Somogyi Néplap, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-26 / 73. szám

1988. március 26., szombat Somogyi Néplap 3 Cukorgyári és tsz-szakemberck tapasztalatcseréje Jugoszláv kapcsolat A Kaposvári Cukorgyár és a bácskapalánki Majevjca gépgyár között három éve kezdődött az együttműködés. A jugoszláviai cég mezőgaz­dasági gépeket gyárt, s el­sősorban a cukorrépa ter­mesztéséhez szükséges esz­közökre szakosodott. Tavaly és tavalyelőtt két-két, fran­cia licenc alapján készített önjáró betakarító gépet ho­zott be a kaposvári gyár Ju­goszláviából Néhány nappal ezelőtt a cukorgyár és tíz termelőszövetkezet szakem­berei Bácskapalánkára láto­gattak, hogy a további együttműködést fejlesztő ta­pasztalatcserén vegyenek részt. Kováts Imre, a cukorgyár igazgatója a látogatásról el­mondta: — Két év tapasztalatait gyűjtöttük össze már a Ma- jevica- cég gépeiről, most azért mentünk el a gyárba, együtt a mezőgazdasági üze­mek képviselőivel, hogy el­mondjuk észrevételeinket s alaposan megismerjedjünk a jugoszláv partner kínálatá­val. Nem udvariaskodtunk, igazi munkalátogiatás volt ez. Jó néhány hibára is fölhív­tuk vendéglátóink figyelmét: el. is fogadták észrevételein­ket. hiszen az üzemeltetés során tapasztaltakról pontos, tényszerű leírást adtunk. Kí­vánságainknak megfelelően módosítják az újabb gépe­ket, s ezzel mindegyik fél nyer. — Láttak-e újdonságokat? — Egy fejlesztés alatt álló gép különösen érdekes volt. Ma a répafej és a répalevél nagyrészt kint marad a föl­deken, mert a betakarító gé­pek nem alkalmasak rá, hogy fölszedjék. Holott a fej és a levél kitűnő takarmány. Láttuk Bácskapalánkán a fej- és levélbegyűjtő gép prototípusát, s megállapod­tunk, hogy egy ilyen gépet az elsők között kapunk ki­próbálásra. — Üzlet is született? — Öt répafelrakó gépet hozunk be még az idén. A gyár partnerüzemeiben sze­dő- és fejezőgép több van. felrakó kevesebb. Ezért igyekszünk felrakógépekkel kiegészíteni az állományt. Üjabb önjáró eszközök be­hozatala is lehetséges; ezek elvégzik a kiszedést, a feje- zést és a felrakást is. A kint látottak alapján kidolgozha­tunk egy új együttműködési tervezetet a hazai téeszek­kel. — Mi lenne ez? — A répatermesztéshez szükséges gépek importja csak akkor lehetséges, ha répából készült termékeket tudunk exportálni. A logi­kai sor a következő: igen nagy kedvezménnyel bizto­sítanánk kiszedő és felrakó­gépeket a gazdaságoknak, ennek fejében a termelők lemondanának a nedves ré­paszelet iránti igényükről, a cukorgyárban így több sze­letet tudnának szárítani, a szárított répaszelet jó ex­portcikk. A nedves szeletről való lemondás viszont azt jelenti, hogy takarmányról mondanak le a gazdaságok. Nos. ezt lehetne részben pó­tolni a fej- és levélfölszedő gép behozatalával. — Ez a cukorgyár ajánla­ta. Vajon lelkesednek-e majd érte a répatermelő gazdasá­gok? — Bizonyára tárgyalások, alkudozások sorozata vár ránk. De azt mindenkinek be kell látnia: a répához gépek kellenek, ezeket im­portból lehet beszerezni, az importot viszont csak ex­porttal alapozhatjuk meg. Vannak érdekkülönbségek, de az érdekegyezések, véle­ményem szerint, nagyobbak. Bízom