Somogyi Néplap, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-02 / 206. szám
1987. szeptember 2., szerda Somogyi Néplap 7 T SPORT „Pontos" reménnyel indul a Bányász A K. Rákóczi a Viharsarokban játszik Nem sok idejük maradt az elmélkedésre NB I-es labdarúgó-csapatainknak: a hétvégi forduló után ma újabb erőpróba előtt állnak. Mindkét együttesnek szüksége volna a pontra, pontokra, hiszen a tabella utolsó két helyét foglalják el. A Kaposvári Rákóczi csapatának a hazai vereség után nehéz dolga lesz Békéscsabán. hiszen az elmúlt bajnoki idények bebizonyították, hogy hazai pályán a vihar- saroki csapat bárkit képes legyőzni. így a Rákóczi pontszerzése már bravúrnak számítana. Elsősorban biztonsági játékot kell tehát játszaniuk a kaposváriaknak. megerősített védelemmel, s Csordás István edző ennek megfelelően szervezte át csapatát. Visszakerült a kezdő tizenegybe Petrók, s a tartalék együttesből minden bizonnyal kezdő emberként fog szerepelni a „nagycsapatban” Gilitsch. Balogh és Murai ezúttal kimaradt. A várható összeállítás: Kollár — Kurdi, Riczu, Rácz, Kraft —Prukner, Petrók, Gilitsch vagy Magyar, Mex — Havasi, Bócz vagy Csrepka. Készenlétben áll Sándorfi, Barna és Murai. A siófokiak számára vasárnap végre befejeződött a sokat emlegetett kritikus sorozat, amelyen végül is egy győzelemmel sikerült túljutniuk. A csapat teljesítménye mindenesetre biztató volt a találkozók során, s ez azt jelzi, hogy a Bányász kellő önbizalommal végre megkezdheti a pontvadászatot olyan csapatok ellen, ahol papírforma szerint is van esélye. Ilyen például a mai találkozó. Szükség van a két pontra, de szükség lesz a közönség lelkes biztatására is. És arra, hogy a csapat elhiggye: képes a győzelemre, ugyanakkor ne bízzon abban, hogy félgőzzel is tud nyerni. Teljes erőbedobásra lesz szükség, s akkor a siker sem maradhat el. Kaszás Gábor vezetőedző várhatóan a következő csapatot küldi pályára: Horváth — Brettner, Szabó, Olajos. Kolovics — Marozsán, Jancsika, Quirikó — Adi, Zsa- dányi, Lakatos. Tartalékok: Kovács, Há- den. Palkovics, Borostyán. Boda. Sárkányrepülőink sikerei A sárkányrepülők nemzeti bajnokságát augusztus 22— 30. között rendezték meg Zalaegerszegen. Nemzetközi mezőny gyűlt össze. Szépen szerepeltek itt a somogyiak. A kaposvári Noszlopy Gáspár Repülőklub szakosztály- vezetője, Szabados Zoltán nyerte az összetett versenyt. Klubtársa, Szerényi Ernő a tizennegyedik helyen végzett, a boglárlellei MG honvédelmi klubot képviselő Morocz Géza pedig tizenkilencedik lett. Ez utóbbi az ügyességi versenyszámban a célra szállásban a legjobbnak bizonyult. Rómából jelentik ATLÉTIKAI VB Kedden délelőtt a 110 méteres gátfutás előfutamaiban 43 atléta harcolt a továbbjutást jelentő 16 helyért. Az öt futam első két-két helyezettje, valamint a hat leggyorsabb szerzett erre jogot, köztük Bakos György is. A magyar csúcstartó az utolsó futamban az Európa-rekor- der francia Caristan mögött a 2. helyen ért célba (13.76 mp). Így a döntőbe jutásért is szerencsét próbálhat. A férfi 200 méter hat előfutamában 4 6-an vetélkedtek a továbbjutást jelentő 32 helyért. Futamonként az első négy helyezett, valamint a további nyolc legjobb időt elért atléta került a következő fordulóba. A 100 m-en 5. helyet szerző Kovács Attila ebben a számban is rajthoz állt. Futamában a fedettpályás világcsúcstartó francia Marie Rose-t legyőzve az első helyen ért célba (20.77 mp). Nagy István futamában csak az 5. helyet szerezte meg (21.06), de ezzel is bekerült a 32 közé. A hétvégén rendezték meg Segesden a XVI. Aranykalász férfi kézilabdatornát. A végeredmény: 1. Segesd, 2. Marcali Latinca, 3. Csurgó II., 4. Kéthely, 5. Segesd II., 6. Lábod. A torna legjobb mezőnyjátékosa Zámbó Attila (Marcali Latinca), legjobb kapusa Pánovics László (Segesd) lett. A legtöbb gólt Horváth Gábor (Segesd) szerezte. TOTÓ Az én tippjeim A totó 36. heti mérkőzéseire Lom- nici Attila volt NB I-es asztaliteniszező, a Somogy Megyei Tanács ifjúsági és sportosztályának szövetségi főelőadója tippel. Több mint tíz éve játszik családi vállalkozásban, kollektív szelvényen. Többször ért el 12 találatot. Dortmund—I. FC Köln végeredm. 1 2 Leverkusen—Bremen 1 VfB Stuttgart—Schalke 04 1 Uerdingen—Hannover 1 FC Homburg—Nürnberg x Manheim—Mönchengl. x Bayern—Frankfurt 1 Fortuna Köln— Oberhausen 1 Offenbach—Ulm x Bayreuth—Osnabrück 2 Bielefeld—Wattepscheid 1 x Düsseldorf—St. Pauli 1 Freiburg—Saarbrücken 1 Pótmérkőzések x, x, x Garami József az új labdarúgó szövetségi kapitány Az MLSZ vezetői a keddi elnökségi ülésen úgy döntöttek, hogy a lemondott szövetségi kapitány, Verebes József helyett az A-válogatott élére Garami Józsefet, a Pécsi MSC vezetőedzőjét nevezik ki 1987. december 2-ig. A pécsi szakember öt összecsapáson irányítja az A-vá- logatottat, a Skócia és az NSZK elleni barátságos találkozókon, továbbá a Lengyelország. Görögország és Ciprus elleni EB-selejtező- kön. Döntés született arról is, hogy az olimpiai válogatott szakvezetője — szintén 1987. december 2-ig — Kovács Ferenc, a Videoton vezetőedzője lesz. A szakember a Svédország és Spanyolország elleni selejtezőkre készíti fel a csapatot. Az utánpótlás válogatott (21 évesek) szövetségi edzője Bene Ferenc marad, őt Nagy László segíti munkájában. EMLÉKEZZÜNK AZ ALAPÍTÓRA! A Nemzetközi Olimpiai Bizottság első ülésén Párizsban Pierre de Coubertin halálának ötvenedik évfordulójára emlékezik ma a világ. Ám már több mint hat évtizede annak, hogy a francia pedagógus, történész, az újkori olimpiai játékok megalapítója életművét jól megalapozottnak ítélve másokra hagyta az olimpiai mozgalom továbbfejlesztését. Coubertin életművében központi helyet foglalnak el az olimpiai játékok. A nagyszerű gondolat megvalósítása előtt évekig tanulmányozta Angliában a híres oktatásinevelési intézményeket, valamint a sportéletet, s Franciaországba visszatérve ösz- szefoglalta reformgondolatait. 1889-ben vetette föl először az ókori görög világ sportversenyeinek négyévenkénti felújítását. Egy sikertelen kísérlet után 1894. június 16-ára nemzetközi kongresszust hívott össze Párizsba „az amatőrség elveinek tanulmányozására és népszerűsítésére”. A nyolc napig tartó tanácskozások eredményeként június 23-án megszületett az egyetemes sport szempontjából történelmi jelentőségű határozat: az olimpiai játékokat korszerű formában ugyan, de a régi keretek megtartásával, nemzetközi alapon felújítják. A kongresszuson létrehozták a NOB-ot; ennek elnöki tisztét három évtizedig Coubertin töltötte be. Ma a NOB több mint 160 olimpiai bizottságot ismer el, így az olimpiai játékok a nemzetközi sportélet legnagyobb eseményei. Ám a játékok jelentőségének növekedésével újabb veszélyek jelentek meg, amelyeket Coubertin nem látott előre. A nemzeti, politikai rivalizálás, a helyszín kijelölésének jelentősége már az ő idejében is mérgezte a hangulatot. Mint tudjuk, a NOB az 1988-as olimpia rendezését Szöulra bízta. Ezzel bizonyos értelemben kockázatos döntést hozott, ugyanis a mai napig is kétséges, milyen formában, hány helyszínen tartják meg a versenyeket. A NOB a két koreai fél tárgyalása után megtette az utolsó ajánlatát, erre szeptember 15-én kér választ, ám változtatásra nem hajlandó. A KNDK Olimpiai Bizottságának viszont nagyobb az igénye, mint a NOB ajánlata. A Szovjetunió támogatja a KNDK igényét, így szeptember 17-én ismét találkoznak a NOB és a két Korea képviselői. Márpedig ezen a megbeszélésen döntenie kell a NOB-nak ... Az olimpiai eszmét — „citius, altius, fortius” (gyorsabban, magasabbra, erősebben) — Coubertin nemcsak sporttechnikai szempontból értelmezte. Nála ez a jelszó magába foglalja „a meggyőződés nemességét, az önzetlenség és becsületesség kultuszát, a lovagi szellemet és a férfias energiát”, mivel a modern demokrácia elsősorban igényli ezeket a sportbeli versengésben megkövetelt és tudatos erényeket. Jogosan felvetődhet a kérdés, hol van már az az elv, hogy nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos? Egyáltalán: miért nevezik még mindig az olimpiát olimpiának? Avagy: mi lett a kezdetben oly szigorú amatőrszabállyal ? Bizony, ma már csak a győzelem számít. Mindenáron, ha kell tiltott szerek igénybevételével is. S akkor az üzleti szellemről még nem is beszéltünk. Ha Coubertin báró feltámadna, bizonyára elcsodálkozna azon, hogy híres szállóigéje hogyan fordult a visszájára... Erdős Pál Attila SPORTMŰSOR SZERDA Labdarúgás, NB 1 Siófoki Bányász—DMVSC, Siófok, 16.30 ó. V.: Fekete (Drigán, Karsai). Tartalékmérkőzés: Siófok—DMVSC, Siófok, 14.00 ó. (Jv.: Fejér megyéből.) , Békéscsaba—K. Rákóczi, Békéscsaba, 16.30 ó. V.: Huták (Szilágyi, Csáki). Tartalékmérkőzés : Békéscsaba— K. Rákóczi, Békéscsaba, 14.30 ó. (Jv.: Csongrád megyéből.) MNK-mérkőzések, a kezdési idő 16 óra. Az elöl állók a pályaválasztók: Nagyatád —Mohács, Boglárlelle—H. Táncsics SE., K. Építők—Baja. HÍREK Szeptember A nap 6.03 órakor kél, és 19.26 órakor nyugszik; a hold 16.20 órakor kél, és 23.43 órakor nyugszik. 2 A várható időjárás Szerda Gyakorta lesz erősen felhős az ég, de csak szórványos gyönge eső, futó zápor valószínű. A változó irányú szél időnként megélénkül. István A legmagasabb nappali hőmérséklet ma szerdán -25 Celsius-fok körül alakul. — Az Elnöki Tanács dr. Nonn Györgynek, a Kossuth Könyvkiadó igazgatójának több évtizedes politikailag elkötelezett kiadói munkássága, valamint közéleti tevékenysége elismeréseként, nyugdíjazása alkalmából a Magyar Népköztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendjét adományozta. A kitüntetést Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke tegnap adta át. Dr. Nonn Györgyöt kitüntetése alkalmából Be- recz János, a Politikai Bizottság tagja, a KB ttikára köszöntötte, majd beiktatta utódját, a kiadó új igazgatóját, Illés Tibort. — Három filmfesztiválon szerepelnek magyar filmek e hónapban. A portugáliai Fi- gueria da Foz-i seregszemlén Böszörményi Géza „Laura”, Vitézy László Érzékeny búcsú a fejedelemtől, és Lehotay Zoltán Siker című filmjeit vetítik. Az Egyesült Álla- mok-beli Sonomában Gazdag Gyula Hol volt, hol nem volt című alkotását hívták meg, a torontói fesztiválra pedig Mészáros Márta Napló szerelmeimnek című filmjét. — Dolgozó fiatalok találkoznak szombaton Igáiban. A kaposvári KISZ-bizottság szervezésében az idén már ötödik alkalommal találkoznak a fiatalok a somogyi községben. Az egész napos programban versenyek szerepelnek. — Mi fájna? címmel Szerváé József versei jelentek meg a napokban. A költő második kötetét a Magvető Könyvkiadó adta ki. Autósorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 791 Trabant Combi Hyc. (Bp.) 215 Trabant Lim. Special (Bp.) 9600 Trabant Lim. Special (Debr.) 7792 Trabant Lim. Special (Győr) 7580 Trabant Combi (Bp.) 2850 Trabant Combi (Debr.) 2065 Trabant Combi (Győr) 2057 Wartburg Standard (Bp.) 2207 Wartburg Standard (Debr.) 1157 Wartburg Standard (Győr) 1408 Wartburg Special (Bp.) 3454 Wartburg Special (Debr.) 2541 Wartburg Special (Győr) 2433 Wartburg Special tt. (Bp.) 10416 Wartburg Tourist (Bp.) 2057 Wartburg Tourist (Debr.) 1250 Wartburg Tourist (Győr) 801 Skoda 105 S (Bp.) 11344 Skoda 105 S (Debr.) 8748 Skoda 105 S (Győr) 8725 Skoda 120 L (Bp.) 26538 Skoda 120 L (Debr.) 14468 Skoda 120 L (Győr) 17350 Lada 1200 (Bp.) 47439 Lada 1200 (Debr.) 33852 Lada 1200 (Győr) 16500 Lada 1300 S (Bp.) 19248 Lada 1300 S (Debr.) 15281 Lada 1300 S (Győr) 6913 Lada 1500 (Bp.) 15354 Lada 1500 (Debr.) 11770 Lada 1500 (Győr) 5394 Lada Combi (Bp.) 10070 Lada Combi (Debr.) 5213 Moszkvics (Bp.) 293 Moszkvics (Debr.) 91 Polski Fiat 126 P (Bp.) 945 Polski Fiat 126 P (Debr.) 1279 Polski Fiat 126 P (Győr) 1123 FSO Polski (Fiat 1500) — 6459 Dacia Limousin (Bp.) 2618 Dacia Limousin (Debr.) 4817 Dacia Limousin (Győr) 3935 Dacia Combi (Bp.) 2587 Dacia Combi (Debr.) 2635 Dacia Combi (Győr) 1898 Dacia TLX (Bp.) 1792 Dacia TLX (Debr.) 2065 Dacia TLX (Győr) 1377 Zastava (Bp.) 17169 Volga Limousin — 1297 Volga Combi — 1113 Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-510 US? Gyorsposta újabb országokba A Magyar Posta szeptember 1-jétőí az Amerikai Egyesült Államokkal, az Arab Emírségekkel és Törökországgal is bevezette a gyorsposta (EMS) szolgálatot. A küldeményeket 24—72 órán belül kézbesítik. Részletes tájékoztatást a posta- hivatalok adnak. — Kirándulást szervez dolgozói gyermekeinek a városi tanács vb költségvetési üzeme szakszervezeti- bizottsága, Marcaliban. A gyerekek megtekintik Sümeg várát, látogatást tesznek Veszprémbe, este komppal érkeznek visz- sza a Balaton déli partjára az egész napos kirándulásról. — Pályázatot írt ki a kaposvári Táncsics gimnázium fennállásának 175. évfordulója alkalmából. Az érdeklődők szépirodalom, műfordítás, képzőművészet és természettudomány kategóriákban küldhetik be alkotásaikat Ezenkívül a Táncsics-induló megírására és megzenésítésére is fölszólítja a kiírás az érdeklődőket. — Az üzemi étkeztetést korszerűsítette a marcali ta- nács-vb költségvetési üzeme. Az üzem telephelyén ételkiosztó konyhát alakítottak ki. s a dolgozóknak a munkahelyre szállítják. Az üzemi étkeztetést több mint 60 dolgozó veszi igénybe. — Életmódtábor sorskérdéseinkről. A Baranya Megyei KISZ-bizottság Értelmiségi Fiatalok Tanácsa politikai-közismereti tábort rendez „sorskérdéseinkről" szeptember 11—13-ig Sikon- dán. A háromnapos táborozásra Somogy megyei fiatalokat is várnak, jelentkezni a megyei KISZ-bizottságon lehet, szeptember 7-ig. — Kötetbe gyűjtve kiadta a legnevesebb amerikai műszaki egyetem, a Massachusetts Institute of Tecnology kiadóvállalata a magyar származású atomtudós. Szilárd Leó ama írásait, amelyekben a nukleáris fegyverek eltiltása, a nukleáris leszerelés mellett foglal állást Halálos baleset Figyelmetlenül vezette motorkerékpárját tegnap Niklán az öreglaki Garai György 50 éves segédmunkás, és elütötte az úttesten áthaladó 46 éves Fazekas Mihálv- né betanított munkást. Az asszony súlyosan megsérült. Nem az útviszonyoknak megfelelően vezette személy- gépkocsiját hétfőn Meszteg- nyőn a 25 éves Orsós János állatgondozó, áttért a menetirány szerinti bal oldalra s ott összeütközött egy pótkocsis teherautóval. Orsós a helyszínen életét vesztette. Német, angol, francia, olasz, nyelv oktatása és felvételi tárgyakból előkészítő indul az IN- TERDI3ZPO gmk-nál. Jelentkezés: szeptember 15-ig. hétfői napokon 16—19 óra között. Kaposvár. József A. u. 7/c, telefon: 12-249. — A DIALÓG GMK nyelvtan- folyamokat hirdet erre a tanévre is. Angol, francia, német, olasz nyelvből kezdőtől, nyelvvizsga-előkészítőig. Telefon: 12- 574, hétköznap du. 3-tól 5-ig vagy személyesen az Oktatási Igazgatóságon. Kaposvár. Lenin u. 14/a, du. 5—6-ig. — A TIT Somogy Megyei Szervezeténél nyelvtanfolyamok indulnak. Beiratkozás 1987. augusztus 31-e és szeptember 11-e között. TIT. Kaposvár, Dózsa Gy. u. 18. Telefon: 12-501.