Somogyi Néplap, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-21 / 17. szám
1988. január 21., csütörtök Somogyi Néplap 5 Á kortárs magyar dráma alakváltozatai örvendetes jelenség, hogy a kortárs magyar drámairodalom s a színház végre egymásra talált. Már jórészt a múlté az a terméketlen vita, „kié” a dráma: az irodalomé vagy a színházé? Ha előadják: immár „egyiké” sem, hiszen teljesen új — színházművészeti — minőség keletkezik, s abban egyaránt benne van az író, a rendező, a tervező, a dramaturg, a színészek s a többi munkatársak teljesítménye. Ez a kölcsönhatás fölfedezhető a nyolcvanas évek valamennyi érdemleges drámai alkotásában. Illyés Gyula egyik utolsó színdarabja, a Sorsválasztók is a színházzal való termékeny együttműködés jegyében született. S hogy mennyire így van, bizonyítja, hogy a mű alapgondolata egy egész sor kortárs magyar színdarabban rezdül tovább: valami általánosabb, mások által is fölfedezett, fontosnak érzett mondanivalót fejezett ki Ily- lyés. „Rendezni az igazságot még akkor is, ha maga a hazugság az élet!" —mondja Illyés egyik szereplője, történetesen épp színházi rendező (s a főhős pedig: a színész!). A morális tartás, az erkölcsi igényesség a kortárs magyar dráma legfőbb üzenete. Azzal összefüggésben is, hogy kik vagyunk, mik vagyunk? Nem véletlenül kérdezi már a cím is Sza- konyi Károly darabjában: Ki van a képen? A Svédországból hazalátogató Péter szembesül itt múlttal és jelennel. Az „ismerd meg magad!” ógörög intelme fogalmazódik meg Nádas Péter egészen más stílusú, kevésbé hagyományos szerkezetű, előadásmódú Találkozásában is, hasonlóképp Kornis Mihály Kozma című tragédiájában (nem véletlenül foglalta kötetbe három darabját Kornis Ki vagy te címmel.) S ha tetszik: a Tamási Áron „népi szürrealizmusát” lebilincselő költői erővel folytató Sütő András Advent a Hargitán című munkájában is a megismerés, a különféle nemzedékek azonosságának és eltéréseinek rádöbbenésszerű föltárulása a központi mozzanat. „Vallj szint!” — fogalmazza meg a legfőbb morális parancsot Illyés Gyula már említett szereplője, Tibor, a rendező. „A kívülállás illúzió!” — szögezi le Péter, Szakonyi főhőse. Nem lehet állásfoglalás nélkül élni, döntéskényszerek hálója borul ránk, győz meg erről Szabó Magda is a Szent Bertalan nappala című drámájában, mely a kamasz zseni Csokonai Vitéz Mihály, a „kölyök" Debrecenből való eltávolítása. kapcsán a „kisebbik rossz”, egyszersmind a nagyobb közösség érdekének a választását, a kompromisszum örök kötelezettségét ábrázolja rendkívül izgalmasan. Ugyanígy nyúl a kérdéshez Hernádi Gyula a Hagyaték című darabban: Arisztotelész, Nagy Sándor filozófusnevelője kénytelen vállalni a politikai „beszennyeződés” végül halálba taszító folyamatát, nem határolhatja el magát attól a helyzettől, amelynek kialakításában része volt. S a felelősség századok múlva is csorbítatlan érvényét jelzi az a meghökkentő fordulat, amellyel a dráma lezárul. A színház mint ház, szoba — gyakori helyszín a kortárs magyar dráma elő- adásairfak színpadán. Ezek a „házak” és „szobák” egyszersmind történelmi helyszínek. „Ugyanabban a házban vagyunk” — mondja Mária, a Találkozás (Nádas Péter)^ egyik szereplője: „ugyanannak a háznak” a Az NDK-kultúrd tervei A budapesti NDK Kulturális és Tájékoztató Központ ez évi terveiről tájékoztatta Werner Warnecke, az intézmény igazgatója szerdán az újságírókat. Az NDK-centrumban ünnepségeket rendeznek a németországi novemberi forradalom, valamint a Németország Kommunista Pártja megalakulásának 70. évfordulója alkalmából. Rendezvénysorozatokkal emlékeznek meg Marx Károly, Bertolt Brecht és Richard Wagner születésének 170., 90., illetve 175. évfordulójáról. A Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségével együttműködve februárban megrendezik a magyarországi németek kulturális és művészeti napjait. lakói a Kozma összeterelt emberei is: mi magunk. Jelenünkkel és múltbéli élményeinkkel, örömeinkkel és szorongásainkkal. „Történelmi szoba” voltaképp a Halleluja című Kornis-darab helyszíne is: több nemzedék egymásba folyó tudatvilága elevenedik meg itt. Leromlott ház udvarán játszódik Spiró György Csirkefej című, fölkavaró drámája, egy olyan ház udvarán, amelynek jószerivel még számtáblája sincs, a postás elkerüli. Kiszolgáltatottság, öröklött nyomorúság termelődik újra a szemünk láttára; azok akaszkodnak ösz- sze, gyötrik egymást, akikben pedig a közös helyzet leküzdésének igénye kellene hogy fölébredjen. A „ház” fogalomkörbe sorolható' két „kastély-darab” is. Márton László Kínkastélya Spiró hatalmas szatíraregényének, Az Ikszek egyik eseménysora nyomán íródott. Vedlett kastély a helyszín: Bogus- lawski, a szakmai, politikai, emberi bonyodalmakban, cselvetésekben felőrlődött, kivénhedt színész játszik itt rögtönzött darabot alkalmi társulatával, s a nézők a hatalom képviselői ugyan, de székük meglehetősen ingatag. A „kínkastély” egy kölcsönös kiszolgáltatottságra épülő — s ezért összeroska- dással fenyegető — rendszer jelképe. Nem kevésbé az — de valamelyest még szilárd alapokon nyugvó — az a „kastély”, melynek környezetét Forgách András György mutatja be Franz Kafka műve nyomán (A kastély). Az állapotrajz későbbi érvényére való utalás itt is — mint Hernádinál — megjelenik. És ház a parlament is, T. Ház! című dokumentumjátékában Kiss Irén (aki a Tamási-féle vonulat gazdagító- ja csakúgy, mint Sütő András) 1887,88, a Tisza Kál- mán-i korszak országgyűlési csatározásainak megidézé- sével figyelmeztet a nemzeti önállóság, azonosságtudat megőrzésének soha el nem évülő feladataira. Ami pedig minden idők nemzeti dráma- irodalmának legfőbb kötelessége, stílusirányzattól, színházi eszménytől függetlenül. Milyen tehát a kortárs magyar dráma? Tartalmiformai sokfélesége nyilvánvaló, társadalmi szerepvállalása is egyértelmű. Gyönge színdarabok persze nálunk'1 is születnek, de a fejlődést mégiscsak az említettekhez hasonló, nem kevés számban íródó munkák határozzák meg. Kőháti Zsolt SOPRONI JEGYZET Lábam nyoma a Várkerületen Először is adassék tisztelet cipészeinknek, akik lehetővé tették mindennapi sétánkalt a Várkerületen. Varázslók voltak. Olyanok, mint Csoszogj, az öreg suszter, aki a kidoönivaló, folt hátán folt lábbeliket is meg- reparálta. Ma olyan bakancsban, félcipőben egy diák se lépne a soproni aszfaltra, mint az ötvenes évek közepén középiskolás jómagam és kollégista társaim. Sohasem felejtem el például a lomposságtól hideglelősen irtózó Gábor barátom kilátástalan küzdelmét az eleganciáért. Fekete, hegyes orrú (akkor kirívóan ódivatú) félcipőjét elsőévesként húzta a lábára, s érettségiig abban járt iskolába, gesztenyeszüretre, diákbálra és hangversenyre. A sokgyermekes tanító apa valamikor még a háború előtt vásárolta magának ezt a cipőt, mely végül — miután kiszolgálta az idősebb fivéreket is — a barátom lábán köszöntötte csillogva-villogva a soproni reggeleket. Ez a cipő megmaradt bennem, Gábor agyonsuvic- kolt, fölhorgadt orrú félcipője, az én örökké sáros lábbelimnek pedig már a színére sem emlékszem (talán nem is volt színe) ; egészen elkopott, míg tudat alatt folyton föl-alá sétáltam a Várkerületen. Kefét ritkán, susztert annál többször látott bakancsom vasalt sarka ugyancsak öntudatosan kopogott akkoriban, s emiatt, nem csoda, hogy most a szellőnél is halkabban, észrevétlenül szeretnék „suhanni” egykori utamon. Egyébként most döbbenek rá, miért utazom olyan ritkán Sopronba, holott egy időben módomban volt akár hetente is végigsétálni a Várkerületen. Mert ilyenkor óhatatlanul hallanom kell egykori cipőm „magabiztos” kopogását, és ez ma már sérti a fülemet. Azt hiszem — sőt bizonyos vagyok benne — : abban az időben határozottan idegesített öreg iskolavárosom bölcs, de enyhén ironikus mosolya. Hiszen maga a félreértett avantgairde testesült meg bennem, éppen itt, ahol a barokk robosztus válla mögül az előkelő-szigorú gótilka és a harmonikus reneszánsz mutatja magát, ahol a zárt formák megrendíthetett en fenségét demonstrálják az utcák, a terek, a hegyek felől érkező szellők pedig skandálható verseket mormolnák. Sopronhoz a klasz- sziikus ritmusok illenek. Berzsenyi nem is hallott itt másifélét, Kis János sem. Szóval, az ironikus mosolyra oka volt Sopronnak: naponta hallotta gyermeteg lázadásom skandálhatat- lan verssorait, melyek a kollégiumi szilenciumok álmo- sító közegében fogantak, s csupán a képzeletemben gyújtották föl a régi patríciusok, céhmesterek Mozart- muzsikában fürdő városát. Látott, halott ő már effélét, lázadtak itt már mások is: igazi lázadók, igazi géniuszok. Berzsenyi például A kopektől a tárlatokig Gyűjtőmunka a megyei múzeumban A megyei múzeum fontos feladata a régi és a kortrás képzőművészeti alkotások gyűjtése, feldolgozása és bemutatása. A feladatot 1973- tól a Somogyi Képtár látta el, majd 1984-ben megalakult a múzeumban a képző- és iparművészeti osztály. A szakmai irányító dr. Pogány Gábor művészettörténész, a múzeum igazgató- helyettese. Az osztály munkájáról vezetőjét, Horváth Jánost kérdeztük. — Elsősorban a Rippl- Rónai József, Zichy Mihály, Vaszary János, Kunffy Lajos, Bernáth Aurél, Galim- ber.ti Sándor munkásságával foglalkozunk. Gyűjtjük a kortárs somogyi, illetve a megyénkhöz kötődő képző- és iparművészeti alkotásokat is. A Dunántúli Tárlat anyagából válogatunk, valamint Budapesten a képaukciókon is — jobbára magánszemélyektől — vásárolunk műveket. Rippl-Rónai- nak jelenleg kilencven képét őrizzük a villában. Elsősorban a mester úgynevezett franciaországi és „kukoricás” korszakában keletkezett képeinek beszerzésére törekedtünk. Az előbbi korszak szervesen kapcsolódik az európai jelentőségű arte nouveau stílusirányzathoz. Két-három éve sikerült megvásárolnunk RipplRónai Kaposvári műterem és Festő modellekkel című alkotásait. A festmények dölyfös dühében vízbe haji- gálta a poncih tereket, s professzorainak örömére duzzogva hagyta faképnél a később róla elnevezett, de már az ő korában is hírneves tanintézetet. Petőfi itt a hatalmaskodó káplárok ellen lázadt oly módon, hogy kiszökött a laktanyából Liszt Ferenc hangversenyére, nem törődve a fogdával, kurta- vassal. Sopron „bajusz alatti” mosolyát leginkább az Európa- hírű tudós, Csatkai Endre szája szélén láttam megvillanni, bár — ma már sejtem — a hirtelen haragú Berzsenyi, a silbakolás közben remekműveket írogató Petőfi, sőt, a Fehér ló vendéglőben kvártélyozó Zrínyi Miklós is vele mosolyogtak. Talán éppen e mosoly által — amely az orkánnak vélt, de szellőnek is gyenge lázadásomra hulldogált — csírázott ki bennem az önmagam és a világ reális megismerésére sarkalló kétely. Így indulhattam azután a megértő fogadtatás reményével és illő alázattal Petőfihez, Berzsenyihez, Zrínyihez vissza, végül így adatott meg, hogy botladozva, tapogatózva bár, úgy- ahogy eligazodom a jelenben. Szapudi András Balról Rippl-Rónai: And- rássy Tivadarné. Jobbról Vaszary J.: A művész testvérhúga háttere a műterem, illetve a Rippl-Rónai villa kertje. — Mennyibe kerülnek ezek az alkotások? — Átlagosan 150 ezer forintba. — Melyek a legújabb szerzemények? — Rippl-Rónai franciaországi korszakából tavaly megvásároltuk gróf András- sy Tivadarné 1896-ban született portréját. Vettünk egy Vaszary-képet, amely a mester 20-as évekbeli, úgynevezett expresszionista korszakából származik. Címe: Akt a szabadban. Ezt az alkotást a Vaszary-múzeumban szeretnénk elhelyezni. Ugyancsak megvásároltuk Bernáth Aurél Kaposvári táj című pasztelljét. 1924-ben a mester Berlinben tartózkodott, és egy hazautazása alkalmával készítette a képet. Az alkotás jelentőségét fokozza, hogy a festő absztrakt korszakából ekkor váltott át úgynevezett természetelvü korszakába. 1987-ben tizennyolc, 250 ezer forint értékű kortárs művet vásároltunk. Nemrégiben nyílt meg a Bernáth Aurél és tanítványai című kiállítás, s több időszakos kiállítást is rendezünk a megyében. — Két muzeológus segíti a munkáját. — Géger Melinda Vaszary, valamint az első jelentős magyar kubista festő, Galimberti Sándor munkáit dolgozza fel. H. Bognár Zsuzsa iparművészeti munkákat gondoz. Kevesen tudják, hogy Rippl-Rónai József egy átmeneti korszakában ebédlőberendezésék tárgyait is tervezte, Vaszary János pedig falikárpitokat készített. Ezeket a munkákat nehéz beszerezni. (Egy Vaszary- faliképünk van.) V. Á. Bátortalan pályázatok Áz iskolai demokrácia lépcsői Marcaliban Az oktatási törvény végrehajtásáról intézkedő művelődési miniszteri rendelet a régi rendtartás helyett az alap- és középfokú nevelési oktatási intézményekben önálló működési szabályzat készítését írta elő. A marcali tanács irányítása alá tartozó óvodák, iskolák és a középfokú intézmények kidolgozták a szabályzatokat és demokratikus fórumokon elfogadtatták azt. Az iskolatanácsok várhatóan a következő években alakulnak csak meg. A működési szabályzatokat értékelve a művelődési osztály azt állapította meg, hogy az oktatási törvénynek és végrehajtási utasításának ismerete megfelelő, alkalmazásuk azonban nem eléggé tudatos még. A helyi lehetőségekkel, tapasztalatokkal bátortalanul élnek ,az intézmények. A legmagasabb demokratikus fórum, a nevelőtestület sem tölti még be a tőle elvárható mértékben szerepkörét. Az 1987-es tanév végén Marcaliban is megszűnt az úgynevezett kiscsoportos korrekciós tanítás. Az iskolaérettség hiánya miatt a kicsik újabb egy évet töltenek az óvoda felső csoportjában, ahol speciális eszközökkel segítik felzárkóztatásukat. Ez az időszak nem felmentés, évismétlés. A rugalmas beiskolázás teszi lehetővé, hogy csak az a gyerek kerüljön első osztályba, aki tényleg iskolaérett. Az oktatási törvény biztosította lehetőség sóikkal szorosabb, és a gyerek érdekeit mindig figyelembe vevő együttműködésre ösztönzi az óvodákat, iskolákat a szülői házzal. Marcaliban — a tanács vb tegnapi ülésének megállapítása: a rugalmas beiskolázást jónak tartják, értékelni viszont csak a későbbi években lehet a gyerekek és nevetők szempontjából. Az oktatásban a pályázati rendszert és a vezetői állásokra a határozott idejű kinevezést kedvezően fogadták. A pályázati rendszer azonban eddig csak részben felelt meg a rendeltetésének: 1987-ben egy igazgatói és egy óvodavezetői állást kívántak betölteni. Az iskolaigazgatói állásra jelentkezőknél az alkalmazási feltételek hiányoztak, az óvodai vezető állásra pályázó pedagógust pedig a nevelőtestület szavazta le. Elhangzott: a demokratikus fórumrendszernek megfelelően a nevelőtestületben javítaniuk kell a döntéselőkészítést és az eddiginél jobban összehangolni a művelődési osztály, a helyi tanácsok irányító munkáját az oktatási törvény szellemében.
