Somogyi Néplap, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-28 / 23. szám
1988. január 28., csütörtök Somogyi Néplap 5 Örökségünk őrsi Fiatal kutatók a Zselicben Vajon mennyire ismerjük lakóhelyünk, környezetünk műemlékeit, féltve őrzött vagy éppen elhanyagolt nagyszerű épületeit? Műemlékeink mennyire becsesek számunkra? Mit teszünk és mit tehetünk azért, hogy megőrizve szépségüket mi is örökül hagyjuk a következő generációknak? A szervezők ezekre a kérdésekre is választ várva hirdették meg tavaly nyáron az Örökségünk őrei című pályázatot. S hogy ez mennyire magával ragadta a fiatalokat, érdeklődésük mennyire élénk a téma iránt, bizonyítja: a többfordulós küzdelemre 650 csapat jelentkezett. A somogyiak közül a kaposvári 503. Számú Rippl-Rónai Szakmunkásképző Intézet diákjait kerestük meg. — Három harmad- és két másodéves tanulóból áll a csapatunk, s vezetését örömmel elvállaltam — mondta Végh Jenő, az intézet tanára. — Már több fordulón is túl vagyunk. Az elsőnek az volt a feladata, hogy az ásatások és műemlékek iránt érdeklődő húsz angol fiatalnak 16 napos programot kellett készíteni. A cél a közvetlen lakóterületnek és környezetének a bemutatása. A programhoz csatolva technikai és műszaki forgató- könyvet, valamint az utazás költségvetését is felküldtük az Országos Műemléki Felügyelőséghez. Az anyagot társadalmi zsűri értékelte, a maximális 125 pontból 121- et kaptunk. A csapat tagjai közül Huszár Tamás sál, Tóth Attilával és Kisfoka Tiborral nem sikerült találkoznunk, alapos és összeszokott munkájukról Balogh János és Tóth Zoltán beszélt. Megtudtuk tőlük, hogy a verseny következő fordulójában Kaposvárt annyi részre osztották, ahány jelentkező volt a városból, továbbá még a megye területéből is kaptak egy részt. Az ezeken fellelhető műemlék épületeket térképezték föl, majd pedig állapotukról értékelő jelentést írtak. — A megyéből melyik terület jutott a csapatnak? — Elég „hálás” darab került hozzánk, egy szép terület a Zselicségből — válaszolták a fiúk —: Szenna, Kaposújlak, Kaposmérő, Szarkavár, Zselickisfalud és Szilvásszentmárton. — Kutatóútjukról milyen jó és rossz emlékeket őriznek? A gyermekélelmezés változásairól A DIÁKOK ZSEBE NEM ÉRZI MEG Az élelmiszerárak emelkedése maga után vonta a köz- étkeztetés árainak emelését is. A gyermek- és diákélelmezésben történt változásokról Atal Sándor, a Mecsek Vidéki Vendéglátóipari Vállalat kaposvári kirendeltségének vezetője tájékoztatott. — Hat konyhánkban foglalkozunk a megye területén gyermek- és diákétkeztetéssel. Vállalatunk alapelve az, hogy ahol erre mód nyílik, ott nemcsak a gyerekek élelmezésére vállalkozunk, hanem a nyugdíjasok, a gyeden levő kismamák részére is főzünk. Minden konyhánkban az életkori sajátosságoknak megfelelően változott az ételár. A nyersanyagérték átlagosan két fo- rinttál nőtt, a szolgáltatásunkért fizetendő magasabb összeget azonban a gyermek- intézmények, iskolák többsége nem hárította át a szülőkre. Miután a gyermek- és diákétkeztetésben megszűnt az eddig élvezett 20 százalékos állami támogatás, a vállalati haszcn.kulcsunk, amely eddig 35 százalék volt, 60 százalékra nőtt. — Költségeink emelkedését az árrés növelésével tudjuk ellensúlyozni, ám ezek a vállalati gondjaink semmiképpen sem hatnak ki a megrendelőinkre, hiszen a létünk függ attól, hogy megtaláljuk azokat a módszereket, amelyekkel megtarthatjuk őket. Nagyon fontos a választék bővítése és az, hogy az anyagi fedezet lehetőségein belül korszerűen étkeztessünk. Sok esetben vet gátat elképzeléseinknek az ellátás hiányossága. Hiába szeretnénk mi ízletesen és gazdaságosan főzni, ha nem állnak rendelkezésünkre a megfelelő alapanyagok. Nem célunk, hogy a drágább, bár korszerűbb gasztrofolótelek- kel „árasszuk el” a diákokat; ez egyszerűen megfizethetetlen lenne. Keressük azokat a lehetőségeket, amelyekkel megteremthetjük a fiatalkorban oly fontos korszerű és egészséges táplálkozás feltételeit. A kaposvári 503-as szakmunkásképző konyhájának üzletvezetője. Mezei Lajosné elmondta: naponta 350 reggelit és vacsorát készítenek, s 780 adag ebédet főznek. A déli étkezés térítési díja 21,10 forintról 27,10 forintra emelkedett, ezt azonban a családok nem érzik, hiszen az iskola átvállalta a megnövekedett terhet. Szigorúbb föltételek között, szorosabb gazdálkodással kell most dolgozniuk, hogy az étkeztetés minősége ne változzon. Ez ugyan nehéz, de nem lehetetlen feladat. K. Ä. — Nagy élményünk volt a szilvásszentmártoni szőlőhegyen egy 150 éves présház megtekintése — mondta Tóth Zoltán. — Megdöbbentő volt viszont a szilvásszentmártoni református templom állapota — fűzte hozzá Balogh János. — Mikor ott jártunk, már dolgoztak a felújításán.' A harmadik fordulóban olyan épületeket kellett keresni, amelyek nem műemlékek, de a diákok véleménye szerint érdemes volna védelem alá helyezni őket. — Hány ilyen épületet találtak? — A városból kapott terület zömét új lakótelepek foglalják el — hallottuk a diákoktól —, így sajnos, csak egyet találtunk. Az erről készült kis tanulmányt is elküldtük már Budapestre. Most tervezik meg a műemlékvédő mozgalom emblémáját, valamint egyesületi alapszabályt szerkesztenek. — Mi lesz a versengés következő feladata? — Egy fiktív levélben arra kértek fel bennünket, hogy a Műemlékvédelem című folyóiratnak készítsünk egy tanulmányt, amelyben szigorúan be kell tartani a jogi, tartalmi és formai követelményeket. A feladathoz témajegyzéket is csatoltak. Többek között írhatunk építészekről és mecénásokról, műemlékfajtákról és restaurátorokról, képzőművészekről és építtető szerzetesrendekről. Ezt még két forduló követi, azoknak még ismeretlenek a feladatai. Beszélgetésünk során szó esett a városmagról, a műemléki területekről és műemlékfajtákról. Végh Jenő lelkesedése és lendületes kiselőadásai tájékozottságról, hozzáértésről tanúskodtak. — A pályázat előtt is foglalkozott ezzel a témával? — Itthon és külföldön is vezetek túrákat, s ezekre mindig alaposan fölkészülök — magyarázta a tanár úr. — A városszépítő egyesületnek is tagja vagyok. — Milyen nehézségei vannak a diákok felkészítése során? — Hátrányos helyzetben vagyunk a gimnáziumokkal szemben, hiszen a mi gyerekeink egy hétig járnak iskolába, majd egy hétig dolgoznak. A kapcsolatunkat folyamatosan nehezebb tartani, de ezt a gondot lelki- ismeretes és lelkes munkájukkal át tudják hidalni. Mint kiderült, az öt fiú már többször kirándult a tanár úrral, s neki sikerült átplántálni a gyerekekbe örökségünk tiszteletét és szeretetét. Tamási Rita Polenov múzeuma Az Oka-kanyarban levő történelmi, művészeti és természetvédelmi terület még azoknak is ismerős, akik soha nem jártak arra. Nem csoda, hiszen vásznain számos alkalommal megörökítette ezt a tájat Vaszi- lij Polenov orosz festőművész; innen merített ihletet alkotásaihoz Ilja Repin, Iszak Levitan, Konsztantyin Korovin. Gyakori vendég volt e' tájon Fjodor Saljapin és az orosz nemzeti kultúra sok más nagyszerű képviselője. Az ide látogatók úgy érzik, hogy a homokos folyóparton sorakozó fenyők öröktől fogva itt őrzik a tá- j jat, pedig ez az erdő emberi j kéz munkája. Vaszilij Polenov a falusi földközösséggel cserélte el homokos tájra feketeföld birtokát. Házát ezután barátai segítségével s egy festőművész tévedhetetlen ízlésével építette föl. Polenov fölvetett egy, az akkori időkben képtelennek ható ötletet: Oroszország kellős közepén nyissanak Vaszilij Polenov emlékháza az Oka-kanyarban, a festőművész által telepített erdő közepén nyilvános múzeumot. A jövendő képtár első képeit II- ja Repin ajándékozta a múzeumnak. 1892-ben Vaszilij Polenov álma megvalósult. Vendégszerető házának kapui azóta állandóan nyitva állnak az ország minden részéből oda látogató milliók előtt. S a hagyomány szerint a Polenov-emlékházban — az író életének napjait idézve — a környező falvak gyerekei házi színházi előadásokat tartanak. Illyés Gyula: Naplójegyzetek 1946—60 A közelmúltban megjelent vaskos kötettel Illyés Gyula naplójegyzeteinek második részét veheti kézbe az olvasó. Nagy írónk naplóvezetése sohasem volt öncélú. Sokszor nem is naplójegyzetek ezek a szó igazi értelmében, inkább reflexiók a kor fontos kérdéseire, eseményeire — az írói műhelymunka előtanulmányai. Az utazási élmények csakúgy megtalálhatók bennük, mint a családi élet rajza. S megismerjük a pályatársak, barátok és ellenfelek színes forgatagát. Történelem is ez, az utóbbi évtizedek számos eseményének krónikája, amelynek sorain átsüt a gondolkodó, a mindenre figyelő költő ars poeticája: „A tisztesség nem érdem, hanem kötelesség. Magyarországon — és ez nem minden országban van így — nem lehet igaz az az író, aki nem igaz ember, aki nem az igazat mondja, akinek nincs meg az írói hitele, hogy állja is azt, amit kimond.” 1946 júliusa. A megtépázott ország éledésének második éve. S megjelenik KÖNYVESPOLC Illyés Gyula korszakos jelentőségű kiáltványa a parasztság művelődése ügyében: „Csak az a méltó haza, amely a népé. A hazát — s vele a világot — csak az újítja meg, ami a népet megújítja. A magyar szegényparasztság forradalom nélkül juthatott egy forradalmi vívmányhoz: a szabad földhöz. Szellemi szabadságához csak a maga forradalmi lendületével juthat el...” Nemcsak felhívás ez, hanem program is. Illyés Gyula személyesen járta társaival a Tisza menti falvakat a „hogyanéért. 1947 februárjában írt jelentésében — külföldi utazásainak benyomásai alapján — megfogalmazta a magyar irodalom határunkon túli népszerűsítésének máig is érvényes koncepcióját. Értékeink bemutatására Svájc lenne a legalkalmasabb. Nemcsak központi helyzeténél fogva: Párizsban egy magyar vonatkozású folyóNehéz volt a matematika JOBBAN MENT A SZÁMÍTÁSTECHNIKA Befejeződött egy új képzés első féléve. Az Agrártudományi Egyetem Kaposvári Állattenyésztési Karán szeptemberben indítottak először szervezői és programozói képzést. Az ígéretek és a föltételek csábítóak voltak. Érettségivel — kivéve a rendszerszervezői szakot —, fölvételi nélkül három év alatt diplomát adnak a hallgatóknak. Igaz, ez csak akkor számít felsőfokú végzettségnek, ha a jelölt szakirányban, azaz valamilyen számítástechnikai területen helyezkedik el. Erre Somogybán bőven van lehetőség, így nem csoda, hogy szeptemberben több százan töltötték ki a felvételi kérelmet. Közülük 108-an már az ősszel megkezdhették tanulmányaikat, a többieket a februári csoportba irányították át. Az első megmérettetések azonban keménynek bizonyultak. A kurzus három tárgya közül kettővel szinte senkinek nem volt gondja. A számítástechnika alapjait és a személyi számítógépek programozását az alapoktól kezdték oktatni, így az, akiből nem hiányzott a szorgalom, sikerrel vizsgázott e tárgyakból. A matematikával azonban már többen bajban voltak. Az ismeretek a középiskolás anyagra épültek, s akinél hiányzott az alap, vagy sokat felejtett érettségi óta, az sokat kínlódott e tárggyal. A sikertelen vizsgák után végül is 38-an búcsúztak félévkor az iskolától, tanulságul szolgálva ezzel a következő évekre. A szeptemberben induló csoport tagjai egyhetes matematika-előkészítőn vesznek részt, ahol legalább a követelményekkel megismertetik a hallgatókat. Ez elősegíti, hogy évkezdésig mindenkinek legyen ideje mérlegelni, vajon képes-e ezzel a tárgy- gyal megbirkózni, hisz a félév során nincs már idő a hiányzó ismeretek pótlására. A februárban induló csoportba még mindig óriási volt a jelentkezés. A foglalkozás szerinti megoszlás igen érdekes képet mutat: orvostól a most érettségizett gimnazistáig sokféle ember megtalálható a jelöltek között. Feltűnően megnőtt viszont a kiskereskedők és a magánvállalkozók aránya. Ök már abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy tanévkezdésre előre megkapták könyveiket. A szeptemberben indult csoport munkáját végigkísérte még a tankönyv- és eszközhiány, csupán számítógépekből állt elegendő a hallgatók rendelkezésére. Az egyetem a jövőben is mindent megtesz, hogy a számítástechnika iránt érdeklődők igényeit kielégítse, a jövőben azonban már csak szeptemberben indítanak csoportokat, a februári kurzus megszűnik. irat elveszne a több száz francia között. Érdemes idéznünk az 1948 tavaszán megjelent — „Magyarok” című — centenáriumi röplapból is: „A jobbágyfelszabadítás most fejeződik be a földhöz jutott parasztság talpraállí- tásával. A munkásság most indulhatott meg igazán Táncsics útján. Hazát kell nekünk is teremtenünk.” 1949 júniusának egyik leg- ’ drámaibb irodalmi eseménye a „Válasz” megszűnése. Az anyagi nehézségek — Illyés Gyula minden erőfeszítése ellenére — megpecsételték a nagy múltú folyóirat sorsát. E napló nem követi szorosan az időrendet. Az ötvenes évek időszakában emlékek, emlékképek villannak föl, az 1934-es szovjetunióbeli utazásról és elsősorban Sztálinról. Illyés nem látta Sztálint, de az iránta érzett, túlfeszített rajongást szinte mindenütt érezte. S vissza- ugrunk az időben: 1926 júliusára, a Rákosi-perre. Nyilván nem véletlen, hogy az 1952-es naplójegyzetek elején találjuk ezt a visszaemlékezést. Az író a per leírásában, mesteri lélekrajzzal, arra keresi a választ, hogy ez a puritán, egyszerű, csak az üggyel törődő hősi magatartás az évtizedek során hogyan változhatott meg ennyire. 1956-ból egyik székelyföldi emlékét is rögzíti az író: a „Fáklyaláng” marosvásárhelyi 100. előadását. Olyan művészek vitték sikerre, akik később a magyar színházi életnek is meghatározó egyéniségei lettek. Az író számára 1959 legfájóbb tüskéje a „Malom a Séden” című drámája körüli hercehurca. Hónapokig tartó hitegetés után nem mutatták be... Csak morzsákat csipegettünk ebből a nagy szellemi kenyérből. Bőven idézhetnénk még az ozorai tájrajzi, néprajzi érdekességekből, Flóra asszony sok áldozatot vállaló családi harmóniateremtéséről, de úgy érezzük, e pár esemény felvillantása is jelzi: a napló kiapadhatatlan kincsesbánya. Mindenkinek magának kell tanulmányoznia. öt éve, hogy Illyés Gyula meghalt,7 s hiánya fájdalmasan nagy. Nagyon hiányzik okos, higgadt szava, minden látó és láttató egyénisége. Dr. Sipos Csaba
