Somogyi Néplap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-05 / 261. szám

1987. november 5., csütörtök Somogyi Néplap 7 öSPORT EJ Tizenkilenc év várakozás után A maratoni győzelem Amikor 1968-ban Pamuki 3000 m akadályon 8 perc 40 másodperccel magyar baj­noki címet szerzett, kevesen gondolták, hogy tizenkilenc évet kell várni Somogy me­gye atlétikai életének újabb nagy sikerére. Az idén ok­tóberben a Kaposvári Rá­kóczi atlétanője, Farkas Ágota 2:40:00-ás időered­ménnyel maratoni országos bajnokságot nyert, és máso­dik helyen végzett a nem­zetközi Rank Xerox mara­toni Budapest-bajnokságon. A 23 éves versenyző több mint öt percet javított egyé­ni csúcsán. — Zákánytelepen nevel­kedtem. Az általános isko­lai tanulóévek alatt 600, 800, 1200 méteres versenyeken indultam, s a járási döntő­ket többnyire én nyertem. Edzésre nem volt lehetősé­gem, inkább kedvtelésből futottam. Nagykanizsán jár­tam középiskolába és meg­nyertem 800 méteren a me­gyei versenyt. Fölfigyeltek rám: az osztályfőnököm — szerencsés véletlen — a test­nevelő tanárom volt. Anya­egyesületem az Olajbányász lett, első edzőm pedig Len­gyel György. Egy évig iga­zolt sportoló voltam, ami­kor kiderült: négyszázon r:em rúghatok labdába. Áttértem 800-ra és 1500-ra, Steidl József irányításával. Csak akkor edzettem, ha jólesett a futás. Nem hit­tem akkor, hogy magyar bajnok leszek. Később Se­bők Mária lett az edzőm — ő is középtávfutó volt — és bennem látták az utódját. Érettségi után úgy látszott, hogy abbahagyom a ver­senyzést: Csurgóra mentem dolgozni és felszedtem né­hány kilót. Ezért kezdtem kocogni. Később szóltam Ge­lencsér János testnevelő ta­nárnak, hogy a szakmun­kásképző dolgozójaként sze­retnék versenyeken indulni. Első lettem a megyei verse­nyeken és leigazoltak a Ka­posvári Rákóczihoz. Az ed­zés abból állt, hogy regge­lente Gyékényestől Csurgóig futottam. Gősy Béla irányí­tott, ő adott edzésterveket. 1984 júliusában Ács Lajos edző hozott Kaposvárra. Egy évben 3000 km-t futottam akkor. Kismaratoni OB-n ti­zenkettedik lettem. 1985-ben előbb első osztályú kisma­ratoni szintet futottam, az­tán megnyertem egyet juni­or első osztályú eredmény­nyel, márciusban pedig ma­ratonim teljesítettem a juni­or első osztályú szintet. 1984 októberében az első maratoni versenyemen 3 óra 18 percet futottam. Utó­nak kaptam egy meghívást Lengyelországba: 27 km-nél feladtam a versenyt. Októ­berben negyedik lettem a junior kismaratonin, s kö­vetkezett a Rank Xerox. Egy lengyel fiúval futottam vé­gig, s első osztályú szintet értem el. Az eredmény ösz­tönzött: Jött az újabb ke'le- mes meglepetés, a szegedi OB nyolcadik helye, majd győzelem- az IBUSZ-marato- nin. 2:47:06-tal nyertem. El­ső osztályú szint ez. Kaptam egy utat Hamburgba: tizen­nyolcezer futó, több százezer néző, felejthetetlen légkör. Az 1986-os Rank Xeroxon a magyarok között hatodik lettem, és szilveszterkor a 2 óra 40 percre koccintottunk az edzőmmel. Az idei sze­gedi maratoni előtt megbe­tegedtem, s amikor kívülál­lóként láttam a többiek jó eredményét, arra gondol­tam, hogy abbahagyom. Az­tán kaptam egy utat Phen- janba, ahol magyar idő sze­rint hajnali három óra öt- venkor rajtolt a mezőny. Az európaiak között az ötödik lettem. Következett Müns­ter, az Alpok-maraton, ahol 2:53:00-val második voltam. Az első osztályú szint azon­ban módosult közben 2 óra 45 percre, amitől a nagykő­rösi maratonin mindössze hat másodperccel maradtam el. 140 km-t futottam he­tente, készültem az OB-re. Ács Lajos edző: — Az el­ső igazán nagy tétversenye volt. Azt gondoltuk, hogy nem a helyezés számít, ha­nem az időeredmény. Való­ra vált az álma: magyar bajnok lett. Farkas Ágota: — Ideges voltam, görcsölt a gyomrom, rosszul éreztem magam. A verseny után persze helyre- jöttem. Berzeviczy Zsolt Továbbjutás gond nélkül Honvéd—Chaves 3:1 (1:0) Egy súlyos sérülés, egy kiállítás és egy potyaízű gól hamar, már az első félidő közepén megpecsételte a Chaves sorsát. Szinte forma­litássá vált az említett ese­mények után ez az UEFA- kupa visszavágó, s a Bp. Honvéd gond nélkül tovább­jutott. Gólszerzők: Sallai, Fitos, Kovács K., illetve Jorginho. Teke NB III K. Közút—Szekszárdi Víz­társulás 6:2 (2415:2261) Ld.: Ládonyi 422, Horváth 419, Lőczi 417. PMSC—K. Fáklya 6:2 (2395:2244) Ld.: Bekker 393, Hideg 384, Gyürüsi 378. Pécsi Hunor—K. Vasas 7:1 (2462:2078) Ld.: Mettner I. 410, So- mogyvári 382, Mettner L. 372. Megyei röplabda­bajnokság Nők: Munkácsy, gimnázi­um—K. Fáklya 3:2, Közgaz­dasági szakközépiskola—Ta­nítóképző Főiskola 0:3, Kasi úttörő—Nagybajom 3:0, Ta­nítóképző—Táncsics gimná­zium 3:0, K. Fáklya—Taní­tóképző 2:3, Rudnay DSK Tab—Munkácsy gimnázium 3:1. Férfiak: Marcali Latinca SE—Kasi úttörő 3:1. Sportvezetők munkaértekezlete Szervezett erőszak? A LELÁTÓK LÉLEKTANA A jövő hónapban megje­lenik a belga Chris van L imbergen kriminológus tanulmánya, amelyben a labdarúgó-stadionokban el­uralkodott erőszakhullámot kiváltó okokat elemezte és igyekezet magyarázatot ta­lálni a nézőtéren egyre gya­koribb rendbontásokra. A holland Trouw című 'lap interjút készített van Limbergennel. A krimino­lógus tanulmánya összeállí­tásához a belga kormány engedélyével levelezést foly­tatott azokkal a brit szurko­lókkal, akik belga börtön­ben vannak az 1985. máju­sában, a brüsszeli Heysel stadionban bekövetkezett tragikus események miatt. Emlékezetes: a Liverpool— Juventus BEK-döntő előtt és alatt tömegverekedés tört ki a lelátókon, amelynek következtében 39 ember lel­te halálát. A belga kriminológus ér­tesülése szerint holland, bel­ga és brit huligánok — náci szimbólumokat használva és jelszavakat hangoztatva — arra készülnek, hogy az or­szágaikra kiterjedő szövet­ségre lépjenek. Terveik kö­zött fő helyen szerepel, hogy szervezett akcióikkal botrá­nyokat robbantsanak ki a labdarúgó-mérkőzéseken. Van Limbergen ezt nyi­latkozta: a belga és holland rendbontók már jártak Nagy-Britanniában és uta­zásaik során lépéseket tet­tek náci ideológiájú szerve­zetük létrehozására. ..A hu­ligánok akcióinak egyetlen mozgatórugója: az erőszak­ra való törekvés” — jelen­tette ki a belga kriminoló­gus. Tegnap a TF aulájában több mint 500 sportegyesü­leti vezetőt, gazdasági szak­embert és sportot támogató vállalat képviselőit köszön­tött Deák Gábor államtitkár, az ÁISH elnöke. Az Állami Ifjúsági és Sporthivatal munkaértekez­letén Pongrácz Antal általá­nos elnökhelyettes a jövőre életbe lépő új finanszírozási rendszert ismertette. Kiemel­te, hogy a sportfinanszíro­zás célja, hogy biztonságo­sabbá, szabályozottabbá, ha­tékonyabbá, ellenőrizhetőb­Októberben indította el új mozgalmát a KISZ Központi Bizottsága, az „Egészséges hétvégék” címmel. A kez­deményezés jó visszhangra tálált, egy hónap alatt 63 helyszínen kétszázezren vet­tek részt a különböző sport- eseményeken. A tömegsport-rendezvé­nyekkel egy,időben több mint 20 ezer fiatal vitatta meg a kormány egészségmegőrző programját. A városi veze­tőkkel folytatott párbeszédek számtalan ötletet eredmé­nyeztek. A legsikeresebb akciókat Lajosmizsén, Bá- tonyterenyén, Egerben és Debrecenben tartották. A fórumok legjobb javaslatai közül kiemelkedik ,a debre­ceni, ahol elfogadtatásra ke­rült, hogy a gyermekélelme­zési vállalat ezentúl az egészséges táplálkozás köve­telményének megfelelően ál­lítja össze a diákok étrend­jét. A megbeszéléseken több­ször elhangzott, hogy az bé tegye a sport pénzügyi folyamatait. Mindezt úgy, hogy igazodjon az adóre­formhoz, és szervesen il­leszkedjék a vállalati jöve­delemszabályozás rendsze­rébe. A sportfinanszírozás új rendszere magában hordoz­za a hatékonyabb gazdálko­dás kényszerét, megteremti a teljesítményelvet, az elosz­tás feltételeit a sportszerve­zetek, a sportágak és spor­tolók között. Külön felhívta a figyel­met azokra a napi teendők­egészségmegőrzés mellett a szociális segítségnyújtás te­rületén is kell az ifjúsági szövetségnek nagyobb fel­adatokat vállalni. Az egészséges hétvégék érdekében megkezdett moz­galmak szervezői december közepén újból tárgyalóasz­talhoz ülnek, megvitatják a tapasztalatokat, kialakítják a további teendők rendsze­rét. , Természetesen nemcsak a tárgyalóasztalok mellett te­lik majd az idő ezentúl. De­cember 4-től ismét lehető­ség lesz evezésre a Sümeg melletti meleg vízi patakon. Tavaly 400 fiatal vállalko­zott a túrára. Január 15—17 között pedig újból lesz Show- hajtás. A népszerű jégfesz­tivált a Budapest Sportcsar­nokban rendezi a Budapesti KISZ-bizottság. Ezúttal a kispályás gyorskorcsolya Európa-kupa sportesemé­nyeihez szorosan kapcsoló­dik az esemény. re, amelyek a központi és a helyi sportirányításra vár­nak az új rend bevezetésé­ig és annak bevezetésével. A nagy érdeklődést kivál­tó tanácskozáson az állam­titkár összefoglalójában el­mondta, hogy jövőre még nagyobb jelentősége lesz a vállalatok, sportegyesületek kölcsönösen előnyös együtt­működésének. A hivatal továbbra is nyi­tott minden ötletre, javas­latra, ami előbbre viszi a magyar sportot. SAMARANCH SZÖULBA KÉSZÜL Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság elnöke november 16-án Dél-Koreába utazik, jelentette be az 1988. évi szöuli nyári olimpiai játé­kok szervezőbizottsága. A NOB első embere négy na­pot tölt a dél-koreai fővá­rosban, látogatásának fő cél­ja az olimpiai létesítmények megtekintése. Samaranch elsők között láthatja az „Olimpiai Parkban” épülő, átadás előtt álló fedett uszo­dát. A NOB elnöke egy szob­rot visz magával Szöulba, amely része lesz a nyári já­tékok idején megnyíló olim­piatörténeti szabadtéri kiál­lításnak. Szöuli forrásokra hivat­kozó jelentések szerint J. A. Samaranch nem készül olyan tárgyalásokra, amelyek témája a jövő évi olimpia közös dél-koreai—észak-ko­reai rendezése lenne. Kétszázezer résztvevő az egészséges hétvégéken HÍREK November A nap kél 6.33 órakor — nyugszik 16.23 órakor; a hold kél 15.55 órakor — nyugszik 6.14 órakor. 5 A várható időjárás Csütörtök Imre Többnyire változó, a reggeli órákban erősen felhős idő lesz. Egy-egy kisebb eső valószínű. Helyenként köd képződik. A többfelé élénk szelet a Dunántúlon időnként erős széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 6 és 11 fok között alakul. Újságírók kitüntetése A nagy októberi szocialis­ta forradalom 70. évfordulója alkalmából tegnap a Parla­mentben kitüntetéseket ad­tak át a sajtó dolgozóinak. Az ünnepségen megjelent Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára, Csehák Judit, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­se, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagjai, és Laka­tos Ernő, az MSZMP KB agitációs és propaganda- osztályának vezetője. A ki­tüntetéseket Bányász Rezső, a Minisztertanács Tájékoz­tatási Hivatalának elnöke adta át. Jávori Béla, a So­mogyi Néplap főszerkesztője a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést, Klie Ágnes, a belpolitikai rovat munkatársa a Kiváló Mun­káért kitüntetést vehette át. — A rákói kerület faki­termelését segítik a Sefag Zselici Erdészet kaposvári kerületének dolgozói. A munkaerő-átcsoportosításra azért van lehetőség, mert a megyeszékhely erdeiben már teljesítették az idei tervet. — Bővíti szolgáltatási kjj­rét a Somogy Megyei Patyo­lat Vállalat. A közeljövőben Kaposváron, a Szondy utcá­ban nyitnak új szalont. — Pécs és Harkány neve­zetességeivel ismerkedtek meg kedden a patalomi szo­ciális otthon lakói. A kirán­duláshoz az igali Aranyka­lász Tsz ingyenes buszt biz­tosított. — Brigádvetélkedőt ren­deztek tegnap a Kaposvári Húskombinátban. A nagy októberi szocialista forrada­lom 70. évfordulója tisztele­tére rendezett hatfordulós versenyen a vállalat nyolc brigádja mérte össze tudá­sát és ismereteit a Szovjet­unióról. — Eredményes véradónap volt Törökkoppányban a Vöröskereszt alapszervezet szervezésében. 55 személy 21 liter vért adott. Ugyanezen a napon a megyei művese- állomás létesítéséhez 130-an 17 500 forinttal járultak hozzá. — Fejőház épül még az idén a toponári Kapostáj Tsz tehenészeti telepén: a 15 millió forintos költséggel megvalósuló új létesítményt Alfa-Laval technológiával szerelik fel. — Két pedagógus-szolgá- latilakást épít az igali Ga- mesz Magyaratádon. Az egy­millió forintos értékű beru­házással készülő kétszintes épületbe várhatóan a nyá­ron költöznek be a lakók. — Megérkezett Spanyol- országból az Investronika gyártáselőkészítő rendszer, melyet a Kaposvári Ruha­gyárban helyeznek üzembe. Az új technika révén gyor­sul az előkészítés és tovább javul az anyagtakarékosság. __________. r S zerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 170 évvel ezelőtt halt meg Carl Haller von Hallerstein (1774—1817), neves német építész, nemzetközi hírnevet szerzett régész. A stuttgarti Károly-akadé- mián, majd pedig Berlinben D. Gillynél tanult építészetet. 1808-ban Olaszországba, majd két esztendővel később Gö­rögországba utazott, s Aigi- nában kiásta az Aphaiai- templom oromzatszobrait, később pedig felfedezte a phigaliai Apolló-templom szobrainak maradványait. Munkássága segítette feltár­ni, hogy a görög templo­mok alaprajzának közös ős- típusa volt, bár az oszlopok és a gerendázat formája so­ha nem egységes. A geomet­rikus korra visszanyúló előz­mények után később töké­letesen kikristályosodott a görög oszloprendek két ural­kodó fajtája, a dór és az ion, a természeti táj és az ember alakította tér kettős­ségét addig nem ismert har­móniában feloldó görög épí­tészet e két legmaradan­dóbb alkotása. A tudós egyébként görögországi ku­tatómunkáját 1817-ben bekö­vetkezett haláláig folvtatta. A német klasszicizmus je­lentős képviselője volt. Ezt bizonyítják az 1814. évi müncheni pályázatra bekül­dött Glyptothek- és Wal- halla-tervei is. Élő forradalom November 7-én, szombaton mutatja be a televízió Élő forradalom címmel a Magyar Mozi- és Videofilmgyár és az MTV forgatócsoportja dokumentumfilmjét, amely­ben tudósok, írók, politiku­sok és művészek fejtik ki gondolataikat az elmúlt hét évtized alatt megtett törté­nelmi útról, a múltról és a jelenről. Az Élő forradalom forgatócsoportja száz nap alatt gyűjtötte össze huszon­hét jeles hazai és külföldi személyiség 70 esztendőről szóló vallomását. — A szokásosnál előbb, 16.55-kor kezdődik ma a má­sodik műsorban a pécsi kör­zeti stúdió Panoráma című információs magazinja. Az adásban láthatunk megyénk­ben készített riportokat is. Könnyebb sérülést okozo** a figyelmetlenség A síkossá váló úton nem a látási viszonyoknak meg­felelően vezette személygép­kocsiját. hétfőn. Búéban a 45 éves Völgyesi István, és nekiütközött az úttest jobb oldalán szabályosan parkoló személygépkocsinak. A vét­kes gépkocsivezető könnyeb­ben, a két utasa 8 napon belül gyógyuló sérülést szen­vedett. Körültekintés nélkül akart átszaladni hétfőn, Kaposvá­ron a Kossuth téren Csiszár László, kaposvári nyugdíjas, és a féktávolságon belül ér­kező személygépkocsi el­ütötte. Csiszár László köny- nyebben megsérült. — Az Áramszolgáltató Válla­lat értesíti Kaposvár lakossá­gát és közületeit, hogy novem­ber 5-én 7 órától 15 óráig a Honvéd utca páratlan oldalán (a belső soron is) a DOM" áruháztól a Krénusz iskola be­járatáig áramszünet lesz. (100716 a) — 1 nap Zágrábban, novem­ber 26-án. Utazás: autóbusszal Program: városnézés, vacsora Nagykanizsán. Részvételi dí 490 Ft. Jelentkezés COOP- TOURIST, Kaposvár, Kossuth L. u. 8. (109

Next

/
Oldalképek
Tartalom