Somogyi Néplap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-03 / 259. szám
4 / Somogyi Néplap 1987. november 3., kedd Október és az átalakítás: a forradalom folytatódik (Folytatás a 3. oldalról.) Nyíltan meg kell mondani: az új szakaszban nem tanúsítottak kellő, valóban lenini figyelmet a dolgozó parasztság érdekei iránt. És a legfőbb : nem értékelték kellőképpen azt a tényt, hogy a parasztság, mint osztály, alapvetően megváltozott a forradalom utáni években. Az alapvető figurává a középparaszt vált. Ez a dolgozó paraszt — aki földet kapott a forradalomtól és egy teljes évtizeden át arról győződött meg, hogy a szovjethatalom az ő hatalma is — megerősödött, mint gazda. Üjfajta alapon hű és megbízható szövetségesévé vált a mumkásosztálynak, a gyakorlatban győződött meg arról, hogy élete egyre jobbra fordul. Ha jobban figyelembe vették volna az objektív gazdasági törvényeket és nagyobb figyelmet szenteltek volna azoknak a társadalmi folyamatoknak, amelyek a falun végbementek; ha g dolgozó parasztság — amelynek többsége részt vett a forradalomban és megvédte azt a fehérgárdistáktól és az intervenciósoktól — nagy tömegével való viszony politikailag helyes lett volna; ha következetesen folytatták volna a középparaszttal való szövetség politikáját a ku- lákkal szemben, akkor nem fordulhattak volna elő azok a túlkapások, amelyek a kollektivizálás során megtörténtek. Súlyos áldozatok Ma világos; a nagy ügyben, amely a lakosság többségének sorsát érintette, eltértek a lenini politikától a parasztság viszonylatában. E fontos és nagyon bonyolult társadalmi folyamat irányítása, amelyben nagyon sok függött a helyi körülményektől, adminisztratív módszerekkel valósult meg. Kialakult az a meggyőződés, hogy minden problémát egy csapásra, rövid úton meg lehet oldani. Egész megyék és térségek kezdtek el versenyezni abban, hogy ki valósítja meg gyorsabban a teljes kollektivizálást. Felülről, önkényes százalékos szabályozókat adtak meg. A kollektivizálás elveinek durva megsértése általános jelleget öltött. Túlkapások • történtek a kuláikság elleni harcban is. A Ikul.álkság elleni harc önmagában Ivévé helyes irány- vona'át gyakorta olyan széleskörűen értelmezték, hogy az kiterjedt a közép parasztok jelentős rétegére is. (Ez történelmi valósáig. \ ** Ha azonban, elv társak, egészéiben értékeljük a kollektivizálás (, jelentőségét a szocializmus falusi pozícióinak megerősítésében, akkor végső soron elvi jelentőségű fordulat volt. A Ikollektivi- zálá's ! az ország lakossága döntő többségének egész életformáját gyökeresen, szocialista alapokon változtatta meg. Megteremtette a báiaist a mezőgazdasági szektor korszerűsítéséhez, lehetővé tette a kulturált gazdálkodásira történő (átállást, a munka termelékenységének ) nagyarányú növelését, és felszabadította a szocialista építés más szférái számáfna (szükséges munkáskezeket. Mindennek történelmi kihatásai voltak. Azoknak az éveknek a megértéséhez (azt is figyelembe kell venni, hogy laz iparosítás során kialakult és a kollektivizálás idején új lendületet kapott (adminisztratív - paranc sn ok lás i rendszer kihatással volt az ország egész társadalmi-politikai életéire. A (gazdaságban megerősödve és a felépítményre kiterjedve korlátozta a szocializmus demokratikus erejének ,'kibontakozását, visszafogta a szocialista demokrácia fejlődését. Az elmondottak azonban nem tárják fel annak az időszaknak a teljes bonyolultságát. Mi történt itt? Gyakorlatilag a párt számára legnehezebb ideológiai-politikai megpróbáltatások szakasza van mögöttünk. Az emberek milliói lelkesedéssel kapcsolódtak be a szocialista átalakítás végrehajtásába. Megmutatkoztak az első sikerek. S ugyanakkor azokat a módszereket, amelyeket a kizsákmányoló osztályok ellenséges magatartásával szembeni harc időszaka diktált, gépiesen átvitték a békés szocialista építőmunka időszakába, amikor alapvetően megváltoztak a feltételek. Az országban kialakult a türelmetlenség, az ellenségeskedés, a gyanakvás légköre. A továbbiakban az ilyen politikai gyakorlat ki- szélesedett, s ezt az osztály- harcnak a szocialista építés folyamatában végbemenő kiéleződése hibás elméletével igazolták. Mindez káros hatást gyakorolt az ország társadalmipolitikai fejlődésére, és súlyos következményekkel járt. Teljesen nyilvánvalóan éppen az, hogy nem volt meg a szovjet társadalomban a demokratizálás kellő szintje, lehetővé tette a személyi kultuszt is, a törvényesség megsértését is, a harminegs évek önkényét és megtorló rendszerszabályait is. Nyíltan kimondom: tényleges bűnöket a hatalommal való visszaélés talaján. Tömeges repressziónak tettek ki sok ezer párttagot és párton kívülit. Ez, elvtársak, a keserű igazság. • Nehéz, de hősi út Súlyos károkat szenvedett a szocializmus ügye és a párt tekintélye. S nekünk egyenesen kell erről beszélnünk. Ez feltétlenül szükséges a szocializmus lenini eszményének végleges és visszafordíthatatlan megszilárdításához. Mostanában sok vita folyik Sztálinnak történelmünkben játszott szerepéről. Az ő személyisége nagyon ellentmondásos. A történelmi igazság mellett maradva, vitathatatlannak kell tekintenünk Sztálinnak a szocializmusért folytatott harchoz, vívmányainak védelméhez való hozzájárulását ugyanúgy, mint az általa és környezete által elkövetett durva politikai hibákat és az önkényt, amiért népünk hatalmas árat fizetett, s ami súlyos következményekkel járt társadalmunk életére. Néha azt állítják, hogy Sztálin nem tudott a törvénytelenség számos tónyéről. A rendelkezésünkre álló dokumentumok arról tanúskodnak, hogy nem ez a helyzet. Sztálin és közvetlen környezete a párt és a nép előtt súlyos és megbocsáthatatlan bűnt követett el a tömeges büntetőrendszabályokkal és törvénytelenségekkel. Ez tanulság minden nemzedék számára. Ideológiai ellenfeleink állítása ellenére, Sztálin személyi kultusza természetesen nem volt elkerülhetetlen dolog. Ez a szocializmus természetétől idegen jelenség; eltérést jelent annak alapvető elveitől, s ezért semmivel sem lehet igazolni. A párt XX. kongresszusán élesen elítélték mind a sztálini kultuszt, mind annak következményeit. Tudjuk már, hogy szándékos hamisítás következménye volt a politikai vád és a megtorló intézkedés egy sor párt- és állami vezető ellen, sok kommunista és pártonkívüli, gazdasági és katonai káder, tudós és kulturális személyiség ellen. Sok vádat utóbb — különösen a XX. kongresszus után — érvénytelenítettek. Sokezer ártatlan embert teljes mértékben rehabilitáltak. Az igazságosság helyreállításának folyamatát azonban nem vitték végig, ,s azt a hatvanas évek közepén gyakorlatilag leállították. Most az (1987) októberi KB- ülés • határozataival összhangban újra vissza kell térnünk ehhez a kérdéshez. A KB Politikai Bizottsága létrehozott egy bizottságot az ezekhez a kérdésekhez kapcsolódó új és már ismert tények, dokumentumok mindenoldalú átvizsgálására. A bizottság munkájának eredményei alapján megfelelő döntések születnek majd. Mindez kifejezésre jut majd az SZKP vázlatos története című munkában is, amelynek előkészítésére a KB egy különbizottságát hatalmazzák majd fel. Ezt meg kell tennünk. Annál is inkább, mert még most is találkozunk arra irányuló próbálkozásokkal, hogy igyekeznek elfordulni történelmünk fájó kérdéseitől, megkísérlik elhallgatni azokat, s olyan látszatot próbálnak kelteni, mintha nem történt volna semmi különös. Ezzel mi nem érthetünk egyet. Ez a történelmi igazság semmibe vétele lenne, tiszteletlenség azok emlékével szemben, akik ártatlanul a törvénytelenség és az önkény áldozatául estek. Nem tehetjük ezt azért sem, mert az igazságot kereső elemzésnek segítenie kell minket jelenlegi problémáink megoldásában: a demokratizálásban, a törvényességben, a nyíltságban, a bürokratizmus leküzdésében — egyszóval, a peresztrojka legfontosabb problémáival kapcsolatban. Nos, ezért van szükségünk itt is teljes világosságra, pontosságra és következetességre, óriási vívmányaink és múltbeli bajaink becsületes értékelésére. Azok teljes és helyes politikai megítélése megfelelő erkölcsi irányt mutat a jövőre nézve. A Lenin utáni időszak, a húszas-harmincas évek általános mérlegét megvonva kimondhatjuk: nehéz, bonyolult, ellentmondásokkal teli, de nagy és hősi utat tettünk meg. Sem a legdurvább hibák, sem a szocializmus elveitől való eltérések nem tudták letéríteni népünket, országunkat az 1917-ben választott útról. Hiszen óriási volt október ösztönző ereje, hogy erősek voltak a szocializmusnak az eszméi, amelyek meghódították a tömegeket. A nép a nagy ügy részesének érezte magát, kezdte élvezni munkája gyümölcseit, hazafisága új, szolialista tartalmat nyert. Kényszerű döntések Mindez teljes erővel megnyilvánult a nagy honvédő háború kemény megpróbáltatásai idején, 1941 és 1945 között. Nyugaton napjainkban élénk; viták folynak a háborút megelőző helyzetről. Az igazságot féligazságokkal keverik, s ezt különösen azok teszik nagy hévvel, akik elégedetlenek a II. világháború kimenetelével — politikai, területi és társadalmi következményeivel —, akik azon törik a fejüket, miként lehetne kiigazítani azokat. Ezért is érdekeltek abban, hogy a történelmi igazságot a feje tetejére állítsák, hogy megfordítsák az ok-okozati viszonyt, hogy meghamisítsák az események időbeli sorrendjét. Ebben a vonatkozásban nem riadnak visz- sza semmilyen hazugságtól, csak hogy a Szovjetuniót tegyék felelőssé a II. világháborúért, úgy, mint ha az ahhoz vezető utat a Rib- bentrop—Molotov meg nem támadási paktum nyitotta volna meg. Érdemes kissé részletesebben szólnunk a kérdésről. Valójában a második világháború közel sem 1939. szeptember 1-jén vált tragikus valósággá. Északkelet- Kína japán meghódítása (a „mandzsúriai incidens” az 1931—32-es években), az olasz támadás Etiópia (1935) és Albánia (1939 tavaszán) elleni, a köztársasági Spanyolország elleni német— olasz intervenció .(1936— 1939), a japán fegyveres betörések Kína északi, majd középső részére (1937 nyarán) — ezek azok az események, amelyek fellobbantot- ták a második világháború tüzet. Az más kérdés, hogy akkor Nyugaton úgy tettek, mintha ez őket nem érintené, vagy nem érintené olyan mértékben, hogy az agreszszió áldozatainak védelmére kelljen kelniük. A szocializmus iránti gyűlölet, a régi sérelmek, az osztályönzés akadályozták, hogy józanul felmérjék a valós veszélyt. Sőt mi több, állhatatosan ajánlgatták a fasizmusnak a rohamosztag szerepét az an- tikommunista kereszteshadjáratban. Etiópia és Kína után Ausztriát és Csehszlovákiát áldozták fel a „megbékítés" oltárán', kard lebegett Lengyelország, a Baltitenger és a Duna-medence államai fölött, nyíltan hirdették, hogy Ukrajnát a Harmadik Birodalom búzaföldjévé és jószágudvarává változtatják. Végsősorban az agresszió fő áramlatait a Szovjetunió ellen irányították, s miután jóval a háború előtt már elhatározták, hogy országunkat feloszlatják, így nem nehéz elképzelni, milyen korlátozott volt választási lehetőségünk. Azt mondják, nem volt a legjobb az a döíftés, hogy a Szovjetunió meg nem támadási szerződést kötött Németországgal. Ha nem a szigorú realitásból, hanem az akkori idők összefüggéseiből kiragadott, spekulatív jellegű absztrakcióból indulunk ki, elképzelhető, hogy így van. Az akkori helyzetben a kérdés körülbelül úgy jelentkezett, mint a breszti béke idején. Független legyen vagy sem az ország, létez- Zen-e vagy sem szocializmus a földön. A Szovjetunió sokat tett, hogy kollektív biztonsági rendszert hozzon létre és megakadályozza a világmészárlást. De a szovjet javaslatok nem találtak visszhangra a nyugati politikusoknál és cselszövőknél, akik hidegvérrel arra játszottak, hogy a szocializmust' minél ravaszabban berángossák a háborúba, nyíltan ütköztessék a fasizmussal. Szocialista születésünk miatt amúgyis kiátkozottan, az imperializmus semmiféleképpen sem fogadta el, hogy igazunk lehet. Mint már mondtam, a nyugati uralkodó körök, bűneik elleplezé- sére törekedve, arról próbálják meggyőzni az embereket, hogy Lengyelország náci megszállására és egyben a második világháború megkezdésére az 1939. augusztus 23-án megkötött szovjet— német meg nem támadási szerződés adott jelet. Mintha nem .is létezett volna a Hitlerre kötött müncheni egyezmény, amelyet Anglia és Fanciaország 1938-ban írt alá az Egyesült Államok aktív közreműködésével, nem létezett volna az ausztriai anschluss, a spanyol köztársaság eltiprá- sa, Csehszlovákia és Klaipeda náci megszállása 1939 ta- , vaszán, nem létezett volna London és Párizs 1938-ban Németországgal megkötött meg nem támadási egyezménye. Egyébként hasonló egyezményt írt alá a háború előtti Lengyelország is. Mint látják, mindez nagyon is belefért az imperialista politika szerkezetébe, helyénvalónak tartották és tartják ma is. Dokumentumok bizonyítják, hogy a Lengyelország elleni német támadás időszeptember 1.”) már 1939. április 3-án kitűzték, vagyis jóval a szovjet—német megállapodás előtt. Londonban, Párizsban, Washingtonban a legapróbb részletekig ismerték a lengyel hadjárat előkészületeinek legbensőbb titkait. Ugyanúgy tudták azt is. hogy az egyetlen akadály, amely képes lett volna megállítani a hitleristákat, az az 1939 augusztusánál nem később megkötendő angol—francia—szovjet katonai szövetség lett volna. Ismerte ezeket a terveket országunk vezetése is, és ezért győzködte Angliát és Franciaországot a közös intézkedések szükségességéről. Az agresszió meghiúsítása érdekében együttműködésre szólította fel az akkori lengyel kormányt is. De a nyugati hatalmak mást fontolgattak: a szövetség ígéretével lépre akarták csalni a Szovjetuniót, hogy így meghiúsítsák a nekünk felajánlott meg nem támadási szerződés megkötését, és megfosszanak bennünket attól, hogy jobban felkészüljünk a hitleri Németország elkerülhetetlen támadására. Nem felejthetjük el azt sem-, hogy 1939 augusztuséban a Szovjetunió a két- frpntos háború valós veszélye előtt állt: nyugaton Németországgal, keleten Japánnal, amely véres konfliktust robbantott ki Halhin-Gol folyónál. De életről és halálról volt szó. Mi elutasítottuk a míto-. szokat és a reális utat választottuk. Új fejezet nyílt — a legsúlyosabb és legösszetettebb — a legújabb- kori történelemben. Ebben az időszakban azonban sikerült későbbre halasztanunk az összeütközést az ellenséggel, azzal az ellenséggel, amely sajátmagának és ellenfelének csak egy lehetőséget hagyott — győzni vagy megsemmisülni. A ránk erőszakolt agresz- szió a szocialista építés élet- képességének, a sok nemzetiségű szovjet állam szilárdságának, a szovjet emberek hazafias szellemének könyörtelen vizsgája volt. Tűzzel és karddal álltuk ki ezt a vizsgát is, elvtársak! Kiálltuk azért, mert népünk számára ez a háború nagy honvédő háború volt, hiszen egy olyan ellenséggel, mint. a német fasizmus, folytatott harcban az élet és halál kérdéséről volt szó, arról, hogy szabadok leszünk vagy leigáznak bennünket. Honvédő háború Kiálltuk azért, mert a háború az egész nép háborújává vált. A szülőföld védelmére felkelt mindenki: öreg és fiatal, férfi és nő, a nagy ország minden nemzete és nemzetisége. Első harcát vívta az a nemzedék, amely október szülöttje volt és a szocialista építés alatt nevelkedett. Soha nem látott kitartás és hősiesség a csatatereken, a partizánok és ellenállók bátor harca a frontvonalakon túl, szinte éjjel-nappali, lankadatlan munka a hátországban — ezt jelentette számunkra a háború. A szovjet emberek hazájukat, a szocialista rendszert, október ügyét és eszméit védelmezve harcoltak és dolgoztak. A szovjet nép akkor se rettent meg, amikor súlyos csapás érte közös otthonunkat, nem görnyedt meg az első kudarcok és vereségek, a sóik millió halál, a kínok és gyötrelmek súlya alatt. A háború első napjától kezdve szilárdan hitt az eljövendő győzelemben. Katonaköpenyben és munkásruhában megtett mindent, ami emberi erőből telik — sőt annál is többet —, hogy közelebb hozza a győzelem várva-várt napját. Amikor a háború dolgozo szovjet népnek és dicső hadseregének — mely sok ezer kilométert tett meg a hadak útján, s mindenegyes kilométeren sok-sok életet, vért áldozott, verejté két hullatott — az őt meg illető tiszteletet. A nagy honvédő háborúban a maga teljességében mutatkozott meg a nép soraiból jött, kiemelkedő hadvezérek tehetsége — G. K. Zsukové, K. K. Rokosszovsz- kijé, A. M. Vasziiljevszkijé, I. Sz. Konyevé, a többi dicső marsallé, tábornoké és (Folytatás az 5. oldalon.) 1418-ik napján Fánk köszöntött a győzelem, az egész pontját („nem később, mint ^megmentett világ megkönynyebbülten sóhajtott fel, megadva a győzedelmes, hős,
