Somogyi Néplap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-03 / 259. szám

2 Somogyi Néplap 1987. november 3., kedd Október és az átalakítás: a forradalom folytatódik (Folytatás az 1. oldalról.) Október sikerének alap­jait az 1905—1907-es első oroszországi forradalom rak­ta le. Ekkor születtek január 9. keserű tanulságai, a de­cemberi moszkvai barriká- dok elkeseredett hősiessége, a szabadságért vívott küzde­lem sok ezer ismert és név­telen harcosának hőstettei, de innen ered ezt ethetők az első munkástanácsok, a szov­jethatalom mintaadó szervei is. A nagy október győzelme az 1917-es februári forrada­lom vívmányaiból is táplál­kozott: ez volt az imperia­lizmus korának első győzel­mes népi forradalma. A feb­ruári győzelem után a fórra-' dalom hihetetlen gyorsaság­gal indult fejlődésnek. A for­radalom főszereplői a kato­naruhát öltött munkások és parasztok voltak. 1917 ta­vasza megmutatta az össz­népi mozgalom hatalmas erejét. Egyidejűleg megmu­tatkoztak e mozgalom kor­látái is, a forradalmi tudat e szakaszban tapasztalható ellentmondásossága, a tör­ténelmi tehetetlenségi erő. amelynek következtében a színről távozó kizsákmányo­ló osztályok egy ideig ki­használhatták a nép győ­zelmének gyümölcseit. Október tanulságai A februári forradalom ad­ta október kezébe a fő fegy­vert: a hatalomnak az újjá­született szovjetek képében történő megszervezését. Feb­ruár jelentette az igazi de­mokratizmus, a tömegek gyakorlati politikai nevelése első tapasztalatát, amely a kettős hatalom bonyolult vi­szonyai között keletkezett. Február a maga nemében egyedülálló abból a szem­pontból ' is, hogy lehetővé vált a hatalom békés ’átke- rülése a dolgozók kezébe, mely lehetőség sajnos a tör­ténelmi körülmények miatt nem vált valóra. Február fontos történelmi szakasz volt az októberhez vezető úton. A februári forradalomban részt vevő osztályerők bo­nyolult szövevényében és szembenállásában Lenin zse­niálisan látta meg a szocia­lista forradalom győzelmé­nek lehetőségét. Az áprilisi tézisek e történelmi körül­mények között a tudomá­nyos előrelátást testesítették meg és a forradalmi cselek­vési program mintaképét je­lentették. Lenin nemcsak a polgári demokratikus forra­dalom szocialista forrada­lomba történő átnövésének logikájára mutatott rá, ha­nem ennek a folyamatnak a formájára is — a szovjete­ken és az azok bolsevizálá- sán keresztül vezető útra. Ennek az útnak a lényege az volt, hogy segíteni kell a tömegeknek saját harcuk értelmének felismerésében, és a forradalom saját érde­kükben történő tudatos vég­hezvitelében. A februártól októberig tartó időszakban gyors társadalmi változások mentek végbe, a tömegek politikailag éretté váltak, konszolidálódtak a forrada­lom erői és élcsapatuk, a le­nini párt. Abban az időszakban — februártól októberig — rend­kívüli erővel mutatkozott meg Leninnek és társainak politikai művészete, amely tanulságos példája a forra­dalmi gondolkodás és cse­lekvés uiaiektikájának. A párt vezetése megmutat­ta. hogy képes a kollektív alkotó útkeresésre, szakítani tud azokkal a sztereotípiák­kal, jelmondatokkal, ame­lyek még tegnap, egy más helyzetben kifogástalannak, az egyedül lehetségesnek tűntek. Elmondhatjuk, hogy a lenini gondolatmenet, a bolsevikok egész tevékeny­sége — amit a munkaformák és módszerek gvor« vállasa, rugalmasság és rendkívüli taktikai döntések, politikai bátorság jellemzett — ra­gyogó példája a dogmáktól mentes, valóban dialektikus, új gondolkodásmódnak. Az igazi marxisták-leninisták így és csakis így gondolkoz­nak és cselekszenek, külö­nösen a fordulópontot jelen­tő, kritikus időkben, amikor a forradalom és a béke, a szocializus és a haladás sor­sa dől el. Térjünk vissza 1917 ápri­lisaihoz: a szocialista forrada­lomba történő átmenet leni­ni programja sokaknak, köz­tük barátoknak és ellenfe­leknek is utópiának, majd­hogynem a korlátlanul szár­nyaló képzelet szülöttének tűnt. Az élet azonban megmu­tatta, hogy csak ez a prog­ram válhatott és vált is á forradalom továbbvitelének politikai alapjává, lényegé­ben a társadalom megmen­tésének, a nemzeti kataszt­rófa elkerülésének alapjává. Emlékezzünk 1917 júliusá­nak napjaira. Mekkora fáj­dalommal kellett a pártnak lemondania a minden ha­talmat a szovjeteknek jel­szaváról. Mást azonban nem lehetett tenni, mert a szov­jetek egy időre az eszerek, a mensevikek és más, az ellen- forradalommal szemben erőtlen csoportok kezébe kerültek. Milyen érzékenyen tartotta kezét Lenin a for­radalom pulzusán, milyen zseniálisan határozta meg a szovjetek újabb újjászületé­sének kezdetét. A szovjetek a harc folyamatában való­ban népi jelleget öltöttek, s ez lehetővé tette, hogy a győzelmes fegyveres felkelés szerveivé, majd a munkás­paraszt hatalom politikai formájává váljanak. Mindezek nem csupán a nagy forradalom történeté­nek lapjai. Állandóan emlé­keztetnek bennünket, a ma élőket arra, hogy a kom­munistáknak mindig az élen kell haladniuk, képeseknek kell lenniük bátor döntések­re, a jelenért és a jövőért viselt teljes felelősség válla­lására. Az októberi forradalom emberek millióinak hatal­mas áttörése volt, amely öt­vözte a munkásosztály alap­vető érdekeit, a parasztság évszázados vágyait, a kato­nák és matrrw- oekeóhajóti a soknemzetiségű Orosz­ország népeinek lebírhatat- lan vonzalmát a szabadság és a világosság iránt. A bolsevikok pártja képes volt arra, hogy megtalálja a leg­fontosabbat a különböző ér­dekek bonyolult összefonó­dásaiban, egyesíteni tudta a különféle irányzatokat és törekvéseket, és eze­ket a forradalom fő kérdé­sének — a hatalom kérdésé, nek — megoldás" télé irá­nyította. At prolétárdiktatút-a a llama mar az első — a föld­ről és békéről szóló — dek­rétumaiban tettekkel adott választ a kor követelményei­re, nem csak a munkásosz­tály alapvető érdekeinek adott hangot, hanem a nép abszolút többségének törek­véseit is kifejezte. Ma fel kell idéznünk az októberi napok még egy nagyon fontos, elvi jelentő­ségű tanulságát. Napjaink­ban különösen aktuális a le­nini válasz arra a kérdésre, amelyet az élet, a forradal­mi valóság vet fel, neveze­tesen arra, hogy milyen vi­szonyban áll egymással a szocializmushoz vezető út el­méleti „modellje” és a szo­cialista építés tényleges gya­korlata. Á valóság talaján A marxizmus—leninizmus, mint alkotó tanítás nem kész receptek és doktrinális előírások gyűjteménye. A marxista—leninista tanítás­tól idegen a szűk látókörű dogmatizmus. Ez a tanítás szorosan összekapcsolja az újító elméleti gondolatokat a gyakorlattal, a forradalmi harc menetével. Ennek ta­nulságos példája a nagy ok­tóber. Mint ismeretes, még a ko­rabeli munkásmozgalom je­lentős személyiségei közül is sokan elzárkóztak attól, hogy törvényszerű jelenséget lássanak az októberi szocia­lista forradalomban: szerin­tük az nem „a szabályok szerint” zajlott le, nem Jállt összhangban a kialakult el­méleti nézetekkel. Az orosz- országi kapitalizmus — vé­lekedtek — 1917 októberére nem teremtette meg a szo­cializmus minden szükséges anyagi és kulturális feltéte­lét. Úgy gondolom, tanulsá­gos és hasznos felidézni, hogyan válaszolt Lenin for­radalmunk e bírálóinak. „A szocializmus megteremtésé­hez — mondják önök — ci- vilizáltságra van szükség. Nagyon helyes. De miért nem teremthetjük meg mi idehaza előbb a civilizált- ságnak olyan előfeltételeit, mint a földesurak kiűzése, az oroszországi tőkések k >- 'l'ÍZZZ, azután kezdve meg a haladást a szocializmus fe­lé?” Azok, akik dogmatikusan, mereven értelmezik a mar­xizmust, nem értették meg e tanítás lényegét — forradal­mi dialektikáját. Pedig ép­pen ez jellemzi Lenin egész október utáni tevékenységét, Éppen ez tette lehetővé, hogy a lehetséges és a lehe­tetlen határán állva politikai és erkölcsi hőstetté váljék a breszti béke, amely megóvta több ezer ember életét, ma­nat a szocialista haza le­tét. Vegyünk egy másik pél­dát. Lenin, ugyanúgy, mint Marx és Engels, meg volt győződve arról, hogy a for­radalom fegyveres védelmét a népi milícia fáit ja majd el. A konkrét körülmények azonban más megoldást kö­veteltek. A népre kénysze- rített polgárháború, a külső intervenció új megközelí­tést tett szükségessé. Lenin rendeletére létrehozták a munkás—paraszt vörös had­sereget. Ez új típusú hadse­reg volt, amely múlhatatlan dicsőséget szerzett a polgár- háborúban és a külföldi in­tervenció visszaverése so­rán. Keserves megpróbáltatá­sokat hoztak ezek az évek a fiatal szovjet hatalomna>k. A maga kérlelhetetlen egy­szerűségében és ridegségé­ben ; merült fel a szocializ­mus létének vagy nemlété­nek kérdése. A •párt egyesí­tette és mozgósította a né­pet a szocialista ■ haza, az októbenu vívmányok védel­mére. Az éhes, rongyos ru­hás, mezítlábas vörös kato­nák ‘ szétverték a jól kép­zett, jól felfegyverzett ellen- forradalmi hadsereget, ame­lyet bőségesen elláttak min­dennel Nyugat és Kelet im­perialistái. A polgárháború tüze el­borította az egész országot, eljutott minden családhoz, felforgatta a megszokott életmódot, az emberek lelki­világát és sorsát. Ebben az élet-halál harcban győzött a nép akarata, milliók törek­vése az új élet felé. Az or­szág mindent megtett, hogy segítsen a fiatal hadsereg­nek, a Lenin által meghir­detett jelszó jegyében élt és tevékenykedett: „Mindent a győzelemért!” Forradalmi dialektika Mindörökre megőrizzük a legendás hősök — a bátor tengerészek és lovas kato­nák, a fiatal vörös hadse­reg harcosai, parancsnokai és a vörös partizánok — hőstetteinek emlékét. Öíc védték meg a forradalmat, örök dicsőség nekik! Mély forrsíslmi dialekti­ka érvényesült az új gazda­sági politikáról hozott dön­tésben is, amely lényegesen kiszélesítette a szocializmus­sal, annak felépítése útjai­val kapcsolatos elképzelések horizontját. Vagy vegyünk egy másik kérdést. Lenin, mint ismere­tes bírálta a „szövetkezeti szocializmus” korlátozott jel­legét. Az októberi forradalom, a hatalom megszerzése után kialakult konkrét körülmé­nyek között azonban új mó­don vizsgálta a kérdést. „A szövetkezetekről" című cik­kében kifejtette nézetét a szocializmusról, mint a „ci­vilizált szövetkeztek” társa­dalmáról. Ebben állt az ereje és bá­torsága a marxista dialekti­kának, amely kifejezte a for­radalmi tanítás lényegét, és ezt alkalmazta oly ragyogó­an Lenin. Úgy gondolta, hogy az új társadalom épí­tése során „nem egyszer kell még javítgatnunk, alakítgat­nunk, újra kezdenünk”. Valóban sokszor kellett ja­vítgatnunk és alakítgatnunk a megkezdett művet, hosz- szadalmas és szívós harcot kellett vívnunk, fordulatok­ban gazdag, forradalmi jele­gű töténelmi folyamatokat éltünk át. És ezek nagy mtáirtéfcben megváltoztatták előrehaladásunk körülménye­it, feltételeit, Minket magun­kat is megváltoztattak — megedzettek, tapasztalatok­kal, tudással gazdagítottak, növelték bizonyosságunkat a forradalom sikerét illetően. Ha világtörténelmi lépték­kel mérjük az általunk meg­tett utat, újra és újra meg­győződhetünk arról, hogy rö­vid idő alatt elértük azt, amihez másoknak évszáza­dokra volt szükségük. A szocialista forradalom egy olyan országban ment végbe, amely a kapitaliz­mus fejlődésének közepes szintjén állt, ipara nagymér­tékben koncentrálódott, la­kossága túlnyomó részét a parasztság alkotta, s mélyen gyökereztek a feudalizmus, sőt a még korábbi társadal­mi formációk maradványai. Oroszországban hatalnas tu­dományos és kulturális vív­mányokat adott a világnak, de a lakosság háromnegyede írástudatlan volt. Az orszá­got a végletekig feldúlta az imperialista háború és kol­dusbotra juttatta a hozzá nem értő vezetés. Az új élet építéséhez nem volt minta, az alkotó megol­dások fáradhatatlan keresé­séhez volt szükség. A kom­munisták pártja számára vi­lágos volt a cél: a forrada­lom, és a szocializmus útja a szovjethatalom. Lenin ép­pen erre az útra vezette a pártot. A tömegek élő, alkotó te­vékenységének eredménye­kén' ia sokfélék:open rétage- ződött Oroszország igen bo­nyolult anyagából kikristá­lyosodtak a jövendőbeli szo­cialista rend elvei és normái, a társadalom szervezetének korábban nem ismert for­mái. A néphatalom formái­val, a tulajdon társadalma­sításának útjaival és korlá­táival, a szocialista termelés megszervezésével, az új, elv­társi fegyelem megteremté­sével, az embernek az új társadalomban elfoglalt he­lyével és szerepével kapcso­latos, kezdetben tisztán el­méleti elképzelések pontos megfogalmazást kaptak, reá­lis, élő tartalommal teltek meg. Október legfőbb értelme az új élet megteremtésében van. Ez nem tört meg egyetlen napig sem. Még a lélegzet­vételnyi időszakot is arra használtuk fel, hogy épít­sünk, hogy keressük a szo­cialista jövőhöz vezető uta­kat. A húszas évek elején len­dült fel leginkább a népi kezdeményezés és alkotás. Ezek az évek a szocialista újító .szellemnek, a munkás- osztály és a dolgozó paraszt­ság közötti szövetség opti­mális formái kutatásának, a dolgozó ember sokoldalú ér­dekeinek megvalósítását szol­gáló mechanizmus kialakítá­sának valódi forradalmi la­boratóriumává váltak. A párt a termelés és a fo­gyasztás megszervezésének hadikommunista módszerei­ről — amelyeket a háború és a pusztulás kényszerített rá — áttért a társadalmi va­lóság befolyásolásának ru­galmasabb, gazdaságilag megalapozott, „szabályos” eszközeire. Az új gazdaság- politika intézkedései a szo­cializmus anyagi alapjának a megteremtésére irányultak. Az új társadalom építése Mostanában mind gyak­rabban folyamodunk íljics utolsó munkáihoz, az új gaz­daságpolitika lenini eszméi­hez, igyekszünk átvenni ezekből a tapasztalatokból mindazt az értéket, amire ma szükségünk van. Termé­szetesen hiba lenne egyenlő­ségjelet tenni a NÉP és mai tetteink közé, hiszen ma egé­szen más fejlődési fokon ál­lunk. Országunkban ma már nem létezik az az egyéni parasztság, amellyel a szö­vetség megteremtése megha­tározta a húszas évek gaz­daságpolitikájának leglénye­gesebb céljait. A NEP-nek azonban ennél távlatibb célja is volt. Új társadalmat kellett építeni. Ahogy Lenin írta: „Ne köz­vetlenül a lelkesedésre épít­sünk, hanem a nagy forra­dalom szülte lelkesedés se­gítségével a személyes ér­dekre, a személyes érdekelt­ségre, az önálló elszámolás­ra ... Ezt mondta nekünk az élet. Ezt mondta nekünk a forradalom fejlődésének ob­jektív menete.” A NÉP alkotó potenciáljá­ról szólva úgy vélem, még egyszer említést kell tennünk a terményadó gondolatának politikai és módszertani gaz­dagságáról. Minket természe­tesen nem a természetbeni beszolgáltatás akkori formái vonzanak, amelyeknek a munkások és a parasztok összefogását kellett biztosí­taniuk, hanem azok, a ter­ményadó eszméjében rejlő lehetőségek, amelyek módot adtak a tömegek alkotó energiájának felszabadításá­ra, az emberi kezdeményező­készség. fokozására, a szocia­lizmus alapelvének („min­denki képességei szerint, mindenki munkája szerint”) működését korlátozó bürok­ratikus akadályok leküzdé­sére. A Lenin vezetésével meg­kezdett szocialista építés sok, elvileg új dolgot hozott. A világtörténelemben elő­ször kerültek kidolgozásra és alkalmazásra a tervgazdál­kodás módszerei. A Goelro- terv — valódi felfedezés volt, külön lépcsőfokot je­lentett a világ gazdasági el­méletének és gyakorlatának fejlődésében. Nem egyszerű­en hatalmas villamosítási terv volt, hanem — Lenin elképzelése szerint — a föld­művelés, az ipar és a közle­kedés „harmonikus egyesí­tése”, mai kifejezéssel élve az ország termelőerői terüle­ti elosztásának és fejleszté­sének komplex programja. (Folytatás a 3. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom