü­szöbölte a kopernikuszi rendszerből azt az ókorból származó tévhitet, hogy az égitestek kizárólag „tökéle­tes” körpályán mozoghat­nak. Második törvénye sze­rint a bolygókat és a Napot összekötő egyenes, a vezér­sugár egyenlő idők alatt egyenlő területeket súrol, s a bolygók — ennek megfe­lelően — Nap-közleben na­gyobb sebességgel mozog­nak, mint Nap-távolban. Végül 1618-ban fogalmazta meg a harmadik törvényt; eszerint <a bolygók keringési idejének négyzetei úgy aránylanak egymáshoz, mint a Naptól való középtávolsá­gaik köbei. Gyártó kerestetik Megyénk elektronikai hát­tériparának a bővítését célzó kiállítás nyílik szerdán Ka­posváron a Technika Házá­ban. Olyan termékeket lát­hat a közönség, amelyre a megyei tanács ipari osztálya gyártókat keres. A kiállítás az Ipari Minisztérium tavaly meghirdetett megyei szerke-, zetátalakítási programjához kapcsolódik. — Kiállítás nyílt Csurgón a Csokonai művelődési köz­pontban Makai Károly so­mogyi kastélyokat ábrázoló alkotásaiból. A tárlat egy hétig látható. — A Voluntas huszadik évfolyamának első száma je­lent meg a napokban. A ka­posvári Táncsics gimnázium diáklapjában ezúttal több cikk is az iskola alapításá­nak 175. évfordulóján rende­zett eseményekről szól. — Sikeres véradónapot rendezett a helyi Vöröske­reszt a hétvégén Balaton- földváron : 74 lakos 25,5 liter vért adott. A kőröshegyi vö­röskeresztesek ünnepségen köszöntötték a véradókat. — Ingyen tisztíttathatták cipőjüket egy új cipőkrém reklámakciója során néhány napig a párizsiak. Mintegy húsz metróállomáson egy- egy komornyiknak és szoba­lánynak öltözött, fehérkesz­tyűs páros volt a cipőtisztító. — Leégett tegnap délután Toponáron a termelőszövet­kezet területén egy istálló­ból nyúltartásra átalakított épület. Az állatokat a fűzből nem sikerült kimenteni. A kár 850 ezer forint. A tűz keletkezésének okát vizsgál­ják. A Somogy Megyei Patyolat OLCSO ÁRU BOLTJAIBAN ..bAla BUTIK '. Kaposvár. Bé­ke-Füredi lakótelep (Patyolat helyén), Ságvári u. Ezen a hé­ten is új, színes áruválasztékkal várjuk vásárlóinkat. Olcsó im­port kilós női, férfi felsőruhá­zati cikkek, olcsó női cipők, ha­risnyák. fonalak. méteráru. . (1(11625)

Next

/
Oldalképek
Tartalom