Somogyi Néplap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-09 / 264. szám

1987. november 9., hétfő Somogyi Néplap 3 Kitüntetések november 7-e tiszteletére GAZDAG ÜNNEPI PROGRAM A MEGYÉBEN Koszorúzások, műsorok, találkozók Gazdag programmal kö­szöntötték a somogyi váro­sok, nagyközségek és falvak a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulóját. Tudósítóink segítségével ezt idézzük fel. BARCS November 6-án este a művelődési ház színházter­mében tartották meg a dísz­ünnepséget. Süveges Sándor, a városi pártbizottság első titkára mondott ünnepi be­szédet, majd színvonalas mű­sorban gyönyörködtek a résztvevők. November 7-é.n a Hősök terén álló emlékmű előtt gyülekeztek a helybe­liek a koszorúzási ünnepség­re. BOGLÁRLELLE Boglárlellén péntek este a Vikár Béla Művelődési Házban tartották a városi ünnepséget. Büki János, a városi pártbizottság első tit­kára mondott ünnepi beszé­det. A szónok arról is be­szélt, hogy a következetes, lenini forradalmármagatar­tás az élet minden területén a szocialista társadalmi fej­lődés feltétele. Ezután a vá­ros amatőr művészeti cso­portjai műsorral köszöntöt­ték a forradalom ünnepét. FONYÓD Vetélkedőt rendezett az októberi forradalom 70. év­fordulója tiszteletére a Bala- tonnagybereki ÁG KISZ- szervezete. Az első helyen a házigazdák, a Móricz Zsig- mond ifjúsági klub tagjai végeztek. A nagyközség ünnepségén Hajmási József vb-titkár mondott ünnepi beszédet. Az ünnepi műsorban az ifjúsá­gi fúvószenekar és a Karikás Frigyes Gimnázium tanulói léptek föl. MARCALI Az ünnepi programot gaz­dagította, hogy 35 tagú szov­jet csoport látogatott a vá­rosba, csütörtökön pedig föl­lépett a kalinyitni művész- együttes is. Pénteken dísz­előadáson mutatták be Ten­giz Abuladze Vezeklés című filmjét. November 7-én tar­tották a koszorúzási ünnep­séget a Szabadság parki fel- szabadulási emlékmű előtt; utána ünnepi műsor volt a művelődési központ színház- termében. Ott adták át a ju­talmakat az évfordulóra fel­Nyikolaj Petrovics Masz- lennyikov több mint négy évtizeddel ezelőtt harcolt Magyarország felszabadítá­sáért. Napjainkban a Szov­jet—Magyar Baráti Társa­ság, Kalinyin megyei elnök­ségének tagjaként a két nép közötti baráti kapcsolato­kat építi. A múlt héten az SZMBT küldöttségének ve­zetőjeként járt Somogybán. — A legnehezebb harcok idején sem vontam párhu­zamot a magyar emberek és az országot megszálló né­met fasiszták és kiszolgálóik között. Nem is tehettem volna. Hiszen az egyik al­kalommal, amikor egy né­ajánlást tett közösségeknek és az aktíváknak. NAGYATÁD Már csütörtökön megkez­dődtek az üzemi, az intéz­ményi ünnepségek a város­ban. A Gábor Andor Műve­lődési Házban a gimnázium és egészségügyi szakközép- iskola énekes, zenés irodal­mi összeállítással emlékezett az októberi forradalomra. Nagyatád központi ünnep­ségét a szovjet hősök teme­tői emlékművénél rendezték meg. Dorcsi Sándor, a városi pártbizottság titkára mon­dott beszédet, majd megko­szorúzták az emlékművet. NAGYBAJOM Bensőséges ünnepséget ren­deztek a felszabadulási em­lékháznál november 7-én. A Honvédelmi Minisztérium és a Politikai Főcsoportfőnök­ség nevében Gyuricza Béla vezérőrnagy, a magasabb egység parancsnoka adta át Duschanek János festőmű­vész A tűzszerészek című festményét a lakosságnak. SIÓFOK Magyar—szovjet baráti ta­lálkozókat rendeztek Bala- tanszabadi-ban, Ságváron. Siófok kiemelt ünnepségét pénteken este a Dél-balatoni Kulturális Központban ren­dezték meg. A műsorban iskolások léptek föl és a Ba­laton Táncegyüttes. Novem­ber 7-én délelőtt volt a ko­szorúzási ünnepség a szovjet hősök emlékművénél. TAB Az ünnepi megemlékezést péntekem délután tartották a művelődési központ nagy­termében. Teleki Sándor, a pártbizottság első titkára mondott beszédet. Felszólalt L. P. Krjukov ezredes is, a hazánkban ideiglenesen ál­lomásozó szovjet déli hadse­regcsoport katonái nevében, s emléktárgyat adott át Te­leki Sándornak. Az ünnepi megemlékezé­sen adták át a Tab nagy­községért emlékplakettet L. P. Krjukovnak, Reidl János képviselőnek és Bolevácz Jó­zsef könyvtárvezetőnek, A pártmunkáért emlékplakettet Egyed Lászlónak. A bábonymegyeri szovjet hősi emlékműnél november 7-én rendezett koszorúzási ünnepségen Moós Károly, a Kaposgép tabi gyárának igazgatója mondott beszédet. met ellentámadás beszorí­totta alegységünket egy mo­csaras területre, magyar fér­fi adott élelmet nekünk. Er­csi környékén pedig megis­merkedtem egy rokonszen­ves magyar családdal, tag­jai még a Nyugat-Dunán- túlra is küldtek utánam le­velet. — Láttam, hogyan bánnak a fasiszták az emberekkel — folytatta az elbeszélést Nyi- kolaj Petrovics. — Fegyver­telen lakosokat kínoztak és öltek meg. Mindegyre az járt az eszemben: véget kell vetni a szörnyűségeknek, föl kell szabadítani az itt élőket. Nem volt könnyű. Közáp- Európa térségében a néme­tek Magyarországon voltak a legszívósabbak. Nyikolaj Petrovics hat ország fölsza­badításában vett részt és az ütközetek során háromszor sebesült meg. Kétszer Ma­gyarországon. — Mint tüzérségi tisztnek az egyik legnehezebb fel­adatom volt a Budapest fel­szabadítását megelőző dunai átkelés tüzérségi előkészíté­se. Nem az üteg mellől, ha­A nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója tiszteletére sokan kaptak el­ismerést kiemelkedő párt-, tanácsi, közélet, társadalmi, gazdasági tevékenységükért a Parlamentben, az országos szerveknél, valamint a me­gyében tartott kitüntetési ünnepségeken. A Szocialista Magyaror­szágért Érdemrendet vette át dr. Balassa Tibor, a me­gyei tanács elnökhelyettese és Süveges Sándor, a barcsi városi pártbizottság első tit­kára. Április Negyediké Érdem­rendet kapott dr. Gebhardt József, a TIT megyei elnö­ke, Nagy Imre, a lullai tsz nyugdíjas elnöke és Vétek József, a Dunántúli Regio­nális Vízművek kaposvári üzemigazgatóságának nyug­díjas igazgatója. A Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki Boros Józsefet, a Kapos­gép vezérigazgatóját; Darva- si Máriát, a Hazafias Nép­front megyei bizottságának nyugdíjas gazdasági vezető­jét; Kiss Ernőt, a Sefag igazgatóját; dr. Körtési End­rét, az OTP megyei igazga­tóságának helyettes vezető­jét; Lábas Elemért, a Bö- hönyei Állami Gazdaság sze­mélyzeti vezetőjét; Varga Józsefet, a Kaposvári Villa­mossági Gyár igazgatóját és Varga Józsefet, az SZMT tit­kárát. A Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta Bán- kuti Béla, a Somogy Megyei Sütő- és Édesipari Vállalat igazgatója; dr. Barcza Irén mezőcsokonyai körzeti or­vos; Czeglédi József, a so- mogyjádi tsz főkönyvelője; Csík László nagybajomi ta­nácselnök; Csontos József, a kaposvári városi pártbizott­ság munkatársa; Gál Mik­lós, a barcsi földhivatal ve­zetője; Gelencsér István, az SZMT központi könyvtárá­nak nyugdíjas igazgatója; Geleta Ferenc, a Sefag nyug­díjas gyárigazgatója; Gergye Istvánná, a balatonszent­györgyi tsz főkönyvelője; Győrfi Endréné, a megyei tanács főelőadója; dr. Illés Attiláné, a megyei tanács oszitályvezető-helyettese; Ka­tona Sándor, a lábodi tsz főagronómusa; Kárpáti Je­nő, a Nagyatádi Konzerv­gyár gazdasági igazgatóhe­lyettese; Körmendi Ottó, a batéi tsz elnöke; Léber Gyu- láné lábodi tanácselnök; Lovkó Imre, a Nagyatádi Cérnagyár MSZBT-tagcso- portjának ügyvezető elnöke; Majzik Ernő, a Siófoki Álla­mi Gazdaság főágazatvezető- helyettese; Riedl János, a Balatoni Hajózási Leányvál­lalat kereskedelmi-forgalmi vezetője; Rósza Ferenc, a nem csónakon átkelve, az ellenséges partról irányí­tottam a manővert. Ugyan­ezt csináltam akkor is, ami­kor a németek ellentáma­dásba lendültek. Rádión mondtam be a célpontokat, ha kellett, közvetlenül a csoportom elé kértem a tü­zet. Tevékenységéért megkap­ta a Szovjetunió Hőse ki­tüntetést. A háború után visszatért eredeti hivatásá­hoz. Tanít, a Kalinyini Po­litechnikai Főiskola docen­se. — Nem szeretek beszélni a háború borzalmairól. És mégis beszélni kell róla. Azért, hogy a fiatalok is megismerjék a történelmi tanulságokat és azért, hogy megértsék: a békéért szün­telenül tenni kell. Ma még nem olyan a nemzetközi környezet, hogy karunkat összefonva, kényelmesen elnyújtózva élvezhessük a békét. — Miképpen éltem át pe­dagógusként a háborút? — ismételte a kérdést Nyikolaj Petrovics. — Megdöbbenve. Kaposvári Ruhagyár osztály- vezetője; Sándor József, a Kaposvári Szolgáltatóipari Szövetkezet f őkönyvelő j e; SchádI Lajos, a karádi köz­ségi pártbizottság titkára; Szederkényi Jenőné, a Ka­posvári Ruhagyár varrónője; Tapsonyi János, a megyei pártbizottság munkatársa és dr. Tarján Lászlóné, a me­gyei tanács környezetvédel­mi titkára. A Munka Érdemrend bronz fokozatát vette át Antal János, a Délviép szb-titká- ra; Ambrus Vendelné, az Oktatási Igazgatóság fősza­kácsa; Andik Lászlóné, a csurgói Napsugár Ruházati Szövetkezet női szabója; De­zső Lászlóné, a nagyatádi tanács osztályvezetője; Fris Ferenc, a megyei tanács osz­tályvezetője; Gazdag Fe- rencné, a Kapos Volán vfe- zénylőtisztje; Győrfi József- né, a megyei tanács admi­nisztrátora; Hajdú Gyula, a Dél-dunántúli Vízügyi Épí­tővállalat vasbetonszerelője; Horváth Géza, a tabi tsz ácsa; Horváth János, a bog- lárlellei költségvetési üzem gépműhelyvezetője; Horváth László, a marcali tanács osztályvezetője; Jovánczai József, a Kaposker igazga­tóhelyettese; Kenesei Mária, a Kutasi Állami Gazdaság könyvelője; Kocsis László, a Zöldért gépkocsivezetője; Koltai Béla, a Tungsram Rt. Kaposvári Elektronikai Gyárának gépbeállítója; Ko­vács Géza, a siófoki tsz traktorosa; Laczkó János, a kaposvári textilművek MSZBT-tagcsoportjának el­nöke; Márvány József, a sió­foki tsz traktorosa; Mátés Sándor, a kaposfői tsz gép­szerelője: Ott György, a so- mogyzsitfai erdőgazdasági szakmunkásképző iskola igazgatója; Pásztor Tamás, a Somogy—Zala Megyei Téglaipari Vállalat gyár­igazgatója; Pfeiffer Elemér­né, az Agrártudományi Egye­tem Kaposvári Állattenyész­tési Karának hivatalvezető­je; Rákóczi Sándor, a ber- zencei tsz erőgépkezelője; Szabó László, a babócsai tsz traktorosa; Solymosi Gyula, a siófoki Sió Ipari Szövet­kezet elnöke; Szarka József, a siófoki tanács osztályveze­tője és Szárnyasi Pál, a sző- lősgyöröki tsz gépkocsiveze­tője. Kiváló Munkáért kitünte­tést vett ót Gilitsch Antal- né, a megyei NEB dolgozó­ja; Gyenis Ferenc, a szoro­sadé tsz pártvezetőségi tit­kára; Herner Jenő, az IKV MDB-elnöke; Horváth Jó­zsef, a nagybajomi községi pártbizottság titkára; Hor­váth Gyula, a Somber szb- elnöke; Kajtán Gyula, a Tanép szakszervezeti mun­És némiképp átalakulva. A magam tapasztalatából is ráébredtem arra, hogy egy tanárember nem elégedhet meg a szakmai ismeretek átadásával. A tananyagot is föl lehet és föl kell használ­ni arra, hogy a tanulót a vi­lág jelenségeinek összeha­sonlítására késztessük. Ki kell fejleszteni bennük az elemzőkészséget, a társadal­mi kérdések iránti érdeklő­dést, és amikor csak alka­lom van rá, személyes pél­dával megvilágítani, „közel hozni” egy-egy témakört. Maszlennyikov a hatvanas évek elején magyar tiszte­ket is tanított. Színvonalas munkáját a Haza Szolgála­táért Érdemérem arany fo­kozatával ismerték el. — Az áldozatvállalásban, a helytállásban édesapám a példa. Hajós volt, a balti flottánál szolgált. Részt vett a Téli Palota ostromában, és sok más nagy küzedelem- ben. Nyikolaj Petrovics a tu­dós terjesztéséért vállalt küzdelmet. Amikor útjára indult az Iszakov környéki kavédelmi felügyelője; Kál­mán Lászlóné, a nagyatádi költségvetési üzem szakszer­vezeti gazdasági felelőse; Kése József, a kaposfüredi tsz pártvezetőségi titkára; Kiss Ilona, a Kaposplast szakszervezeti gazdasági fe­lelőse; Koritár Károly, a ka­posvári városi pártbizottság munkatársa; Kudomrák Fe­renc, a siófoki városi párt- bizottság munkatársa; Kut- nyánszky Ernő, a Somogy Megyei Pedagógiai Intézet vezető szakfel ügyélője; Lán- gi Béla, a marcali tsz párt­vezetőségi titkára; Lóki La­jos, a csurgói tejüzem párt­titkára; Mayer Ferencné, a Kapos Ruhaipari Szövetke­zet termelésirányítója; Nyúl Jenő simonfai községi párt­titkár; Peszt Péter, a bog- lárlellei Balaton Ipari Szö­vetkezet asztalosa; Simara Vendel potonyi párttitkár; Simoncsics Dezsőné, a ka­posvári kórház-rendelőinté­zet párt vezetőségi tagja; Tejfel Endre, a boglárlellei városi pártbizottság munka­társa és Wittman László, a Sefag nagyatádi erdészeté­nek párttitkára. A Magyar—Szovjet Baráti Társaság aranykoszorús jel­vényével tüntették ki Né­meth Józsefet, a kaposvári városi pártbizottság munka­társát és Vajda Lászlót, a nagyatádi Dél-somogyi Me­zőgazdasági Kombinát agro­kémiai központjának igaz­gatóját. A Pártmunkáért Emlék­plakettet adományozta a me- geyei párt-vb Basa János­nak, a siófoki vasútállomás párttitkárának; Czap István­nak, a Kaposvári Ruhagyár párttitkárának; Fata László­nak, a nagyatádi szolgálta­tók pártalapszervezete tit­kárának; Hederics Ferenc­nek, a marcali városi párt- vb tagjának; Nagy Ferenc­nek, a barcsi rendőrkapi­tányság volt párttitkárának; Németh Lajosnak, a kányái tsz pártvezetőségi titkárá­nak; Sári Nándornénak, a Somogy Megyei Vendéglátó Vállalat pártalapszervezeti titkárának; dr. Toldi János­nak, a gyékényesi községi pártalapszervezet titkárá­nak; Vida Árpádnénak, a buzsáki községi pártalap­szervezet titkárának és Vö­rös Vincének, a somogysár- di községi pártvezetőség nyugdíjas titkárának. A Haza Szolgálatáért Ér­demérem ezüst fokozatát vette át Szuszics József, a Kaposvári Katonai Ügyész­ség polgári alkalmazottja. A lakóterületi pártmunká­ért emlékplakettet kapta a kaposvóti városi párt-vb-től Erdő Töhötöm, a cseri, Vár­helyi Péter, a Béke-Füredi kis faluból — ahol 1920-ban született —, hamarosan rá­talált a pedagóguspályára. Az amúri területen levő Volnaje községben ő volt az első tanító; az ottani is­kola ma Nyikolaj Petrovics nevét viseli. A fiatal tanárt 1940-ben hívták be katonának. Tü­zértiszti iskolába küldték, annak elvégzése után a frontra kérte magát. Végig­harcolta Ukrajnát, Moldá­viát, Romániát, Bulgáriát, Magyarországot, Ausztriát, Csehszlovákiát. Otegpa- rancsnokból hamarosan szá­zadparancsnok lett, szemé­lyes bátorsága magával ra­gadta katonáit. Hazánk annyira érdekli Nyikolaj Petrovicsot, hogy alaposan áttanulmányozta történelmünket. A honfog­lalástól kezdve napjainkig sok eseményt sorolt föl, amelyet fontosnak, érde­kesnek tart. A jelenlegi ma­gyar törekvéseket az ottho­ni lapokból is figyelemmel kíséri, és tudja: hazánkban is nagy az érdeklődés a je­lenlegi szovjet gazdasági és politikai események iránt. Mint mondta: az átalakítás sikerének kulcsa, hogy az emberek higgyenek benne és teljes lendülettel csinál­ják. K. Gy. I. sz. körzeti pártalapszer­vezet titkára, Kenesei Ist­vánná, a Zrínyi körzeti alapszervezet vezetőségi tag­ja és Fehér Gyula, a Vörös Hadsereg úti körzeti . alap- sziervezet titkára. Az SZMT közművelődési díjával tüntették ki Bándi Margitot, a balatonmáriai áfész szakszervezeti kultúr- felelősét, Horváth Gyulánét, a Tungsram Rt. Kaposvári Elektronikai Gyárának nép­művelőjét; Simon Ottónét, az SZMT központi könyv­tárának könyvtárosát. Az Ifjúságért Érdemérmet vette át Rostás Károly, a Hazafias Népfront megyei elnöke és dr. Jávorszki And­rás, a Kaposvári Tanítókép­ző Főiskola tanára. KISZ-érdemérmet kapott Farkas Rózsa, a marcali vá­rosi pártbizottság munkatár­sa; Szilágyi Andrásné, a Ka­posgép KISZ-titkára; Kiss Anikó, a kaposvári adóhi­vatal csoportvezetője és Szellő János, a Somogy Me­gyei Múzeumok Igazgatósá­gának igazgatóhelyettese. A Gyermekekért Érdemér­met vette át Friesz Kázmér, a zamárdi iskola igazgatója. Űttörövezetői Érdemérmet kapott Horváth Mária, a siófoki 2. sz. iskola rajve­zetője; Horváth Lászlóné, a hetesi iskola rajvezetője és Kosa Eszter, a Kaposvári Tanítóképző Főiskola Gya­korló Általános Iskolájának tanára. A Tűzbiztonsági Erem arany fokozatát kapta Dévé­nyi Zoltán, a Balaton Fű- szért igazgatója, az ezüst fo­kozatot pedig Nagy Antal tűzoltó főhadnagy, a marca­li tűzoltóság parancsnokhe­lyettese, Szabó László tűz­oltó főhadnagy, a siófoki tűzoltóság parancsnokhelyet­tese. A bronz fokozatot vette át Varga Gyula tűzoltó főhad­nagy, a siófoki tűzoltóság szolgálatparancsnoka. Kiváló társadalmi munká­ért kitüntető jelvényt ado­mányoztak Bakonyi János­nak, a fazekasszövetkezet nyugdíjasának; Dávid Géza, Czeglédi József, Matók Zol­tán, Márton Kálmán, Verk- man Ádám népi ellenőrnek. KNEB-emlékplakettet ka­pott Bende Józsefné, Ben- csik István, Druskóczi Já­nos, Kengyel István, Pál Im­re, Szabó József, Vörös László népi ellenőr és Sü- megh Nándorné, a megyei NEB tagja. A Szovjetunió XII. ötéves tervének élmunkása kitün­tetést kapta Somogyvári Jó­zsefné, a Masterfil Pamut- fonó-ipari Vállalat Kapos­vári Gyárának fonónője. Nápolyi magyar napok Csehák Judit miniszterel­nök-helyettes szombat este Nápolyban ünnepélyes kere­tek között megnyitotta a ma­gyar gazdasági napokat. A megnyitót a történelmi ne­vezetességű, tengerparti Cas- tel dell'Ovo-ban rendezték, amely a magyar gazdasági kiállításnak, illetve a kortárs magyar festők kiállított mű­veinek ad otthont november közepéig. A magyar miniszterelnök- helyettest a megnyitón An­tonio Gava olasz pénzügymi­niszter köszöntötte. A mi­niszter állást foglalt a ma­gyar—olasz gazdasági és ke­reskedelmi kapcsolatok to­vábbi bővítése, valamint az EGK és Magyarország közöt­ti árucsereforgalom élénkí­tése mellett. Olaszország kész hozzájárulni ahhoz, hogy megkössék az EGK és Ma­gyarország közötti együtt­működési szerződést, mon­dotta. Csehák Judit hangsúlyoz­ta, hogy Magyarország kész a gazdasági együttműködés­re, ipari kooperációk létesí­tésére Olaszországgal. A békéért tenni kell

Next

/
Oldalképek
Tartalom