Somogyi Néplap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-28 / 281. szám
1987. november 28., szombat Somogyi Néplap 9 IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS MATŰZ GÁBOR Beszé Ottó és Feri, a tévéfoci unalmas pittye- gését ellensúlyozandó, jobb híján bömböltetik a magnót. A művelődési ház ügyeletese benyit a klubba; karja tizenkétéves forma fiú vállán nyugszik, mögöttük hasonló korú másik. — Sziasztok — köszönnek. — Helló! Csa — pillantanak föl Feriék. — Engedjétek már őket is játszani! — kéri őket az ügyeletes, a két fiúra mutatva. Készségesen állnak föl a játék elől, adják át a helyüket. Az újonnan érkezettek leülnek, nullázzák a gépet. Egyikükjjp húsban levő, kövér gyerek, a társa soványabb. — Ki vezet? — kérdezi a kövérebbik. — Te • • • — válaszol a soványabb. ^ — Biztos? — Illetve, én. — Mennyire? — Tizenhárom hétre. — Akkor már nem is 'érdemes játszani. — Dehogynem. Feriék kissé meglepődve hallgatják a párbeszédet, összenéznek. — Most, ki vezet? — Te. — Biztos? — Igen. — Mennyire? — Tizenkettő-négyre. Megnyerted. — Lehet... Persze, nem hiszem. Rövid csend, csak a fénylabda sípoló pattogása hallatszik, hátrább, lehalkítva a magnó. — Most, mennyi? — Tizenhárom-tizenkettő ... most már tizenhárom-tizenhárom. — És most? — Most is. A képernyő tizenöt-tizenhárom arányban a soványabbikat mutatja győztesnek. Ügy látszik, nem mer szólni; hagyja, hogy a labda irányíthatatlanul járjon ide-oda a két térfél között. Ottó szólal meg: — Tizenöt pont után vége a játéknak. — Ki nyerte? — kérdezi a kövérebbik. — ... én ... — feleli habozva társa. — Én nem játszom. — Még egy kicsit! — Én már nem! Játsszál egyedül! A soványabbik, megfogadva a tanácsot, jobb kezével játszani kezd a bal ellen. — Idevalósiak vagytok? — kérdezi Ottó. — Pesten lakom — válaszolja a kövérebbik. — Én igen — mondja a másik, és már nem is figyel rájulk. — Nyaralsz? — Igen, a nagymamámnál — fordul teljesen Ottó felé a kövérebbik. — Hányadikos vagy? — Hetedikes. — Gondolkoztál már azon, hová mégy suli után? — Még nem. Majd. — Majd? Hiszen már csak egy éved van! — Nem. Abban az iskolában, ahová én járok, tíz osztály van. — Miért, hová jársz? — A vakok iskolájába. Ottó döbbenten mered a fiúra, aki vele szemben, szemét rászegezve ül és beszélget. Aztán felocsúdik, rögIgetés tön folytatja a kérdezgetést, de a fiú észrevette, válasza, ha nem is egészen váratlanul, meglepte beszélgetőpartnerét. — Azért csak szeretnél valami lenni. — Hát... nálunk ... nekünk nem sok lehetőségünk van. Kefekötő ... vagy lókötő — neveti el magát. — Ja, igen — nevet fel Ottó kényszeredetten. — Vagy kosárfonó, masz- szőr ... agyagozó. Azt szeretem, volt is belőle kiállításom az idén, Pesten. — Az, igen. Tizenhárom éves korban. -■ — Nem egészen. Évvesztes vagyok, meg a balesetem .. ., tizenhat leszek. Tízéves koromig láttam. — Hangjában titkolatlan büszkeség cseng. — Akkor volt a balesetem. A szemüvegembe beleütött egy kissrác, leszakadt az ideghártyám. Műtötték Pesten, azután Svájcba mentünk. Ott azt mondták, kár volt itthon hozzám nyúlniuk ... Meg telefonos. De az nem nekem való. Igen, kapcsolom, igen, kérem ... Én nem vagyok nyugodt. Amikor, láttam, mindig mozogtam, fociztam, meg minden, nem voltam ilyen kövér — mutat magára. — Ugye, kövér vagyok? — Hát, igen, kicsit — bólogat tehetetlenül Ottó. — Most úszom, biciklizek, van itt a nagymamánál egy tandem, azzal. Úszni nagyon szeretek. Meg még focizni is tudok, csörgőlabdával. Tudod? A labdában csörög valami, aztán ... Szóval, telefonos nem. Agyagozni... azt szeretnék, ahhoz viszont legalább húszezer forint kellene. Mindegy, nem érdemes beszélni róla, mi csaík teher vagyunk — zárja le váratlanul egy közönyös legyintéssel vallomását, érzéketlen szemeit szégyenlősen a földre suti, többet nem hajlandó mondani. — Dehát.. — próbálkozott Ottó a folytatás kikényszerítésével, ám hiába. A vak fiú hájas teste váratlanul megrándult, könnycseppek, akaratos fintorok csúfították el különben kedves, finom orcát, majd hirtelen felugorva sikítani kezdett: — Semmi közöd hozzánk! Hagyjál !... Csak nem segíteni akarsz? Hiszen semmit sem tudsz!... MŰVÉSZET ÉS FORRADALOM Zaklikovszkaja Sz. L. (1927) Régi és új életforma (Orosz Múzeum, Leningrad) ciós vonatokat, jelszavakat festettek, tribünöket terveztek. Vezetőjük Majakovszkij volt, akinek egész sor műve látható a kiállításon. A forradalom után e művészek a forradalom előtti absztrakt kezdeményezéseket az építészet, a forma- tervezés területein kívánták hasznosítani. Itt születtek meg a konstruktivizmusnak a későbbi Bauhaus-mozga- lomban realizált, az egyetemes művészet képét átalakító alapkoncepciói Rod- csenko, Liszickij, Brik műveiben. Az 1920-as év végétől kezdve a feladat á „termelési propaganda” volt, s hatásos művészeti támogatója ismét Majakovszkij. A tömegek igényeit a konstruktivista szellemben kialakított, célszerű, „mérnök művészek” által képezett formákkal kívánták szolgálni. E művészeket a Vhutemausz — az orosz Bauhaus — műhelyeiben képezték. A kiállítás lélegzetelállító szenzációi Chagall magángyűjteményekből előkerült korai képei is, az első világháború idejéből származó Katonák és az 1917-es Múzsa, amely már teljesen érett mű. Lehetetlen felsorolni rövid beszámoló keretében a sok kiváló művet, mely a nagy alkotók vonzáskörében létrejött. A korszerű művészeti formanyelv keresésében a húszas évek végétől" az egymással versengő csoportosulások közül a realizmus hagyományait követő csoport győzött. A nagy avantgárd mesterek hazájukat elhagyva a XX. századi egyetemes művészet formálói lettek. Dr. Brestyányszky Ilona Az idei évad nagy szenzációja a Műcsarnok reprezentatív kiállítása, amely a Szovjetunió határain túl először hazánkban mutatja be a maga teljességében az orosz-szovjet avantgárd művészetét. A 241 alkotó több mint 700 műve méltán képviseli azt a termékeny sugárzást, amely 1910-től 1932- ig az orosz művészetet betöltötte. A század tízes éveiben kibontakozó, serkentő kulturális közeg — amelyben az orosz avantgárd művészet létrejött —' volt az ihletője azoknak az alkotásoknak is, amelyek ma már a XX. századi egyetemes művészet Burljuk O. D. (1917). Vaszi lij Kamenszkij költő portréja (Orosz Múzeum, Leningrad) klasszikusai s először láthatók Magyarországon. A kiállítás tanúbizonysága annak a tételnek, hogy a társadalom forradalma a tehetségek forradalmával párosulva meghatározó mértékben írja át a művészet fejlődését — a Szovjetunióban ezekben az évtizedekben éppen a modern művészet történetét. Az úttörő orosz avantgárd művészek munkássága, akiknek tevékenysége meghatározta ezt a korszakot, ma még kevéssé ismert, mert csak a peresztrojka irányította rájuk a figyelmet. Műveik eddig közgyűjtemények raktáraiban vártak felfedezésre. Az átfogó jellegű kiállítás nagy szenzációi éppen az ő műveik, és más alkotók ekkor keletkezett művei, híven tükrözik az 1905 —1917 közötti időszak nagy társadalmi kataklizmáinak légkörét, reményeit, vágyait, sőt utópiáit is. A korszak az új művéA történelem drámai lendületét jól közvetíti a kiállítás. A „hadikommunizmus” éveiben, amikor az ország élet-ihalál harcát vívta a reakcióval, a polgárháború idején a művészet harci fegyver lett; a művészek plakátokat rajzoltak, agitáSevcsenko A. V. (1913) Tükör előtt (Orosz Múzeum, Leningrad) szét legérdekesebb szakasza, hallatlan sokrétűség, mindenre nyitottság jellemzi. A vezető fiatal művészek az avantgárd naiv hitével és erőszakosságával a tömegek életét akarták átformálni — saját művészeti elveik rá- kényszerítésével. Az új eszmék szakadatlan áradatban gyakran meghökkentő formákban jelentkeztek Moszkva és Pétervár művészeti egyesüléseinek kiállításain. " Adamecz Kálmán Anna kérdez Mindig azt a pillanatot választja ki, amikor gondolataimba merülve az íróasztalnál ülök. Lassan, óvatosan kinyitja az ajtót, bedugja a fejecskéjét, körülkémlel, valóban bent vagyok-e, aztán hipp-hopp mellettem terem, mint a forgószél. Most is éppen papírra akartam vetni az első betűt, amikor hirtelen hangokat hallok: — Apuci, mi az a Petting- féle ionizációs manométer? . összerezzenek. Először azt hittem, hogy a macska megint szétrágott egy lapot a Műszaki Lexikonból, és most hetet-havat összehord, de amikor megfordulok, látom, hogy Anna az, és csípőre rakja a kezét. Megpróbálok nyugalmat erőltetni magamra, és türelmesen magyarázni kezdem: — Azért nem visel a medve kockás nadrágtartót... — Én azt kérdeztem — toppant egyet a lábával —, mi az a Petting-féle ionizációs manométer? Vagy úgy! Megkönnyebbülten elmosolyodok, kényelmesen hátradőlök a széken, és gyorsan felidézem magamban, mit is tanultam az általános iskolában, mivelhogy Anna másodikba jár. Határozottan emlékszem, hogy a tyúk szárnyasféle, a 32-es autóbusz végigmegy a Nagy Lajos király útján, és ötből kettő az kivonás. Ez a Petting-micsoda azonban csak nem akar előjönni. Lehet, hogy tornaórán hallottam bakugrás közben? Anna dobolászni kezd az ujjaival. — Nos? Még sűrűbbre ráncolom a homlokomat. Mit is mondott, manométer? ... — Azt sem tudod, mi az? — zavarja össze egy türelmetlen hang nagy kínnal- keservvel összeszedett gondolataimat. Neme? Ebadta-teringette! Megbirkóztam én már nehezebb dolgokkal is. Azt is tudom, hogyan kell fából vaskarikát, kutyából szalonnát és bolhából elefántot csinálni! Most sem fogok szégyent vallani! Nagyot sóhajtottam, és a térdemre ültettem. — Na, gyere, elmagyarázom, úgy, hogy neked is beleférjen abba a butuska kobakodba! Szóval, ez a manométer apró, vörössipkás emberkék testmagasságának meghatározására szolgál... és ... izé __ecet ... ubork a ... És ekkor ásítva lekászálódott az ölemből, kivette a babáját az aktatáskámból, és az ajtóból még visza- szólt: — Ne fáradj, nagyjából értem, csak arra voltam kíváncsi, össze lehet-e kapcsolni digitális komputerrel — és babáját fésülgetve kivonult a szobából. Cs. Nagy István A kazlak árvasága Az ázott kazlak, angolkórossá beázott kazlak haspókosodnak, megnyergesednek, rémkirályokká kivállasodnak, barlangosodnak, görhes szentekként barlanglakokká szakállasodnak, iszaposodnak, bolondgombákként torz emlékművé tényét ásódnak, szivacsosodnak, Pörge Péterré kazalmesterért kalaposodnak, könnyzacskósodnak, toronyőrökké hamleti árnnyá puttonyosodnak, búskomorodnak. Simái Mihály MISZTÉRIUM Hattyú a hold Véredben érzed fölszáll a tóból hull a háló szerelmes lánnyá változik feszül szorít és fojtogat hogy holdsugárból szerelmed kérdez hattyútollból a halálról hálóvá szője vágyait — s te szerelemről faggatod a holtakat
