Somogyi Néplap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-07 / 263. szám
10 Somogyi Néplap 1987. november 7., szombat KÖZELKÉPEK ÖSSZEHASONLÍTÁSOK Élmények a Szovjetunióból Bene László, a Kaposvári Villamossági Gyár párttitkára kétszer is járt a Szovjetunióban. Legelőször a hetvenes évek közepén, egy KISZ-küldöttség tagjaként ismerhette meg Moszkvát és Leningrádot, másodszor pedig áprilisban járt a hatalmas országban. Tízvalahány év alatt sok minden megváltozik, s Bene László számára már az érkezés is olyan volt, hogy a meglepetéstől szóhoz sem tudott jutni. — A seremetyevói repülőtér első látogatásomkor enyhén szólva nem ütötte meg egy nemzetközi légiforgalmi fogadó szintjét. Fölmérhe- tetlen a változás, ami az eltelt idő alatt ezen a területen is történt. A korszerű, hatalmas repülőtéren egymás után landoltak a gépek. A legfeltűnőbb a szervezettség és a rend volt. A mindenhonnan áradó embertömeget udvariasan és gyorsan irányították a vámhoz, a kijáratokhoz, sehol sem tapasztaltunk torlódást. Moszkvában ezúttal csak két napot töltöttünk, szálláshelyünkről vendéglátóink, ä Kalinyini Villamossági Gyár vezetői gondoskodtak. Egy valóságos nemzetközi utcában laktunk. A tízemeletes házakban olyan külföldiek élnek, akik tartós kiküldetésben dolgoznak a Szovjetunióban. Egy mindennel fölszerelt, kényelmes kétszobás lakást kaptunk. Természetesen mi is jártuk a várost, de most az igazi élményt a kalinyini gyárban tett látogatás jelentette számunkra. Érdekes és meglepő volt, amikor föl- ' mértem, milyen nagy különbség van régi önmagam és a mostani kíváncsiságom között. Az ifjúkori látogatáskor inkább a kulturális értékek voltak vonzóak szá- momra, egyik képtárból mentünk a másikba, s több ki-« lónyi diapozitívval tértem haza. Hasonló korú fiatalokkal találkoztunk, mint amilyenek mi voltunk, s ma már látom, megítéléseink kicsit felszínesek voltak. Most inkább a társadalmi változások iránt érdeklődtünk, egymás gondolkodásmódját szerettük volna jobban megismerni, s az együttműködés lehetőségeit vizsgáltuk. Április közepén a Volga- parton még lék-horgászat folyt, tartotta magát a tél. Dideregve indultunk el minden reggel a gyárba, ahol nem a turistáknak vagy a díszvendégnek kijáró céltalan bámészkodásban volt részünk. A tájékoztatás nyíltsága sejtetett már valamit a változásokból. Végignéztük a hatalmas gyárat, s nem egy meglepetésben volt részünk. Nem számítottunk például arra, hogy az elektronikában a nyomtatott áramkörök nagy tömegű gyártásában amerikai technológiával találkozunk. A becslések szerint ezekből a termékekből Magyarország igényét kétszer is kiszolgálhatná a gyár. Meglepő volt a technológiai fegyelem. Mindenhol rend és tisztaság fogadott bennünket, sétálgató-kávéz- gató munkásokat nem láttunk. Mindennap megbeszéltük a tapasztalatokat, s ezek baráti hangú, nyílt tárgyalások voltak. Az együttműködési megállapodás januárban született meg a két gyár között. Fél év alatt már érzékelhető volt a változás. Természetesen nemcsak dolgoztunk Kalinyinban, sok más élményünk is volt. Az ott élő emberek úgy gondolják, köztük és a magyarok emberi tulajdonságai között sok rokon vonás fedezhető föl. összehasonlítgattuk például a hagyományőrző és vendéglátási szokásainkat, s mikor egy-egy azonos tevékenységre találtunk, úgy • örültünk, akár a gyerekek. Adódtak vidám percek is: egy alkalommal meghívtak bennünket családi körbe vacsorára. Udvariaskodtunk egymással, ahogy ez nálunk szokás, ki merjen először a levesből. Később derült ki, hogy ez nem vonzó az orosz emberek számára, ugyanis, aki először merít, annak kötelessége a többi vendéget is kiszolgálni. Vendéglátóink büszkék voltak az otthonukra, mi pedig nem titkolt kíváncsisággal néztünk körül, vajon hogyan élnek, milyen divatot követnek? Meg kellett állapítanunk, nincs új a nap alatt. Kalinyinban ugyanúgy kedvelik a praktikus NDK-bútorokat, mint nálunk, a lakószobák tágasak, világosak, zöld növényt azonban nem láttunk sehol. A vacsora fölséges volt: a füstölt marhanyelv vörös és fekete kaviárral sokáig kellemes emlék marad. Klje Ágnes Kevesebb élőmunkával, eredményesebben Szovjetunióbeli testvérmegyénk pártmunkásküldöttségével jártam az egyik kaposvári vállalatnál, s följegyeztem a gazdasági igazgatóhelyettes tájékoztatójából néhány fontosnak vélt megállapítást. Leírtam azt • is, hogy jövőre — a szigorúbb közgazdasági körülményekhez alkalmazkodva, a minőségi munka, a termelékenység javítása végett és költségcsökkentési megfontolásból — megválnak néhány dolgozójuktól, s ha újakat vesznek föl, a feladatnak megfelelő szakmai végzettséget állítják a követelmények között az első helyre. Leírtam az erről szóló néhány mondatot, utána egyéb információk következtek, ám a szovjet vendégek figyelmét ezek nem terelték el az imént hallottaktól, s mihelyt befejeződött a tájékoztató, sorjáztak a kérdések. Ilyenek: mit szól a létszámcsökkentéshez a szak- szervezet? Az intézkedés nem szül-e összeütközéseket a munkahelyen? Szakmai szempontból milyen képzettségű dolgozóktól kívánnak megválni? Nem késtek a válaszok sem. Ott, ahol meghatározó az exportra szánt áru e'.őá' lítása. fontos, hogy minél több szakmunkás vagy magasabb végzettségű szakember vegyen részt a termelésben, az irányításban, s ennek a minőségi cserének a jelentőségét át- érzi az szb is. Azok ugyanis, akikkel csökkenteni szeretnék a mostani létszámot, többnyire szakképzetlenek, kevésbé szeretik és értik a munkájukat, ám ha innen kikerülnek, nem maradnak foglalkozási, kereseti lehetőség nélkül, s központi alapból támogatást kapnak bizonyos ideig, amíg ismét véglegesen elhelyezkednek valahol... A téma nem újkeletű, számos munkahelyen hallhatunk róla. A Balatonnagy- bereki Állami Gazdaságban például a termelékenység növelésére kialakított új munkaszervezési forma eleve arra épül, hogy az eredményeket kevesebb élőmunkával kívánják ’ növelni. Ez a mezőgazdasági nagyüzem az 1985 és 1987 közötti időszakra a bruttó jövedelemszínvonaltól függő* munka- díj-szabályozást választotta, s ezen belül meghatározott mértékig adómentesen használhatta fel munkabérkeretét. Ez a bérezési forma bizonyos fokig visszafogta a kiugró teljesítményeket, a munkabér-színvonal tartása végett alacsony bérért foglalkoztatott dolgozókat is alkalmazniuk kellett, s ezek a dolgozók bizony nem mindig és nem minden területen feleltek meg a követelméhyeknek. Az új munkaszervezési forma azzal számol, hogy a mintegy 7-8 százalékos létszámcsökkenés révén nőhet a termelékenység, s ezt a célt szolgálja a dolgozók anyagi érdekeltségi rendszerének új alapokra helyezése is. Ebben a gazdaságban áttekintették a különböző profilokat és megnézték, hol, milyen módon valósítható meg a 7—8 százalékos lét- száncsökkenés. Legtöbben az állattenyésztésben dolgoznak, s itt a nyugdíjba vonulókat, az esetleges kilépőket és az átcsoportosítással máshova kerülőket együttvéve 13 százalékkal kevesebb élőmunkaerővel — a mostaninál negyvennel kevesebb dolgozóval — is megoldhatnák a tennivalókat. A növénytermesztésben a jó munkaszervezés, a segédüzemeknél a szakmák, az általános ágazatnál a hasonló munkakörök összevonása, a vendéglátó részlegnél a tiszta jutalékrendszer a létszámmegtakarítás kulcsa, de kevesebb dolgozóval számolnak a fenntartó üzemeknél, az adminisztrációban és a szolgáltatásoknál is. Hogy mi mindenhez vezethet a mintegy hetven személyes létszámcsökkenés a Balatonnagybereki Állami Gazdaságban? Az élőmunka-ráfordítás — például — 130 ezer órával csökken. Figyelemre méltóan csökkennek az egyéb költségek is, hiszen ilyen mértékben mérséklődik az igény egyebek között illetményföldre, munkaruhára, munkásszállításra, üzemi étkeztetés támogatására is. Az előbbi példában az iparvállalat gazdasági igazgatóhelyettese, az utóbbiban a mezőgazdasági nagyüzem munkaügyi osztályvezetője indokolta logikusan a foglalkoztatottak számának csökkenését. Ezek az indokok találkoznak a népgazdaság, az üzem és az ott foglalkoztatott dolgozók nagy többségének érdekeivel, céljaival. H. F. ÖSSZEFONÓDÓ SZÁLAK Hazájuk Somogy és Belorusszia Szelíd szemek, mosolygó arc. A tekintetben Belorusz- szia távoili fényei csillognak. Kiejtése kedvesen idegen; hol magyarul, hol oroszul szól a két apró emberképez. — Ott születtem — mutat boldog örömmel Veronika a képernyőre, valahányszor a moszkvai Vörös tér képe jelenik meg. András ilyenkor megértőén bólint. A két gyerek két különböző országban látta meg a napvilágot. — Moszkvában az egyetemen ismerkedtünk meg és hamarosan házasság lett a szerelemből — emlékszik vissza a moszkvai öt év legszebb emlékeire Stadler Kálmán. — Kislányunk még kint született, András viszont már somogyi gyerek. — A gépészeti szakközép- iskolában érettségiztem 1977- ben, s mivel jól beszéltem oroszul, s szerettem is, egyik tanárnőm biztatására a moszkvai szerszámgépipari egyetem gyártásfejlesztő szakára adtam be a jelentkezésem. Az oktatás megkezdése előtt előkészítő táborban voltunk egy szovjet kisvárosban, s már ott rá kellett döbbennünk, hogy milyen szegényes a nyelvtudásunk. A legtöbbször csak bólogattunk, mindha mindent értenénk. Ha a többiek nevettek, mi is vigyorogtunk, de valójában nem sokat értettünk meg a körülöttünk Kovácsolódó közösség Klub a nyugdíjasoknak Azt mondta Gergő Sán- dorné, hogy ha nyugdíjba megy, akkor pedagógusként többet nem lépi át az iskola kapuját. Mondtak már hasonlót mások is, aztán felejtették szavukat. A katedrán eltöltött évtizedeket nem lehet elfelejteni. így volt ezzel ő is. Amikor felkérték, hogy vállalja a pedagógusszakszervezet nyugdíjas tagozatának vezetését, gondolkodás nélkül igent mondott. S amikor a berzencei iskolaigazgató, Filó József kopogtatott nála, hogy szívesen látná akár nagyatádi „kijáróként” is a napköziben, meg szakos tanárként az oroszórákon, már sejtette, hogy nem lesznek egészen nyugodtak a nyugdíjasnapok. — Mit tehettem volna? Hiányoznak az emberi kapcsolatok, és gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Amikor tavaly, karácsony tájékán az egykori kollégákkal megrendeztük első találkozónkat, mindjárt felvetődött, hogy miért ne hozhatnánk létre egy nyugdíjasklubot Nagyatádon. Ludán Imre, a művelődési ház igazgatója kapva-kapott az ötleten. Amikor áprilisra összehívtuk az első foglalkozásunkat, vagy ha úgy tetszik az alakuló ülésünket, sokan jöttek el... Alig egy év emlékkockáit idézik föl a Mártírok utcai Gergó-portán. A ház asszonya érvekkel bizonyítja, hogy szükség volt erre a klubra. Nem ő volt az egyetlen, aki búcsút akart mondani az iskolának. Valamennyiüknek hiányzik a traccs-parti, a kolléganőknek sietve feltett kérdés: hogy vagy és ... Ez a klub úgy született meg, hogy a nyugdíjas atá- di pedagógusoké lesz. Aztán jött a segesdi Baracsi Bé- láné, a nagykorpádi Mezei Jánosné, a helytörténeti gyűjteményt alapozó, lábodi Mike Györgyi, a hagyományt ápoló, s együttesekkel foglalkozó háromfai Dobor házaspár, a zenekedvelő - atádi Győré Bélárié ... Mindenki akart valamit csinálni. így születtek egyre- másra a színes programok. Kiss Gyuláról, a nagyatádi kettes számú általános isko- lános iskola volt igazgató- helyetteséről mindenki tudta, hogy szeret filmezni. Meghívták filmjeinek vetítésére. Dr. Pécsi Lajos nőgyógyászt, mert felesége is pedagógus, egészségügyi előadásra kérték. Híre kelt a klubnak. Ma már nem csak azok jönnek el, akik tanítottak, hanem olyanok is, akik így vagy úgy a munkatársaik lehettek, s olyanok, akik a barátaik révén hallottak összejöveteleikről. Gergó Sándorné szerint ez a klub már nem a pedagógus nyugdíjasok, hanem a város és a várqskörnyék nyugdíjasainak a klubja. „Papíron” csak minden hónap első hétfőjének délutánján találkoznak a Gábor Andor Művelődési Központban de valójában mindig együtt vannak, ha a szükség úgy kívánja. Ahol lehet, igyekeznek segíteni egymásnak, mert vannak gondjaik bőven. Egy jellemző példa. Volt a városban egy idősebb kolléga, akinek „elfelejtették” az aranydiplomát átadni. *Ok utánameniek. Két év után. S ott voltak az ünnepségen is. Az már csak természetes, hogy a kirándulásokról sem maradhatott el senki. Amíg dolgoztak, a napi munka, a helyettesítések, a tantervek készítése elvette a szabad idejüket. Nem jutott idejük az’új arcát mutató Somogy megismerésére. Most pótolni akarják, ami kimaradt. A történelem szakos, a földrajzos idegenvezetőként készül egy- egy útra. Aki a játékokhoz ért, az a karácsonyra készül: megtanítani a nagypapákat és nagymamákat kedves meglepetést csinálni az unokáknak. Volt közösségek kovácso- lódnak újra, s kötődnek új barátságok, kapcsolatok. Sértett és vélt sérelmeket hordozó emberek találnak egymásra, s felejtik a „tüskéket”. A tenniakarás, a cselekvési kényszer hajtja őket. Már nem azt nézik, hogy ki volt kolléga és ki nem, hanem azt, hogy a hónap első hétfőin együtt lehetnek közös örömeikkel, gondjaikkal. Nagy Jenő zajló életből. Harmadéves korunkban jutottunk el a nyelvtudás csúcsára, onnan már csak felejteni tudtunk — mondja Kálmán, pedig nincs szégyenkezni valója. Vörös diplomával végzett az egyetemen. Tanulmányai befejezése után több helyre is hívták. A somogyi fiút azonban visszahúzta szíve szülővárosába, így került a Ka- posgép Vállalat gyártásfejlesztő osztályára. — Jól érzem magam a gyárban; azzal foglalkozom amit tanultam, amit szeretek. Nyelvismeretemnek is nagy hasznát veszem. Fordításokat, tolmácsolásokat vállalok, s többször jártam hivatalos úton a Szovjetunióban. Mindig szívesen megyek vissza, különösen családom körében öröm újra látni Moszkva hatalmas parkjait, Belorusszia lankás völgyeit. — Nyáron voltunk a mesz- szimamánél, nagy kék vonattal utaztunk — kotyog közbe három éve minden komolyságával Andris, aki hol Bandinak, hol Andrej- nek hívja magát. Játszi könnyedséggel vált oroszról magyarra, magyarról oroszra, ahogy épp a helyzet kívánja. Apjával magyarul, a mámocskával inkább oroszul társalog. Ludmilla, bár jól beszéli nyelvünket, szívesebben használja anyanyelvét. — Nem ment könnyen a nyelvtanulás, sokat kínlódott velem a férjem. A gyerekek mellett nem sok időm jutott a tanulásra. Most, hogy mindketten óvodások, én is többet mozgok az emberek között, kicsit mintha fejlődtem volna — szerénykedik a fiatalasszony, pedig jó magyarsággal eleveníti föl élete legboldogabb napjának, esküvőjüknek eseményeit. — Két menyegzőt is tartottunk, egyet Moszkvában a barátainkkal, egyet régi szokás szerint szülőfalumban, ahol két .napig állt a vígasság. Jó néhány éve volt, azóta a magyar asszonyok megszokott életét élem. Dolgozom, nevelem a gyerekeket, de sosem felejtem el, hói nőttem fel. Igyekszem •gyermekeimnek is megtanítani mindazt, amit a Szovjetunióról tudni kell. Szeretném, ha nyelvében is tovább élne bennük az orosz kultúra — mondja Ludmilla. A könyvespolcot mutatja. A Háború és béke orosz, mellette magyar nyelven, Dosztojevszkij írásai .szintén két nyelven. Az ágyon két hatalmas víziló a moszkvai emlékeket idézi, a kis játékautók a kaposvári játék- . boltból származnak. A Stadler család életében összefonódnak a somogyi és a belorussziai szálak, a magyar és az orosz nyelv kincsei. Horváth Éva
