Somogyi Néplap, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-17 / 40. szám

1988. február 17., szerda Somogyi Néplap 5 NÉPMŰVÉSZET” „Takaréklángon" a SZOT Csepel Nyaranta itt „nagyüzem” van. A part menti üdülőben (ahol a strand még homo­kos), ezerötszázan élvezik a Balaton adta örömöket. A konyhán pedig csaknem két­szer ennyi emberre főznek, ugyanis a SZOT Csepel lát­ja el meleg étellel a környék kisebb vállalati üdülőit is. Nyáron 300 dolgozóra van szükségük, közülük a nem szezonális munkaerő körül­belül 130, ezek közül 60—65 ember télen a Budapesti Cso­koládégyár kihelyezett cso­magolóüzemében talál el­foglaltságot. Jelenleg ugyanis a 4. számú szállodaépületben fogadnak beutaltakat, két­hetes turnusokban, főként nászutasokat és nyugdíjaso­kat. A tavaszias időjárás most különösen kedvez az üdü­lőknek. Nagyokat sétálnak a parton, szívesen vesznek részt egy-egy autóbusz-kirán­duláson (például a Vesz­prém—Herend—Zirc jára­tokon), és más, az üdülő programszervezője által ajánlott rendezvényeken. A „Forfa” nevű eszpresszóban, a társalgókban érdekes ve­télkedőket rendeznek a téli vendégeknek, de a házon kí­vüli programokra (például a Dél-balatoni Kulturális Központ rendezvényeire) is felhívják a figyelmet. Ren­delkezésükre állnak az üdü­lő vendéglátó egységei, szer­dán és vasárnap pedig a város állandó lakói körében is népszerű szauna. Eközben a karbantartók serényen dol­goznak a nyári épületeken; javítják az ajtókat, ablako­kat, pótolják az elhasználó­dott kellékeket, festenek, mázolnak. (A SZOT Csepel műszaki karbantartó és ker­tészeti részlege Siófok vala­mennyi SZOT-üdülőjében el­végzi' a szükséges munkála­tokat.) — Jelenleg 160 vendégünk van, de a jövő héttől vala­mennyi helyünk foglalt lesz, még a pótágyak is — mond­ja Gyimesi József, a SZOT Csepel igazgatója. — Meg­kezdjük ugyanis az úgyne­vezett rétegüdültetést. Elő­ször néptáncosokat látunk vendégül egy hétre, azután fiatal képzőművészeket, majd a „társkeresők” kéthetes tur­nusa következik. Az ifjú táncosok és a fiatal festők, grafikusok tulajdonképpen itt is a művészetükkel fog­lalkoznak. Amíg az üdülte­tésük tart, a SZOT Csepel közösségi helyiségei próba- és műtermekké alakulnak át. A képzőművészek az itt ké­szült alkotásokból kiállítást is rendeznek. Három eszten­deje foglalkozunk rétegüdül­tetéssel, a tapasztalatok ked­vezőek. — No, és a társkeresők? Érdekelne, hogyan történik az ő beutalásuk? — A szakmai szakszerve­zetek kapnak arra lehetősé­get, hogy tagjaik közül ki­válasszák azokat, akik szí­vesen részt vennének egy ilyen turnuson. Gondolom, megfelelő tapintattal jár el a bizalmi, tekintettel az él- celődni mindig kész munka­társakra. Itt aztán megszűnik a feszélyezettség, a kedé­lyek feloldódnak. Azt hi­szem, sikeresek ezek a tur­nusok. — Konkrétan? — Egy házasságról tudok. Talán erről is csak azért, mert a férj siófoki. Helybeli létére beutaltatta magát a tavalyi társkeresők közé. És megtalálta a társát. A SZOT Csepel és a sió­foki szakszervezeti üdülők évi költségvetése összesen mintegy 100 millió forint. Az üzemeléshez szükséges ösz- szeghez maga az intézmény is hozzájárul saját bevételé­vel, a szabad szálláshelyek értékesítése révén. Nyáron, különböző nemzetiségű kül­földi csoportokat irányíta­nak ide az utazási irodák, de magánosokat is fogadnak. — Télen is akad úgyne­vezett önköltséges vendég? — A hét végén tizen vol­tak — mondja az igazgató. Sz. A. Nászutasok után társkeresők Egy elfelejtett ____ k aposvári emlékmű Bárhol is jártam, vizsgá­lódva nézem az utcákat, há­zaikat, parkokat, szobrokat, emlékműveket. Mindegyik mást és mást mond. Majd mindennap járok a kaposvári Szabadság park kanyargós útjain. Ismerem e park minden zegét-zugát, hi­szen létrehozásakor gyerek­ésszel is megértettem, hogy ha majd megnőnek a fák, a bokrok, ha mindenkor nyila­dozik a sok virág, a városi embernek nyugalmat ad a barokkos útvezetésű park. A naipi séta közben min­dig ’ elmegyek a keleti olda­lán levő, a park megépítése óta .szinte érintetlenül ha­gyott rész mellett. Zöld bok­rok között emelkedik egy obeliszk (magas emlékosz- lap), rajta két évszám: 1866 és 1869. Az oszlopba vésve rengeteg név. Elolvasni na­gyon nehéz, mert hiányzik a színezés, a nevek belevesz­nek az oszlop szürkeségébe. A hatalmas márvány emlék­mű egy része repedezett, az élek töredezettek, a talp alat­ti rész kicsorbulva, az észa­ki oldalán zöld moha. Min­den azt mutatja, hogy csu­pán megtűrt emlékmű, nincs gondozója. Kérdezgettem fiatalt, idő­set, mit tudnak e parki lé­tesítményről. Legtöbbjük vá­lasza az volt, hogy közelről nem ismerik. Egyik-másik katonaoszlopnak ismerte, volt aki okkupációs emlék­műnek hallotta. A megkér­dezettek egyike sem tudott az oszlopon levő két év­számról semmit mondani. Aki közelről nézi az em­lékművet, a nyugati oldalon az alábbi, magyar—német nyelven írt, vésett szöveget olvashatja : „Kötelességük hű teljesítésében elesett hő­seinek emelte a cs. k. Alb­recht főherceg tábornagy 44. számú gyalogezred” (1872) A somogyiak, kaposváriak közül az idősebbek régen so­kat hallottak a híres somogyi 44-es rosseb bakák hőstettei­ről, katonaévekről. Az Osztrák—Magyar Mo­narchia nyolcvan előírt gya­logezrede közül a híres 44- es kitűnt magatartásával, vi­tézségével, helytállásával, a katonák bajtársiasságával. Az ezred emlékműve Kapos­váron a vasútállomás előtti téren, a Színházpark bejára­tánál áll. A városlakók álta­lában úgy ismerik, hogy az „oroszlános emlékmű”. Az ezred megalakulásának éve 1744. Mária Terézia ki­rától a cseh—porosz háború dúlta föl többször a várost. Minden bizonnyal — állítják a történészek — a kőniggrát- zi vereség is elősegítette, hogy 1867-ben létrejöhetett a Deák Ferenc nevével jelzett kiegyezés Magyarország és Ausztria között. A több mint 42 000 ember­veszteséggel járó königgrá- tzi csatában a leghősiesebb helytállást a 44. gyalogezred tanúsította. Az emlékoszlopon levő másik évszám: 1869. A dal- máciai harcok időszaka. A Cattaro-i tengeröblöt ölelő hegyvidéki körülmények kö­zött vívott helyi harcokat az ezred a törvényekkel szem­beszegült, szembenállt dal­mátokkal. Amikor az ezred hazake­rült a kaposvári állomáshe­lyére, az 1866. évi és az 1869. évi harcok és az el­esettek emléke mind az ez­red tisztikarában, mind a város közönségében olyan maradandó nyomot hagyott, hogy emlékmű felállításá­val kívánták megörökíteni a helytállást. A ma is meglé­vő emlékmű felállítására 1872. augusztus 12-én került sor. Közösségi összefogással készült. A szürke steier már­ványból készült emlékosz­lop 200 mázsa súlyú anya­gát Gratztól Vízvárig a Déli Vasút igazgatósága nagy kedvezménnyel szállí­totta. Az 1872. augusztus 12-i ün­nepséget nagy katonai pom­pával rendezték meg. Az emlékoszlop a Széchenyi té­ren (mai Kossuth téren) állt. A környező épületekről fel­iratok jelezték az ezred hő­sies magatartását. A Kossuth-szobor felállí­tása után az emlékoszlop, a katonaemlékmű a színház melletti (akkor gabonapiac) területére került. A Szabadság parkba ke­rült szobor-emlékoszlop, a katonaemlékmű mai törede­zett, megkopott állapotában is hősi tettek emlékét őrzi. Jó lenne, ha az oszlop még szabadon levő két oldalán mindegyik évszámról tömör sorokba foglaltan tájékoz­tatnánk az érdeklődőket a hősök nevét megörökítő ese­ményről is. Bencze József „BARÁTUNK A ■rálynő ajánlására a 2300 fős ezredet Olaszországba hoz­ták létre, Giorgio Antonio Marchese De Clerici lett az ezred parancsnoka. Az ezre­det 1859 decemberében új­jászervezték. A 80 gyalogez­red egyikének állandó állo­máshelye Kaposvár lett. E kis kitérő után a < Sza­badság parkban álló emlék­mű két évszámáról: 1866, a koniggrätzi csata ideje. Kö- niggrätz (cseh neve Hradec Králové, Prágától keletre, kb. 110 kilométerre) jelentős szerepet tölt be a XIV. szá­zad óta. A Habsburgok ide­jén, főleg Mária Terézia ko­Találkozó a HNF-nél A szocialista országok Bu­dapesten működő kulturális és tájékoztató központjai­nak igazgatóival, valamint a magyarországi nemzetiségi szövetségek elnökeivel, fő­titkáraival és a nemzetiségi lapok főszerkesztőivel talál­kozott tegnap Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának főtitkára, va­lamint a népfrontmozgalom több vezető munkatársa. A bolgár, a csehszlovák, a lengyel, az NDK és a szov­jet kulturális centrumok vezetőivel folytatott megbe­szélésen a főtitkár tájékoz­tatást adott arról, hogy a mozgalom miként—kívánja segíteni az országban à sta­bilizációs, s majdan a kibon­takozási folyamatot. Kosarat fonnak a kisdobosok A somogyi erdők és dom­bok között húzódik meg Kis- .bárapáti. Az itteni kisdobo­sok a „Barátunk a népmű­vészet” jelszó jegyében rend­szeresen találkoznak a fog­lalkozásokon. Volt a falunak egy neves pásztora, aki ha énekelni kezdett, megjelent előittünk az élete. Tóth Imré­nek hívták... Geiger Zoltánné tanítónő előbb a tanári szobában me­sélt arról, hogy mivel is foglalkoznak a gyerekek. Szí­nes albumokat is mutatott, amelyekben a tanulók gyűj­teményüket őrzik. Matyó hímzés fölnagyított mintája, képeslap Szennáról... — A gyerekek azt is vál­lalták, hogy évente megta­nulnak húsz népdalt. A Tiszán innen, Dunán túl című füzetecske láttán meg­kérdeztem : — Helyi népdalokat nem ismernek? — Olyanokkal találkoz­tam csak, amelyeket másutt is dalolnak, csak nálunk névváltoztatással, Kisbár- apátit említve. Az egyik a malomról szól. Tóth Imre bácsi örökségét hangszala­gon őrzi Tóth Lajos tanár, aki annak idején fölvételeket készített. Az ötven kisgyerek közül jó néhányan airra büszkék, hogy a tanterem falát kezük munkája díszíti. A kosár ké­rek alja... — Eddig jutottak a tanu­lásban — szerénykedik a ta­nítónő. — A kislányok kézi­munkázni tanulnak. A fiúk Szabados János kosárfonó­hoz járnak. ■ —A gyerekek ötlete volt — hárítja át a dicsőséget Geiger Zoltánné azokra, akik részesei a munkának. — A falunkba költözött egy ko­sárfonó az Alföldről, és szí­vesen vállalta a gyerekek ta­nítását. Hiába járatom a szememet a tanteremben, hogy a gye­rekek által készített kasáral­jakon kívül más tárgyat is fölfedezzek, öreg falusi esz­közöket ... — Tavaly a kirándulásun­kat úgy szerveztük, hogy megismerkedjünk Somogy múltjával. Jártunk Szenná­ban, Buzsákon, Szántódpusz- tán. — A falusi gyerekeknek mint jelentett ez á látoga­tás? — Sok új ismerettel gaz­dagodtak a régi falusíi élet tárgyi emlékei révén. Nálunk már hiába keres ezt-azt, ta­lál egy vetőgépet, egy gere­bent talán. Meg két rokkát. Pedig ezen a környéken sok kendert földolgoztak hajda­nában. Két negyedik osztályos ta­nuló, Csordás János és Vi- sontai Ervin kíséretében ta­lálkoztunk Szabados János­sal, az ügyeskezű kosárfonó kisiparossal, aki nemcsak szíves gazda, de kész arra is, hogy időt szakítson a gye­rekek tanítására. — Jancsi a legügyesebb — dicsérte a fiút, aki sebtiben leült a mester mellés a fo­nást gyakorolni. Az asz- szony oldalán Ervin ügyes­kedett. — Tavaly ősszel vásárol­tunk a faluban egy öreg há­zat. Békésből jöttünk. A ba­latoni idegenforgalom bizto­sabb piacot ígér az alföldi­nél, ezért települtünk át ide. Odaát, az Alföldön megtar­tottam az egy hold füzese­met, amit magam telepítet­tem. A gyerekekkel erről is beszéltem, hogy megismerjék azt az anyagot, amivel dol­goznak. Nem tetszett nekik, hogy a fonás előtt a vessző- válogatásból is ki kellett venni a részüket. Pedig ez az alapja a munkának. Vi­szonylag gyorsan elsajátítot­ták a kosár lapjának a ké­szítését, fonását, ezután kö­vetkezik a forma kialakítása. Ezt már szívesen csinálják. Visontai Ervinnek járt a keze, miközben ezt mondta: — Szeretnék megtanulni kosarat fonni. Hogyha nagy leszek, én adhassam tovább a tudásomat... Horányi Barna

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom