Somogyi Néplap, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-02 / 27. szám

EGY RENDELET FOGSÁGÁBAN Á zebrákat felszedik, ugye?! Furcsa munkálatuk kez­dődtek Kaposváron, ahol a városgazdálkodási vállalat dolgozói hozzáláttak néhány gyalogátkelőhely végleges megszüntetéséhez. — Miért van erre szük­ség? — kérdeztük Virányi Istvánt, a városi tanács műszaki osztályának vezető­jét. — A 20 1984, (XII. 21.) számú KM. rendelet rész­letesen meghatározza, fiogy a gyalogátkelőhelyeket — az új szabvány szerint — mi­lyen fényforrással kell meg­világítani. Ugyanez a ren­delet arról is intézkedik, hogy ha a megkövetelt elő. írásokat az illetékes taná­csok nem teljesítik, a zebrá­kat meg kell szüntetni. Az elmúlt évben kilenc­ven helyen helyeztettünk el az említett szabványnak megfelelő világítást. A ter­vezéssel, kivitelezéssel és üzemibe helyezéssel a Dé- dászt bíztuk meg. Tavaly, két ütemben, mintegy 45—50 gyalogátkelőhely is új, nát­riumlámpás világítást ka­pott. Az idén szerettük vol. na folytatni a beruházást, de az előzetesen kalkulált pénzösszeggel szemben ez még egyszer annyiba — 2 millió 693 ezer forintba ke­rülne. Ekkora összeg nem áll rendelkezésünkre, így a Közlekedési Minisztérium által megkövetelt fettétele­ket a város összes gyalog- átkelőhelyénél nem tudjuk biztosítani. „Zebrátlanitás” a Petőfi ut­cai óvoda előtt — Nem lenne egyszerűbb a zebrákat meghagyni, mint jelentős költséggel feléget, tetni azokat. — Erre a rendelet nem ad lehetőséget. A megyei ta­nács közlekedési osztálya, valamint a megyei főügyész­ség is felszólított bennün­ket; ahol nem készült el az új világítás, február tizen­ötödikéig szüntessük meg a zebrákat. Azok, amelyekre feltétlenül szükség van, megmaradnak, s csak azo­kat szüntetjük meg, ahol ki­csi a forgalom, továbbá ahol nem járnak autóbuszok. A kör ezzel bezárult. A megyei tanács és a megye' főügyészség tulajdonképpen nem csinál mást, mint ra­gaszkodik a rendeletben foglaltak végrehajtásához. Azonban bármennyire is egyértelmű és világos a rendelet, arra nem ad útmu. tatást, hogyan kell majd át­menni az úttesten ott, ahol eddig zebra volt. így a Pe­tőfi utcai óvodánál, a Bi. róság melletti keresztező, désben, a főposta mellett a Táncsics gimnázium szom­szédságában, s még további 37 helyen. Mert a fehér csí­kok helyett elhelyezett „A gyalogátkelőhely megszűnt” táblák ugyanúy nem nyúj­tanak majd védelmet, mint a hatóságok állásfoglalásai. Balogh P. Ferenc Somogyi Néplap XLIV. évfolyam, 27. szám 1988. február 2., kedd Több üdítőitalt forgatmaz a Zöldért Tájékoztató kereskedőknek Árubemutatót rendezett és tájékoztatást adott tegnap kereskedőknek a kaposvári Zöldért Vállalat. Elsősorban az idei üdítőital forgalma­zásról volt szó a rendezvé­nyen. Németh Gyula, a cég főosztályvezetője elmondta, hogy tavaly óta kínál part­nereinek üdítőket a vállalat s a vártnál is nagyobb si­kerrel vezették be é tevé­kenységet. A Zöldért 1987-ben pró­baképpen hétmillió palack üdítő eladását tervezte, ám végül is több mint tizen­nyolcmillió üveggel vitt a piacra. Az idén még mindig óvatos: húszmilliós a terv, de fölkészültek huszonöt, millió üveg üdítő beszerzé­sére és továbbadására is. Remélik, hogy a nyári ide­genforgalmi idényben álta­lában jelentkező hiányt is enyhíteni tudják, de ez nem elsősorban a forgalmazó cé­gektől függ, hanem a gyár. tási kapacitástól. A tegnapi bemutatóra meghívták néhány jelentő­sebb szállító képviselőjét is. A Győri Szeszipari Vállalat nagykanizsai gyára a tava­lyinál több Coca Cola és egyéb szénsavas üdítő szállí­tását ígérte a somogyi ke­reskedőknek. a bogadi Zen. gö Gyöngye téesz pedig szörpjeinek és rostos üdítő­italainak bővülő választékát kínálta megyénk boltosai­nak. Szó volt arról is a bemu­tatón, hogy a forgalmazás rendje változik, az új szám­lázási rendszer a korábbinál szigorúbb lesz. Részben ön­védelemből is rákényszerül­nek erre a forgalmazók, mert például a Zöldért is még fut másfélmillió forint után, amit nem kapott meg tavalyi vásárlóitól. Hozzá keil tenni: elsősorban a Ba­latonhoz csupán meggazda­godni, de nem kereskedni érkező szerencselovagok fe­lejtettek el fizetni a szállít­mányokért. A bemutatón megjelent kereskedők közül a legtöb­ben elégedettek voltak a Zöldént tevékenységbővíté­sével, de elhangzott az is, hogy a kis települések ap­ró üzleteit sem volna sza­bad elhanyagolni, az apró­falvak lakói éppúgy igénylik a jó ellátást, mint a városi emberek. E megjegyzésre az volt a válasz: a Zöldért ki fogja javítani az e téren korábban becsúszott hibá­kat. Diákparlament volt Marcaliban Január utol­só napjaiban tartották diák- parlamentjü­ket a marcali Ladi János Gimnázium tanuló.. Horváth Gyöngyi az iskola KISZ-titkára köszön­tötte a több mint 120 részt­vevőt, majd az intézet igaz­gatója, Varga János szóban egészítette ki az előre ki. adott beszámolót. — A nevelőtestület a tan­intézeti ifjúsági parlamentet a közéletre nevelés, az is­kolai demokrácia igen fon­Tanulnak a KISZ-propagandisták Megkezdődött a KISZ- alapszervezetek propagan­distáinak tanfolyama Kapos­váron, a Politikai Képzési Központban; 34-en vettek részt az előadásokon, sze­mináriumokon azok közül, akiket a területi KISZ-bi- zottságok jelöltek a tanfo­lyamra. A kaposvári körzet­ből tizen is jöttek, a siófo­kiak és a boglárlelleiek vi­szont nem 'tartották fontos­nak, hogy az alapszerveze­tek propagandistái tanfolya­mon vegyenek részt. Mint Horváth Anikótól, a KISZ-iskola igazgatójától megtudtuk, a foglalkozáso­kat azért tartják a hétvége­ken, hogy a KISZ-tagok ne mulasszanak a munkából. Az első tanfolyamnak a szerve­zeti életen kívül a gazdasá­gi építőmunka is témája volt. A résztvevők ideológiai kérdésekről és lakásgazdál­kodásunkról hallgattak elő­adásokat. Ezután a propa­gandisták vezetési helyzet- gyakorlatok keretében fog­lalkoztak a témával. Márciusban folytatódik a tanfolyam. A propagandis­ták végül oklevelet kapnak. A résztvevők kiválasztották azokat a témákat, amelyek­kel a következőkben kíván­nak foglalkozni. A legtöb­ben a „Milyen szocializmust építsünk?” címűre voksol­tak. Tegnap kezdődött a KISZ- iskolán a középvezetők tan­folyama, majd két hét múl­va a vezető propagandisták fölkészítése zárja a sort. Valutaárfolyamok Érvényben: 1988. február 2-től 8-ig-________________________________ Pénznem Vételi Eladási árf. 100 egys. Ft-ban Angol font 8 162,62 8 667,52 Ausztrál dollár 3 296,97 3 500,91 Belga frank 131,79 139,95 Dán korona 718,84 763,30 Finn márka 1 132,04 1 202,06 Francia frank 816,48 866,98 dörög drachma a) 32,29 34,29 Holland forint 2 451,36 2 603,00 Ír font 7 320,15 7 772,95 Japán yen (1000) 360,11 382,39 Jugo. dinár (1000) 29,23 31,03 Kanadai dollár 3 648,02 3 873,68 Kuvaiti dinár 16 845,37 17 887,35 Norvég korona 727,04 772,02 NSZK-márka 2 752,26 2 922,50 Olasz líra (1000) 37,40 39,72 Osztrák schilling 391,36 415,56 Portugál escudo 33,68 35,76 Spanyol peseta 40,61 43,13 Svájci frank 3 370,78 3 579,28 Svéd korona 767,26 814,72 USA-doIIár 4 652,69 4 940,49 ECU (Közös P.) 5 685,80 6 037,50 a) A vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 1000-es. SZÓVÁ TESSZÜK Ki tudja,' mióta árválkodik a Pete Lajos utcában ez a haj­dan jobb napokat látott Zaporozsec? Az idő vasfoga alaposan kikezdte, mert gazdája nem valami szakszerűen „téliesí­tetté”. Talán a roncsautók menhelyén lenne a helye. Nem rontaná az utcaképet és a helyet sem foglalná el... tos fórumának tekinti. Mi, tanárok, vitapartnereknek tekintjük a tanulóifjúságot. Szélesebb körben biztosítani kívánjuk az önkormányza­tot, segítjük munkájuk fo­lyamatosságát. A tanulói és tanári közösségeknek job­ban kell együttműködnie a a tanulás és tanítás érdeké­ben. Az előre benyújtott, majd­nem 30 kérdésre az iskola igazgatója és igazgatóhe­lyettesei feleltek. Sok kérdés foglalkozott az új konyha és étkeztetés kö­rülményeivel. A gimnáziumi konyha vezetői megígérték, hogy nagyobb gondot for­dítanak a minőségre, és mennyiséggel sem lesz baj. Papp •Krisztina kérte az is­kola vezetését a nyelvszakos osztályok tanulói nevében. hogy biztosítsanak cseretá­borozási lehetőségeket. Ügy gondolják, hogy ezzel a nyelvtanulást és gyakorlást elő lehetne segíteni, ez a következő évek diákjainak lenne fontos és hasznos. Gontér Ildikó másodikos ta. múló a tantárgyi fakultáció­ról szólva kérdezte: miért tanulja egy másodikos tiszta leányosztaly az esztergapad részeit, és miért nem „lány­tudományokra” — főzni, varrni — tanítják technika­órán a tanulókat. A szóban elhangzott kér­dések mindegyikére vála­szolt az iskola vezetése. A diákparlament végül öt kül­döttet választott. Az írásban és szóban elhangzott kérdé­sekből ők készülnek hozzá­szólásokkal a megyei diák. parlamentre. AZ ISMERETTERJESZTÉS HÓNAPU Gazdaköri esték Somogy két legrégebbi gaz­daköre Lullán és Bábony- megverben működik. És bár a hagyományos februári me­zőgazdasági könyvhónap ün­nepi megnyitóját csak pén­teken, ötödikén tartják meg Barcson, a gazdakörök már február 1-jétől szerveznek könyvhónapi rendezvénye­ket. ■ A hónap eseménysoroza­tának nyitányaként tegnap Lullán az volt az összejöve­tel témája, hogy Somogy hol helyezkedik el, milyen sze­repet tölt be az ország gaz­daságában. Holnap Bábony- ban a megye társadalmi fej­lődésének eredményeiről tart vitaindító előadást dr. Fenyő István, a megyei pártbizott­ság osztályvezetője. Később hetente találkoznak majd mindkét községben a gazda­köri tagok. Szó lesz ezeken az estéken az almástermésű és csonthéjas gyümölcsök te­lepítéséről, gondozásáról, metszéséről, szaporításáról, Lullán a bogyósgyümölcsűek termesztéséről, Bábonyban a gyümölcsök betakarításá­ról, tárolásáról. Február utolsó előtti he­tén Szabó Zoltán kertész- mérnök tart bemutatót és ad szakmai tanácsokat a gyü­mölcsfák, a szőlő metszésé­vel, oltásával kapcsolatban. Természetesen nem marad ki a programból a növény- védelem, a talajerő-gazdál­kodás sem. Fekete István-emlékfüzet A Fekete István baráti kör megtartotta idei első veze­tőségi gyűlését. Megtárgyal­ták a kiadandó emlékfüzet tervezetét, amelyet az 1988. mái'cius 26-án tartandó köz­gyűlésre szeretnének megje­lentetni. A baráti kör februárban író—olvasó találkozóra hívja meg Vallató Lászlót, a Fe­kete István életrajzát feldol­gozó" Emlékké válók magam is című könyv íróját. Sóhaj Két öreg ül egy pádon a parkban. Gyönyörű szőke nő megy el előt­tük. — húszévesnek kéne lenni! — sóhajt föl aa egyik. — Megbolondultál? Űjabb 45 évig akarsz várni a nyugdíjra? Kritika — Van három má­sodperc ideje? — kérde­zi az egyik szurkoló a bírót a mérkőzés után. A bíró beleegyezően bólint. — Akkor mondjon el nekem mindent, amit a labdarúgásról tud! Becsületes ember Bodor és Fodor valami munkaügyben össze- vész, sértéseket vágnak egymás fejéhez. Bodor pereli Fodort, hogy amaz ~a becsületébe gá­zolt. A bíróság kötelezi Fodort, hogy adjon elég­tételt, ugyanazok előtt, akiknek jelenlétében megsértette, jelentse ki, hogy Bodor becsületes ember, összehívják a kollektívát, és Fodor így szól: — Hogy Bodor becsü­letes ember? Már bocsá­natot kérek. •. Megbeszélés — Mi a témája ennek az értekezletnek? — A társadalmi tulaj­don védelmének fokozá­sa. — Helyes. De miért nem gyújtanak villanyt? — Valaki ellopta a villanykörtét... Függöny — Mondja, kedves asz- szonyom : nem árt a függönynek, ha cigeret- tázom? — kérdi a házi­asszonytól az udvarias vendég. — Hát bizony nem na­gyon használ neki... — Akkor inkább ve­gyük le! Szolgáltatás — Mégiscsak hallat­lan, hogy én ugyanany- nyit fizessek, mint egy dúshajú ember! — mél­tatlankodik a fodrásznál a kopasz ember. — Nézze, uram — így a fodrász. — Maga nem a vágást fizeti, hanem a keresést. Somogyi Nfplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő : JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h. : dr. Kercza Imre Szerkesztőség : Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telez: 13-340. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-514. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirtapkézbe- sítő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-94142 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0408 * * \

Next

/
Oldalképek
Tartalom