Somogyi Néplap, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-05 / 209. szám

GYERMEKEKNEK 6 _________________________________________________________Somogyi Néplap______________________ 1987. szeptember 5., szombat G idák szeptemberben is születnek Amikor a kisgyermekek ismerkedni kezdenek az ál­latvilággal, az őz korán fel- keLti érdeklődésüket. Ebben biztosan szerepe van azok­nak a meséknek, amelyek egyik szereplője az őz, de saerepe van annak is, hogy különösen a félénk, fiatal őzgida valóban kedves, bá­jos kis állat. Életüket emel­lett sok biológiai érdekes­ség is jellemzi. Közép-Európában az őzek párosodási időszaka július­ra és augusztusra esik. Ilyenkor a bakok heves párviadalokat vívnak egy­mással a csapatokba tömö­rült nőstények birtoklásáért. A nyári párosodás után az' őzsuta két, három, olykor négy gidája legkorábban a következő év májusában születik. Egy ilyen viszony­lag kis termetű emlős szá­mára a kilenc hónapig tar­tó vemhesség szokatlanul hosszú idő. E jelenség ma­gyarázata meglepő. Az anyaállat testében ugyanis a július—augusztusban meg­termékenyített petesejt egé­szen decemberig nem fejlő­dik. Fejlődése csupán de­cember vége táján indul meg, s májusban születik meg az őzgida. Nemritkán megfigyeltek egy második, decemberi párosodási idő­szakot is. Megállapították, hogy ekkor termékenyülnek meg azok az őzsuták, ame­lyek nem termékenyültek meg a normális párosodási időszakban. Joggal hihet­nénk, hogy a decemberben megtermékenyült nőstények a következő év augusztusá­ban, vagy éppen szeptem­berében szülik meg gidái- kat. Meglepő módon azon­ban a gidák már májusban vagy júniusban, tehát öt vagy hat hónapi terhesség után megszületnek. 4 de­cemberben megtermékenyült nőstények esetében ugyanis nem szünetel az embrió fejlődése' A meghosszabbo­dott vemhesség kétségkívül a .környezethez való alkal­mazkodás érdekes jelensége, s kettős szerepe is van. El­sősorban a megtermékenyült őzsuták nem érzik a tél so­rán vemhességüket, s így jobban el tudják viselni a zord időjárást. Másrészt a gidák a legkedvezőbb idő­szakban,- tavasszal szület­nek, amikor bővében van az anyaállatnak s a gidának táplálékot nyújtó friss, zöld növényzet. A gidák törékeny állatok, lábuk és hasuk fakósárga, hátoldaluk alapszíne csoko- ládékbarna. A vállaktól a hátsó combok tájáig világí­tó fehéres foltok húzódnak, amelyek a gidák jellegzetes mustrázatát adják. Ha az anyaállat inni vagy legelni megy, a fiatalok eleinte a rejtekhelyükön maradnak. Ha veszélyt éreznek, mozdu­latlanul a talajhoz lapulnak. Ha valamilyen állat támad a gidára. az anyaállat azon­nal megjelenik, s elszántan védelmére kel. Az embertől azonban annyira fél, hogy a közelébe sem merészkedik, csak a távolból figyeli gi- dái sorsát. Európa több or­szágában törvény tiltja az erdőben talált őzgidák meg­érintését. Az őzek szagló­szerve ugyanis rendkívül fejlett, s a legkisebb érintés után is ott marad a gidá- kon az emberszag. Ilyenkor az anyaállat ösztönszerűen irtózik saját gidájától, nem szoptatja tovább, nem nya­logatja, így az őzgida éhen- pusztul, vagy a rókák, kó­bor kutyák könnyű zsák­mánya lesz. Képünkön : Szopik a néhány napos őzgida, köz­ben anyja nyalogatja (KS) Játékok a szabadban Szóljon a csengői Egy tornakarikát szorosan felkötünk egy alkalmas fa­ágra. Ugyanide egy csengőt is erősítünk olyan hosszú zsinegen, hogy a csengő ép­pen a 'karika közepéig lóg­jon le. A karikától 5—7 mé­ternyire jelöljük ki az alap­vonalat, ide sorakozzanak fel a csapatok tagjai. Az első kezébe egy közepes nagyságú (kb. 10 cm átmé­rőjű) labdát adunk. Min­denki háromszor célozhat a csengőre. Nem adunk pon­tot, ha a labda át sem megy a karikán, maximális pont­számot kap az a dobás, mely megszólaltatja a csen­gőt. A végeredményt a csa­pat összteljesítménye alap­ján alakítjuk ki. Kellékek: 1 db tornakarika (a torna- szertárban bizonyára yan, onnan kölcsönözhetünk), 1 db minél nagyobb csengő, Számpótlás írjátok be a hiányzó szá­mokat a négyzet megfelelő helyére úgy, hogy a sorok összege vízszintesen és füg­gőlegesen egyformán 160— 160 legyen! (A megoldást ellenőrizhe­titek a 15. oldalon.) 12 34 ?8 66 33 67 19 68 16 ?2 54 ?7 69 23 ?1 vagy kolomp; 1 db 10 cm átmérőjű labda; zsinegek. Zsákba nfutás Ez az akadályversenyek egyik legszokványosabb, Se egyben legmulatságosabb já­téka. A gyerekek sorban állnak, az első belemászik a zsákba, nyakig magára húzza. Az előzetesen kije­lölt alapvonaltól indulva megkerüli a céltárgyat, és visszaugrál az alapvonalig. Gyorsan leveszi a zsákot, a második felhúzza és indul. Mérjük azt az időt, mely alatt a csapat minden tag­ja elvégzi a feladatot, és az összesített időeredmény alap­ján pontozunk. Valamivel egyszerűbb, ha a játékosok derekára kötjük a zsákot, mert így nem kell még az­zal is törődnünk, hogy ma­gukon tartsák. így az elesé­sek is veszélytelenebbek, hisz kézzel meg lehet tá­maszkodni. Kellékek: 1 db nagymé­retű zsák és zsinegek. Törő István T aliga Körbejárja kiscica, ez itten a taliga, csak egy kerék, abroncsozott áll alatta. Nagyapó jön, jól megrakja, nyöszörög a taliga, csizma kopog, rozsé ropog, fúj utána a liba. Ide-oda tekereg taligában a kerék, jajj, de nyihog, jajj, de sikong kenetlenül a kerék. Dombra megyen nyekereg, völgyben megyen mek­mekeg, abroncsára körbe-körbe, mint a bögrén a pötty öcske rakódnak a levelek. Két könyv az ügyeskezűeknek Kössek vagy horgoljak? Gyulai Irén, a neves kézi­munka szakíró e kérdéssel kelti fel azok érdeklődését, akik csak most akarnak megismerkedni e két alap­vető kézimunka fajtával. Nos hát, lássunk munká­hoz! Fonall- és tűismereti tudnivalók, méretvételhez szükséges tapasztalatok ta­lálhatók a könyv első olda­lain. Alapismeretek ezek, amelyek a továbbiakban az egyszerűbb mintáktól ha­ladnak a bonyolultabbak felé, a kötésben és a hor­golásban egyaránt. Termé­szetesen nemcsak szavakkal tanít Gyulai Irén, hanem rajzokkal és színes képek­Jó tudni a vadállatokról A tudósokat régóta foglal­koztatja a cápák gyorsaságá­nak titka. Miután elektro- mikroszkóp segítségével megvizsgálták egy cápa bő­rét, megállapították, hogy azt rendkívül finom baráz­dák borítják. Feltételezték, talán éppen ennek köszön­hetik a cápák gyorsaságu­kat. A kísérletek ezt igazol­ták. Lehetséges, hogy ezután a repülőgép- és hajóépítés­nél hasonló finom barázdá­kat vájnak a borító lemezek­re? * * * Burma egyik falujában már 36 éve működik az úgy­nevezett bivalyposta. Heten­ként kétszer, szerdán és pén­teken összeszedik a csoma­gokat, a leveleket és az aján­lott küldeményeket. Majd elővezetik az erre a célra betanított bivalyt, és a nya­kába akasztják a küldemé­nyeket tartalmazó zsákot. A bivaly két óra alatt önálló­an elmegy a szomszéd falu­ba, és megáll a posta előtt. Miután a zsákba belerakták az ellenkező irányba szóló küldeményeket, a postaal- kalmazott megveregeti a bi­valy hátát, és útjára bocsát­ja. * * * A Mekong folyó deltájá­ban élő vietnami parasztok ugyanolyan háziállatként tartják a piton kígyót, mint mások a tehenet vagy a disz­nót. Nagy dróthálós ketre­cet készítenek számukra, ahol ugyanolyan gyorsan nö- . vekednek, mint természetes környezetben. A nőstény évente egyszer tojásokat rak, amelyekből 55 nap elteltével előbújnak az ivadékok. Egy­éves koruk után értékesíteni lehet őket. Nagyon keresett cikk a piton bőre. Húsát, zsírját és csontjait gyógy­szerekké dolgozzák fel, ame­lyek az öregkori gyengeség, a reuma, a bőrbetegségek és az égési sebek gyógykezelé­sére alkalmasak. * * * A kenguru Ausztrália ős­állata. Ezért került rá az or­szág címerére is. Sokféle faj­tája van. Nagyságuk a 30 centiméterestől a kétmétere­sig terjed. Számuk változó: 16 millió és a 100 millió kö­zött lehetséges. Régen renge­teget elpusztítottak közülük az emberek. Ma már törvény szabályozza vadászatukat. A kenguru bőréből cipő- felsőrészt és kézitáskát ké­szítenek. Húsát az NSZK- ban, Svédországban és Ja­pánban nagyon kedvelik, azért mert ízletes, és kevés benne a zsír. Az éttermekben a feltálalt kenguruhúst jum­ping steaknak, azaz: ugró szeletnek nevezik. kel is. A Melyiket készít­sem el? című fejezet már néhány ruhadarab (sapka, mellény, pulóver) elkészíté­sének a leírását tartalmaz­za. És aki könnyen tanul, az már ajándéktárgyak el­készítésére is vállalkozhat. Például: készíthet térítőt, bevásárlótáskát, vállkendőt és abroszt. Igazán elmondhatjuk a könyvről: felér egy tanfo- lyammal. Aki ügyeskezű és bátor kézimunkázó, az ismerked­jék meg Lukovszky Ilona Bőrmívesség című könyvé­vel is. A szakíró először is bemutatja azokat a mester­ségeket, amelyek a régi időkben mindennapos fog­lalkozásoknak számítottak. Ilyen volt a varga, a bocs- koros, a szíjgyártó és nyer­ges, a tímár és a kordová- nyos. Ábrák segítségével tárja elénk a bőr szerkeze­tét, élettanát, megismertet a hazánkban használatos bőrök tulajdonságaival. Ezek után kezdődhet a munka, vagyis a bőrékszerek és zacskók elkészítése. Ha tö­kéletesen sikerülnek, követ­kezzék a bonyolultabb tár­gyak: a saru, a bocskor és a könyvborító elkészítése. Mindez így néhány mondat­ban elmondva egyszerűnek tetszik. De hát a bőrmű­vesség sokkal nehezebb munka, mint a kézimunká- zás, és éppen ezért nagy akaraterőt és türelmet igé­nyel. De megéri a fárado­zást. F. J. PETI PAPÍRSÁRKÁNYA Nevekből város Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szomorú pa­pírsárkány. Lefelé görbült, és — mintha csak nagyot harapott volna egy karéj vastagon megkent szilvalek­város kenyérbe — lila volt a szája, de még a bajusza is. A füle is csak akkor egyene­sedett ki, amikor friss szél fújt a tó felöl, és Peti felrö­pítette olyan magasra, ami­lyenre csak engedte a zsineg. — Milyen érdekes — áí- mélkodott ilyenkor a sár­kány —, innen fentről egé­szen picinek, sőt icipicinek tűnik minden. Az a bab- szemjankó például, az inte­gető, picurka emberek között Peti. És azok a mulatságos piros, kék, zöld, meg min­denféle színű cserebogarak az autók! Egyszer egy játékvonatot is látott — szürke tetejű kék, meg zöld gyufaskatulyák ka­nyarogtak a pöttöm, piros fenyőtoboz mögött. A sár­kány szerette volna tudni, hogy hová megy a játékvo­nat, de a zsineg nem enged­te. A vonat meg egyre ki­sebb lett, és különben is, be­kanyarodott a domb mögé. Mondjam-e, még szomo­rúbb lett a sárkány. — Milyen jó a madarak­nak — mondta az északi szélnek, akit a déli, a nyu­gati meg a keleti szélnél is sokkal jobban kedvelt. — Oda repülhetnek, ahová csak a kedvük tartja. És meg­nézhetik, hogy mi van a domb mögött, meg azt is, hogy hová megy a játékvo­nat ... Bárcsak madár lehet­nék ... — S-sss-ss, bárcsak ma­dár lehetnél — felelte az északi szél, de ettől semmi sem változott. És a madarak sem voltak beszédesebbek. Még a szajkó, még a vere­bek sem fecsegték ki, hogy mi van a domb mögött. Egyszer aztán nagyon erő­sen fújt az északi szél. A sárkány olyan magasra emel­kedett, amilyenre még soha, és a szabadságot sem kíván­ta még annyira, mint akkor. Megfeszítette minden erejét, óriási köröket írt le a rét fe­lett, aztán egy nagy rántással elszakította a zsineget. Re­pült, repült egyenesen a domb felé, s ujjongott. — Szabad vagyok, mint a madarak! — kiáltotta. — Meg sem állok a világ vé­géig! örömében jobbra-balra ingatta a fejét. Hanem a szája csak nem akart kiegye­nesedni. De ez még hagyján, az igazi baj csak ezután kezdődött! A farka — éppen a domb tetején — ráakadt, rácsavarodott a magasles korlátjára. És hiába vergő­dött, nem szabadulhatott. Ráadásul lassan beesteledett. A szél elállt, és a holdtalan, hűvös éjszaka megtelt titok­zatos zajokkal. Baglyok, de­nevérek, éjjeli pávaszemek rémitgették, és még a közel­ben cserkésző, almát cipelő sün lépteitől, még a geren­dában percegő szú szavától is összerezzent. — Bárcsak reggel lenne már — vacogta —, bárcsak visszamehetnék Petihez. Persze nem mehetett, de szerencsére másnap reggel Peti érte jött. Édesapja se­gítségével megszabadította a magasles fogságából, haza­vitte, és megragasztotta a szakadásokat, amiket a szél tépett rajta. Amikor újra felrepült, mindenki csodál­kozott. Már nem lefelé gör­bült, és nem lila, hanem pi­ros volt a szája. Olyan piros, mint a málnalekvár-bajusz, Peti orra, meg a festék a körme alatt. És többé nem érdekelte, hogy hová megy a játékvonat, és azon sem cso­dálkozott, hogy fentről pici­nek látszik minden. Vallató Géza írjátok be az alább felso­rolt neveket az ábra vízszin­tes soraiba úgy, hogy a kö­rökkel megjelölt középső függőleges oszlopba kerülő betűk felülről lefelé olvasva egy magyar város nevét ad­ják eredményül! ANTAL, CÉZÁR, FANNI, IZSÁK, MÁRTA, ORBÁN, SIMON. (A helyes megoldást meg­találjátok a 15. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom