Somogyi Néplap, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-23 / 19. szám
1988. január 23., :iombat 15 Somogyi Néplap SPORT Győzelem jó játékkal KV Izzó—Szolnok 3:0 (9, II, 3) Kaposvár, városi sport- csarnok, 300 néző. V.: Va- sák, Szekér. Izzó: Majomé, Sántosi-né, Halász, Kristály, Pintér. Marek A. Csere: Nagy, Marek Gy. Edző: Simonne Kutas Zita. Hárompontos előnyt szerzett a mérkőzés kezdetén a hazai csapat, ezt a vendégek rövid időn belül ledolgozták. Halász egyszemélyes sánca jelentette az újabb pontot, majd a szolnoki együttes ti:4-re fordított. A jól játszó Majomé vezérletével 7:6-jra módosult az állás, ám a Szolnok ismét előnyt szerzett. Ezután 10:8. majd 11:9 lett .az eredmény a kaposváriak javára. (11:9 után a játékvezetők megítélték a vendégek javára a tizedik pontot, de Szakmár nagyon sportszerűen jelezte, hogy beleért a labdába. Ilyen kiélezett állásnál igazán fair play díjas cselekedet volt ez a Ti- sza-partiak 10-es számú játékosától.) ll:9-nél a csőreként beállt Nagy két nyitásával növelte az előnyt, s végül is biztosan nyerte az első játszmát az Izzó. A második szettben 5:0 után tudott pontot szerezni a hazai csapat Marek A. révén. Több hibával játszottak ekkor a kaposváriak, de 9:9- nél sikerült egyenlíteniük, majd ll:9-es vezetéshez jutottak. Ezután a vendégek edzője sorozatos cserékkel próbálta rendezni a csapat sorait, s megtörni az Izzó lendületét. Talán ez magyarázta az Izzó további két rossz nyitását. Ezután azonban biztos játékkal 15:11 'ett a második szett végeredménye. A harmadik játékban fantasztikusan kezdett az Izzó. Sorozatban érte el pontjait, szám szerint A vívásé a főszerep Az egyik magyar sikersportág, az öttusa képviselői már novemberben megkezdték az olimpiai felkészülést. Az olaszországi erőgyűjtés után a válogatott tagjai a hét végén Tallinnban, a nemzetközi párbajtőrversenyen lépnek pástra. A felkészülés űjabb szakaszáról Török Ferenc szövetségi kapitány elmondta: — Már hagyomány, hogy a válogatottak lehetőség szerint minden párbajtőrviadalon elindulnak. A ^étvégi küzdelem a novemberben megkezdett sorozat — Pécs, Bées, a Tokaj Express, az országos bajnokság és a különböző kategóriájú párbajtőrversenyek — újabb állomása. Tallinnban a válogatott nyolc tagja lép pástra. A múlt heti zürichi VK-ver- senyen harmadik helyen végzett Fábián László a vívóválogatott ..színeiben" szerepel. A Tallinn utáni erőpróbák? — A párbajtőr továbbra is főszerepet játszik, szinte nem lesz hétvége vívóverseny nélkül. A jövő héten a párbajtőr tájékoztató verseny szerepel, majd február 20—21- én Párizsban a Monal Kupán négy versenyzőnk indul. Az. ..egyhangúságot” a február 12—13-i HungarHotels nemzetközi váltóverseny töri meg. A szövetségi kapitány végezetül elmondta, hogy csütörtökön az ÁISH és a szövetség képviselői programegyeztető tárgyaláson vettek részt. Áttekintették az olimpiai felkészülés programját. Az ÁISH képviselői támogatásukról biztosították a szövetséget. A sportág minden segítséget megkap, hogy az elképzeléseket valóra tudják váltani. nyolcai, s a vendégek csak ekkor szerezték az elsőt. Kisebb megtorpanás után a folytatásban ismét lendületesen és jól játszott a csapat, s nagy különbséggel nyerte a játékot és a mérkőzést a hazai együttes. Régen vártunk már arra a jó játékra, amit a kaposvári lányok tegnap este nyújtottak. Az első perctől kezdve nagy önbizalommal játszottak, s ezúttal az első szett kiélezett hajrájában is állandósítani tudták jó játékukat. A második játszma rosszul kezdődött a csapat számára, de nem adták fel. s nagy akarattal ezt is nyerni -tudták. A vendegek ezután lélekben már föladták, de ha nagyobb akarattal játszottak volna, akkor sem lehetett volna megakadályozni a hazaiakat biztos győzelmük elérésében. Az. Izzóból Majomé, Sán- tosiné és Halász játszott A Start Országos Nevelő- otthoni Sportegyesület elnöksége megvitatta és elfogadta az idei versenynaptárt. Ebben az évben „sűrű" műsor vár a 122 nevelőotthon mintegy 20 ezer diákjára. Valamennyi korosztálynak tíz sportágban biztosítanak versenyzési lehetőséget. Minden hónapra, jut kiemelkedő sportesemény. Az első rendezvény február 6-án, szombaton lesz. A Dunaújvárosi Vízmű- és Csatornázási Vállalat segítségével a dunaújvárosi uszodában tartják meg az úszóversenyt. Érdekesség, hogy a helyi Ságvári Endre Általános Iskola testnevelői a teljes előkészítő és lebonyoA héten Bukarestben rendezték meg a szocialista országok atlétikai szövetségeinek vezetői értekezletét, amelyen magyar részről Nyerges Mihály főtitkár, Schulek Ágoston szövetségi kapitány és Facskó István vett részt. — A tanácskozás résztvevői az NDK szövetségének előterjesztését elfogadva felhívást tettek közzé, melynek értelmében újabb intézkedésekkel erősítik a doppingellenes' harcot — tájékoztatta az MTI munkatársát hazatérte után Nyerges Mihály — Arra az álláspontra helyezkedtünk. hogy a jövőben minden jelentős versenyen, így az Európa-bajnokságo- kon. az Európa Kupákon, valamint a válogatott és megjól, Marek A. a harmadik szettben nyújtott jó teljesítményt. A szolnokiak közül Makóiné és Szakmár teljesítménye dicsérhető. Berzeviczy Zsolt Veszprém SE—Kapos Volán Dózsa 3:2 (16, 11, —14, —12, 9) Veszprém, 300 néző. V.: dr. Vaszilij. Pados. Kapos Volán Dózsa: Gelencsér, Stefik, Karagity, Károly, Szabó, Schmidt. Csere: Búzás, Angyal, Vidák. Edző: Laszczik Iván. Kiesési rangadót játszott Veszprémben a somogyi csapat. A 124 perces mérkőzésen mindvégig hatalmas küzdelem alakult ki minden játszmán belül. Már 2:0-ra vezetett a Veszprém, de a Kaposvár innen is mozdítani tudott és kiegyenlítette a mérkőzés litó munkát társadalmi munkában vállalták. A második eseménynek tervezett kőszegi szánkóversenyt egyelőre nem tudják megrendezni. Amennyiben február végéig lesz sportolásra alkalmas hó, úgy nem marad el a szánkóviadal. Jó hír a nevelőotthonokban dolgozó pedagógusoknak : a Start és az MDSZ megállapodott abban, hogy ezentúl azpk a nevelőtanárok, akik segítik az otthonok sportmunkáját, havi 1000 forintos tiszteletdíjat kaphatnak. Az eddigi tapasztalatok alapján 40 tanár mindennapi tevékenységét tudja a Start honorálni. hivásos egyéni viadalokon lehetőleg nemzetközi zsűrit kell megbízni a doppingvizsgálatok felügyeletével. A sportág sürgető szükségét érzi annak, hogy a vizsgálatok megkérdő jelezhetetlenek legyenek, s azok eredménye a valóságot tükrözze. A bukaresti értekezlet résztvevői behatóan tanulmányozták az idei és a hosz- szútávú európai versenynap- tárt. Ezzel kapcsolatban a főtitkár elmondta: — A közelgő, március 5-i és 6-i budapesti fedettpályás Európa-bajnokság előtt egy héttel, február 27-én és 28- án rendezzük meg a kontinensverseny főpróbáját, a Tricotex Kupát. Társszövetségeink vezetői közül szovjet, lengyel, csehszlovák és állását. Az 5. döntö játszmában u jobban hajrázó és fegyelmezettebben játszó veszprémi csapat kerekedet i felül és nyerte .meg a mérkőzést. A visszavágóra vasárnap délután a kaposvári sportcsarnokban kerül sor. 15 órakor. Jók: Stefik, Schmidt, Gelencsér. Gelle József Elnapolták a ZTE volt vezetőinek tárgyalását A Zala Megyei Bíróság dr. Mesterházy István büntetőtanácsa pénteken Zalaegerszegen elnapolta a Zalaegerszegi TE volt vezetői büntetőügyének kedd óta tartó tárgyalását. A per február 24-én és 25-én folytatódik. A bíróság az új tárgyalásra további tanúkat idéz meg, s megkeresi a ZTE-t, hogy a sportegyesület és a ZTE Baráti Kör között 1986 tavaszán kötött, illetve a klub és az OTSH között a ZTE kiemelt- egyesületté való nyilvánításáról szóló megállapodás egy-egy példányát bocsássa rendelkezésre. A bíróság egyúttal elrendelte a szakértői és a szaktanácsadói vélemény, valamint azok mellékletei ■ másolatának a védők részére történő megküldését is. — A Kaposvári Természet- barátok Turistaegyesülete hétfőn 17 órakor rendezvényt tart a Németh István fasor 7. szám alatt levő emeleti tanácsteremben. Szép Józse; diavetítéses előadásának címe: Hátizsákkal a „Barátság" nemzetközi hegyi tára útvonalán Szász Svájcon és a Keleti-Érchegységer. keresztül. román kollégáink is azt kérték. hogy teljes EB-csapatuk- kal indulhassanak a próbaversenyen, s azután Budapesten fejezhessék be előkészületeiket. Valamennyiük kérését teljesíteni tudjuk. így a magyar közönség már a Tricotex Kupán ízelítőt kaphat az EB hangulatiból. Azt azonban el kell fogadnunk, hogy az NDK fedettpályás bajnokságát ugyanakkor rendezik. amikor a Tricotex Kupát. így NDK-s csillagok szereplésére ezen a viadalon nem számíthatunk. Jobb hír ennél, hogy az NDK-beliek közül Schönlebe és Dreschler is készül a budapesti EB-re. amelyen kitűnő szovjet, román. lengyel és bolgár atlétákat is köszönthetünk — mondta befejezésül Nyerges Mihály. START-HÍREK Újabb doppingellenes felhívás HÍREK Január H Szombat Zelma, Rajmund A nap 7.22 órakor kél, és 16.30 órakor nyugszik ; a hold 9.33 órakor kél, és 22.17 órakor nyugszik. A várható időjárás Csak időnként szakadozik fel a felhőzet. Párás, főként keleten helyenként tartósan ködös idő lesz. Szombaton — elsősorban a Dunántúlon — egyre többfelé várható eső, majd hó. Az időnként megélénkülő déli, délkeleti szél a Dunántúlon északnyugatira fordul és gyakran megerősödik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet o és plusz 5 Celsius-fok között alakul. • • • • Lottó A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a 3. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A négy- találatosok 127 525, a há- romtalálatosok 730, a kéttá- lálatosok 31 forintot érnek. — Ötvenedik házassági évfordulóját ünnepli ma Orczi János és felesége Bö- hönyén. A családi ünnep alkalmából két gyereke, négy unokája és három dédunokája köszöntötte a házaspárt — A somogyi horgászvizeket mutatja be holnap délután a Tévé második programjában a Pécsi Körzeti Stúdió. A műsor 15.20- kor kezdődik. — Kazánfűtői tanfolyamot rendezett a siófoki TIT. A harminc résztvevő e hét végén vizsgázik és kapja meg szakmunkásbizonyítványát. — Nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel, és ittasan vezette személygépkocsiját csütörtökön este Kisbárapáti külterületén az 50 éves. helybeli Csapó István és áttért a menetirány szerinti bal oldalra. ahol összeütközött a szabályosan haladó 13 éves balatonföldvári Buzsáki Istvánnal, aki utasával, a 41 éves fiadi Buzsáki Istvánné- val együtt súlyosan megsérült. Autósorszámok Trabant Lim. Ilye. (Bp.) 1171 Trabant Combi Hyc. (Bp.) 394 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 11314 Trabant lim. Spec. (Debr.) 9548 Trabant Lim. Spec. (Győr) 9617 Trabant Combi (Bp.) 3440 Trabant Combi (Debr.) 2800 Trabant Combi (Győr) 2159 Wartburg Standard (Bp.) 2926 Wartburk Standard (Debr.) 1576 Wartburg Standard (Győr) 1731 Wartburg Special (Bp.) 3936 Wartburg Special (Debr.) 3190 Wartburg Special (Győr) 3128 Wartbur Special tt. (Bp.) 11063 Wartburg Tourist (Bp.) 2694 Wartburg Tourist (Debr.) 1883 Wartburg Tourist (Győr) 1048 Skoda 105 S (Bp.) 11875 Skoda 105 S (Debr.) 8956 Skoda 105 S (Győr) 8956 Skoda 120 L (Bp.) 27751 Skoda 120 L (Debr.) 15539 Skoda 120 L (Győr) 18440 Lada 1200 (Bp.) 47647 Lada 1200 (Debr.) 34141 Lada 1200 (Győr) 16860 Lada 1300 S (Bp.) 22809 Lada 1300 S (Debr.) 17917 Lada 1300 S (Győr) 8878 Lada Szamara (Bp.) 1387 Lada Szamara (Debr.) 521 Lada Szamara (Győr) 551 Lada 1500 (Bp.) 15959 Lada 1500 (Debr.) 11991 Lada 1500 (Győr) 5470 Lada Combi (Bp.) 732 Lada Combi (Debr.) 6214 Lada Combi (Győr) 489 Moszkvics (Bp.) 835 Moszkvics (Debr.) 584 Polski Fiat 126 P (Bp.) 2168 Polski Fiat 126 P (Debr.) 1713 Polski Fiat 126 P (Győr) 2523 FSO (Polski Fiat) 1500 (—) 7153 Dacia Limousin (Bp.) 1068.» Dacia Limousin (Debr.) 10031 Dacia Limousin (Győr) 6621 Dacia Combi (Bp.) 2605 Dacia Combi (Debr.) 2845 Dacia Combi (Győr) 2359 Dacia TLX (Bp.) 2505 Dacia TLX (Debr.) 2977 Dacia TLX (Győr) l«6l Zastava (Bp.) 18838 SZERKESZTŐSÉGI ÜGYELET VASÁRNAP ESTE 8-IG. Telefon : 11-510 120 éve halt meg Sárospatakon, a Kiskapuson született Erdélyi János (1814 —1868) költő, kritikus, esztéta és filozófus, az ismert népköltési gyűjtő, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Tanulmányait a sárospataki kollégiumban végezte. Több ízben vállalt nevelői állást, s tanítványaival gyakran megfordult Pesten. így módjában állt megismerkednie a reformkor politikai és irodalmi életének sok nevezetes alakjával. 1834-től rendszeresen megjelenő verseivel és kritikáival vált ismertté. 1841 - ben ügyvédi oklevelet szerzett, majd egyik tanítványával, Máriássy Bélával nagyobb külföldi utat tett Olaszországban, Nyugat- és Közép-Európában (1844—45). Utazásairól érdekes levelekben számolt be a hazai sajtóban. 1848—49-ben a Nemzeti Színház igazgatója volt; 1849-ben szerkesztette a Respublica című lapot, s ezért a világosi fegyverletétel után menekülnie kellett. 1851-ben meghívták a sárospataki főiskola bölcseleti tanszékére, ahol esztétikai és pedagógiai előadásokat is tartott. 1863-tól a főiskola könyvtárosa lett, s egyben a magyar irodalmi tanszék tanára. Különösen esztétikai, irodalomelméleti és kritikai munkássága jelentős. Kódexek kerültek elő Elveszettnek hitt kódexek kerültek meg. A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya eljárást folytat Kovács Iván budapesti lakos, boncmester ellen, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy közreműködött a zirci Reguly Antal könyvtárból 1965 őszén ellopott ősnyomtatványok elrejtésében. Az értékes ritkaságokat a jelenleg börtönbüntetését töltő Várpalotai Ferenc és társai lopták el. akik azt állították, hogy a kódexeket . megsemmisítették. A rendőrség most két. eltűntnek hitt XV. századi ős- nyomtatványt talált meg Kovácsnál. A rendőrség folytatja a nyomozást. — Technológiai hibából keletkezett tűz tegnap délelőtt a visnyei faüzemben. A kaposvári, a nagyatádi, a szigetvári tűzoltók, valamint a kadarkúti önkéntesek nagy erőkkel vonultaji a helyszínre. A lángokat időben megfékezték, a kár elenyésző. Megmentettek tízmillió forint értéket. — Csőtörés volt tegnap Kaposváron a Latinca utcában, így órákig tartott a vízhiány. A DRV Somogy megyei üzemigazgatóságának hibaelhárítói az eset fölfedezése után azonnal munkához láttak, s az igéidnél másfél órával korábban, fél négykor már ismét kinyithattuk a csapokat. Megfejtét Egyforma-? — Az első sor utolsó és a hatodik sor második ábrája egyforma. Középpontok: 1 külső nagy kör. 2 hatszög. .1 négyzet. 4 rombusz. 5 belső kör. — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit. hogy január nőén és 26-án naDonta 7 órától 16 óráig a Nyugativánfa utcában. a Ketetlvánfa utcában, a Vörös Hadsereg útján a sorompótól a 139-es. illetve 82-es házszámig, valamint a Schőnherz Z. utcában a Vörös Hadsereg útjától a Móricz Zsigmond utcáig áramszünet lesz. — A TIT siófoki szervezete nyelvtanfolyamokat. basic-, motorfűrész-, és targoncavezetői tanfolyamokat szervez. Jelentkezni lehet: TIT. Siófok. Petőfi sétány 32. Telefon: 11- 156. Jelentkezési határidő: február 10.