Somogyi Néplap, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-14 / 11. szám

Ács Sándor ügyvezető igazgató, Kalinyin Lakásfenntartó Szövetkezet TELEVÍZIÓZÁS KAPOSVÁRON Márciustól jobb a vétel Tavaly megírtuk: az évvé­gi ünnepek előtt már nem bolygatják meg a kaposvá­ri tévé-átjátszó adót, de az idén javít a posta a megye- székhely és környéke vételi lehetőségein. Ahogy telnek január nap­jai, mind többen hívják föl telefonon szerkesztőségün­ket, mondván: most már igencsak várják a javulást. Horváth Attilát, a pécsi vezeték nélküli távközlési felügyelőség vezetőjét újra megkérdeztük az átállás vár­ható időpontjáról. Válasza szerint január végéig érke­zik Kaposvárra az új adó- berendezés és legkésőbb feb­ruár végéig befejeződik a szerelés. Tehát márciusban már biztosan jobbak lesz-* nek a vételi viszonyok a mostaninál. Az átállásról, az antenna­átforgatás és a tévéáthango­lás teendőiről a posta ide­jében tájékoztatja a lakos­ságot. VIRÁGOZNÁK AZ ORCHIDEÁK A mi éghajlati viszonyaink között csak 70—85 százalékos páratartalmú üvegházban le­het biztosítani az életfeltéte­leket ezeknek a különleges növényeknek. A debreceni botanikus kert üvegházában 200 féle orchideát gondoz­nak, amelyek most folyama­tosan hozzák egzotikus virá­gaikat ív-díj mentesség A Minisztertanács dönté­sét követően a kormány és a SZOT között létrejött megállapodásnak megfelelő­en az egyedül élő 70 éven felüli nyugdíjasok, valamint a 70 éven felüli nyugdíjas házaspárok, akik egyedül él­nek és egy nyugdíjjal ren­delkeznek, 1988. január 1- jétől mentesülnek a televí­zió előfizetési díj alól. Ez a rendelkezés értelem­szerűen kiterjed azokra a 70 éven felüli nyugdíjasok­ra is, akik önálló keresettel nem rendelkező kiskorú tar­tásáról, továbbá akik a nyugdíjkorhatárt elért, de önálló nyugdíjjal vagy egyéb jövedelemmel nem rendelkező házastársuk, il­letve egyéb, eltartásra szo­ruló, jövedelemmel nem ren­delkező családtagjuk eltartá­sáról gondoskodnak. A mentesítéssel kapcsola­tos gyakorlati lebonyolítást a Magyar Posta végzi. j^F~T7/tówT" A NARANCS SOMOGYBÁN Cefrévé vált narancshe­gyek budapesti botrányáról lehet olvasni, hallani napok óta. Hajdú Györgyöt, a Fű­szert kaposvári raktárházá­nak igazgatóját arról kér­deztük: Somogybán milyen a helyzet? — Itt nincs botrány, de van narancsunk. December harmincadikén jött 136 má­zsa Olaszországból 1,5 szá­zalékos romlással, január harmadikéin 160 mázsa gö­rög árut kaptunk 2,2 száza­lékos romlással. A múlt év végén negyven mázsás man- daririkészlettel zártunk, a romlás 2,35 százalékos volt. Ma nyolc mázsa mandari­nunk és 150 mázsa naran­csunk van. Az átlagos rom­lás általában 3—5 százalé­kos, ennyi még elfogadható, de a mi hűtőtárodónkban még ennél is kisebb a kár mértéke. — És lesz is narancs? — Húsvétiig folyamatosan lesz. A Délkeren keresztül rendeljük, a határállomástól pedig közvetlenül hozzánk érkezik az áru, közvetítők­nél sehol sem áll meg. Ügy igyekeztünk „belőni” a ren­delést, hogy hiány se legyen, de a többlet se okozzon gondokat. — Van-e információja a többi somogyi Fűszért-rak- tárról ? — Van, hasonló a hely­zet megyeszerte, mint ná­lunk, Kaposváron. Mi a vál­lalati központ jóváhagyásá­val arra is készek vagyunk, hogy ha veszélyt látunk, le­árazzuk a narancsot. Tehát, ha netán a mostaninál gyorsabb romlást észlelnénk, akkor inkább eladnánk akár húsz forintért is kilóját, mintsem a nyakunkon ma­radjon sokkal többért. L. P. Tisztelt Szerkesztőség! Tanácskozás az árakról özv. Hollósi Jánosné — o Kaposvár, Béke u. '97-es számú épület bejáratának állapotát kifogásoló — levele a lap december27-i számában jelent meg. A levél némi kie­gészítésre szorul. A levélben nem záródónak minősített ajtót kézzel be lehetett csukni. A nyár végén az olajfékes ajtócsukó rom­lott el, ezt december 15-én kicseréltettük. A javítást ko­rábban — megfelelő alkatrész hiánya miatt — nem tud­tuk elvégeztetni. Tisztelettel: A januári jó időt kihasználják a kaposmérői általános iskola tanulói is. A sportpálya kör­nyékén és az udvar más részein is eltakarítják a falevelet, hogy az igazi jó idő beköszön lésével a tiszta udvaron játszhassanak, sportolhassanak Az árak alakulását befo­lyásoló tényezőket vitatta meg a Fogyasztók Országos Tanácsának árszakértői bi­zottsága szerdán Budapesten a Hazafias Népfront székhá­zában tartott ülésén. Vitaindító előadásában Petschnig Mária, a Közgaz­dasági Szemle felelős szer­kesztője az infláció alakulá­sában szerepet játszó ténye­zők közül elöljáróban a nettó külföldi adósságállo­mány csökkentésének szük­ségességéről beszélt. Hang­súlyozta: ez többletexportot igényel, ám a fokozott kivi­tellel jövedelmek is kelet­keznek, s a lecsökkent áru­alappal szemben pénztöbblet jelenik meg a piacon. Az így keletkező inflációs nyo­mást azzal lehet csökkente­ni, ha a többletjövedelmet lekötik, például önkéntes megtakarítással. Az áremelkedés belső té­nyezőjéről szólva kiemelte: AIDS-kutatások a Szovjetunióban Leningrádi tudósok új, az AIDS-betegséget még lap- pangási szakaszában kimu­tató gyógyászati berendezés megszerkesztésén dolgoznak. Céljuk az, hogy lehetőleg minél olcsóbbak legyenek az előállítási költségek, ugyan­akkor megbízhatóságánál fogva a berendezés verseny- képes legyen a világpiacon. A berendezés magját al­kotó rész mintapéldányával már elkészültek. Ez 40 ezer rubelbe került, de a soro­zatgyártásig 10 ezer rubelra szeretnék leszorítani az árát. Ebben az évben a be­rendezés „szívéhez” meg­tervezik a kiegészítő gyó­gyászati eszközöket. E té­ren számítanak a KGST tag­országainak a segítségére is. Cserében először ezeknek az országoknak az igényeit elé­gítenék ki. a magyar gazdaságban olyan termelési szisztéma alakult ki, amelyben a termékeket előállítók nem érdekelték a költségek csökkentésében. Eddig a valóságos költség- növekedés nem volt érzé­kelhető az árakban, mert az inflációt a költségvetés vi­selte a támogatásokon ke­resetül. Idén áprilistól azon­ban alulról termelődő inf­lációval kelll számolni, mert — a dotáció megszűnésével — a termelői árak alakulá­sa közvetlen hatást gyako­rol majd a fogyasztói árak mozgására. A jelenleginél szélesebb hatókörű, szigorú pénzügyi politikára lenne szükség, ennek megvalósítá­sára a kétszintű bankrend­szer alkalmas is lenne. A gyakorlatban azonban sze­rény előrehaladás tapasztal­ható a tekintetben, hogy a jegybank irányítsa pénzügyi­leg a gazdaságot. A vitában felszólalók töb­bek között kiemelték: idén az árak 80 százaléka került át szabadáras kategóriába, ezen a területen az utóbbi években 5 százalék körüli emelkedés voflt jellemző. Ezért van remény arra, hogy az elkövetkező esztendők­ben csökkenthető a két­számjegyű infláció. Emberölésért halálbüntetés A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság Lakatos Ferenc ta­nácsa, előre kitervelt és nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt halálra ítél­te Vadász Ernő tiszacsegei lakost, tettestársát, az ugyancsak tiszacsegei Laka­tos Istvánt pedig tizennyolc évi fegyházbüntetéssel és tíz évre szóló közügyektöl való eltiltással sújtotta a bíróság. Vadász Ernő és Lakatos István 1986. december 10-én Tiszacsege különböző szóra­kozóhelyein italozott, s arra gyanakodtak, hogy az ittas állapotban lévő Juhász Imre helybeli lakosnál nagyabb összegű készpénz van. Ami­kor Juhász a cukrászdából hazaindult, utánamentek, a lakása közelében megvárták és ott addig ütötték, rug­dosták, amíg meg nem halt. Pénzt nem találták nála ; egy fél liter pálinkát és ap­ró személyes tárgyakat vet­tek el tőle. Ezt követően még egy lakásba is betörtek, majd felfeszítették az egyik helyi vendéglő ajtaját. Az utóbbiban 3500 forint kész­pénzt és egy zsebszámoló­gépet zsákmányoltak. A vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek, az ügyész három napi gondol­kodási időt tartott fenn. AZ ÚJ ZAPOROZSEC Veszprémben, a Ba­kony Művekben „vendé­geskedik” egy új Zapo- rozsec. A gyár szakem­berei azt vizsgálják, hogy milyen alkatrészek gyár­tásával és szállításával tudnának bekapcsolódni a ZAZ—1102-es szovjet kisautók gyártásába. El­sősorban gyújtáskapcso­lók, ablaktörlő és elekt­ronikus gyújtási rendsze­rek gyártása jöhet szá­mításba, hiszen ez illesz­kedik a gyár profiljába. Tisxfslt Szerke Kerekes Csaba, Siófok, Bláthy Ottó u. 12. sz. alatti lakos december 28-án megjelent panaszára az alábbi tá­jékoztatást adjuk: A levél megjelenése után áruházunk ABC-osztályán megvizsgáltuk a panaszos szervezési hiányosságokra tett észrevételeit. Megállapítottuk: a csemegepultnál, de a pénztáraknál is előfordulhatott, hogy a délutáni műszak­ban esetenként kevesebb dolgozó volt a szükségesnél. A hagyományos létszámgondokon kívül a kisgyermekes nő­dolgozóinknak kiadott szabadságok és a betegségek is az okok között szerepeltek. Mindezek ellenére a múlt hó­napban az ABC-osztályon a vásárlási csúcsokat is figye­lembe véve még a türelmetlenebb vevőink igényeit is si­került maradéktalanul kielégítenünk. Ezt bizonyítják've­vőink vásárlók könyvébe tett elismerő bejegyzései is. Aruházunk vezetése a továbbiakban is folyamatosan figyelemmel kíséri az ABC-osztályon kialakult vásárlási szokásokat, és a rendelkezésre álló dolgozói létszám figye­lembevételével a jövőben is biztosítja a megfelelő, szín­vonalas kiszolgálást. Tisztelettel: Dömötör István áruházigazgató Kozár László kereskedelmi igazgató-h. Siófok és Vidéke Afész Sió Aruház Somogyi Néplap XLIV. évfolyam, 11. szám 1988. január 14., csütörtök Tarka sorok Jósnőnél — A kártya azt mond­ja, hogy ön hamarosan megismerkedik egy jóké­pű és gazdag, barna ha­jú fiatalemberrel. — No és összekerü­lünk? — ö feleségül akarja venni —, de valamilyen rossz ember az útjuk­ban áll. — Ez biztosan a fér­jem: tőle minden kite­lik! Komoly — Adám, szeretnék veled komolyan beszél­ni — közli férjével a fe­leség. — Jól van drágám, kezd el, én addig lesza­ladok egy pohár sörre! Szomjas — No és mit csinált azzal a temérdek ital­lal? — .kérdi a bíró a vádlottól, aki kirabolt egy kocsmát. — Eladtam kérem. Számtan Dolgozatot Írnak a gyerkőcök a foci-vb ide­je alatt. Pistikének mondja a tanító néni: — Azt mondtam, ír­játok össze a világ tíz leghíresebb emberét. Te miért írtál tizenegyet? — Hát azért, mert semmiképpen sem akar­tam kihagyni a csapat­ból a balszélsőt! Otthon — Miért nem nevet­tél azon a viccen, amit Kovács mondott? — Mert utálom őt. Majd otthon nevetek! őszinteség — Mondd meg, Lili, de őszintén, mit mond­tál a férjednek, amikor először mentél a szere­tőd lakására? — Az igazat mond­tam ... — Ne hazudjál! — Nem hazudok. Azt mondtam, hogy próbálni megyek... Somogyi Néplap Ai MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő : JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbe- sítő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10 a. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ff. ISSN 0133-0608

Next

/
Oldalképek
Tartalom