Somogyi Néplap, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-01 / 26. szám

Tisztelt Szerkesztőség ! Az éjszakai műszak mindenütt, így munkahelyemen, a Pamutfonóipari Vállalat Kaposvári Gyárában is este tízkor kezdődik. Véleményem szerint a Volán ezt figyel­men kívül hagyja, legalábbis ez derül ki a múlt évi me­netrend-módosításból. Addig is egy órával korábban ér­tünk be kaposvári munkahelyünkre, most azonban — o Kisasszondról húsz óra tízkor induló járattal — már húsz óra negyvenkor Kaposváron vagyunk. A lakóhelyem és a munkahelyem közötti távolság mindössze tizenöt kilométer, mégis majdnem másfél órát pocsékolok el naponta az éjszakás heteken. Mivel pana­szom nem egyedi — más nagyüzemekbe is sokan járnak dolgozni erről a vonalról —, kérjük a menetrend felül­vizsgálatát, és a járat későbbi, az éjszakai műszakhoz igazodó módosítását. Tisztelettel: Verbulecz Lószlóné Kaposfö, Kossuth u. 87. és 11 aláírás Tisztelt Szerkesztőség! 1987 augusztus eleje óta ömlik a gáz a siófoki ipar­telepre, a költségvetési üzem kertészeti telepére vezető közműsávon. Decemberben a Kögáz a korrodálódott gáz­vezeték helyett műanyag csövet fektetett a meglevő gáz­vezeték mellé. Ennek ellenére továbbra is szivárog a gáz. Plusz 6 fok fölötti hőmérséklet azóta már jócskán volt... Az illetékesek vajon mire várnak? Robbanásra, vagy van energia bőven? Tisztelettel: Kovács István, az építőipari ktsz dolgozója, Slóíok Továbbképzési lehetőség szakmunkásoknak A tanfolyam előfelvételi biztosít Somogyi Néplap XLIV. évfolyam, 26. szám 1988. február 1., Hétfő Könyvtár a kastélyban Ismét lehetőség nyílik ar­ra, hogy szakmunkások ag- rárfelsőoktatási intézmé­nyekben tanuljanak tovább. Az Agrárfelsőoktatási Intéz­mények Felvételi Előkészí­tő Bizottsága Gödöllőn (2013. Péter K. u. 1.) -ismét meghirdette az 1988—89-es tanévre a szakmunkásokat előkészítő tanfolyamot. A tanfolyamra a mező- gazdaságban, az élelmiszer- iparban, aiz erdészeteknél, a fagazdasági üzemekben, a mezőgazdasági vállalatoknál és a szakszövetkezetekben dolgozó harminc évnél fia­talabb szakmunkások je­lentkezhetnek. Fontos, hogy szakközépiskolai végzettsé­gük, vagy szakmunkásbizo­nyítványuk legyen, hogy szakterületükön legalább két éve dolgozzanak fizikai munkakörben, és hogy mun­kahelyük támogassa a tan­folyam elvégzését. Rajtuk kívül azonban jelentkezhet­nek a szakközépiskolák és a szakmunkásképző intézetek A Lézerszínház február 6- án, szombaton este mutatja be Laser Genesis című új műsorát a népligeti Plane­táriumban. Érdekesség, hogy a buda­pesti premierrel majdnem egyidőben New York-ban és Londonban is azonos ihle­tésű műsorok készülnek két amerikai művészeti csoport rendezésében. A Genesis együttes és Phil Collins kon­certsorozatán, valamint a csapatból korábban kivált Peter Gabriel szólóturnéján korábban nem látott fény­hatásokat használtak, csu­pán a lézerek fényének kü­A visszaeső Balogh Pál kaposvári la­kos 1965-ig aktív sportoló volt: ökölvívóként szép sike­reket ért el. Később italoz­ni kezdett, majd pedig szá­mos erőszakos bűncselek­ményt követett el. Napjaink­ig mintegy 10 évet töltött börtönben. Legutóbbi sza­badságvesztéséből föltétele­sen engedték szabadlábra. A kedvezményes szabadu­lást követően Balogh Pál egy favágó gmk-nál helyezkedett el. Munkájára nem volt ki­fogás, és elég jól keresett. A rés-egeskedést is abbahagy­ta. most végzős hallgatói is, számukra az alapvető fel­tételek megszerzéséig a.tan­folyam előfelvételt biztosít. A gödöllői címre ez év március 31-ig kell elkülde­ni a jelentkezéseket, a SZET-tanfolyam vezetősége ezek alapján részletes tá­jékoztatót, jelentkezési la­pot küld az érdeklődőknek. A felvételi feltételeknek megfelelő pályázók június­ban pályaalkalmassági vizs­gát tesznek, és ennek alap­ján döntenek végleges fel­vételükről. A tízhónaipos tanfolyam szeptemberben kezdődik és jövő év júniu­sáig tart. Ez idő alatt a hallgatók huszonnyolc hét intenzív, bentlakásos okta­táson» vesznek részt. A tan­folyam sikeres elvégzése után a részvevők bármelyik agrárfelsőobtatási intéz­mény nappali, vagy levele­ző tagozatán tehetnek felvé­teli vizsgát és folytathatják tanulmányaikat az agrár­mérnök i, üzemmérnöki dip­loma megszerzéséért. lönleges látványa hiányzott. Most a három lézerművésze­ti csoport megpróbálja pó­tolni ezt a hatást. Az e há­rom társulat között létrejött kapcsolat révén a tervek szerint a hazai közönség mindegyik produkcióval megismerkedhet majd. Az új bemutató előkészü­letei során egyébként meg­állapodás született Vlagyi­mir Akszjonovval, a Szov­jet Kulturális Alap nemzet­közi kapcsolatokért felelős elnökhelyettesével a moszk­vai Lézerszínház megnyitá­sában való magyar közre­működésről. megütötte Júniusban betért a kapos­vári Kisdiófa vendéglőbekét munkatársával. Egy üveg sört kért magának és még azt sem fogyasztotta el, amiko" egy erősen ittas vendég köte­kedő megjegyzést tett rá. Ezt a vendéget az italboltban jól ismerték, és már többször kitiltották onnan, mert más­kor is náluk élte ki izgága hajlamait. Tettlegességre azonban nem vetemedett. Balogh Pál mondott vala­mi olyasmit az izgágának, hogy „hanyagolja őt”. Az il­lető azonban nem hagyta ab­ba a sértegetést, mire Ba­A kastély régi főépületé­ben a vései általános iskola valamivel több mint száz tanulója tavaly saját könyv­tárat kapott. — Véséhek van egy tar nácsi könyvtára, miért szor­galmazták mégis az önálló iskolai könyvtár építését? Selyem Lajosné igazgató- helyettes, a könyvtár veze­tője: — A másik könyvtárunk távol van az iskolától, s a fűtése sem volt megfelelő a gyerekek számára. Minden­képpen szerettük volna, ha az iskolai munkához egy barátságos, tágas saját he­lyiségünk van, ahonnan bár­mikor kölcsönözhetnek ta­nulóink könyveket. Ezért pályáztuk meg a megyei tanács által létesített költ­ségvetési alapot. A véseiek egy ötven négy­zetméter alapterületű épü­a kötekedőt logh kétszer-háromszor arcul ütötte. Mindez az ajtónál tör­tént, a sértett háttal állt a kijáratnak. Az ütések után a sértett az oldalán levő tok­hoz nyúlt, amelyben egy kis rugós kés volt. Szúró mozdu­latot nem tett — bár erre nem is lett volna ideje. Ba­logh ugyanis megragadta a ruházatát a mellénél, és az utca irányába lökte. A sér­tett elvesztette egyensúlyát, kiesett az ajtón és a 60 cen­timéterrel alacsonyabban le­vő betonjárdára zuhant. Any- nyira beverte a fejét, hogy koponyatörést és más súlyos letréiszt építettek hozzá a kastély egyik szánnyához. Segítettek ebben a munká­ban a .szülők, a gyerekek, a kőműves munkát pedig a marcali szakmunkástanulók végezték el, néhány tapasz­talt szakember irányításá­val. Jól jött a helyi tanács támogatása is a megyétől nyert ötvenezer forintos tá­mogatás mellé. Abból vásárolták a be­rendezést. Egymás mellett sorakoznak a szépirodalmi és az ismeretterjesztő köny­vek. Ez utóbbiakat — tu­dom meg — elsősorban a kicsik forgatják szívesen. A folyóiratok között nemcsak a tanulók böngészhetnek; az Élet és Irodalmat, a His­tóriát például inkább a ta­nárok forgatják. — Nem is tudom, ki örült jobban a könyvtárnak; a gyerekek vagy a felnőttek. sérüléseket szenvedett. Éle­tét a gyors orvosi beavatko­zás mentette meg. Maradan­dó testi fogyatékosság em­lékezteti a sérültet a történ­tekre. A megyei bíróság az eny­hítő és a súlyosbító körül­mények között mérlegelte azt is, hogy a vádlott a szóbeli sértésre tettlegességgel vála­szolt, valamint azt, hogy a vádlott ezt a cselekedetét a feltételes szabadság idősza­kában követte el. Dr. Mateevics Lászlóné büntetőtanácsa életveszélyt okozó testi sértés bűntetté­ben marasztalta el a vádlot­tat és 4 év 6 hónap szabad­ságvesztésre ítélte, továbbá 6 évre eltiltotta a közügyek­től. Az ítélet nem jogerős. Bejárnak a felnőttek vagy az unokát kérik meg, hogy hozzon egy jó könyvet. Egé­szen más a hangulata egy itt megtartott órának. Iro­dalmi színpadunk is szíve­sebben készüli a műsorok­kal ebben a teremben. Jut idő itt arra is, hogy el­mondják élményeiket a diá­kok, beszámoljanak arról, amit olvastak. A tanórákon ilyesmire soha nincs idő. Ha iitt vagynuk, szinte meg­áll az idő, mindenki a má­sikra figyel, ezekből a be­szélgetésekből lehet igazán tanulni. Balogh P. Ferenc A Kodály Társaság közgyűlése A Magyar Kodály Társa­ság IV. közgyűlését tartot­ták meg szombaton, a Fé­szek Művészklubban. Az éppen tíz esztendeje ala­kult, mintegy nyelcszáz ta­got számláló — előadómű­vészeket, zeneszerzőket és zenepedagógusokat tömörí­tő — társaság képviseleté­ben- több mint háromszázan vetitek részt a közgyűlésen, amelyen jelen volt Köpeczi Béla művelődési miniszter és Kodály Zoltánné is. A társaság megtárgyalta az elnökség beszámolóját az elmúlt három év munkájá­ról, s megvitatta a hazai ze­nei élet, zeneoktatás és -pe­dagógia, valamint a magyar kórusmozgalom aktuális kérdéseit, feladatait. A vi­tában .szóba kerültek az is­kolai ének- és zeneoktatás, s az égyre inkább háttérbe szoruló művészeti és zenei nevelés problémái is. El­hangzott: a jövőben az is­kolai képzés korszerűsítésé­nek részeként nagyobb fi­gyelmet kell fordítani az ének-zene oktatás rangjá­nak visszaállítására, e nem­zedék komolyzene iránti ér­deklődésének felkeltésére. Ezt szolgálja majd az is, hogy a Kodály Társaság el­nökségének tagjai a jövő­ben részt vesznek a külön­böző pedagógiai bizottsá­gok és testületek munkájá­ban. A közgyűlés a következő időszak legfontosabb felada­tai közé sorolta a társaság megyei csoportjainak meg­alakítását, ezzel Budapest- központú tevékenységük fel­oldását. A már egy éve működő Szabölcs-Szatmár megyei Kodály-csoport mel­lé szeretnének újabbakat létrehozni. Az ülésen megválasztot­ták a Magyar Kodály Tár­saság új, kilenc tagú elnök­ségét: az elnök ismét Szo- kolay Sándor zeneszerző lett. Tarka sorok Aforizmák Egy valóban független nőnek nem kell a füg­getlenségét reklámoznia. Számára ez olyan magá­tól értetődő, mint az ér­verés vagy a lélegzés. (Giulietta Masina) * * » A Fehér Ház olyan, mint egy leánynevelő in­tézet, amelyben elmara­dott vidéki lányok meg­kapják a jó társaságbeli modorhoz szükséges utolsó simítást. (Lady Bírd Johnson) * * * A nők több pénzt ad­nak ki, mint amennyit a férjük megkeres, hogy az emberek azt higgyék: a férfi többet keres, mint amennyit a nő ki­ad. (Danny Kaye) * * * A nagy siker sok eset­ben csak szerencsés fél­reértés. (Darius Milhaud) * * * Az emberi szervezet úszás közben egy hor­mont termel, amely az embert vidámmá teszi. Az embereknek, elsősor­ban az államférfiaknak, többet kellene úszniuk, s akkor a világ más len­ne. (Bruce Watson) * * * Érdekes volna megtud­ni, hogyan teremtődött meg az első két ember. De megnyugtató, hogy legalább pontosan tud­juk: hogyan teremtődött meg a harmadik. (Peter Sellers) * * * A nő a gyújtogató és a tűzoltó raffinált keve­réke. (Marcel Aymé) * * * Az amerikai elnök cselekvőképes. Feltéve, ha tudja, egyáltalán mit akar. De sokszor éppen ez a nagy probléma. (Henry Kissinger) . * » * Szeretjük azokat, akik azonnal megmondják, mit gondolnak. Feltéve, ha ugyanazt gondolják, mint mi. (Mark Twain) * * * Az ember pénzt ad ki olyan dolgokra, amelyek­re nincs szüksége —, azért, hogy azokkal olyan embereknek imponál­jon, akiket ki nem áll­hat. (Walter Winchell) • e a Szeressétek ellensé­geiteket! Ez talán árt a hírnevüknek. (Stanislaw Jerzy Lee) * * * A monoklit viselő nők olyanok, mint a titkos- szolgálat tagjai, akik közszemlére teszik ki kódjaikat. (Jeanne Moreau) Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő : JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h. : dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telez: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbe- sítő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10 á. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608. Különös hobbinak hódol Bendckovics Gyula, a Kába Magyar Vagon- és Gépgyár szerszámkészítője: szabadidejében trak- tormodelleket készít. .Lakásának konyhaasztalán kialakított „műhelyéből” kisszériában kerülnek ki a vállalatnál gyár­tott óriás erőgépek kicsinyített, pontos másai. Fia matchbox- gyűjteményét egészíti ki ezekkel az élethü, mini traktorokkal Bemutató a Lézerszínházban

Next

/
Oldalképek
Tartalom