Somogyi Néplap, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-15 / 243. szám
1987. október 15., csütörtök Somogyi Néplap 5 Á panasz jogos Nehéz pályát választ az, aki a népművelői hivatás mellett dönt. S aki mindezt kisebb, hátrányos helyzetű településen teszi, az átlagosnál is nagyobb terhet vállal. Hogy eljön-e az igényelt programra a közönség, ki tudjuk-e fizetni a jelentősebb rendezvényt a szűkös költségvetésből; hogyan tartható meg a szórakoztató műsor és a súlyosabb mondaniva- lójú rendezvények egészséges aránya; mit tegyünk, ha a neves előadóval szemben csupán néhány érdeklődő szempár csillan? - örök gondjai egy népművelőnek. Kérdései és nyomasztó gondjai. És a főhivatású népművelő fizetése? A gondok és a fizetések mérlegtányérjai nincsenek kiegyensúlyozva: az egyik fönn, a másik lent. Megkondult a vészharang Az iharosberényi művelődési ház gyönyörű. Kívülről. Ám a belépőt megtépázott függönyök, letört villanykapcsolók, összetört moziszékek fogadják. Az üresen kongó terem ridegsége, a kétszint- nyi berendezetten épület egy csöppet sem barátságos. Ledniczky Miklósné, a település népművelője az apró irodában dolgozott. írógépének hangja magányosan pattogott a folyosó falai között. — 1986 januárjában fejeződött be a művelődési ház felújítása, s azóta az állapota romlik, a közönség nem becsüli meg — kesergett. — Egyetlen erősítőnk van, s a televíziónk is évek óta rossz. Az ifjúsági klub összejövetelein a saját magnómat használtam. A klub újraszervezését csak a tárgyi feltételek javulása teszi lehetővé. Programjaink zöme a gyermekeknek szól, a felnőtt közönségnek szervezni nagyon nehéz. Sokszor személyesen járom végig a házakat többnyire nem sok sikerrel. A rendezvényeken az egész családom besegít. A fiatal népművelő most kezdte el a tanítóképző főiskolát. Elképzelései, tervei vannak, ám ezek megvalósítását többnyire anyagi problémák ne'hezítik. A ház hideg csöndjéből kiléptünk az udvarra. A gaztól és a sörösüvegdaraboktól alig látható, hogy tekepálya osztja ketté a rendezetlen területet. — Egyedül nem tudom lekaszálni a füvet, társadalmi munkára pedig nem jelentkeznek emberek — magyarázta, amint kissé megrökönyödve álltunk az udvaron. — A fizetésem háromezer forint — válaszolta kérdésünkre. Nem panaszkodott. — Ez az összeg nagyon alacsony. Talán nincsenek megelégedve a munkájával? — tettük föl a kérdést Za- kócs Lászlónak, a helyi tanács elnökének. — A panasz jogos —■ kezdte, s miután tisztáztuk, hogy a népművelő nem panaszkodott, újra megismételte. — A tanács szűkös anyagi helyzete egyelőre a székhely községben és a társ- településeken a külső felújítást engedte csak meg, a tartalmi fejlesztés ezt követi majd. Beszélgetésünkből kiderült, hogy nem elégedetlen a népművelő munkájával. Túl nagy lendülettel kezdett, s a tanácselnök sajnálta az őt ért kudarcok — kis számú közönség, ráfizetéses rendezvények — miatt. Ismét a díjazásra terelem a szót: — Azt mondta, a fizetésére vonatkozó panasz jogos ... — Ha megkapja a diplomáját, természetesen emelni fogjuk a fizetését. — Az még három év. — A közeljövőben is tervezzük bérének a rendezését — Általános gondunk, hogy valóban alacsony a közművelődésben dolgozók fizetése — mondta Nagy Gábor, a megyei tanács művelődési osztályának helyettes vezetője. — Míg az oktatásban az elmúlt években központilag, egységesen emelték a béreket, ugyanez a közművelődésben csak ígéret maradt. Ma a közművelődésben foglalkoztatottak bére a pedagógusok átlagbérének csak a 70 százalékát éri el. Ezért erősödött fel az utóbbi években az a törekvés, hogy a tanári szakkal rendelkező szakembereink inkább a pedagógusi pályát választják. — Mennyi az átlagfizetés a közművelődésben? — Megyénkben a művelődési otthon jellegű intézményekben ötezer forint, de jelentős eltérések vannak a hálózat egyes intézménytípusai között: a művelődési központokban 5300, a kisebb települések művelődési házaiban 4600, a klubkönyvtárakban pedig 3800 forint. — A népművelő bérének megállapításakor milyen lehetősége van a helyi tanácsnak? — A bérösszeg egyrészt függ a besorolástól, amely „tói—ig” határt jelent a végzettség és a munkaviszony ideje alapján, valamint attól, hogy ehhez mekkora bérösszeget kapott a helyi tanács — válaszolta Karsai József, a művelődési osztály gazdasági csoportvezetője. — Lehetősége van az évi átlagos 5 százalékos béremelést differenciálni, átcsoportosítani. Ha úgy dönt a helyi tanács, hogy népművelőjének a munkája és a fizetése aránytalan, jogában áll a megyei tanácstól pénzt kérni a fizetés javítására vagy csupán bérkeretet igényel, s összegét maga gazdálkodja ki. Egy-egy művelődési otthon működésének a színvonala, a közművelődés személyi és tárgyi feltételeinek alakulása döntően a helyi tanácsok figyelmétől, gondoskodásától függ — mondta végül Nagy Gábor. — A jelenlegi tervidőszakban 31 tanács 40 intézmény felújítását tervezte, s gyakori, hogy a rendelkezésükre álló összeg berendezésre, technikai felszerelésre már nem elég. Ezt a gondot valamelyest enyhíthetjük a megyei tanács által az idén létrehozott évi 600 ezer forintos művelődési alappal. A francia film és Huszonhárom év után Aranypálma Cannes-ban, ugyanakkor Aranyoroszlán Velencében... A francia filmművészetnek 1987 igazán jó éve. S csőstül jönnek az elismerések a Cahiers de Cinéma, a világ egyik legtekintélyesebb filmújságja 400. számának megjelenése alkalmából is. A francia filmszakma mégis megkon- dította a vészharangot. Nem először, de talán még sohasem ilyen hangosan. Az ellentét csak látszólagos. Magyarázat pedig lényegében az, hogy egy nagy országban a filmgyártás és a filmművészet között egyre nő a szakadék, s ebbe először a filmgyártás, utána pedig a filmművészet is belezuhanhat. Nézzük a számokat! A mozi mint kulturális intézmény fénykora az 50-es években volt. Franciaországban 1957-ben tetőzött a mozilátogatók száma 450 millióval. A hanyatlás gyorsan kezdődött; a mozijegyet váltók száma 1968 körül már csak évi 2Ö0 millió körül mozgott. Pár évig e szám megállapodni látszott, de 1977 óta két év kivételével újra csökken. Az idén hirtelen felgyorsult a hanyatlás: az első évnegyedben 16 százalékot esett a látogatók száma (a múlt év hasonló időszakához viszonyítva), s egész évre kivetítve ez már csak 145 millió belépti díjat ígér. Jövőre pedig alig 110 millióval számolnak. A mozik száma feltartóztathatatlanul csökken, s mindenütt a kis mozik zárnak be először. Ez a csökkenés természetesen maga után vonja a filmgyártás zsugorodását is. 1984-ben 161 játékfilm került ki a francia filmgyárakból, az idén már csak 125. Ez az év fordulópont lett azért is, mert az amerikai filmgyártás először bocsátott ki több filmet, mint a francia. Ha azt is számításba vesszük, hogy tíz év alatt a filmforgatás önköltsége háromszorosára nőtt, világos, hogy a termelés hanyatlását még így is erősen fékezi az állami támogatás. Jelenleg az állam finanszírozza a filmgyártás költségeinek háromnegyedét. Ezzel viszont a költségvetés nagyjából el is érte a tűrőképesség határát. A mozijegyek ára a városi mozik nagy többségében 35 frank, a mozi válsága s ez a 7240 frankos átlagfizetést nézve szintén nemigen emelhető tovább. S most egy másik számsor, ami talán a válság legfőbb magyarázatát adja. Egy évvel ezelőtt három állami tv-műsor volt, s egy év alatt 557 játékfilmet sugároztak. Ehhez járult aiz előfizetéses Canal Plus, amely eleve filmes műsorként indult a maga 365 filmjével. Ma ösz- szesen hat országos műsorban, az év végéig 1400 játékfilmet fognak sugározni. A Filmgyártók Szövetségének vezetője szerint „még nem estünk pánikba, de a helyzet súlyos”. Elismeri, hogy kényelmesebbé, vonzóbbá kellene tenni a filmszínházakat, ám az egyik legnagyobb mozitulajdonos, az UGC vállalat vezetője hangsúlyozza, hogy ez csak tüneti kezelés. A tulajdonosok szövetsége komolyan fontolgatja, hogy elsőként beperelje az FR 3 tv műsorát. A számokon lehet talán vitatkozni, de a bizonyítékok súlya aligha tagadható: a világ filmművészetének egyik legnagyobb hagyományú képviselője, a francia, élethalálharcba keveredett a televízióval. Megfordítva: úgy is lehet mondani, hogy az állam minden szabályozó igyekezete ellenére a francia televíziózás élősködik a filmszakmán, s olyan erővel szívja a vérét, amit még egy ilyen nagymúltú és magas színvonalú filmgyártás sem bírhat sokáig. A válság oka pedig abban rejlik, hogy a francia televíziók nem váltak alkotó- műhelyekké. Saját tv-film- gyártásuk elenyésző, inkább a könnyebbik utat választják; játékfilmeket vesznek. Még tv-játékaik többsége is külföldi. Márpedig kinek van kedve moziba menni, ha odahaza esténként 4—5 film között válogathat. Ráadásul a Canal Plus már alig egyéves játékfilmeket is vetíthet. Ezen a talajon a koprodukciók sem segítenek a mozinak: a televízióval közösen gyártott filmek eleve a tv igényeire készülnek, a mozikban alig van sikerük, tehát tovább gyengítik a filmipart. Pánik még nincs, de a francia filmgyártás kongatja a vészharangot. S az állam egyelőre tanácstalan. László Balázs Megfelelő megbecsülés, anyagi elismerés hiányában a pályát kezdő - illetve azon már hosszú ideje tevékenykedő - népművelő lendülete, lelkesedése előbb-utóbb megtörik. S az esetleg népművelő nélkül maradt település vesztesége már nemcsak forintokban mérhető. Tamási Rita A tiszafát valamikor a múlt században ültethette egy ember. Biztosan sokáig méregette a helyét, talán merengve kitekin- tet't a sárga falú kastély hatalmas ablakain is, elképzelve a terebélyesedő életfát, amikor végre bólintott: igen, ez az a hely, ahová a csemetét ültetni kell. Három embernyi magadra nőtt a fa, az ágak között mélységes a csönd. Piros bogyók pettyezik a sötétzöld terebélyt; szívesen megkóstolnám, de halált okoz.- Félrehajtva az ágakat szelíd búvóhely tárul fel, elszáradt tűlevelek puha szőnyegére kuporodva megszűrve ér el ide a hang. Mintha távoli szelek szárnyán utazna az engem hívó kiáltás, a lépések bársonyon surrannak, csak pihenőhelyéről felzavart kismadár néz rám szemrehányóan, félrebillentett fejjel, éjfekete gyöngyszemekkel. Sokszor bújtam el az életfa ágai között csöndre vágyva, némaságra. Tudtam, előbb a külvilág halkul el, s ha elég türelmes vagyok, csitul a lélek kiáltozása is; az évszázados fa mélyén rám talál a nyugalom. Vannak történések és vannak gondolatok, amelyek súlyt súlyra rakva elviselhetetlen teherré fokozódnak. Ilyenkor sosem segít a kimondott szó, panaszra válasz nem érkezik. Másoktól ellesett módszerekkel is hiábavaló lenne a belső egyensúlyt keresni; minősz denki csag önmaga csitítá- sával boldogulhat. Ősz van most a hatalmas parkban. Súlyos gesztenyék hullanak koppanva. Nagy ritkán lepereg egy-egy száradó levél, nesz nélkül érve a földre, és rejtőn rásimul a gesztenyékre. A fényes bőrű gömbökön bonyolult rajzolatú erezetek, .szeretném megőrizni őket ilyen simának, csillogó mahagóninak. Éveket jelöl a könyvespolcon sorakozó sok száraz, aszott héjú gesztenye, bizonyítván a sikertelenséget. Hársfák között vezet az út a fagyalsövényig. A murvával szórt ösvényen csikorognak a léptek, reccsenő zajjal szakítva szét a csöndet. A sövény alól riadt fácánkakas csapódik föl, s egy-két kétségbeesett szárnycsapás után nyílként suhan az ég felé. Díszes farktollaiból elveszít egyet. Nyakán a színes toll- dísz már megfakult, vöröses teste sem csillan már úgy, mint a nyár heves lázában. Tudom, a fagyalsövény mögött csendes a tó, reggelenként hűvös szél borzol testére szétfutó hullámokat. A famólóra hidegen csapódik fel a víz. Ezüstös hal veti fel magát. Gondolhatnám, ő a halkirálynő, gyerekek meséiből ismert, kívánságot teljesítő. Jó lenne, ha opálfényű szemét felém fordítaná, s teljesítené három kívánságomat, ám késéles merüléssel eltűnik a mélyben, s nem jönne fel, hiába is kérném. A tó körül apró lábnyomok. Nyúl vagy róka járt erre, s lám, ott vidra rabolt. Pikkelyek szóródtak szét a fűben: összepöndörödött, szürke halpénzek. Hideg sóhajtással üzen most már távolabbról az erdő; útjait elzárja. Mély hangon jár a fák között a szél. Meg-megrázza a bokrok szakadt ruháját, s nyomában izzóvörös és okkersárgán erezett levelek libbennek csavarvonalban. Melege alig van már a napnak; fényes sávokat húz a szürke utakra, megvillantva a kökény bogyóját, tűnő sugárba borítva az öreg tölgyfát... Percegö repüléssel kel útra az őszi bogár, s hamarosan tűszúrásos borzongással rákezd az eső. Permetez csak, de hűvöse örök. Piszkos-szürkére fakult az ég. Majd, mint egy hatalmas félgömb, a látóhatárig ereszkedik, kedves villanással még előtör a nap, s fényében fellángolnak a színek. Aztán csak nézem a tó tükrén a szaporodó köröket, s lassan indulok vissza az életfa felé. Klie Ágnes Századfordulói hangulat Az elemi iskolai oktatás története — kiállításon A Somogy Megyei Múzeum kiállítótermébe lépve úgy érzi a látogató, mintha fíyolcvan évet pördült volna vissza az idő kereke. A kiállítás a századforduló elemi iskolai oktatásának történetéből ad ízelítőt. A bemutató a múzeum kezdeményezésére a megyei tanács művelődési osztályának segítségével jött létre. A terem egyik részén fa iskolapadok emlékeztetnek a múltra; tintapacák, márto- gatós tollak mesélnek az egykori diákokról. A tanári asztalon az 1913—14-es tanévből Haladási napló ösz- szegzi az akkor tanultakat, a tanmenetet. Az egyik sarokban harmonium áll, mellette golyós számológép, a falakon pedig a régi oktatáshoz szükséges szemléltető táblák. Érdekes színfoltjai a kiállításnak a korabeli tankönyvek: többek között a fonomímikai, a számtan és Somogy megye honismereti tankönyvei. Á füzetek 1945- ig kronológiai rendben mutatják be a különböző tantárgyak — például az írásoktatás — változását. Érdekes változásról árulkodnak a földrajzi és történelmi atlaszok is. Két tablón u Varga család — többgenerációs pedagógusdinasztia — életét, munkásságát lehet követni. Varga György 1852-es elemi iskolai bizonyítványától napjainkig számos dokumentum és fotó mutatja be a család történetét. Varga Győzőt, aki együtt tanított Göllében Fekete István édesapjával, tanítványai között látjuk egy fényképen. Az írásos emlékek között van olyan meleghangú levél is, amelyet egyik tanítvány írt Varga Antalné- nak. Nagy sikere van a szem- lődő gyerekek körében a palatáblának, palavesszőnek és az eredeti spongyának. A kiállításból az is kiderül, hogy a századforduló pedagógusai igen sokrétű munkát végeztek: többek közt könyvtárosok, számlálóbiztosok, polgári védelmi felelősök voltak. A kiállítást kétéves gyűjtőmunka előzte meg. A múzeum munkatársai számos kis falut, tanyaszerű települést végigjártak, sokszor padlásokon és pincékben fedezték föl azokat a dokumentumokat és tárgyi emlékeket, amelyek itt most megidézik a századforduló hangulatát. T. R.
