Somogyi Néplap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-28 / 281. szám

1987. november 28., szombat 5 Mozdulatlan délelőtt ter­peszkedik a balatonendrédi utcákomi, a szikrázó novem­beri napsütésben egy lélek sem mozdul. Az utca végé­ről egy asszony közelít; őt kérdezzük? — Csipkeverő? Alig van már .. — válaszol.. — Jöjje­nek velem — mondja aztán. — Igaz, jó ideje már, hogy Leltárba veszik a nemzeti parkok növényvilágát A négy magyarországi nemzeti park — a hortobá­gyi, a kiskunsági, a bükki és az aggteleki — növényvilá­gát leltárba veszik a Magyar Tudományos Akadémia tá­mogatásával a Természettu­dományi Múzeum kutatói. Világszerte végeznek hason­ló felméréseket, de hazánk­ban készül az első, amely a talajfelszíni algáktól kezdve a virágos növényekig min­den növényt számba vesz. A nagyszabású kutatóprogra­mot azért indították, mert a nemzeti parkok és termé­szetvédelmi területek őrzik hazánk természetes génbank­jának 70—80 százalékát. A szakemberek elsősorban ezekből a vadon élő növé­nyekből választják ki azo­kat, amelyeket a mezőgaz­dasági termelés számára ne­mesítenek. A Természettudományi Múzeum kutatói a Hortobá­gyi Nemzett Park növényvi­lágáról már elkészítették a részletes felmérést. A 64 ezer hektáros területen, valamint a hozzá tartozó két védett erdőben 1762 növényfaj él. A pusztán legnagyobb meny- nyiségben a virágos fajok, az algák és gombák fordul­nak élő. A világ élőleltárai közül elsőként mérték föl a kuta­tók a földfelszíni és a vízi algákat. Ezt a magyar szak­emberek azért »tartják fon­tosnak. mert az algák külön­böző tulajdonságaik követ­keztében az élővilág fejlődé­sében fontos szerepet játsza­nak. A Hortobágyon előfor­duló algák egyik legérdeke­sebb faja a kék alga, amely kocsonyás burka miatt a legnagyobb szárazságot is el­viseli. Ez a faj már a legki­sebb nedvesség hatására megduzzad, táplálkozásra és szaporodásra képes. A Kiskunsági Nemzeti Parkban is befejeződött a kutatómunka, a szakemberek hozzáláttak a begyűjtött ada­tok és minták feldolgozásá­hoz. Az előzetes információk szerint a hat különálló egy­ségből álló, együttesen 38 ezer hektáros területen leg­alább kétszer annyi növény­faj él, mint a jóval nagyobb Hortobágyon. Számos faj a világon egyedül ezen a te­rületen található. Ilyen pél­dául a kékes szürke, húsos levelű,, fehér virágú pozsgás zsázsa és a szinte levél nél­küli apró vörös bokor, a fé­nyes poloskamag. A szakemberek a Bükkben szintén befejezték a növé­nyek begyűjtését; még hátra van a rendszerezés és a fel­dolgozás. Az aggteleki park­ban pedig az idén kezdték a kutatómunkát; s a növények számbavételét jövőre folytat­ják. Az MTA támogatásával megkezdődött a nemzeti par­kokban élő állatfajok leltár- bavétele is. Csipke-madarak utolsó dalai utoljára vert csipkét készí­tettem. Nincs rá kereslet, a fiatalokat nemigen érdekli ez a kézimunka. Némely kül­földi ugyan vásárol tőlünk, de igencsak drágállja az árát. Pár éve még bedolgo­zást is vállaltunk a siófoki szövetkezetnek, de nyakun­kon maradt a csipke, s ab­bahagytuk. Az a pár asz- szony, aki még foglalkozik csipkekészítéssel, csalogató- nak kiteszi az ablakba a térítőt, hátira'Betér valaki s megvásárolja. De ez ritka eset... Schmitzli Lászlómé — Ilo­na asszony — elhagyta már a hatvanadik esztendőt. Egyedül él. Szívesen hív ba­rátságos otthonába. Leka- nyarítja magáról a kendőt. Térül-fordul, s máris hozza mutatni a csipkeveréshez használatos készségeket, a háromlábú állványt, tetején a fából készült dobozkával, meg a henger alakú párnát. — Mutatok kész csipkét is; nem sok van, jó, ha kettőt találok itthon. — A könyvespolcról leemelt Di­dergő király mesekönyvben leheletkönnyű terítő bújik meg és egy csipkegallér. — 1934-ben tanultam meg a csipkeverést — mondja Ilona asszony. — Kajel End­re református tíszteletes hoz­ta a módszert Svájcból, s megtanította a falusi lányok­nak. Jó kereset volt ez ak­koriban1, hasznos téli elfog­laltság. Az édesapám a Ko­rányi családnál volt inas, nyaranta Balatonföldváron töltötték az időt. Ott ismer­kedtem meg gróf Teleki Pálnéval; neki nagyon meg­tetszett a tudományom, ő maga is vert csipkét. Mun­kát adott nekem: templomi dísznek készítettem színes fonalból térítőkét. Ma is em­lékszem rá: pókos mintájú volt, a pókok sáfránysárgák, a levelek harmatzöldek vol­tak. Azon a télen csak neki dolgoztam; nem alkudott ve­lem a pénzen... Ä~ fonatos vagy vert csip­két ‘ nemigen készítik színes fonalból, ritkaságnak számít az ilyen. A vékony fonál fe­hér vagy ekrüszínű. A csip­keveréshez igen egyszerű eszközök szükségesek. A ki­tömött párnácskára erősítik az ábrás papirost, a nagy műgonddal kilyuggatott min­tát. A sűrű lyukacskákból gombostűk százai állnak ki, ezek köré hurkolják a vé­kony fonalat a klöplik segít­ségével. A klöpli, amelyet vetőcsévének vagy verőké­nek is neveznek, esztergált fából készül. Kettőt-kettőt erősítenek össze a fonállal, s ezzel készítik a mintát. Ilona asszony most a hópe- helynek nevezett terítőcske műveletét mutatja. Ez na­gyon egyszerű, mondja, most csak kilenc pár klöpli- vel dolgozik. De van olyan bonyolult rajzolatú csipke is, amelyhez ötven-hatvan pár verőkét használ. Boszorkányos gyorsaság­gal jár a keze. Egy villanás csak, ahogy a fonál a tűk között jár. A verőkék kocca­nása olyan, mint amikor érett dió hullik á földre ... — Ezért hívják talán vert csipkének. A hang miatt... — mondja Ilona asszony. — Az endrédi csipke csak utánzata a brüsszelinek, a XVI. századi olasz és spa­nyol művészeket megközelí­teni sem tudja. Mégis híressé vált. A magyar asszonyok népi mintát álmodtak, pávák, virágok díszítették a csipkét, s volt olyan motívum is, amelyben szarvas állt. A fa- lumbéli Gecsei Lidi néni volt a mestere ennek. Csip­kéit múzeumban őrzik. Fonatos kötést, vászonkö­tést, hálókötést és még sok más fondorlatos műveletet ismer Schmitzli Lászlóné. A csipke készítésekor nagyon vigyáz: ne piszkolódjon a fonal; a kész térítőt kimos­ni nem szabad, mert fodros­sá válik s veszít az értéké­ből. Aprólékos munka a csipkeverés, ám Ilona asz- szony szívesen műveli. Né­zem a könnyű gallért, vala­ha mélybordó bársonyruhák díszeként kamaszlányok nyakát ékesítette hasonló, s hölgyek ejtették el vertcsip- ke-szegélyű zsebkendőcskéi- ket gáláns urak előtt a bál­teremben ... Romantikus, nőies divat volt, ma már fi­nomkodónak hatna. — Térítők, csipkék, fod­rok nem valók már a mai háztartásba — mondja Ilona asszony. — Vert csipkefüg­gönyt sem készítenek már. Hónapokig tartama, senki sem tudná megfizetni. Ha végeztem az őszi munkákkal, talán készítek egy-két térí­tőt, hátha lesz rá vevő; de nemigen bízom benne. Kiha­ló művészet ez, nemsokára már csak a múzeumban őr­zik az endrédi asszonyok kezenyomát. Klie Ágnes Festmények a múlt századtól napjainkig Kiállítás nemcsak műgyűjtőknek Kaposvár közönsége min­den bizonnyal örömmel fo­gadja azt a kiállítást, ame­lyet a budapesti Biktúra Galéria rendezett a Csoko­nai fogadó Dorottya termé­ben. Dr. Géger Gyula, a Siötour kaposvári irodájának vezetője ismét jó érzékkel karolt fel egy kezdeménye­zést. A tegnap délután, né­pes közönség előtt megnyílt kiállításon olyan alkotások­kal találkoztunk, amelyek magángyűjteményékből ke­rültek a galéria tulajdonába s ilyen válogatásban még nem szerepeltek a nyilvános­ság előtt. Az igényesebb műgyűjtők­nek is „csemegét” jelent a városunkban hajdan alkotó neves festőművészek — Rippl-Rónai József, Vaszary János, Kunffy Lajos, Csók István — egy-egy alkotása. Akárcsak Aba Novák Vilmos 1920-ban Karinthy Frigyes­ről készített karikatúra port­réja, Anna Margit 1941-ben szignált formabontó Csend­élete, Ámos Imre egyik pasztellje Szentendréről; Paizs Gobel Jenő 1925-ben Barbizoniban készült akva- réllje vagy az egy éve el­hunyt Orbán Dezső pasztell tájképe. A két világháború közötti avantgarde magyar mesterei iránt ismét megnőtt az ér­deklődés. Kádár Béla tem­peraportréja, Scheiber Hugó Kék »lovak és Schönberger Arnold Olvasó nő című pasztellje is ezt az irányza­tot képviseli. Bizonyára sok érdeklődőt vonz majd a romantikus és impresszionista elemeket magába ötvöző Glatz Oszkár Bulyáki gyerekek a dombol­dalon című alkotása vagy Nyilasi Sándor Tápéi me­nyecskék a Tisza-parton cí­mű kompozíciója. Kellemes meglepetés Müller Méla a XIX. századi festőművésznő öreg csavargót árázoló port­réja^ vagy a Csurgóról in­duló, s 1944-ben elhunyt festő, Bosznay István három kisebb méretű olajfestmé­nye. RÁDIÓ3 EGYZET . - - —— ...... M AGAZINOK A „Vasárnapi újság”-ra nem kell várni a standokon, a sorbaállást is elkerüli a rádióhallgató. Csupán be kell kapcsolni a készüléket és vasárnap reggel hattól nyolc­huszonötig szól a hangosúj­ság, az egyhónapos rádiós lap. Csak a korán kelők szá­míthatnak az újság kuriózu­maira, érdekes riportjaira, az ébredés utáni első töprengés örömére, élményére. (Talán miikor kiforrja magát az új újság, számíthatunk egy olyan lapszemlére is, amelyben néhány kiemelkedő riportot, jegyzetet megismétel a rádió — hogy ahhoz is eljusson a műsor, aki vasárnap tovább marad ágyán és esze ágá­ban sincs a rádiót korán reg­gel bekapcsolni.) A „Vasárnapi újság”-hoz hasonló műsorok törtek utat az újító szándéknak, hogy rétegigényeket, korosztályok vágyát, az azonos érdeklő­désű emberek kívánságát teljesítse a rádió. Többnyire a magazinokban találjuk meg azokat a témákat, ame­lyeket a fentiek alapján ál­lítanak össze egy csokorba. Miben különbözik a „Va­sárnapi újság" a többitől? Nemcsak a szokatlan idő­pont teszi mássá, hanem az adás közreműködői még hanghordozásukban is igye­keznek kifejezni a nap — amelyet jó'lenne pihenésre, kikapcsolódásra, a család igénye alapján összeállított programra szentelni — és a napszak eltérő voltát a hét­köznapitól. Az újság „lap­jain" az exkluzív riportok mellett igényes rádiós új­ságírói munkák hívják föl a figyelmet azokra témákra, amelyek napjainkban mind­annyiunkat foglalkoztatnak. A legutóbbi „Vasárnapi új­ság" máris foglalkozni kez­dett — gondolom, visszatér még többször is a témára — az MSZMP Központi Bizott­sága legutóbbi ülésének fon­tos megállapításaival nap­jaink ideológiájáról. Aki el akar igazodni, annak több­ször is foglalkoznia kell az új gondolatokkal, hiszen ma sok^mindent másként látunk, mint tegnap vagy tegnap­előtt. A „Vasárnapi újság”- ban megszólaltatott történész véleménye napjainkról és a megtett útról, bizonyára so­kakat meglepett — szocia­lizmusképünk változásairól már a szegedi elméleti ta­nácskozáson is szó esett —, s ez érthető is, de a meglepő­dés nem tarthat sokáig. Elő­re kell tekintenünk. A rádió magazinműsorai­nak csak egy részéről mond­hatjuk el, hogy kielégíti igé­nyünket. A csütörtöki Rév­kalauzban szívesen hallgat­tam a Veszprémben meg­rendezett első gyerekszínhá­zi találkozóról. nemcsak azért," mert a kaposvári együttes is bemutatkozott — külön örömünkre szolgálhat, hogy épp a Csiky Gergely Színháznak sikerült e téren is kiemelkedő sikereket elér­nie —, hanem fölhívta a fi­gyelmet arra is: milyen fon­tos, hogy már gyei-ekkorban megismerkedjünk a színház különös varázsával, a szín­házművészettel, s ennek ré­vén az irodalommal. A napokban éppen Veszp­rémből hangzott el egy ri­port a Televízió híradójában. A Petőfi Színház új bemu­tatóján kapcsolta be mikro­fonját a riporter, tudakolva kicsi és felnőtt nézőtől, hogy mit tud a szerzőről. Elszo­morító volt hallgatni a vá­laszokat. Olyan keveset tud­tak. Pedig az a szerző Illyés G^ula volt, Horányi Barna Egy némel íróról Bizonyára mindenki ke­rült már olyan helyzetbe, hogy egy társaságban — mondjuk tíz ember előtt — barátja odafordul hozzá és azt kérdezi: „Olvastad X. Y.-tól a Szembirambabume- ra című könyvet? Ilyenkor az ember, minthogy nem olvasta X. Y.-nak ezt a könyvét, megrázza a fejét és mélyen hallgat. Elvörö­södik, és érzi, hogy meny­nyire műveletlennek tart­ják, noha a kérdezőn kívül a könyvet valószínűleg sen­ki sem olvasta. Kivághatja persze magát úgy is, hogy olvastam, amely egyúttal könnyű kis hazugság, és az­tán tényleg elmegy egy idő után a könyvtárba, ha még emlékszik X. Y. nevére és arra az „átkos” könyvre. Gyakran érez ilyesmit az ember. Fölöttébb elgondol­kodtató, hogy miért. A múlt­kor például, hogy megtud­jam, mikor is lett Nobel- díjas Carl Spitteler, beül­tem a könyvtárba és olvas­va a díjazottak névsorát, egyharmadáért nem vállal­nék kezességet. Mármint azért, az irodalomesztétákon kívül bárki is olvasott volna tőlük valamit. Nem olvasnak az embe­rek regényeket, senki sem buzdítja őket arra — né­hány jóindulatú magyarta­náron kívül —, hogy olvas­sanak. Nemrég az irodalmi hetilapban úgy reklámozták Széchenyi hasonmás kiadású írását: nemcsak tartalma miatt jó „befektetés”, ha­nem éppen a külseje is arra predesztinálja, hogy aján­dékként megvegyék . . . Szó­val így állunk: ha nem ol­vasunk is, legalább vegyünk könyveket. Lehet, hogy a kissé kriti­kus gondolattársítás folyta­tásával belekeverednék va­lami nemzeti-irodalmi pesz- szimizmusba, ezért inkább visszatérek a korábban em­lített íróhoz. Carl Spitteler 1919-ben lett Nobel-díjas. Svájci író volt, a német újromantika nagy öregje. Ügy írt, mint kevesen; nála a cselekmény csak azért volt, hogy ne bo­rítsa föl teljesen a hagyo­mányos regény kereteit. Spitteler érezni tudott iga­zán. Lelke költői rajongás­sal volt vele — s Nietzsche és Koprád Ferdinand Me­yer hatott rá a legjobban. Amit hetvenkilenc év alatt alkotott, mondhatni egy reklámszatyorba is bele­fér: alig néhány könyv, vers, tanulmány. Kritikusai sze­rint azért lett író, mert nem bírta elviselni a szelíd pol­gári örömöket, „a kedélyes­ség poklát”. Spitteler könyvére — No- bel-díja ellenére — nehéz lesz azonban ráakadni az ol­vasónak; nincs új kiadása, életművét teljesen elfeled­ték. A megyei könyvtár ka­talógusa sem jelzi. Kegyet­len irónia, hogy azért mégis a megyei könyvtárban sze­rezhettem meg: a legutóbbi könyvaukció negyven forint­ra értékelte. Imago — hirdeti könyvé­nek a címe; s a tartalma, szerintem, egy klasszikus szerelmes történet. A hős a hősnő. Theuda-Pseuda­Wyssné alakja: az örök nő. Tisztességes és kacér, szen­vedélyes és bántóan hideg, vonzó és elutasító. Az író minden romantikus férfibá­natot belegyűjt könyvébe, egyúttal a férfiúi felülemel­kedés és bukás képét is. Jó a könyv, élvezetes olvas­mány. A könyvtárban később arra is kíváncsi voltam, hogy az idei irodalmi No- bel-díjasról mennyivel tud­hatunk meg többet. Joszip Brodszkijról van szó. Saj­nos, tőle sincs egy fia sor sem. Egy bizonyos Boris Brodszkij ugyan szerepel, de ő is csak oroszul. S annyit még megtudhat­tunk: a könyve 22 centimé­ter magas ... Békés József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom