Somogyi Néplap, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-02 / 27. szám
1988 február 2., kedd Somogyi Néplap 5 Az én Balatonom Az én Balatonom címmel nyílt fotókiállítás tegnap este Kaposváron a Kilián György művelődési központban Jávori Béla képeiből. Lapunk főszerkesztőjének kiállítását Szapudi András, a Somogyi Néplap főmunkatársa nyitotta meg. Képünk a kiállítás egyik alkotása. A címe: Téli világ. A fotókiállítás február végéig tekinthető meg. Honnan jövünk, merre tartunk? L«xier volt a KlSZ-tltkár Öröklődő szakképzetlenség Társadalmi mobilitásnak nevezzük azt, hogy valakinek - vagy családnak - a társadalmi helyzete megváltozik. Nagy mobilitásról beszélünk, ha sokak helyzete változott mgg a szülőkhöz, vagy a saját korábbi (pályakezdő) foglalkozási helyzethez viszonyítva, kicsiről, ha az ilyen társadalmi helyzetváltoztatók aránya csekély. Nyitottnak nevezzük a társadalmat, ha a származási .(vagy saját korábbi) társadalmi helyzet kevéssé befolyásolja azt, hogy valaki milyen társadalmi pozíciót érhet el. Zártnak, ahol ezek az esélykülönbségek igen nagyok. A szocialista társadalmakban megfogalmazott cél a társadalom nyitottságának növelése, a társadalmi fel- emelkedés lehetőségének megnyitása mindenki számára, társadalmi származásától függetlenül. A társadalmi mobilitás fő mozgatóereje a gazdasági növekedéssel, az iparosítással összefüggő gyors szerkezeti változás volt. A nagy mobilitással párhuzamosan lényegesen csökkentek a származás szerinti esélykülönbségek, vagyis a társadalom nyitottabbá vált, de így is lényeges különbségek maradtak fenn, például 1983- ban a vezetők és értelmiségiek fiai közül 46 százalék, a középszintű szellemi foglalkozású apák fiai közül 24 százalék, a 'szakmunkások fiai közül 12 százalék, a betanított és segédmunkások fiai közül 6 százalék, a mezőgazdasági fizikai foglalkozású apák fiai közül 5 százalék volt vezető vagy értelmiségi. Mind az európai fejlett tőkés országokkal, mind a szocialista Lengyelországgal való összehasonlítás azt mutatta. hogy a legnagyobb különbség a parasztság mobilitásában van: a magyar parasztság leszármazottaiból többen hagyták el a mező- gazdaságot, de a megfordított- irányban, a többi rétegekből a parasztságba (a mezőgazdasági nagyüzemek szakképzettséget igénylő munkaköreibe) is többen léptek át. Változnak-e a magyar társadalmi mobilitási viszonyok az 1960-as évek eleje óta? Nyitottabbá vagy zártabbá vált a magyar társadalom azzal párhuzamosan, hogy az extenzív fejlődésről az intenzívre tért át? A mobilitási vizsgálatok összehasonlítása azt mutatja, hogy változtak a mobilitási viszonyok, de ezek nem túl nagyok és nem egyirányúak. Nőtt a mezőgazdaságból kivezető „kapuk " nyitottsága, és a többi rétegből a mező- gazdaságba vezetőké. Míg az 1950-es években a parasztság férfi leszármazottai legtöbbször életpálya közben hagytak el a mezőgazdaságot, és Nzakképzetlen munkásokká lettek, a mai fiatal nemzedékekben a parasztcsaládok fiai legtöbbször szakmát tanulnak, és már foglalkozási pályájuk kezdetekor — és egyre nagyobb számban — elhagyják a mezőgazdaságot. A legfiatalabb nemzedékekben a parasztcsaládok leányai is igen nagy arányban hagyják el a származási pozíciót, és egyre többen válnak szellemi — legtöbbször ügyviteli — íoglalkozá- súakká. Ugyanakkor megfordítva is növekszik a mobilitás, ugyanis a nem-mezőgazdasági fizikai foglalkozásúak számára egyre kisebb változást hoz az, ha a mezőgazdasági nagyüzemekben helyezkednek el. A munkások és parasztok közötti házasságkötés is egyre gyakoribbá válik. A fizikai és szellemi foglalkozásokat elválasztó ha- j tár átlépése is egyre többször fordul elő. Minden fizikai dolgozói réteg leány- gyermekeinek — úgy látszik — növekvő számban az a törekvése, hogy „fehérgalléros" munkakörben dolgozzon. A szellemi foglalkozású családok fiai viszont —, ha nem kerülnek be a felsőfokú iskolákba —, egyre inkább választják valamilyen fizikai szakma kitanulását. (Ezek persze a „legjobb" szakmák, mint például a tv-műszerész, vagy az autószerelő.) Csökkent viszont a kilépés a segédmunkás rétegből, ez a pozíció kezd egvre- inkább nemzedékről-nemzedékre öröklődni. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy a magyar társadalomban kialakult egy „leszakadó”, szakképzetlen munkásréteg. A legfiatalabb nemzedékekben az értelmiségbe való bejutás esélykülönbségei is növekednek. legalábbis a férfiaknál. Az értelmiség (növekvő) női részében a közelmúltban is nőtt a munkás és paraszt családok leányainak aránya. A férfiak körében megfigyelhető tendenciát az okozza, hogy az egyetemeken és főiskolákon tanuló hallgatók száma az utolsó években nem emelkedett tovább, sőt, a leányok számának növekedésével párhuzamosan a fiúké lassan csökkent. Emellett az értelmiségi pályakezdés anyagi feltételei az utóbbi években nehezültek. Ezért a munkás- és paraszt családok fiú gyermekei számára megnőttek a felsőfokú továbbtanulással és értelmiségi pályakezdéssel járó anyagi áldozatok. Ezeket a jobbmódú értelmiségi családok nyilvánvalóan könnyebben vállalják. Mindkét utóbbi tendencia kedvezőtlen. A következő évek gazdasági nehézségei még inkább kiélezhetik azokat a nehézségeket, amelyek a segédmunkások „följebb lépését”, és a munkás és paraszt családok fiainak az értelmiségbe jutását akadályozzák. Ezért kívánatos, hogy oktatáspolitikai (de nem .adminisztratív) eszközökkel, és tágabb, átgondolt társadalompolitikával elősegítsük a magyar társadalom nyitottságának fennmaradását. Andorka Rudolf Nehéz feladatok Csendes, szerény, de ha kell. bátran hallatja hangját. Bálint Imre, a Kaposvári Tanítóképző Főiskola KISZ- bizottságának volt titkára. Néhány napja azonban új feladatot vállalt: kollégium- igazgató. s ezen a poszton valószínűleg ő a legfiatalabb az országban. — Tavaly januártól megbízott igazgatóként dolgoztam itt. Emellett elláttam a KISZ-titkári feladatokat is, s a kettőt nem volt könnyű egyeztetni. Huszonhétévesen nem nagyon veszik, még komolyan az embert a hallgatók. hisz alig néhány év a korkülönbség köztünk. Titkárként megszokták. hogy állandóan közvetlen, lezser vagyok, ezt pedig kollégium- igazgatóként nem mindig engedhetem meg magamnak. Szívesen emlékezik vissza titkári éveire, sőt még korábbra is, azokra az esztendőkre, amikor hallgatóként 1 koptatta a főiskola padjait. Mindhez a nyolcvanas évek elején volt, amikor friss oklevéllel a zsebében a zánkai úttörővárosba ment szerencsét próbálni. — Zánka az év nagy részében üres, nyáron hangos csupán gyerekzsivajtól. Ez egy idő után nyomasztóan hatott rám, s úgy éreztem a munkámat sem értékelik kellőképpen. Ebben a hangulatban kaptam meghívást a főiskoláról, hogy új KISZ.titkárt keresnek, s a javaslatok kapcsán az én nevem is szóba került. Megválasztottak, s 1985 szeptemberétől dolgoztam új tisztségemben. A feladat nem volt ismeretlen, hisz hallgatóként sokféle mozgalmi munkába belekóstoltam. Voltam sport-, agitációs-propagandista felelős, s úttörő-összekötő. Nagyon szeretem a gyerekeket, titkárként óraadóként is dolgoztam a gyakorló iskolában. Technikára oktattam a kicsinyeket. Az igazgatói megbízásomkor talán azt sajnáltam a legjobban, hogy erről végleg le kellett mondanom. Ha látványos eredmények nem is, az apróbb sikerek végigkísérték pályáját, s ennél többre egy titkár nem vágyhat. A hallgatók szívesen fordultak hozzá ötleteikkel, javaslataikkal, s Bálint Imre reméli, hogy ez így lesz a jövőben is, hisz a kollégiumi munkában szintén sok még a megoldásra váró feladat. — Nem lesz könnyű a munka, de sosem szerettem a könnyű helyzeteket. Titkárként is akkor csöppentem bele a mozgalomba, amikor az talán a legnehezebb helyzetben volt. Akadnak természetesen ma is, itt is olyanok, akik nem sok értelmét látják a mozgalomnak, s személy szerint az én munkámnak sem. Ez néha elkeserített. de mindig arra gondoltam. a többség azért velem van. A KISZ-től még sokáig ném szeretnék elszakadni, szívesen segítek ahol tudok s hogy jól választottam-e, amikor a titkári széket a? igazgatói fotelra cseréltem, még nem tudom. Horváth Éva TV-NÉZÓ Régi és új mesterek Véget ért egy sorozat. Kilenc részen át kísérte figyelemmel a Magyar Televízió egyik stábja azokat a mesterségeket, amelyek napjainkra kihalóvá váltak. Vasárnap délután éppen egy balmazújvárosi idős mestert láttunk, Mihalkó Zoltán kalapos személyében, a Mesterekben. A negyedórás műsorban elmondta, hogy miként is kell kalapot készíteni, mert ma már ezt keve. sen tudják. Az emberek ugyanis csak viselik a kalapot, felrakják a fejükre, megemelik látványosan az utcán, ha köszönnek. ám arról nincsenek ismereteik, miképpen kell elkészíteni. A kalapos nemcsak elmondta, hanem meg is mu. tatta a munkafolyamatokat. Ami engem leginkább megragadott: hogy Mihalkó bácsi esetében minden egyszerű és világos volt. Ügy éreztük a képek láttán, hogy no, ezentúl mi is készítünk magunknak kalapot, nem vesszük meg drága pénzért az üzletben. Egyszerű dolognak látszott a kalapkészítés. Kell hozzá némi gyapjú, ezt gőzölni kell, gyúrni, gyömöszölni, hogy többréte. gű legyen, aztán a munka egyik fázisában mezítláb meg kell taposni az ajtófélfába fogódzkodva. Ez a „meglábázás” is érdekes és látványos munka. A riporter csak úgy odavetve megkérdezte a kalapost, hogy szereti-e a munkáját, amire az kijelentette: ha újra kezdhetné, megint csak kalapos lenne, mert a tanyai emberek, ha nagy vihar van, s az- általa készített kalapban vannak, szeretettel gondolnak rá. Mert az ő kalapja nem engedi át az esőt, legyen az akármekkora vihar. Néhány óra múlva mai munkásokat mutatott be a tévé. A Hét című müsoi éppen a Ganz-Mávagot kereste föl, részletesen kifejtve, hogy a megszűnt vállalat hogyan fog sok kisebb egységként működni tovább. Amíg az illetékes nyilatkozott, az operatőr, hogy színesítse a riportot, kis megfigyeléseket tett a gyárban. KáfjJóra .jött neki. amikor A „Gyermekek a gyermekek egészségéért” hazai társadalmi alapítvány javára ajánlotta fel közeli magyar- országi hangversenyeinek bevételét Michele Crosta olasz zongoraművész. Jótékonysági hangversenysorozatának nyitánya február 7-én Győrött, a városi ta- náefc dísztermében lesz. két munkás egy nagy da. rab fémlemezzel érkezett, s éppen lemezvágó alá rakták, hogy elvágják. Az operatőr, valószínű, nagy megelégedéssel látott munkához. hogy lefényképezze a jelenetet, hiszen ez jól érzékeltette volna, hogy lám, a munka nem állt meg a Ganzban, az emberek dolgoznak -tovább. Csakhogy a dolog máskent alakult. Az. hogy a lemez nem akart szétválni, avagy a vágószerkezet nem akarta szétvágni a lemezt, a riport végéig sem derült ki. Pedig nagy kár, mert, lévén vasárnap délután, a nézőnek lett volna annyi ideje, hogy a végére járjon a rejtélynek, mennyi időre van szükség ma egy lemez elvágásához. Így talán soha nem fogjuk már megtudni. Nagyon sajnáltam, hogy szorította a szerkesztőket a műsoridő, örültem volna, ha a riporter odamegy a két munkáshoz, és elbeszélget velük. Egyszerű kérdéseket tehetett volna föl. Nem a munkaerő átcsoportosításról, a veszteséges termelés okozta hangulatról szeret, tem volna hallani, hiszen ezekről a témákról annyit, de annyit hallunk mostanában. Sokkal közvetlenebb kérdéseket hallottam volna szívesen. Olyanokat, hogy szeretik-e ezt csinálni, ,mi á szépsége annak a munkának, amit végezek. Elkeserednek, ha például nem sikerül egy lemezt elvágni, avagy ösztönzi őket a kudarc, hogy még nagyobb erővel kezdjék újra? S mi. lyen a munkájuk erkölcsi megbecsülése? Gondol-e rájuk valaki szeretettel, ha használja az általuk készített termékeket, avagy inkább átkozódik? Sajnos ezekre a kérdé'- sekre nem kaptam feleletet. Mindenesetre nem szomorodtam el, ezentúl még figyelmesebben nézem a te. levíziót, hátha föltűnik még az én két emberem, s elmondják a válaszokát: Talán addigra már a lemezt is sikerül elvágniuk. Varga István Másnap Szombathelyen, 9-én Zalaegerszegen, 10-én Pécsett, 11-én Kecskeméten adja elő műsorát, amelyben Scarlatti-, Beethoven-, Chopin- és Liszt-műveket szólaltat meg. Február 12-én Budapesten, az Olasz Kulturális Intézet hangversenytermében koncertezik az olasz művész. ■ Betegségek és balesetek során, sok ember elveszíti időlegesen mozgásképességét. Ezt hivatott visszaállítani a fizikoterápiás kezdés és gyógytorna. Képeink a Somogy Megyei Kórház rehabilitációs osztályán készültek. N Olasz művész a gyermekekért