Somogyi Néplap, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-17 / 297. szám
TÓTH JÁNOS ÁTFOGÓ LÁTOGATÁSA MARCALIBAN 1987. december 17., csütörtök SOMOGYI NÉPLAP 5 Az ideológia és a gyakorlat kapcsolata Kedd reggelre a Marcali környéki dombok felöltötték fehér süvegüket. Tapsony- ban ilyen szép télben kezdődött Tóth Jánosnak, a megyei pártbizottság titkárának munkalátogatása, amelyen részt vettek: Rostás Károly, Gerse Lászlóné, Ujj Imre és Király István, a megyei pártbizottság tagjai is. A Medicor tapsonyi röntgenüzemében ár. Grübl László, a marcali városi pártbizottság első titkára köszöntötte a vendégeket, Barka József igazgató pedig ismertette az eredményes esztendőt záró gyáregység gazdálkodását. Tervüket a karácsonyi ünnepekre teljesítik. A kétszázharmincnyolc embert foglalkoztató gyáregységben a fizikaiak átlag- keresete hatvanháromezer, az alkalmazottaké kilenc- venháromezer forint lesz az idén. Az esztergályosok tíz- tizenkétezer forintot visznek haza. A gyáregység igazgatója a részletekre is ügyelt, tájékoztatójában. Elmondta, az esztergályosok új gépeken dolgoznak ugyan, de próbára teszik az embert. Jövőre is az ideihez hasonló, kiegyensúlyozott termelésre számítanak a tapsonyi Medicor-telepen. — A régi módszerekkel nem lehet elérni ezt — mondta az igazgató. — A Medicor 1988-tól új rendszerben kíván dolgozni. A részvénytársasági forma bevezetésére reális lehetőség a külföldi tőke bevonására: a Siemens cég máris nagy érdeklődést tanúsít a röntgengépek iránt. Az emberi tényezők szerepét a termelésben kellően rangsorolta a telep vezetője. A munkahely párttitkára, Pál József az ötvenkét tagot számláló alapszervezet belső életét villantotta föl, szólt a párttagkönyv-cserét megelőző személyes beszélgetések tapasztalatairól is. Puha József községi párttitkárnak a testületi munka önállóságát és hatékonyságát példázó beszámolója szólt arról is, hogy miként fejlődött a település és környéke. Sportpálya létesült az iskolában, új tornaterem, bevezették a számítógépes oktatást, felújították az orvosi rendelőket. Javult a közlekedés, s ebben nagy szerepe van a Medicor buszainak is. A termelőszövetkezet jövőre új melléküzem- ágat indít, ahol ^gittet állítanak elő. A kérdések sokféleségéből néhány jellemző: a tapsonyi röntgenüzem a bérezés korszerűsítése mellett foglalt állást. A fő munkaidő rangját vissza kell állítani. Tóth János, a megyei párt- bizottság titkára az üzemlátogatással egybekötött tapasztalatokat összegezve elismerően szólt a tapsonyi röntgenüzem dolgozóinak eredményes munkájáról megállapítva azt is, hogy a tömegpolitikai munka a gazdálkodást segíti. — Húsz éve nem jártam itt — köszöntötte ismerősként Ott Györgyöt, a sző- csénypusztai erdőgazdasági szakmunkásképző igazgatóját Tóth János. Az erdőgazdasági szakmunkásképző az elmúlt évben sokat gyarapodott: elkészült a korszerű konyha és étterem. A fejlesztési feladatok azonban változatlanul számottevők. A fiatalok képzése mellett jelentős feladat a betanított munkások szakképzése, és továbbképzése. Az elavult géppark felújítása, a kollégium bővítése több millió <o- rintba kerül. A helyi kezdeményezésből és a terveket tetté formáló összefogásból sohasem volt hiány Sző- csénypusztán. Építik már a tornacsarnokot, és a nyáron idegenforgalommal is foglalkozni kívánnak. A szőcsény- pusztai pedagógusok nyolcvan százaléka párttag — mondta Bogár László párttitkár: politizáló közösség, a fiatalok nevelésére nagy gondot fordítanak. — Még a szőcsénypusztai gyerekek is kollégisták — mondták örömmel, s részletekbe menő beszélgetés kezdődött az ifjúság nevelésének fontos feladatairól. Marcaliban, a városi párt- bizottság épületében a megyei pártbizottság titkárát alapszervezeti titkárok, propagandisták várták. Ideológiai kérdésekről folyt itt gondolatokban gazdag beszélgetés. Többen mondták el, az ideológiai kérdésekkel korábban kellett volna már foglalkoznia az MSZMP Központi Bizottságának. Most mindenképpen szükség völt erre. A résztvevők a dokumentumok alapján érintették az ideológia több területét közvetítve környezetük véleményét is. Itt is foglalkoztak a fő munkaidőben végzett teljesítmény jobb elismerésével, és fölvetették a gmk-k tapasztalatait. Egyetértettek a szocialista demokrácia továbbfejlesztésének szükségességével, az érdekviszonyok és az értékrend föltárásával. A vita most új gondolatokat is érlel. Az egyik pedagógus így fogalmazott: alkosson új, egyedi értékeket az iskola. Sok szó esett a család és az iskola nevelő szerepéről is. Tóth János a hosszúra nyúlt munkalátogatás befejezéseként szólt hozzá a vitához. Az ideológia és a gyakorlat következetes * szembesítését emelte ki a megyei pártbizottság titkára a vélemények Összegezésekor. H. B Gölle krónikája A tiszteletpéldány megkülönböztetett figyelmet érdemel, ha küldője személyes kötődését is kifejezésre juttatja. A dedikáció mellé másfél oldalnyi gépelt levelet kaptam Bodó Imrétől, a Gölle község krónikája első kötetének írójától. Emlékeztetett: tíz éve beszélgettünk gyűjtőmunkájáról, a Somogyi Néplapban be is számoltam levéltári találkozásunkról. Az őirvezető meleghangú levele ugyan személyesnek tekinthető, közreadása mégsem sért levéltitkot, mert megtudjuk belőle, hogy a katonai szolgálat teljesítése után miként alakult a szülőföld kutatójának élete. Sajnos, már nem találjuk Göllében; a közeli városban talált munkát a növényvédelem és agrokémia területén. Ám szíve visszahúzza Göl- 4be, s mint írja, készül már a krónika második kötete is. Kétgyerekes, boldog családapa — tudatta velem, s még azt is, hogy sok hozzátartozója él szülőfalujában, ahová rendszeresen ellátogat. A Fekete István-emlékház fölavatása után is van még sok teendő a helyi értékek megőrzésében. Régészeti gyűjtemény bemutatását tervezik, szobrot kívánnak emelni a Téli berek írójának.A Gölle község krónikája című kötet tíz év után lelkes kiadóra talált a helyi tanácsban. Az előszót Fekete István özvegye írta: „Bodó István könyvéből a Somogy földjében gyökerező nagy ragaszkodást érzem” — olvasom sorait. A krónikák szigorú szabályait követi a szerző. Szól a vidék természeti és történeti múltjáról, sajátosságairól, de a személyes élmények ott bújkálnak gondolatai mögött. A Gölle határában lelt kőkori emlékhez nemcsak a gyűjtői szenvedély tapad: a szülőföldjét ismerni akaró fiatalember mély érzéseivel is találkozunk a lakóhely múltjának, jelenének és jövőjének leírásában. Részletesen beszámol a település kulturális életéről, ismerteti a különféle mozgalmakat — a Madisz, az Eposz, a DISZ és a KISZ tevékenységét —, s szól azokról a művelődéstörténetileg érdeke^ hagyományokról is, amelyek a színjátszást, a kóruskultúrát virágoztatták Göllében. Gölle község krónikájának a fele a közelmúltról, a jelenről szól. Nincs szebb feladata a krónikásnak, mint az, hogy föltárhassa a jelen jövőt fényesítő mozzanatait. Az általános iskolai oktatás feltételeinek javulását néhány évben mérve így regisztrálja a szerző: „1984 85- ben elkészült a kazánház, a régi kályhákat fölváltották a központi fűtés radiátorai. 1985-ben videót vásároltak, megkezdődött alkalmazása az oktatásban. 1986-ban már a számítógépes programmal ismerkedhettek a tanulók.” A napjaink történelmét jelentősen formáló közösségek között találjuk a göllei Béke Termelőszövetkezetet, a kis- gyaláni tsz-t, az Igái- és Vidéke Áfészt. A gölleiek a televízió Röpülj páva népdal- versenyén is sikeresen szerepeltek, 1970 óta a környékbeli férfikar öregbíti a település hírnevét — túl a megye és az országhatárokon is. Ha a gyerekek Luca napján elfelejtették volna a ko- tyolást Göllében, Bodó Imre krónikájának lapjaiból fölidézhették szüleik, nagyszü- leik emlékeit. A betleheme- zés, a nyársdugás is eleven emlékként él a krónika szerzőjében vagy azokban, akik segítették gyűjtőmunkáját. A községi krónika nemcsak a szerzőt dicséri, hanem azokat is, akik ismereteiket, tudásukat adták — hogy megőrizhessék Gölle emlékeit. Közös munka ez a krónika. Folytatása teljessé teszi Bodó Imre szorgos tevékenységét, amely- lyel szülőföldje iránt érzett szeretetét is kifejezésre juttatja. Horányi Barna Mozgókép Innovációs Társulás Neves és pályájukon most induló filmrendezők — játékfilmesek és dokumienta- risták — fogtak össze, hogy létrehozzák a Társulás Stúdió utódját, a Mozgókép Innovációs Társulást. Kísérleti műhelyként szolgál az új művészeti csoportosulás a film és a video új kifejezési módjainak és formáinak megvalósításához, illetőleg ezek elméleti kutatásához. A Társulás 1988-as tervében számos közéleti ihletésű, az emberi sorsokat feltáró-elemző filmdokumentum, videoportré és úgynevezett videoanalízis elkészítése szerepel. SZAPUDI ANDRÁS ESZMÉLÉS Dénes-Miska bácsi maga volt a titokzatosság. Eljárt horgászni a Rábcára, gyönyörű compőkat fogott, egyszer egy jókora harcsát is. Mindig a kertek alatt járt, a faluban sohasem mutatkozott, cigarettáért a .kisfiút küldte a boltba. Szeretett tréfálni, különösen Anna nénivel és a mamával, de ha idegenek jöttek a nagypapához, mindig átment a szomszéd szobába. A kisfiú megszerette Dénes-Miska bácsit, mert sokszor magával’ vitte a Rábca-partra, és megtanította horgászni, sőt megígérte, hogy ha nagyobb lesz, lovagolni és vívni is megtanítja. A Miska bácsi- rejtély már ritkábban foglalkoztatta a képzeletét, amikor pesti unokatestvére lejött hozzájuk nyaralni. Enikő egv évvel idősebb volt nála, s amikor megpillantotta Dénes-Miska bácsit, a nyakába ugrott és mindenki füle hallatára Dinikémnek nevezte. A kisfiú elképedve, s kissé megbán- tódva nézte a jelenetet — mert Enikőre senki sem szólt rá — majd félrehívta, és közölte vele, hogy ő is tudja, hogy a Miska bácsi nem Miska bácsi, hanem Dénes bácsi, .mégis Miska bácsinak kell szólítani. Továbbá azt is elmondta róla, hogy sosem megy ki az utcára, hogy mindig va kertek alatt jár horgászni és átmegy a másik szobába, ha egy idegen hangot hall. Enikő feszülten figyelt, „rém izgi” mondta, s ezután együtt próbálták megfejteni a titkot. Közben bejárták a falut, a határt, fürödtek a Rábcában Bálint bácsi felügyelete mellett, s néha elkísérték horgászni Dénes-Miska bácsit. Barangolás közben betemetetten lövészárkokra bukkantak és rengeteg lőszerre, robbanóanyagra; szinte naponta kirándultak a Fehér-tóhoz, és gyönyörködtek a szép tollazatú vízimadarakban. De a legszó- rakoztatóbb játék közben sem feledkeztek meg a titokról. Enikő borzongató történeteket talált ki, amelyekben Dénes-Miska bácsi volt a főszereplő; többnyire egy álomszép kisasszony miatt követett el valami jóvátehetetlen bűnt': rablást vagy gyilkosságot. Csakis emiatt nem mer mutatkozni az emberek előtt — vélte Enikő. A kisfiú sehogy- sem tudta Dénes-Miska bácsit gyilkosként elképzelni, ő inkább az álruhás Mátyás királyról szóló mesékből merített a saját történeteihez. — Mi tenne, ha elárulnánk? — szólt sejtelmes hangon Enikő. — Nagy baj — felélte meggyőződéssel a kisfiú. Enikő erre kiabálni kezdett: — Hahó, hahó emberek! A Miska bácsi nem Miska, hanem Dénes! A Miska bácsi nem Miska, hanem Dénes! A kisfiúban meghűlt a vér. — Ne kialbálj, hallod! De a lány nem hagyta abba. — A Miska bácsi nem Miska, hanem Dénes! Kihívó, gőgös mosollyal nézett a megrökönyödött kisfiúra! Egy este á falu kellős közepén Anna néni megpofozta a Nőt. összevesztek, szó szót követett, ,s elcsattant a pofon. A nő őrjöngött, nekirontott Anna néninek, de ott volt Józsi bácsi is, aki lefogta, s mint egy gyufaszálat, odébb pöccintette. A nő kísérteties hangján végigordította a már elcsendesedett falut, s egyenesen a Hatósághoz rohant följelenteni a családot. Jegyzőkönyvbe mondta, hogy a férje testvérei valamennyien reakciósok, őt proletár származása miatt üldözik, továbbá, hogy a férje öcs- csét, a Ludovikás főhadnagyot, aki egy internáló táborból megszökött, itthon rejtegetik. A Hatóság, aki eddig is tudott Dénes-Miska bácsiról, nem merte ezt a vallomást hallatlanná tenni (ő is tartott a nőtől), ezért a feleségével megüzente nagypapának, hogy a „főhadnagy úr tűnjön el azonnal!” A szomszéd gazdának szóltak, aki befogta lovait és Dénes-Miska bácsit kifuvarozta a vasútállomásira. Az éjszakai vonattal utazott el. Hogy hová, senki sem tudta. A kisfiú margaréták tövében ült és elmélyülten játszott az építőkockáival, amikor egy idegen férfi lépett hozzá. — Nagyon szép torony — mondta kedvesen. — Ügyes vagy. A kisfiú nem felelt. A férfi leguggolt hozzá, mintha ő is játszani akarna. — Mondd, kisfiam, mikor láttad utoljára Dénes bácsit? — Dénes bácsit? — Igen. A kedves, jó Dénes bácsit. — A férfi mosolygott, de a szeme fagyosan kéklett. — Dénes bácsit én már nagyon régen láttam — felelte a kisfiú. —Mikor volt az a nagyon régen ? — Kicsi koromban. Amikor a Zsófi még nem volt. — Ki az a Zsófi? — A testvérem. A férfi szó nélkül otthagyta. A kisfiú a torony négy tartópillére közül kettőt kiemelt. Az építmény pár pillanatig állt még, azután ösz- szerogyott. * * * Az egyik kezét nagyapa, a másikat Jézus ..! Szekerek. Rengeteg szekér, batyuk, emberek. Egy elnyűtt, bütykös kézre ró- zsafűzér csavarodott. Egy hosszú, barnaképű ’legény hirtelen hanyattvágja magát a szekéren, és üvöltve zokog. Nagyapa vigasztaló szavakat mond, kezet fog mindenkivel. A nagyon öregekkel németül beszél. — Hova megy ez a sok szekér? — kérdi a kisfiú. — Talán Németországba — feleli nagyapa rosszkedvűen. A hangja fénytelen, a járása nehézkes. Szinte vonszolja .magát egyik szekértől a másikig. Ha a kisfiú már felnőtt tenne, most megtudhatná, hogy a szekereken a nagyapja .tanítványai ülnék. Ebben a faluban mindenki a tanítványa. A magyarok és a svábok egyaránt. És most a svábokat kitelepítik. Amikor nyugalomba vonult, ezért kapta az államfői Signum Laudist, mert hosszú tanítói pályája során „megmagyarosította'' faluját. 19 éves korában választották meg kántortanítónak, s akkor még a német volt a tanítás nyelve. Lassú, szívós munkával érte. el, hogy mire nyugalomba vonult, magyarul tanítottak az iskolájában, a németet pedig idegen nyelvként oktatták mind a sváb, mind a magyar gyerekeknek. Aztán jött Hitler, a Volksbund, s az ő szava semmit sem ért többé. Nagyszájú melldön- getők járták a falut, uszítottak, faji öntudatról szónokoltak, bcijt kevertek, viszályt kavartak jóravaló békés családokban is, végül gyilkosok kezére adták a vejét, aki megkísérelte kijózanítani őket. És most itt az eredmény... A hangadók, persze, már messze járnak, de a többiek, az el- bolondították most fizetnek . . . Pedig milyen büszke volt a kitüntetésére . . . Még az újságok is írtaik róla. A szekerek elindultak . . . Negyvenegy esztendő törik ripityára a kerekek alatt. Két nap múltán nagyapa megbetegedett. Orvos járt hozzá, s az udvar színei egyre sápadtabbak tettek. A vasárnapi nagymisén a prédikáció után a plábános úr így szólt a hívekhez: „Imádkozzunk nagybeteg .tanítómesterünkért!” /A kisfiú minden délután a nagyapjánál volt, s csendesen játszott a szobában. Az íróasztalon talált egy megbontatlan gumiarábi- kurr.os üveget, ami nagyon megtetszett neki. Sokszor megtapogatta, forgatta, nézegette, gyönyörködött benne. Ha a nagypapa meghal, ez a gumiarábikum az enyém tesz, gondolta. Aztán eszébe jutott sárga, csont- nyelű bicskája, amivel a ceruzáit faragta tűhegyesre. „Az is az enyém lesz.” Egy éjszaka megzörgették az'aölakot. A mama sírt. A gumiarábikumos üvegből valaki az utolsó csöpp ragasztót is kikotorta. A bicska eltűnt. (Folytatjuk.)
