Somogyi Néplap, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-28 / 23. szám
AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LÁPJA XLIV- évfolyam, 23, szám _____________________________Ara: 1,80 Ft 1988. január 28., csütörtök Az Országgyűlés mezőgazdasági, valamint településfejlesztési, és környezetvédelmi bizottságának együttes ülése Fontos a főkés export növelése A szervezet hatásköre Szerdán az újonnan létrehozott Környezetvédelmi és Vízgazdálkodás Minisztérium feladatairól és hatásköréről együttes ülésen tanácskozott az Országgyűlés mezőgazdasági, valamint településfejlesztési és környe- zetvédelmli bizottsága. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter szóbeli kiegészítésében utalt arra, hogy az új minisztérium kialakítása a kormány átszervezésének szerves része. Az eddigi elgondolások szerint 17 főosztályra tagolódik az új szervezet, s a korábbiakhoz képest 10—20 százalékkal kisebb létszámmal látja el a feladatokat. Ez utóbbiak . súlypontja nem változik, továbbra is megmaradnak a klasszikus környezetvédelmi és vízgazdálkodási tevékenységek, így például a levegő és a víz tisztaságának védelme, az árvízvédelem, a természetvédelem. Arra azonban számítani kell, hogy a korábbi feladatok — az integrálódás jegyében — újfajta szintézisben, más minőségben jelennek meg. A miniszter rámutatott: különösen fontos feladat az érintett területekhez kapcsolódó információk rendszeres gyűjtése, olyan adatbázis kialakítása, amelynek feldolgozásával prognosztizálni lehet a várható folyamatokat, és ugyanakkor kellő alapot szolgáltai a döntések kialakításához. A miniszter arról is nyomatékosan szólt, hogy a jövőben az eddigieknél fokozottabb figyelmet fordítanak természeti kincseink ' értékének pontos meghatározására; szükség van az értékek felmérésére azért is, hogy a népgazdasági tervezésben a súlyának megfelelően érvényesüljön a környezetvédelem. Maróthy László rámutatott: ez a munka csak akkor lehet igazán eredményes, ha a lakosság széles rétegei részt vesznék benne. Meg kell találni a kapcsolódási A Fogyasztók Országos Tanácsának vendéglátóipari és idegenforgalmi szakértői bizottsága tegnap ülést tartott. A tanácskozáson megállapították: mivel a vendéglátásban az ételforgalom nem adóköteles, a fogyasztói árak január elsején csak kis mértékben, a felhasznált alapanyagok árának függvényében emelkedtek, ami egy adag ételnél legfeljebb öt forint. Továbbra is visszás azonban az a helyzet, hogy míg a tőkés valutával rendelkező külföldiek számára pontokat a kisebb, önszerveződő egységekkel, a Hazafias Népfront és más területek környezetvédelmi szervezetéivel. Különös szerepe van az oktatásnak és a tájékoztatásnak abban, hogy a környezettel kapcsolatos gondolkodásmód megváltozzék. Több területen vannak még nyitott kérdések. így például ma még nem teljesen tisztázott, hogy melyik tárca felügyelje kizárólagosan az ásványvagyont, a földet, az erdőket, s melyikhez tartozzon a hulladékhasznosítás. Sraub F. Brúnó, a településfejlesztési és környezetvédelmi bizottság elnöke szerint az új minisztérium céljai között nem .szerepel kellő súllyal a megelőzés, pedig ez alapvetően fontos kérdés. Zsolnay Katalin azt tartaná helyesnek, ha a földvédelemmel összefüggő kérdések a MÉM hatáskörében maradnának. Ehhez a véleményhez csatlakozott Berdár Béla is, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy világosan el kell különíteni az új minisztérium hatósági és gazdálkodó szerepét. Sasvári József azt kifogásolta, hogy a földhivatalok hovatartozása nincs megoldva, ezek számára a KVM-en belül kellene független irányító szervezetet kialakítani. Pálfi Dénes szükségesnek tartotta, hogy a településeken felhalmozódó -szemét, veszélyes hulladék kezelését, feldolgozását megnyugtatóan rendezzék. Király Zoltán megkérdezte a minisztertől, hogy milyen anyagi alapjai vannak az új szervezetnek a gazdálkodásra, a vállalkozásokra, s arról érdeklődött, hogy a közhasznú .munka eszközét be le- hetne-e vonni a tárca feladatainak megoldásába. Szólt arról is, hogy igen nagy jelentőséget tulajdonít az öntevékeny szerveződésű csoportoknak, ám az eddigi tapasztalatok szerint ezeken nem mindig fogadják el érdemi partnerként, sőt — véleménye szerint törvénysérváltozatlanul igen olcsó, a hazai vendégek számára szinte megfizethetetlen a vendéglői étkezés. Az áremelkedés következtében a szervezett étkeztetést igénybe vevők száma január első két hetében — éttermenként változó mértékben — 10—13 százalékkal csökkent. Fontos tehát, hogy a vendéglátó vállalatok úgy alakítsák ki áraikat, hogy megtartsák vendégkörüket, s ne akarjanak mindent egyforma nyereséggel értékesíteni. tő módon — nem engedélyezték tavaly az Országos Környezetvédő Egyesület megalakítását sem. A vitában felvetődött kérdésekre Maróthy László részletesen válaszolt. Kiemelte, hogy az új szervezet kialakulásával nem lett több a környezetvédelemre és a vízgazdálkodásra fordítható pénz, de az optimális szerkezetkialakítással, az adminisztráció csökkentésével bizonyos összegeket meg lehet takarítani, és ezeket hatékonyan felhasználni. Egyetértett azzal, hogy jelentős kérdésekben folyamatosan kell tájékoztatni a lakosságot, és fontosnak tartotta az önszerveződő csoportok szerepét, a velük való párbeszédet is. Az együttes tanácskozást követően az Országgyűlés településfejlesztési és környezetvédelmi bizottsága a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium és a Békés Megyei Tanács tájékoztatóját hallgatta meg az élővízcsatorna vízminőségének javítására, illetve a Békéscsabán keletkező szennyvíziszap ártalommentes elhelyezésére tett intézkedésekről. Tavaszra minden megújul Műhelyben a gépek a KÉV-nél Tavaszra készülnek a kaposvári Közúti Építővállalat gépgazdálkodási üzemében. Az önálló elszámolási egységként dolgozó üzem szolgálja ki a vállalat főépítésvezetőségeit gépekkel és végzi a gépek javítását, a KÉV útépítéshez használt berendezései általában december közepén állnak be a műhelyekbe, s a szerelőknek mintegy három hónap alatt kell őket fölkészíteni a további munkákra. — Tavaly óta csak a saját gépeinket javítjuk — mondta Gelencsér István műszaki vezető. — Korábban más vállalatok Volvo munkagépeinek a felújítását is elvállaltuk, de az ezekhez szükséges import alkatrészek beszerzésének a nehézségei miatt kénytelenek voltunk felhagyni ezzel a tevékenységgel. A saját Volvóink felújítását is Növekvő feladatok a külkereskedelem előtt DUNAI IMRE MINISZTERHELYETTES KAPOSVÁRON A főhatóságokkal való feladategyeztető tárgyalásoknak hagyományai vannak megyénkben. Különösen értékesek ezek a mostani időszakban, amikor új körülmények között, a korábbiaktól eltérő módon, újszerű feladatokat kell elvégezni. Különösen vonatkozik ez az egyik kiemelten jelentős ágazatra, a külkereskedelemre. Dunai Imre kereskedelmi miniszterhelyettes tegnap ilyen céllal érkezett Kaposvárra munkamegbeszélésre. Délelőtt a megyei pártbizottságon megyei vezetőkkel folytatott tárgyálást. Dr. Sa- rudi Csaba, a megyei párt- bizottság titkára tömören tájékoztatott Somogy külkereskedelmének múlt évi tapasztalatairól. Az előzőnél kedvezőbb eredményeket hozott az 1987-es év, s ebben feltétlenül része van az iparban végbemenő szerkezetváltásnak, az elektronikai profil erősödésének. Mintegy 21-23 százalékkal javult a tőkés export és jelentősen nőtt az idegenforgalom is. Az eredmények, a kedvező tendenciák mellett őszintén feltárta a megyei párt- bizottság titkára a gondokat, A politikai képzés korszerűsítésével foglalkozó országos tanácskozás kezdődött tegnap Tatabányán. A 19 megyéből, valamint a fővárosból azokat a tanárokat hívták meg az eszmecserére, a tapasztalható feszültségeket és tájékoztatott azokról a kérdésekről, amelyek nemcsak foglalkoztatják a gazdálkodókat, hanem egyértelműbb válaszokat is várnak rá. Ezekről a kérdésekről, az ágazatok külkereskedelmi helyzetéről, törekvéseiről részletesebben szólt dr. Győri József, Fris Ferenc és Dóri János, a megyei tanács mezőgazdasági, ipari, illetve kereskedelmi osztályvezetője. Délután Dunai Imre a megye külkereskedelmi forgalmában döntő szerepet játszó vállalatok vezetőivel találkozott. Az igen nagy érdeklődéssel kísért eszmecserét a miniszterhelyettes tájékoztatója vezette be; nemcsak hazánk múlt évi külkereskedelmének fő jellemzőiről, hanem az idei feladatokról és feltételekről is szólt. Utalt arra, hogy a várakozásnál viszonylag jobb volt külkereskedelmi szempontból az 1987-es év, bár a tőkés mérlegnél nem egészen egyértelmű a kép. Az igaz, hogy a tőkés export a tervezett öt helyett hat százalékkal nőtt, s ez 263 millió dollár többletet jelent, azonban a tőkés import a tervezett akik bekapcsolódtak a múlt év őszén kezdeményezett új típusú pártoktatásba, a vezetési ismeretek bővítését szolgáló speciális tanfolyamok megszervezésébe és megtartásába. hatszázalékos csökkenés helyett két százalékkal emelkedett, ez viszont 637 millió dollárral több a tervezettnél. Kedvező, hogy a cserearányromlás megállt, feszültséget okoz viszont, hogy a tervezettnél lényegesen nagyobb az alkatrész-behozatal és az aszály miatt jelentős volt a gabonaexport kiesése. Ezeket a körülményeket feltétlenül figyelembe kell venni,, amikor 1988 még nagyobb külkereskedelmi feladatairól szólunk. A stabilizációhoz elengedhetetlen, hogy hatszázalékos importcsökkenés mellett négy százalékkal emelkedjen az export. Ezen belül az iparnak 3-4 százalékkal, az élelmiszergazdaságnak hat százalékkal kell növelnie a kivitelét. Dunai Imre tájékoztatójában nem titkolta a már most előre látható feszültségeket, gondokat, s felhívta a figyelmet arra, hogy mindezek ismeretében kell megoldani ezeket a feladatokat. A tájékoztatót követő vita jól tükrözte, hogy Somogy külkereskedelmet is folytató gazdálkodó szervezetei tenni akarnak a növekvő feladatok megoldásáért, ám igen sok a vitás kérdés. A jelen levő vállalatvezetők sok kérdéssel fordultak Dunai Imréhez, s ő nyíltan, őszintén válaszolt. Ezen a dléutánon számos olyan probléma tisztázódott, amely a somogyi vállalatvezetők munkájához segítséget ad. Zárszavában erre utalt dr. Sarudi Csaba is, méltatva a munkamegbeszélés jelentőségét. Tanácskozás a politikai képzésről nehezíti, hogy a vállálat saját valutakerettel nem rendelkezik, így közvetlenül az alkatrészek beszerzését sem tudjuk megoldani. A Közgép lát el bennünket minden tőkés importból származó részegységgel. Míg a vállalat gépei üzemelnek, csak a kisebb javításokra kerülhet sor a munkahelyen. Ezeket jól felszerelt műhelykocsikkal végzik. A nagyjavítás télre marad. — A javításokat úgy kell ütemeznünk, hogy néhány gépre ilyenkor is szükség lehet valamelyik építkezésen. Egy-egy főépítés-vezetőség most általában két-három gépre tart igényt, s ezeket biztosítanunk kell. A téli gépjavításokra mindig készül egy terv, amely tartalmazza, hogy melyik munkagép mikor kerül sorra. A felújítások során arra is nagy figyelmet fordítanak; hogy az üzembiztonság mellett a munkavédelmi követelményeknek is megfeleljen a gép. A vállalat több mint 50 munkagépét kell a szerelőknek felkészíteniük a tavaszra. A műszaki vezető elmondta, hogy igen jól képzett szerelőik vannak; minden géptípusnak megvan a szakértője, és a berendezések talán legjobb ismerőit, a kezelőket is bevonják saját gépük felújítási munkáiba. — A császárréti telepen a tíz Volvo mellett 2 NSZK- gyártimányú Case típusú rakodó, 5 földgyalu, nagy- és kis kotrógépek, bitumenszórók, valamint három aszfaltterítő géplánc és mixerkocsik várnak a felújításra. Az adó hatása a vendéglátásban