Somogyi Néplap, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-02 / 1. szám

1988. január 2., szombat Somogyi Néplap 7 Hire számíthatunk? BsportEI Elképzelések 1988-ra Az újév kezdete a szám­vetés és a tervezgetés idő­szaka a sportban is. Sport­vezetőket, sponizorokat, játé­kosokat és szurkolókat kér­deztünk meg, s ugyanazt a kérdést tettük föl: Miként értékeli a múlt évet saját területe és Somogy sportja szempontjából? Mit tervez erre az évre? Sass Csaba, a Kaposvári Városi Tanács V. B. ifjúsági és sportosztályánaik vezetője: — Az eddigi legeredmé­nyesebb évet zártuk. Ha csak az élsportot veszem alapul: a nyolc élvonalbeli együttes és a kilenc magyar bajnok­ságot nyert sportoló minden­nél többet mond. A városban nőtt a téli sportok, az olimpiai ötpróba népszerűsége, bár az utóbbi­ban még van javítani való. A város tizenkét természet- járó szakosztálya több ezer embert mozgatott meg. Két sportlétesítménnyel gazdago­dott a város. Ezután az RSG- csamok és a desedai vízibá­zis sem csak a versenyspor­tot szolgálja. Farkas István, a tatai ta­nács elnöke: — Annak ellenére, hogy létesítményekben gazdagod­tunk, az élsport eredményei elmaradtak a várakozástól. Labdarúgásban és röplabdá­ban visszaesés mutatkozik. Sakkban viszont van két mesterjelöltünk. A tömeg­sportakciók szervezése jó volt. A versenysport színvo­nalának emelését a diák- sportkörök és egyesületek Uruguay májusban Budapesten játszik Az óév utolsó labdarúgó- hírét Somogyi Jenő, az MLSZ elnöke közölte: — Uruguay elfogadta az MLSZ meghívását. Így 1988 májusában a Népstadionban Magyarország—Uruguay lab­darúgó válogatott mérkőzés lesz. Később állapodunk meg, hogy .melyik nap találkoz­nak legjobbjaink a kétszeres világbajnokkal. támogatásában látom. Fejlő­dés mutatkozott a vidéki vá­rosok sportéletében. Siófok, Marcali, Csurgó, Nagyatád előrelépett valamelyik sport­ágban. Reméljük, 1988-ban ugyanezt mondhatjuk el Tab- ról is. Stier István, a Kaposvári Építők elnöke: — örömmel gondolok visz- sza az elmúlt évre, hiszen sikerült az egyesület műkö­désének feltételeit megterem­teni. Röplabda-szakosztá­lyunk sikeres évet hagyott maga mögött. Nem mondha­tó el ez a labdarúgókról; év közben módosítani kellett följutási tervünkön. A me­gye sportéletében sikernek könyvelem el a legnépsze­rűbb sportágban a Rákóczi NB I-be jutását. Figyelemre­méltók az egyesület atlétikai és asztalitenisz-szakosztályá­nak eredményei. Jó érzéssel tölt el, hogy a ritmikus sport- gimnasztika gyökeret vert a megyében. Szecsődi Imre, a Marcali VSE ügyvezető elnöke: — Labdarúgó-szakosztá­lyunknál a területi bajnok­ságban elért második helye­zést kiemelkedő eredmény­nek tartom. Nyáron nem úgy sikerültek az átigazolások, ahogy terveztük, ezért a ti­zedik hely megszerzését irá­nyoztuk elő. Ezt teljesítette a csapat. A birkózóknál visz- szaesés tapasztalható 1986- hoz képest. Az idén nem volt egyetlen elsőosztályú versenyzőnk sem. Az arany­jelvényesek száma is csök­kent. A marcali labdarúgók erő­sítsék meg pozíciójukat a táblázat közepén. A birkó­zóknál az utánpótlás bizto­sítva Van; hetven tagú a szakosztály. Érre alapozva az a cél, hogy emelkedjen a minősítések száma. Pamuki József, a kapós- vári sportiskola, igazgatója: — Feladatunk az utánpót­lás biztosítása. Fájt a szí­vünk, hogy el kellett búcsúz­nunk leány kosárlabdázóink­tól a Tanítóképző Főiskola koslárdabda-szakosztályáriak megszűnése után. Röplabdá­ban szép sikereket hozott a múlt év. Jelenleg az ország harmadik legjobb serdülő leánycsapata a miénk. Két ifiválogatottat adtunk a Vo­lán