Somogyi Néplap, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-02 / 52. szám

1988. március 2., szerda Somogyi Néplap 5 Filmjegyzet Amerika, óh MegáLl egy sárga busz, va­lahol New Yorkban. Mife­lénk azt mondanák rá: csot­rogány. Itt azonban turistá­kat szállít. Az idegenvezető, mint mindenütt a világon, nagyon készséges, esernyőt tart magasra a veröfényes utcán, hogy a világváros lát­tán megszeppent magyarok el ne tévedjenek. Gothár Péter kedvére va­ló filmet forgathatott, hiszen a filmre kívánkozó történe­tek, ha fontosak, New York­ban játszódnak. Az Esterhá­zy Péterrel közösen írt for­gatókönyv szerint itt zajlik hát az események zöme. Tiszta Amerika — hangsú­lyozza a. cím is, ám az el­múlt évtizedekben kialakult magyar szlengben ennek a kifejezésnek sajátos jelenté­se van. A film ugyanis — szögezzük le mindjárt — nem amerikai, hanem na­gyon is magyar. Frigyes, a főhős, lemarad az Ibusz- csoporttól, hogy elkezdjen egy másik életet. Gothár azonban nem szigorú dra­maturgiai rend szerint építi föl filmjét, akad homályos pont szép számmal. Az egye­nes történetvezetésről le­mond, általában megelégszik azzal, hogy okozatokról tu­dósít bennünket, az okok közlése elmarad. A hagyo­mányos dramaturgiához szo­kott nézőben ez nyilvánva­lóan bizonytalanságot kelt­het. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt állít­juk, hogy Gothár és Ester­házy ebben a filmben annak mondja el egy lehetséges változatát, hogy az élet nem olyan, mint lennie kellene. Vagyis: rossz. Más filmekről van egy hollywoodi képünk, ami azt sugallja: Amerika egészen más. Ott azonnal van tele­fonvonal, nem spórolják le a hamendeggsről a sonkát, Amerika csakugyan tiszta Amerika. Ebbe a jól működő me­chanizmusba próbál beépül­ni Frigyes, ám próbálkozá­sai kudarcot vallanak. Az okok összetettek, hiszen még reményt adhat az is, hogy újdonsült ismerőseivel las- san-lassan megértik egymást, anélkül, hogy közös nyelvet beszélnének. A lényeg ugyan­is mindenütt ugyanaz. Váratlan fordulat követ­kezik, amikor egy felhőkar­coló tetején találkozik Fri­gyes az apósával, aki azért utazott New Yorkba, hogy vejét hazacsalogassa. Pazar ötlet Gothártól, hogy a meg­annyi magyar paraszti figu­rát megszemélyesítő Szirtes Adámra bízta ezt a szere­pet. Ráadásul nagyon jól oldja meg feladatát Szirtes Ádám. Hiteles és abszurd tud lenni egyszerre. Rácso­dálkozik a nagyvárosra, de nem nagyon, nem bűvöli el annyira, mint a kalandfil­mekhez szokott fiatalabb nemzedék tagjait. Azt látja, hogy vejének nincs mit keresnie Ameri­kában, mert hiába kap azon­nal telefonvonalat, megné- mul, nem tud haza üzenni semmit. Igaz, hogy a film részle­teiben megkérdőjelezhető, de mindvégig belengi az al­kotást egy nagyon sajátos hangulat, amely súlyosságá­val filozofikus asszociációk­ra készteti a nézőt. Talán nem túlságosan pa­radox, ha nekünk Tamási Áron Ábelja jut eszünkbe. Ott ugyebár az Amerikát járt főhős dilemmája nem volt más, mint hogy mivégre vagyunk a világban. A vá­lasz akkor úgy hangzott: hogy valahol otthon legyünk benne. Ha ezt a kérdést föl­tesszük a film alapján, bi­zonytalan választ kapunk. Olyasmi érződik ki belőle, amit Esterházy másutt így fogalmazott meg: a dolgok megtörténnek velünk, s nem mi történülünk meg a dol­gokban. A Tiszta Amerika az a film, amelyet többször is meg kell néznünk, s mind­annyiszor tűnődni, gondol­kodni kell megállapításain. Mint ahogy a főszereplő, Lukáts Andor játéka is mé­lyebb fejtegetések tárgya le­het. Helyszűke miatt azon­ban elégedjünk meg azzal: méltán kapta az idei magyar filmfesztivál legjobb alakí­tásának díját. Varga István A TAVASZI FESZTIVÁL eye RÉSZTVEVŐI LE CORBUSIER FÉNYKÉPÉSZE: Lucien Hervé A MESTER 85 ÉVES Vannak a nyomtatott sajtónak névtelen­jei, nagy öregjei, akikről alig, vagy semmit sem tud az olvasó. Pedig naponta mutatják meg önmaguk képességeit, szakmai szerete- tülket és áldozatkészségüket; alkotó fantá­ziájuk termékeit. Az olvasó csak annyit ér­zékel: jó kézbe venni a lapot. Áttekinthető, arányos, észrevétlenül nyugalmas és válto­zatos az összkép, minden a helyén van, s a címbetűk is úgy csengenek össze egy-egy oldalon, mint a jó vers rímei. A sajtó név­telen munkásait tördelőszerkesztőknek hív­ták valaha, ma már — némiképp nagyobb rangot adva — tervezőszerkesztőknek neve­zik őket. Formát, megjelenési formát adnak a tartalomnak. Az egyeztetés a hivatásuk — szabályok, normák, számítások és egyéni adottságaik, ötleteik, felkészültségük alap­ján. Nem hiszem, hogy tévednék: hazánk napi- és hetilapjainak tervezőszerkesztői év­tizedek óta azonos tőről merítenek. Lapunk tervezőszerkesztői is tőle tanultak. A Mes­tertől, aki ma 85 éves. Szakmaii berkekben máris tudják, olva­sóinknak viszont meg kell tudniuk: Ritter Aladárnak hívják őt, Ali bácsinak, a mi sokat emlegetett és nagyra becsült Meste­rünknek. Öt köszöntik a szakmabeliek, s ha megkésve is: jó, ha figyelnek rá az olva­sók. Nem tudom, hogy hány száz követőt indított el útjára, de büszke vagyok — az ő révén lehetek! —, hogy közéjük tartozom. 1959-et írtak akkor. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége akkor indított először hathónapos tördelőszerkesztői tanfolyamot. Órái élményszámba mentek. Szakmai tudá­sa, világra tekintése lenyűgöző volt, humo­ra és ironikus megjegyzései sohasem bán­tok, mindig a célt szolgálták: hivatástuda­tának, szakmaszeretetének, elmélyültségé- nek továbbadás! szándékát. Mint egykori tanítványa is bátran, elfogultság nélkül mondhatom: sikeres ember, egyéniség a szó nemes értelmében; a szakma nagy öregje. Talán nem érdektelen, ha elmondom: hat­van éve, a szekszárdi napilapnál kezdte a pályát újságíróként, később Budapesten Egon Erwin Kisch, Falus Ferenc is kollé­gája volt, s ahogy mondani szokta: ..az is­tenek lábánál ültem". A rögtönzött felsoro­lásban Karinthy Frigyes éppúgy szerepel­het. mint Móra Ferenc, Szép Ernő, Szomo- ry Rezső, Molnár Ferenc —, hogy a többie­ket ne is említsem. Világháború, munkaszolgálat, haláltábor, menekülés. Életút, mely voltaképpen a fel­szabadulással kezdődött, ó tervezte meg az első képes napilapot, a Magyar Napot, a Szabad Ifjúságot, az Esti Hírlapot, a Hétfői Híreket, s jóval később a Magyarországot. Megírta önmaga regényes életét, de amivel a legtöbbet tette a jelen s az utókor számá­ra: szerzőtársával, Radies Vilmossal együtt 1978-ban jelentette meg 5000 példányban Laptérvezés, tipográfia című könyvét, amely a MUOSZ alap- és továbbképző tanfolya­mainak elméleti és gyakorlati munkájában érlelődött. A laptervezésnél nélkülözhetetlen munka ez, kiinduló alap és állandóan haszon­nal forgatható kézikönyv az utódok, a szak­terület művelői számára. S ha nem téve­dek: az ő munkássága révén vált hazánk­ban elismert, diplomával is jegyzett szak­mává a tervezőszerkesztés. Ali bácsi nyugdíjas? Igen, a legaktívab­bak közül való. Szavára, tudására minden újságíró-iskolás figyel, továbbképző tanfo­lyamai élményszámba mennek, s számára csakugyan nincs megkülönböztetés vidék és a főváros között. Csak lapok, csak újságok vannak, jók és kevésbé jók; csak tipográfiai és grafikai hibákat észrevételez. jó szándék­kal. hogy segíthessen. Fáradhatatlan, élet­vidám 85 évesen is, csak az idővel áll had­ban. amiből mindig kevés van halasztha­tatlan feladataihoz. Kaposvári kötődéséről hadd ne beszéljek most. Jó néhányszor sétáltuk végig a város utcáit, tereit, temetőit — emlékidéző szán­dékkal; s ha újságíró-stúdiót szerveztünk a megyeszékhelyen, még mindig eleget tett meghívásunknak, hogy színes, izgalmas és tartalmas előadásaival ébresszen kedvet íf- jainkban a ..lapcsinálás művészete" iránt. A Mester, valamennyiünk Mestere ma 85 éves. Innen, Somogyból is köszöntünk hát Ali bácsi! Élj soká. alkoss, és taníts tovább mindannyiunk épülésére. Jávori Béla A Budapesti Tavaszi Fesz­tivál egyik vendége lesz Lu­cien Hervé. A magyar szár­mazású fotóművész pályája jól tükrözi századunk moz­galmas történelmét. — Hogyan lett fotómű­vész? — Fiatal koromban soha­sem gondoltam arra, hogy egyszer még fényképészettel foglalkozom majd. 1931-ben vettem első gépemet, kis Leica volt, ezzel fényképez- gettem, de csak kedvtelésből. Egy barátom révén ismer­kedtem meg egy Müller ne­vű hivatásos fotóssal, aki együttműködést ajánlott: ő elkészíti a képeket, én írjam meg hozzá a riportszöveget. 1938-ban partnerem megret­tent Hitler és a nyugati ha­talmak müncheni egyezségé­től és elszökött. Mivel szer­ződése volt heti egy riport­ra a párizsi „Marianne” cí­mű irodalmi magazin képes kiadásánál, sajnáltam volna veszni hagyni ezt. Megfigyel­tem, hogyan dolgozik Müller. Kölcsönvettem egy Rollei- flex gépet, és attól fogva én szállítottam a riportokat az ő neve alatt. Azután közbe­szólt a háború. — Mi történt akkor? — Besorozták katonának, de megtarthattam a gépe­met és képriportokat készí­tettem a Vue című maga­zinnak — ahová egyébként Kertész André is dolgozott — a háborús időkről, az el­sötétítésekről. Csakhamar fogságba estem, Kelet-Po- roszországba hurcoltak a né­metek. 1941-ben megszöktem. Miután Zalka Máté ajánlá­sával már 1933-ban beléptem az FKP-ba, szökésem után a föld alatt működő párt egyik vezetője lettem. Akkor kaptam a Lucien Hervé fe­dőnevet, amit azóta is vise­lek. A délvidékre irányítot­tak, három hegyi vízierőmű biztonságára felügyeltem, s ez érdekes fényképezési le­hetőséget is adott. Később a „titkos hadsereg” nevű hi­vatásos katonákból alakult szervezet tagja lettem. 1944 elején találkoztam Mitter- rand-nal az addig külön- külön működd ellenálló cso­portok titkos egyesületi ta­lálkozóján, s egy csoportba kerültünk. — Hol rendezték első ki­állítását? — 1951-ben, Milánóban. Előzménye az volt, hogy két évvel előbb a „Le Plaisir de France” című magazin képriportot rendelt tőlem Le Corbusier akkor épülő marseille-i házáról. Emlék­szem, az első nap 650 képet vettem fel az épületről. Mi­vel a mester arra kérte a fotóriportereket, hogy képe­ikből adjanak le egy-egy pozitívot az ő műtermében is, szívesem adtam neki. A lapszerkesztő meg volt rö- könyödve képeimtől és egyet sem közölt. Másnap viszont kaptam egy kétoldalas leve­let Le Corbusiertől, ami úgy kezdődött, hogy „magának építész lelke van. Jöjjön hozzám, dolgozzunk együtt.” így lett azután első kiállítá­som címe „Egy város — két építészet". Marseille két ar­cát mutatta ez be. Élete vé­géig Le Corbusier fényképé­sze maradtam, de sokat fényképeztem más építészek, így Gíopius, Breuer Marcell házait is. — Egyéb kedvenc témái? — Mindig nagyon érdekel­tek az emberi témák is. Szívesen portrézok. Annak -idején levettem Costeau-t, Leger-t, Matisse-t, Mirót, Le Corbusier-t. Mindig úgy igyekeztem elkapni őket, hogy ne vegyék, észre, mert így sokkal élethűbb a kép. László Balázs Beszélgetés Cxeisel Endrével--------------------------------------------------------------------------­M i a veszélyesebb? A közelmúltban két elő­adást tartott a megyében dr. Czeizel Endre orvos­genetikus. Jutott azonban ideje arra is, hogy néhány kérdésünkre válaszoljon.- Milyen családból ke­rült az orvosi pályára? — A nagyapám börtönőr volt, apám pedig négy pol­gárit végzett szobafestő­mázoló. Elég jó anyagi felté­teleket tudott számunkra biztosítani. Anyám varrónő volt, de miután megszület­tem, otthon maradt. Egy öcsém van, aki öt évvel fia­talabb nálam. Ez a korkü­lönbség behozhatatlannak bizonyult; gyerekkorban nem voltunk barátok. Mérnök lett belőle. Az első feleségemmel az orvostudományi egyete­men ismerkedtem meg.- On genetikus. Miért a Köjál-nál dolgozik? — 1959-ben végeztem az egyetemen, mindenképpen Budapesten akartam marad­ni, és így volt rá lehetősé­gem. Az volt az elképzelé­sem, hogy nőgyógyász leszek, és majd a veleszületett mag­zati rendellenességekkel fog­lalkozom. Tíz évi kutató­munka és a kandidátusi cím megszerzése után mégsem mentem nőgyógyásznak.- Mikor alakult meg az első genetikai intézet Ma­gyarországon? — 1971-ben. Addig nem foglalkoztak hivatalosan ge­netikával. Az intézetben elő­ször hárman dolgoztunk, ma hatvanan vagyunk. Az or­szágban 13 genetikai tanács­adó működik, 6 a főváros­ban és 7 vidéken. Ideális esetben 106 genetikusra len­ne szükség, de a genetika még mindig nem önállóan elismert tudomány. Az Or­szágos Szülészeti és Nőgyó­gyászati Intézetnek van alá­rendelve. Az orvostudomá­nyi egyetemen sincs ilyen szak. Genetikus úgy lehet valaki, ha gyermekgyógyá- szi vagy szülészeti szak­vizsgát tesz. A többi a ki­tartásán áll.- Milyen a genetikai ta­nácsadás jogi háttere ha­zánkban? — Egyrészt megoldatlan, másrészt elsősorban orvos­etikai kérdés. Nagyon fon­tosak az íratlan szabályok. Hogy ezek mik, lássunk két példát. Felkeresett egy há­zaspár azzal a kívánsággal, hogy gyermeket szeretnének. Elvégeztük a szükséges vizs­gálatokat és kiderült, hogy a hiba a férfiban van, aki nem egyezett bele, hogy ezt a fe­leségével közöljem. Mivel az asszony nem tudta, hogy a férje meddő, további vizs­gálatokat vállalt, fölösleges műtéteken esett át. Egy má­sik példa: ma már van mód a méhen belüli vizsgálatra. Ha az anyával közlöm, hogy gyermekének a bal hüvelyk­ujja hiányzik, az esetek 95 százalékban kérik a nők az abortuszt. Pedig ha egy 4—5 éves kisgyerek baleset foly­tán elveszíti az egyik ujját, az anya nem akar emiatt megszabadulni tőle.- Mi a véleménye a for­galomban levő fogamzás­gátló szerekről? — Hazánkban a nők 60 százaléka tablettákkal véde­kezik. Az a baj, hogy rossz időpontban. Az a szokás ala­kult ki, hogy tablettával a gyermek megszületése után védekeznek a nők. Pedig a helyes az lenne, ha a gyer­mek születése előtt szednék a tablettát, úgy 18-tól 28 éves korig. Ez gyakorlatilag hét évet jelent, hiszen a terhes­séget megelőző hónapok, a terhesség és az utána követ­kező időszak körülbelül há­rom év. A gyermek szülét! se után nem ajánlatos már a tabletták szedése, mert harminc év felett nagyobb a veszélye a vérrögösödésnek. Szülés után, ha nem akar­nak vállalni gyereket, véde­kezésül a méhnyakba helye­zett spirált ajánlom. Na­gyobb gond, hogy a fogam­zásgátlás összes problémája a nők vállán nyugszik. Pe­dig a világban ma már el­terjedt forma az ondó­sejtek lekötése is, ami sok­kal veszélytelenebb, mint a nők tablettaszedése. H. I.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom