Somogyi Néplap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-14 / 269. szám
4 Somogyi Néplap 1987. november 14., szombat Az anyag tisztelete A huszonkilenc éves Nagy Gyula hosszú utat járt be, amíg Hajdúböszörményből a Finommechanikai Vállalat 3. számú gyárában a galván- laboratórium vezetője lett. Kacskaringósra sikerült ez az út, s először a_ csehszlovákiai Pardübieébe vezetett. 1977-ben ott kezdte meg egyetemi tanulmányait, öt évig cseh, illetve szlovák nyelven ismerkedett a vegyipari technológiákkal. — Sokat segített a nyelv- tanulásban -az orosz nyelv ismerete — mondja Nagy Gyula —, de azért „megállt bennünk az ütő”, mikor megláttuk az ezerkétszáz oldalas, szlovák nyelven írt tankönyvet, amelyből alig három hónap múlva a külföldi egyetemistáknak is vizsgázni kellett. A diploma megszerzése után Balaton- fűzfóre kerültem, a nyarat pedig idegenvezetőként próbáltam meg hasznossá tenni. Így ismerkedtem meg leendő feleségemmel, s a katonaság után az ő lakhelyére, Kaposvárra jöttem dolgozni. Először művezetőként alkalmaztak az FMV gal- vánüzemében, két év múlva kerültem a laboratóriumba. Nagy Gyula szerény ember, nem mondja, hogy éppen azért esett rá a választás, mert hamar kiderült kísérletező, újítókedve. Egy év alatt hat újítást adott be, ebből hármat hasznosítottak. A hasznosítás és az újításért kapott anyagi elismerés azonban nem mindig állt. arányban s adminisztratív akadályok is nehezítették az újítások alkalmazását. „Különbékét” kötött hát a vegyészmérnök: másodállásban állítja elő a gal- vánvegyszereket; a megrendelők között olyan nagy vállalatok is vannak, mint a soproni Elzett gyár vagy a Kaposvári Villamossági Gyár. — Kicsit mindig saját gyermekeimnek érzem azokat a vegyszereket, amelyeket előállítok — mondja. — Az alapelv az: tisztelni kell az anyagot, ismerni az erejét, hatását, s céljainknak megfelelően kell felhasználni. Fontos, hogy mindezt úgy tegyük: ne szennyezzük a környezetünket. A környezetvédelem minden modern felületkezelő technológia része. Ezt nagyon komolyan veszem, és szeretném, ha mások is elfogadnák ezt a szemléletet. Meg kellene érteni, hogy minden ember, aki nemtörődöm módon károsítja a természetet, az saját környezetét szennyezi, a saját életterét is szűkíti. Ezért mindig környezetkímélő vegyszereket készítek. Érdekes tapasztalatom, hogy ezeket szívesebben alkalmazzák ott, ahol nő az üzemvezető. A férfiakat a termelési mutatók érdeklik inkább, a hölgyek a károsító hatásokkal is törődnek. Ezekután nem csoda, hogy a Gálosfán lakó Nagy Gyula h.obbikertje a biokertészkedés nyomait őrzi. Tudja, hogy azok, akiknek szakmájuk, hivatásuk a vegy- szérek ismerete, különösen felelősek felhasználásukért. Nincs olyan permetezőszer, amelyből ha minimális nyomokban is, de ne maradna vissza mérgező anyag, s ahol el lehet érni a vegyszer- mentes technológiákat, ott élni is kell ezzel a lehetőséggel. Az ifjú vegyészmérnök birodalma a laboratórium. Hűen tükrözi ez a tiszta és célratörő gondolkodásmódot. Nagy Gyula úgy gondolja: ha a műszerek mutatói azt jelzik, amit az előkészítő munka után elvár tőlük, akkor igazolják a pontos és felelősségteljes 'munkát. Klie Ágnes I KAPOSVÁRI TÖRTÉNETEK Szél viszi messze a fellegeket... Egy régi katonadal felújítását hallgatva, rég a rádióban, eszembe jutott a végzetszerűségében is megható történet. Az el nem múló emlékezés, a hűség, amely egy embert a kedves helyhez kötött. Valamikor mint ifjú cserkész sokat jártam a Töröcs- kei-erdőben. Mindig elméláztam a mélyről fakadó vizek rejtélyén, hogy honnan jönnek, milyen utat járnak be és hová sietnek a források vizei. Akkor a romantika vonzott ide, most az emlékezés. A természetbarátokkal néhány év alatt jó néhány forrást építettünk ki, hogy megmaradjanak az utókornak, mindenki hasznára. Találtunk a foglalás közben érdekes tárgyakat. Kőbaltát, nyílhegyet, kőkorsót, de még jegygyűrűt is. Ha a forrás vize maga az élet, környezete a történelem. Jól emlékszem, a háború utolsó éveiben ide vezényelték ki a katonákat a bombatámadások elől. Végignéztük, amint gyakorlatoztak, hallgattuk éneküket: „Szél viszi messze a fellegeket, körötte lángol az ég!"... Szép volt a dallam, baljós a mondanivalója. Megtanultuk mi is. Amikor az egykori Cserkész-forrás építését latolgattuk, egyszer csak az őszi avar zörgésére lettünk figyelmesek. Fekete ruhás hölgy jelent meg az úton. Megállt a forrás mellett. Kissé elmélázott, néhány szál virágot dobott a vízbe, azután éppen olyan titokzatosan, ahogyan jött, távozott. Megismétlődött ez a következő évben is. Öszidőben ismét megjelent a hölgy, talán ugyanazon a napon, ugyanabban az órában. Nem állhattam meg, megkérdeztem tőle, hogy miért van ez a nem éppen hétköznapi cselekedet. Megható történetet mondott el. Háború volt akkor negyvenháromban. Ide jártak a vőlegényével kirándulni. Ősszel, és ezen a helyen ismerték meg egymást. A maturáló gimnazista egy pohár vizet adott a polgári iskolás lánynak. Ide jártak emlékezni. És itt búcsúztak el egymástól 1944 októberében. Megfogadták, hogy ha elveszítik egymást, ugyanitt találkoznak. A fiú nem jött többé, hír se maradt utána, csak a régi szép napok emléke ... Azóta is minden évben eljön a nő elveszett boldogságának színhelyére... Elmondta a történetet, s arra kérlelt; — Kérem, ne rontsa el ezt a forrást. Mégis megépítettük, mert az elveszett szerelmek helyett újak születnek, a forrás vize új életet táplál. Az emlékezés tovaszáll a széllel utazó felhőkkel. Lévai József A számítógépes kor traumája Századunk utolsó éveiben, a csúcstechnológia, az elektronizált gyáripari termelés és a legfejlettebb számítás- technika korában joggal elvárhatnánk, hogy megszabadulunk a fizikailag túlságosan megterhelő munkától. Ez azonban még csak vágyálom. Manapság egyre többen ülnek számítógép előtt, s miközben „élvezhetik” a műszaki fejlettség előnyeit, a szó szoros értelmében kétkezi munkát is végeznek, kezüket és csuklójukat terhelik meg. Amerikai felmérések kimutatták, hogy a számító- gépes kor traumája az úgynevezett csuklóalagút-szind- róma, egy esetleges súlyos idegi rendellenesség, amely rokkantságot idézhet elő. Nevét arról a keskeny alag- útról kapta, amelyet a csuklóban az ínszalagok és a csontok alkotnak. Hogyan alakul ki ez a betegség? Amikor a kézfej és a csukló állandó mozgásban van, akkor az inak és az idegek ide-oda csúszkálnak ebben az „alagútban”, bizonyos kéztartást szögben pedig nekiütköznek a „falának”. Ezt a veszélyes jelenséget könyebbén megértjük, ha arra gondolunk, minek van kitéve például egy kötél, amikor az épület sarkán oda-vissza húzogatják. Idővel elkopik és elszakad. Nagyfokú megterhelés esetén hasonló folyamat játszódik le a csuklóban is. Ha kéz- és csuklófájási tünettel nem fordulunk azonnal or-’ voshoz, kezünk idővel megbénul, és az orvostudomány többé már nem segíthet. Egy amerikai munkaterápiái intézet fölmérése szerint az Egyesült Államokban évente 23 ezer dolgozót kínoz ez a betegség. Sokan közülük végleg munkaképtelenek maradnak. A betegség megelőzésére a szakemberek azt javasolják, hogy az érintettek munka közben próbálják egyenesen tartani a csuklójukat, a lehető legkisebb legyen a kézfej hajlásszöge. A gépírónőknek azt tanácsolják, hogy munka közben ne viseljenek karkötőt, ne húzzák szorosra karórájuk szíját, vagyis ne legyen rajtuk olyasmi, ami a vérkeringést akadályozza. GÖRÖGORSZÁGI ÉLMÉNYEK Az ókor nyomában PIACI KÖRKÉP Apadó burgonyakínálat A legkisebb faluban is hideg italokkal, vendégszerető konyhával várják a turistákat. A készülő vagy kész ételekre csak rámutat a vendég, s a pincér már hozza is az ételt. Szívesen kínálják a birkahúsból készült, néhol pizzatésztával, máshol anélkül, de feltétlenül burgonyával tálalt „szuvlakit", amelyben a húsdarabok nyársra fűzve kerülnek a tányérra. Ehhez — mint a legtöbb helyi specialitáshoz — görög salátát kell enni, ami nem más, mint paradicsomból, uborkából, hagymából készült saláta, tetején az elmaradhatatlan juhsajt, s az egész olajbogyóval van díszítve, olívaolajjal leöntve. Nem mindennapi finomság. A tengerparti városokban, falvakban bárhol kaphatók tengeri halakból készített ételek; nem hiányzik a rák, a csiga és a polip sem. A vendéglősök szívesen látják a turistákat, elsősorban mint bevételi forrásra gondolnak rájuk. Adnak az igényeikre, még a milliomosokéra is, akik a tengerparti XIX. századi klasszicista kisvárosban, Nafplionban a tengerből kiemelkedő egykori börtönerőd — Burdzi — falai között .igazi . priccseken kívánják eltölteni az éjszakát. A sziklára épült valamikori erődben most korhű „szálloda" épitésén fáradoznak. ' Ezt • az ódon hangulatú, ékkő finomságú kisvárost — amely a múlt század első harmadában az új görög állam fővárosa is volt az ar- goszi síkságon —, olyan nevezetes helyek társaságában találjuk, mint Kóriszthosz, Mükéné, Argosz vagy Epi- daurosz. A másik néggyel ellentétben itt nincsenek ókori nevezetességek, de ezért kárpótolnak az emeletes házak, a rengeteg lépcsővel szabdalt utcácskák, a hatalmas pálmafák csendje, a házak fölötti dombon az egykori erőd maradványai, amelyet az élelmes nafplio- ni polgármester nemes egyszerűséggel a gyerekek birodalmának nevezett ki. így a tengerparti város óvodásai a XVIII. századi erőd kapitányainak vagy éppen várkisasszonyainak képzelhetik magukat. A múlt századi hangulatot aztán rögtön elfelejtjük, amint a négy másik város bármelyikébe érünk. Ko- rinthoszban azért nézünk kedvesebben a húsz méter széles, hat kilométer hosz- szú csatornára, mert az i. e. IV. században megfogalmazott igény — csatornával átvágni az Egei- és az Iontenger közötti , utat — végül is a múlt század végére vált valósággá két magyar, Tiirr István és Gerster Pál munkássága nyomán. Mükénében, a görög történelemnek a későbbi századokat meghatározó központjában csodálatos érzés átmenni az oroszlános kapón. És hasonló érzés körbejárni Epidauroszban a legszebb állapotban ránk maradt ókori színházat, amelynek akusztikájával néhány modern színház ugyancsak megelégedne. A négy város közül Olüm- pia van a legnagyobb hatással a turistára. Az egykori játékok színhelye, körbejárva a stadiont, Zeusz templomát — amelynek oszlopait négy felnőtt is nehezen tudja körülölelni —, pazar látnivalót kínál. A győztesek nevét a hagyomány szerint i. e. 776-tól kezdve följegyezték. A játékok idején minden háborúskodást felfüggesztettek, és elképzelhetetlen volt, hogy valamelyik állam távol maradjon a küzdelmektől. Nem hiányozhat az ókori látnivalók közül a csodás környezetben fekvő, az ókorban a világ közepének tartott delphi Apollon-szentély, amely a Parnasszosz sziklái alatt, igazi romantikus helyen fekszik. Romjaiban is lenyűgözőek az egykori jósda maradványai, s az itteni hangulathoz nagyszerűen kapcsolódik a falucska is. Három utcácskája egymás fölött helyezkedik el, ezeket virágokkal szegélyezett lépcsősorok kötik össze. A legalsó utcáról gyönyörű kilátás nyílik a környező hegyekre, s mint valami végtelennek tetsző negyedik utca, hatalmas csatorna húzódik végig a szemközti hegy lábánál — hogy a párás égbolt végtelenjében, valahol a Korinthoszi-öböl irányában szem elől veszítsük. Azt hittem, Görögországban szárazabb meleg fogad, ez azonban merő tévedés. Rendkívül nehéz a levegő. Július húszadikán 47 fokot mértek reggel hatkor, árnyékban. Ilyen melegre az itteniek sem számítottak. A hőségben nagy kincs a víz, s nincs is belőle hiány sem. az Akropoliszon, sem a Meteora kőrengetegében; igaz, egy-egy csapnál ostromlók csoportjai várják, hogy megtölthessék kulacsaikat, üvegjeiket vagy az itt beszerezhető, görögdinnyéhez hasonló, dupla falú edényeket. A növények is nehezen viselik ezt a hőmérsékletet, csak a leander, a pisztácia- fák és a pálmák fogadják osztatlan örömmel. Az aszfalt nem olvad, bár színe közelebb áll a fehérh.ez, vakítóan világos. Ha csökken is a hőmérséklet, a lakók szeptemberig ritkán számíthatnak esőre. Annál többször az erdőtüzekre, amikor hatalmas területeken pillanatokon belül csak a korom és a füst marad. Alkalmazkodnak is a gö- rögög a szélsőséges időjáráshoz; dél körül kihalnak a városok, csak a turisták róják fáradhatatlanul az utcákat, látogatják a múzeumokat, templomokat. A turisták, akik évről évre százezrével keresik föl Hellászt, az ókori kultúra pazar színhelyét, hogy a csodálatos , emlékeket megtekintve közelebb kerüljenek Európához, jobban megismerjék a csodát, az Embert és alkotását. Közülük sokan megfogadják: visszatérnek még görögföldre. Balogh P. Ferenc A drágaság jellemezte tegnap a kaposvári hetipiacot. A mutatósabb tojás darabjáért már 3—3,50-et fizettünk. A burgonyát is kilónként 12—14 forintért adták. A zöldségfélék ára elviselhetőbb volt: 7-ért is kaptunk zsenge fejes káposztát. Kétszer ennyibe került a lila, és 16 forint volt a kel. Várhatóan nem lesz túl gyakori fogás az üzemi konyhákon a 26 forintos karfiol. 22 forintért mérték a leveszöldséget; a sárgarépa tízzel volt több. Savanyú képpel vettük tu- dorfiásul a fonnyadt uborka 30 forintos árát. Kecsegtetőbb volt a 20-ért kínált savanyú kápöszta. A fejes saláta' 4-ért is hiába várt vevőre; kelendőbb volt a retek, amelynek csomója 8 forint. 15-ért szerezhettük be a főzőhagymát, s 22- ért a lila csemegét; a fokhagyma kilója 120 forintba került. A gyűrűs tuskógombát kilónként. 40—50 forintra tartottak. Láthatóan lejárt a „szavatossági ideje” a bögrénként 20-ért kínált csibe- gombának is. 120-at fizetett, aki sampinyont vett. Kívánatos körtét láttunk kilónként 40 forintért; fele ennyibe került a lekvárnak való. Szemrevaló volt az alma 20 forintért. Könnyű volna túldicsárni a 45-ért alig fogyó szőlőt. Diót törni órabérben is megéri a 300 forintos ár miatt. A 100-árt kapható mandula ehhez képest olcsó ' csemege. A 36 forinttal jobbára a gesztenyesütés hangulatát fizettük meg. Olcsóbb csemege volt a gerezdenként 5—6 forintos -tök. 320—380 forintért kínálták a hízott kacsát. Élő pecsenyecsirkéből gazdag volt a kínálat, s egy-egy nem került többe 55 forintnál. A ponvt kilója 95 forint; a keszeget 40-órt árusították. A virágpiac egyetlen üde színfoltja a szálanként 15- ért kapható szegfű volt. B. F.