Dózsának, egyet az Izzó­nak. Tovább izmosodott az 1986-ban alakult teniszszak­osztály. Talán nem dicsek­vés: abban, hogy megyénk sportja ilyen sikeres évet zárt, szerepe van a mi ko­rábbi munkánknak is. Ha azt tudjuk jövőre is adni, amit az idén, akkor elégedett le­szek az edzők munkájával. Kern Zoltán, a tapsonyi diáksportkör elnöke: — A múlt évben sikerült tárgyi föltételeinken javí­tani. Tornatermet rendez­tünk be, öltözőt, futópályát építettünk. A diákolimpia versenyrendszere viszont, nem vált be. Olyan úttörő­olimpiai számok, mint a szánkó, nem szerepek a programban. A tehetségki­választási rendszerben sem tartam szerencsésnek,, hogy körzetközpontokat jelöltek ki. A mi gyérekéínk nem tudnak hetente kétszer Mar­caliba utazni. Az idén talán rájönnek erre az illetéke­sek, és minden iskolának el­küldik a fejlesztési tervet, nemcsak a körzetközpontban lévő testnevelőknek. Bondor Lászlói a Som ogy­sárd, megyei bajnokságban szereplő csatára: — Eddig egyetlen idény­ben sem szerepeltünk ilyen jól, mint az ősszel. Kapos­váron is nőtt együttesünk szurkolóinak népes tábora. Bizonyítja ezt, hogy mun­kahelyemen, a Csokonai Fo­gadó éttermében hétfőnként csak úgy záporoznak á va­sárnapi mérkőzésünkkel kap­csolatos kérdések; Jó, hogy a hétvégeken válogatni lehet az NB I-es mérkőzések kö­zött. Szerencsés véletlen, hogy mindez egybeesett csa­patéin jó szereplésével. Gyurmán József, a Tán- csics SE törzsszurkolója: A múlt évben> Köves Lász­ló lett a laibdarúgócsapat edzője. Olyan vezető, akiért tűzbe tennék a kezüket a játékosok. Nem elsősorban a Katonát, látják benne, ha­nem a mestert, Á kosárlab­dázók mérkőzéseire már a jó hangiűlat miatt is érde­mes elmenni. Á fiatalok magúkénak érzik ezt a gár­dát, annak ellenére, hogy' megyénkbén csak ideiglene­sen tartózkodók játszanak itt; Az idén mindkét csapat gérince. leszerel. Ez a tény talán nem befolyásolja ked­vezőtlenül szereplésüket. Ott voltam à Rákóczi lab­darúgóinak minden mérkő­zésén, még idegenben is. Nincs a csapatnak fazonja. Ennek ellenére a felépülő sérültekkel vesztett pozíció­ból is kiharcolják a bént- maradást. Balázs Andor TÉLI ÖRÖMÖK Nem véletlenül nevezik a Kárpátokat a vadregényes hegyek vidékének. Télen a fehérbe öltözött évszázados fenyőerdők, á festői szur­dok, turistaösvények, nagy­szerű sípályák még az or­szág legtávolabbi vidékéiről és külföldről is vonzzák a sport- és természetkédvélő embereket. Képünkön : a Kárpátok egyik síközpontja — a „Perevál”: AZ ILLETÉKES OLVASÓ VÁLASZOL Mi is ott leszünk! Veterán asztaliteniszező­ként érdeklődéssel olvastam a december 27-i sportro­vatban a „Félidő a mini~ bajnokságban” című cikket. A ténymegállapítással mesz- szemenően egyetértek. Azt viszont hiányol tarn, hogy a visszaesés, az érdektelenség okát nem is próbálta fel­tárni a szerző, csupán azt vetette föl, hogy mennyi tornaterem épült, és hogy évtizedekkel ezelőtt még minden kultúrotthonban pattogott a kaucsuk lab­da... Mint e sportág szerelme­se, szerény tapasztalataimat és javaslataimat szeretném elmondani. A jelenlegi le­hetőség lehet, hogy megfe­lelő a rendszeresen ver­senyzőknek, de a töme­geknek, a kezdőknek, akik­ből a tehetségeket ki le­hetne választani, egyenesen elriasztó. Hogy miért? Én például 1963. január 13-án nyertem az első járási baj­nokságomat (az oklevelet még a sportszeretetérol le­gendásan híres Kutasi Gyu­la írta alá), az akkori ifjú­sági ház nagytermében, olyan körülmények között, hogy a férfiversenyzők szá­ma több mint 100 volt, de a női versenyzők is többen voltak ötvennél. A kiegyen­lített erőviszonyok révén volt értelme hajtani, küz­deni. Mi van most? Megszűn­tek a járágok, velük együtt a járási versenyek.. Próbál­koztak a megyei mellett, területi bajnokságok szer­vezésével, de úgy, hogy meggyőződésem szerint a Sportvezetők közül ezzel senki sem törődött. Elgé- piesedett, adminisztratívvá vált az egész. Az is bizo­nyítja ezt, hogy vidéken a városi sportvezetőket szin­te nem is ismerik. Nem va­lamiféle nosztalgia, hanem a tények miatt vetem fel: mennyivel más volt az, amikor a járási sportvezető szinte minden hónapban, de inkább kétszer, mint egy­szer, személyesen is talál­kozott a falusi sportveze­tőkkel, versenyzőkkel... Hiányzik a közvetlen em­beri kapcsolat, hiányoznak a különféle, főleg a téli hó­napokban szervezett verse­nyek. Ezt nem lehet a gazdasági helyzettel magya­rázni. Egy jól ' előkészített versenyre önköltségen is el­mennének a fiatalok és az idősebbek. Miért elriasztó a verseny- naptár és a versenyeztetés? Azért, mert már az úttörő- versenyeket is úgy szerve­zik, hogy a legtöbb vidéki gyerek csak először és utol­jára rajtuk vesz részt. S ennek az az oka, hogy a sport szempontjából egyéb­ként is nagy előnyt élve­ző, versenyszerűen sportoló városi gyerekekkel együtt indítják a vidékieket. Így a 21 rl és az ehhez hasonló eredmények nemcsak a sport-, hanem a lelki élet­ben is törést okoznak. Ne csodálkozzanak hát azon, hogy szinte minden verseny a Rákóczi és a Kaposplaszt háziversenyévé válik. Miért nem lehet külön versenyt indítani a kezdők­nek és a haladóknak? Bi­zonyára Jónyer sem úgy pinpongozott kezdő korá­ban, mint amikor világbaj­nokságot nyert. Mennyi, de mennyi tehetség veszik el amiatt, hogy a fiatalok le­hetőség hiányában elfordul­tak a sporttól. A társada­lom fejlődése szempontjá­ból is kifizetődőbb volna, ha a füstös presszók és diszkók helyett a verseny- pályán találhatnák föF ma­gukat. Gyakorlatból tudom, hogy — ha nem is a húsz . év előtti formában — most is megvan a sportág magva például Nagyberkiben, Nagybajomban, Göllében, Zselickislakon, Kadarkúton, csak ösztönözni, működtet­ni kellene őket. Ha ez si­kerülne, meggyőződésem, hogy a többi már magától menne. őszintén remélem, a megváltozott megyei sport­vezetéstől, hogy nemcsak az NB I-es és az NB Il-es klubok működését tartja majd fontosnak, hanem a vidéki sport (nemcsak az asztalitenisz, hanem általá­ban a tömegsport) fellendí­tésében is aktívan részt vesz. A magam és hozzám ha­sonló sporttársak nevében ígérhetem: mi is ott le­szünk ! Sipos Ferenc őszinte tisztelettel és nagyrabecsüléssel köszönöm Olvasónk állásfoglalását. Szerintünk is útmutató so­rait jó szívvel, örömmel kö­zöltük e hasábokon. (A szerk.) HÍREK Január Œ Szombat Ábel A Nap kél 7.32 — nyugszik 16.04 órakor. A Hold kél 14.09 — nyugszik 6.38 órakor. A várható időjárás Az ország nagy részén felhős, többfelé kö­dös idő lesz, szitáló esővel. Napközben sok helyen megélénkül a délnyugati, nyugati szél, és a kör nagy része megszűnik. Bárhol lehet kisebb eső. A legmagasabb nappali hőmérséklet általá­ban 6 és li Celsius-fok között alakul. • • • • Lottó Az év.utolsó lottóhúzásán a következő számok nyertek: 21, 22, 27, 31, 86 A hónap műtárgya so­rozatban Vaszary János Für­dő után című festményét mutatja be a Nemzeti Ga­léria. A kaposvári születésű festő alkotásaiból" Somogy­bán a megyei tanács épüle­tében mutatnak bé egy vá­logatást. — Űj sorozatot indít a Kossuth Könyvkiadó belpo­litikai szerkesztősége Vona­lak címmel. A füzetekben közkedvelt kötésmin iákat közölnek, hasznos tanácso­kát adnak a szabás-varrás­ról, ruhakészítésről és más egyébről. — Mátyás király történel­mi szerepéről, államfej lész- tő munkásságáról tart elő­adást Reöthy Ferenc, hétfőn Kaposváron, a Technika Há­zában. — A munkaszüneti napok­ra érvényes menetrend sze­rint közlekednek ma és hol­nap a Volán menetrend szerinti járatai. — Növényvédelmi napló összeállításán dolgoznak a Zala Megyei Növényvédel­mi és Agrokémiai Állomás munkatársai. Elsősorban a kistermelőket segíti az úgy­nevezett permetezési napló, amely tízezer példánybán készül. — Százharmincegy alko­tását ajándékozta a szom­bathelyi képtárnak Szántó Piroska Kossuth-díjas festő­művész. — Népművészeti öröksé­günk címmel új sorozatot indított az Európa Könyv­kiadó, amelyben megyék szerint reprezentálja az or­szág teljes tárgyi népművé­széti emlékanyagát. A soro­zat közelmúltban megjeleni első kötete Szolnok megye népművészetét mutatja be. — Godot-ra várva Gödöl­lőn. A kaposvári Csiky Ger­gely Színház a gödöllői mű­velődési központtal együtt­működve újítja föl a több mint egy évtizeddel ezelőtti nagysikerű Godot-ra várva című darabját. Beckett ab­szurd drámáját ezúttal is Ascher Tamás rendezi és e hónap közepén mutatják be Gödöllőn. A kaposvári kö­zönség az elkészült színház­ban néhány héttel később láthatja majd az előadást. — Ruttkai Éva emlékszo­bát rendeznek be a főváros­ban a hűvösvölgyi Keselyű úton, a hajdani Ruttkai-vil- lában. A nyáron megnyíló kiállítás a közelmúltban el­hunyt művésznő szellemi hagyatékán és személyes tárgyain kívül a Latinovits Zoltánnal kapcsolatos tár­gyak, levelek is helyet kap­nak. SZERKESZTŐSÉGI ÜGYELET VASÁRNAP ESTE 8-IG. Telefon : _ 1 1.510 ^ Januári utcakép 15 éve halt meg Fazekas Anna (1905—1973) író, szerkesztő és pedagógus, Fazekas Erzsébet történész húga. Budapesten érettségizett, majd gyógytornász oklevelet szerzett. Magánúton foglal­kozóit gyógyító tornára szo­ruló kisgyermekekkel. Már annakidején megjelent né­hány verse az Esti Kurírban és a Pesti Hírlap vasárnapi mellékletében. Az 1920-as évek elején kapcsolódott be a munkásmozgalomba. 1944- bén elhurcolták Dacháúba, de á deportálásból 1945-ben sikerült hazatérnie. A fel­szabadulás után gyermekvé­delemmel foglalkozó minisz­teri tanácsos volt a Népjó­léti Minisztériumban, majd pedig a Gyermek- és rfjú- ságyédelmi Központban, 1949- tőí lektor volt az Atheneaum kiadónál, 1950—51-ben az MDP Központi vezetőségé­nek politikai munkatársa, 1952-től több mint egy évti­zeden át az Ifjúsági, illetve Móra Könyvkiadó igazgató­ja. 1950-től jelenték még rész­ben önálló kötetekben, rész­ben gyűjteményes kiadvá­nyokban óvodásoknak és kisiskolásoknak Szóló verses meséi, versikéi. öreg néne őzikéje című meséjét, amely napjainkig sok kiadást ért meg, egyebek közt német, cseh, orosz, kínai nyelvre is lefordították, ö maga is for­dított idegen nyelvekből gyermekverseket: Lehet, hogy áprilisban szán­kózni fogunk? ... — Könnyűzenei lexikon jelent meg az Idegenforgal­mi Propaganda és Kiadó Vállalat gondozásában. A külföldi együttesek és szó­lóénekesek legfontosabb ada­tait tartalmazó kiadvány a Somogy Megyei Nyomdában készült. — Január elsejétől a ma­gánvállalkozások is rendel­kezhetnek önálló bankszám­lával. A pénzforgalmi jelle­gű bankszámlát a csoportos vállalkozások és azok az egyéni vállalkozók kötelesek megnyitni, akik általános forgalmi adót vagy vállal­kozói adót fizetnek. A vál­lalkozás nyereségéből tarta­lékolt összegeket ugyancsak kötelező bankszámlán elhe­lyezni. A készpénzfizetés le­hetőségét a jogszabályok to­vábbra sem korlátozzák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom