Somogyi Néplap, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-24 / 303. szám

1987. december 24., csütörtök 15 Somogyi Néplap BsportH Kémcső és síp Kandidátus fehérben-feketében Amikor hozzá igyekezve fölfelé baktattam a lépcsőn, úgy képzeltem, hogy egy nagy laboratóriumban buk­kanok rá. ahol a lombikok­ban fortyogó „varázsszerek' mellett állva kémcsövet ráz, s éppen arra kiváncsi, hogy a lakmuszpapírt elszínesíti-e a folyadék vagy sem. Ehe­lyett parányi, csendes szo­bában fogadott, ahol csak az íróasztalán heverő néhány szakfolyóirat és a tudomá­nyos könyvek jelzik foglal­kozását. A falon katonás rendben kis sportzászlók so­rakoznak. A labdarúgópá­lyán oly szívós ellenfelek relikviái itt békés egyetér­tésben megférnek egymással. Sport és tudomány. A ket­tőt manapság mind gyakrab­ban emlegetik együtt, ha nem is éppen az itteni ösz- szefüggésben. Dr' Csapó Já­nos kandidátus, az Agrártu­dományi Egyetem Kaposvári Állattenyésztési Kara takar­mánykémiai laboratóriumá­nak vezetője sejtve első kér­désemet megelőz: — Csak látszólagos az itt látható el­lentmondás. Mindennap­jaimban a kémia és a sport olyan vegyszert alkot, ame­lyet még az itt levő drága műszerekkel sem lehetne szétválasztani. Akik ismerik őt, jól tud­ják, hogy erre az analízisre még nem is tett kísérletet, sőt minden igyekezete arra irányul, hogy e kettőt minél hatásosabban szintetizálja. Amióta eszmél, a foci min­dig átszőtte mindennapjait Attól kezdve, hogy gyerek­ként a Rákóczi-pályán lab­dát szedett, sohasem lett hűtlen e sportághoz. A sze­gedi egyetemi évek sem vol­tak számára mentesek a mozgástól. Az egyetem csa­patában focizott és pingpon­gozott. A vegyészi diploma megszerzése után 1974-ben került jelenlegi munkahe­lyére, és kilenc éve vezetője ennek a laboratóriumnak. Fontos kutatómunkát foly­tatnak: az élelmiszerek és takarmányok kémiai össze­tételét, biológiai értékeit vizsgálják. E kutatásokkal kapcsolatban írta és védte meg előbb doktori, majd 1985-ben kandidátusi disz- szertációját. A múlt év újabb elismerést hozott. A magyar sportújságírók először 1958-ban választot­ták meg az év legjobb spor­tolóit. Először a teniszező Körmöczi Zsuzsa, a birkózó Pólyák Imre és a vízilabda­válogatott kapta a megtisz­telő címet. Az idén 30. al­kalommal tartották meg a választást. A karatézó Eng- rich Mariann révén nemcsak új sportoló, hanem új sport­ág is belépett a győztesek közé. Harminc év alatt 36 női és 186 férfi sportoló ér­demelte ki az egyéni, illetve csapatgyőztes címet. Az úszó Darnyi Tamás megismételte múlt évi sike­rét. Egymás utáni két győ­zelem rajta kívül csak a kardvívó Kárpáti Rudolfnak sikerült 1959-ben és 1960- ban. A nőknél egymás után háromszor nyert az evezős Pap Jenőné (1959. 1960 és 1961), valamint az úszó Gyar­mati Andrea (1970, 1971. 1972). 1987 legjobb magyar női sportolója: Engrich Mariann, karatézó. 327 pont, 2. Csabai Judit, úszó 279 pont, 3. Jánosi Zsu­zsa. vívó 273 pont. 1987 legjobb magyar férfi sportolója: Darnyi Tamás, úszó 586 pont, 2. Komáromi Tibor, birkózó 296 pont, 3. Borkai Zsolt, tornász 220 pont. 1987 legjobb magyar csa­pata: Analitikai kémiai kutatá­saikért feleségével — aki egyben munkatársa is — kö­zösen megkapták a Tudomá­nyos Akadémia Erdei Lász- !ó-díját. — Igazán nincs okom a panaszra; bár a laborató­rium szerves része az egye­temnek, mi önálló kutató­munkát is folytatunk a me­zőgazdasági nagyüzemek ré­szére — mondja. Kiegyensúlyozott ember benyomását kelti. Amint a sport szóba kerül, láthatóan fölélénkül. A Dél-Dunántú- lon NB III-as labdarúgó já­tékvezetőként is jól ismerik. Hét éve jelentkezett alap­fokú játékvezetői tanfolyam­ra. Végigjárta a ..szamárlét­rát'. A megyei másodosz­tályban kezdte partjelzőként, onnan vezetett útja a har­madik vonalig. 1985-ben So­mogybán az év játékvezető­je lett. Kissé kesernyésen említi, hogy akkor számított rá, felterjesztik az NB Il-es kerethez. Nem őrá esett vé­gül is a választás, de mint mondja, ez nem szegte ked­vét, bár ma is úgy érzi, hogy megvan az NB II-ben meg­kívánt tudásszintje. Ezt iga­zolja, hogy az elméleti fel­mérő teszteket mindig ki­lencven százalék fölött tel­jesíti és a futáseredménye is a legjobbak közé tartozik, ráadásul jól beszél angolul, oroszul. — 1985-ben két-három hétig bosszankodtam, de iiztán úgy mentem egy kis faluba fütyülni, mintha a Maracana stadionban kelle­ne dirigálnom a kupadöntőt. Életelemem a sport. A becs­vágy természetesen bennem is megvan, de a legfontosabb, hogy a sportág vérkeringésé­ben éljek. 37 éves vagyok, talán még előbbre léphetek. Egyébként is az a vélemé­nyem, hogy minél alacso­nyabb az osztály, annál ne­hezebb mérkőzést vezetni. Példaként egy Karád— Boglárlelle mérkőzést említ, amelyen a Balaton-partiak- nak három, a karádiaknak két büntetőt ítélt. Hogy ócsá­rolta mindvégig a hazai kö­zönség. Végül is a karádiak nyertek, és ugyanazok a szurkolók, akik percekkel korábban még a vesztét kí­vánták. a vállukra kapták. öttusaválogatott (Fábián László. Mizsér Attila, Marti­nék János. Dobi Lajos) 684 pont, 2. Női tőrválogatott (Já­nosi Zsuzsa, Kovács Edit. Stefanek Gertrúd, Szőcs Zsu­zsa, Tuschák Katalin) 450 pont, 3. Kajak négyes (Csí­pés Ferenc, Fidel László, Gyulay Zsolt, Kovács Zol­tán) 192 pont. 1987 legjobb edzője: Széchy Tamás, úszás 584 pont, 2. dr. Török Ferenc, öttusa 353 pont. 3. dr. Parti János, kajak-kenu 243 pont. A hazai sportágak közül az egyik legfiatalabb a karate. Ezért is meglepetés, hogy a női sportolók mezőnyében a taekwon-do stílus képviselő­je. Engrich Mariann kapta az újságírók szavazata alapján Régi óhaj volt hazánkban egv országos túrakerékpá­ros-egyesület alakítása. A közelmúltban erre is sor került; Magyar Kerékpáros Túrázók Egyesülete néven létrejött az új szervezet, s 15 fős elnökség irányítja. Az egyesület célja a túrakerék­pározás föllendítése. Tagja lehet minden magyar állam­polgár, aki magáénak vall­— Fontos munkája mel­lett miként tud ennyi időt szakítani a játékvezetésre? — A felkészülési idősza­kokban rendszeresen edzek. Többször volt rá példa, hogy hazulról befutottam az egye­temre, elvégeztem a mun­kámat. és visszafelé is futva tettem meg az ötkilométeres utat. A családi ház 160 négy­szögöles telkéből ötvenet kispályává alakítottak fiá­val, a 11 éves Jancsival Gyakran pattog ott is a lab­da, s hogy ne érje az egyol­dalúság vádja, a ház falára kosárlabdapalánkot is sze­relt, Noveber 7-én még a kilencéves Zsuzsit is maguk­kal vitték a köjál-futásra. — Évenite általában 40 hétvégét töltök a pályán, bárhova is szólít a megbí­zás, zokszó nélkül megyek. Még sohasem mondtam le mérkőzést. — Nem zavarja, hogy a kandidátust mint játékveze­tőt néha nyíltan „lehülyé­zik”? Nevetve mondja, hogy ez benne van a játékban. Az a véleménye, hogy érzékeny embed ne menjen játékve­zetőnek. — Azt vallom, hogy a bí­ró a pálya tartozéka, miként a kapu és a háló. Többnyi­re nem is hallom az elma­rasztaló megjegyzéseket. Egyébként kevesen szidnak: sokkal több barátra tettem szert,- mint ellenségre. Ehhez én is adtam valamit. Min­dig lelkiismeretesen készü­lök, ráadásul szerencsés al­kat vagyok, sokat tudok futni, mindig ott vagyok labdaközeiben. Aki így ve­zet, annak többnyire hisz­nek a nézők. — Élete legnehezebb mér­kőzése? — A Komló—Paks össze­csapás a területiben. Ezen állt, hogy a bányászcsapat vagy a Rákóczi mehet-e az osztályozóra. S bár gyer­az év sportolója kitüntető címet. A 23 esztendős karatés nyolc magyar bajnoki cím mellett szerzett már koráb­ban egy vb-bronzérmet Skó­ciában. és egy harmadik, il­letve két második helyezést a három évvel ezelőtti buda­pesti kontinensviadalon. Az idén májusban ért a csúcsra, az \/. taekwon-do világbaj­nokságon. Darnyi Tamás megérde­melten győzött újra. Nem­csak a strasbourgi Európa- bajnokságon — két arany­nyal és két világcsúccsal — bizonyította, hogy jelenleg a legjobb férfi úszó a világon, hanem a bonni és a Boca Raton-i viadalon is. Mind­kettőn a verseny legeredmé­nyesebb úszója volt, s 25 méteres, valamint 25 yardos medencében is a világ eddi­gi legjobb eredményeit érte el. ja az egyesület alapszabá­lyait. Ehhez az egyesülethez csatlakozott a KTTE kerék­páros-szakosztálya. A kapos­vári egyesület most arra tö­rekszik, hogy újabb tagokat toborozzon. Az érdeklődőket hétfői napokon 17—18 óra között várják a KTTE Ka­posvár, Németh István fa­sor 7. szám alatti irodájá­ban. mekkorom óta szeretem a Rákóczit, a nyolcvanadik percben megadtam egy ti­zenegyest a Komló javára, s ezzel nyert 1-0-ra. Idehaza újjal mutogattak rám a zöld-fehér drukkerek. — A játékvezető gyakran szembesülhet tévedéseivel. Miként képes megbarátkoz­ni ezekkel a hibákkal? — Bátran szembenézek velük és ha nem a partjel­zők miatt kerülök kutya­szorítóba, mindig elismerem a rossz ítéleteimet. — Az említett negyven, síppal töltött napot hogyan viseli el a család? — Nehezen. Szerencsére a feleségem a munkatársam is, így hét közben együtt vagyunk. Hétvégén mind­hárman gyakran velemtarta- nak. Csak egyet nem enge­dek meg nekik, hogy a mér­kőzésit is megtekintsék, mert amit többnyire nem hallók meg, azt ők biztosan a szí­vükre vennék. — Vágya? — További szakmai elő­menetel és addig bíráskod­ni, amíg az egészségem en­gedi. Jutási Róbert Az ÁISH felhívása Az Állami Ifjúsági és Sporthivatal igazgatási és jogi, valamint tanácsi fő­osztálya, illetve a KISZ Központi Bizottságának ér­telmiségi fiatalok tanácsia pályázatot hirdet ifjúsági és sportigazgatással foglal­kozó tanulmányokra. A pá­lyázat célja, hogy országos és helyi szinten egyaránt felszínre hozza .az ifjúsági és sportigazgatás fejleszté­sét-szolgáló elképzeléseket, megvalósítható javaslato­kat. A részletes pályázati fel­tételeket, illetve az egyes témakörök felsorolását az Ifjúsági és Sportközlönyben találhatják meg az érdeklő­dők. Pavlovics C. szép búcsúja A Magyar Tájfutószövet- séig értékelte az 1987. évi teljesítményeket, s az ifiéi eredmények alapján kihir­dette az összetett bajnoki helyezéseket. A férfiaknál a hosszútávú nappali és éj­szakai egyéni rangsorok „alapján junior kategóriá­ban Pavlovics Gábor, a Rá­kóczi tájfutója négy helye­zési pontjával az első hely­re került. A felnőtt nők me­zőnyében klubtársa, Mátyás Ildikó 12 helyezési ponttal a negyedik helyet szerezte meg. Teljesítményük révén mindketten tagjai lettek a jövő évi felnőtt férfi-, illet­ve női válogatott keretnek. Pavlovics Gábor igazán szépen búcsúzott egyesületé­től, tavasztól ugyanis közel­gő egyetemi tanulmányai miatt a PVSK-ban folytatja a versenyzést. Karácsonyi sportműsor Teremfoci Karácsony kupa 87. Bog- tárlelle, Lelle tornacsarnok. 1986. december 26. 8 ólá­tól. AZ ÉV SPORTOLÓI Megalakult a túrakerékpározók egyesülete HÍREK December ~24 Csütörtök Adóm, Éva A nap 7.30 órakor kél, és 13.57 órakor nyugszik: a hold 10.33 órakor kél, és 20.33 órakor nyugszik. A várható időjárás Többnyire derült, száraz idő lesz; északkele­ten gyenge esővel, hószállingózással. A leg­magasabb nappali hőmérséklet ma, csütörtö­kön plusz 1 és plusz 6 Celsius-fok között ala­kul. A távolabbi kilátások (hétfőig): gyenge ha­vazás, majd havas eső várható. A legalacso­nyabb hajnali hőmérséklet mínusz 3 és plusz Z fok között alakul. — Lapunk legközelebbi száma december 27-én, va­sárnap jelenik meg. — Olvasóinkhoz! Decem­ber 28-án. hétfőn megjelenő lapunkhoz ingyenes falinap­tárt mellékelünk. Kérjék a postás kézbesítőtől! — Óceánok borították a Vénusz bolygót — ezt állít­ja amerikai tudósok egy csoportja. E Vénusz-óceá- nok víztömege a mai földi óceánok víztömegének lega­lább egytizede volt. Még az sem zárható ki teljesen, hogy a ma rendkívül száraz és forró planéta hajdani óceánjaiban élet is volt. — Üj ciprusi nagykövet. Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke szerdán fo­gadta Éliás Theodorou Ip- saridest, a Ciprusi Köztársa­ság Magyarországra akkre­ditált nagykövetét, aki át­adta megbízólevelét. Biztonságosabb gázellátás A legutóbbi kemény tél több Balaton-parti település gáz­ellátásában teremtett nehéz helyzetet, a gondok megol­dása érdekében a siófoki GOV az idén 5-röl 20 ezer köbméter teljesítményűre bővítette a baLatonszéplaki gázátadót. Ugyancsak bőví­tették a kapacitást Boglár­lelle térségében, Marcali­ban pedig új gázátadót he­lyeztek üzembe. Ezzel az egész déli part gázellátása biztonságosabb lett. — Erdei Ferenc-dombor- művet helyeztek el tegnap Szegeden a Dóm téri pan­teonban. A nemzet nagyjai­nak, tudósoknak, művészek­nek, történelmi személyisé­geknek emléket állító szo- borcsarnokban az Erdei­dombormű — Szathmárv Gyöngyi készítette — a 93. képzőművészeti alkotás. — Általános iskolás ci­gánygyerekeknek szervezett fenyőfaünnepélyt tegnap délután a siófoki városi ci- gánytanács. A műsoros programra a Dél-balatoni Kulturális Központban ke­rült sor. — önálló tagozatokat ala­kítanak az érdekképviseleti és érdekvédelmi munka ja­vítására a Kisiparosok Or­szágos Szervezetében. Első­ként a gazdasági munkakö­zösségek tömörülnek külön tagozatba, megyénként és az országos szervezetnél is. — Vadászkutya-vb Ma­gyarországon. Az NSZK- beli szervezőbizottsággal folytatott tárgyalások alap­ján a Balatonnagvbereki Ál­lami Gazdaság, valamint a Hunor Vadgazdálkodási és Külkereskedelmi Iroda lesz az 1989-ben hazánkban ren­dezendő vadászkutya-világ­bajnokság egyik házigazdá­ja. Megfejtés Kockák. Az alaprajz a 4. számú kockáé. 30 éve halt meg Arturo Barea (1897—1957) spanyol regényíró és elbe­szélő, a polgárháború idején a köztársaságiak ismert ne­vű sajtótudósitója. Szegény családból származott, s ön­műveléssel szerezte meg szé­les körű ismereteit. Első novelláskötete — Bátorság és félelem címmel — 1938-ban látott napvilágot, S magrázó dokumentuma ezeknek az esztendőknek. Könyvéhez a rendkívül gazdag élmény­anyagot a polgárháború szenvedései nyújtották, me­lyekről haditudósítóként is írt. 1939-ben haláláig Angliá­ban élt. Fő müve, az Egy lázadó kovácsolódása című önéletrajzi trilógia először angolul jelent meg; több nyelvre lefordították, végül 1951-ben spanyolra is. A né­pi alakok és szokások rész­letező, de dinamikus leírá­sa, s a realista ábrázolás- mód a szerzőt Baroja y Nessivel rokonítja. A triló­gia első része — A ková- csolódás — a nehéz gyer­mekkort idézi föl, a máso­dik — az út — indulatoktól fűtött leleplezés a marok­kói háborúról, míg a har­madik — A láng — riport- regény a spanyol polgárhá­borúról. — Kiadta a Kossuth Könyvkiadó a párttagnak jelentkezők elméleti és po­litikai alapismeretéit tar­talmazó művet. Ez a könyv sokáig hiánycikknek számí­tott. — Honvédelmi nevelésben kiemelkedő eredményt elért aktívákat és MHSZ-klubok sportolóit jutalmazták teg­nap Kaposváron a szövetség megyei vezetőségén. Több országos bajnok és Európa- bajnoki helyezett is volt köztük. — Együttműködési meg­állapodást írt alá Kertész Pál, a Posta elnökhelyette­se és Kocsis Tamás, a bé­lyeggyűjtők országos szö­vetségének elnöke. E meg­állapodás szabályozza a pos­ta mint bélyegkibocsátó és a Mabéosz kapcsolatát. — Benzinkutat épített a gyékényes! tsz a Zákány fe­lé vezető út mellett, A me­gyei tanács kétmillió forint- *tal járult hozzá a beruhá­zás megvalósításához. Figyelmetlen kerékpáros Figyelmetlenül vezette személygépkocsiját Zákány­ban kedden kora délután Szabó Attila 22 éves segéd­munkás és elütötte az út­testen áthaladó 62 éves Kiss Györgyöt. A gyalogos súlyo­san megsérült. A baleset kö­rülményeit szakemberek be­vonásával vizsgálják. Ismét gyereket ért baleset, ezúttal Marcaliban. A tíz­éves Kovács Bernadett ke­rékpárjával a járdáról balra kanyarodva az úttestre haj­tott. — egy féktávolságon belül érkező gépkocsi elé. Szerencsére csak könnyeb­ben sérült meg. — A Kilián György Városi Művelődési Központban (Kapos­vár. Csokonai u. 1. Telefon: 14- 538) kezdő és haladó szabás­varrás, alapfokú kézikötő-, kez­dő szövő- és virágkötészeti tan­folyamokat indítunk. A jelent­kezési határidő: január 20. < >r

Next

/
Oldalképek
Tartalom