Somogyi Néplap, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-08 / 237. szám

1987. október 8., csütörtök Somogyi Néplap 5 AZ ÉPÍTÉSZEK FELELŐSSÉGE Látvány három dimenzióban Hologramkiállítás a Csokonai-fogadóban . Vannak olyan utcasorok, amelyek egyetlen építész ter­vező kezenyomát őrzik. Azét, akinek ,neve már eleve ga­rancia a jó házra: korábban fölépült házai elegendő bizo­nyítékok, hogy érti a szak­máját. A megbecsülés, ha név szerint neki is szó, mégis az egész építésztársadalmat érinti. Hatásával az' épített környezet túléli alkotóját. Ebben rejlik az építészet sa­játos felelőssége. A sikeres alkotó számára — ha elkötelezetten műveli hivatását — nemcsak dicső­ség a hírnév, az újabb és újabb megbízatás, hanem nyomasztó teher is. Különö­sen igaz ez napjainkban, amikor minden városlakó ér­zi, .hogy kisebbedik körülötte az esztétikus tér, zsúfoltság­ban éljük le életünk nagy ré­szét. Ezen változtatni az épí­tészek kötelessége és lehető­sége. Személyes felelősség s az egész társadalom jövője iránti kötelezettség kapcsoló­dik itt egybe. Ez az erkölcsi kategória úgy válik hétköznapi gya­korlattá, ahogyan az a ter­vezés során, az építész és partnerei kapcsolatában .nyo­mon követhető. Elsősorban arra a felelősségre kell gon­dolnunk, ami a szakembert saját hivatásával szemben a folyamatos megújulásra készteti. A mindennapok szintjén megfogalmazva ar­ra kell itt gondolnunk: még az építőanyag-gyártók sem tudják naprakészen követni a hirtelen megszaporodott új anyagok, szerkezetek tulaj­donságait, , felhasználási le­hetőségeit. Ám ezek az épí­tész számára ugyanolyan fon­tos eszközök, mint a papír és a ceruza, mert ezek nél­kül nem újíthatja meg tu­dását, csak önmaga korábbi ismereteinek , reprodukálá­sára szorítkozhat. Az építésztársadalom tag­jait erős kohéziós erő köti össze, és a szakma iránti tisztelet megköveteli azt is, „Neip haladhat át gyalogos a vasúti pályán kiépített át­kelőhelyen akkor sem, ha a mellette járművek részére készült vasúti átjáróban a sorompó rúdja mozgásban van. A törött végtag ellátá­sának helyes sorrendje: a helyreigazítás, rögzítés, majd a sérült nyugalomba helye­zése.” Többek között ezeknek az állításoknak az igazságát kellett eldönteniük szombat délelőtt a Kilián művelődé­si központban, Kaposváron az országos munkahelyi munkavédelmi, közlekedés- biztonsági, elsősegélynyújtó versenymozgalom megyei döntő résztvevőinek. Mint azt Suhajda János­tól, a megyei munkavédelmi felügyelőség vezetőjétől tu­dom, 1987 első felében a két­szeresére nőtt a halálos ki­hogy a tervezők a hagyomá­nyok megőrzésére, egyúttal megújítására törekedve al­kossanak. Ehhez nemcsak az építészet történetében kell járatosnak lenniük, hanem a társművészetektől kezdve a társadalomtudományokon át a mindennapi életig — az élet teljességében. A legújabb jogszabályok szerint a tervező kötelessé­ge az is, hogy az engedélye­zési okmányokat megszerez­ze a helyi tanácstól, és a fe­lelős műszaki vezetővel együttműködve őrködjék a szakszerű kivitelezésen. Ez el is várható attól a szakember­től, aki ma már nem tudná hivatását gyakorolni anélkül, hogy ne legyen tisztában a szigorúbb hőtechnikai szab­vánnyal, a házilagos kivite­lezés előírásaival. Ezek a jogszabályok nem azért születtek, hogy tovább nehezítsék a magánépítkezők helyzetét, hanem, hogy köte­lező normaként írják elő a biztonságos, tartós epületki- vitelezést. Ezen belül az esz­tétikai jegyeket mindenki maga választhatja meg, de ezzel egyenrangúan fontos szempont lett a takarékos építkezés, a környezet védel­me. Városaink, erdőink, vizeink anélkül is pusztulnak, hogy az ember ügyetlenségével si­ettetné. A természeti folya­matokba beavatkozó társada­lom ma már igyekszik leg- alább egyensúlyban tartani a kincsek kiaknázását, a pusz­títást és az új teremtését. Ha egy csúf, környezetéből kirí­vó házat látunk, először az elrondított utcaképet sajnál­juk, aztán a természeti lát­vány egyensúlyának meg­bomlását, ami elkerülhető lett volna, ha az építész, a megbízó, a kivitelező, és az építkezésen őrködök, min­denki a maga posztján, elő­relátóan, megfontoltan vé­gezte volna a munkáját. menetelű balesetek száma Somogybán az előző év ha­sonló időszakához viszonyít­va. Nagyobb gondot kell for­dítani a megelőzésre. A cél­kitűzés megvalósításának egyik eszköze ez a vetélke­dősorozat is. A selejtezők so­rán ötszáz résztvevő készült föl munka- és környezetvé­delemből, elsősegélynyújtás­ból, gyarapította közlekedé­si ismereteit. A baleseti hely­zet javítása, a sérülések sú­lyosságának csökkentése ér­dekében előadásokon készí­tették föl a dolgozókat. A november végi országos döntőbe a homokszentgyör- gyi termelőszövetkezet ötfős csapata jutott. Jádi Gyula műszaki fő- ágazat-vezető, a csapat ve­zetője: — Már több hasonló ve­télkedőn részt vettünk. Ta­— Hiszem, ha látom — szokták mondani az embe­rek, ha valami távoli, vagy nehezen elképzelhető dolog meglétéről, illetve valódisá­gáról kívánnak meggyőződ­ni. — Látom, de mégsem hi­szem — mondhatná a szem­lélő, ha belép a Csokonai-fo- gadó Dorottya-termébe, mert úgy tűnik, hogy a látvány valódi, mégsem igazolható kézzelfoghatóan a megléte. A falra akasztott kismére­tű képek ugyanis különböző tárgyakat — természeti je­lenségeket, emberi alakot, képzőművészeti alkotást, il­letve történelmi ereklyét — ábrázolnak. De nem akárho­gyan! Olyan élethűen, hogy az embernek kedve támad­na Szent István koronáját, vagy a szép kristályokat megtapogatni, a kinyújtott kezet megszorítani. S ha több oldalról szem­léljük a képeket, még a moz­gást is érzékelhetjük. valy a Munka és műveltség című versenyen lettünk el­sők a megyében. Nehéz volt időt szakítani a mezőgazda- sági munkák mellett a föl­készülésre, csaknem az ösz- szes szabadidőnket igénybe vette, de megérte. Borbola Mihály, a megyei rendőr-főkapitányság közle­kedésbiztonsági osztályának vezetője, a zsűri elnöke: — A vetélkedő résztvevői megismerték a megye termé­szetvédelmi területeit, széles körű közlekedési és elsőse­gélynyújtó ismeretükről szá­moltak be. Reméljük ezt a gyakorlatban is hasznosít­ják, és akkor elmondhatjuk, hogy a vetélkedőnek nem­csak azok a nyertesei, akik itt voltak, hanem minden embertársunk. B. A. Mit látunk valójában? A térbeliség illúzióját keltő, három dimenzióban megje­lenő látvány neve hologram. A huszadik század fotómű­vészetének új csodája, me­lyet eddig kevesen láthat­tak. Pedig a különös fény­kép alapélvét magyar tudós, Gábor Dénes publikálta elő­ször 1948-ban, és ezért 1971- ben Nobel-díjat kapott. De mi is az a hologram? Olyan fénykép, amely lézer­fénnyel megvilágítva adja a térbeliség látszatát. Gábor Dénes a lézerfényt még nem ismerhette, így az első ho­logramot egy amerikai tu­Cs. Uhrin Tibor tűzzománc képeiből rendeztek kiállítást Siófokon, a Dél-balatoni Kultrális Központban. Lo- sonczi Miklós művészettörté­nész megnyitó beszédében a sajátos technikával készített táblaképek varázsos festőisé- gére, a kompozíciók — külö­nösen a figurális alkotások — életörömet, „lelki stabili­tást” sejtető atmoszférájára hívta fel a nézők figyelmét. Cs. Uhrin Tibor festőművész, úgy tetszik, megtalálta mon­danivalójának legalkalma­sabb kifejező eszközét a tűz­zománcban, melynek egyik legjobb művelője az ország­ban. A siófoki tárlat anyagá­nak egy részét a nemrég Svédországban is bemutatott képek közül válogatta. * * * — Mit szóltak ia svédek a műveihez? — Sajátosan skandináv, de érdeklődő, szeretetteljes fo­gadtatásban részesültem — mondja. — A tűzzománc táb­lakép náluk még csak­nem ismeretlen, ezért is volt érdekes számukra a kiállítás. No, meg mert magyar va­gyok. Magyarország, a ma­gyarság iránt, úgy tetszett, nagyon érdeklődnek a své­dek. A meghívást egy vélet­lennek köszönhetem. Tavaly svéd csoport nézte meg a képeimet Debrecenben, s ők kértek fel — elég . spontán módon — a tárlat megrende­zésére. Szép sikerem volt. Azt hiszem, sok svéd művészet­értővel ímegkedveltettem a tűzzománcot. Fél évig kint voltunk a feleségemmel és sok kellemes élményben ré­szesültünk. Rengeteget raj­zoltam is. — A képei azt bizonyítják, hogy sokat ad rajztudására, és általában a mesterségbeli jártasságra. — Szerintem a képzőmű­vészeti kifejezés alapja a rajz, minden azután követke­zik. Engem a rajzolás sok bajon, gondon átsegített már, míg a tűzzománchoz, mint a számomra legalkalmasabb kifejező eszközhöz eljutot­tam. A festészettel egyéb­ként elég nehezen birkóztam dós láthatta 1960-ban. 1970- től pedig már teret hódított a különleges fénykép a mű­vészet, a kultúra, a reklám, a kereskedelem és az okta­tás területén is. Hazánkban csak a nyolc­vanas évek közepétől terjedt el. Ekkor jött létre Budapes­ten — három alapító taggal — a 3 Dimenzió Holográfiái és Fotó Stúdió. A Dorottya-teremben ki­állított hologramokat októ­ber közepéig láthatják az érdeklődők. meg, s míg kerestem, kutat­tam, felfelé ívelő periódusok és válságok között, a rajz, a grafika mindig „kéznél” volt, s az állandó rajzolás vala­hogy biztonságot adott, előbbre lendített. Tulajdon­képpen az első képzőművé­szeti bemutatkozásaim alkal­mával is grafikával, monoti- piával szerepeltem a kiállítá­sokon, csak ezután 'következ­tek az olajképek, végül a tűzzománc. Csupa nagybetű­vel szeretném most kimon­dani nagy mesterem Mokos József nevét, akitől a többi között azt kaptam útravalóul, hogy sokat, nagyon sokat kell rajzolni, és a mester­ségbeli tudás magas színvo­nalon kötelező a művész szá­mára. Mokos József szülővá­rosomban, Békéscsabán dol­gozott, s ő foglalkozott ve­lem először, ö tanított, mi­előtt az Iparművészeti Főis­kolára kerültem. — Akkoriban, az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején sok későbbi jeles kép­zőművész tanult az Iparmű­vészeti Főiskolán. — Igen, ez Hintz Gyula igazgatóságának időszaka volt. Neki valahogy sikerült megteremtenie az oktatás­ban, illetve az iskola szelle­mében a korszerű művészet és az iparművészet szintézi­sét. Tanultunk mi ott a szö­véstől a bútorkészítésig sok mindent, jómagam nem is voltam képes valamennyi szaktanár igényének megfe­lelni. Engem az ábrázolás le­hetőségei érdekeltek, ezért foglalkoztam akkoriban pél­dául a gobelinnel is. Sok te­hetséges társam volt a főis­kolán, akik végül a képző­művészet mellett döntöttek. Csak néhányat említek kö­zülük. Somogybán él egykori évfolyamtársam, Honti Már­ta, de Bors István és Szaba­dos János is az Iparművé­szeti Főiskolán diplomázott. Valamivel régebben a bala- tonszabadii származású Veszprémi Imre szobrászmű­vész is. Hintz Gyulán kívül olyan kitűnő mesterektől ta­nulhattam, mint Rákossy Zoltán, és Schubert Ernő. Ipargazdák1 i Új műsor a rádióban Ipargazdák címmel új mű­sor kezdődik e héten a rá­dióban. A Magyar Kereske­delmi Kamara, az Ipari Mi­nisztérium, az ÉVM, az OKISZ, az OMFB és az Al­kotó Ifjúság közös vállalko­zásában létrejövő sorozat célja, hogy közérthető for­mában a legszélesebb kö­zönséggel is megismertesse az iparpolitika törekvéseit, az üzemek, a vállalatok megújulási tendenciáit. A Petőfi rádióban kedden, csütörtökön és pénteken a 17 órás hírek után- jelentke­ző műsor az ipar különböző szektoraiban működő válla­latok, szövetkezetek és vál­lalkozások gazdaságpolitikai és üzemgazdasági problémá­it veti fel: az országos gon­dokat a helyi tapasztalatok tükrében járja körül. Az egyes adásokban teret szen­telnek a vállalati kapcsola­toknak, a műszaki fejlesztés­nek és megújulásnak, a ter­mékek piacképességének és a termelést segítő egyéni kezdeményezéseknek. A me­nedzseléssel, a termeléssel foglalkozó, a kormány stabi­lizációs és az ipar szerkezet- átalakítási programját szol­gáló kísérleti vállalkozás sokrétűen igyekszik bemu­tatni az ipar fejlődésének irányait, eredményeit. Ugyancsak e címen és e célok jegyében jelentkezik a műsor szombatonként 14.10 órakor tíz percben: ekkor portré formájában a magyar ipar vezető egyéniségeinek biztosít fórumot. Közvetlen termelésirányítók, műszaki­ak, vezérigazgatók mondják el az adásban problémáikat, sikereiket. Jártam Borsos Miklóshoz is. Az intézet iránti tiszteletből, s talán azért is, hogy a ta­pasztalat segítsen megerősí­teni saját alkatommal kap­csolatos véleményemet — egy évig textiltervezőként dol­goztam a főiskola befejezése után. Ez az időszak sem bi­zonyult haszontalannak, ugyanakkor meggyőződtem róla, hogy nekem másutt a helyem. Amit a cégnél csi­nálnom kellett, azt bárme­lyik jóízlésű, intelligens hölgy el tudta volna végezni, én úgy véltem, többre Va­gyok (leszek) képes. Elmen­tem tanítani. Rajzot tanítot­tam egy iskolában, közben kerestem a saját utamat. A fiatal művészek stúdiója ré­vén műteremhez jutottam Budapesten, s egyre több­ször jelentek meg képeim a hazai és a külföldi tárlato­kon. A tűzzománccal a hat­vanas évek végén kezdtem foglalkozni, 1968-ban a fiatal művészek klubjában mutat­koztam be addigi kísérlete­im eredményével. — A tűzzománc a többi műfajjal azonos kifejezési szerepet kapott festészetében, sőt! Jelenleg, úgy tetszik, fő műfajának tekinti. — Mindenek előtt a zo­mánc-szakmát kellett megta­nulnom, a többi között Al­bert Péter szakmunkája alap­ján. Sok energiát fordítottam rá. Még egy év fizetésnélkü- 11 szabadságot is kértem, és kaptam az iskolától, hogy kellő elmélyültséggel dolgoz­hassam. Kilenc esztendeje volt már kiállításom Siófo­kon, talán emlékeznek még néhányan akkori tűzzománc képeimre. Számomra ez a két tárlat egy-egy fontos mér­földkő azon az úton, amelyet ezért a még szakmai berkek­ben sem mindig megértéssel fogadott műfajért megtettem. * * * Cs. Uhrin Tibor 1936-ban született Békéscsabán. 1970 óta a debreceni művésriele- pen él. Tagja a Magyar Kép­ző- és Iparművészek Szövet­ségének, valamint a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának. Szapudi András Sz. K. A nézők is nyertek VETÉLKEDŐ AZ EGÉSZSÉGÉRT V. A. Másodszor Siótokon A tűzzománc a legkedvesebb

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom