Somogyi Néplap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-10 / 265. szám
1987. november 10., kedd Somogyi Néplap 5 Amatőrfilmszemle előtt Somogy ad otthont a hu- szonharmadik dél-dunántúli amatőrfilmszemlének a hétvégén. A megyeszékhelyen rendezik meg a régió amatőr videósainak harmadik találkozóját is. Nemcsak a péntektől kezdődő háromnapos találkozó megszervezése ad feladatot a véndéglátók- nak, a megyei művelődési központnak, amatőrfilm- és videóstúdiójának, hanem a szereplésre való felkészülés is. Bernáth Gyula a stúdió alapítója és vezetője erről beszélt a legutóbbi klubfoglalkozáson, amelyen a versenyfilmek készítői a még hátralevő munkálatokat egyeztették. — Stúdiónk hét éve működik. Jelenleg huszonketten filmeznek szorgalmasan. A törzsgárdára mindig lehet számítani, nemcsak az utánpótlás nevelésében, fölkészítésében, hanem a versenyeken való szereplésben is. Baksa Ferenere, Bene Lászlóra, Tóth Évára, Homoki Mihályra gondolok. A hét év alatt sok fiatal ismerkedett meg a filmezéssel. — Milyen filmekkel készültek a kaposvári találkozóra? — Többen is részt vesznek a szemlén új alkotásaikkal. Vallató Géza Homoki Mihállyal a kaposvári vendég- munkásokról forgatott filmet, Huszka Imre a nagyatádi szoborparkba kalauzolja el a nézőket. Halmos Károly egy sajátos filozófiájú filmmel hívja föl magára a figyelmet; Balassa Tamás, Nagy László, Kele János, Mag Attila, Szentiványi Árpád mutatkozik be még a szemlén. Először veszünk részt a találkozón videofilmmel. A Somogy Megyei Művelődési Központ lehetővé tette, hogy ezzel a technikával is megismerkedjünk. — Somogybán a kaposvári stúdión kívül hány klub működik? ők is részt vesznek a szemlén? — Marcaliban, Nagybe- rényben működik amatőrfilmklub. Ők küldtek anyagot. Tudomásunk van több klubról is, de azok sehol sem mutatkoznak be. A huszonharmadik déldunántúli amatőrfilmszemle és a harmadik területi videóstalálkozó újdonsága lesz az is, hogy filmplakátpályázatot hirdettek, valamint a tízévesnél idősebb filmeket is bemutatják az alkotók a versenyfilmek vetítése után. Gondok és eredmények A bogiári nyár művelődési programjairól A Balaton-parti települések lakossága nyaranta többszörösére duzzad. Az idegenforgalom súlyos terheket ró a művelődési, intézményekre is, hiszen a programok látogatóinak ösz- szetételét, számát, érdeklődési körét szinte lehetetlen fölmérni. Nagy figyelmet igényel az is, hogy a törzslakosság igényeit, legalább annyira „szolgálják” a kulturális rendezvények, mint a nyaralókét. Erről és az elmúlt nyár művelődési programjáról kérdeztük Gulyás Jánost, a bogiári Vikár Béla Művelődési Központ igazgatóját. — A nyári programot a korábbi évek hagyományaihoz igazodva állítottuk össze — mondta. — A több mint tíz éve „bejáratott” programszerkezet szerves részei á Csiky Gergely Színház előadássorozata (nagy sikere volt valamennyinek), a két kápolna adta lehetőség kihasználása, valamint a könnyűzenei koncertek. Ezekhez próbáltuk kapcsolni a kápolnák melletti kisszín- pad komoly zenei hangversenyeit. A kamaraestek bármennyire színvonalas előadásokat, maradandó zenei élményt ígértek is, csekély volt az érdeklődés a program pedig ráfizetéses. Nagy sikert aratott azonban a másik komolyzenei rendezvény- sorozatunk: a leilei templomban szervezett orgonakoncertek. Ennek csupán annyi a tanulsága, hogy a jövőben nem szabad egy hónapba zsúfolni ezt a helyi lakosság, a nyaralók és a turisták számára is vonzó programot. A nyáron próbáltunk folklorisztikus bemutatkozási lehetőséget biz. tosítani, valamint táncházakat szerveztünk. — Melyek a kiállítások tapasztalatai? — Tárlataink között igen rangosak is voltak: ezeknek a két kápolna nagyszerű környezetet biztosított. A kiállítások közül • a zsidó kegytárgyak bemutatóját és Szántó Piroska tárlatát emelem ki: mindkettő iránt élénk volt a hazai és külföldi érdéklődés. A Tóparti Galéria kihasználása és átgondolt hasznosítása a jövő feladata. A Kapoli-em- lékház látogatottsága igazolta a színvonalas kiállítási anyag szerepét. A kézimunka-kiállításunk pedig az egyetlen, helyi erőből létrehozott nagyszerű bemutató volt. — Hogyan tájékoztatják a programról a lakosságot, illetve az itt nyaraló magyar és külföldi turistákat? — Alapvető gond a törzslakosság felkészítésének hiánya nyári programjainkra. Tevékenységünket a mindennapi idegenforgalmi élethez szervesebben kellene kapcsolni, elsősorban a helyi lakosok megfelelő információjával. Ennek egy kétnyelvű ismertető volna igazán hatékony eszköze; így a vendégek .figyelmét föl lehetne hívni a hagyományos nyaralóprogramokon kívüli kulturális eseményekre. Ezt már a jövő nyáron szeretnénk megvalósítani, hiszen a kulturált vendéglátást is szolgálná egy ' ilyen információs füzet. Lényeges, hogy a nyaraló itt érezze jól magát, s a kulturális programok olyan rangúak legyenek, hogy azokért jöjjön Boglárra. — Milyen terveik vannak még ebben az évben? — Folyamatban van már a mozgásstúdió megszervezése. Hamarosan megkezdődik az óvodásoknak a mű- vészitorna-tanfolyam, valamint a gyermek-néptáncis- kola. Ez utóbbit a Lelle néptáncegyüttes tagjai vezetik, a „tananyag” mozdulatelemeket, szokásrendet és a kicsik népdalkincsének bővítését tartalmazza. Ezzel párhuzamosan indul a társastánc-suli. Ezek alapozó jellegű tanfolyamok, amelyek a Szelence gyermektánc-cso- port és a társastáncklub utánpótlását biztosítják. Ez évben szervezünk az idősebbeknek egy nosztalgia- klubot. Angol nyelvből kezdő, németből pedig kezdő és haladó nyelvtanfolyamot indítunk. Gondolkodunk egy gyermekszínpad megszervezésén is. Rendezvényeink között lesznek báb- és zenei előadások. December 12- én saját csoportjaink — a Lelle felnőtt és a Szelence gyermek néptáncegyüttes, valamint a Diákszínpad — mutatkoznak bé; előadásuk a Luca-napi szokásrendet eleveníti föl. Az est vendégének Sebestyén Márta népdalénekest szeretnénk meghívni. A Diákszínpad önálló estjét is tervezzük. A következő közéleti információs fórumon a KGST legutóbbi moszkvai ülésszakáról lesz előadás. Márciusig havonta egy alkalommal a budapesti Korona pódium egy-egy műsorát hívjuk meg. Először decemberben Szabó Gyulának A biblia forrásából című estjét láthatja a bogiári közönség. Ezt követi majd Hegedűs D. Géza, Cserhalmi György és Galambos Erzsi műsora. Tamási Rita AZ INTOURIST UJ ÚTVONALAI Több új útvonallal bővült az idén a szovjet utazási iroda, az Intourist ajánlata. Ezeket mindenekelőtt olyan turistáknak állították össze, akik közelebbről is szerették volna megismerni a szovjet emberek életét, munkáját, pihenését. Az egyik új útvonal Moszkvából indul ki, és több orosz várost — Orjolt, Kurszkot, Harkovot — érintve Lenirgrádban fejeződik be. A programban a többi között gyárlátogatás, iskolák, óvodák megtekintése szerepel, ezenkívül családos találkozók. Jövőre újabb városok bevonásával több, hasonló útvonalú programot is szerveznek. 150 ÉVES A MAGYAR ÓVÓKÉPZÉS Jubileumi ‘ünnepség Szekszárdon A reformkori haladó törekvések eredményeként, amikor az országban már tizennégy „kisdedovó” működött, 1837 őszén Festetics Leó gróf is óvóképző intézetet nyitott Tolnán. Ez a gazdasági kényszer nyomán született felismerés a történelmi előzménye annak, hogy a 150 éves magyar óvóképzés ünnepségsorozatának rendezési jogát a Kaposvári Tanítóképző Főiskola szekszárdi tagozata kapta meg. Ma már minden tanítóképző és néhány tanárképző főiskola is foglalkozik óvóképzéssel; az országban évente 600—700-an nappali tagozaton, hozzávetőleg ugyanennyien levelező hallgatóként szereznek diplomát. Tegnap délelőtt Szekszárdon a főiskola aulájában — a kétnapos ünnepség megnyitóján — István József, a Tolna Megyei Tanács elnök- helyettese majdnem kétszáz — az ország főiskoláiról, egyetemeiről érkező — vendéget köszöntött. Az elnökségben foglalt helyet Pusztai Ferenc művelődési miniszterhelyettes, dr. Vág Ottó egyetemi tanár, a Nemzetközi Neveléstörténeti Állandó Bizottság elnöke, dr. Horváth Márton egyetemi tanár, Magyar Pedagógiai Társaság főtitkára, s az NDK-beli Rochlitzből és Lengyelországból az olsztyini testvérinté- ményből érkezett szakemberek. A köszöntő szavak után Pusztai Ferenc méltatta a helyi erőfeszítéseket az örökség eredményes felvállalásában, áttekintette az óvóképzés fejlődését és lehetőségeit. Ezután emlékplakettet (Farkas Pál szobrász- művész tervezte) nyújtottak át mindazoknak, akik kiemelkedő pedagógiai, illetve közéleti munkásságukkal a hazai óvbóképzés és óvodaügy fejlődéséhez hozzájárultak. A jubileumi napok tudományos programja tegnap délelőtt plenáris üléssel kezdődött. Ezen többek között dr. Vág Ottó a hazai- óvóképzés történeti jelentőségét értékelte. Ma szekcióülésekre, majd záró plenáris ülésre kerül sor. Délután emlékoszlopot avatnak és koszorúznak Tolnán az óvóképzés egykori épületének színhelyén. B. R Amerikai motorosok a Vörös téren A Szovjetunióban évente csaknem százezer turista látogat el az olyan nevezetes kulturális rendezvényekre, mint az „Orosz tél”, a „Moszkva csillagai”, a le- ningrádi „Fehér éjszakák” vagy a „Taskenti arany ősz” elnevezésű művészeti fesztivál. Az Intourist több külföldi amatőr együttest is meghívott. Nyáron a nép-, művészet kedvelői is találtak érdekes szórakozást: olyan fesztiválokon . vehetnek részt, mint a litván fővárosban, Vilniuszban megrendezett hagyományos nép- művészeti ünnep. E nagyszabású eseményen másfélezer előadóművész lépett fel; Lengyelországból, az NDK-ból, Svádországból, Franciaországból és más országokból is érkeztek ide. A történelem iránt érdeklődőket a „Nagy Péter nyomában” elnevezésű útvonalra hívta az Intourist. FIGYELŐ ___ K ORMORAN Kitűnő voltam Kaposváron A riport Siófokon kezdődött, Simon Gábor udvarában, rengeteg, gondosan ápoHt rózsatő között. Vénasszonyok nyara volt, ingujjban ültünk le a vadszőlővel befuttatott tornácon, s a házigazda lovasi fehér bort kínált, fűzfői forrásvízből készített szódával. Simon Gábor kertészmérnök (csodás rózsái láttán Gül Babának neveztem el) a túlsó parton született, mégpedig a híres almádi csárdában, amelyet — Eötvös Károly szavaival — „valami pajzán eszű kanonok” a két vármegye, Veszprém és Zala határára épített. Az Utazás a Balaton körül című könyvében ez olvasható: „Ott iddogál most is öthat (betyár) az almádi csárdában. Az ivószobának X lábú hosszú asztala is a két vármegye határán nyúlik el. Az egyik oldalán a pad az egyik vármegyében, a másik oldalán a pad a másik vármegyében. Körülülik a legények. Jön be a tehenes, szól valamit a csárdásnak. A csárdás odafordul a duhajokhoz: — Gyerekek, jönnek a pandúrok. — Honnan? — Vörösberény felől. No, ez Veszprém megye hadserege. A duhajok átülnek az asztal mellett a zalai padra, tovább isznak nyugodtan. Még rá is gyújtanak a régi dalra: .Cifra szűröm Beszprém- ben vettem.” — Ott születtem a mestergerenda alatt, a régi megyehatáron — mondja Simon Gábor. — A húgom is ott született. Akkoriban a csárda már erdészház volt. * * * Az 1700-as években épített ház konyhájában folytatjuk a beszélgetést. A lovasi hegy pincéiben már forr az újbor, október ködük a tőkék között. Mire megérkeztünk, besötétedett. A gazda, idősb Simon Gábor 86 éves. A felesége, Irén néni 82. Egy preparált, kitömött kormorán gubbaszt- a boltívek alatt, s komoran figyel. Gábor bácsi — Dunántúl legjobb preparátora („papír van róla”) — legutóbbi munkája. — Ez az utolsó — mondja az öregember —; egészen biztos. — Legyint. — Már meg vannak számlálva a napjaim. — Ugyan, papa ... Két évvel ezelőtt is ezt mondta — szól neheztelő hangon a fia. — Egypár maradat azóta is kitömött; nem igaz? — Igaz. De akkor még fiatalabb voltam. A kormorán szeme megcsillan a villanyfényben. Azt kérdezem tőle, hogyan került az almádi csárdába lakónak. — Ügy, hogy erdész voltam — mondja. — A veszprémi káptalan erdésze. Háromszáz hold erdő volt rám bízva, s amikor oda kerül* tem, még Káptalanfüred is csak egy erdészház volt. — Hogyan lett valakiből a tízes-húszas években erdész? — Várjon, elmondom. Először is azzal kezdem, hogy az én apám a veszprémi angolkisasszonyok csopaki vincellérje volt 30 évig. Az apácák 27—30 holdas gazdaságát vezette, mégpedig kifogástalanul. Apámnak mindenhez kellett értenie a szőlőműveléstől az állattenyésztésig, a virágkertészettől a kőművességig. Jó iskola volt a csopaki gazdaság nekünk, gyerekeknek is. Mindent megtanultunk apánk mellett, ráadásul még ministráltunk is a kápolnában. Anyám 12 gyereket szült, s engem hozott a világra legelsőnek. (Még négyen élünk a testvérek közül, a legkisebbeket apám halála után én neveltem föl, és ebből a házból mentek esküvőre, vagy, mint szegény legkisebb öcsém, a temetőbe.) Szóval, az apám úgy gondolta, jó lenne, ha erdész lehetnék, mert megbecsült foglalkozás volt az akkoriban. Tanulni is kellett érte. Csakhogy a káptalan nem akart fölvenni erdészlegénynek, mert az apám nem náluk dolgozott. Erre az angolkisasszonyok főnök- nője megmérgesedett, s azt mondta: megmutatom én ezeknek a nagyhasúaknak (így nevezte a kanonok urakat), hogy te mégis erdész leszel. Keresett egy befolyásos ismerőst, aki elintézte a papoknál, hogy fölvegyenek erdészlegénynek, de fizetés nélkül. A járandóságomat az angolkisasszonyok vállalták. Egy év után aztán elszégyell- ték magukat a kanonokok, s megadták az „ostoros” kom- menciót. Három év telt el, ennyi volt a gyakorlat ideje, aztán 9 hónapos iskola következett Kaposváron. Hát kérem .. . Énnekem ott olyan nagy sikerem volt! — Meséld el a vizsgát — szól közbe Irén néni. — Egy miniszteri tanácsos, erdőigazgató volt a vizsgáztató. Sok kérdést föltett nekem, és én mindegyikre jól válaszoltam. Kitűnő bizonyítványt kaptam, és az erdőigazgató úr a vizsga után hosszan elbeszélgetett velem. A jelöltek közül én voltam egyedül kitűnő, pedig akadtak ott polgárit végzett emberek is, nekem pedig csak hat elemim volt. Az erdőigazgató biztosan segített volna máshol elhelyezkedni, de én nem akartam elmenni a Balaton mellől, apámék közeléből. Visz- szatértem a káptalanhoz. — Hol ismerkedett meg a feleségével? — Szüreti mulatságon. Szól az egyik vadász barátom, a Gerencsér, hogy az Iglódi méltóságos úr szüreti mulatságot rendez, és filmesek jönnek Pestről. Lányok is lesznek ott szép számmal, tette hozzá. Ez *a Gerencsér mindenáron meg akart nősíteni, és kereste, kommendálta nekem a jómódú lányokat. Én is szívesen udvarolgattam, de nem köteleztem el magam, s egykét puszival mindig beértem. — Gyáva legény volt — jegyzi meg Irén néni. — De igen jóképű. — Szóval, elmentem arra a szüreti mulatságra, s ott találkoztam a feleségemmel. — Disznóvágás is volt, én főztem a vacsorát — mondja Irén néni. — A szobalány szőke, én barna. Nem voltam csúnya. És akkor már 20 képviselőre főztem vacsorát a méltóságos úréknál, merthogy gyerekkorom óta náluk szolgáltam. Az egész családunk az Iglódiéknál dolgozott. A nagynéném volt a szakácsnő (tőle tanultam főzni), a nagybátyám a kulcsár, apám a parádéskocsis. Szóval, megették ezek a vacsorát, egy kicsit beszélgettünk, aztán amikor hazafelé mentek ... Most folytathatod ! — Igen ... Hazafelé mentünkben azt kérdezte ez a Gerencsér, hogy melyik tetszett jobban; a szőke-e vagy a barna. Mondom, te Jóska, én nem tudom, milyen volt a szőke, mert én arra rá se néztem, mert én csak azt a barnát láttam egész este, és most kijelentem ten éked. hogy ő lesz a feleségem, senki más. Nahát.! Az én Gerencsér barátom csak hápogott. Te szerencsétlen, mondta, hiszen annak semmije sincs! Hogyan tudtál beleszeretni ?! Hogyan ?! Ügy, hogy belenéztem a szemébe, megfigyeltem a mozgását, és mindjárt láttam, hogy ezzel érdemes lesz házasságot kötni, mert ezzel én megélek. (Folytatjuk.) Szapudi András
