Somogyi Néplap, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-22 / 301. szám
1967. december 22., kedd Somogyi Néplap 3 TEHETNEK RÓLA? Minden településnek van belső magja és van perem- területe. Nálunk, talán éppen fejlődési egyenetlenségek miatt, koncepció híján vagy egyszerűen csak „mert még nem értük utol magunkat”, de rendszerint éles különbségek vannak a kettő között. A nagyvárosokban például a városközpontra még csak-csak jut figyelem és pénz, születnek a karbantartásra, fejlesztésre tervek, és jut hozzá elégséges akarat. Mondom általában, mert bizony az elmúlt években azért jócskán akadt szerte az országban lerobbant vagy csak elhanyagolt városmag. Hát akkor a város peremén! A perem perem marad, még akkor is, ha a dobozházak, alvóvárosok oda is kerülnek, vagyis a küllem legalább is nem lepusztult. Am hogy a szélen lakni, élni mennyire meghatározó lehet egy ember megítélésében, társadalmi megbecsültségében, ez faluhelyen sokkal tisztábban, lemeztelenítet- tebben látható. A falu végén- szélón lakni, élni még ma is sokfelé lebecsült dolog. Talán azért is, mert működik még a múltból az emberek fejében a faluvég rangon alulisága. A szegénység szimbóluma volt, s nem elég néhány évtized a megváltoztatására — még kevésbé elég a megszüntetésére. A szegénység fogalma tehát nemegyszer tovább él akaratunktól függetlenül is. Minderről azért kell ilyen megközelítésből is beszélni, mert a felszabadulás óta eltelt négy évtized a hajdani szegénységet, legalábbis lényegét tekintve, eltörölte. Sokáig állandóan ébren tartott program volt a társadalmi egyenlőtlenség, a társadalmi különbségek megszüntetése. Az állam ezt eltökélte, intézkedések sorával segítette. Így tehát kialakult az itt élők tudatában egy kissé torz gondolat: aki mégis' szegény, aki nem boldogul, például rosszul vagy elhanyagoltan öltözött, akinek nem elégséges a család eltartására a kereset, az maga tehet erről, az bűnösen felelőtlen vagy könnyelmű, azt szigorú szabályokkal kell késztetni vagy kényszeríteni más magatartásra. Veszélyes gondolat, nyugtalanító álláspont ez. Táptalaja a hozzánk, a többséghez nem hasonlító, hasonuló, számunkra valamiért idegenül nem tetsző emberekkel szembeni előítéletnek. Jó ezt tudnunk és szembenéznünk vele, különösen az utóbbi években. Az ország, a gazdaság helyzete, sokakat hozhat nehéz helyzetbe. Az alacsony képzettségűek vagy éppen hiányosan iskolázottak — legyen bármi is ennek hátterében: elrontott családi élet. betegség, züllött környezet, immorális magatartás — jelöltjei vagy máris érintettjei az elszegényedésnek. A kérdés föltétele: tehetnek róla? — tehát nagyon is időszerű. Megválaszolása azonban közel sem egyszerű. Nem tudunk eleget például a társadalom napjainkban folyó és egyre gyorsuló étrétegződéséről. Sejtenai sejtjük: ma mást vagy másképpen kell érteni azon, ha valaki a statisztikai kategória szerint mondjuk mezőgazda- sági fizikai foglalkoztatott. Mi is ez? Paraszt — a hagyományos megjelöléssel —, aki a földet, mondjuk a téesz kertészetében műveli? Vagy inkább a gépállomás műhelyében traktort, esetleg amerikai kukoricakombájnt szerel? Vagy ki is ma a munkás? A számítógép vezérelte forgácsoló-megmunkáló központ kezelője vagy a nyakig mindig olajos autószerelő, esetleg a írógépműszerész? Legalább ilyen bonyolult annak eldöntése, megítélése, hogy ki miért és hogyan boldogul, illetve nem boldogul az életben. Azt már tudjuk, hogy minden elhatározás, terv, szándék ellenére vagy éppen az olykor hibás szemlélet hatására a hátrányos helyzet újratermelődött. Az alacsony iskolázottságú családok gyermekeinek sokszoros esélyük van arra, hogy maguk is hiányosan képzettek legyenek. Például az ipar fejlesztésének időszakában, különösen ennek az időszaknak a végén a községekből a városba települő családok gyermekei sem lakókörnyezetben, sem