Somogyi Néplap, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-20 / 247. szám

Tisztelt Szerkesztőség! öreglak, Baráti-hegy lakosai azért kérik a segítségü­ket, hogy településünkre üzemképes telefont helyezzenek. A helyi óvodánál levő telefon régóta rossz. Ha megja­vítják, a szerelők távozása után egy-két nap múlva is­mét üzemképtelen. A település el van zárva a külvilág­tól, bármi történik, nem tudunk segítséget hívni. Kér­jük, hogy településünkre használható telefont helyezze­nek. Tisztelettel: Nagy Vendel öreglak, Baráti-hegy 51. Tisztelt Szerkesztőség! Jlryné Ükös Erika, Sántos, Üj u. 2. szám alatti lakos október 8-án megjelent levelére, melyben a Somogy Áru­ház melletti női fodrászat fűtését hiányolta, az alábbi­akat válaszolom. Az országosan érvényben levő energetikai rendelkezé­sek szerint akkor lehet fűteni, ha a napi középhőmér­séklet három egymást követő napon nem haladja meg a 12 C°-ot. A levélíró észrevétele napján, október 1-jén járt le a három nap, s másnap a fűtés megkezdődött. A szolgálatot ellátó fűtő tévesen közölte, hogy a kazánok üzemképtelenek, azért nincs fűtés. Szíves tájékoztatásul közlöm, hogy a vállalatunk által üzemeltetett kazánházról történő zavartalan fűtésszolgál­tatás érdekében átalánydíjas karbantartási szerződést kö­töttünk a Flexó Tüzeléstechnikai Vállalattal. Tisztelettel: Sümegh Nándorné igazgató Somogy Kereskedelmi Vállalat Somogyi Néplap XLIII. évfolyam, 247. szám 1987. október 20., kedd Á lakostág kérdéseit várják KAPOSVÁRON • • Gyermekrajz-kiállítás látható a marcali kulturális központban. Azoknak a kisiskolások­nak és óvodásoknak a munkáit láthatjuk, akik részt vettek a művelődési ház által meg­hirdetett Őszi termények című rajzpályázaton Új utcákat neveztek el Barcson A NAPKÖZBEN A Petőfi rádió népszerű Napközben műsora e hét csütörtökén Kaposvárral is foglalkozik: a városi tanács vezetői fórumon válaszolnak az érdeklődőknek a lakos­ságot érintő kérdésekre. Ezeket levélben, vagy a 12- 371, illetve a 12-133-as te­lefonszámon lehet feltenni munkaidőben és az adás ideje alatt. Az első somogyi kapcsolás fél tízkor lesz a Napközben műsorában, majd ezt köve­tően többször is kapcsolják a somogyi megyeszékhelyet. Azokra a kérdésekre, ame­lyekre a rádióban nem kap­nak választ a hallgatók, a Somogyi Néplapból tudhat­ják meg a feleletet. Október 29-től november 2-áig Kaposváron Nem kell engedély a virágárusításhoz Október végén sok ember gondja, hogy miként szerez­zen friss, olcsó és szép vi­rágot. A halottak napi kínálat növelése, s az árak mérsék­lése érdekében a Kaposvári Városi Tanács műszaki osz­tálya engedélyezi a közüle- tek és magánszemélyek ré­szére a virágárusítást, októ­ber 29-én, 30-án, 31-én, va­lamint november 1-jén és 2-án. Az árusítás azonban to­vábbra is tilos a sétálóutcán, valamint a közintézmények előtti tereken 50 méteren be­lül. A közterület-használattal kapcsolatos követelmények között szerepel, hogy az árusaknak nem szabad za­varni az egyéb tevékenysé­get, tilos elfoglalni a más célra használt területeket. Az értékesítést úgy kell vé­gezni, hogy az ne zavarja a közlekedést, s az árusítás be- befejezésével a közterületet össze kell takarítani, ott sze­mét nem maradhat. * V * Az utcai virágárusítás min­dig is valós igényt elégített ki. Éppen ezért értelmetlennek és szükségtelennek tartjuk meg­tiltását. Örülünk annak, hogy Halottak napjára enyhült a vá­rosi tanács tiltása. Magát a tiltást azonban feleslegesnek tartjuk, szívesen adnánk helyet az újságban annak a hírnek, amely azt adja tudtul, hogy végleg visszavonták az árusítás tilalmáról szóló határozatot. Ez már csak azért is üdvös lenne, mert kihirdetése óta még nem tudtak érvényt szerezni a tiltó rendelkezéseknek. Kaposvár lakói az utcai virágárusítást másként Ítélik meg, mint a vá­rosi tanács építési osztálya. A város mégis csak a lakoké. Űj utcák elnevezéséről döntött legutóbbi ülésén Barcs város tanácsának vég­rehajtó bizottsága. A Munkácsy-lakótelepen elkészült ikerházas sorra például öt elnevezést is ajánlottak. Az Árpád utca mellett kardoskodók azzal érveltek, hogy új a lakóte­lep, újak a honfoglalóik. Varga Hajdú barcsi születé­sű grafikus nevét azért is említették, mert gyűjtemé­nyének egy részét a város­nak adományozta. A leg- érintettebbek az Űjszász ne­vet javasolták, mert a laká­sok kilencven százaléka tí­pusterv alapján készült. A Dohány utca — ezt fogadta el a testület — pedig azért került a sorba, mert ez volt Belvízelvezető társulat Siófokon A hét végén megalakult a belvízelvezető társulat Siófokon, a Közép-dunán­túli Vízügyi Igazgatóság te­rületén elsőként, mely az országban a negyedik. Száz­hatvannyolc magánszemély és 31 közület alkotja a tár­sulatot. A beruházás értéke 126 millió forint lesz. A ki­vitelező a versenytárgyalás eredményeként a Budapesti Mélyépítő Vállalat. Egy hó­nap múlva kezdik meg a munkát s a tervek szerint 1991-ben fejezik be. A vas­út—Tátra utca—Balaton és a Sió által határolt terüle­ten (melybe a szállodasor is beletartozik), a lakók tel­kenként 10 ezer forintot fi­zetnek 10 év alatt. Az épí­tési munkák költségeihez a BIB, az OVH és a Siófoki Városi Tanács is hozzájárul. Smámító­gépeket kínéinak A pécsi Centrum Áruház számítógépvásárral kedves­kedik somogyi vásárlóinak. Több mint száz Enterprise- szel érkeztek az árusok Ka­posvárra, hogy a Dorottya Szálló előtermében a hét végéig kínálják portékáikat. Az angol, nyolc nyelven programozható gépek a leg­korszerűbb igényeket is ki­elégítik, s a tizenhét ezer fórintos árba az alapgép mel­lé adatrögzítő magnetofont, basic-kazettát és kéziköny­vet is kap a vásárló. A vá­sár első napján a legtöbben még csak ismerkedtek a gé­pekkel, melyek tudását, mű­ködését bemutátón ismerhe­tik meg az érdeklődők. ennek a területnek a régi neve. A Gárdonyi utcát a Le- nin-lakóteleppel összekötő útnak Bartók Béla lett a névadója. A Somogyi 'Béla közből a Széchenyi köz fe­lé kialakuló utca Almás ut­ca lett, utalva a Somogyi köz régi nevére. A vágóhí­di lejárót, a majdani tűzol­tólaktanya előtti részt pe­dig ugyancsak hagyomány- tiszteletből Rév utcának ne­vezik ezentúl, emlékeztetve az első drávai rév helyére. Egyedül a gimnázium előtti terület nem kapott nevet. A testület úgy dön­tött, hogy a gimnázium majdani névadójáról fogják elkeresztelni. N. J. Papírfecni a gesztenyefán Történt, hogy tegnap­előtt majd ötvenfős tu­ristacsoport érkezett Ka­posvárra. A veszprémiek, miután megtekintették a megyei múzeum kiállítá­sait, szerették volna meg­nézni Rippl-Rónai egyko­ri otthonát is, Ütbaigazí- tást a múzeumban kap­tak, felkerekedtek hát, buszuk kisvártatva az emlékmúzeum előtt par­kolhatott. Ott azonban kis meglepetés várta őket; zárt ajtók formájá­ban. Az egyik gesztenye­fán aztán észrevették egy sajátos esztétikumot kép­viselő, ákom-bákom írást, nejlonnal burkolva. Vala­ki így tudatta az érdek­lődőkkel, hogy a múzeum zárva tart, mégpedig „kályhaátrakás miatt’’. A veszprémiek csak álltak a gesztenyesor előtt, és az jutott eszük­be, miért nem tudják ezt a megyei múzeumban? Meg arra is gondoltak, aki kiírta, miért nem szólt, hogy most ők kály­hát raknak át? Valaki­nek az is eszébe jutott, lehet szólt, csak elkalló­dott az üzenet. A bizton­ság kedvéért fellapozták a Kaposvári műsor és a Múzeumi híradó októberi számát, de mindkettőben azt olvasták, hogy itt ál­landó kiállításnak kell lennie (belépődíj 6 fo­rint). Ilyen előzmények után megállapították: a So­mogy Megyei Múzeum nem tud az átépítésről. Ezúton is értesítjük őket... B. P. F. Tarka sorok Nő Két öregúr hűsöl a parkban, csinos fiatal- asszony suhan el előttük. Az egyik fölfigyel. — Nézd csak, micsoda bomba nő! — Mit nézzek rajta? — szomorkodik a másik. — Hiszen tizenkét éve már, hogy nem volt dol­gom nővel! — Megértelek! — só­hajt a fiatalabbik rész­véttel. De nekem még csak hat éve ... Anya — Halló, Kerék úr? Itt a szülészet. Gratulálok! Fél órával ezelőtt egy szép kisfiú apja lett. — Nagyon szépen kö­szönöm, de meg tudná mondani, hogy ki a bol­dog anya? Éjjel A feleség reszket a paplan alatt, és ezt sut­togja : — Drágám, *■ amikor kislány voltam, ‘ az anyám mindig a karjába vett, amikor fáztam. — No és? Keljek föl, most az éjszaka kellős közepén, és hívjam ide a jó édesanyádat? Érzékek A bécsi könyvgyűjtőtől megkérdi valaki: — Melyek a gyűjte­ménye legértékesebb da­rabjai? — Változatlanul anyám szakácskönyve, és apám csekkfüzete. Kérdés Mond meg az igazat! Hűtlen voltál hozzám! — Mikor? Gomb — Hogy nézel ki? Az összes gomb leszakadt a kabátodról! Meg kellene nősülnöd! — Hiszen egy hónapja nősültem ... — Akkor el kellene válnod! Legszebb — Emlékszel, drágám? — mereng el az idős fe­leség. — Amikor meg­kérted a . kezemet, úgy meghatódtam, hogy egy álló óráig egyetlen szót sem tudtam kinyögni. — Hát persze, hogy emlékszem; az volt éle­tem legszebb órája! Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János _ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbe­sítő postahivatalnál, a hírlap­kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom