Somogyi Néplap, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-11 / 35. szám
1988 február 11., csütörtök Somogyi Néplap 5 Magyar—szovjet kulturális együttműködés A közeljövőben Magyar Kulturális Intézet nyitja meg kapuit Moszkvában: az erről szóló dokumentumot várhatóan a napokban — a Magyar—Szovjet Barátsági Együttműködési és Kölcsönös Segélynyújtási Szerődés aláírásának 40. évfordulóján — írják alá. A magyar kulturális központ létesítése jelentős állomása annak a bővülő ás egyre közvetlenebbé váló együttműködésnek, amely a két ország kulturális kapcsolatait jellemzi. Az időről időre megújuló ötéves, illetve éves kormányközi kulturális együttműködési munkatervek teszik rendszeressé és folyamatossá a szovjet és a magyar művészet klasszikus és kortárs értékeinek kölcsönös jelenlétét, és megismertetését mindkét ország közönsége számára. A színházi és zenei együttesek, az előadóművészek, a kiállítások, és az irodalmi alkotások cseréi, az ötévenként megrendezett átfogó kulturális seregszemlék gazdag programjai. művészeti szemlék mellett egyre sokrétűbbé válnak a művészeti szövetségek, kulturális intézmények. alkotóműhelyek, színházak, kiadók és filmesek közvetlen kapcsolatai is. A legutóbbi szovjetunióbeli magyar drámafesztiválon például 128 színház 36 magyar drámaíró 45 müvét adta elő a Szovjetunió népeinek 18 nyelvén, s várhatóan a mai magyar színházművészet hasonlóan széles körű bemutatására ad alkalmat a jövő évadban megrendezendő újabb ottani magyar drámaszemle. Ennek előkészítése megkezdődött, s mintegy 20 új magyar drámát — köztük Hubay Miklós, Görgey Gábor, Gyárfás Miklós, Bereményi Géza, Spiró György alkotásait — már fordítják a szakemberek. A szovjet klasszikus és kortárs művészet egészéről adtak áttekintést a magyar közönségnek, s a múlt év színházi, filmes és kiállítási eseményeit jelentették az 1987-es szovjet kulturális napok bemutatói. Így a moszkvai Nagyszínház társulatának. az Állami Akadémiai Kisszínház együttesének vendégjátékai, a hagyományos és kortárs szovjet muzsikát megszólaltató karmesterek — zongora és hegedű- művészek fellépései, a Művészet és forradalom című kiállítás s a szovjet filmművészet legfrisebb alkotásait felvonultató filmfesztivál: ezeket minden eddiginél nagyobb közönségérdeklődés kísérte. Viszonzásaként 1990- ben kerül sor a magyar kultúra szovjetunióbeli napjaira. Munkában a zsűri. Tagjai: Székely Miklós, dr. Éri István, Juhász Róbert, dr. Füzes Endre és dr. Barcsay László Válasz egy cikkre Mennyit tanul a diák? A játék egyik szereplője a Karsay Pantomim Rt. Figyelemre méltó cikk jelent meg a Somogyi Néplap január 18-i számában „Mennyit tanul a diák?" címmel. A fővárosi szerző egy budapesti szociológiai fölmérés adataiból idéz: ,,a 410 megkérdezett gimnazista közül 207-en válaszolták azt, hogy mindössze egy órát — vagy ennél is kevesebbet — tanulnak otthon naponta." Az adatokkal vitátkozni nem lehet, de nem is érdemes. meri Budapesten, a fölmérés helyén és idején bizonyára így volt vagy lehetett. Néhány személyes megjegyzés mégis ide kívánkozik. A vizsgálat e megállapításának valóságtartama nehezen elfogadható. Az az idő, amit a fölmérés tükröz, nem elég másra, mint hogy leporolják könyveiket. A további tényadat még sokkoló hatású is. Csak „63 tanuló fordít saját bevallása szerint napi két órát vagy ennél többet otthoni tanulásra." (A 410 tanuló közül). A csúcspont azonban ezután következik -.„Szombaton és vasárnap pedig semmit sem" — tanulnak a diákok. A bemutatott arány azt mutatja, hogy csak minden 6. tanuló tanul, s ha szerényen is — napi két órában. Az pedig, hogy a tanulók szombaton és vasárnap semmit sem tanulnak, egyszex’ű- en hihetetlen. (Budapesten eszerint hétfőre egyetlen gimnazista sem tanul.) Ilyen tömegű nemtanulás példátlan lehet a szociológia magyarországi történetében. Nagy kár. hogy a fölmérés nem érzékeltette: milyen a tanulók tanulmányi előrehaladása. Az ismeretek feltételezett iskolai birtokba vétele esetén sem elégséges ez a szerény idő azok megszilárdítására. gyakorlati alkalmazására. Kivételes esetekben ugyan elképzelhető, de ez csak kivételes képességű tanulók sajátja. A . szociológiai fölmérés, illetve , az adatok és a valóság között ellentmondás feszül. Szerencse, hogy a valóság máshol, például Somogybán nem ilyen. A kaposvári gimnazisták tanulnak. Igaz, nem egyforma időmennyiségben és nem azonos eredménnyel. Egy hasonló szociológiai fölmérés készült róluk Kaposváron. Ez a napi. illetve a heti tanulói tevékenység rendszerébe illeszti a tanulási (otthoni, kollégiumi) időmennyiséget. Ebből idézek néhány adatot. A végzős gimnazisták naponta átlag hat és fél órát tanulnak délelőtt az iskolában. A délután: — szervezett formában történő tanulás — átlagosan napi fél-fél órában teszi érdekeltté a tanulókat. A kollégiumban tanulással eltöltött idő napi három óra. A nem kollégistáknál is hasonló a másnapi tanulásra fordított idő átlaga. A szervezett formában történő iskolai és kollégiumi tanulás tehát együttesen napi 10 és fél óra. Az ún. második műszakban tehát napi 4 órát tanulnak a gimnazisták. A több mint 200 kaposvári gimnazista közül egy sincs, aki ne tanulna hétvégén. Ez pedig több mint 3 óra. Ezek az átlagok azonban takarják az egyént. Né- hányan ennél több, mások kevesebb időt fordítanak tanulásra. A plusz tevékenység (zeneiskola, nyelvtanulás, mozgalmi munka stb.) eléri a heti 10-12 órát is. Ez a gimnazisták csaknem egynegyedét érinti. Természetesen vannak olyanok is, akik kevesebb időt fordítanak tanulásra. Azonban ők is elérik a napi két és fél órát. A napi 1-2 óra közötti tanulás csak minden huszadik tanulóra jellemző. Az otthoni (diákotthoni) tanulás „száműzése" tehát nem jellemző a kaposvári gimnazistákra. A napi 10 és Harangozó János leginkább a rókákat kedvelte. Nem vörös bundájukért, nem lompos farkukért, nem hosszú orrukért, hanem a mesékért, amelyekben a rókákat mindig eszes, ravaszdi állatoknak mutatta a világirodalom. Ügy érezte, vannak közös vonásaik (jóllehet ő nem volt vörös, nem volt hosszú orrú, lompos farkú), de az eszét mindig is szerette használni. Munkásként kezdett dolgozni ezelőtt sok-sok évvel egy gyárban', majd brigádvezető lett éleslátása, munkabírása miatt. Később otthagyta a gyárat, mert úgy érezte, nem igazán végezheti azt, ami kedvére való. Hazatért szülőföldjére, a Balaton mellé. Egy üdülőben vállalt gondnokságot — abban az időben, amikor még a gondnokság ritka kincsnek, megbecsült szerencsének számított. Nyáron három hónap hajtás, reggeltől estig lótás-futás, de télen pihenés, sok-sok szabadidő, s ugyanannyi fizetés! Ez volt, ami mindenek fölé helyezte e foglalkozást. Főként úgy, hogy az embernek van egy kis háztájija, krumpliföldje, kukoricása, gyümölcsöse, szőlője, s az üdülőből még a moslékot is haza lehet szállítani a disznóknak. fél órai munka elismerésre méltó tanulói teljesítmény! (A „specializációban" résztvevőké napi 12 óra fölé emelkedik.) A cikk egy másik részében az olvasható, s mintegy a negatív szenzációt erősíti, hogy ........a diákság egyik f ele egyszerűen nem hagyja magát túlterhelni, a szellemi javakkal megtömött zsákot nem veszi a vállára.’’ Az előzőekből is logikusain következik, hogy ez nem így áll. Igenis jelentős azoknak a száma, akik nemcsak felveszik ezt a szellemi zsákot, hanem igen szépen haladnak is vele. Az viszont igaz, hogy egy részüknek nehéz a teli zsák, ezért nem a teli zsákot kell mindenkinek a vállára tenni, hanem tartalmát egyéni képességeikhez kell adagolni. Tennivalóink sokasodnak, az értékek és teljesítmények valósághű megítélése nélkülözhetetlen. A ,,holnap örömének" előrevetített képe lehet garancia arra, hogy új minőség bontakozzon ki, és ez naponta újratermelődjön. Mayer György Az anyagi javak gyarapítása azonban rendkívül sok figyelmet és munkát igényelt. Hajnali keléseket, kemény fizikai munkát és olykor piszokban, mocsokban vájkálást. Márpedig Harangozó János világéletében kényes volt a tisztaságra. Igazi úriembernek képzelte magát még akkor is, ha konyákig turkált a moslékban, ha bokáig gázolt a disznógané- ban, ha bőre beitta az állatok bűzös szagát, amit a legjobb szappanokkal, kézbalzsamokkal sem tudott teljesen eltüntetni. Emeletes palotát emelt a régi parasztház helyére, gyermekeinek a közeli városban vett OTP-s öröklakást. Nyaranta nyugati vendégektől hemzsegett a portája, s bár tudta jól, hogy ez nem legális, valutában sem szenvedett soha hiányt. Nem véletlenül és nem terv- szerűtlenül járt őszidőben nyugati ismerőseihez. Egyik évben egy vadonatúj Volkswagen PaSsat autót kapott ajándékba (a vám több volt, mint itthon egy új autó vételára), máskor videót, egyéb műszaki berendezéseket hozott haza. Öröme mégsem volt teljes. — Az örök elégedetlenség viszi mind előbbre a dolgokat — hangsúlyozta nemországjárás mesterei Február 15-én — rendkívüli adásnapon — sugározza a Televízió Az országjárás mesterei című vetélkedőt. A művelődési főszerkesztőségen készült műsor a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő „Tájak, korok, múzeumok’’ mozgalom féléves monstre játékának a Televízió IV. stúdiójában A miisorvezető: Vágó István egyszer, s eszerint is próbált boldogulni. A világpiac változásai és az egyre nehezülő belső gazdasági helyzet az ő életét sem hagyta érintetlenül. Tudta, hogy a havi néhány ezer forintos gondnoki állással képtelen tartani élet- színvonalát, elhatározta hát a „szerkezetváltást". De mit csináljon, mihez fogjon? Neszét vette, hogy a helyi tanács egy új üzletsor kialakítását tervezi a település központjában. Nem voltak különösebb illúziói arról, hogy ez az igazi üzlet! Igenám, de milyen profilba kezdjen? Butikot? Borozót? Bazárt? Vagy mi a csudát nyisson? Nem döntött, csak abban, hogy az egyik üzlet- helyiség kell neki. El is intézett minden formaságot, lefizette az összegeket, és várt. Az üzletsor fölépült, s még a nyár előtt sorra kinyitottak a különféle egységek. Már minden üzlet üzemelt, csak az övé nem. Riválisai egyre idegesebben szemlélték, mit akar az „öreg". Találgatni kezdték, vajon kinek lesz a konkurenciája, kit tesz tönkre azzal, hogy ugyanolyan üzletet nyit? Ismerték a kapcsolatait, tudták róla, hogy bármibe kezd, azt biztosan sokkal magasabb színvonalon végzi, gyönyörűbb az áruja, mint bárkinek a környéken. Megindult hát az újkori népvándorlás az „öreg" háza felé. Voltak, akik titokban, mások nyíltan hitet vallva keresték föl, hogy megrendezett döntője. E játékra 508 csapat jelentkezett, több mint ötezer taggal. A legjobb hat csapat jutott él a tévékamerák elé — Baranyából, Heves, Tolna, Vas és Zala megyéből, illetve Budapestről. A játékban a csapatok a mesterré válás lépéséit járják végig. Így a műsor első szakaszában letöltik inaséveiket, majd az egykori segédek valcolásához hasonlóan vándorolnak. Közben számot adnak arról, menynyire ismerik hazánk várcmegtudják, milyen üzletet tervez. A válasz azonban mindenki előtt titok maradt, az öreg róka nem árulta el tervét. Csak hamiskásan mosolygott sűrű bajusza alatt. Már javában tombolt a nyár, tömegével érkeztek a vendégek, amikor egy reggel Harangozó János üzletének ablakában megjelent a felirat: „Ez az üzlet eladó!" Az értetlenkedő üzlettulajdonosok egymásra néztek. Nem tudták mire vélni a dolgot. Csak az éppen akkor közelükbe ért Manaiv Márton mosolygott egyet, sosemvolt bajuszkája alatt. Ö ugyanis Harangozóék portája felől érkezett, s az öreggel épp az üzlethelyiség bérbe vételéről tárgyalt. Mert úgy gondolta — olyan naivan —, ha másnak sikerülhetett butikosként milliomossá válnia, neki vajon miért ne sikerülne. Az öreg azonban nem adta bérbe az üzletet. — Csak eladó, bérbe nem — hangoztatta, majd hozzátette: — Az én nevem alatt ezentúl nem üzemeltethető. Manaiv Márton igyekezett meggyőzni: neki annyi pénze egyelőre nincs, hogy egy összegben kifizesse a vételárat, de ha bérbe kapná... Csakhogy bérbe nem adható, mert: — Megígértem á szomszéd üzlettulajdonosnak, hogy én olyan üzletet nem nyitok, amilyet ők üzemeltetnek . . . És Manaiv Márton ebben a pillanatban értette meg igazán, miért tartott már hónapok óta a vendégjárás sait, természeti értékeit, a magyar történelem eseményeit. A segédvándorlásból két csapat jut a döntőbe, s lehetőséget kap a mesterremek készítésére. A műsorban közreműködik a Vadrózsák táncegyüttes, Kerekes Éva és Kisfa- lussy Bálint — a Nemzeti Színház művészei —, valamint a Karsay Pantomim Rt. A műsort Lovas György és Papp Ferenc forgató- könyve álapján Vágó István vezeti. A rendező: Csányi Miklós. az öregnél, miért érkeztek kis táskákkal a szomszédos üzletek tulajdonosai hozzá, s miért távoztak kis táskák nélkül. . . — Maga mennyit adott az Öregnek? — húzta félre az egyik ismerős butikost. — Mennyit? Nem számít ... De nagyon ráfaragtam . . . hogy sok ezret így elcsaljon valaki tőlem, nem hittem volna . . . Marci az elszólásból — talán helytelenül — általánosításba kezdett. Ha egy butikos ennyit, a másik any- nyit, akkor ... akkor ez az öreg róka csalafinta módon (természetesen mindenféle tanú, átvételi elismervény, bizonyíték nélkül) már legalább kétszeresen megkereste azt az összeget, amelyért ezt az üzletet megvette. Most pedig, hogy — ígéretéhez híven — ő valóban ne nyisson olyan üzletet, amilyet a Szomszédai, eladja az egészet, újabb busás haszonnal. — Jó vicc — dünnyögte eme gondolatfuttatás végén Marci, majd a biciklijére szállt, bekerekezett a munkahelyére, az egyik üdülő konyhájába, ahol szakácsként dolgozott, és csak azért is milliomosnak érezve magát, megevett — kenyér nélkül — két grillcsirkét, megivott — pohár nélkül — két üveg sört, majd lefeküdt aludni. Azt álmodta, hogy egy hosszú orrú, loncsos farkú, vörös rókával hadakozik, aki folyton belevigyorog az arcába ... Gyarmati László RÓKA ŰR
