Somogyi Néplap, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-12 / 293. szám

4 Somogyi Néplap 1987. december 12., szombat Január elseje óta a Hori­zont Áfész önálló, jövede­lemérdekeltségű egységeként működik a balatonújlaki műanyagüzem. A gazda te­hát a régi, ám az újlakiak szabad kezet kaptak, a mun­kaerő-gazdálkodástól a gyártmánytervezésen ke­resztül a kereskedelemig mindenben a maguk urai. Ezzel kockázatot is vállal­tak, hiszen ha a végelszá­molás nem jó, ezért is fe­lelniük kell. Ebben az év­ben azt bizonyították be, hogy érdemesek voltak az önállóságra. Oltván Tibor igazgató elmondta: — Árbevételi tervünk negyvenmillió forint volt, a nyereséget pedig 2,9—3 mil­lió forintra becsültük. Az el­ső adatot sikerült pontosan „megjósolnunk”, az év végé­ig valóban körülbelül négy­Nemdohányzók támadásban Űjabb lendületet vett a dohányzásellenes mozgalom Európa egyes részein. A kormányok törvényeket hoz­nak a kampányok hatására. Finnországban például tilos dohányozni az összes intéz­ményben, munkahelyen, ét­teremben és egyéb vendég­látóipari helyen, Svédország­ban a belföldi légi járatokon, Londonban és Liverpoolban (a nemrégiben Londonban történt súlyos szerencsétlen­ség egyik következménye­ként) a földalattin. A dohányzásellenes cso­portok befolyása és a tiltó törvények szigora Észak- Európában a legnagyobb. Dél-Európában és Francia- országban viszont ellenke­ző tendencia tapasztalható, mert nőtt a dohányáruk for­galma. Olaszországban a második világháború óta az egy főre jutó dohányzás megháromszorozódott, Gö­rögországban pedig minden hét ember közül egy napon­ta 25 szál cigarettát szív el. A 400 millió dolláros évi forgalmú görög dohányipar nagyon olcsón árulja termé­keit, a nyugat-európai árak­hoz viszonyítva itt feléért, harmadáért lehet venni egy doboz cigarettát. Spanyolor­szágban, ahol a dohányzás valaha tiltott dolog volt a gyengébb nem számára, a dohányzó nők száma 1972 óta megkétszereződött. Fran­ciaországban a 15—17 év közötti fiatalok több mint 50 százaléka dohányzik. Ezekben az országokban a dohányzásellenes szerveze­tek gyakorta arra panasz­kodnak, hogy törekvéseik azért járnak kisebb siker­rel, mert nagyon erős a do­hányipar, a kormány pedig jelentős bevételekre számít (s ez a költségvetésében nem is elhanyagolható té­tel) a dohányipari termékek­re kivetett adóból. A dohányzás visszaszorí­tására hozott intézkedések országonként eléggé eltérő­ek. Belgiumban szeptember elsejétől kezdve 18 ezer bel­ga frank (több mint 500 dol­lár) bírság szabható ki arra, aki állami épületekben, köz­tük kórházakban, iskolák­ban, postahivatalokban ci­garettázik. Finnországban 1984 óta nemcsak a középü­letekben tilos a dohányzás, hanem arra szólították fel az éttermek és bárok tulaj­donosait, hogy a vendégek számára alakítsanak ki nemdohányzó részeket is. Svédországban a munkahe­lyeken szigorúan korlátoz­ták a dohányzást. London­ban, a november közepi, 30 halálos áldozatot követelő metrószerencsétlenség után a kormányzat megtiltotta a dohányzást a 273 állomásból álló rendszerben. (A King’s Cross megállóban feltétele­zések szerint a tüzet egy el­dobott cigaretta okozta.) London példáját követte Li­verpool is, és ismét egyre többen követelik Angliában a dohányzás megtiltását középületekben, így étter­mekben, mozikban, de az autóbuszokon is. Dániában a kormány úgy próbálja visszaszorítani a dohányzást, hogy rendkívül magas adót vet ki a termé­kekre, amelynek ára így majdnem a legmagasabb Európában. Egy doboz ci­garetta ára átlagban 3 dol­lár kilencven cent (mintegy 160—180 forint), ebben pe­dig az adó mértéke eléri a 87 százalékot. Az Egészségügyi Világ- szervezet (WHO) is ötéves kampányt indított Európá­ban. Ennek célja, hogy véd­je a nemdohányzók egészsé­gét közintézményekben, el­érje a dohányipari termékek reklámozásának teljes tilal­mát, megállítsa a nők és a tizenévesek körében a do­hányzásnak az utóbbi tíz évben tapasztalható növeke­dését, s megpróbálja a dél­európai országokban úgy visszaszorítani a fogyasztást, hogy elérje a dohányipari termékek árának emelését. A WHO felmérése azt mu­tatja: az Európai Közösség 12 tagállamában a 15 év fö­lötti emberek mintegy 37 százaléka rendszeresen do­hányzik. Az Egyesült Álla­mokban jóval kevesebb — mintegy 27 százalék —; ez a nagyon határozott intéz­kedéseknek és a kiterjedt, összefogott kampányoknak köszönhető. A WHO adatai szerint Európában évente legalább félmillió ember hal meg olyan rákban, amely össze­függésbe hozható a dohány­zással. A dohányzásellenes csoportok véleményét talán legjobban az egyik angol csoport vezetője fogalmazta meg: „Nagy-Britanniában udvariasak voltunk a dohá­nyosokkal szemben, de az emberek azt mondják: nem leszünk többé udvariasak a rákkal szemben”. venmillió forint értékű árut adunk el. A nyereség eseté­ben viszont tévedtünk: a tervezettnek kétszerese lesz. — Ennyire alábecsülték volna képességeiket? — Óvatosak voltunk, de sok mindent nem is láttunk még az év elején. Belső át­szervezéssel többre jutot­tunk, mint reméltük. Fő­képpen az érdekeltségi rend­szer módosítása vezetett a jó eredményeinkhez. Min­denhol áttértünk a teljesít­ménybérre. Az improduktív állományt csökkentettük. Hagytuk a dolgozókat ke­resni. Nem előre fizettünk, de amint láttuk, hogy való­ban növekszik az eredmény, az ellentétel is rögtön meg­jelent a fizetésekben. Ezzel megoldottuk a belső tenni­valókai. Viszont azt is tud­tuk: hiába gyártunk sokkal több árut, ha a nyakunkon marad. A saját tervezés és az önálló árképzés hatása jótékony volt. Megtanultuk: nem azt kell gyártani, amit mi akarunk, hanem azt, amit a piac kér. Több üzletkö­tőnk van, mint régebben volt: fölmérték az igénye­ket országszerte és jól rek­lámozták áruinkat. Megígér­tük vevőinknek a minőség javítását, és ezt az ígéretet be is tartottuk. Az üzemből rengeteg isko­laszer került ki. Az idén a táskák, tolltartók és a többi felszerelés . mintáinak több mint a felét „eldobták”. Űj fazonokkal, színekkel jelen­tek meg a piacon. Sikeres volt két új termékük: az összehajtogatható bőrönd és a hátizsák. Jövőre hasonló újításokkal készülnek. — Ha azt gyártjuk a mű­anyagból, amit az emberek keresnek, akkor évtizede­kig nem lesz gondunk. Csu­pán egy adat példaként: az idén a Piértnek 4700 isko­latáskát szállítottunk, jövő­re pedig tizenkétezerre van megrendelésünk. L. P. Fehér zúzmara üli meg a fákat, a sírok között di­dereg a köd ... Békés és ki­halt a Béth Hácháim, az élők háza. így nevezik a zsidók a temetőjüket, mert halottaikat, halhatatlan lel­kűket élőnek tekintik. A be­járatnál a csodaszép gondo­lat emlékeztet az elmúlásra: „Az ember olyan mint a le­helet, napjai, mint a tova­tűnő árnyék.” A régi zsidótemetők meg­teremtették a holtak egyen­lőségét. Szegényt és gazda­got megkülönböztetés nélkül temettek egymás mellé, az elhalálozás sorrendjében. A régi sírokat megbolygatni nem volt szabad, ugyanar­ra a helyre még egyszer nem temettek. A sírkövek is nagyjából egyformák vol­tak, héber felirattal, rajtuk nem egyszer csak egy jel emlékeztetett a meghalt sze­mélyére. A régebben nagy- rendben tartott, egyszerűsé­gükben is művészies hatású zsidótemetők ma már elha­nyagoltak. Hű tükre ez a hányatott sorsú nép (feleke­zet) sorsának. Számuk meg­csappant, nincs, aki gondoz­za a sírokat. A kaposvári temetőben is nyomon követhető az évszá­zadok története. Kaposvárra az 1700-as évek derekán te­lepültek be a zsidó csalá­dok. Kereskedéssel és ipar­ral foglalkoztak. Számuk 1810-ben még csak 30 fő volt. Templomuk akkor még nem volt, de bekerített temetőjük igen. Istentisz­teletre Toponárra jártak. Kaposváron 1834-ben szer­vezte meg a szentegyletet Kohn Tóbiás toponári rab­bi. Az első imaház a Vár utcában volt, a Malom-árok mellett. A zsidóknak városba való nagyobb számú betelepülé­sük 1840 után következett be. Hitközségi intézményeik számára abban az időben vásároltak telket a Berzse­nyi utcában; templomuk 1863-ban épült fel, később megnagyobbították. (Ké­pünk a lebontás előtti álla­potot mutatja.) Később már saját iskolájuk és szeretet- házuk is volt. Lélekszámúk is egyre nőtt; főleg a temp­lom körüli telkeket vásárol­ták meg, s ott építettek há­zakat. A többségtől eltérő szoká­saik, vallási elkülönültségük misztikus ködöt vont a zsi­dóság köré. Ez volt táptala­ja az időnként megnyilvánu­ló és mesterségesen szított antiszemitizmusnak. 1883- ban — a tiszaeszlári per ha­tására — Kaposváron is vol­tak zsidóellenes megmoz­dulások, de akkor még he­lyén volt a hatóság. A felekezet erőteljesen fejlődött. A zsidók Kapos­váron is a haladás képvise­lői voltak minden időben; tetemes részük volt az 1848- as szabadságharc anyagi alapjainak megteremtésé­ben. A kiegyezés után vi­szont — jól felfogott érdek­ből — a Deák-párt hívei lettek. Gyűjtésekkel, na­gyobb adományokkal segí­tették a város fejlődését. A megyeháza — ma múzeum — ablakait annak idején ők készítették el és üvegezték be. Jótékonykodásban min­dig az elsők voltak, hitük szerint: „Ne tudja meg az egyik kezed, hogy mit adott a másik.” A kereskedelem és az ipar erőteljes fejlesz­tése mellett jelentékeny ré­szük volt a különféle kultu­rális és jótékonysági egylet megalapításában. Freystäd­ler Antalnak, az Eszterházy- uradalom bérlőjének kezde­ményezésére és költségén épült fel Kaposváron a Má­ria Valéria árvaház és az első óvoda, amelyet Tar Csatár igazgatott. A város közéleti személyiségei, or­vosai és művészei között is sok volt a zsidó vallású. (Érdekességként jegyzem meg, hogy a feljegyzések