Somogyi Néplap, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-06 / 4. szám
1988. január 6., szerda Somogyi Néplap 5 Így váltunk emberré A VÁLTOZÓ BULGÁRIA Első lépésben közigazgatási reform KORKEDVEZMÉNYES NYUGDÍJAZÁS Nagy engedmény, kedvezmény volt, ha valakinek sikerült kiharcolnia a korengedményes nyugdíjazást. Azért sem volt ez könnyű, mert évtizedeken át kialakult és rögzült a foglalkoztatási rendből következően, hogy a munkaerőkínálat olyan, amilyen, a kereslet pedig még ma is rendkívül élénk. És ráadásul — a köl :ségvetés szempontjából gondolkodva — minden egyes nyugdíjazás az amúgy is nehezen viselhető nyugdíjterheket Súlyosbítja. (Magyarországon jelenleg 2 millió 400 ezer nyugdíjas él, és az átlagnyugdíj csaknem 3600 forint.) Másutt másként gondolkodnak. Ausztriában például a mienknél magasabb — egyébként a világ legtöbb országában magasabb — a nyugdíjkorhatár: a férfiaknál 65, a nőknél 60 év. Viszont általános szabály, hogy legalább 35 biztosítási év után mők és férfiak egyaránt öt évvel korábban mehetnek nyugállományba. S esetükben — a viszonylag hosszú biztosítási, azaz szolgálati idő miatt — jóval magasabb az átlagnyugdíj (11 476 schilling), mint a szokványos öregségi nyugdíj (7 152 schilling). A biztosítottak jelenleg 60 százaléka él — élhet — a korai nyugállományba vonulás lehetőségével. Vagy ott van Görögország. A nyugdíjkorhatár szintén 60, illetve 65 év, de mindenkinek törvényadta joga, hogy bizonyos szolgálati idő után — és persze sokkal kevesebb fizetséggel — nyugállományba vonuljon. A rugalmas nyugdíjrendszerek legkülönbözőbb variációi szokásosak a világ nagyon sok országában. Nem kizárólag humánus és szociális indítékok által vezérelve, hanem a foglalkoztatáspolitikai és végsősoron üzleti megfontolásokból is. Nálunk — főleg a munkanélküliség megjelenésével — a szakszervezetek^ szorgalmazták a korkedvezményes nyugdíjazás kiszélesítését. Nincsenek ugyan — és rövid időn belül nem is várhatók — földrengésszerű mozgásúk a munkaerőpiacon, de nagyon remélhető, hogy a mindenképpen felgyorsítandó szerkezetváltáshoz szükségképpen kapcsolódó átcsopor- tosítási és átképzési gyakorlat egyre általánosabbá válik. És hát ugye, meglehetősen reménytelen vállalkozás — s ezért értelmetlen kívánság — lenne alig néhány évvel a nyugdíjkorhatár előtt, vadonatúj munkahelyen, vadonatúj szakmát tanulni. Kinek mi haszna lenne ebből? Ilyen esetekben tehát sokkal célszerűbb, emberségesebb és — ne kerteljünk — kifizetődőbb a korkedvezményes nyugdíjazás, mint a további munkavégzés erőltetése. Persze . csakis a kölcsönös megegyezés alapján. Mélyreható vizsgálódások és részletes szá- mítgatások nélkül is sejthető, hogy sokan, nagyon sokan élnének e lehetőséggel. Sokkal többen, mint ahányan korábban — és lényegében még manapság is — valamiféle kegyként megkapják a kor- kedvezményt. Az sem feledhető: a foglalkoztatás olyannyira kívánatos racionalizálásának leg- űjabbkori eszközei és módszerei közé tartozik, hogy például a munkáltatók egyszerűen nem pótolják a nyugállományba vonulókat, ily módon is apasztva a vállalati létszámot. Ám e módszer alkalmazásával ki kell várni a törvényes — és jelenleg még mereven megállapított — nyugdíjkorhatárt. Pedig gyorsítható ez a folyamat, s ez ügyben jelent nagy előbb- relépést a Minisztertanács 1987 novemberétől érvényes határozata. Eszerint nagyobb szabású vállalati átszervezések esetén a fölöslegessé vált idősebb korú munkavállalók — ha öt évvel vannak a nyugdíjkorhatár előtt — automatikusan megkaphatják a korábban oly nehezen elérhető korkedvezményt, s ezekre az évekre, lényegében, a munkáltatójuk fizeti — a Társadalombiztosítási Főigazgatóságnak átutalva — a nyugdíjukat. Továbbá: a rendelkezés értelmében például egy VÁÉV-típusú vállalat felszámolásakor e korosztály időleges nyugdíjkölisé- gei a nemrég létrehozott foglalkoztatási alapot terhelik. A rendelkezés még nagyon friss ahhoz, hogy bármiféle gyakorlati tapasztalatot említhetnénk. Annyi azonban máris tudható: a vállalatok nem örvendenek túlzottan annak a lehetőségnek, hogy ugyan nyugállományba helyezhetik az idősebb korú munkavállalóikat, ám ennek költségeit — mint említettük: maximum öt évig — maguknak kell állniuk. Mert ugye, miért is örülnének, amikor ez a vállalati kasszát terheli? Valóban. De vajon a közvetlenül nyugdíjkorhatár előtt álló emberek — gyakorta valóban szociális megfontolásokból történő és nem túl sok hasznot hajtó —foglalkoztatása nem terheli-e a vállalati kasszát? De még mennyire ! A minisztertanácsi rendeletben megfogalmazott lehetőség — ha szabad így mondani — tehát sokkal jobb üzlet, mintha nem élnének vele. Ismét csak a nemzetközi gyakorlatra és tapasztalatokra kell hivatkozni: még a rugalmas nyugdíjrendszerek általános alkalmazása mellett is időnként — a gazdasági körülményekhez való alkalmazkodás nehezebb periódusaiban — egyre gyakoribbak az ilyesfajta korkedvezményes akciók. Olyannyira, hogy a munkáltatók például előnyös feltételekkel átvehető pénzügyi „csomagokat” állítanak össze, ezzel is ösztönözve, illetve — mondjuk csak ki! — sürgetve a mielőbbi nyugállományba vonulást. Sok helyen például tekintélyes kezdőtőkét adnak a munkásoknak kisebb műhelyek fölszerelésére és működtetésére, és ismétlendő — mert hangsúlyozandó —, hogy nemcsak humánus, hanem gazdasági megfontolások miatt is. Mondhatná erre bárki: „hja, kérem, ez a gazdaságilag nagyon fejlett és ezért nagyon gazdag országok által megengedhető luxus”. Nem luxus. Üzlet. Gazdasági racionalizmus! A munkaerőpiaci feszültségek csökkentésének egyik lehetősége. Olcsóbb és kifizetődőbb lehetőség, mint a munkanélküli segély folyósítása, s mint a munkanélküliséggel együtt járó valamennyi szociális gond kezelése. Annyira nem luxus, hogy szakmai körökben nálunk sem tartják az efféle megoldást eleve elve- tendőnek. , Vértes Csaba  csontleletek mutatják Szeptemberben új közigazgatási rendszert vezettek be Bulgáriában. A korábbi 29 megye 9 önálló irányítású területté alakult. E változások során megszűnt Kardzsa- li megye és része lett egy, három korábbi megyét átfogó 1,2 millió lakosú területnek, amelynek a székhelye Haszkovo. Az átszervezés céljáról Milcso Milcsevet, a kardzsa- li városi pártbizottság első titkárát kérdeztük. — Felismertük, hogy a korábbi irányítási rendszer már nem felel meg a fejlődés mai szintjének. A korábbi rendszerben minden megye önellátásra próbált törekedni, s nem alakultak ki a szélesebb körű munkamegosztás és együttműködés formái. Aránytalanságok jöttek létre a megyeszékhelyek és a terület fejlesztésében is. À pártszerVek direkt módón irányították a gazdálkodó egységeket, így ott sorvadt a felelősségérzet és h iányzott az önálló kezdeményezés. Hasonlóképpen hiányzott a városi tanácsok önállósága is, hiszen ők csak a megyei tanács pénzügyi terveinek végrehajtói voltak. Végül is ez a megmerevedett struktúra gátolta a fejlődést. Az új területi irányítás mindezt feloldja. A területi párt- és tanácsi szervek a hosszabb távú kérdésekben döntenek és segítik a területen belüli koordinációt. Ugyanakkor a kisebb egységek teljes önállósággal és felelősséggel végzik napi feladataikat. A jelenlegi- területünkön belül például Sztara Zagora rendelkezett a legfejlettebb iparral, viszont a legkevesebb szabad munkaerővel. Fordított volt a helyzet Kardzsa- liban. Most e tényezők köny- nyebben összhangba hozhatók. — Az átszervezés nyilván személyi változásokkal, sőt egyesek presztízsvesztésével is járt... — Voltak, akiknek meg kellett válniuk íróasztaluktól. Am mivel ez nem járt számukra jövedelemcsökkenéssel, többen belátták a lépés ésszerűségét, és azt, hogy a megmaradt posztokra náluk fölkészültebb ember került. Akadt, aki még örült is. hogy megszabadul a felelősség terhétől. Mások, akiknek nem volt erényük az önkritika, berzenkedtek a „visz- szalépés” miatt. Mindennél fontosabbnak tartom, hogy valamennyi poszton változzon a munkastílus. Nekünk is elvi irányítást kell adnunk, s nem beleszólni mindenbe. Nem könnyű azonban túllépni a beidegződéseken és váltani. Azért sem, mert a vállalatok ma is először hozzánk fordulnak, ha gondjuk van — például az anyagellátással —, ahelyett, hogy élve az önállóság új lehetőségeivel, maguk cselekednének. Máskor mi nem tudjuk megállni, hogy bele ne szóljunk. Most például a városkörnyék állattenyésztésének helyzetét vizsgáltuk, és több olyan hibát találtunk, amely azonnali intézkedést követelt. Az első titkár szavaiból kitűnt, hogy a közigazgatási átszervezés korántsem csak területhatárok megváltoztatását jelentette. Első jelentős lépése volt ez annak a folyamatnak, amely — töFILMSZÍNHÁZAK FEJLESZTÉSE Megyénk több Balaton- parti kertmozival gazdagodott az elmúlt években, közülük különösen a balaton- földvárira büszke a Somogy Megyei Moziüzemi Vállalat. A kaposvári filmszínházak a fejlesztés szempontjából „mostohagyerekei” voltak a vállalatnak. Erről és az idei tervekről beszélgettünk dr. Németh Jánossal, a megyei moziüzemi vállalat igazgatójával. — A balatoni mozik mellett a kaposváriak fejlesztésére kevesebb pénz jutott — mondotta. — Csak kisebb felújításra, karbantartásra került sor, s ez megszabja feladatainkat mindhárom kaposvári filmszínház esetében. — Egyre több a gyenge film a mozimúzeum műsorán. — Szeretnénk változtatni ezen; a mozimúzeumot az eredeti tervek szerint, a budapesti filmmúzeumhoz hasonlóan működtetjük majd. A régi értékes filmek mellett azonban a kortárs magyar filmművészet alkotásai is szerepelnek műsorában. Megújítottuk szerződésünket a Magyar Filmintézettel; ez biztosítja a színvonalas filmellátást és segítséget nyújt a mozimúzeum adattárának a fejlesztéséhez. Ez a mozi lesz továbbra is az ifjúsági és a felnőtt-filmklubhálózat központja. Itt többfunkciós, sokoldalúan kihasználható klub- helyiségeket hozunk létre, s felújítjuk az állandó film- történeti kiállítást is. — Milyen változásokat terveznek a Vörös Csillag műsorában? — E hatszáz nézőt befogadó filmszínházat szeretnénk kereskedelmi célú mozivá tenni, tehát itt sok nézőt vonzó filmeket vetítünk. Esztétikusabb, kényelmesebb nézőteret alakítunk ki, törekedve az eredeti stílus megőrzésére. Az ifjúsági bérletes előadássorozatoknak továbbra is ez a filmszínház ad otthont. — Kaposváron hiányzik egy hangulatos, rétegigényt is kielégítő klubmozi. Továbbra sem lesz ilyen? — Az egyik legrosszabb állapotban levő mozink, a Szabad Ifjúság belső terét két részre osztjuk: a nagyobban helyezzük el a videókivetítőt, s itt működik majd a 35 milliméteres vetítő, a kisebbik részben pedig úgynevezett kortársmozi kap helyet. Ez egy klubmozihoz hasonlóan, szűkebb rétegigényeket elégít ki. T. R. rekvéseik szerint — átfogó társadalmi és gazdasági változásokat hoz majd Bulgáriában. Az utca embere a gazdasági átalakítások hatásaiból egyelőre csak az árak emelkedését tapasztalja, s nemigen érti az ezt kikényszerítő gazdasági törvényszerűségeket. A legutóbbi időkig jószerivel csak a társadalomépítés eredményeiről hallott, s most nehezen tudatosul, hogy az árak szorosam összefüggnek egy ország gazdasági teljesítményével, s hogy ezt a teljesítményt a világpiac ítéli meg. Jól érzékelik viszont, hogy e szükségszerű árreformot a teljesítményelvet fokozottabban érvényesítő bérelosztás- nák kell követnie. A bulgáriai átlagjövedelem 180—200 leva, s ettől egyénenként csak jelentéktelen az eltérés. (Folytatjuk.) Bíró Ferenc Kardzsali egyik új városrésze igaz, később kihalt — típusát testesítette meg. (A su- ba-lyuki csontok egyébként egy felnőtt nő és egy gyermek maradványai. Mellettük pedig sok-sok olyan csonteszköz is feküdt, amellyel számos munkaműveletet lehetett elvégezni, vadászó, feldolgozó eszközként használni.) Az itt bemutatott három fontos leletcsoport mindeddig külön-külön volt látható. A közelmúltban azonban a három „gazda”, nevezetesen a Magyar Állami Földtani Intézet, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Természettudományi Múzeum ösz- szefogott, s a nemzet múzeumában együttesen bocsátotta közszemlére a ruda- bányai, a vértesszőlősi és a suba-lyuki leleteket. Ilyen paleontológiái tárlatunk még sohasem volt, s nyilván ezt követően sem nyitnak meg sokáig ilyesmit, mert a RÚD —77-esre is meg a másik két előember maradványaira is roppant módon vigyáznak. Nyilván nem kell hosszabban magyarázni, miért; ezek a koponyadarabok, fogsor- töredékek fölbecsülhetetle- nül értékes kincsei a hazai A vértesszőlősi csontleletek egyike A RÚD—77-es — Rudabá- nyán megtalált — koponyamaradvány tudományosságnak. Különösen a legutoljára meglelt ri|dabányai együttes — egészen pontosan: az ott begyűjtött százegy csonttöredék és nyolc fog — páratlanul nagy kincs, s ráadásul olyan, amilyet a nemzetközi szakirodalom még nem jegyez; tud ugyan róla, de értéke szerint még nem ismerte el. Hírének keltése most van folyamatban: az idegen nyelvű publikációk ezekben a hónapokban készülnek él s jutnák majd mindazoknak az asztalára, akik az emberré válás folyamatát kutatják, igyekeznek egy láncolatba igazítani a mintegy 30 milliónyi év irdatlanul nagy időtömegéből fönnmaradt leleteket. A. L. A • hazai paleontológusok Magyarországon három olyan ősi lakhelyre is rábukkantak, ahol az emberré válás folyamatának fontos bizonyítékai lapultak a föld mélyében vagy a szikla- odúkban. A leghíresebb ezek közül Rudabánya. Kordos László fiatal kutatónk 1985- ben itt lelte meg azt a RÚD —77-es jelzéssel ellátott koponyamaradványt, amely egykor — tíz millió éve — egy emberszabású ősmajomé volt. (Az „illetőt” egyébként egy öreg nősténymajommal azonosították). Ilyen lelet mindössze három van -a világon. Szintén igen fontos láncszemként tartja nyilván a tudományosság a nagyközönség által is jól ismert vértesszőlősi leletegyüttest. Ezt az 1960-as években a jeles őslénytani szaktudós, Vértes László tárta fel s állapította meg róla, hogy egy körülbelül 250—300 ezer évvel ezelőtt élt előemberé lehetett. Ez az ősünk már valóban megérdemli, ha magunkhoz' hasonlítjuk, hiszen kőeszközöket használt, tüzet gyújtott, és állandó telephelyén még egy kőasztalt is rendszeresített az elejtett vadak földarabolására. A harmadik hazai lelet 50—70 ezer évvel ezelőttről való, 1932-ben a bükki Suba-lyukban bukkant rá Ka- dic Ottokár. Vastag koponyafaláról, nagy előreugró szemöldökíveiről arra lehet következtetni, hogy ez az élőlény immár a neandervölgyi emberként ismert csoportba tartozott, az értelmes ember egyik korai — A suba-lyuki állkapocs
