Somogyi Néplap, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-08 / 6. szám
1988. január 8., péntek Somogyi Néplap 7 HSPORT S3 Az esély kötelez lettek, s ennek következtében rámenősebb lett a támadójátéka. Ha még az adogatásban, fogadásban is ennyit fejlődik, az „A” csoportban is sorra nyerheti a mérkőzéseket. Hayden Zsolt az idény elején csalódást okozott; az utolsó mérkőzéseken pedig valamennyi találkozóján nyert. Végül győzelmei alapján ő lett a csapatban a harmadik helyezett. Harminc mérkőzéséből 23-at megnyert. Roppant nagy erővel üti meg a labdát. Háromnapi edzés után cserélni kell ütőjén az ezerforintos borítást. Szabados Péter mindössze három csapatbajnoki mécsesét játszott; tizenöt mérkőzésén háromszor szenvedett vereséget. Ez akkor is figyelemre méltó arány, ha csak a gyengébb játékerőt fölvonultató együttesek ellen küldte asztalhoz az edző. Az ifjúsági Limbek Csaba Nagybátonyban három mérkőzését is megnyerte. Itt olyan asztaliteniszezők „skalpját” szerezte meg, akiknek „övén már ott díszelgett” Frank Béláé is. A többi találkozón nyújtott játéka viszont elmaradt a várakozástól. Egy mérkőzésen jutott szóhoz a serdülő korú Berdár Norbert, s két találkozóját megnyerte. A múlt évben a serdülőválogatott színeiben is asztalhoz állhatott. A következő bajnokságban ismét a kaposváriak játékosa lesz a Szárszóra kölcsönadott Dani. Több edzőmérkőzést szeretnének játszani a BVSC-vel, a Budapesti Postással, a Ganz MÁVAG-gal a tavasszal, hogy több tapasztalattal indulhassanak az „A” csoportban. Varga János szerint a jelenlegi gárda az „A” csoport utolsó négy együttesével mindenképpen fölveszi a versenyt. A somogyi szurkolók bíznak benne, hogy esélyeshez méltón szerepel a csapat, s 1988-ban Kaposváron bajnoki mérkőzésen izzadni is látjuk az ország legjobb asztaliteniszezőit. Balázs Andor AZ ÉV ATLÉTÁI SOMOGYBÁN Varga János támadó játéka rámenősebb lett Az 1986—87-es bajnokságban a harmadik helyen végzett a Kaposvári Rákóczi férfi asztalitenisz-csapata az NB I ,,B" csoportjában. Már akkor föl jutásra esélyes volt a gárda, de a megszűnt Csomépból Mányra és Kiskunfélegyházára mentek a játékosok, s nem vehették föl velük a versenyt a kaposváriak. A szakosztály vezetés az idei bajnokságra is azt a célrt tűzte ki, hogy kerüljön föl a csapat az „A” csoportba. Ha most — a bajnokság félidejében — egy pillantást vetünk a tabellára, rögtön kiderül, hogy eddig minden sikerült. A Kaposvári Rákóczi veretlenül áll az NB I „B” csoportjának élén. Amikor Varga János szakosztályvezetővel fölelevenítettük az őszi mérkőzéseket, az eredményekből és a jegyzőkönyvekben szereplő ösz- szeállításokbód rögtön kiderült, hogy a mostani csapat lényegesen nagyobb játékerőt képvisel a csoport többi tagjánál. A kaposváriak úgy Mert volt egyszer — nem is olyan régen — egy olyan korosztály a siófoki teniszsportban, amely ha ma is itt élne, ragyogó eredményekkel öregbíthetné a város és a megye hírnevét. Az utóbbi néhány évben távozott viszont Csurgó Virág, aki 1987-ben megnyerte a magyar bajnokságot. Bog- lárlellén játszik Molnár Ildikó, Molnár Gabriella, Kol- lányi Renáta, s ott harcolták ki a női csapatnak az NB I-es jogot. A fiúk közül — hogy szintén említsünk valakit — az egyik legtehetségesebb fiatal Lassú Zsolt volt, ő sincs már Siófokon. Az említetteken kívül is lehetne sorolni még a távozók nevét, de úgy hisszük, most nem ez a fontos. Mi lehetett a hiba? Az egyesület vezetése is érzékelte a visszaesést, ezért tűzte ki célul egy éve a hármas követelményt: rendteremtés (fizikai és szellemi értelemben egyaránt), a pályákon, korrekt, rendezett bevételek és azok tudatos felhasználása, valamint a minőségi munka javítása. Különböző okok miatt nem sikerült a három különböző területen fekvő pályákra állandó pályagondnokokat találni. Végül a Marx téren és a Motel-pályákon a gond megoldódott, a kórházi telepen viszont két nyugdíjassal igyekeztek betölteni a helyet. Az új pályadíjak bevezetésével rekord bevételt könyvelhettek el: több mint 700 ezer forint bevételre tettek szert a pályadíjakból, bérletekből és reklámokból. Három év alatt három vezető edző... Ez önmagában is jelzi, hogy a szakmai munka terén voltak a legnagyobb gondok. A női csapat a korábbi évben csak átszervezés miatt maradt bent az OB II-ben, 1987-ben viszont már kiesett. A férfiegyüttes az OB Ill-ban szerepelt, s a 4. helyen végezve sikerült megkapaszkodnia. A hullámvölgy elsősorban a minőségi sportéletre vonyerték meg az összes mérkőzést, hogy még csak egy szaros eredmény sem volt. Pedig az együttes „ásza”, a tavalyi bajnokság előtt a BVSC-ből igazolt többszörös magyar bajnok, Frank Béla több találkozón nem is szerepelt. , — Pihentettem Bélát, hogy a fiatalok is játéklehetőséget kapjanak — indokolta a mellőzést Varga János szakosztályvezető edző. A csapat lendületét az sem törte meg, hogy októberben Nagy Tibor vezető edző eltávozott. Azóta az edzői teendőket is a szakosztályvezető látja el. Nagy segítség neki ebben a munkában a rutinos Frank Béla. A többiek tisztelik, mert sokat tanulhatnak tőle. Az 1987-es előrelépés bizonyítja, hogy kamatoztatták is ezt a tudást. A csapatbajnoikságban elfoglalt jobb pozíció mellett a szakosztály az országos ranglistán a hetedik helyre jött föl, az összesített utánpótlás-rangsorban pedig nyolcadik. Régóta van Kaposvárnak élvonalbeli aszta- litenisz-csaipata, de olyan szép kimutatás még nem készülhetett pingpongszakosztályról, mint tavaly. Frank Béla mellett még olyan rutinos • játékosok alkotják a keretet, mint dr. Szita László, aki az idény során 35 mérkőzéséből 29-et megnyert, ö egyelőre csak hétvégeken találkozik a többiekkel, de az idén már Pécsről Kaposvárra költözik. Varga János — a szakosztályvezető fia — a 35 mérkőzésből 27-et megnyert. Balos pörgetései biztosabbak natkozik. Sokkal szebb a kép, ha a tárgyi feltételeket szemléljük. Az egyesületben ugyanis az utóbbi időszakban jelentős volt a fejlődés. Felépült a Marx téri tenisztelepen a kulturált, színvonalas öltözőépület, és sok társadalmi munkával megkezdődött a kórház melletti pálya átépítése. Itt már kialakították a hét játékteret, fölszerelték a labdafogó hálókat, s tavasszal a pályák talajának egyenge- tése következik. Az egyesület decemberben vezetőségválasztó szakosztályülésen a korábbi öt helyett héttagú testületet választott, s nagy vonalakban kialakult már az előrelépés iránya is. Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak néhány játékossal és szakemberrel. Üj vezető edző kerül a csapathoz a zalaegerszegi Hancz Péter személyében; nemcsak mint első számú szakember irányítaná a munkát, hanem a férficsapatban játékosként is szerepel majd. ö a magyar ranglista 35. helyezettje. S még néhány erősítés, és 1988-ban a férficsapat az OB Il-be való feljutást is célul tűzheti ki. A szakmai színvonal további javítása érdekében szeretnék bevonni a munkába a több magyar bajnokot nevelő, nagy szaktudású Vermes Istvánt, akinek Balatonszabadiban van pályája. Természetesen továbbra is számítanak Szarka Győző és Holy Tamás, valamint a társadalmi edzők közreműködésére. A tárgyi feltételek már megfelelőek a minőségi előrelépésre. Kétségtelen viszont, hogy a minőségi előrelépés megfelelő hátteret, utánpótlást is kíván. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni azokról sem, akik esetleg már idősebbek vagy csupán kedvtelésből, a játék szépségéért öltenek tomaru- hát. Mert ez is van olyan fontos, mint a minőségi sport. Csak a kettő együtt szolgálhatja a város — és mindannyiunk — érdekét. Gyarmati László A hagyományoknak megfelelően a Somogy Megyei Atlétikai Szövetségben elkészült a megye atlétáinak múlt évi rangsora. A bajnoki és minősítési pontok álapján nőknél az év atlétája Farkas Ágota, a Kaposvári Rákóczi maratoni futója. Ács Lajos taníványa kétszáz pontot ért el. A férfiak közül az ifjúsági korú Vörös László bizonyult a legjobbnak. A Rákóczi versenyzője tavaly az ifjúsági válogatottban is bemutatkozott. Acs Lajosné tanítványa 213 pontot gyűjtött 1987-ben. A gyengébb nem mezőnyében a juniorok közül Szánti Szilvia (K. Rákóczi), az ifjúságiaknál Einer Edit (K. Rákóczi), serdülők közül Szili Krisztina (K. Rákóczi) bizonyult a legjobbnak. A „B” korcsoporton Ilics Katalin (Nagyatád) és Török Erika (Kéthely) a listavezető. A felnőtt férfiak közül Bók László (K. Rákóczi) áll az élen; a juniorok sorában Kovács Attila, szintén a Hétfő óta közös gyakorlással készül a franciaországi edzőtáborozásra a magyar labdarúgó válogatott, amelynek szakvezetése már a közelgő világbajnoki selejtezőkre gondol. Az együttes szombaton autóbusszal utazik el, és várhatóan vasárnap este érkezik Mont- pellier-be. Tájit József kihirdette az edzőtáborba utazók névsorát. Kapusok: Andrusch József (Vasas), Disztl Péter (Bp. Honvéd). Mezőnyjátékosok: Sallai SZOMBAT Kosárlabda Nemzetközi mérkőzés: Sá- év—SlavonSki Brod (jugoszláv), Kaposvár, városi sportcsarnok, 17 óra. Röplabda Kovács Rezső-kupa: tanítóképző főiskola tornaterme, K. Építők—Nagybajom, 9 óra, Kasi úttörő—Búzavirág I., 10 óra, Nagybajom—Búzavirág II. 11 óra, K. Építők—Kasi úttörő 12 óra. Női mérkőzés: Búzavirág —Táncsics gimnázium. Farkas Ágota, a női győztes zöld-fehér klub versenyzője. A serdülők között Fónai László (K. Rákóczi), Kiss Lajos (Maroalf) és Balikó Zoltán (K. Rákóczi) volt a legjobb. Sándor, Disztl László, Cseh András, Fitos József, Sass János, Gyimesi László, Kovács Kálmán (Bp. Honvéd), Pintér Attila, Keller József (Ferencváros), Kozma István, Herédi Attila, Katona György (Ü. Dózsa), Farkas Tibor, Varga István, Bognár György (MTK VM), Tuboly Frigyes, Szabadi László (Vasas), Hajszán Gyula (Rába ETO), Kiprich József (Tatabánya), Kósa László (Vác). Kovács Ervin (Û. Dózsa) térdsérülés, Vincze István (Tatabánya) pedig combhúzódás miatt nem tarthat a társakkal. VASÁRNAP Labdarúgás Nemzetközi mérkőzés: Dinamo Zagreb—K. Rákóczi, Bjelovar, városi sportcsarnok, 17 óra. Röplabda Kovács Rezső-kupa: tanítóképző főiskola tornaterme: Búzavirág II.—K. Építők 11 óra, K. Építők—Kaposgép 12 óra. Női mérkőzések: Táncsics gimnázium—Kaposgép 8 óra, Búzavirág—K. Fáklya 9 óra, Kaposgép—Búzavirág 10 óra. Gondok a siófoki teniszsportban Labdarúgás Szombaton utazik a válogatott SPORTMŰSOR HÍREK Január T Péntek Gyöngyvér, Keve A nap 7.31 órakor kél, és 16.10 órakor nyugszik ; a hold 20.39 órakor kél, és 9.54 órakor nyugszik. A várható időjárás Délig túlnyomóan borult idő sokfelé esővel, azután nyugat felöl csökken a felhőzet. Futózápor, hózápor valószínű. A szél északnyugatira fordul, és megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 3 és 8 Celsius-fok között lesz. A távolabbi kilátások (keddig) : eleinte többórás napsütés, majd időnként felhősödés, esetleg kisebb csapadék. • • • • Lottó A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a lottó első heti nyertes számai a következők: 19, 36, 44, 54, 70 — Űjítások bevezetéséből évente 8—10 millió forintos eredményt tud elkönyvelni a Dél-dunántúli Vízügyi Építővállalat. A dolgozók újítókedvét új anyagi és erkölcsi ösztönzörendszer alkalmazása segíti. — Országos fotópályázatot hirdet a nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központ : a résztvevőktől hazánk életének bemutatását várják. A legsikerültebbnek ítélt fotókból május 9- től június 12-ig — Életünk címmel — kiállítást rendeznek a pályázatot kiíró intézményben. — Új részleggel bővíti műanyagüzemét a barcsi Vörös Csillag Tsz. Az új fóliaüzemrészt Istvándiban a volt malomépületben és irodában még ebben az évben kialakítják, mintegy 30 embernek teremtve ezzel munkalehetőséget. — Koltal Róbert, a Kaposvári Csiky Gergely Színház művésze is föllép a Budapest sportcsarnokban holnap 17 órakor kezdődő gálaműsorban. Illetékes elvtárson kívül a Step és a nyugatnémet Twins együttest látja a közönség, valamint Mandy Smith angol énekesnőt. akit a Rolling Stones fedezett föl. — Csehszlovák kettős sod- ró-cérnázó gépeket helyeznek üzembe a böhönyei Szabadság tsz fonodájában. A munkákban a szomszédos ország szerelői is részt vesznek. — Háromszáz tonna ömlesztősót gyártott tavaly a Kaposvári Tejipari Vállalat milkolloidüzeme. Ezt a drága tejipari segédanyagot régebben csak tőkés importból tudták beszerezni a hazai tejipari vállalatok. A kaposvári újdonságnak köszönhetően hamarosan minden igényt kielégíthető lesz hazai ömlesztősóval. — A Bajkál-tó kristály- tiszta vízéből már nemcsak a tóparti lakosok ihatnak: megjelent a kereskedelemben is a palackozott bajkáli víz. Erre a termékre már régóta vártak a szovjet vásárlók. Az oxigénben gazdag tóvíz sótartalma mindössze egynyolcad gramm literenként. 110 év* halt meg Nyikolaj Nyekraszov (1821— 1878) orosz forradalmi demokrata költő, a haladó orosz irodalom ismert alakja, a cári Oroszország társadalmi viszonyainak radikális megváltoztatására törekvő, az orosz értelmiség legjobbjait maga köré tömörítő forradalmi dekmokraták egyik legismertebb harcosa. Apja földesúr, anyja lengyel nemes lánya volt. 1838-ban apja Pétervárra küldte katonai akadémiára, de ö az egyetem mellett döntött, mire kitagadták. A nélkülözésekkel küszködő, alkalmi munkából élő fiatalembert Be- linszkij karolta föl; az ő segítségével került 1842-ben újságírói pályára, öt évvel később átvette a Szovreme- nyik című haladó folyóirat szerkesztését, s ez az 1850-es évek második felében — Dobroljubov és Csernyi- sevszkij bekapcsolódásával — a forradalmi demokraták fontos fóruma lett. Nyekraszov érett irodalmi munkásságában Puskin és Lermontov hagyományait folytatta. Az úgynevezett tiszta költészettel szemben a progresszív, politikus líra fontosságát, a művészi elkötelezettséget hangoztatta. Több művét nálunk is ismerik. — Huszonkét magánkereskedő segíti Kaposvár körzetének és peremkerületeinek élelmiszerellátását. Közülük ötnek az üzlete lakótelepen áll a vásárlók rendelkezésére. — Lassult a népesség növekedése Kanadában. Az ország lakossága az elmúlt öt év alatt 4,2 százalékkal (25, 35 millióval) nőtt. 25 év alatt ez volt a legalacsonyabb növekedés. Oka egyrészt a születések számának csökkenése, másrészt a bevándorlás korlátozása. — Űj szénmedence. Közép-Kazahsztán sztyeppéin megkezdődött egy új barnaszénmedence kiaknázása. Készleteit legalább 60 milliárd tonnára becsülik. A tervek szerint évente 120 millió tonna szenet termelnek ki. — Hongkong a zaj városa. Az átlagos zajszint itt 60 decibel körül van, de a nagy forgalmú főútvonalak közelében eléri a 75—80 decibelt is. Ez a zajszint éjszaka sem csökken lényegesen. — Tévesen jelent meg munkatársunk hibájából lapunk tegnapi számában a kányái tsz volt vezetőinek bűnügyében hozott jogerős ítélet. Udvaros Károly volt főállattenyésztő egyéves börtönbüntetésének végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztették. A Legfelsőbb Bíróság ezen kívül 15 ezer forint pénzmellékbüntetésre ítélte. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon : _ 11-510 ^ — Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy a Somogy Megyei Adófelügyelőség. Kaposvár. Május 1. u. 63. és 101. sz. alatti adóellenőrzési osztálya 1988. január 11-től Kaposvár, Béke u. 28. sz. II. emelet (volt SÂEV szálló) irodahelyiségeiben végzi tevékenységét. Ettől az időponttól kezdődően a naplófőkönyvek hitelesítését is a Béke u. 28. sz. II. emelet 7. sz. irodahelyiségeiben végzik.