Somogyi Néplap, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-19 / 221. szám
AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLIII. évfolyam, 221. szám Ára: 2,20 Ft 1987. szeptember 19., szombat Tanácskozik az Országgyűlés őszi ülésszaka Vita ai általános forgalmi adóról és a személyi jövedelem adóról Közzétették a kormány munkaprogramját Pénteken folytatta munkáját az Országgyűlés őszi ülésszaka. A parlamenti padsorokban helyet foglalt Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke, Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára és Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke. Az elnöklő Sarlós István bejelentette, hogy - az elfogadott napirendnek megfelelően - az általános forgalmi adóról és a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvényjavaslatokat tárgyalják meg a képviselők. A két Jogszabály tervezetét Medgyessy Péter pénzügyminiszter terjesztette az Ország- gyűlés elé. Medgyessy Péter expozéja —* Egy nagy és szerteágazó munka döntő szakaszához, a törvényhozáshoz érkezett. Vita folyt az ország- gyűlési bizottságokban, képviselőcsoportokban és közéleti fórumokon. A sajtó, a rádió és a televízió a legkülönbözőbb vélemények megszólaltatásával szolgálatot tett abban, hogy társadalmunk ilyen aktívvá vált, hogy együtt gondolkodunk a jövőnkről, s az azt szolgáló eszközökről. Élve a lehetőséggel, ezúton mondok köszönetét mindenkinek, aki részt vállalt a javaslatokat megalapozó közös gondolkodásban. Amikor a kormány elkészítette munkaprogramját — tanulva a múlt tapasztalataiból — arra törekedett, hogy ne csak a célokat, a kibontakozáshoz vezető utat jelölje ki, hanem azt az eszközrendszert is, amellyel ezt az utat végig tudjuk járni. Ahhoz, hogy a világgazdasági követelményekhez igazodó gazdasági szerkezetátalakítás igazán meginduljon, új ár- és adórendszer szükséges. Ennek lényege: csak azoknak a vállalatoknak legyen jövedelmük, amelyek teljesítménye magas szintű és azt a piac is elismeri, önálló vállalatok kellenek, önálló felelősséggel. A mai ár- és pénzügyi rendszerünk tükrözi a gazdaságpolitika következetlenségeit, a megtett reformlépések sokszor felemás voltát. Ha nem működik következetesen a piac, ha követelménynek tekintjük, hogy egyetlen nagyobb vállalat sem mehet tönkre, ha a termelés, vagy az export volumenét, és annak növekedését előbbre soroljuk a gazdaságosságnál, akkor nem várható a termelési szerkezet megújulása, még akkor sem, ha növeljük addóssági állományunkat, és a belföldi felhasználást is visszafogjuk. A kormány munkaprogramja éppen ezért a gazdaságpolitikai magatartás következetességét helyezi a középpontba. Az elmúlt években a vállalati források szabadabb áramoltatásának, a lakossági pénzek termelési célú fel- használásának sok feltételét teremtettük meg. Megújítottuk a bankrendszert. Olyan fogalmakkal ismerkedtünk, mint a kötvény, a váltó, a jegybank, a kereskedelmi bank. Mindez azért van, hogy a vállalkozóknak érdemes legyen mérlegelniük: saját vállalkozásaikat bővítik, avagy megtakarítanak, vagy éppen más vállalatokba fektetik pénzüket. Ma olyanná vált a pénzügyi rendszerünk, hogy 100 forint nyereségből kereken 90 forint a költség- vetési elvonás, de más oldalról a nyereség egyik döntő alkotó eleme lett az állami támogatás. 1986-tól létrehoztuk a rosz- szul gazdálkodó vállalatok felszámolásának jogi feltételeit. Csakhogy ez nem elég. Az adózási és támogatási rendszer olyan átalakítása szükséges, hogy a nyereségesen gazdálkodókat biztosan jóknak minősíthessük, s a veszteség valóban a rossz gazdálkodás kifejezője legyen. A gazdasági reformfolyamatnak ma ezért is döntő láncszeme a pénzügyi rendszer gyökeres megváltoztatása, az ár- és adóreform. Az adóreformmal a kormánynak az a szándéka, hogy olyan egységes logika szerint felépülő pénzügyi rendszer működjék, amely helyére teszi az értékrendet. A jól gazdálkodó vállalatoknak adott nagyobb mozgástér révén elősegíti a szerkezetátalakítást, a műszaki megújulást, s ezáltal az eladósodás növekedésének mérséklését, egyszóval a magyar gazdaság teljesítőképességének javulását. A valós feltételek és követelmények érvényesítésével összhangban a jövőben a nyereséget nehezebb lesz megszerezni, de a mármeg- küzdött nyereséget a vállalatok belátásuk szerint, szabadabban használhatják fel. Ezt célozza a vállalati jövedelemszabályozás konstrukciójának tervezett változása, amely érezhetően mérsékli a pénzek elkülönített kezelését: a keresetekre, a felhalmozásra fordított forintokat a jelenleginél jóval egységesebben értékeli. Ez a forint belső konvertibilitásának irányában jelentős lépés. Nő az érdekeltség a nyereség megszerzésében, hiszen a 90 százalékos nyereségből való elvonás helyett az átlagos elvonás 70 százalékra mérséklődik. Ez 100— 110 milliárd forint összegű adó megszűnését, illetve csökkenését jelenti a termelő szektorban. Megszűnik a városi és községi hozzájárulás, a vállalati vagyonadó, a béradó és a felhalmozási adó, érezhetően csökken a vállalati kereseti adó. A változások hatására átrendeződés megy végbe a vállalati körben. Jobban járnak a kevés anyaggal, importtal és bérrel dolgozó, nagy hozzáadott értéket előállító vállalatok. Olcsóbb lesz a technika és drágább lesz a rosszul felhasznált munkaerő. A feldolgozóipar leghatékonyabb vállalatai jól járnak; az összes iparon belül a vállalatok 50 százaléka jobban, 20 százaléka rosz- szabbul jár, a többi pozíciója változatlan lesz. Az átrendeződés valós különbségeket tükröz, ezért a kormány a visszarendeződést meg fogja gátolni. Tudni kell, hogy az új eszközök alkalmazása mellett sem számíthatunk látványos, gyors eredményekre, csak arra, és ez sem kevés, hogy két-három év alatt sikerül gazdaságunkat stabilizálni. A tervezett adóreform 1968 óta társadalmunk egyik legnagyobb vállalkozása, de a reformfolyamat az adórendszer változtatásával sem állhat meg. Korszerűsíteni kell hozzá az árrendszert, hogy az árak a valós, a piacon elismert teljesítményeket tükrözzék. A bevezetésre tervezett új társulási törvény tovább gazdagíthatja a szervezeti formákat, az olyan új értékpapírok, mint a vagyonjegy, kincstárjegy, növelhetik a tőkeáramlásban való érdekeltséget. Ki kell alakítani a gazdálkodó szervezeteknek a vagyon növelésében való érdekeltségét ahhoz, hogy a vállalatok hosszú és ne rövid távon gondolkodjanak. Meg kell újítani a népgazdasági tervezési rendszert, középpontjába a piac hatásaival is számoló pénzügyi folyamatokat kell állítani. Az is elengedhetetlen, hogy az állami irányítás ésszerűsítésével és megújításával megtakarításokat érjünk el az államigazgatási kiadásokban. További lépéseket kell tenni a népképviseleti szervek ellenőrző szerepének növelésére, a gazdasági és a társadalmi demokratizmus irányában. Ügy érzem, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az adóreform nem egyszerűen két-három új adónem, a személyi jövedelemadó, az általános forgalmi adó és a vállalkozói adó bevezetését jelenti, hanem sokkal többet. Egy nálunk teljesen új pénzügyi rendszerről van szó. A pénzügyi rendszer változása kihat az árrendszerre, módosítja a termelői és fogyasztói árarányokat és árszínvonalat is. Számításaink szerint a termelői árak az adóreform hatására 3—5 százalékkal csökkennek. Azzal számolunk, hogy a fogyasztói árszínvonal az egyes fogyasztói támogatások megszűnését és a termelői árak évközi növekedését is figyelembe véve, 1988-ban 14—15 százalékkal emelkedik. A szorító népgazdasági helyzet, és a kormányzatnak az a szándéka, hogy ennek hatásától a legrászorultabba- kat megvédje, sajnos jövőre nem tesz lehetővé jelentős bérnövekedést. Így a központ beleszólása a bérek szabályozásába a kívánatosnál valószínűleg nagyobb lesz. Meg fogjuk teremteni annak a lehetőségét, hogy azon vállalatok, amelyek támogatások nélkül hatékonyan gazdálkodnak, bővítik gazdaságos tevékenységüket és kivitelüket, kitörési lehetőséggel rendelkeznek a bér- fejlesztésben is, már 1988- ban.;A bérek alakulását befolyásoló mechanizmusokban érdemi változásokat 1988-tól kezdődően készítünk elő. Az új adórendszer bevezetése időben egybeesik az életszínvonal csökkenésével, de az adók bevezetése önmagában egy szűkebb körben jelenti az életszínvonal mérséklését. A főmunkaviszonyban a bérek megemelése fedezetet fog nyújtani az adók kifizetésére. Tényleges többlet-terheket tehát ott jelent, ahol a különböző csatornákból származó jövedelmeket összevonják. A kormány érvelő, hasznos vita után megállapodott a Szakszervezetek Országos Tanácsával abban, hogy kötelező jelleggel előírja a vállalatok számára a főmunkaviszonyból származó bérek növelését annak érdekében, hogy az fedezetet teremtsen a személyi jövedelemadó kifizetésére. A vállalatoknál a forrást erre általában a megszűnő adók megteremtik. A bérek úgynevezett bruttósítását, tehát megemelését, a vállalatok kötelezően, de saját hatáskörükben végzik el. Módszertani ajánlásokkal segíteni kívánjuk e nagy jelentőségű munka végrehajtását. Számolni kell olyan helyzettel is, hogy egyes vállalatok vagy szövetkezetek nem rendelkeznek elegendő forrással a bérszint növelésére. Ilyen esetben is el kell végeznie a vállalati vezetésnek a bérek bruttósítását, de ugyanakkor az is szükséges, hogy intézkedéseket hozzon a vállalati vezetés a hatékonyság javítására, a gazdálkodás ésszerűsítésére, szükség esetén a létszám csökkentésére. Annak érdekében, hogy a csak átmenetileg jelentkező nehézségeket az üzemek át tudják hidalni, az évközi bérek kifizetésére állami garancia mellett hitelt lehet igénybe venni. (Folytatás a 2. oldalon) PARLAMENTI TUDÓSÍTÓNK JELENTI Az adófizető polgár rangja A kormány munlútprogramja feletti kétnapos parlamenti vitát követő zárszavával a miniszterelnök megnyerte a képviselőket. Higgadt, őszinte szavai azokat is a stabilizációs program mellé állították, akik a vitában — egyebek közt a végrehajtás garanciáival kapcsolatban — kétségeiknek adtak hangot. Szavaiból kicsendült ugyanis, hogy a kormány korántsem érzi csalhatatlannak minden elképzelését, tisztán látja munkája gyengeségeit, ám az is, hogy a jelen helyzetben a további helyzetelemzés és vita csak késleltetné a kibontakozást. Valamennyi képviselő érzékelte: ez a program most a legnagyobb esélyt kínálja az előrejutásra. — Örömmel hallottam, mikor Grósz Károly arról szólt, hogy nem az a kor- máiny dolga, hogy a vállalatok és a lakosság helyett a változásokat kierőszakolja, sokkal inkább az, hogy megfelelő pályákat teremtsen e változásokhoz — mondta Mészáros Győző somogyi képviselő. — Tetszik az is, hogy a program a hosszú távú gondolkodásban kívánja érdekeltté tenni a gazdálkodókat, s nem mint eddig, az évenként változó szabályozók kiskapuinak keresésében. Az általános forgalmi adó bevezetése egyik kulcsa a szabályzás rég hiányolt normativitásának. Ami a piac és a versenyhelyzet erősítését illeti: területemen, a szőlőtermelésben és borászatban eddig is volt verseny. Csakhogy ennek előnyei alig bontakozhattak ki, mert a kapcsolódó ágazatok nagy része — az üvegellátástól a külkereskedelemig — monopo- lisztikus volt. A kormány- programtól azt várom, hogy e téren összhangot teremt, azaz mindenkire egyaránt érvényes gazdálkodási feltételeket. Az Országgyűlés előtt az emberek többsége az adózás várható hatásairól beszélt, s kevesebb szó esett a kibontakozás voltaképpeni alapját jelentő munka- programról. Már-már úgy látszott, mintha az adóreform jelentené a tulajdonképpeni gazdasági reformot, pedig ez a folyamatnak csupán egy — jóllehet fontos — eszköze. Kevéssé tudatosult a közvéleményben, hogy nem az adórendszer miatt emelkednek az árak, hanem gazdaságunk teljesítményének világpiaci leértékelődése miatt. Amiként az is, hogy nem azért szűnik meg egyes termékek dotációja, hogy az állam pénzt takarítson meg, hanem azért, mert ez torzítja a termelési és fogyasztási szerkezet. Végül is az új rendszer alapgondolata, hogy ne az fizessen többet, aki termel, hanem aki fogyaszt. A személyi jövedelemadó kapcsán jóformán csak arról esett szó, hagy az várhatóan kit hogyan érint anyagilag, s milyenek lesznek az ellentételezés lehetőségei. Az adózásnak lehetnek azonban más, eddig kevésbé hangsúlyozott hatásai is. A tegnapi ülésszak szünetében erről kéfdeztük dr. Pozsgay Imrét, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkárát. — E lépés a magyar embert az adófizető állampolgár rangjára emeli, s ez a demokratizmus új, magasabb szintjét teremtheti meg. Az adófizető állampolgár ugyanis vélhetően egészen másként reagál például a hivatal packázásaira, a hatóságosdira vagy a környezetében tapasztalt visz- szásságokra, mint akivel sokáig azt éreztették, hogy az állam tartja el, s aki állandóan a neki nyújtott állami támogatásokról hallott. Az adófizető polgár már igényli a beleszólást, és óhatatlanul kritikusabb szemléletű lesz. Az adózás új állampolgári öntudatot és autonomitást teremthet. Az önkormányzat megerősödéséhez azpnban az is kell, hogy a befizetett adó nyomán a közösségek létrehozhassák önálló anyagi alapjaikat. Bízom abban, hogy ezekből a forrásokból még magasabb igényeket lehet majd kielégíteni, méghozzá a helyi közösségek ellenőrzésével. Nagy politikai hiba lenne, ha ez a szempont ' nem kapna kellő hangsúlyt, ha nem ez volna a meghatározó alapállás az adózás bevezetésekor. Bíró Ferenc
