Somogyi Néplap, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-19 / 246. szám
SZERELIK AZ ELSŐ HÁZAT Mintegy háromszáznyolcvan lakás épül az elkövetkező években Kaposváron, az Arany János utcában a lebontott és később lebontandó földszintes épületek helyén. A Somogy Megyei Állami Építőipari Vállalat most kezdte meg az első ház szerelését. A munkások szombaton is dolgoztak PÁLYÁZAT KISZ-TAGOKNAK ____ H asznosítható ötleteket várnak A KISZ pályázatot hirdet az elmaradott térségek felzárkóztatási programjához való csatlakozásra. Ezen egyének és KlSZ-alapszerve- zetek egyaránt részt vehetnek. A szervezők kiemelt témakörként a terület- és gazdaságfejlesztést, a megyék közti kapcsolatok és a határ menti települések helyzetének javítását, a hátrányos helyzetűek és. a rossz életkörülmények között élők segítését, a KISZ-munka sajátosságait, a szabadidős tevékenységet jelölték meg. ötleteket, javaslatokat várnak a hátrányos helyzetű térségek szellemi életének, művelődési, kulturális és sportmunkájának fölpezsdítésére, az egészséges életmódra való nevelésre, a foglalkoztatási lehetőségek feltárására, a fiatal szakemberek letelepedésének elősegítésére, az energiaellátás javítására, a falusi turizmus kibontakoztatására, az elnéptelenedő falvak problémáinak megoldására. A pályázat célja, hogy a halmozottan hátrányos térségekben élő KlSZ-aktivis- táknak, az őket irányító területi KISZ-szervezetek képviselőinek alkalmat teremtsenek a problémák tartalmi megismerésére, a tapasztalat- cserére, a fő feladatok, együttműködési formák meghatározására. A pályaművek terjedelme nem lépheti túl a tíz gépelt oldalt, s a legjobb hat pályázatot a gazdaságilag elmaradott térségű megyék KISZ-aktivistáinak november végi kaposvári tanácskozásán a résztvevők kézhez kapják. A pályaművek beküldési határideje november 9. (Cím: KISZ KB élelmiszer-gazdaságban dolgozó fiatalok tanácsa, Budapest 1388, Kun Béla rkp. 37—38.) Az első három helyezett pénzjutalomban részesül. A dolgozatokkal kapcsolatos részletes felvilágosítást a kaposvári, a csurgói, a barcsi és a tabi KlSZ-bizottsá- gon kérhetnek az érdeklődők. A PARKERDÉSZ A Kaposvár környéki parkerdők területe kétezer hektár. Deseda, Tokaj és Gyertyános a város lakosságának kedvelt kiránduló- helye. Fenntartásuk, alakításuk és a fanevelés a Zselici Erdészet kaposvári kerületvezető erdészének a gondja. Szalai Károly a kaposvári kerület vezetője. Először csak a desedai erdő tartozott az irányítása alá; három év múlva megkapta Tokajt, egy évre rá a Gyertyánost 1985-ben alakult ki a kaposvári kerület mai területe a Nádasdi-erdő ide- csatolásával. Ahogy nőtt a hektárok száma, úgy szaporodtak a gondok is. Az erdész munkáját nemcsak a kortársak értékelik; . népgazdasági szempontból is fontos a fakitermelés hatékonysága. Ausztria valutával fizet a fáért. A kaposvári kerületben tízezer köbméter fát termelnek ki évente, s a tarifás helyére pedig új erdőt ültetnek. Za- ranyban tíz hektáron nevelik a csemetéket. Az irtás után meg kell tisztítani a területet, lazítják a földet, s a talajt is elő kell készíteni az ültetésre. Ennek a munkának eredményességét pedig csak a jövő mutatja meg. A múlt század elején Colics József kaposvári bírósága idején összefüggő erdő borította a város peremét. Ma már egyre több helyen látni csemetéket a több tszáz éves fák helyén. — A parkerdőkben csekély a fakitermelés — nyugtat meg a kerületvezető erdész. — Itt csak szakszerű nevelővágásokat végzünk; ezeknek célja az egészséges állomány fejlődésének a biztosítása. Szalai Károly bognárokat i? alkalmaz — erdei berendezések készítésére. ök gyermekjátékokat, hulladékgyűjtőket faragnak, állí- • tanak össze. Somogyi Néplap XLIII. évfolyam, 246. szám 1987. október 19., hétfő Űt épül a Kék-tóhoz JÁRDA KAPOSFÜREDEN A Somogy Megyei Közúti Építővállalat megyeszerte vállalkozik nagy beruházások kivitelezésére. Kaposváron egyik legnagyobb munkája a donneri felüljáró megépítése, és ezenkívül még számos feladat elvégzése. A KÉV ez évi bevételi terve 385 millió forint volt. Ezt az eredményt a vállalási határidők szigorú betartásával és minőségi munkával lehet csak elérni. — Egyik legnagyobb kivitelezési munkánk a ka- posfüredi lakótelep harmadik üteme — mondta Veress Tibor főmérnök. — Itt a teljes úthálózat, a járdák kialakítása a feladatunk, valamint a vízvezeték-építés és a csapadékvíz elvezetése. A 17 millió forint értékű munka egy részével Papírgyűjtés Az iskolai szokások nem változnak, a diákok számára az ősz egyben a papírgyűjtés időszaka is. Lelkes kis csapatok járják végig a házakat, felesleges újságok iránt érdeklődve, útjukat több-kevesebb eredménnyel végzik. A gázfűtés korában nemigen tartják már meg a lakók a régi újságokat, s azzal sem vesződnek, hogy összegyűjtve maguk szállítsák a MÉH-be. Marad tehát az együttműködési szerződés, amelyet az iskolák kötnek azokkal a vállalatokkal, amelyek hasznosítható hulladékpapírt adhatnak így október táján a gyűjtőknek. Ez a szerződés pedig szent dolog. Ha megköttetett, fel nem bontható, s másra át nem ruházható. A kis úttörők hiába keresik fel az adott vállalatot, kér- ve-könyörögve pár kiló papírért, ha más iskolába járnak, mint amelyikkel az együttműködési megállapodás megszületett, ajtót mutatnak nekik. Leforrázotton, üres kézzel távoznak, hiszen nem egyszer, nem kétszer, hanem sokszor van ilyen élményben részük. Ki hát a hibás? Az iskola, amely nem előrelátóan kötött együttműködési megállapodást, vagy a vállalat, amely köti az ebet a karóhoz, illetve a szerződéshez? A károsult a gyerekek vállalkozókedve.' K. A. •w. A kerületvezető feladata sokrétű, figyelme mindenre kiterjed. S egyre keresi a lehetőségeket, hogy szebbek, vonzóbbak legyenek a Kaposvár környéki erdők. ’ B. A. már elkészültünk, most épül a 4 kilométernyi járda. Ütem szerint halad a megyében a postai alépítményhálózat korszerűsítése, amelyben jelentős részt vállaltunk. Kaposváron elkészültünk a gyűjtőközpont helyi távbeszélőhálózata rekonstrukciós munkáinak első ütemével, a folytatás a jövő évi feladatunk. Hídépítési programjukban befejezés előtt áll a munka Somogyvámoson és öreglakon. — Még ebben a hónapban átadjuk itt a létesítményeket, a munka értéke 7 millió forint. Dolgozunk a kaposvári Gorkij utcai híd szigetelésének felújításán, s megtörténtek az előkészületek a lengyeltóti—fonyódi Kimentették Adásukat megszakítva, a helyszínről számoltak be a nagy amerikai televíziós hálózatok pénteken este egy 58 órája tartó mentési akció szerencsés befejezéséről: a texasi Midland városában egy elhagyott szivattyúskút keskeny csövéből kiemeltek egy másfél éves kisgyermeket, Jessica McClure-t. A kislány játék közben zuhant a leszerelt kút fedetlenül hagyott, mindössze 24 centiméter átmérőjű csövébe, s mintegy 6 méteres mélységben, ahol a kútbélés tartállyá szélesedett, fennakadt. A helyszínre siető önkéntesek megállapították, hogy életben van, sőt egy televíziós kamerával meg is tudták figyelni, hogy súlyosabb sérülés nélkül maradt. Arról szó sem lehetett, hogy a csövön át próbálják kiemelni, ám a texasi olajvárosban bőségesen akadtak kútfúró szakemberek, akik úgy döntöttek, hogy a kút mellett párhuzamos aknát mélyítenek, s ebből áttörnek a kúttartályba. Az önkénteseknek végül péntek délután sikerült kimenteniük a kislányt. Az első orvosi jelentések szerint a gyermek ugyan súlyos állapotban van, de viszonylag szerencsésen esett át a csaknem két és Nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette Papp László tizenhét éves tapsonyi tanuló az édesapja személygépkocsiját szombaton késő este Mesztegnyőn. Egy lejtős, bal ívelésű útszakaszon megcsúszott, a korlátot átszakítva egy négy méter mély árokba borult Papp Tivadar tizenhat éves tanuló a helyszínen életét vesztette, Fábos Attila tizenöt éves tanuló kettős comb- töréses sérülést szenvedett. A gépkocsi vezetője könnyebben sérült meg. Fábos József huszonegy éves tapsonyi gépkocsivezető ment Papp László kocsija után, de nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel. A követési távolságot sem tartotta meg. Fékezéssel akarta elkerülni az ütközést, azonban a jobb oldali korlátnak ütközött. Utasa, út 48-as kilométerszelvényében levő keskeny nyomtávú híd teljes átépítésére. E hónap végén adják át a Tab belterületén épített hidat. Nagy vállalkozás volt a lengyeltóti Kék-tó kemping területrendezése, úthálózatépítése, a csapadékvíz-elvezetés és a szennyvízcsatorna kiépítése. Még ebben a hónapban meglesz a műszaki átadása. — Időre elkészültünk a szennai termelőszövetkezet aerosolospalack-gyártó üzemének mélyépítési munkáival is. Gondot okoz azonban a kaposvári Április 4. utcában a 105 lakásos épületsor előtti út- és csatornaépítés, pedig elkészítését ez év végéig vállaltuk. Még mindig nem kaptuk meg a munka- területet. Most folynak a közműegyeztetések, s ugyancsak hajtanunk kell, hogy a határidőt tartani tudjuk. J essieát „Jessicának 87. X. 18-án szeretettel minden amerikaitól.” — szól a felirat a vaslapon, amellyel a kutat befedték fél napos megpróbáltatáson. Csak kisebb zúzódásokat szenvedett, ám egyik lába kifordult, s ez most a legkomolyabb veszély: ha vérkeringési zavarok lépnek fel, esetleg amputálni kell a jobb lábát. A helyi kórházban most barokamerába helyezik, hogy segítsék a vérkeringés helyreállítását. A röntgenfelvételek szerint nincs törése, belső sérülése, viszont dehidrálódott, két kilót vesztett testsúlyából, ami nem egészen tíz kiló volt a baleset előtt. Horváth Béla tizenhét éves tapsonyi traktoros karja eltört. A két gépkocsiban 110 ezer forint kár keletkezett. Magosi Attila húszéves kaposvári lakos figyelmetlenül vezette a motorkerékpárját szombaton este a kaposvári Honvéd utcában. Áttérve a menetirány szerinti bal oldalra, először egy szabályosan parkoló autónak, majd a falnak ütközött. Magosi Attila súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. Az anyagi kár 15 ezer forint. Ittasan vezette a motorkerékpárját Pintér András harminckét éves andocsi nehézgépszerelő szombaton An- docson és elütötte az úttest menetirány szerinti jobb oldalán álló Huszár László harmincnégy éves andocsi lakost, majd felborult. Mindketten súlyosan megsérültek Pintér vezetői engedélyét bevonták. Tarka sorok Kék foltok — Honnan vannak azok a kék foltok a szemed alatt? — Családi körben töltöttem a legutóbbi hétvégét ... Hosszú boldogság — A feleségem meg én 25 évig nagyon boldogok voltunk — közli a bárpult mellett egy férfi. — És azután mi történt? — tudakolja a mellette álló vendég. — Azután... ? Egy szép, enyhe tavaszi napon megismerkedtünk... Börtönben — Meglepő, hogy önöknél milyen nyugodtan viselkednek a foglyok — mondja elismerően a látogató a párizsi börtönigazgatónak. — Ennek az a titka, hogy különböző akciókkal igyekszünk lecsillapítani őket. — És melyek ezek közül a legkedveltebbek? — A nyitott ajtók hetei. Családi perpatvar — Ödönke, miért jöttél ma ilyen későn iskolába? — Mert apám verekedett az anyámmal, és engem nagyon érdekelt, hogy ki győz? A pénz — A pénz gyökeresen meg tudja változtatni az ember életét. — Főként akkor, ha kiderül, honnan származik! Jó ötlet — Ma este elmegyünk valahová, hogy szórakozzunk egy kicsit — mondja a feleség. — Jó ötlet — felel a férj. — És ha hazajössz, kérlek, hagyd égve a villanyt az előszobában! Hányadik? — Pincér, mi van a különteremben? — Érettségi találkozó, uram. — És miért veszekednek annyira? — Nem tudnak megegyezni abban, hogy hányadik. A férfiak azt mondják a harmincadik, a nők azt, hogy a huszadik ... Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és tápellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Játék közben zuhant a kútba Ittas volt a motoros Átszakította a korlátot az autó