Somogyi Néplap, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-22 / 69. szám

Somogyi Néplap 1988. március 22., kedd Önmagát verte meg a K. SPORT Építők Ritmikus sportgimnasztika Miért? Török (2) feladását Fegyveres (11) és Horváth (8) kíséri figyelemmel Éremeső a vidékbajnokságon [ Röplabda NB II Újabb forduló volt a röp­labda NB Il-foen. Végre sor kerülhetett volna egy száz­százalékos Sikerrel záruló ménkőzéssorozatra. A tabiak és a spontiiskolás lányok „szállították” is a győzelmet, de az építősök idehaza — ahogy tudósítónk fogalma­zott — önmagukat verték meg. K. Építők—Zirc 3-1 (10 1-8 12 15) K. Építők: Fegyveres, Bo­gár, Agócs, Torma, Horváth, Török. Csere: Méng, Till- mann. Edző: Török Tamás. Nemcsak sok hibával, ha­nem rossz hozzáállással is játszotta végig mérkőzését a kaposvári együtttes. A hato­dik helyen tanyázó bányász- csapat rászolgált a meglepe- téssgerű győzelemre. A ha­zaiaknál nem akadt kiemel­kedő teljesítmény. K. Építők ifi—Zirc ifi 3-1 Tabi Videoton—Steinmetz SE.3-2 (-15 8 13 -14 6) Tabi V.: Patakfalvi, Nagy, Szabó, Györke, Horváth, Barczi. Csere: Csizmadia, Lukács. Edző: Csizmadia Nándor. A százhuszonnyolc percig Közép-európai idő szerint hétfőn hajnalban Tokióban a hivatásos nehézsúlyú ökölvívó világbajnoki címért lépett szorítóba a két ame­rikai, Mike Tyson és Tony Tubbs. A „Big Egg” sport- csarnokban összegyűlt 51 ezer néző számára csalódást okozott a párharc, mivel a 12 menetesre tervezett küz­delem már a második me­netben véget ért. A 21 éves Tyson, aki mindhárom hiva­tásos ökölvívó szervezet (IBF, WBA, WBC) által el­ismert világbajnok, a máso­dik menetben, 2:54 perc el­teltével kiütötte nyolc évvel idősebb ellenfélét. Az első menetben az ame­rikai és a két japán ponto­zó nem tudott különbséget tenni a két versenyző között, de a második menetben a 98 kilós Tyson egyértelműen a 10 kilóval nehezebb Tubbs fölé kerekedett, fejre és test­re mért pontos ütések soro­zatával. Tyson 34. győzelmét arat­ta, 30. alkalommal győzött kiütéssel. Eddig még nem tartó látványos és szórakoz­tató mérkőzésen időnként drámái fordulatoknak lehet­tek tanúi a nézők. A presz- tizsössaecsapáson végül is a jobb erőnlét, valamiint a döntő pillanatok higgadtsága döntött a tabiak javára. A Videoton valamennyi játé­kosa dicséretet érdeméi. Női mérkőzés Kasi—Pápai Kinizsi 3-0 (12 11 9) talált legyőzőre. Tubbs má­sodik vereségét könyvelhette el eddigi 25 győzelme mel­lett. A hírek szerint Tyson 10 millió dollárt vehetett át, Tubbsot 500 ezer dollár il­lette. Tyson legközelebbi föllé­pését június 27-re, Atlantic Citybe tervezi — honfitár­sa, Michael Spinks ellen ké­szül szorítóba lépni. Újabb sikeréért 17—20 millió dol­lár közötti összeget szeretne bekasszírozni. A világbajnok így nyilat­kozott az alig hat percig tartó mérkőzés után: „Az én dolgom, hogy minden kihí­vómnak megmutassam: én vagyok a jobb. Nem szabad soha veszítenem, mindig nyerni akarok. Az elején meglepett, hogy Tubbs bát­ran beállt küzdeni. Az volt a szándékom, hogy erős testre és fejre mért ütések­kel megfélemlítsem. Na­gyon vártam a kellő pilla­natot, amikor a szeme közé célozhatok. Egy erős üté­sem azután végleg döntött. Kasi: Rónai, Rúzsa, Sas­vári, Valek, Vermes, Pász­tor. Csere: Monok, Zalavá- ri, I Lentai, Ág falvi, Varga. Edző: Kökényesy Péter. Küzdelmes mérkőzésen nyert a kaposvári csapat. Elsősorban ütőerejével kere­kedett felül. Jók: Rúzsa, Za­lává ri. Birkózás A Húsos-kupa úttörő-bir- kozóversenyen vettek részt Pécsen a K. Dózsa sportolói. Az „A” korcsoportosoknál 35 kilogrammban Liktor Roland első, Szilágyi Balázs negye­dik lett. 38 kilogrammban Király Szabolcs, 45 kilo­grammban Táncos Péter sze­rezte meg a győzelmet. A ,.B” korcsoportban 35 kilo-. grammban Takács László, 38 kilogrammban Gordon Pétef, 41 kilogrammban Kccski Zoltán, 55 kilo­grammban Steinbacher Gá­bor, 60 kilogrammban Győr- fi Róbert gyarapította a ka­posvári győzelmek számát. A pontversenyben a K. Dó­zsa csapata végzett az élen. Atlétika Veszprémben országos kis- maratoni futóbajnokságra került sor, itt a K. Építők SC versenyzői is indultak. A női mezőnyben 20 kilo­méteren Farkas Ágota meg­nyerte a versenyt, az ifjúsá­Szakmai berkekben azt tartják, hogy az I. osztályú vidékbajnokság a sportág legnagyobb szabású hazai versenye. Ezt igazolta ta­valy márciusban az az em­lékezetes kétnapos torna. is, amelyet a MOTESZ felkéré­sére rendezett meg Fonyó­don az akkor debütálló So­mogy Megyei Tornaszakszö­vetség. . , A hétvégén Pakson foly­tatódott a hagyomány: vala­mennyi korosztályban ismét népes mezőny gyűlt össze hét vidéki városból. A 102 résztvevő közül a Kaposvá­ri Építők színeiben 12 tor­nász sorakozott fel a meg­nyitóra. Kérdéses volt, ho­gyan viselik majd ezek az alig tízéves lányok az esé­lyesség súlyát? S vajon ké­pesek lesznek-e megismétel­ni a területi versenyen nyúj­tott kiváló teljesítményüket IBV-kerettag tornászaink? A csattanós választ ők maguk adták meg minden várakozást felülmúló bravú­ros szereplésükkel. Az „atomváros” reprezentatív tornacsarnokában valóságos éremeső hullott a somogyi­akra. összesen 23 érmet (!) giaknál 15 kilométeres tá­von Katona második lett. A férfiaknál is somogyi győze­lem született, 20 kilométeren Tóth József ért elsőként, céliba. BMX Az Építők SC BMX kerék­párosklubjának versenyzői Budapesten voltak a hétvé­gén országos bajnokságon. Negyven induló közül Cser- nák Bálint, a kaposvári Munkácsy gimnázium tanu­lója lett az első; Vígh Ta­más, az 503-as szakmunkás- képző intézet diákja a má­sodik helyet szerezte meg. — Bálint Bordeaux-ban. Szombaton a brüsszeli Hey- sel stadionban játszik Belgi­ummal barátságos mérkőzést Magyarország labdarúgó­válogatottja. Bálint László Brüsszel előtt Bordeaux-ban is megfordul. Ma elutazik a francia—spanyol olimpiai se­lejtező megtekintésére. szereztek. Ebből 12 a leg­fényesebbre sikeredett! Az ifjúsági I. osztályúak kategóriájában Gyenesei Anita megvédte a vidékbaj­noki címét, 6 aranyérmet szerzett — a torna legered­ményesebb szereplője lett. A serdülők legföljebb azért bánkódhattak, hogy csapat­ban nem sikerült elcsípni az aranyérmet. Az egyéni ösz- szetett versenyben két ka­posvári kislány állhatott fel a dobogóra (Kovács Dóra el­ső, Szalay Andrea harmadik lett), míg a szerenkénti egyéniben a szép számú kö­zönség az ünnepélyes ered­ményhirdetéskor csak négy kislány nevét hallotta ... Legnagyobb örömünkre eb­ből három a K. Építők spor­tolója volt: Kovács, Szalay és Pataki. A közöttük folyó nem hivatalos éremgyűjtő „házi versenyt” ezúttal Ko­vács Dóra nyerte (5 arany, 1 ezüst, 1 bronz), Szalay Andrea (3 ezüst, 4 bronz) és Pataki Szilvia (2 ezüst, 1 bronz) előtt. Csapattagként Gerhát Zsófia és Kriszba- cher Júlia 1-1 ezüstérmet gyűjtött be . . . A tavaly megrendezett vi­dékbajnokságon gyermek kategóriában indult csapa­tunk még csak tisztes távol­ságból nézte, miként kerül 12 kazincbarcikai kislány nyakába megannyi arany- és bronzérem. Most viszont ők is felállhattak a dobogóra, s mindjárt a második fokára! Ezüstérmeseink : Rajna Esz­ter, Sípos Rita, Holjevicz Eszter, Merkei Mánia, Kiss Alexandra, Szabó Anikó. Hogy teljes legyen a somogyi tábor öröme: mintaszerűen kivitelezett, tartalmas kötél­gyakorlatával Rajna Eszter vidékbajnoki címet szer­zett. v Az ország legjobb vidéki tornászainak seregszemléjén az egyesületek közötti nem hivatalos rangsorban Ka­zincbarcika után a K. Épí­tők a második lett. Az IBV-kerettagok ebben az évben szigorú „pontőri­zetet” kaptak. Minden ver­senyen, ahol csak elindul­nak, teljesítményüket külön is értékelik, összevetik. így a vidékbajnokság egyben IBV-válogató verseny • is volt. Érdekesség, hogy eb­ben a vetélkedésben Kovács Dóra vezeti a rangsort, Sza­lay Andrea a harmadik, Pa­taki Szilvia a hatodik. A közvélemény szerint ez­zel a szombathelyi 4-0-val a Rákóczi sorsa megpecsételő­dött. Igaz, matematikailag alig változott a csapat hely­zete, hiszen jelenleg is hat pont a hátránya (mint az előző forduló Után). De egy ilyen súlyos vereség már óhatatlanul előre veti árnyé­kát. A csapat vezetői koráb­ban hangot adtak azon vé­leményüknek, hogy nem mindegy, miként köszön el az élvonaltól a Rákóczi. Az első két forduló tisztes hoz­záállása időnként még re­ményt is keltett. E cél érde­kében igazolta le a klub a sokszoros válogatott kapust, Kovács Attilát. 1Sokan vitat­ták ennek szükségességét s méginkább azt, hogy a köl­csönadó Vasas diktált min­den feltételt. Nevezetesen: hogy mennyiért, mennyi idő­re adja játékosát és a kial­kudott összeg mellett még azt is kikötötte, hogy ellenük sem léphet pályára. Kinek- kinek megvan erről a véle­ménye, de most nem is emiatt emelünk szót. Kovács annak rendje és módja . szerint a nézőtérről szemlélte a Vasas elleni mérkőzést, majd elutazott Szombathelyre, hogy ott már közelebbről, a kispadról néz­ze új csapata vereségét. Ez a „luxus" harmincezer fo­rintjába került a Rákóczi­nak, hiszen ia kapus egy-egy mérkőzésére ennyi jut. Kol­lár például „ingyen” foglal­hatott volna helyet ugyan­ott, mert ő még a tartalék­csapatban sem védett. A mérkőzés előtt a klub ügyvezető elnöke azt mond­ta, lerendeztek mindent, s nem rajtuk múlik, hogy Ko­vács mikor áll a kapuba. Ezek után már csak kér­déseink maradtak. 1. Ha megfelelő tudású kapusai voltak a Rákóczinak, miért kellett újabbat igazolni? 2. Ha viszont egy őszi idény ennek az ellenkezőjéről győzte meg a szakvezetést, miért ez a huzavona? 3. S miért kellett áltatni Ková­csot, aki csakis azért vált meg a Vasastól, mert nem akarta a kispadot koptatni? Amit pedig végképpen nem értünk: 4. Ha nem kapott bizalmat Szombathelyen sem, miért nem védett lega­lább a tartalékcsapatban, hogy még inkább formába lendülhessen. Miért... mi­ért .. . faliért??? J. R Kasi ifi—Pápa ifi 3-0 Tyson továbbra is veretlen SOMOGYI SPORTHÍREK Gól nélküli döntetlent hozott a K. Építők SC—Boglárlelle (fehér isportszárban) rangadó. Három ember egy hajóban A repülő hollandi olim­piai vitorlás hajóosztályban két sportoló versenyezhet. Az április elején kezdődő Palma de Mallorca-i EB-n azonban a Detre fivérek kénytelenek egy harmadik vitorlás segítségére is számí­tani, a mátraházi edzőtábo­rozás utolsó napján ugyanis Detre Zsolt súlyos Achilles- sérülést szenvedett. így sze­replése a kontinensviadalon még kérdéses. T otóny eremény ek A Totó 12. játékhetén 8 993 917,5 darab szelvény érkezett be. A jutalom 4 371 047 forint. I. és IV. nyerőosztály: 13 113 132 fo­rint, I.. és III. nyerőosztály: 8 742 088 forint. 13 plusz 1 találatos szelvény 1 darab volt, nyereménye 6 993 670 forint. A két 13 találatos nyereménye egyenként 3 496 835 forint; 12 találatos szelvény (69 db.) 101 358, a 11 találatos (1026 db.) 6816. a 10 találatos (10 875 db.) egyenként 965 forintot ér. A kifizetés időpontja 20 ezer forint alatt március 26- tól, 20 ezer forint fölött már­cius 31-től. Megyei bajnokság A megyéi bajnokság tizen­nyolcadik fordulójának rang­adója a K. Építők SC—Bog­lárlelle összecsapás volt. A vendéglátóknak minden pont fontos, hogy előbbre lopják magukat a tabellán, de az éllovast ők sem tudták le­győzni. Gól nélküli döntet­lent hozott a kilencven perc. A barcsiak nyertek, így egy pontot lefaragtak hátrányuk­ból. A Somogysárd váratlan vereséget szenvedett Nagy­bajomban, s .helyet cserélt a táblázaton a Fonyóddal. A Balatonszentgyörgy idegen­ben bizonyult jobbnak a Kaposgépnél, s a tizen­negyedik helyről a tizen­egyedikre lépett. K. Építők SC— Boglárlelle 0-0 Kaposvár, Arany utcai sporttelep, 200 néző. V.: Dunkler. A színvonalas, kemény mérkőzésen igazságos dön­tetlen született. Jók: Pető, Gyurics, Varga (a mezőny legjobbja), illetve Tieber, Vi- rágh, Konrád, Majzlinger. K. Építők SC ifi— Boglárlelle ifi 6-2 Németh Tibor Nagybajom—Somogysárd 2-0 (0-0) Nagyibajom, 600 néző. V.: Szerecz. Döntetlen a A végig sportszerű mér­kőzésen a hazaiak több gól­szerzési lehetőséget is el­puskáztak, de remek hajrá­val az utolsó öt percben megszerezték a két pontot. Góllövők: Véber, Horváth R. Jók: Az egész hazai csapat, illetve Kalmár, Horváth T. Nagybajom ifi—Somogy­sárd ifi 1-4. Halász Ferenc Fonyód—KVGY Vasas 2-1 (0-0) Fonyód, 200 néző. V. : Cser- völgyi J. A színvonalas, helyebként kemény mérkőzésen a hazai csatárok megkímélték a ven­dégeket a nagyarányú vere­ségtől. Góllövők: Zrínyi, Haj­mást, illetve Fábián (11-es- ből). Jók: Pernecz, Zrínyi, Rózsa, Hajmási, illettre Fábi­án, Kollega, Nacsa. Fonyód ifi—KVGY Vasas ifi 2-3 Tolnai. Attila Balatonszentgyörgy— Kaposgép VL 1-0 (1-0) Kaposvár, 100 néző. V.: 'Hosszú. Az alacsony színvonalú ta­lálkozón gyenge csatárjáté­kot nyújtott a Kaposgép VL, így az első félidőben szüle­tett vendéggól két pontot jelentett a Balatonszent­györgyinek. Góllövő: Keserű. rangadón Jók: Illia, Buxbaum, illetve Szabó, László, Major. Kaposgép ifi—Balaton- szentgyörgy ifi 1-2 Boti István Balatonföldvár— Csokonyavisonta 3-1 (1-0) Balatonföldvár, 200 néző. V.: Cservölgyi T. A több helyzetet kidolgo­zó hazaiak megérdemelten nyertek a sportszerűen küz­dő sereghajtó ellen. Gól- lövők: Tóth S., Bartos, Sa­mu, illetve Otártics. Jók: Tóth S., Tóth F., Peitl, Fe- renczi, illetve Otártics, Deák. Szabó József Nagyatád—Tab 1-0 (1-0) Nagyatád, 200 néző. V.: Pápái. Két jól felkészített csapat küzdelmes találkozóját látta a közönség. A helyzeteiből egyet kihasználó hazaiak keményen megdolgoztak a két pontért. Góllövő: Kis. Jók: Dekanics, Kovács, Vi­dék, illetve Barczi, Majkó, Takács. Nagyatád ifi—Tab ifi 6-0 Harsányi Zoltán H. Kiss .János SE— H. Somogyi IBSE 2-2 (0-0) Kapoly, 100 néző. V.: C. Kovács. A minden elképzelés nél­kül, rossz felfogásban játszó hazaiak megajándékozták egy ponttal a másik hon­védcsapatot. Góllövők: Pin­tér (öngól), Szabó, illetve Pintér, Hajdú. Jók: A ha­zaiaknál nem volt jó telje­sítmény, illetve Pintér, Haj­dú, Csanádi, Kozma. Kálmán Ferenc Barcs—Lengyeltóti 2-1 (0-0) Barcs, 300 néző. V.: Hoffer. Végig többet kezdeményez­tek a hazaiak, különösen a második félidőben. Bár sok helyzetet kihagytak, teljesít­ményük elég volt a győze­lemhez. Góllövők: Altmann, Németh, illetve Kovács A. (öngól). Jók: Horváth, Vink- ler, illetve Pasztusics. Barcs ifi—Lengyeltóti ifi P-0 If j Pandur Ferenc A bajnokság állása: 1. Boglárlelle 18 14 3 1 34- 7 31 2. Barcs 18 12 3 3 37-17 27 3. Fonyód 18 11 3 4 33-26 25 4. S.-sárd 18 9 5 4 38-29 23 5. K. Építők .18 8 6 4 34-16 22 6. Nagyatád 18 10 2 6 41-30 22 7. Nagybajom 18 9 2 7 25-27 20 8. H. K. J. SE 18 7 4 7 30-27 18 9. Tab 18 6 5 7 19-19 17 10. B.-földvár 18 6 4 8 32-32 16 11. B.-györgy 18 5 4 9 22-38 14 12. S. BSE 18 5 3 10 23-35 13 13. L.-tóti 18 4 4 10 32-38 12 14. KVGY. V 18 4 4 10 21-34 12 15. K.-gép VL 18 2 5 11 22-46 9 16. Cs.-visonta 18 2 3 13 24-44 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom