Somogyi Néplap, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-19 / 221. szám

ÓVODAÉPÍTÉS — ZÖKKENŐKKEL Három éve társadalmi összefogással kezdődött a ba- latonfenyvesi óvoda építése. Völler Zoltán, a fonyódi nagyközségi tanács gamesz- vezetője elmondta, hogy 1986 szeptemberéig társa­dalmi munkában készült el az alapozás és felhúzták a falakat. A befejező munkák elvégzésére a tanács kiviteli szerződést kötött a Bala­ton Gyöngye Termelőszövet­kezettel. A szövetkezet kö­telezte magát, hogy a szak­ipari és gépészeti munkákat ez év április 4-ig befejezi. — A kemény tél miatt nem tudtak az építők fo­lyamatosan dolgozni, ezt megértjük — mondta Völler Zoltán —, de azt, hogy a második, sőt a harmadik határidőt sem tartották be, már kevésbé. Benyújtottuk kár- és kötbérigényünket a termelőszövetkezetnek, ez azonban vajmi keveset vál­toztat azon, hogy a baláton- fenyvesi óvodások továbbra is a korszerűtlen, zsúfolt, régi épületben szoronganak. Az új óvoda százszemé­lyes lenne. Még mindig nem tudjuk, mikor sikerül végre átadni a gyermekeknek. — Szeptember 2-án meg­történt ugyan a műszaki át­adás, de a fennálló hiá­nyosságok miatt nem tud­juk üzembe helyezni az óvodát. A kivitele­ző ígéri: szeptember 30-ig pótolják a hiányokat, így reménykedhetünk, hogy még az idén átadhatjuk az épületet. Tízmillió forintba kerül ez a beruházás, a tervek szerint később gondozási központot építenek az óvoda mellé. A kiszolgálóegysége­ket már most úgy készítet­ték el, hogy később ezt az épületet szintén el tudják látni. — Egyelőre azonban vá­runk — mondta a gamesz vezetője —, hogy a kivitele­ző elkészüljön a munkával. Várunk, és bosszankodunk, azokkal a szülőkkel együtt, akiknek gyermekei még min­dig a régi, romos épületben elhelyezett óvodába kényte­lenek járni. K. A. Szakszervezeti kirándulás itthon és külföldön Évek óta nagy figyelmet fordít a Videoton tabi gyár­egységének üzemi szakszer­vezeti bizottsága a dolgozók művelődésére, szabadidejük hasznos eltöltésére. Rendsze­resek a kirándulások: a ha­zai és a külföldi múzeumok, valamint a különféle neve­zetességek megtekintése. A gyáregység szakszervezeti bizottsága tegnap több mint 50 nyugdíjas dolgozót vitt el Kecskemétre. Ma a közmű­velődési bizottsággal közösen egy csoport Budapesten a Bajor Gizi Színészmúzeu­mot, délután az Amazonas do Brasil táncegyüttes műso­rát tekinti meg. A jövő hét végén pedig Csehszlovákiá­ba indulnak. Ezen az úton majdnem százan Komárom és Érsekújvár nevezetessé­geivel ismerkednek meg. Somogyi Néplap XLIII. évfolyam, 221. szám 1987. szeptember 19., szombat Háromszárzharminckilenc külföldi kiállító mutatja be termékeit MEGNYÍLT A BNV Hazánkkal együtt 25 or­szág részvételével pénteken délelőtt 10 órakor ünnepé­lyesen megnyílt a 86. buda­pesti nemzetközi vásár, a fogyasztási cikkek szakvá­sára. Üzleti tárgyalásokra, a látogatók tájékoztatására felkészült több ezer vállala­ti, gazdasági és műszaki szakember foglalta el helyét a tárgyalószobákban és a kiállított árucikkek mellett. A megnyitó ünnepség ven­dége volt Németh Miklós, az MSZMP Központi Bi­zottságának titkára, Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese; jelen vol­tak a Budapesten akkredi­tált diplomáciai képvisele­tek vezetői és tagjai, vala­mint a hazai és külföldi ki­állítók képviselői. A Himnusz elhangzása után Iványi Pál, a Főváro­si Tanács elnöke mondott beszédet. Utalt a kormány munkaprogramjára, amely egyik fő feladatként a kül­gazdasági kapcsolatok erősí­tését jelöli meg. — Részvé­telünk a nemzetközi mun­kamegosztásban társadalmi- gazdasági fejlődésünknek meghatározó tényezője — mondotta. — A BNV módot ad arra, hogy bemutassuk: hol tartunk a kapcsolatépí­tésben, merre akarunk előbbre lépni. A magyar vállalatok szá­mára a vásár egyben a nemzetközi megmérettetés próbája is. A kutató-fejlesz­tő munka eredményeit be­mutató termékek itt vizs­gáznak arról, hogy hogyan állják meg helyüket