Somogyi Néplap, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-01 / 283. szám
Somogyi Néplap 1987. december 1., kedd SPORT Új szövetség, új feladatok Vasárnap tartotta alakuló közgyűlését a Magyar Természetbarát Szövetség. A féléves előkészületi időszak után — valamennyi megyében létrejöttek a természet- járó bizottságok —, megalakult az 548 tagegyesületet és 340 diáksportkört magába tömörítő új Magyar Természetbarát Szövetség. Szabó Imre főtitkár a választás után nyilatkozott terveiről az MTI munkatársának: — önálló lett a szövetség, a tagegyesületek önként csatlakoztak, ezentúl magunk gazdálkodunk — mondta a 34 éves főtitkár. — Az új szövetséget a demokratizmus, a nagyobb felelősségvállalás jellemzi. A hétfős apparátusnak * mintegy 10 millió forinttal kell ésszerűen bánni. Az összeg komoly előrelépés az előző évek pénzügyi lehetőségeihez. Március 1-jétől mint kinevezett főtitkár vett részt a szövetség átalakításában. Ezentúl már mint választott vezető tervezhet. — Közel 120 ezer természetbarát tevékenységét kell biztosítani — mondta. — A szövetség ezentúl nem irányít, ezt a feladatot a választmány látja el. Feladatunk az előkészítő munka, a tervezés, a feltételek kidolgozása és a menedzselés. A továbbiakban a választmány hoz döntéseket, határozatokat, erősíti meg vagy veti el az apparátus elképzeléseit. A közeljövőben dolgozzuk ki az új igazolvány érvényesítési módját, a természetbarát mozgalom szervezeti és működési szabályzatát. A meglevő együttműködési szerződéseket is felül kell vizsgálni. Milyen új elképzelésekkel segítik a természetjárókat? — Az első félévben szeretnénk kiváló minőségű termékeket bemutatni. Sátrak, hálózsákok, túrabakancsok és további sporteszközök gyártóival, forgalmazóival szervezünk találkozót. Tervünk, hogy az általunk kiválónak minősített termékek megkapják a szövetség emblémáját. Az új év eseményekben gazdag lesz. Június 1-jén Csillebércen rendezzük a Nemzetközi Barátság Találkozót, csehszlovák, lengyel, NDK-beli és hazai turisták részvételével. Jövőre ünnepli a budapesti természetbarát-mozgalom 100 éves jubileumát, 75 éves lesz a szövetség, és 50 esztendős a kéktúra mozgalom — fejezte be Szabó Imre. Úttörők két versenye Kaposváron Két rangos versenynek volt a hétvégén színhelye Kaposvár. Az úttörő-olimpia területi döntőire, és egy ugyancsak területi szintű úttörő A korcsoportos versenyre került sor. A somogyi dobogós helyezettek a következők voltak (egyesületjelölés nélkül a Kaposvári Dózsa versenyzői) : Területi úttörő-olimpia (8 egyesület 87 versenyző): Totónyeremények A Sportfogadási- és Lottóigazgatóság közlése szerint a 48. heti totónyeremények, az illeték levonása után a következők: 13 plusz 1 találatos szelvénye 16 fogadónak volt, nyereményük egyenként 307 738 forint, a 13-asok 150 729, a 12-esek 4762, a llesek 496, a 10-esek 127 forintot nyertek. BAJNOKI TÁBLÁZATOK Kosárlabda NB I, B-csoport, férfiak: 33 kg: 1. Takács. 37 kg: 1. Gordon. 41 kg: 1. Köcski. 45 kg: 3. Bulka (Marcali). 55 kg: 1. Homa. 60 kg: 3. Győrfi. 66 kg: 1. Teli. A győztesek bejutottak a december 18-án Budapesten sorra kerülő országos döntőbe. Területi úttörőverseny, 11—12 évesek: 29 kg: 1. Somogy vári (Marcali). 