Somogyi Néplap, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-23 / 45. szám
1988. február 23., kedd Somogyi Néplap 5 FÉL EV UTAH Akkor it sütött a nap... Igen, emlékszem : akkor is fény pásztázta az új, tetszetős épület homlokzatát, amikor a múlt év augusztusának végén' — magas rangú személyiségek és jókora tömeg részvételével — felavatták az új barcsi gimnáziumot. Talán a sors „kegyes”, hogy elődjének avató- üninepén is ott lehettem. Farizeus lennék, képmutató, ha titkolnám akkori örömömet. De akkor is, ha elhallgatnám a múlt évit. Hogy mi minden történt a két avatás között, ne bolygassuk. Nehéz volna feltárni,,, miként módosultak a megalapozott vagy elhibázott tervek, szándékok; mi és kinek a nevéhez fűződött — ez ma már nem fontos. Emberibb, iga- za'bb és előremutatóbb, hogy a volt gimnázium is megtalálta a helyét — botladozó és meg-megújuló — oktatás- politikánkban, s az új sem mostohagyermékként látott napvilágot. Korai lenne vázolni hat hónap tetteit? Azt hiszem, indokoltabb, mint egy futballcsapat esetében ... Kiváltképp, ha kudarcokról nem is adhat számot a krónikás... Nos, hát megkíséreltem bepillantani a féléves gimnázium életébe. Jóval kevesebbet tudhatok, mint akik ott élnek, de az is igaz lehet, hogy a munka lázában ők kevésbé tarthatják számon sikereiket, mint aki a kutatás szándékával közeledik hétköznapjaikhoz. A számok unalmasak, de makacsok és igazak. Nem szorulnak rá és nem is tűrik a magyarázkodást. Nyolc tanulócsoportban 202 gyerek készül a jövőre. Huszonöt-huszonnyolcán ülnek egy teremben, s ha a magam — évtizedekkel korábbi — negyvenkilences létszámú gimnáziumi osztályára gondolok, igencsak megirfigylem a mai pedagógusok lehetőségeit. Korukat szintúgy, hiszen többségük 35 éven aluli. De van „kapaszkodójuk”, hiszen öt tanár mondhat véleményt közülük 25 éves tapasztalata nyomán. Gondoskodtak róla, hogy szakos ellátásuk csaknem teljes, mindössze négy főiskolai végzettségű van a testületben, ketten közülük már továbbtanulnak s a másik kettőt sem fogja „békén hagyni” a jövőt formáló követelmény ... Együtt a várossal? Igep. Ha valahol, akkor itt kézzelfoghatóan fedezhettem föl, azaz érzékelhettem az iskolatanácsban — és tevékenységében — rejlő lehetőségeket. Nem úgy a városé ez a gimnázium, hogy ő tartja fönn, hanem úgy. hogy együtt él vele. Az iskola, a környék gyermekeit készíti a jövőre, s a város, az üzemek erőfeszítéseket tesznek azért, hogy jól képzett fiatalokat fogadhassanak be. Bizonyítsak? Fakultációban oktatják például a számítástechnikát. A végzősök operátori oklevelet kapnak majd az érettségi bizonyítvány mellé, s az Unítech például alig várja, hogy befogadhassa azokat, akik nem tanulnak tovább. A gépírói képzést megszüntetik az intézetben, helyette középfokú vámkezelői ismereteket tanítanak. S aki tudja, hogy 1990-től ilyen képzettségű szakemberéket kell alkalmaznia mindannak, aki exportra küldi termékeit, az érti az iskola és a város, a gimnázium és az élet szoros kapcsolatát. Ezzel azonban még nem zárult le a törekvések sora. A barcsi gimnázium készül a „kétnyelvű” cím elnyerésére. Vezetői jól tudják, hogy a diákok nagy része német ajkú ősöktől származik ; s a tanulók nagyobb része máris németet tanul. Kidolgozták már a „kétnyelvű gimnázium” megteremtésének elképzeléseit. Két tanáruk van már, aki az NDK- ban tanult nyelvet, jövőre újabb két pedagógus teszi le a ' felsőfokú nyelvvizsgát. Nyelvet, matematikát, történelmet, földrajzot tanítanak majd német nyelven. Az iskolának máris -szoros kapcsolata van a német nyelvterülettel — ez a kétnyelvű iskola egyik feltétele. Az NDK-beli Königsee kisvárosának gimnáziumából évente 10-15 diák látogat Barcsra, s 1987-től az NSZK-beli Sinsheim gimnáziumával is kialákult a kapcsolatuk. A múlt év októberében 24 diák és 3 tanár járt Barcson, látogatásukat áprilisban viszonozzák majd, de már az ottani polgármester is járt náluk, s ahogy hírlik: a sins- hei'miek német nyelvű könyvekkel is gazdagítani akarják a gimnázium könyvtárát. Mindebből máris kiderül: az osztályok legjobbjai négy év alatt kétszer i,s eljuthatnak német nyelvterületre ... A gondok azonban Barcson sem kisebbek, mint másutt. Hiányzik a tornaterem. Heti 36 testnevelési óra lóg a levegőben, s a két kilométerre levő városi sportcsarnok nem nevezhető „gyógyírnak”. Húszmillió forintról ötre csökkent a támogatás lehetősége; előfordulhat, hogy tíz évig nem lesz testnevelési óra? Képtelenség. És akkor — jó szervezéssel — összefog a város! Az iskola .450 000 forintot takarított meg költségvetéséből. Rendkívüli szülői értekezlet. Tanácskozik az iskolatanács. És 200 000 forint helyett 80 Ó00 forintért lerakták a tornaterem alapjait. Betonozott a szülő, a tanár, a gyerek, az igazgató, s a vázszerkezetet, a téglát Együtt a várossal is beszerezték már. A költségvetési üzem, a Dédász helyi kirendeltsége ingyen vállalta a további munkát, a Kemlikál festéket ad és munkaerőt, a DRV barcsi telepének dolgozói ingyen szerelik a vízvezetéket, és miit mondjak még? Így nő eggyé a város és iskola, szülő és gyerek, jelen és jövő... Mit ad cserébe az iskola? Igyekszik képzett, rátermett fiatalokat kiképezni. Ez a legtöbb, amit tehet. S hogy csak a múlt évben 2 100 000 forintra tehető a külső segítség, ezt együttműködési szerződésekkel alapozták meg. Dzsesszbalett-csoport- ja van. az intézetnek, fúvószenekara bármikor szerepeltethető a városban, az üzemekben. Nyelvi laboratóriumukban felnőttek is tanulnak angol és német nyelvet, egyetemi előkészítőt szerveztek a felnőtteknek fizikából és matematikából. Felsorolni is nehéz vola, mi mindenben egy' az új gimnázium városával. S a gyérekek, tanárok köz- 1 ben 450 fát, örökzöldet ültetnek, élősövényit az elő- kertben (30 000 forintos külső támogatással!), sziklakertet teremtenek az udvaron, képzőművészeti kiállítások sorát rendezik, s ezáltal is igyekeznek kitekinteni a világra; székelykaput építenek — azaz hagyományt teremtenek —, amely alatt kiés bevonulva végzősök és kezdők raktározhatják el majd életreszólóan iskolai élményeiket... Nos, nem sorolom tovább. Bár ha arra gondolok, hogy az intézet tetőterét is be akarják építeni, ezzel négyszer akkora könyvtáruk lesz, mint eddig volt, s a berendezéshez a megyei könyvtár segítségét is megnyerték — Igazán nem tudom, hogy elmondtam-e mindent, ami e fél év alatt történt vagy ezután történni fog... S hogy ki ne felejtsem a krónikából. Mindezek mögött — és sok más tehetséges pedagógus, városépítő és jövőt látó, teremtő szakember mellett — egy napjainkban ritkán tetten érhető lelkesedéssel és odaadással, szenvedéllyel megáldott ember szervezőkészsége és tenniakarása áll. Úgy hívják, hogy Káplár Adolf, ő a gimnázium igazgatója. Tudom, szeretne megbújni a közösségi tettek, az intézetért sokat vállaló sokadalom, a tantestület, a város, az üzemek, a szülők cselekvései mögött, de engedtessék meg, hogy ne hagyjam. Lelkiismeretem szerint nem hagyhatom, mert nélküle aligha bontakozott és bontakozhatna ki ez a sokoldalú cselekvéssorozat, amelyről jómagam csak annyit mondhatok: példaadó ... Jávori Béla TV-NÉZÓ SOK MÜHÓ SEMMIÉRT Az olimpia éve van, ezekben a napokban Calgaryban éppen a téli sportok legjobbjai versenyeznek. A Magyar Televízió — jelezve, hogy nekünk mennyire fontos az olimpiai eszme ápolása, s mekkora az érdeklődés Magyarországon a téli sportok iránt — meglehetősen bő kínálatot zúdított ránk a múlt héten. Egyetértünk a törekvéssel, annak ellenére, hogy ezeket a versenyeket mi az esélytelenek nyugalmával szemléltük minden egyes alkalommal. Pedig a magyar ember nem szereti a langyos dolgokat, a magyar ember izgulni szeret. Kedvencre van szüksége, akit dédelgethet, szerethet, becézhet. Azt sem kifogásolja, ha ez a kedvenc hálátlan, nyegle alak, aki soha nem akkor • bizonyít, amikor arra a leginkább szükség volna. Azért átmeneti zsörtölődés után a szurkoló mindig megbocsátja a bűnöket. A téli olimpiára kiküldött néhány sportolónk nem is igényelte a nagy szurkolást — legföljebb a jótékony mosolyt, ha rajthoz állt. Ennek következtében aZtán nem is ébredt szomorúbban, az ország, ha előtte este sílövészetben nem került versenyzőnk az első ötven közé. Valószínű, cikkek sem jelennek meg a sportlapok hasábjain, amelyekben elmarasztalnák a vezetőséget, hogy nem tudott élversenyzőt nevezni az óliimpiai küzdelmekre. Mindenki tudja ugyanis, aki ezen a tájon él: hegyekben szegény ország vagyunk. Kanada nagy hegyei viszont eleve sok havat feltételeznek. Am a rendezők ■nem bízták a véletlenre a dolgot; számítottak arra, hogy az enyhébb időjárás következtében olvadhat is. ? Ezért a pályákat mindenütt műhó borítja. A szelet azonban a rendezők sem tudták más irányba terelni, ezért fordulhatott elő, hogy a versenyek egy részét szélvihar miatt el kellett halasztani. Magyar szempontból ennek csak televíziózási vetületei az érdékesek, hiiiszen az elmaradt versenyek adásidejét valamivel pótolni kell. Általában ilyen esetekben is érdekfeszítő műsorokat dob be a tévé, közülük nem egy már-már az óriásműlesiklás izgalmaival is fölér. (Például: az Ajándékkosár az NDK-ból című könnyűzenei összeállítás vagy Szűcs Judit énekel a magyar videolázról istb.) Előfordul az is, hogy a helyszínre kiküldött riporter az ilyen eseteket fölhasználja, hogy apró, de érdekes történeteket adjon elő a kanadai szürke hétköznapokról, amelyek most természetesen megszínesedtek, hiszen olimpia van. Ilyenkor megtudhatják a nézők ' azt is, hogy a maroknyi magyar csapat tagjai egészségesek, és készülnek a versenyekre, s a valamivel népesebb kísérőgárda is jól érzi magát. Ez itthon mindenkit megnyugtat. Mivel az egyszerű néző kíváncsi, ám ugyanakkor fogékony is a furcsaságokra, némelyik riporter, ha csak teheti, szerét ejti, hogy bevezesse a vákszolás rejtelmeibe. Ennek eredményeképpen már az országban lassan mindenki tudja: a dolgok a vakszolásitól függnek. Mert száz méteren akár tízet is lehet nyerni egy megfelelő vakszolással. Ismerve a magyarok eddigi helyezéseit, önkéntelenül is arra gpndolok, hogy nekünk fogálmunk sincs a jó vakszolásról. Csak úgy találomra kenjük a sílécet, azt hisszük, hogy majd siklunk, mlint a kígyó, aztán csakhamar kiderül: inkább beleragadunk a hóba. Ilyenkor aztán azzal vigasztaljuk magunkat: sebaj, nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. Mindenesetre Calgary előrevetíti egy minden eddiginél nagydbbszabású nyári olimpia ígéretét. Addigra elolvad a hó, fölöslegessé válik a vákszolás is; és reméljük, sokszor fölcsendül majd az olimpián már nagyon rég hallott magyar Himnusz. Varga István PEREK ÉS ÜGYEK 3ogos-e a jogsegély? Régi tapasztalat, hogy az állampolgárok nemcsak a kötelességéi kkel, hanem a jogaikkal sincsenek mindig tisztában. Az ő érdekükben hozták létre a szakszervezeti bizottságok 1976-ban a jogsegélyszolgálatot. Megalakították ezt a Szakszervezetek Megyei Tanácsánál is. 1984 óta csökken a megyében a jogsegélyszolgálathoz fordulók száma. 1984-ben 4194, 1986-ban már csak 4003 ügyet tartottak nyilván. A múlt évről még nincs pontos adat, de az már most is sejthető, hogy ez a szám tovább csökken. — Javult a dolgozók informáltsága — mondta Ke- rekesné Györkös Katalin, az SZMT politikai munkatársa. — Más kérdés, hogy a jogsegélyszolgálatok nagy része már csak azokat az ügyeket jelzi, amelyek intézkedést igényelnek. A felvilágosítások felét nem rögzítik. — Az viszont kétségtelen, hogy csökkent a munkajogi ügyek aránya. — A jogsegélyesek azt igyekeznek bizonyítani, hogy a jogsegélyszolgálatot a vállalati szakemberek is fölkeresik szaktanácsért, megelőzve ezzel a munkaügyi vitát. A jogászok ritkán képviselik a dolgozót a döntőbizottságok és a munkaügyi bíróságok előtt. Az ügyfélforgalom ott nagyabb, ahol főfoglalkozású vagy nyugdíjas jogász látja el ezt a feladatot. Dr. Gáspár József 11 éve nyugdíjas, azóta az 1700 dolgozót foglalkoztató Siófoki Kőolajvezeték-építő Vállalat jogsegélyszolgálatának a vezetője. Mint mondja, négy híján száz ügye volt tavaly, amelybe sok minden belefért. Volt felvilágosítás, iratszerkesztés, eljárás a gyámhatóságnál, a rendőrségnél, a bíróságnál, hatóság előtti képviselet, munkajogi és társadalombiztosítási ügyek. A leggyakrabban az állam- igazgatási ügyekben keresték föl, szám szerint 29-en. Ezt követik a polgári jogi esetek. Ilyen ügyben hárommal kevesebben jelentkeztek. Sajnos, sok a családjogi eset is. Dr. Gáspár József büszkén vallja, hogy többször sikerült kibékíteni . a feleket, így ,nem került sor perre. Itt is elenyésző a munkajogi ügyek száma. Az 1700 dolgozó közül mindössze kilencen fordultak emiatt a jogsegélyszolgálat vezetőjéhez. A 96-ból tíz esetben pereskedtek. Ebből hat még tart, négyet pedig megnyert. Mindennek az a magyarázata. hogy csak akkor indít pert, ha előre, látja annak kimenetelét. B. A.