nem­zetközi összehasonlításban. — Örömmel tapasztaljuk, hogy a külföldi kiállítók ér­deklődése tovább nőtt: a tavalyi 305 helyett az idén 339 külföldi kiállító vesz részt a vásáron. Ez annak jele, hogy a Magyar Nép- köztársaság nemzetközi megbecsülése továbbra is magas szintű. A vásáron a magyar vál­lalatok és szocialista part­nereink egyaránt számos szakosított vagy kooperáció­ban előállított terméket mu­tatnak be, ami a szocialista integráció fejlődését példáz­za. Mint a korábbi években, az idén is a Szovjetunió a legnagyobb külföldi kiállító. Ez azért is örvendetes, mert a magyar—szovjet gazdasá­gi kapcsolatok fejlődése meghatározó jellegű szá­munkra. Végül a Fővárosi Tanács elnöke köszönetét fejezte ki a vásár rendezőinek és szervezőinek eredményes munkájukért, és sok sikert, jó üzletkötéseket kívánt a hazai és külföldi kiállítók­nak. Ezután a megnyitó ün­nepség résztvevői körsétát tettek a vásáron. A vásár első napján a konferenciaközpontban ik­tatták be a Magyar Keres­kedelmi Kamara 1500. tag­vállalatát. Az erről szóló díszoklevelet Gulyás Béla, a Kamara alelnöke nyújtotta át a pápai Elekthermax vállalat igazgatójának. Aláírták az idei őszi BNV első üzleti megállapodását: a Tannimpex 1988. évi szállí­tásra kötött szerződést a Highland Import Corpora­tion USA-beli cipőimport­őrrel. A szerződés szerint a magyar külkereskedelmi vállalat jövőre négy magyar gyárból mintegy 1,4 millió pár cipőt szállít az amerikai cégnek 25 millió dollár ér­tékben. Ma és holnap — mindkét napon 10-től 19 óráig — a nagyközönségé a vásár. A szakmai programok azon­ban nem szünetelnek, a hét végén is folytatódnak az üzleti tárgyalások. Fél országnyi mozgalom seregszemléje Pécsett Kertbarátok és kistenyésztők IX. országos kiállítása ötmillió ember kötődik valamiképpen a mezőgaz­dasági kistermelésihez ha­zánkban. A Hazafias Nép­front keretei között műkö­dő fél országnyi mozgalom legjobb közösségei e hét végén tartják nagy sereg­szemléjüket Pécsett. A kert­barátok és kistenyésztŐK IX. országos kiállításának a városi sportcsarnok ad ott­hont. A kiállításon verseny­jelleggel 54 . kertbarátklub, illetve -kör vesz részt. Az országos szemlén a kister­melők mozgalmát integráló Piaci körkép Édes szőlőt tessék! Az utcára is kiszorultak az árusok a kaposvári heti­piacon. Sokféle árut kínál­tak, sokféle áron, s ha nem is tört ki az olcsóság, jó pár terménynek lement az ára. A tojást 2,20—2,50-ért adták, viszont a baromfi párja 120 —140 forint volt A tejfölt, túrót 40 forintért mérték. A zöldség csomója 5—10 forint volt, a petrezselyemzöld, zellerzöld csokra 2 forint. Fejeskáposztát 10-ért, kelt 10 —12-ért, karalábét ugyan­csak tízért árultak. Majd minden asztalon kellette ma­gát a karfiol (ára 30—35 fo­rint) és saláta is kellette ma­gát, nagyságától függően fe­jenként 3-4-5 forintért. A befőzni való paradicsom 5, az enni való 6—8 forint volt. Paprikából Is lehetett válo­gatni. A lecsónak valót szé­les árskálán mérték: 5-8-16- 20 forintért, az étkezési pap­rika ára 20-22 forint volt. A vöröshagyma 10-15-20, a fok­hagyma 80—100 forint kilón­ként. A csemegeuborka 18—20, a salátának való 8—10 fo­rint volt, zöldbabot, zöldbor­sót 10—20 forintért kínáltak. A paraj és a sóska kilója 25, a zöld tengeri darabja 3-4 forint volt. A csíkos görög­dinnyét 3—5 forintért adták. Sokféle gyümölcs közül lehetett válogatni: az alma kilója 12—20, a szilváé 10— 15 forint, körtét 15—20-ért mértek, őszibarackot — na­gyon szépet — harmincért A szőlő kilója 25—40 forint. Az őszi virágok csokrát 10—15 forintért árulták, s megjelentek a száraz virá- , gok. Farkasalma-ágak piros gömbjei, díszbogáncs szür­késkék virága, csicsóka nap- sárgája villant itt is, ott is — hogy színt, hangulatot vi­gyen az otthonokba. K A. nagyüzemek, felvásárló vál­lalatok is bemutatják tevé­kenységüket s bár nem ver­senyjelleggel, a pécsi, bara­nyai és vaskúti kisállatte­nyésztők is részt vesznek nyulaikkal, díszmadaraikkal a háromnapos pécsi rendez­vényen, amely tegnap déle­lőtt nyílt meg és vasárnap estig tart nyitva. A kiállítás ünnepélyes megnyitóján dr. Molnár Bé­la a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának titkára mondott beszédet. Hangsú­lyozta, hogy a mezőgazdasá­gi kistermelés fejlesztése az ország stabilizációs törekvé­seinek szerves része, sőt egyik feltétele. A kisterme­lők munkájukkal és mozgal­mukkal elősegítik a társa­dalmi egyetértés megterem­tését. Gazdasági szerepük igen jelentős, hiszen mező- gazdasági termelésünk egy- harmada a kistermelésből származik, s ez tavaly 83,4 milliárd forint értéket ho­zott. A megnyitón hirdették ki a kertbarátközösségek ver­senyének eredményét. A fődíjat a balassagyarmati Palóc kertbarátkor nyerte el. Első díjat kapott a pé­csi, a nyíregyházi és a sal­gótarjáni Bereczki Máté kertbarátkor. A Somogy megyei kertbarátkörök a ki­állítás első napján nem ju­tottak díjhoz, de még van esélyük részesedni a szom­bat reggel kiosztandó több ■“'fnint ötven kül öndíjból, amelyeket az integrátorok ajánlottak fel. A kiállításhoz számos szakmai program is kapcso­lódik. Többek között ma délelőtt Pécsett tartja a mozgalom jövőjével foglal­kozó tanácskozását a Kert- • barátok és Kistenyésztők Országos Szövetségének el­nöksége. D. I. GARÁZDA VENDÉGEK Verekedés a Volga presszóban „Ö kötekedett, én vissza­szóltam” — mondta el Ta­más Kálmán kaposvári la­kos a verekedés előzményei­ről. A többi részlet azután teljesen összekeveredett. Csak annyi bizonyos: négy fiatalember összeverekedett. A kaposvári Volga presz- szó teraszán üldögéltek és szórakoztak augusztus 18-án. Azt teljes homály fedi, hogy ki szólt először és ki ütött elsőnek, annyi azonban bi­zonyos: heves vita, majd csetepaté alakult ki az egy asztalnál ülők között. Menet kökben talán már azt sem tudták, hogy ki kit üt. A presszó berendezésében azonban körülbelül 6000 fo­rint kárt okoztak, és riadal­mat keltettek a többi ven­dég körében. Székek röp- döstek, és poharakat dobál­tak a csitító szándékkal be­avatkozni akarókhoz. Az egyik verekedő a felszolgá­ló kezéből kivette a seprűt, kettétörte és azzal hadoná­szott. A rendőrség vetett véget a randalírozásnak. Tamás Kálmán és három társa ellen garázdaság bűn­tette miatt indította meg az eljárást a rendőrség. A vizsgálat még tart. Tarka sorok Csoda — Csodálom Miladát! — Miért? — Már a harmadik férjét fogyasztja, de a szeretője még mindig ugyanaz. Aggodalom — Ezt a levelet Trna- vába akarom küldeni. Jó bélyeget tettem rá? — Igen, sőt, 10 fillér­rel drágábbat, mint ami­lyen kellett volna. — Te jó isten! Akkor ez a levél továbbmegy? Rekord — Főnök, elengedne egy kicsit korábban? Fo­gat kell huzatnom. — Én azt tanultam az iskolában, hogy az em­bernek harminckét foga van, de magának az utóbbi évben már ez len­ne a negyvenedik foghú­zása ... Köszönet — Képzeld, a fellettem lakók éjjel kettőig dári- dóztak! — És te szó nélkül el­tűrted? — Akkor igen. De Öt óra után vagy tízszer egymás után felhívtam őket telefonon, s meg­köszöntem a műsort... Áldás — Doktor úr! A fér­jemnek agyérelmeszese­dése van. Órák hosszat beszélek hozzá, és a vé­gén, amikor megkérde­zek tőle valamit, kide­rül, hogy fogalma sincs, miről volt szó. — Ez nem agyérelme­szesedés, asszonyom. Ez áldás! Környezetvédő Manni ízig-vérig kör­nyezetvédő. Amikor az áruházban új kabátot akart vásárolni és meg­látta a kabátra akasz­tott címkét, rátámadt az eladóra: — Mennyi poliésztert kellett ezért megölnö­tök? Részben — ön tehát házassá­gon kívül született. — Igen, de csak rész­ben. — Hogyhogy? — Az apám házas volt, de az anyám nem. Ö csak tudja! — HS összeházaso­dunk, három gyerekünk lesz. — Honnan tudod, szí­vem? — kérdezi a vő­legény. — Most az édes­anyámnál vannak. Somogyi Néplap A2 MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Föszerkesztö-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom