Somogyi Néplap, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-21 / 222. szám
1987. szeptember 21., hétfő Somogyi Néplap 7 HSPORTg Asztalitenisz NB I Frank és Limbek tizenkilencre kért lapot Nem unatkoztak a hétvégén az első osztályban szereplő asztali teniszezők. A Kaposplast női és a K. Rákóczi férfi játékosai is asztalhoz léptek, és szereplésüket teljes siker koronázta. A Kaposplast csapata Szombathelyen vendégszerepeit, a Sabaria otthonában. Régi rivális a két együttes, hiszen az NB II- ben már többször találkoztak egymással, s most az első osztályban vívtak újoncrangadót. Eddigi csatáik során mindig a kaposváriak kerekedtek felül, s ez a szép sorozat most sem szakadt meg. Limbek Anette vezérletével, aki még játszmát sem veszített az öt mérkőzés során, biztosan nyert a csapat, s ezzel megszerezte első NB I-es győzelmét. Kaposplast—Sabaria 18:7 Gy.: Li,mibek 5, Pata 4, Rák 3, Ruzsenszky 3, Patc- nai 3. A Kaposvári Rákóczi szombaton délelőtt a Győri Elektromos csapatát fogadta, és igazi rangadóra volt kilátás. Ez a két együttes pályázik ugyanis az A csoportba kerülésre, így egymás elleni mérkőzésüket nyugodtan nevezhetjük „dupla szorzós” találkozónak is. A „színre lépés” előtti esélylatolgatás során a nézők és a szakemberek többsége szoros kaposvári győzelmét várt. Jól tippeltek, azt pedig nagyvonalúan elnézhetjük nekik, hogy a győzelem magabiztosabb lett a vártnál. Frank hozta a szokásos öt partit, és dr. Szitának csak egyszer kellett vesztesen távozni az Frank most sem adta alább öt győzelemnél asztal mellől. Mellettük kiválóan játszott Varga, akinek hosszú labdamenetekkel tarkított mérkőzései után többször csattant fel a közönség elismerő tapsa. Hayden kétszer tudott nyerni, s az ifjúsági Limtoéknek is volt győzelmi esélye, ám ő naigyon idegesen versenyzett, s így nem növelte a csapatgyőzelmek számát. K. Rákóczi—Győri Elektromos 15:10 Gy.: Frank 5, dr. Szita 4, Varga 4, Hayden 2. Az asztalitenisz-csarnokban régi ismerőssel találkoztunk: Zsigó Bélával, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnökségének tagjával. — Milyen alkalomból tartózkodik Kaposvárott? — A Magyar Asztalitenisz Szövetség és a fejlődő országok közötti jó kapcsolat eredmértyeként dél-jemeni asztaliteniszezők tartózkodnak hazánkban. Ügy gondoltuk, hogy nincs sok értelme Budapesten fogadni őket, hiszen a BVSC és a Statisztika csarnokán kívül máshol nem tudtunk volna számukra edzéslehetőséget biztosítani. így, három vidéki városra esett a választásunk, köztük Kaposvárra. A Kaposplasttal és a Rákóczival edzettek sportbarátaink, és nagyon elégedettek a Kaposváron eltöltött idővel. — Mi a véleménye Kaposvár asztalitenisz-sportjáról? — Valamikor régen az elsők között jegyezték a kaposvári asztalitenisz életet, aztán elszürkült. Most ismét a vidéki bázisok között tartjuk számon. Kiváló nevelőmunkát végeznek az edzők, Pata Erika megbízhatóan játszott Szombathelyen, az újoncrangadón Varga játéka elismerésre talált a szakemberek és a nézők soraiban is egyre több a jó képességű utánpótláskorú és fiatal versenyző. Berdár az újonc- ranglistán nagyon előkelő helyen áll, visszatért Limbek Anette, s nem szabad elfeledkezni Rákról és Alko- nyiról sem. Mi ezek alapján ítéljük meg egy város asztalitenisz-sportját, s nem arról, hogy hány játékost tudnak igazolni. Zsigó Béla a beszélgetés végén szoros kaposvári győzelemre tippelt, s mint sokaiknak, neki is bevált a jóslata. Ritmikus sportgimnasztika-vb Sikeres finálé Vasárnap, a 13. ritmikus sportgimnasztikai világbajnokság zárónapján a Várnai Sportpalotában — ismét zsúfolt ház előtt — hat szám döntőjével fejeződött be az ötnapos sorozat. Amint arra számítani lehetett, ismét a bolgár versenyzőnők vitték a prímet. A magyar válogatott tagjai közül a négy egyéni fináléban már csak Sinkó Andrea folytatta, kötéllel, karikával, szalaggal és buzogánynyal is újabb bizonyítási lehetőséghez jutott Ez pedig azt jelentette, hogy a magyar válogatott — függetlenül Sinkó, illetve az együttes kéziszercsapat vasárnapi teljesítményétől — túlteljesítette célkitűzését, a világ legsikeresebb hat nemzete közé került ezen a vb-n. Az együttes kéziszercsa- patok hat labdával bemutatott gyakorlatai után a magyar lányok hatodikként jutottak tovább a vasárnapi nyolcas döntő mezőnyébe. A döntő lapzártakor még tartott. MAI MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag du 5 és este 7 órakor: 48 OKA (14) videomozi de. 9 órától nem-stop I. és II. terem: BORSALINO E> TÁRSA. Szabad Ifjúság du. 4 órakor: TÉMA (14), videokiveti tő du. 6 órakor: CSAPDA, este 8 órakor: A LEGYŐZHETETLEN KARD. Mozimúzeum du. fél 6 óraikor: A SMARAGD ROMÁNCA (14), videomozi du. háromnegyed 6 órakor: BORSALINO ÉS TAKSA. Nagyatád du. 5 és este fél 8 órakor: AZ ÜNNEPSÉG. Marcali este 7 óraikor: MALOM A POKOLBAN. Barcs este 8 órakor: ISTEN VELETEK BARÁTAIM. Siófoki teremmozi este 7 órakor: A 222-ES JÁRAT. Ba- latonboglár este 7 órakor: SIKER. Balatonszárszó este 7 órakor: SZÖRNYEK ÉVADJA (16). TELEVÍZIÓ Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Az l-es rendőrőrs. 9.30: Tálalva. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Egy királynő gyermekévei. Német film. 12.15: Island mopeddel. 13.00: Hírek. 16.30: Gyermekműsor. 18.00: Osztrák képek. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria ma. — 19.30: Tv-hlradó 1. 20.15: Hétfő esti sport. 21.45: Bevetés Manhattanben. 22.30: Operarészletek. 0.05: Hírek. Osztrák Tv 2 17.30: Kémia-telekollégium. 18.00: Hársfasor. 18.30: A feketeerdei klinika. 19.30: Tv-hiradó 1. 20.15: Egy lehetetlen alak. 21.15: Tv-híra-dó 2. 21.35: Kulturális magazin. 21.45: Schilling. 22.05: Mielőtt leszáll a>z éj. Francia— oilaisz film. 23.45: FBI. Kaland- fi lmsorozat. Jugosiláv Tv 1 13.10: Magyar nyelvű tv-napló. 15.40: Plusz műsor. 17.10: Krónika. 17.30: Mesetér. 17.45: Hol van ez? 18.08: Művelődési adás. 18.40: Számok és betűk. 19.00: Tv-kalendárium. 19.10: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 20.00: Viharos éjszaka. 21.15: Külföldi dók umentu mso r o zat. 21.45: Tv-napiló. 22.10: Plusz műsor. 23.40: Hírek. Jugosilóv Tv > 18.45: Zágrábi körkép. 19.30: Tv-napló. 20.00: Érvek. 20.45: Tegnap, ma, holnap. 21.95: Házi mozi: Boszorkányt vettem feleségül. Amerikai játékfilm. 22.35 : A tudomány és mi. KOSSUTH RADIO 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hl- rek. 8.20: Hogy tetszik lenni Baranyában ? 9.00: A hét zeneműve. 9.30: A hét költője. 9.42: Ki kopog? 10.00: Hírek. 10.85: Nyitnikék. 10.35: Radnai György operaáriákat énekel. 11.00: Kató- nadalok, 11.20: Balázs Árpád dalaiból. 11.33: Napfogyatkozás nyara. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Utak, ösvények . . . 13.00: Magyar előadóművészek allbuma. 14.00: Hírek. 14.10: A magyar széppróza századai. 14.25: A denevér. 14.55: Édes anyanyelvűnk. 15.00: Irodalmi évfordulónaptár. 15.30: Kóruspódium. 16.00: Hírek. 16.05: „Bíz ez csak a naplóm”. 17.00: Eco-mix. 17.30: Találkozás Feren- csdik Jánossal. 18.06: Fráter Lo- ránd dalaiból. 18.14: Hol volt, hal nem vált. . . 18.30: Esti magazin. 19.15: Vendégségben a miniszter. 19.55: Napéjegyenlőség előtt. . . 20.55: Hétfőn, háromkor. 21.25: Februártól októberig. 22.00: Hírek. 2B.30: Kattogó kabaré. 23.00: Mozart: D-dúr divertimento. 24.00: Hírek. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RADIO 4.30—7.59: Reggeli, zenés műsor. 8.00: Hírek. 8.05: Népdalok, néptáncok. 8.50: Délelőtti torna. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek. 12.10: Max Morath énekel. 12.25: Kis magyar néprajz. 12.30: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 13.00: Hírek. 13.05: Slágermúzeum. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: Hírek. 17.08: Újdonságainkból. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Tip-top parádé. 19.00: Hírek. 19.05: Fábián Éva és a Kalamajka együttes felvételeiből. 19.30: Sportvilág. 20.05: Rockújság. 21.00: Hírek. 21.05: Nóták. 21.30: Pillanatkép zenével. 22.18: A francia sanzon történetéből. 23.00: Hírek. 23.20: Könnyűzene esti hangú latban. 0.15—4.20: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.05: Muzsikálló reggel. 8.00: Hírek. 8.10: A Ca- pella Savaria kamarakórus és kamaraegyüttes Händel-hang- versenye. 9.30: Cár és ács. 10.30: A Things együttes hangversenye 11.00: Kamarazene. 11.42: Zenetörténeti értéktár. 12.42: Magyar zeneszerzők fúvósműveiből. 13.00: Hírek. 13.05: Emberek, tájak. 13.35: Zengjen a muzsika! 14.05: Kamarazene. 15.00: zenekari muzsika. 15.56: Richard Strauss: Salome. Egyfelvonásos opera. 17.30: Barokk kamarazene. 18.20: A hét zenemüve. 18.50: Egészségünkért! 19.00: Hírek. 19.05: Joseph Rouleau operaárlá kát énekel. 19.35: Györiványi Ráth György karmesteri dip', o- mahamgversenye. Kb. 21.30: Nagy slágerek — változó témák a popzene világából. Kb. 22.05: Angelo Ephrikian együttese Ge- sualdo-madrigáilokat énekel. 22.20: Orgonamuzsika. 22.50: Ránk! György műveiből. 23.30: Hírek. HÍREK Szeptember A nap 6.28 órakor kél, és 17.47 órakor nyugszik a hold 4.22 órakor kél, és 18.18 órakor nyugszik. 21 A várható időjárás Eleinte még többször lesz erősen felhős az ég és főként az ország északi részén fordulhat elő elszórtan zápor, zivatar, néhol esetleg jégHétfő eső. A délutáni óráktól országszerte csökken a felhőzet és sok napsütésre lehet számítani Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. A legMáté magasabb nappali hőmérséklet ma, hétfőn északkeleten 21, délnyugaton 26 fok körül lesz. — Képviselői fogadóórák. Plecskó Ferenc országgyűlési képviselő tart fogadóórát kedden három dél-somogyii községben. 16 órától Heresz- nyén, 17-től Bélaváron és 18-tól Vízváron — mindhárom helyen a községi párthelyiségben — találkozik választóival. Este 19 órától Vízváron tart képviselői beszámolót az Országgyűlés őszi ülésszakának munkájáról. — Rendhagyó eskütétel volt Marcaliban a családi rendezvényéket szervező iroda dísztermében. 19 pályakezdő pedagógus tett hivatali esküt pénteken délután. Az 50 éve végzett Horváth Margit nyugdíjas pedagógus aranydiplomát kapott. Az ünnepség végén a város párt- és állami vezetőivel találkoztak a pályakezdő pedagógusok. Félbeszakadt előadás A hagyományos belgrádi nemzetközi színházi fesztiválon, a BITEF-en péntek este Spiro György Csirkefej című darabjával lépett fel a budapesti Katona József Színház társulata. Az előadást Gobbi Hilda váratlan rosszuliléte miatt félbe kellett szakítani. A művésznő elájult, azonnal kórházba szállították, ahol néhány óra múltán már jobban érezte magát, de továbbra is orvosi kezelésre szorult. Hétfőn döntenek arról, hogy meddig kell még a jugoszláv főivárosban maradnia. — Korszerű élelmiszerekből és vegyiárukból rendez bemutatót a Balaton-Fűszért és a balatonszárszói áfész a szárszói községi tanács nagytermében. A kiállításon elsősorban azokat az árucikkeket mutatják be szerdától, amelyekkel bővíthető a kistelepülések boltjainak kínálata. 170 éve született Gaál Sándor (1817—1866) szabadságharcos honvédtábornok. Az erdélyi Csikszentgyör- gyön kisbirtokos nemesi családban látta meg a napvilágot. Apja hivatásos katonatiszt volt, aki császári és királyi századosként szolgált a hadseregben. Így természetes volt, hogy fia is katonapályára készült; az olmützi katonaiskolán végzett, majd 1838-tól a 37, gyalogezrednél, 1845-től — hadnagyként — a 14. határőrezrednél szolgált. Csatlakozott a szabadság- harchoz, s 1848 májusától az Országos Nemzetőri Haditanácsnál volt segédtiszt. Hamarosan századossá nevezték ki, s mint a pesti nemzetőrség segédtisztje, szolgálati szabályzatot készített a nemzetőrség, majd a honvédsereg számára. Októbertől a székelyföldi, novembertől a háromszéki sereg vezérkari főnöke, immár őrnagyként, 1848 februárjától ezredesként. A 14. határőrezred és a Székelyföld katonai főparancsnokává nevezték ki, s március végéig tízezer embert állított fegyverbe. 1849 áprilisában magas katonai kitüntetést kapott. A nyári hadjáratban a székelyföldi hadosztályt vezette; július végén tábornokká léptették elő. A szabadságharc bukása után emigrációba ment, s részt vett — Kossuth megbízásából — egy új fegyveres felkelés magyarországi, illetve erdélyi előkészítésében. 1860-tól az olaszországi magyar légió tagjaként tevékenykedett. — Teherautó a kocsmában. Három ember életét vesztette, másik három megsebesült szombaton Franciaországban egy normandiai faluban, amikor egy teherautó lecsúszott az útról és az út menti kocsmába rohant. A teherautó vezetőjét az előtte haladó gépkocsi hirtelen, jelzés nélküli irányváltozita- tása kény,szeri tette fékezésre. — A világ legnagyobb divatbemutatóját rendezték meg Párizsban szombaton este, amikor káprázatos szabadtéri látványossággal nyílt meg a nemzetközi divatfesztivál. A Chaillot palota alatti szökőkutak fölé emelt hatalmas pódiumon 900 maneken mutatta be több tucatnyi ország válogatott divatját. — Az Éneklő Ifjúság című műsorban szerepel a kaposvári II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola kórusa, Kardos Kálmánná vezényletével holnap délelőtt 10 óra 25 perckor a Kossuth rádióban. Zongorán közreműködik Kardos Kálmán, az együttest pedig Varga Károly mutatja be. — Sri-lankai Casanova. Álnéven, hamis papírokkal 20 nővel kötött házasságot és másik húszat jegyzett el egy 38 éves sri-lankai férfi. Menyasszonyait azonban már nem tudta oltár elé vezetni, jelenleg letartóztatásban várja sorsának további alakulását. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 $ — Megkezdődött Vas megyében szombaton az október 12-ig tartó Savaria őszi fesztivál, amelynek 24 színhelyén mintegy 50 kulturális és idegenforgalmi programot rendeznek. Balesetek Nem a látási viszonyoknak megfelelően közlekedett Kaposvár és Kaposűjlak között személyautójával Güth Lőrinc 64 éves pilisvörösvári nyugdíjas és nekiütközött egy kivilágítatlan lovas kocsinak, amelyet Csimszi Árpád 31 éves kaposszerdahelyi lakos hajtott. Csíimszi, valamint a kocsin utazó felesége és fia könnyebben megsérült. A kár 22 ezer forint. Nagybajom külterületén nem megfelelő sebességgel vezette személyautóját és ezért az árokba sodródott, majd egy hídnak ütközött Mészáros József 59 éves marcali nyugdíjas, aki a baleset következtében súlyosan megsérült. A kár 60 ezer forint. — Szilveszter Krakkóban december 29—január 2. 2—3 ágyas szállodai elhelyezés, teljes ellátás. Utazás: autóbusszal. A részvételi dij: 3950 Ft. Jelentkezés és felvilágosítás: Expressz utazási iroda Kaposvár, Ady E. u. 8. Telefon: 13-556. (100350) — Októbertől angol, német, olasz, felnőtt- és gyermeknyelvtanfolyamokat, felvételi előkészítőt, kazánfűtői, motorfűrész-kezelői, targoncavezetői tanfolyamokat indítunk. TIT siófok! szervezete, Siófok. Petőfi u. 32. Telefon: U-156. Jelentkezési határidő: szeptember 211-től október 2-ig. (100320)