szerint eddigi legöregebb kaposvári lakos is zsidó volt; Pollák Mihály, aki 1884 augusztusában halt meg, száztíz éves korában, mi­közben szivarra akart gyúj­tani.) A második világháború alatt zsidó vallású volt Ka­posvár lakosainak egytizede. Békeidőben nem volt kü­lönbség a vallások szerint ember és ember között; a különféle felekezetek papjai a megbékélés jegyében meg­hívták egymást ünnepsége­ikre is. Azután a józan ész helyett úrrá lett az őrület, hivatalos irányzattá vált az antiszemitizmus. Sárga csil­lag, gettó, internálás várt rájuk... Az elhurcolt há­romezer ember közül 2800 nem tért vissza. Nincs szó, amellyel le le­hetne írni a magyar, köz­tük a kaposvári zsidók szenvedéseit. A megmara- dottak fájdalmát tükrözi a vers: Ne sírj értünk anyánk, A föld olyan porhanyó, E föld most is a hazánk És benn nyugodni jó. ölelj, ölelj hát hű szívű hant Mind jó fiad, kit itt ölelsz alant. Füst Milán emlékezik rá­juk így Szózat a sírból cí­mű versével. Lévai József FAGYOS ADOK-VESZEK A még szokatlan fagytól és áraktól egyaránt elhűltek a tegnapi kaposvári hetipiac vásárlói. A kereslet-kínálat törvényének ellentmondva most is 3—3,50-et kértek a tojásért, pedig hegyekben állt. Kecsegtetőbbek voltak az élőbaromfi-árak. A fázós eladók már 160 forintért is szabadulni akartak kaka­saiktól, s egy testes -ka­csáért sem kértek többet 320—350 forintnál. Jóval drágább a konyhakész szár­nyas: egy vézna csirkét sem adtak 100 forint alatt. Eltűnt a zöldpaprika. Már a lecsóba való maradvá­nyokért is 30 forintot kér­tek. Paradicsom már csak primőrből volt, kilója 60— 70 forint. Az utóbbi áron kellette magát a kígyóuborka is. A karfiolban esett fagykárt is a vásárlók térítették meg, mikor 30 forintot fizettek ki­lójáért. Jobban megérte az árát a kelbimbó csomónként 5-ért. 14 forintért kelt el a kel. Burgonyát és főzőhagy­mát 14-ért, a lila csemegét 20—22-ért mérték. 110 forin­tért fogyott a fokhagyma. Jó üzlet megsavanyítani a 8 forintos fejes káposztát, s azután négyszer ennyit kér­ni kilójáért. 15—18 forintért tehettünk szert vegyes zöld­ségre, s 2 forint volt a hoz­zá való petrezselyem. A sze­gényes gombaválasztékból most is a 120-ra tartott sam­pinyon emelkedett ki. Ha igaz, hogy a dércsípte sütőtök a legfinomabb, ak­kor a most 5—6 forintért kí­nált gerezdek már valódi ínyencfalatok lehetnek. Szerény ízélményeket kí­nált á gyümölcspiac, ráadá­sul drágán. 30 forintot sze­rették vólna kapni a nas­polyáért, 40—50-et a sző­lőért. Szemrevalóbb volt a 20 forintos alma, s a szemen­ként fél kilót nyomó körte is, amelynek kilójáért 30 fo­rintot is fizettek. Igaz, most 260-ért is volt dióbél, a legtöbben azonban már a pucalássál sem ve­sződnek, mert héjasán is 100 forint az ára. Némi szeren­csével 160 forintért szerez- héttünk mákot. A fagyott őszi csokrok fi­gyelmesség helyett sértésnek is beillettek, így a gáláns le­gények inkább a szálanként 15—20 forintos szegfűt vet­ték. B. F. Mindkét halárudában a ponyt volt a legkelendőbb. A csarnokban azonban 10 forinttal olcsóbban, 85-ért árulták. Jó évet zárt a műanyagüzem Önállóan könnyebb KAPOSVÁRI TÖRTÉNITEK SALOM Piaci körkép

Next

/
Oldalképek
Tartalom