benne, hogy sikerül kölcsönösen előnyös megál­lapodásokat kötnünk, s ab­ban is, hogy ezt segíti a ju­goszláviai kapcsolat. L. P. Bányász­lámpa a falon Volt öröm és bánat A járási tanácstitkár az otthon csendjében éjszaka sírt. Csendes szavú, bár­sony-barna tekintetű felesé­ge csak befelé nyelte a könnyeit. Erőt próbált adni, nyugtató szavakkal hívogat­ni az enyhülést adó álmot. De befelé ő is sírt, mert ahogy a tanácstitkár, úgy lelke mélyén ő is átérezte a feszültséget. A bélavári parasztember­nek a szó szoros értelmében le kellett söpörtetni a padlá­sát. .Tudta, hogy nem ma­radt egy szem kenyérnek valója, annyi sem, amit el­vethetne ősszel. A szegényes otthon ,négy éhes szájú gye­rektől volt hangos. A ta­nácstitkár lesöpörtette a padlást, s az éjszaka csönd­jében sírt. Aztán, talán a megrázkódtatástól, másnap vette a bátorságot, szemé­lyesen fölhívta a begyűjtési minisztert, és sikerült meg­oldást találnia. — Amikor újra benyitot­tam a bélavári portára, hogy vigyem a hírt, lesz vetőmag meg a családnak fejadag, először majd kidobtak. Vé­gül békességben váltunk el, nekem is lecsillapodott a lelkem. Egy epizód ,a göröngyös útból, amelyet Péter Mihály, Barcs nyugalmazott tanács­elnöke idézett föl meghitt otthonában. Levette a sze­müvegét, törölgette a sze­mét. Az emlékek mindig fel­kavarják. Pedig emlékeket idézni ültünk le Miska bá­csival meg „őrzőa-ngyal" fe­leségével, Rozika nénivel. Miska bácsi nyolcvanéves. Azok közül való, akik nem aszfaltozott úton járták vé­gig az életüket, de minden hányódtatásban konokul ka­Számítógépek a mezőgazdaságnak KAPOSVÁRON AZ OLIVETTI Tavaly júniusban kezdőd­tek tárgyalások a világhírű Olivetti cég és az Agrártu­dományi Egyetem Kaposvári Állattenyésztési Kara között számítógépek magyarorszá­gi forgalmazásáról. Az olasz vállalat olyan mezőgazdasági bemutatóbázist kíván ha­zánkban létesíteni, amely a gépeiket itt forgalmazná. Egy osztrák kereskedőház és az Agroinvest Coop közvetíté­sével folyó megbeszélések eredményeként egy tesztgé­pet Kaposváron hagyott az Olivetti. A kérdés az volt, hogy az IBM kompatibilis berendezés megfelel-e a ma­gyar mezőgazdasági üzemek igényeinek. Dr. Paál Jenő docens, az állattenyésztési kar matematikai és számí­tástechnikai osztályának ve­zetője elégedett az ered­ménnyel. — Az egyetemen készült programokkal teszteltük a gépet, és futtathatónak bizo­nyultak. Április .20-án egy bemutatót tart .az egyetemen az Olivetti. Erre a számító­gépeken kívül fénymásolókat és egyéb berendezéseket is hoznak. A bemutató három részből áll majd: először a cég tevékenységét mutatják be videofilmen, a bemutató másik részében a gépeiken a mi programjainkat futtatjuk. Megismerkedhetnek az ér­deklődők egy könyvtárkezelő és három termelésirányítási (sertés-, szarvasmarha- és juh-) programmal, de a leg­nagyobb sikere minden bi­zonnyal a lóversenyprogra­munknak lesz. Ez a verse­nyeket tudja követni, és azonnal értékel is. A nyáron nálunk rendezendő világku­pát Olivetti számítógép fog­ja követni. A kaposvári bemutatót Bu­dapesten a Fórum szállóbeli követi, majd a tavaszi BNV egyik pavilonjában állítják ki az Olivettiket. Ezeken a be­mutatókon ugyancsak az ál­lattenyésztési kar program­jait használják. Az Olivetti nemcsak a ma­gyar mezőgazdaságba tőrbe; ilyen gépekkel szerelik föl az Állami és a Hungária Biztosítót is. — A mezőgazdaságbain van igény a gépekre, csupán ele­gendő pénz nincs megvásár­lásukra. Könnyít viszont a helyzetükön, hogy az Olivet­tihez forintért juthatnak hozzá. 10—12 vevőnk már most is van. A balatonszár- szói tsz 2 gépet is vásárol, s a Balatonboglári Mezőgazda­sági Kombinát is kért már gépet. Nemcsak a gépeket adjuk, hanem a programokat is mi biztosítjuk, és betaní­tást is vállalunk. A számító­gépek szervizeléséről még folynak a tárgyalások a SZÜV-vel. A gazdaságoknak eddig sok gondjuk volt a különféle helyekről vásárolt programokkal; mi a gépek mellé hasznosítható progra­mokat adunk. A rriásik gond, hogy a Ma­gyarországon elterjedt IBM kompatibilis gépek nagy ré­szét szinte kideríthetetlen helyeken szerelik .... össze, emiatt gyakori a meghibáso­dásuk. Az Olivetti saját ma­ga gyártja az itt forgalom­ba kerülő berendezéseket. A tesztgép fél évig marad az egyetemen, s az áprilisi bemutatót követően egy gép végleg az állattenyésztési ka­ré lesz. A lóverseny-világku­pára további négy gépet kértek a kaposváriak. Az Olivetti a tervek szerint be­épül majd az itt létesülő komputer-tomográfba is. L. R. paszkodtak egy maguk szabta fogódzkodóba, amit úgy hívnak: tisztesség. Bé- lavártól Darányig — a leg­nehezebb időktől a mai na­pig — ezért beszélnek meg­becsüléssel Péter Mihályról. A göröngyös út az erdélyi Nyárádsellyéről indult 1908. március 27-én, és Barcsig vezetett. — A pékmesterséget Gyu­lafehérváron tanultam; a bécsi döntés alapján kerül­tünk Magyarországra. Tata­bányán először segédvájár, aztán vájár lettem. Több volt itt a pénz, mintha a szakmában dolgoztam volna. A bányászok összetartó em­berek. Amikor tizenöt év után elkerültem onnan, azt mondta egyik idősebb tár­sam: Péter, ne feledd, hon­nan indultál! Nem is felej­tettem el soha. Alig látó szemével a szo­ba szögletébe tekintett, ahol egy bányászlámpa és egy fejtőkalapács kicsinyített mása lóg a falon. Dokumen­tumokat tesz elém. Illetőségi bizonyítvány, felmentés a katonai szolgálat alól, bizo­nyítvány a közigazgatási is­kola elvégzéséről... — A part javasolta, hogy végezzem el ezt az iskolát, mert 1945. április 14-e óta párttag vagyok. Elvégeztem, és maradtam a bánya tízes aknájában. Többször is hív­tak, ellentmondtam. Egyszer aztán nem lehetett. Szőnvbe kerültem segédjegyzőnek, de három hónap múlva elvezé­nyeltek Budapestre állam- igazgatási iskolára. Abban az időben rossz volt a ju­goszláv—magyar viszony, azt mondták, legyen büszke az, aki olyan helyre kerül, ahol nehéz a helyzet. Vízvárra kerültem. Péter Mihályt itt is meg­szerették az emberek, de a kötelesség ismét továbbszó­lította; 1951 májusától a barcsi járási tanács titkára, majd elnökhelyettes lett, az­után a községi tanács elnö­ke egészen nyugdíjba vonu­lásáig, 1967-ig. A nehéz időket közigazga­tási vezetőként dolgozta vé­gig. Ott volt a téeszszerve- zésnél, .állta ötvenhat viha­rát, s utána tisztes munká­val szolgálta a város és a térség gazdasági, társadal­mi fejlődését. Ezen a vidé­ken ő az egyedüli, aki 1957- ben két kitüntetést is ka­pott: a Munkás—Paraszt Ha­talomért Emlékérmet és a Magyar Szabadság Érdem­rend bronz fokozatát. — .Mindig biztattam a tanulásra — jegyezte meg Rozika néni —; két évet a jogon is végzett. Bár fejez­te volna be, de azt javasol­ták: ésszerűbb, ha a mező- gazdaságban képezi magát. El is végezte a mezőgazda- sági technikumot. Az út göröngyei nyomot hagytak. Szilikózistól akado­zik a lélegzete, ízületeit reu­ma gyötri, és volt idő, ami­kor a zöldhályog mindkét szemevilágát elvette. Csen­des, megbékélt szóval akkor is azt mondta feleségének: — Anyám, csak a hango­dat halljam! Megfogod a kezem, és elvezetsz a gye­rekekhez. Jó lesz minden. Az operáció óta egyik sze­mével lát. — Olyan lányom, fiam, unokám és dédunokám van, hogy mindenkinek csak ilye­neket kívánok. Olvasgat, tévét néz; a csa­lád és a fehér hajú asszony féltő gondoskodása veszi kö­rül. Szöszmötöl a kertben, ő keveri meg a permetlevet, a fia permetez. Ügy mondja, áldott ember az orvos, aki naponta jár hozzá, és derék emberek a helyi vezetők, akik ma is rányitják az ajtót. — Mire gondol a legszíve­sebben? — A bányászévekre. A társakra. Nincs háza, telke, villája, autója. A családi ház, ahol lakik, a gyerekeké. — Az a vagyonom, hogy jó szívvel gondolnak rám az emberek. A pohárban aranyló színű bor, saját termés. A szüle­tésnapra koccintottunk. Vörös Márta  KŐKÚTI KÖZLEKEDÉS A LEGROSSZABB Buszok és utak a hátrányos településeken A Közlekedéstudományi Intézet elkészítette azt a vizsgálati jelentést, amely Baranya, Borsod-Abaúj- Zemplén, Békés, Somogy, Szabolcs-Szatmár, Vas és Zala megye többszörösen hátrányos helyzetű települé­seinek közúti közlekedését értékeli. Somogy ötvenhárom hátrá­nyos helyzetű településén negyvenezer ember él: a me­gye lakosságának huszonhá­rom százaléka. Kevés a munkalehetőség, ezért sokan ingáznak. Sok helyen úgy kell bejárni a gyerekeknek a társközségből a székhely te­lepülés iskolájába. Az el­múlt évek kereskedelemfej­lesztésének ellenére sem egyenletes a kis települése­ken az ellátás: gyakran kell a szomszéd faluba menni alapvető élelmiszerekért is. Hogyan felel meg a tö­megközlekedés ezeknek az igényeknek? Van-e elég au­tóbusz, illetve vonat? A vizsgálatból kiderült: a köz­lekedési lehetőségeket illető­en is rosszabb helyzetben vannak az elmaradott térsé­gek lakói. Itt egy társköz­ségből munkanapokon átla­gosan nyolc, munkaszüneti napokon pedig négy alka­lommal lehet eljutni a taná­csi székhelyre. A megye más részein tizenkétszer, illetve hatszor szállhatnak járműre az ott lakók. Az átlagok szépséghibája, hogy nem tükrözik a helyi gondokat. Kirívóan rossz példa a 486 lakosú Kőkút. A falu két­száznégy aktív keresőjéből százegy eljáró. Mégis csak két busszal utazhatnak hét­köznapokon és hétvégeken is. A vizsgálat készítői bizonyít­ják: munkanapokon több já­ratra volna szükség. Ennek érdekében nem kellene mást tenni, mint a Kadarkút és Lad között közlekedő buszo­kat — négykilométeres kité­rővel — Kőkúton keresztül járatni. iA tanulmányt olvasva úgy látszik, hogy csupán Kőkú­ton gond a közlekedés, má­sutt jó. Gyanítom: az ott élőknek egészen más a véle­ményük, s ezt alátámasztja a tanácsüléseken gyakori in­terpelláció. Nem az eltúlzott igényekre gondolok, hanem a valós gondokra. A Közle­kedéstudományi Intézet munkatársainak hét megyé­re általánosságban megfogal­mazott fejlesztési javaslata szerint fel kell gyorsítani a megkezdett összekötőút-épí- tési programot és szorgal­mazni a személygépkocsival való utazást. Javaslatuk kö­zött szerepel az.is, hogy von­ják be a tömegközlekedésbe a vállalkozó magánszemélye­ket és társulásokat, terjesz- szék el az úgynevezett moz- góbolt-'hálózatot. Többször és gyakrabban tarthatnának kihelyezett fogadóórákat a tanácsok és a különböző in­tézmények. így kevesebbet kellene utazniuk az emberek­nek, Igaz, ettől még nem lesz jobb a tömegközlekedés. N. J. Nevet adnak az utcáknak VÉLEMÉNYT KÉRNEK A LAKOSSÁGTÓL Az Állami Népességnyil- vántartó Hivatalban 335 ka­posvári utcanév található. „Csokrosítás’’-nak hívják azt az elvet, hogy egy-egy terü­leten egyforma szempont sze­rint nevezik el az utcákat. Mint legutóbb Kaposfüreden is. Itt a .kertváros jellegéből adódóan az új utcák nagy része virágnevet kapott. A Cseri útról nyíló egyik köznek eddig nem volt ne­ve. Most a Sefag családi há­zakat építtet ott, és szüksé­gessé vált a névadás. A Ka­posvári Városi Tanácson mű­ködő bizottság — tagjai kö­zött többek között nyelvész, építész, levéltáros is van — az utca névadójának Tinódi Lantos Sebestyént javasolta. A javaslatok — mint Bráz Andrásnétól, az igazgatási osztály csoportvezetőjétől megtudtuk — a lakossági fó­rum elé kerülnek, s végül a végrehajtó bizottság dönt. Addig van még mit tisztáz­ni. Tinódi Sebestyén a „lan­tos” jelző nélkül szerepel az irodalmi lexikonokban a la­kossági fórum hivatott el­dönteni, hogy e ragadvány­névvel, illetve anélkül ve- szik-e föl a nevét. A Kecel-hegyi általános is­kola utcájában is több ház épült. Célszerű, hogy az is­kola is az utca nevét visel­je. A tantestület Bárczi Gusztávot javasolta névadó­nak, a városszépítő egyesü­letben azonban szóba került Apáczai Csere János neve is. Kíváncsian várjuk, hogyan dönt a lakossági fórum ... A legnagyobb érdeklődés a Május 1. utca névváltozását előzi meg. Ez 1500 embert és ötven intézményt érint. Eddig négy javaslat került szóba. Az egyik elképzelés szerint a Kossuth tértől a Dorottya Szállóig Fő vagy Sétáló utca (a köztudatban ez az elnevezés él), lenne, egy másik változat szerint pedig a Kossuth tértől egé­szen a Virág utcáig. Ebben az esetben a Centenáriumi park nevét változtatnák meg — az .kapná a Május 1. ne­vet. Egy elfelejtett kaposvári orvos neve is szóba került a Szalma István utca folytatá­sában nyitandó utca elneve­zése kapcsán: Kaposi Móré. 1837-ben született a somogyi megyeszékhelyen, s 1884-ben lett a bőr- és nemi betegsé­geket gyógyító bécsi klinika igazgatója, a múlt század kiváló orvostudora volt. Jó lenne, ha a lakossági fórumokon minél többen be­kapcsolódnának a vitába, hi­szen mindannyiunkat érintő ügyről van szó! B. A.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom