Somogyi Néplap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-21 / 275. szám

Somogyi Néplap 1987. november 21., szombat Ködös őszi este A lovak „unokatestvére" Alig helyezkedtünk el a magaslesen, máris megje­lent egy suta az erdő szélén, és legelni kezdett a lucerná­ban. Hamarosan két gida szaladt ki utána, és ezek is legelni kezdtek. A nyugati oldalon az égeresben szajkó jelezte, hogy ott is mozog valami. Andris arra fordult és mutatta a sárga levelű bokrok közül kilépő sutát, melyet szintén két gida kö­vetett. Bemértem a fényt és a fotópuskáért nyúltam, ami­kor egészen közel elosont egy róka a keleti oldalon legelő őzek mellett. Ügyet sem vetett az őzekre, átsza­ladt a vadföldön és az ége­res bokrai között eltűnt. Az égeres árnyéka takarta már a nyugati oldalon le­gelő őzeket, de még lehe­tett volna itt is fényképezni. Föl is emeltem a fotópuskát, de szerencsére nem exponál­tam, mert a magaslestől alig húsz méterre levő agancs nélküli bakot idejében észre­vettük. Idegesen harapott néhányat a lucernából, mi­közben forgatta a fejét. Ha­marosan ki is derült a bak nyugtalanságának az oka, mert egy ágnélküli agancsú bak (ennek még nem hullott le az agancsa) robogott ki az erdőből. Egyenesen neki­rohant a kint lévő baknak, mely el is menekült előle azonnal a gidák és a suták felé. Ezek egy ideig nézték Kiss Benedek: Szól a kakukk Szent Habakuk! Szól a kakukk! Kinek hányat mond a kakukk? Nekem százat, neked százat — építsünk belőle házat! a rohanó bakokat, aztán le­geltek tovább. Most a másik oldalon jel­zett egy szajkó. Nem sokára egy muflon jerke jelent meg a tölgyes szélén, aztán kettő követte. Ezek mögött egy- egy bárány is ballagott. — Kár, hogy diafilmek vannak a gépekben, — je­gyeztem meg halkan, mi­közben beállítottam a fény­képezőgépet és exponáltam is, mert a vadföldnek ezt az oldalát még sütötte a nap. Hűvös szél borzolta a ma­gasles melletti fák lombját, össze kellett gombolni a ka­bátunkat, mert fáztunk. Ahogy nőtt az árnyék az előttünk lévő vadföldön, úgy nőtt a köd a nyugati olda­lon; hamarosan el is takarta az itt legelő őzeket. Nem sokára már csak a közben éppen tízre gyarapodott muf­lonokat láttuk. — Pakoljunk össze, And­riskám és induljunk, — súg­tam az unokámnak. Andris viszont nem moz­dult, figyelt valamit és je­lezte, hogy ne beszéljek; a magasles elé mutogatott. Előre hajoltam és meglát­tam a les előtt a nyuszit, de észrevettem a rókát is, mely szinte a földhöz lapulva las­san közeledett a mit sem sejtő tapsifüles felé, mert nyugodtan legelte a lucer­nát. Kérdések ­Kérdéseinkre nem adunk választ. A válasz — könyv­eim. Ha a kérdés felkelti az érdeklődést, érdemes kézbe­venni a könyvet. * * * — Mi köze volt a Habs- burg-házhoz a X. század de­rekán élő Guntram nevű sváb földbirtokosnak? GONDA IMRE: A HABS­BURGOK. Gondolat kiadá­sa.) * * * Andris újra a szája elé tette a kezét és a les oldalá­hoz simulva, a deszkák kö­zötti résen leste a rókát. Már csak tíz méter volt a távolság, aztán már csak nyolc, hat, öt — ekkor egy ideig a róka mozdulatlanul lapult — majd újra elindult. Amikor már csak két mé­terre volt a nyuszitól, ugrani készült; ekkor Andris oda- koppantotta a távcsövét a les oldalához, mii’e a tapsi­füles bedobta magát az éger­fák alatt a csalán közé, a róka meg eszeveszett iram­mal beszaladt a szemben lévő tölgyesbe. A muflonok is, meg az őzek is csak a fejüket emel­ték föl a koppanásra, aztán legeltek tovább, mi meg las­san lelépkedtünk a létrán. Andris az autóban két­szer is megjegyezte: — Az a büdös róka el­kapta volna a nyuszit, ha oda nem ütöm a távcsöve­met a les oldalának. — Valószínű, mert láttam már ilyen nagyot ugró rókát, amikor egerészett — mond­tam és közben leállítottam az autót, mert az úton szarvasok ugráltak át. Este a tv-ben a Vük rajz­filmsorozat befejező részét és a mesét megnézte Andris, aztán elaludt. Tóth Ferenc könyvek lekuláris genetika és a po­puláció genetika közötti kü­lönbség? RÉDEI GYÖRGY PÁL: GENETIKA. (Gondolat ki­adása.) * * * — Milyen tevékenységre alkalmas a bogarak lába? TANASZIJCSUK: HAT­LÁBÜAK ÉGEN-FÖLDÖN. (Móra kiadása.) A zebrákat a zoológusok a lófélék közé sorolják, pe­dig tüzetesebb tanulmányo­zás után az ember inkább a szamárral való nagyobb ha­sonlóságot fedez fel. Vagy tucatnyi zebrafajt tartanak számon manapság, s meg­annyi alfajt is ismer a tudo­mány. Termet és lakóhely szerint különböztetik meg őket. Egy dolog viszont biz­tos: minden zebra csíkos. Vannak olyan fajok is, ame­lyen egy tenyérnyi kitöltet­len hely sem maradt, patá­juktól fülük hegyéig csíko­sak. A csíkok szélesek vagy keskenyek, egyenesek vagy cikkcakkosak, sűrűk vagy ritkák. A zebrafajok többsé­génél a gerinc vonalán szé­les csík húzódik, s ehhez csatlakoznak a* harántcsíkok. A tudósok sokáig két tá­borra oszlottak: egy részük azt állította, hogy a zebra sötét csíkokkal tarkított vi­lágos szőrzetű állat, mások úgy vélték, hogy sötét szőr­Volker W. Degener: zetű világos csíkokkal tar­kított. A „fekete-fehér” vita végére végre egy angol ter­mészettudós tett pontot. Be­bizonyította, hogy a zebra elődei kivétel nélkül sötét színűek voltak. Később né­hány egyed bőrén világos foltok jelentek meg, amelyek az evolúció folyamán csíkok­ká egyenesdtek ki, és — mint ahogy ez gyakran elő­fordul — idővel az újonnan szerzett jegyek váltak ural­kodóvá. Sőt ezen túlmenően, a gerinc vonalán megmaradt egy sötét sáv, a régi ismer­tető jel utolsó maradványa. Elképzelhető lenne, hogy a zebra oldalán húzódó, bor­dázatot imitáló csíkozás az oroszlánok megtévesztését szolgálná, amelyek aligha tanúsítanak különösebb ér­deklődést egy húsától meg­fosztott csontváz iránt. A dolog azonban ennél sokkal érdekesebb. Távolról a moz­dulatlanul álló zebraménes tökéletesen beleolvad a gyér Aprily Lajos: növényzetű szavannába. A körvonalak elvesznek a ma­gas fűben, mert a különböző irányokba tartó vonalak el­mossák a kontúrokat, amint ezt minden festő tudja. A zebrák tagolt színezete ősz- 'ízeolvad a fény- és árnyék­foltokkal. Amikor a zebra gyors galoppba kezd, a látá­si érzékcsalódás ismert je­lenségének szabálya szerint a felvillanó csíkok formátlan foltokat öltenek. A szavannák tág térségein a ragadozók és áldozataik együtt élnek. Kevesen tud­ják, hogy végső esetben a zebra is kész a verekedésre. Egyáltalán nem olyan védte­len, mint ahogy első látásra tűnhet. Éles fogait, acélos patáit a hiénák saját bőrü­kön tapasztalják. A zebra még a leopárdtól sem fél. Mikor ez a foltos macska az állat hátára veti magát, az nyomban hanyattvágódik, majd azonnal felugorva pa­táival rúgja, tapossa földön­fekvő ellenfelét. Még az oroszlánnak is nagy rutinra van szüksége, hogy legyőzze a „tigrislovat”. Gyakran elő­fordul, hogy az állatok kirá­lya szétzúzott állkapoccsal futásban keres menedéket. Az oroszlánok és leopár­dok milliói együttvéve sem tudtak volna akkora veszte­séget okozni a zebráknak, mint amekkorát Afrika fe­hér telepesei okoztak. Két évszázad alatt néhány faj teljesen kipusztult, más fa­jokkal napjainkban már na­gyon ritkán lehet találkozni. Vajon az ember, aki lovat önkéntes, jó akaratú foglyá­vá, a szamarat rabjává tette, nem tudta volna-e ezek csíkos, kőkemény patájú ro­konait is munkára fogni? magára haragítja az alvilág Olvasni való — fiataloknak Rigófütty lesz a teteje, verebek fészkelnek bele. Ezer veréb — egész háznép. Nem is háznép — egész násznép. Melyik belső szervünket nyugtatja, erősíti a galago­nya, citromfű, fagyöngy gyógynövény teakeverék? OLÁH ANDOR: A TER­MÉSZET PATIKÁJA. (Nők magazinja kiskönyvtára. Kossuth kiadása.) * * * — Mi a genetika három főága: a citogenetika, a mo­Ott tartjuk a lakodalmunk, s élünk amíg meg nem halunk ... Szent Habakuk! Szól a kakukk Kinek hányat mond a kakukk? Nekem százat, neked százat — építsünk belőle házat! * * * — Érvényes-e, ha a bedo­básnál a labda az ellenfél egyik játékosának hátáról pattan a bedobó játékos lába elé, és ő folytatja a táma­dást? PETRI SÁNDOR: A SZURKOLOK KÉZIKÖNY­VE. (Ifjúsági Lap- és könyv­kiadó gondozása.) Betűpótlás írjátok be az üres mezők­be az alább felsorolt betűket úgy, hogy Tompa Mihály A madár fiaihoz című versé­nek első sorát kapjátok eredményül. Hogy szól az idézet? A, A, A, G, J, K, L, N, 0, R, Z, Z. (A helyes választ megta­láljátok a 15. oldalon.) Mi közünk hozzá? A tizenegy éves Markus szüleivel együtt rövid ideje lakik a sokemeletes torony­házban. Nagyon érdekesnek • tűnik számára az épület fel­fedezése. Mindjárt az első napokban elakadt vele a lift, miközben a lépcsőházból el­fojtott kiáltást hallott. Ami­kor kiszabadult a liftből, nyomozni kezdett. Mit te­gyen? Csak nem történt va­lami baj? Elindult, hogy fel­fedje a hang forrását. Hosszú nyomkeresés után megismert egy fiút, aki ké­sőbb a barátja lett. Perzse a barátság kiala­kulásáig sok, izgalmas ka­landon estek át mindketten. (A 10—14 éves gyerekeknek ajánlja a regényt a Móra Kiadó.) Tökmag Jani hőstette Ezt a mesét nagyapám me­sélte. Egyszer volt, hol nem volt, boszorkány élt egy hegyen. Akit pálcájával megérintett, azonnal szoborrá változott, ettől kezdve senki sem hal­lott felőle. — Jaj, ki segít rajtunk? — siránkozott a nép. De mindenki hallgatott. — Itt vagyok én, emberek! — Te?! — kacagott fel az egyik öreg. — Tökmag Jani, te mennél? — Ügy bizony! — szólt hetykén Jani. — Bátrabb vagyok én mindenkinél! — Ez már sok, hogy öreg emberrel gúnyolódsz. — Tudom öregapám, mert ezt mondják az okosok. De én azért elfogom a banyát. Sírt mindenki a faluban, amikor elindult Jani. Ám ö nem félt, füttyét még soká lehetett hallani. Már fenn járt magasan a hegyen és mivel megszomja­zott, a patak vizéből leha­jolva jót ivott. Ekkor meg­szólalt mögötte egy hang. — Hogy hívnak? Hogy mersz itten ólálkodni? So­dorjon el az orkán! — Óh! — kiáltott bátran Jani — Te vagy az a szép boszorkány? Én is bemutat­kozom hát: Tökmag Jani a nevem. Hát tégedet hogy hívnak szentem? Mi a ne­ved? Százszorszép? Életben valóban szebb vagy mint a képen, amit a tarsolyomban őrzök hosszú vándorútamon. — Mutasd! — vivallt rá a boszorkány. — Vezess előbb a házad­ba, hogy nyugodtan leülhes­sek, mert nem ülhetek le a fűre, hogy meghűljek. Ma­gas volt nekem ez a hegy, ahová most felmásztam ... Hapci!... Látod már meg is fáztam! Remélem, hogy nem bántasz majd. Én sem bán­talak téged ... — Mutasd már a képemet, a kíváncsiság éget! — a bo­szorkány kézenfogta Janit és bevitte a házba. — Ejnye — mutogatott Jani — milyen szobrok ezek? — De nagy titokban mindig a pálcát nézte. — Félek tőled jó boszorkány, mert bot van a kezedben, nagyon kérlek tedd le a pál­cádat. — Jól van leteszem már, csak lássam a képet. — így hízelgett huncut Jani és el­kapta a pálcát, s rávágott a boszorkányra, mire az szép leánnyá változott. Meg is szólalt csengő hangon. — Köszönöm, hogy értem jöttél, mert tudod-e jó fiú, büszke voltam szépségemre, gőgös és nagyon hiú. Elát­koztak: legyél hát csúf, csak akkor változzam vissza, ha valaki szépnek tart. Míg beszélt a szép leány­ka, a sok szobor egymás után életre kelt. Dalolva in­dultak a hegyről lefelé, szemben meg a falu népe jött felfelé, hős Jani elé. Nemsokára Tökmag Jani megkérte a leány kezét. Volt nagy öröm, dínom-dánom. A jó nagyapám így me­sélte. Szarka Zoltán tanuló, Kaposvár Álom a vár alatt Két verses elbeszélésből áll a könyv. Az egyik egy meredek sziklára épülő vár­ról szól, amelynek az úrnője ujjat húz az ördöggel. Az ördög ugyanis készségesen segédkezik az építésnél, de az asszony ahelyett, hogy megköszönné, becsapja a pokol urát. Fizetéskor egy fillért sem ad neki. Ezzel tengernyi veszedelmét. A másik elbeszélő költe­mény lírai hangú, kedves történet. A kis Dénkóról szól, aki mogyorós pelét kerget, miközben eltéved az erdő­ben, félelmek közepette tölti az éjszaka egy részét. De azután minden rendbe jön, mert álmai segítségével sze­rencsésen hazatalál. (A Würtz Ádám rajzaival díszített könyvet a Móra Kiadó je­lentette meg.) Játék a betűkkel Az ábrában a betűk na­gyobb része három példány­ban is megtalálható. Van azonban hat olyan betű, amelyikből csak egy-egy sze­repel az ábrában. Ezek az egyszer szereplő betűk he­lyes sorrendben összeolvasva egy magyar zeneszerző veze­téknevét adják eredményül. Ki ez a zeneszerző? (A helyes választ megta­láljátok a 15. oldalon.) A M F K E B 0 C 1 P H G M E B P D A F 0 A C G M 1 G 1 P F H L A H Y E B C

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom