Somogyi Néplap, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-09 / 7. szám
A havernál láttunk egy tök jó horrort, először azt hittük; pite, mert nem volt semmi, csak jött, ment a csóró, egy olyan szakállas, nagy hajú meg minden, egy olyan izében, lepelben vagy hogyhívják, olyan hipisen, de egy tök nagy csávó, semmit se csinált, csak dumált, az igaz, hogy irtó jó dumája volt, hogy a szeretet meg minden, na, végre aztán bepörögtek rá, mert az izék, a górék azt hitték, hogy fel akar törni, szóval, hogy menő akar lenni ezzel a dumával, és irtóra féltékenv- kedtek rá, mert folyton hő- zöngött, hogy ő az atyaúristen jobbkeze, vagy direkt a fia! pláne! naná, majd azt éppen neki hiszi el valaki! De mégis sokan bedőltek, tökre odavoltak tőle, mert olyat tett, hogy ráment a vízre, az szuper jó sztori volt, csak úgy simán ráment, de frankón, nem sül.v- lyedt el, valami ügyes trükkje lehetett, persze videón pite, rákopírozás vagy más technikás dolog, de tökre bírtam! Aztán volt egy olyan, hogy vitték hozzá egy izét, egy olyan félholt bapit, egy olyan bénát, de állati bénát, úgy képzeld, baromi bénát, ő meg föléje tette a kezét, hogy na, kelj csak fel szépen csórikám, de pattanj, ne tedd itt magad, hát persze, hogy ugrott az ürge, szóval ilyenek voltak, meg bazi sok szendvicset varázsolt elő egy kosárból, halas szendvicset, mind bezabálták, dőltünk a röhögéstől, mint maci a moziban, mert a sok flamós mind rádobta magát a kajára, tudod hogyan van, mint egy fogadáson, ingyenzaba van, a faterom mesélte, persze égés! Na, de ez mind pite! Hanem aztán jött a frankó rész, a szadi! Akkor már úgy volt, hogy le fogják kapni, mert a jard nem nézte jó szemmel, ez ottan egy izé volt, egy megszállt rész, szóval helytartóval meg minden, na, szóval tartomány! — és majdnem kiesett a szemük, ahogy kukkolták, hogy ki mit csinál, meg rögtön bezsongtak, ha valaki mást pofázott, mint amit kellett, szóval érted, nem? És gyülekezés nu- ku, na, de a csávó körül mindig sokan nyüzsögtek, erre aztán a jard felkapta a vizet, hogy mit dumál ez a hapi a szeretetről? Pláne, hogy az ott almás, az csak egy másik országban létezik, de az kellene, hogy elterjedjen, képzelheted, mennyire bepörögtek rá, hogy miféle másik ország? Meg mi terjedjen el?! Meg ki az az Atya?! — be akarták húzni a csőbe, hogy külföldi kapcsolatok, szóval, hogy ügynök, szóval, hogy ennek az Atya nevű hapi•A Központi Sajtószolgálat 1987. évi pályázatának III. díjas alkotása novella kategóriában. nak a zsoldjában áll, na, persze, mert a haverok meg elkezdték terjeszteni, hogy a csávó a King, ő a King meg izé, hát haverok voltak, mi van abban, ezt dumálták, és kész! — tizen- ketten voltak, tizenkét kra- pekből állt az együttes, azokkal járt, azok mindenütt hirdették, hogy micsoda tök jó csávó, úgyhogy állatira gyanús lett a jardnak. Volt egy bazi nagy vacsora, ott ültek mind, az egész együttes, szerettek volna egy kicsit dizsizni, de Szakonyi Károly* ECCE VIDEO a csávó le volt törve, mert érezte, hogy valaki beköpi a haverok közül, mért kell beköpni, senki sem tudta, de neki volt egy spurija, hogy így lesz, meg is mondta nekik, azok meg tagadták, mind majrézott, hogy talán őrá gondol a főnök, szóval a King, de az nem árulta el, hogy ki az, tök nyugi volt, és ilyet szólt: jól van, haver, ha köpni akarsz, hát köpj, te tudod, a sztori nem állhat meg. Hát nem is állt meg. Irtóra keveset ettek, csak egy kis kenyeret, meg bort itták, de már ott kezdődött a horror, mert a csávó, szegény hapsikám azt mondta, hogy majd a testét fogják enni, a vérét fogják inni, és jobb, ha tőle tudják. hogy ezt kell nekik majd tenni, hogy emléked zenek rá. Persze csak nézte mind, és ivott, amikor felemelte az izét, a kupát vagy mit, úgy csinált, mintha máris vért inna, a saját vérét, hát képzelheted! szóval ciki volt! Aztán az volt, hogy vacsora után kimentek egy kertbe, egy hegyre, késő este, ott kempingeztek a fák alatt, csakhogy ő nem tudott szunyáin!, ott szlalo- mozott iköztük, mert tudta, hogy lesi a jard. Hogy kommandósokat küld rájuk a jard. Jöttek is. És ráadásul tényleg az egyik haver árulta el! Lesmárolta az a mocsok, így jelezte a jardnak, szóval a kommandósoknak, hogy kit kell elcsípni. Na, rácsaptak, könnygáz meg gumibot, amit akarsz, onnantól aztán elkezdték puhítani, szadizni, faggatták, hogy miféle külföldi szervezettel van kapcsolata, igaz-e, hogy ő a King, meg ki az az Atya, köpje csak be szépen, kik akarják itt a balhét, mért nem tetszik a rendszer, meg minden. Szóval, tök szar volt, de ő csak tűrte, nézte őket, azt marhára bírtam, ahogy csak úgy nézte őket, szóval még ő sajnálkozott. Szegény csávó! Az biztos, hogy én nem hagytam volna magam, jó, hogy meg volt kötözve a csuklója, de akkor is, mit tudom én, haraptam volna, vagy szembeköpöm azt a sok szar disznót, megmondtam volna, hogy kivel szórakozzanak, de az csak állt ott, tisztára nyami volt, mintha élvezte volna a szenvedést, hiába szadizták a kommandósok, pedig tök rászálltak, tettek a fejére egy töviskoronát, az arca csupa vér lett, ostorral verték, szeges korbáccsal, majdnem eldobtam magam, közelről mutatták a sebeket, bazi közel hozta a kamera, kifordult a hús, színesben, képzelheted! de a csávó meg se mukkant, ez aztán nagy égés volt a jardnak. És az is nagy égés volt a sok rohadt szadizó- jának, hogy nem köpte be az országot, nem köpte be az Atyát, tökre keményen viselkedett, erre aztán elhatározták, hogy kinyírják; Annyira begurultak,, meg már annyira benne voltak a szadizásban. Marhára szadi módon nyírták ki. Keresztre feszítették, átverték a kezét meg a lábát, de frankón! És élve! Persze csak film, de akkor is, mutatta a kamera közelről; recsegett a csont, az ízület, meztelenül volt szegény hapi- kám, a fején az a töviskorona, a keze-lába átszö- gelve! na, és amikor már fenn volt a kereszten, egy marhára állati-szadi mili- liter még át is döfte az oldalát, hogy onnan is dőljön a vér! Én még ilyen szadi videót nem láttam! Két másik hapi is volt a szomszédos két keresztfán, de azok csak statisztáltak, szóval nem voltak sztárok, csak olyan ko-sztárok, de ez! hát ez, szegény !... N em mondom a kemény sztoriért járunk videózni a haverhoz, hogy ilyet lássunk, nem láv- satorikat; na, néha azok is kellenek, azok is jók, ha van bennük egy kis szexi- szadi, de az az igazi, menő kazetta, ahol kinyírják a csávót, hát ezt kinyírták! A végén persze van egy bapi- end, az mindig kell, hogy el lehessen adni a sztorit szériában, a végén az van, hogy feltámad a csávó, lézertechnika, semmi más, szóval olyan scifi-jelenet, száll fel a csávó a kozmoszba, csak úgy semmi rakéta, nuku Challanger, nuku Szajuz, de az már nem érdekes, addig izgi, amíg a kommandósok szadizzák. Marhára sza- dizós horror. Nem volt szinkronizálva, mert a haver papája hozta be kintről, a szöveget nem értettük, de a képek tök jók volták. Nem tudom, látunk-e még a havernál ilyet? Derecki Terülj, terülj, asztalkám! Az asztalka gazdája rögtönzött bemutatót tartott. — Figyelem! Az asztalka most teljesen üres! A kezembe veszem ezt a talizmánt, és elmondom a varázsigét! Terülj, terülj, asztalkám! A csodálat és az értetlenség hangja tört elő a nézők soraiból. Csak úgy roskadozott az asztal a finomabbnál finomabb falatoktól! Volt azon kolbász, sonka, szalámi, és mindenkinek csurgóit a nyála. — Ehető? — kérdezte valaki gyanakodva. — Tessék, ide lehet jönni. és meg lehet kóstolni! Nem kellett kétszer mondani. Megrohantuk az asztalt, kis híja, hogy fel nem borult. Mindenki fölkapott valamit, ami a keze ügyébe esett, és élvezettel belevájtuk a fogunkat az omlós húsba. Derekasan csámcsogtunk, nyeldekeltünk és böfögtünk. — A háború előtt ettem utoljára ilyen finom kolbászt! — sóhajtott egy nyugdíjas, és újból vett magának. Egy szempillantás alatt tisztára pucoltuk az asztalt. — Bárki meg tudja csinálni ezt a mutatványt? — érdeklődtem. — Természetesen — bólogatott az asztalka gazdája. — Mindenki, akinek odaadom a talizmánt, és elmondja a varázsigét. Elsőként ez a telhetetlen nyugdíjas tett próbát. Fogta a talizmánt, megszorította, és reszkető hangon elmondta a varázsigét. Ki hitte volna? Egy szem- villanás alatt tele lett az asztal mindenféle égi-földi jóval! Középen pedig egy jókora lazac díszelgett ezüsttálcán. — Én is! En is! — kiabáltuk teli torokból. Sorban megkaptuk a talizmánt, elmormoltuk a varázsigét, és nem maradt el az eredmény. Csak egyvalaki, ott, a leghátsó sorban nem tett kísérletet. Olyan ismerős az arca, azt hiszem, már láttam valahol, de most képtelen vagyok rájönni, hol. Véget ért a kóstoló. — Miért akarja eladni? — kérdeztem értetlenül. — Nyugaton fogom leélni hátralevő éveimet, a családomnál. Ott pedig olyan bőséges az ellátás, hogy nem lesz rá szükségem. Amikor közölte az árát, a csalódottság moraja zúgott végig a termen. Igaz, ami igaz, minden pénzt megért volna. Micsoda pech, hogy senkinek sem volt ennyi pénze! És ekkor váratlanul felpattant a leghátsó sorban ülő férfi, aki annyira fölkeltette az érdeklődésemet, és így szólt: — Én megveszem. Előtte azonban szeretném kipróbálni. Odalépett az asztalhoz, átvette a talizmánt, és elA holland „arany század” Á Sïïépmûvéêzoti Múzeum anyagából Szépművészeti Múzeumunkat spanyol gyűjteményéről ismeri a világ. Pedig hasonlóan rangos a múzeum németalföldi kollekciója is. A 14. és 18. század között Észak- és Dél-Németalföldön készült festményekből nyolcszáznál többet őriz a Régi Képtár. S ebből is ötszáz kép a holland „arany századnak” nevezett 17. századból való.. E világviszonylatban is jelentős anyagból válogatott ötven kép reprezentálta a Szépművészeti Múzeumot tavasszal és nyáron az NSZK- ban és Hollandiában rendezett magyar kulturális napokon. Előbb Kölnben, Európa egyik legújabb és legmodernebb múzeumépületében, a Richantz-Wajlraf Museumban, majd Utrecht- ben a Central museumban volt hivatalos a kiállítás. S időközben kérte kölcsön az révén a Szépművészeti Múzeumba Rembrandt, Frans Hals, Jacob van Ruisdale, Jan Steen, Jan Jansz Trech és mások- képei. A gazdag gyűjteményben az egész 17. századi holland festészet fejlődése nyomon követhető. A kiemelkedő mesterek mellett számos „kismester” és a helyi iskolák képviselőinek művei is megtalálhatók. A budapesti gyűjtemény bővelkedik az ismeretlen kismesterek hiteles műveiben és közismert művészek kevéssé ismert képeiben. A szakemberek számára ezek a ritkaságok jelentik az igazi vonzerőt. Legsokoldalúbban a haarlemi és amszterdami festőiskolák szerepelnek itt, de képviselve van a delfti, a hágai, a rotterdami, a leideni és az utJ. M. Molenaer: Péter fogadása Frans Hals: Jan Asselyn festő képmása anyagot a hannoveri Nieder- sächsisches Landermuseum Azok a főúri és egyházi gyűjtemények, amelyek később a Szépművészeti Múzeum alapját képezték, a 18—19. században jöttek létre. Akkor, amikor az európai műkereskedelem bőven kínált 17. századi németalföldi kópékét. A vásárlási lehetőség találkozott a magyar gyűjtők ízlésével. Ezekből, s a későbbi polgári gyűjteményből kerültek vásárlással vagy adományok mondta a varázsigét. S csodák csodája! Nem termett az asztalon még két szem töpörtyű sem! — Tegye át a talizmánt a másik kezébe! — javasolta az asztalka gazdája. Lélegzetünket visszafojtva várakoztunk. És most sem történt semmi, az égvilágon semmi! — Nem értem — kezdett nyugtalankodni az asztalka gazdája. — Még sohasem fordult elő ilyesmi. Idáig még mindenkinek könnyűszerrel sikerült. A pórul járt vásárló lemondóan legyintett. Visszaült a helyére. S ekkor még alaposabban szemügyre vettem. Hirtelen a homlokomra csaptam. Hát persze! Ö az a neves közgazdász, aki hosszú évek óta azon fáradozik, hogy talpra állítsa a népgazdaságot ! Lengyelből fordította : Adamecz Kálmán rechti iskola is néhány jellegzetes alkotással. A valóságábrázolás korai példája Buytewech, Dirch Hals és Bartholomeus van Bassen egy-egy festménye. A bibliai témákat újszerűén Megjelenítő amszterdami Pieter Lastman műhelyében Rembrandt is tanult. Rembrandtot egy érett-kori alkotás, Az öreg rabbinus képviseli. A holland csendéletfestészet egyik legnagyobb mestere vdlt Abraham von Beyeren, akinek Háborgó tenger című képe is a ritkaságok közé tartozik. A holland nemzeti karakter leghiW. Buytewech: Vidám társaság vatottabb tolmácsolójaként számon tartott Jan Steen Bordélyjelenete az erkölcsnevelő célzatú zsánerfesté- szet példája. Frans Hals a portréfestészet virtuóza — tőle egy festő, Jan Asselyn képmását őrzi a múzeum. A romantikus természetszemléletű, nagyszerű tájképfestő, Jacob van Ruysdale hatása a későbbi korok mestereire is nagy hatást gyakorolt. Az amszterdami Binneramste- ről készült képe a városrész valósághű ábrázolása. K. M.
