Somogyi Néplap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-04 / 260. szám

Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak a rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak, szomszédoknak, is­merősöknek, akik felejthetetlen ha­lottunk, SEMOFCSÁN FERENC volt nagyatádi lakos temetésén részt vettek, és mély gyászunkban osztoz­tak. A gyászoló család • • • Köszönetünket fejezzük ki a roko­noknak, barátoknak, ismerősöknek, akik SZOCS IMRE órás—látszerész, siófoki lakos teme­tésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. Szűcs Imréné. * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, bará­toknak, kollégáknak, a Volán Válla­lat dolgozóinak, a szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk, BENKÚ FERENC temetésén részt vettek, gyászunkban velünk együttéreztek. A gyászoló család * • • Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen em­lékű, szerető szívvel megáldott, pél­dás életű ZSALAKOVICS tPALNÉ Farkas Mária utolsó földi útján együttérzésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család • • • Köszönjük a részvétét mindazok­nak a rokonoknak, barátoknak, is­merősöknek, akik drága halottunk, ÖZV. BESSENYEI JÖZSEFNÉ temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család * • • Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, munka­társaknak, ismerősöknek, a Kapos- gép mernyei gyáregysége kollektívá­jának, a Vöröskereszt dolgozóinak, a szülői munkaközösségnek, amiért TÓTH ISTVANNÉ Visnyei Juliannát utolsó útjára kísérték, és koszorúik­kal fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló Tóth és Visnyei csa­lád. • • • Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, szomszédoknak, a Gabonaforgalmi és Malomipari Vál­lalat nagyatádi dolgozóinak, a kon­zervgyár számviteli osztálya dolgo­zóinak, a volt munkatársaknak és minden kedves ismerősnek, akik fe­lejthetetlen halottunk, kővári istvan temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család • • • Köszönetét mondunk valamennyi rokonnak, szomszédnak, ismerősnek, a ruhagyár A 12-es dolgozóinak és mindazoknak, akik szeretett halot­tunk, SZABAS1 györgyné temetésén részt vettek, és utolsó üd­vözletül sírjára koszorút és virágot helyeztek. A gyászoló család • * * Hálás köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen ha­lottunk, VAGNER KAROLY temetésén jelenlétükkel és virágaik­kal fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család * • • Hálás szívvel mondok köszönetét mindazoknak a jó ismerősöknek, akik felejthetetlen férjem, KERNYAK ISTVÁN temetésén részt vettek. Bánatos felesége * * * Ezúton mondunk köszönetét azok­nak a, rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, HOLLÖSI LAJOS MÁV-nyugdíjas temetésén részt vet­tek, és utolsó útjára kísérték. A gyászoló család * * * Hálásan köszönjük a barátoknak, munkatársaknak, ismerősöknek, hogy megemlékeztek szeretett halottunk­ról. s BROLLY TIVADAR hamvait nyugvóhelyére kísérték, együttérzésükkel gyászunkban • osz­toztak. A gyászoló család INGATLAN Uj, négyszobás, központi füteses családi ház eladó. Őrei, Petőfi tér 8. Somogyvári, (3531:97) Eladó Nagyatádon a Lőcsei u. 15. sz. alatti családi ház. Két családnak is alkalmas. (121686) Háromszobás, össz­komfortos csaiádi ház eladó, vagy el­cserélhető 2,5—3 szobás kaposvári lakásra,. Mezőcsoko- nya, József utca 13. (353194) Eladó 2,70x1,70 mé­teres kis faház, fűt­hető és hőszigetelt. Horgásztanyának is alkalmas. Érdeklőd­ni : Kaposvár, Schönherz Z. utca 2. _____________(353252) K étszobás, kony- hás, spájzos házrész 150 n-öles kerttel eladó 350 ezer Ft­ért. Érdeklődni: Kaposvár, Balaton u. 11. Kiss. (5773) 2,5 szobás lakás garázzsal vagy anél­kül Kaposváron, a Toilidi-lakótelepen el­adó. Ajánlatot ,,88. évi beköltözés — 5777/a” Jeligére a lapkiadóba. (5777,a) Eladó Kercselige- ten 2 szobás, kony- hás, kertes családi ház nagy telekkel, melléképületekkel, sürgősen. Érdeklőd­ni lehet: Nagyberki, Szabadság út 58. Kétszobás, gázos családi ház eladó. Kaposvár, Katona József utca 3/a, Szucsekné. (353251) Nagyberkiben, a Szalacska-hegyen szőlő épülettel együtt eladó. Érdek­lődni Vörös Hadse­reg útja 65. alatt. (5778) Kaposfüredi állo­mással szemben 250 n-öl telek, fele sző­lő, betegség miatt sürgősen eladó. Ér­deklődni : Kaposvár, Tisza u. 23. Tóth. (353450) Háromszobás, konyhás, fürdőszo­bás családi ház mel­léképületekkel, gaz­dálkodásra alkal­mas 1000 n-öles te­lekkel eladó. Irány­ár 320 000 Ft. Ér­deklődni a helyszí­nen egész nap: Mi­ke, Petőfi u. 5. (353446) Nagyatádon új két családnak is megfelelő, luxus­igényeket kielégítő, öt szoba, galéria, nappali, ebédlő, két fürdőszoba — csa­ládi ház garázzsal, szu terén na 1, pincé­vel, automata köz­ponti fűtéssel, 240 m'í-en, 900 n-öl te­rülettel, fizetési könnyítéssel eladó. Ugyanitt 900 n-öl építési terület is el­adó. Érdeklődni a helyszínen, Honvéd u. 91. Benács. (353440) ígal gyógyfürdőn, Táncsics Mihály ut­ca 51. számú ház saroktelken eladó. Érdeklődni: Igái, Dózsa-telep 22. (353119) Kaposváron, a Bar­tók Béla utcában ikerház építésére is alkalmas építési te­lek eladó. Víz, vil­lany van. Érdeklőd­ni: Bartók Béla ut- ca 81. (353426) Toponáron hét­végi teiek eladó. Érdeklődni lehet: Kaposvár, zaranyi- ltp. l/'a, fszt. 2. ______________(353419) N égyszázezer fo­rint készpénzzel 2 szobás lakást ven­nék Kaposváron. Ajánlatokat ,, Sür­gős” jeligére, a 353425. számra a hir­detőbe kérek. ______________(353425) E ladó Nagybajom, Mező u. 93. számú egyszobás, konyhás csaiádi ház nagy te­lekkel, müút mel­lett. Érdeklődni: Nagybajom, Felsza­badulás u. 32. sz. alatt. (353420) Másfél szobás la­kást vennék Siófo­kon kp. + OTP-át- vállalással. Ajánla­tokat ,.Költözés 1988 decemberében” jel­igére a székesfehér­vári hirdetőbe. (72495) Balatonf enyvesen nyaralót keresek megvételre vagy bérbe. Telefon 52 26-191 az esti órák- ban. __________(195022) 1 750 négyszögöl te­lek csaiádi házzal eladó Balatonszár­szó, Dózsa Gy. u. 77. Érdeklődni egész nap,__________(353412) í viagyaregresen te­lek bontási épület­anyaggal sürgősen, áron alul eladó. Ajánlatokat az 5914. számra a lapkiadó­ba. (5914) Balatonföldváron a Gyár u. 8. sz. aiatti családi ház jól termo szőlővel vagy anélkül eladó. Érdeklődni a hely­színen. (122213) Siófokon a Ta­nácsház u. 22. I. lh. 14. sz. alatti kétszobás öröklakás azonnali beköltözés­sel eladó. Érdeklőd­ni : 84 32-559 este. ___________________(122212) Vennék készpén­zért 1,5—2 szobás öröklakást tégla­épületben, Kapos­váron, II. emeletig vagy lifttel. Tavaszi kiköltözés lehetsé­ges. Aja Hatokat: Vöröstelek u. 1/a Szabóné levélben, személyesen 17 óra után vagy hét vé- gén. (5909) Ságváron 400 n­öles szőlő balatoni rálátással, kisebb téglaépülettel eladó. Irányár: 85 000 Ft. Érdeklődni: Siófok, vásárcsarnok, Zöld­ért zöldségbolt. (122214) önálló kis családi házat vennék Ka­posváron a belvá­rosban 700 ezer Ft- ig. Telefon 13-264. Kaposvár, Németh István fasor 49. (5889) Belvárosi nagy családi ház eladó Kaposváron. Tele­fon 13-264, Kapos­vár, Németh I. fa- 3or 49. (5888) Barcs, Dózsa György u. 4. sz. alatti családi ház (két család részére is megfelel) eladó. Érdeklődni ugyan­ott 17 óra után. (122235) 300 n-öl közműve­sített építési telek eíadó. Kapospula, Szabadság u. 21. Ér­deklődni : Attala, Széchenyi u. 18. (353391) 300 000 Ft kész­pénzért -f OTP-át- vállalással másfél vagy kétszobás la­kást vásárolnék Ka­posváron. Ajánla­tokat az 5923. szám- ra a kiadóba. (5923) Eladó 850 n-öles telek Kaposvár és Nagyatád között, Belegben. építő­anyaggal, gazdasági épülettel, kerttel. Érdeklődni: Kovács János. Beleg, Pető­fi U. 44. (123272) Siófokon kétszo­bás családi ház el­adó. Érdeklődni: Siófok, Bethlen Gá­bor u. 7. Béres Ist­ván né. (122224) Teiek eladó a Ba­latontól 4 km-re, Balatonszabadi fa­luban, a Vak Boty- tyán utcában. (Köz­művesített, víz, gáz van.) Érdeklődni Balatonszabadi, Rá­kóczi F. u. l., 3. és 5. szám alatt. (122225) A siójuti szőlőhe- hegyen 417 n-öles teiek eladó. Érdek­lődni : Balatonföld- vár, Darvas József u. 19. Iller. (122226) Tabon szép fekvé­sű, közművesített építési teiek sürgő­sen eladó. Tab, Petőfi u. 59. Tele­fon 20-558. ______________(122231) K étszobás, kertes családi ház közpon­ti fűtéssel eladó. Érdeklődni: Kapos­vár, 'Schönherz Zol­tán u. 41. sz. Hét­köznap 14 óra után, szombat, vasárnap egész nap. (5928) Kaposváron, a Csalogány u. 2. sz. alatt 3 szobás -f- 1 szoba-konyhás, kü­lön bejáratú, szute- rénos, garázsos, 600 n-öles telken levő családi ház eladó. Érdeklődni ugyan­ott vasárnapokon. (352976) Eladó Kaposszer- dahely, Petőfi u. 48. számú ház és egy szamár szerszámmal kocsival, egy lovas­kocsi és két kazal széna sürgősen. Ka- posszerdahely, Pe­tőn u. 48. Árvái Mihály. (352984) Eladó gazdálko­dásra alkalmas nagy családi ház mellék- épületekkel. Kapos­pula. Szabadság u. 21. Érdeklődni egész nap. (35299!fl Bogláron, közmű­vesített utcában (gáz, víz) lévő 360 n-öles lakótelek be­költözhető mellék- épülettel (szoba, konyha) sürgősen e’adó. Irányár 870 ezer Ft. Érdeklődni: 8630 Bogiárlelle, Jurisics u. 27. Vacz- kóné. (121976) A Deseda-tó to- ponári részén 270 n-öles szőlős gyü­mölcsös telek pin­cével, faházzal el­adó vagv kisebb balatoni telekre el­cserélhető. Ajánla­tokat az 5638. szám­ra a lapkiadóba kérek. (5638) Boglárlellei kis nyaralót + bör­zsönyligeti hétvégi házat elcserélem lellei vagy bogiári kétszobás apart­manra vagy örök­lakásra, értékegyez­tetéssel. s-algó 693-467 Budapest. Munkásotthon 74*— 76., 1042. (1219751 Felsősegesden, a szőlőhegyben 600 n- öles szőlő és szán­tó pincével, felsze­reléssel eladó. Se- gesd, Széchenyi u. 2L ____________(121969) S iófokon 1—1.5 szobás lakást vásá­rolnék készpénzért + OTP-átvállalással (lakottan- is). Aján­latokat a 370. Szám­ra a siófoki szer­kesztőségbe. (1219-9' Szegerdőn, Petőfi u. 9. sz. alatt — nem régen épült családi ház — mel­léképületekkel el­adó. Érdeklődni a helyszínen. (121974) Toponáron 352 n- ötes építési telek építési engedéllyel eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Jedlik A. u. 2/a, vagy za- márdi, Rákóczi út 38. Petz.______(122003) S ürgősen eladó Fonyódliget. Thö­köly u. 28. szám •ailatti nyaraló. Ér­deklődni lehet a 2. sz. kaposvári Ügy­védi Munkaközös­ségben, dr. Esze Tamás Ügyvédnél* Telefon n-069. _______________(35308*' Siófokon 200 n- ölön gázfűtéses családi ház olcsón eladó. Érdeklődni: Irinyi u. 27. (1220Qi?' Kaposváron 2 szobás, 47 m2-es, tehermentes lakás eladó. Kis méreti garzont beszámítok Telefon 14-856, este 18 óra után. (35309n Kaposváron az Eger u. 22. sz. alat­ti családi ház el­adó. Érdeklődni ugyanott, Stadle- réknál. (Cseri vá­rosrész.) (5736) Várda legszebb helyén kis családi ház eladó. Érdek­lődni : Meggyes u. 41. (5737) Kaposmérő leg­szebb helyén jól termő szőlő hétvé­gi háznak is alkal­mas épülettel áron alul, sürgősen el­adó. Érdeklődni ti­zenhét óra után: Kaposvár, Szántó I. u. 10. Sebestyén. ________________(57401 K aposmérői zárt­kertben kordon rendszerű, 6 éves telepítésű szőlő el­adó. Kaposvár, Xantusz J. u. 38. ______________(353087' F onyódon építés­re alkalmas 430 n- ötes telek eladó. Érdeklődni lehet: Ordacse’-í Dózsa Gy. u. 24. Bairtalus Gergely. (122010) 2 szobás családi ház nagy telekkel, gazdálkodásra al­kalmas, Kaposvár­tól 20 km-re be­tegség miatt sürgő­sen eladó. Érdek­lődő leveléket a 353104. számra a hirdetőbe kérek. ______________(353104' M ásfél vagy két­szobás lakást vásá­rolnék készpénzért Boglárlellén vagy Kaposváron. Aján­latokat a bogiári hirdetőbe. Bo lelte, Erzsébet u. 55; ____________(129Q~ K adarkúton 3 szo­bás családi ház mell éké p ü te te kk el, garázzsal, gazdálko­dásra alkalmas 2200 nröles területen el­adó. Kaposvári la­káscserével is meg­oldható. Kozma, Kadarkút, Kossuth u. 28, (5714) Somogyjádon, a Felső-hegyen szőlő, szántó eladó vagy bérbe kiadó. Ér­deklődni : Somogy- jád, Kálvin u. 20. sz. (5661) Vennék Kaposvá­ron kb, 200 n-öl hétvégi telket. Min­den megoldás ér­dekel. Ajánlatokat a 353101. számra a kaposvári hirdető- be kérek. (35310U Eladó 3 szobás i szuterénos, kertes házr^z. Érdeklőd­ni 15 óra után. Ka­posvár. Lenin u. 25. ____________(3531.23) K aposmérőben a Rákóczi utca 49. sz. családi ház 400 négyszögöl telken eladó. Érdeklődni a helyszínen. _______________(353121 Bogiárlelle ás Látrány között, a 67-es út mellett l kát.-hold föld el­adó, megosztva is. Látrányban 800 n- öl föld házhelynek, víz, villany a föld mellett van. Érdek­lődni : Bogiárlelle, Kossuth út 22. ______________(353118' M arcaliban, Ka­posvári u. 84. sz. családi ház. vala­mint 1600 n-öles szőlőhegy pincével eladó (buszmegál­lótól 5 percre). megosztva is. Ér­deklődni a helyszí­nen, vagy Kovács József u. 32. sz. alatt. _________(1219949 K észpénzért OTP-átváLLalással másfél, kétszobás lakást vásárolnék Kaposvár''- Aján­latokat az 5651. számra a kiadóba kérek. (5651) Nikla, Berzsenyi u. 37. sz. ház gaz­dasági épületekkel, 7800 m2 belsőséggel eladó. Érdeklődni: Nikla—Hódoshát, Rákóczi u. 38. _______________(12! r Kaposvári két­szobás. összkom fol­tos, Kalimyin-Lakő- telepi bérlakásomat elcserélném kisebb, •magánrendelkezésű garzonra. Cím: Fo­dor László, Sziget­vár, Bajcsy-zsi- linszky u, 11. ______________(10Q4"ri C saládi ház eladó. Siófok, Báthory u. 15, (12199?' Eladó kétszobás családi ház 2000 n- öles, gazdálkodásra alkalmas telekkel. Érdeklődni egész nap Kutiéknál. Ka­posvár, Lonka-hegy 1. Benedek Etek u. vége.___________(5672) K aposvárhoz 25 km-re 3 szobás, hallos családi ház, gazdasági épületek­kel eladó, vagy kaposvári másfél szobás Lakásra cse­rélhető . Aj ánl a tok at az 5664. számra a lapkiadóba. (566* Boglár közpon ' részén eladó 180 n- öl telek, családi ház építésére al­kalmas. Érdeklőd­ni : Samu István, Bogiárlelle. Erzsé­bet u, 13/A. Tel. 84 51-830. (12i205<<n 800 n-öl 7 éves királylányka szőlő a Leltei tsz szak­csoportjában eladó. Érdeklődni: Bo gyá­rik Géza, Boglár- lelle, Petőfi u. n ____________(12" K özművesíthető 2 szoba + 2 konyhás családi ház 400 n- öl telken eladó Tab, Vorosilov u. 7. sz. alatt. Érdek­lődni lehet: Tab, Vorosilov u. 13—15. _______________(12^ B oglártól 5 km­re 2 szobás családi ház gazdálkodásra is aLkalmas telek­kel - eladó. Érdek­lődni : Szőlős kislak, Bogiári út 25. Ba- ráth. Egész nap. (122061' Kaposmérő, Kos­suth utca 4. sz. alatti ház eladó. Érdeklődni egész nap, Kaposmérő, Petőfi u. 5. (353173) Családi házat cse­rélnék 1,5 szobás Lakásra vagy gar­zonra, megegyezés­sel. Érdeklődni le­het: Kaposvár, Gár­donyi’ Géza utca 47. alatt, csak vasár­nap. (353167) Boglárlellén, a Kossá utcában n-öl telek eladó, gáz. víz, villany, kövesút van. Ér­deklődni este: Szé­chenyi Zoltán, At­tala, Széchenyi u. 53 . 7252. (353191) Eladó egyszobás, konyhás családi ház Kaposvár, Nyugat- Ivánfa 32/a alatt. Érdeklődni a hely­színen Koreznénál munkanapokon. Egész héten: Cso­rna, Kossuth Lajos utca 40. szám alatt. ______________(353169) T oponáron hétvé­gi telek eladó. Ér­deklődni lehet: Ka­posvár, Zaranyi-ltp. l/a fszt, 2, (353019) Csisztafürdőn nya­ralót vennék ár­megjelöléssel. A ilatokat a 353147. számra a kaposvári hirdetőbe kérek. _______________(353 Kaposvár—Toponá­ron 350 n-öles te­lek építési enge­déllyel eladó. Ér­deklődni : Kapos­vár. Jedlik A. utca 2/a, vagy Zamárdi, Rákóczi út 38. _______________(353' Nagyberkiben 350 n-öl építési telek eladó. Érdeklődni: Kalocsa József Nagyberki, Vörös Hadsereg, u. 6. (352900) Kisebb szőlőt, gyümölcsöst vennék pincével, présház­zal, Deseda kör­nyékiek előnyben. Ajánlatokat a 353075. számra a hirdetőbe kérek. ______________(353fi~~ D eseda-tóhoz kö­zeL 250 n-öles föld­terület eladó. Ér­deklődni minden­nap 18 órától 20- ig. Kaposvár. Kos­suth L. u. 29. 8/8. Szabó Róbert. ______________(353306) H áromszobás csa­ládi ház eladó, vagy másfél szobás ka­posvári lakásra cse­rélhető III. emele­tig. Érdeklődni: To- ponár, Derkovics u. 4. sz. Endrődiné" egész na.p. (353°" Eladó Kaposvártól 22 km-re, Dombó­vártól 10 km-re, a szabadi öreg-he­gyen 4518 m2-es, részben erdő. rész­ben szántó és tő- keműveílésű nemes szőlővel, présházzá *f berendezéssel, kelet-nyugati táio- lású zártkert. Ér­deklődni lehet: Sza­badi, Petőfi u. 40. Ugyanott eladó jó állapotban lévő, zo­máncozott, széntüze­léses kályha, szek­rényes kukoricamor- ZSoló. (353283) Kaposvár, Tóth Lajos köz 5. III. em. 2. sz. alatti 2,5 szobás, OTP-s la­kásomat elcserél­ném garzon vagy 1,5 szobás lakásra, esetleg eladnám. Érdeklődni 18 óra után a fenti címen tehet. (353284) Fonyódi nyaraló 140 n-öles telekkel 600 000 Ft-ért sürgő­sen eladó. Érdek­lődni : Lehmann Antal, Kaposvár, Damjanich u. 40.. vagy a 14-513-as te- Lefonon. (5819) Balatonfenyvesen, a Fenyvesi u. 122. sz. alatt Lévő 703 n-öles telken (piely- nek fele kordon- szőlő és gyümöl­csös1) 2 és fél szo­bás, komfortos la­kás -f 8x8 m-es garázsos melléképü­let családi okok miatt sürgősen el­adó. Érdeklődni NiRlainénál a hely­színen. (I2i2l26) Eladó Balaton­fenyvesen 182 nh öles telek építési engedéllyel, sürgő­sen. Érdeklődni: Balaton fenyves, Munkácsy u. 33. Somogyvári József- né, ___________(122125) I gáiban 500 n-öles zártkert megosztva is eladó. Érdeklőd­ni: Igái, Vörös Had­sereg útja 48. (122 UV Eladó szoba-kony­hás, fürdőszobás családi ház 600 m- öles területtel, azon­nal beköltözhetően. Molnár Sándorné. Tengőd, Dózsa Gy. U. 268, ________(' B alatonlellén, a Szövetség u. végén családi ház építésé­re alkalmas telek eladó. Érdeklődni lehet: 7622 Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 2. II/4. Pozsgai Jó­zsef. Telefon 17-249. munkaidő után. (100579) Kiskunlacházi üdü­lőövezetben csailá­di ház jellegű 3 szobás nyaraló el­adó. Érdeklődni: Budapest, telefon 286-068, hétvégeken. (35321:i' Mezőcsokonyán, La tinea Sándor u. 27. sz. ház 900 négy­szögöles telekkel el­adó. Érdeklődni: Kaposvár KinJzsi- lftp. 3. épület 1. Uh. TI/2. Gombai, 17 óra után. (353245) Eladó Balaton­szárszón kétszobás, összkomfortos csa­ládi ház 270 n-öles telken. Megtekinthe­tő : Balatonszá rs zó, Fő u. 19. Érdeklőd­ni Budapest 838-409- es telefonszámon, Kálmánná. (10^ Kaposszentjakabon eladó pince, prés­ház, szőlő felszere­léssel. Érdeklőin- Váli, Kaposvár, Vö­rös Hadsereg útja 199, (5684) Vennék 100—150 n-öles telket Sió­foktól Balatonmá- riáig. Cím: Vida. Pécs l. postahiva­tal, postán maradó. ______________(100495) R égi típusú, kis falusi ház mellék­épületekkel együtt sürgősen eladó. Memye, Dózsa Gy. u. 51. Érdeklődni 16 óra után lehet. ________________(5685) K aposváron szoba- konyhás házrész kis kerttel eladó. Irányár: 180 000 Ft. Érdeklődni: Hetes, József A. u. 7. (5690) Szombathelyi 2 szobás, összkomfor­tos, magasföldszinti, zöldövezetben lévő OTP-s lakásomat hasonló kaposvárira cserélném. Választ Imre Zoltán, Szom­bathely, Rohonci u. 34. fszt. 2. címre kérek. < Nagyatádon, Hon­véd u. 91. sz. alatt -2 családnak is meg­felelő családi ház eladó 1800 n-öles te­lekkel, fizetési köny- nyítéssel. Érdeklőd­ni a helyszínen. _______________(122018' Két és fél szobás lakás garázzsal készpénzért eladó. Érdeklődni egész nap, Nagyatád, Jó­kai u. 4/A, fszt. 2. ______________(12203 ' C saládi ház gaz­dálkodásra alkal­mas telekkel eladó. Érdeklődni: lg?’. Táncsics-telep 72. sz. ailatt. (353066) 750 n-öl zártkerti terület eladó meg­osztva is, Kaposvár, Somi-hegy elején. Érdeklődni: Kapos­vár, Gyár u. 22., 16 óra után. (353^" Eladó Ráksi, Pe­tőfi u. 15. sz. két­szobás, konyhás ház gazdán kodásra aLkalmas területtel. Irányár 160 000 Ft. Érdé klődni min dem- nap, Ráksi, Rákóczi u. 75. sz. alatt. ______________(353109) A Lonka-hegyen 187 n-öles telek el­adó. Malász Tibo- Kaposvár, zalka Máté utca 25— 27. III/17._________(3532'Q1' M agyaregresen a József Attila utca 55. sz. ház eladó. Érdeklődni: Fejes Jánosné, Edde, Fő u. 42. (5789 180 m2-es, három- szintes, kétgarázsos, gáz központifűté- ses, sorházi lakás Kaposfüreden eladó. Ajánlatokat ,,Sorház 5787” jeligére a lap- kiadóba. (5787) Sürgősen eladó Kaposvár, Som-he­gyen, 967 n-öles född, gyümölcsös. régi présházzal. Érdek­lődni 17 óra után: Kaposvár, Hermann Ottó u. 24. (Kocsis), vagy állandóan: Kaposújlak, Szarkar vár 10. (Dobos). Eladnám vagy el­cserélném zsene­szen tpál, Kossuth u. 3. sz. alatti h-í romszobás családi házamat kaposvári kétszobás, összkom­fortos', garázsos la­kásra. Minden meg­oldás érdekel. Ér­deklődni 17 óra után. (5782) Déli parton be- építhető telket ven­nék. ,,Közel a víz­hez” jeligére a Ma­gyar Hirdetőbe, Veszprém, Kossuth U. 6. ____________(296655) B alaton melletti kertes házat vásá­rolnék lakottan, a haszonélvezet meg­hagyásával. Csánky, Budapest 1126, 'Né­metvölgyi u. 11. Te- Lefon 758-732. (5793) Siófokon, a Wes­selényi utcában ikerház építésére is alkalmas telek el­adó. Érdeklődni: Kun László, Siófok, Bajcsy-Zsilinszky u. 73—79. D/2. Telefon 12-964. (122108) Kaposváron az Ivánfahegyalja u. 13. sz. házhely el­adó. (Víz, vi lián y, müút van.) Érdek­lődni a helyszínen 11. sz. vagv Gorkii U. 54. (353296) JÁRMŰ Mercedes 280 S megkímélt állapot­ban eladó. Csere is érdekel. Kaposvár, Kaposfüredi út 142. ______________(353414) F iat 850-es, Skoda S 100-as alkatré­szenként eladók. Marcali, Szigetvár' U. 118. (122193) Eladó Dacia 13’ o típusú, KU fdrgalmi rendszámú személy- gépkocsi. Érdeklőd­ni hétköznap 17 óra után lehet. Bokor László, Nagyatád, Kiszely u. 4/C IV 12. ______________(122205) S koda 120-as 17 000 km-rel — garázs­ban tartott — igé­nyesnek eladó. Ka­posvár, Dimitrov u. jjö.______________(5887) W artburg alkat­részként éladó. Ké hely, Ady Endre u. 39., 17 óra után. (122186) Eladó terepes, bil­lenős IFA érvényes műszakival, vagy jó állapotban lévő 1 tonnás tehergépko­csira cserélném. Érdeklődni: Inke, Kossuth L. u. 61. ______________(100603) N yolcéves Volga Combi Peugeot dí­zelmotorral, javítás­ra szoruló kaszai­val 160 000 Ft-ért eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Lenin u. 2/A. Telefon 12-033. (353338) ZK-s évjárat-mó­dosításos Trabant eladó. Juta, Nagy István u. 14. Futó. (353341) ZL-es Lada 1200­as eladó. Kaposvár, Füredi u. 10. III/10. Telefon 16-260. (35° Zetor K 25-ös üzemképes állapot­ban eladó. Cím: Töröcske, Harang u. 15. _________(353380) P latós Robur el­adó. Érdeklődni: Vörös László, Ka­posmérő, Berzsenyi u. 22, (353381) Jókarban lévő PX rendszámú Trabant, 1989-ig érvényes mű­szaki vizsgával el­adó. Érdeklődni a 13-979-es kaposvári telefonon, hétfőtől péntekig délután 2— 5-ig,__________(353333) K O rendszámú pi­ros Zastava GTL 55-ös eladó. Kapos­vár, Hegyi u. 1/E, dr. Szabolcsi. _________________(5873) T C-s Wartburg friss műszaki vizs­gával eladó. Érdek­lődni: Rinyaújlak, Kossuth L. u. 56. sz. ailatt. (12215’1 Önrakodós IFA el­adó. Zalaegerszeg, AtaLszegett u. 74. Érdeklődni 17 óra után. (308943) PZ-s 1500-as Lada és Nysa vegyes használatú gépkocsi eladó. Csokonyavi- sonfca. Ifjúság u. 4. Kőfaragó, (’’’’f KM-es 2105-ös La­da 19 OOO km-rel el­adó. Érdeklődni: Kaposvár. Rákóczi tér 14. Kovács. _______________(353186’ 3 éves Nyssian Sonny 1500 GL-es eladó. Érdeklődni: Bódis László, Kom­ló, Petőfi u. 19. I ’ 18 óra után. _______________(353179) Latvija kisbusz nagy utánfutóval, jó állapotban eladó. Dunaföldvár. Völgy u. 2. Telefon 242. - (34632D UY-os Dacia friss műszakival eladó. Érdeklődni min­dennap 16 óra után. Kaposvár, Búzavi­rág u. 15. 111(14. ________________(353241) 50-es Super trak­tor jó állapotban, egytengelyes pót­kocsi, eke. tárcsa eladó. Érdeklődni: Nagyberki, Lenin. u. 29. (3532341 KF rendszámú, 4.5 éves, korállpiros 1200 S típusú, ga­rázsban tartott La­da eladó. Érdek' ni: Siófok, Szamu­ely T. u. 1. (5606) Simson kismotor eladó. Bárdudvar­nok, Bárdibükk 27. ______________(353229) E ladó S 100-as Skoda lejárt műsza­kival, esetleg bon­tásra. Kaposvár, Honvéd u. 35. ______________(35343” Z astava 1100 GTL jó állapotban eladó (GD-s), Kaposvár, Gárdonyi G. u. 36. ______________(353458) V olga Combi, 40Q- as kombinált gya­lugéptengely. behú­zótengely és egye­bek sürgősen el­adók. Baiatonkiliti, Asztalos u. 79/B. ____________(122026/B) U D-s Trabant el­adó. Balatonszéplak, Babits M. u. 14. ______________(122042) 1 00-as Skoda ér­vényes műszakival, karosszéria- és aj­tózárhibával olcsón eladó, ugyanitt Riga kismotor. Érdeklőd­ni : Kaposvár, Hon­véd u. 35. 1/1., 17 óra után. (352948) Piros GF Lada 2107 eladó. Kapos­vár, Hegyalja u. 19 B, (353579) Polski Fiat alkat­részek és Trabant bontásra eladó. Ka­posvár, Kaposfüredi u, 68. QS-iiBl) TZ-4K kistraktort, nagyméretű szőlő- prést kis hibával is vennék. Ajánlato­kat a 353430. számra a kaposvári hirdető­be kérek (353430) EGYÉB BERNI pásztor kiskutyák eladók! Kobela, Veszprém, Komócsin 3 D. ______________(296703) F orrázótekno, üst­ház üsttel, olaj­kályha eladó. Ka­posvár, Gorkij u. 22. (353587) Régi típusú két- kétszárnyas, redő­nyös ablakok, bon­tott és új épületfa, nagyméretű tégla, 8 db új 4,20-as vas­beton gerenda el­adók. Kaposvár, Kaposfüredi u. 68. (353582) IRHA- és szőr­mebundák, női, fér­fi, gyermek, extra méretben is, szőr­mesapkák külön­leges fazonokban, irhakesztyűk óriási választékával várja kedves vásárlóit no­vember 4-én, 5-én, 6- án Szombathelyen, 7- én. 8-án Veszp­rémben, 10-én Zala­egerszegen a vásár­csarnoknál Balogh- ná szegedi szűcs- mester, (100697) Eladó egy kisipa­ri sarokrekamié ol­csón Kaposvár, Bartók Béla utca 41. alatt. (353569) 24 m2-es, belvá­rosi, összkomfor­tos üzlet­helyiség sürgősen készpénzért eladó. Irányár: 570 OOO Ft Érdeklődni: Kaposvár, Honvéd u. 35. INVEST gmk (100696) FIGYELEM! 3—4—6 mm síküveg, sárga és fehér drótüveg, füstszínű üvegek állandóan kaphatók (méretre vágva is). Üj családi ház üvegezését, Thermopán hőszigetelt üveg készítését (egyedi méretben is), beépítését, pótlását vidéken is vállalom. Nyitva: 8-tól 13 óráig. UGHY CSABA üveges Bogiárlelle, Rákóczi u. 295. (Mészoltó mellett.) (3525191 Gázszünet Értesítjük B<arcs város gáz- fogyasztóit, hogy november 4-én (szerdán) 11 órától 16 óráig a város egész területén gázszünetet tartunk. A gázszünet idején készülékeiket szíveskedjenek zárva tartani. KÖGÄZ Somogy Megyei Üzemigazgatóság barcsi kirendeltsége (122320)

Next

/
Oldalképek
Tartalom