2. Huber, 3. Darázs (Marcali). 33 kg: 1. Liktor, 2. Pellér- di, 3. Szilágyi. 37 kg: 1. Király, 2. Csiker, 3. Lapat. 41 kg: 1. Rácz, 2. György (Marcali), 3. Machlik. 45 kg: 1. Szabolcs, 2. Lantos (Marcali). 50 kg: 1. Varga, 2. Horváth Sz., 3. Tánczos. 60 kg: 2. Temesfalvi (Marcali). Felvételünkön a területi úttörő-olimpia 33 kg-os súlycsoportjának győztese: Takács lábkiemeléssel ér el pontot a szigetvári Kiss ellen. A labdarúgó EB hét selejtező csoportjából hat válogatott már biztosította helyét a jövő júniusi, az NSZK-ban sorra kerülő döntőben. Gyakorlatilag formalitás az 5. csoport három záró találkozója, hiszen Hollandia továbbjutása csaknem biztosra vehető. Szerdán az Üllői úton 17.30 órakor (játékvezető a román Petrescu) Magyarország Ciprust fogadja, és ezzel befejezi az 1986—88-as Európa-bajnokságot. December 9-én Ciprus Hollandiába látogat. Megismétlik az október 28-án Rotterdamban lebonyolított íi:0-ás találkozót (a hollandok győztek), majd 16-án Alexandrúpoliszban Görögország lép pályára a hollandok ellen. A csoport Jelenlegi állása: 1. Hollandia 6 4 t — 8- 1 10 2. Görögország 7 4 12 12-10 S 3. Lengyelorsz. 8 3 2 3 9-lí 8 4. Magyarorsz. 7 3—4 12-11 6 5. Ciprus S — 1 5 3-11 1 Őszi-tavaszi rendszer Megváltoztatják a magyar kézilabda-bajnokság kiírását, a tavaszi—őszi rendszeriről áttérnek az őszi— tavaszira. A bajnokság szeptemberben kezdődik, és a következő esztendő júniusáig tart. Az 1988 februárjában rajtoló tavaszi idény májusig tart. Kosárlabda NB II Rangadón nyert a Sió ÁG Medosz—Pécsi Postás 82:72 (41:39) Siófok, Foki-hegyi iskola, 300 néző. Sió ÁG: Antal (14), Pál- völgyi (18), Kersák (4), Győrfi (18), Kerekes (14). Csere: Juhos (9), Nagy (3), Kasza (2). Edző: Vojtkó Pál. Idegesen kezdett mindkét csapat a fontos mérkőzésen, nagy hibaszázalékkal dobtak a játékosok, így a tizenegyedik percben még mindig csak 13:12 volt az állás. A szünetig ezután felváltva vezettek az együttesek. A második húsz perSió ÁG Medosz cet a. hazaiak kezdték jobban, s a hatodik percben már tíz ponttal vezettek. Ez a hátrány túl nagynak bizonyult a pécsieknek, s hiába állt még rendelkezésükre bőven játékidő, nem tudtak fordítani a jól játszó hazaiak ellen. Ezzel a győzelemmel a Sió ÁG Medosz második helye biztosítottnak látszik. A csapatból Antal, Páivölgyi, Győrfi és Kerekes játéka emelkedett az átlag fölé. A következő találkozó ismét nagy küzdelmet ígér, mert a siófokiak a tavaly még NB I-es Álba Régia Építők otthonába látogatnak. 1. SAÉV 6 1 685-628 13 2. Pécs 5 2 712-669 12 3. Dombóvár 5 1 582-544 11 4. D. Kőolaj 4 3 641-625 11 5. H. Táncsics 3 4 716-737 10 6. Sopron 3 4 611-643 10 7. Atomerőmű 3 3 517-524 9 8. Ganz-Mávag 2 5 588-610 9 9. Kecskemét 1 5 513-544 7 10. Szolnok 1 5 510-551 7 Röplabda NB I, férfiak: 1. Csepel 2. Tungsram 3. Ü. Dózsa 4. Kecskemét 5. Malév SC 6. Vasas 7. Szeged SC 8. Szolnok 9. Dunaújváros 10. ZTE 11. NYVSSC 12. Bp. Honvéd 13. BKV Előre 14. Veszprém 15. Kapos V. 18 17 1 51:12 55 18 16 2 50:17 34 18 15 3 50:15 33 17 14 3 48:19 31 18 13 5 45:23 31 18 10 8 35:31 28 18 10 8 37:36 28 18 9 9 32:32 27 18 8 10 30:33 26 18 8 10 30:34 26 18 7 11 27:41 25 18 6 12 23:42 24 17 5 12 24:39 22 18 3 15 17:47 21 18 2 16 20:50 20 TEKE NB II Kaposméröi S.—Bp. Postás 6:2 (2479:2413) Biztosan tartotta itthon a két bajnoki pontot a ka- posmérői együttes. Már az első pár után jelentős előnyt szerzett, s ezt a vendégek nem tudták ledolgozni. Pontszerzők: Horváth, Hász, Mucsi, Székelyi és a csapat. A kaposméröi eredmények: Horváth 436, Hász 434, Mucsi 417, Székelyi 414, Szemes 393, ifj. Horváth 385. Az őszi szereplés hazai pályán ezzel véget ért, még egy találkozó van hátra, melyet a listavezető Dunaújváros otthonában játszanak a mérőiek jövő vasárnap. Országos labdarúgóbajnokságok Ifjúsági mérkőzés Dunaújváros—K. Rákóczi 4-0 (1-0) Serdülő mérkőzés K. Rákóczi—Dunaújváros 1-1 (0-0) G.: Hortobágyi. Röplabda NB II Csak a tabiak nyertek Holnap — Ciprus ellen A papírforma azt ígéri, hogy a hollandok simán verik Ciprust, nyugodtan utazhatnak Hellászba. Ott jelentések szerint jobbára 18 éven aluli játékosokból ősz-- szeállított görög válogatott várja őket. Magyarország negyedik hivatalos mérkőzésén lép fel Ciprus ellen. Az eddigi 270 percben — valamennyi tétmérkőzés volt — mindössze egy gólt kapott a magyar védelem. Az eddigi magyar—ciprusi találkozók eredménylistája: 1. 1984. november 17., vb- seleUező, Limasszol: — 2:1 (0:1). 2. 1985. április 3., vb-selejtező, Népstadion: — 2:0 (1:0) 3. 1987. február 8., EB-se- lejtező, Nicosia: — 1:0 (0:0). A szerdai két pont esélyese egyértelműen a magyar csapat. Déiári Lajos erről így nyilatkozott az MTI-nek: — Februárban nem játszottam Cipruson, mert operációm után csak lábadoztam. A videofelvételt láttam, s állítom, hogy köny- nyű 90 perc elé nézünk. Nem érzem túl jól magam. Napok óta influenzásán játszom, várom már a téli szünetet. Ha az első félidőben rúgunk gólt, akkor nagyon megverjük Ciprust. Tehát: vagy 1:0, vagy 5:0 — mindenképpen nyerünk. Kél férfi páros játszhat az olimpiai selejtezőn Néhány héttel ezelőtt tel- ’ jes bizonytalanság előzte ' meg az asztaliteniszezők európai egyéni olimpiai selejtezőjét. Csak az utolsó pillanatban dőlt el, hogy kik játszhatnak a 11 helyért. December 19-20-án Bécsben (a párosok selejtezője következik. Ezzel kapcsolatban is még akadnak nyitott kérdések. — Eredetileg úgy volt, hogy országonként csak egy- egy férfipáros indulhat a selejtezőkön, de Juan Antonio Samaranch NOB-elnök és Ichiro Ogimura, a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség elnöke a múlt heti tanácskozáson változtatott a kiíráson — mondta Rudolf Sporrer, az európai unió technikai bizottságának vezetője. — Ennek értelmében országonként két páros is indulhat, de mindegyikben az egyik játékosnak már az egyéniben kvalifikálnia kellett magát. Így elképzeléseink szerint 16—18 páros szerepel majd, s mérkőzik a 10 helyért. Ezek szerint az olimpián is országonként két férfipáros indulhat? — Erről még nincs döntés, várjuk a NOB decemberben esedékes ülésének határozatát. Amennyiben csak egy páros szerepelhet Szöulban, a selejtezőből- esetleg túljutott másodikak kiesnek, helyükre mások lépnek előre. Mi a helyzet a női párosokkal ? — Nem történt változtatás. tehát országonként csak egy-egy állhat asztalhoz a selejtezőkön. Feltétel: mind a két játékosnak az egyéniben már jogosultnak kell lenni a részvételre. így hat kettős versenghet az öt olimpiái helyért. A hír vétele után Horváth Tibor, a magyar szövetség főtitkára a következőket mondta az MTI munkatársának : — A döntéssel új helyzet állt elő, hiszen Klampár és Harczi egyaránt indulhat más-más társsal. A két páros összetételéről a szövetség rövidesen dönt. Emlékeztetőül : általában a Klampár—Kriston és a Harczi—Somosi kettősök szerepeltek az utóbbi hónapok versenyein. Újabb botrány a pályán Röplabda NB I, nők: 1. Tungsram 14 14 — 42: 3 28 2. Ú. Dózsa 14 14 — 42: 9 28 3. BVSC 14 12 2 38:11 26 4. Vasas 14 12 2 36:11 26 5. Eger SE 14 10 4 32:21 24 6. Alba V. 14 8 6 31:22 22 7. Hungalu 14 8 6 26:20 22 8. DMVSC 14 8 6 25:23 22 9. Bp. Spart. 14 5 9 21:32 19 10. D.-varsány 14 4 10 20:32 18 11. Ganz Dán. 12 5 7 19-25 17 12. Dutép SC 14 3 11 19:33 17 13. BSE 14 2 12 12:38 16 14. Szolnok 14 2 12 8:37 16 15. Kaposvár 12 3 9 14:29 15 16. Szeged 14 — 14 3:42 14 Elmaradt mérkőzések: Kaposvári V. Izzó—Ganz Danubius, december 4., ill., december 6. Férfimérkőzések: Tab—Kővágóőrs 3:2 (—9, —11, 12, 5, 12) Tab: Szabó, Gyürke, Horváth, Csizmadia, Orbán, Barczi. Csere: Sági, Lukács. Edző: Csizmadia Nándor. Látványos, közönségcsalo- gató mérkőzésen a jobb erőnléttel rendelkező hazaiak 0:2-ről fordítottak, s végül 98 perces csatában megszerezték a győzelmet. Jó: az egész csapat. Tab ifi—Kővágóőrs ifi 3:0 Győri Dózsa—K. Építők 3:1 (15, —8, 11, 6) K. Építők: Török, Horváth, Agócs, Méng, Torma, Bogár. Csere: Fegyveres, Balogh, Németh II., Németh III. Edző: Török Tamás. A bajnokság végi fáradtság jegyei ütköztek ki ezen a találkozón a kaposvári játékosokon, s a mindvégig küzdelmes és színvonalas mérkőzésen elszenvedték második vereségüket. Jók: Agócs (a mezőny legjobbja), Horváth. Győri Dózsa ifi—K. Építők ifi 3:1 Női mérkőzés: Győri Dózsa—Kasi 3:0 (11, 13, 12) Kasi: Romi, Rúzsa, Monok, Valek, Varga, Zalavári. Csere: Sasvári, Ág falvi, Léniái. Edző: Kökényesy Péter. A továbbra is tartalékosán felálló kaposvári lányok nem bírtak a hazai pálya minden előnyét élvező győriekkel. A közönség szép labdamenetekkel tarkított találkozót, jó támadójátékot, egyenlő erők küzdelmét láthatta. Győri Dózsa ifi—Kasi ifi 3:2. Az elmúlt hétvégén a magyar NB I mezőnye már pihent. így a labdarúgást kedvelők figyelme Európa más országainak bajnoki küzdelmei felé fordult. Sajnos, Edinburgh-val újabb város iratkozott fel a labdarúgóbotrányairól hírhedtek közé. A Hibernian— Celtic skót bajnoki találkozó második félidejében egy különleges, a könnyfakasztónál veszélyesebb gázt tartalmazó palackot dobtak az egyik szektorba. Pánik tört ki, százak kerestek menedéket a gyepen. A találkozót félbe kellett szakítani. Miután a mentők 45 sérültet kórházba szállítottak, és helyreállt a rend, a Celtic 1:0 arányban megnyerte a mérkőzést. Skócia sportminisztere, Michael Forsyth felkérte a rendőrséget, hogy alaposan v vizsgálja ki az ügyet. A vizsgálat megkezdődött. Jelenleg a videofelvételeket tanulmányozzák a rendőrök. Annyi kiderült, hogy a Cel- tic-szurkolók által elfoglalt szektorból repült a palack a Hibernian-rajongók közé.