szülői segítségben nem kapták meg azt, amit „őshonos” társaik többsége. A hiányos képzettség s így a pályakezdés és beilleszkedés nehézsége öröklődött. Ráadásul erre sokáig az oktatás sem figyelt föl, maga is erősítette. Hasonlóképpen sújthatott egyéneket vagy családok egész sorát is egy-egy gazdaságilag elmaradott térségAz ünnepek előtt már nem bolygatják meg Megújul a kaposvári tv-átjátsxó Megújul a sok panaszraherék. Az idő nagy részéokot adó kaposvári tévéátjátszó adó. A legtöbben úgy tudták — mivel a híradások is ezt tartalmazták —, hogy még az idén módosul az adás. Műszaki és egyéb okok miatt azonban az ünnepek előtt már nem bolygatják meg a rendet. Horváth Attilától, a vezeték nélküli távközlési felügyelőség pécsi vezetőjétől kérdeztük: mi lesz a sorsa az adónak? — A jövő év elején a hetes „csatornáról” a negyvenesre kerü át a kaposvári körzetben a magyar tévé egyes programja. Ez természetesen módosítja a vételt, ám nem mindenütt egyformán. Lesz olyan hely a városban és környékén, ahol át kell forgatni az antennákat, lesz olyan, ahol esetleg új antennára is szükség lesz; előfordulhat, hogy nem kell mást tenni, csak áthangolni a tévét. A nagyközösségi rendszerekbe bekötött lakótelepi lakásokban természetesen csak ez utóbbi teendő vár az emberekre. Több panaszról tudunk, egy részük valóban az adó bizonytalan működése miatt jogosan érint bennünket. Ezek a panaszok megszűnnek majd, s a jövő év elejétől minden hazai és külföldi adás — amely kellő erősségű — fogható lesz a városban és környékén. — Mi garantálja, hogy az új berendezés biztonságosabban működik? — Elsősorban az, hogy a korábbinál hatékonyabb, elektronikus hibaészlelő rendszert építünk be; a gyors észlelés biztosítja, hogy a javítás is gyorsan megtörténjék. — A Petőfi rádió műsorát középhullámon sugárzó új marcali adóval sem volt tökéletesen elégedett a közönség. Lesz-e javulás? — A garanciális időszakban volt néhány kimaradás, részben azért is, mert garanciális ellenőrzést, illetve javítást végezték a szakemben azonban eddig is jól működött az adó, ezután pedig még nagyobb lesz a biztonság, hiszen minden garanciális javítást elvégeztek, s normális üzemben sugároz a marcali berendezés. — A tévéműsorokra visz- szatérve: közérdeklődés kísérte a hírt, hogy nemsokára vehetők lesznek a műsorszóró műholdak adásai. E téren tervez-e a posta új szolgáltatást? — A régebbi távközlési műholdak adása háromméteres parabolaantennával vehető, ez a nemzetközi egyezmények miatt a posta engedélyéhez kötött dolog. Budapesten és Pécsett már működik ilyen rendszer. A műsorszóró műholdak esetében más a helyzet: ezek adásának vételéhez semmiféle engedély sem kell, csupán egy 60—150 centis parabolaantenna és a hozzá tartozó berendezések. Veheti egy-egy család is a műsort, ha van rá pénze, hogy fölszerelkezzék a berendezésekkel, de rákapcsolható az adás a nagyközösségi rendszerekre is; ki-ki kedve és pénze szerint azt csinál, amit akar. A posta — a rendelkezésére álló műszaki tapasztalatok birtokában — tanácsot adhat, esetleg szerelési szolgáltatást is végezhet majd, de e téren még nincs kikristályosodott tervünk. — Az országban sok helyütt, újabban Budapesten is nézhetik az emberek a Szovjet Televízió műsorát. Többek között a sportkedvelők örülnek ennek, hiszen igen színvonalas jégkorong- mérkőzéseket, kosárlabda- meccseket és egyéb sport- eseményeket láthatnak. A kaposváriak számíthatnak-e ilyen élményre? — Tervünk még nincs, de a későbbiékben nem lehetetlen, hogy eljusson Kaposvárra és környékére is a szovjet tévé műsora. Budapesten egyelőre kísérleti jelleggel a szovjet egyes programot sugározza a posta az UHF-sávban. A tapasztalatok ott kedvezőek. L. P. ben a munkaalkalom és a szakirányú foglalkoztatottság hiánya. Tehet arról az a — mondjuk — bodrogközi vagy viharsarki kis településbe született fiatal, ha a család anyagi tehetségéből nem futotta, hogy nyolc évnél tovább iskoláztassa? Tehet-e róla az a cigányfiú, akinek a szülei iskolázatlanságuk miatt alkalmi munkákon tengődve s a társadalom követelményeinek tudatában nem lévén nem szorgalmazták gyerkőcük szakma- vagy pláne diplomaszerzését, s így most a legény talán majd az elsők közt kerül az utcára, ha leépítés lesz a gyárban? S ahol a szülők életvitele, italozó életmódja ugyan időben ismertté vált, s a gyermekről az állam igyekezett gondoskodni? Hogy milyen eredménnyel, ezt is érdemes volna firtatni. De föltehető a kérdés akkor is, amikor az őket befogadni nem akaró település a falu szélén tartja a megtelepedő cigánycsaládokat. Tehetnek róla? A kérdés időszerű. Az önfelelősség és kiszorultság összemosása legalább olyan veszélyes, mint az egyén felelősségének félresöprése vagy annak tagadása. Ezért is jogos a kétség, hogy a segélyezés, az ilyen célú keretek esetleges növelése önmagában elégsé- ges-e? Hogy az átképzési tervek alapján az elégséges iskolázottság híján kilógók és családjuk sorsa egyszerűen rendezhető-e? És mit segít a konfliktus feloldásán, a jövő átformálásán az ujjal való rámutatás: te tehetsz szóla! A felmérések szerint a lakosság többsége, körülbelül a kétharmada az átlagos keresetűek és életvite- lűek közé tartozik. De nő a távolság, a különbség a két szélső pont, a tehetősebbek és a lemaradók között. Az alsó szélen sodródóknak nem nagyon kedveznek a következő évek. A szélen tartó, elítélő magatartásnak a megakadályozása azonban n em gazdasági kérdés. Vagy elsősorban nem az. Ne szégyelljük föltenni a kérdést: tehetnek róla? A magyarázat még ezután is alapos töprengést, elemzést és kö'ültekin- tést kíván. E három együtt pedig türelmet: az értelem kemény valutáját. Rege Sándor Nagyberkitől Kilitiig r _ r i r előtt előszámolás Ritkán volt rá példa a termelőszövetkezetek történetében: a zárszámadások „előestéjén” majdhogynem több szó esik a következő év gazdálkodásának várható alakulásáról, mint a tárgyév zárásáról. Pontosabban: a két évet minden eddiginél szorosabb összefüggésbe hozzák: nem ejtenek szót 1987-ről úgy, hogy ne utalnának 1988-ra. Legutóbb a mennyei, a ta- bi, a nagybajomi, a kéthe- lyi, a nagyberki, a barcsi termelőszövetkezeti elnöknek, a kutasi meg a bala- tonkiiliti téesz főkönyvelőjének és másoknak a véleményét hallottam egy rendezvényen arról: hogyan, milyen módszerekkel lehetne célhoz vezető útra irányítani a közös gazdaságok szekerét. Az „egy csokorba szedett” megállapítások közös vonása: bármit tesznek is a téeszek, csak akkor hozza meg a várt sikert, ha a partnerek is korrekt módon értelmezik a kapcsolatokat, s a kölcsönös előnyök és érdekek szellemében munkálkodnak. Jó néhány somogyi termelőszövetkezet kritikus helyzetbe kerül jövőre — ez nem titok, számolnak is vele a közvetlenül érintettek és azok a szervezetek, amelyeknek a hatósági felügyelet vagy az érdekképviselet a feladata. Nem rejtik véka alá — miközben a lehető legjobbnak ígérkező megoldásokat keresik —, hogy a legutóbbi nehéz éveket még nehezebbek követik, és azt sem, hogy kapkodással éppúgy nem lehet a jó útra lelni, mint a „le- bénulás&al”. Nehéz vitatkozni azzal a szövetkezeti vezetővel — mert igaza van —, aki azt mondja: Somogy mezőgazdasága már „ráállt” a megyénkben lehetséges legjobb termelésszerkezetre, s arról mozdulni már csak aprókat lépve lehet. Ám ezek oz apró mozdulások is sokat jelenthetnek, és a kialakított — bevált — termelésszerkezeten belül is van mód „elcsípni” valamit a költségekből, optimális hozamokkal növelni a bevételeket. S itt nő meg .a partnerek jelentősége. Azoké a cégeké, amelyek termékeket — gépeket és alkatrészeket, műtrágyát és növényvédő szereket, vetőmagvakat s egyebeket — adnak a téeszek- nek, illetve termelvényeket vesznek át tőlük: tejet, húst, gabonát, zöldségféléket és gyümölcsöt vagy éppen az alaptevékenységen kívüli termelés produktumait. Ahhoz, hogy elegendő és jó minőségű áru kerülhessen ki a téeszekből, elengedhetetlen, hogy az előállításhoz nélkülözhetetlen anyagok is idejében, jó minőségben és elegendő mennyiségben rendelkezésre álljanak. Ha ez nem így történik, hiába emelkedik például a vágósertés, a tej, a takarmány- gabonák felvásárlási ára, az előállításhoz szükséges anyagok, eszközök és berendezések akadozó ellátása béklyózza az üzemi igyekezetét. A termelőszövetkezetek számolnak. Somogybán a becslések szerint — mérlegelve az eredményt növelő, illetve csökkentő intézkedések jövő év,i várható hatását — megközelítőleg 200 millió forintos egyenleg kerekedik ki mínusz előjellel. De csak akkor, ha a téeszek nem mozdulnak semmilyen irányban, és 1988-ban is az eddig kitaposott csapáson haladnak. Horváth László, a nagybajami Lenin Tsz elnöke mondta: bátrabban kell lépni az ismert lehetőségek keretei között. Ha jól meggondoljuk, ezek a keretek talán nem is annyira szűkek, mint amilyennek az első pillanatban látszanak ... H. F. Az ideológiai munka időszerű kérdéseiről A Pártélet decemberi száma közzéteszi annak az előadói beszédnek a szerkesztett változatát, amelyet Be- recz János, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára mondott a Központi Bizottság 1987. november 11-i ülésén. Amikor a Központi Bizottság 1986. márciusában megtárgyalta a párt kádermunkáját, határozatot hozott a Központi Bizottság mellett működő káderpolitikai bizottság létrehozásáról. A bizottság a közelmúltban átfogóan értékelte az első kérdéskörrel kapcsolatos tapasztalatokat, elemezte, miként válnak valóra a párt kádermunkájában az 1986. márciusi határozat céljai. Lukács János, a Központi Bizottság titkára összegezi a vizsgálódás tapasztalatait, közreadja a következtetéseket. A kormányzati tevékenység továbbfejlesztésének alapozó munkálatai 1985. februárjában kezdődtek meg. Raft Miklós, a Minisztertanács Titkárságának vezetője megvilágítja az erre vonatkozó fejlesztési törekvéseket. A Központi Fizikai Kutatóintézet, illetve a Finommechanikai és Elektronikai Műszergyártó Szövetkezet közösen fejlesztette ki azt a robotot, amely iskolai oktatásra alkalmas. A mini robot mindenben hasonlít a nagyobb típusúra, programozható és bármilyen számítógéphez csatlakoztatható. Gyártását a FOK-GYEM szövetkezet kezdte el; az idén 10 darab készült el a kis automatából A közgazdasági vizsgálatok szerint hazánkban sem az extenzív, sem az intenzív munkaidő-kihasználás nem tekinthető kielégítőnek. A ledolgozott hivatalos munkaórák számát egy főre lebontva, lemaradtunk a fejlett tőkés országoktól is, továbbá a kimutatott munkaórák alatt sem érjük el azt a teljesítményt — alapvetően szervezési, munkafegyelmi problémák miatt —, amely jelenlegi gazdasági helyzetünkben szükséges és elengedhetetlen. Bukta László, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökhelyettese elemzi a munkaerőgazdálkodás helyzetét, felvázolja az aktuális feladatokat. Kilényi Géza azt a kérdést boncolgatja, kaphat-e jogorvoslást az az állampolgár, aki úgy véli, hogy az ügyében hozott államigazgatási határozat az alkotmányban biztosított vagy más alapvető személyi, családi és vagyoni jogát megvonja vagy korlátozza. A cikkíró azt indítványozza, hogy a kivételek esetében kizárólag az Országgyűlés dönthessen. Az elmúlt évtizedben a fogyasztói árak fokozatosan és folyamatosan emelkednek. Mi várható az ármozgások fékezésében? Mit kell tennünk, hogy a folyamatokat társadalmilag is elfogadható keretek között tartsuk? A szerkesztőség szakemberek részvételével kerekasztal- beszélgetést rendezett ezekről a kérdésekről. Az eszmecserét Lakos Sándor, a Pártélet főszerkesztője vezette.
