Somogyi Néplap, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-24 / 198. szám

1987. augusztus 24., hétfő

Somogyi Néplap

i

5

Egy kitüntetés háttere

A nyári színház mérlege

Nyolc év az aprókkal

Néptá n c tani o lyaimo n, nyári szaktáborban tanítja a tánc alaplépéseit Németh Ágnes. A Somogyi Aprókat és a kaposvári Tóth Lajos Általános Iskola kisdobos- tánccsoportját vezeti. Pedagógus, művészeti vezető és koreográfus egy személyben. A közművelődésben végzett munkájáért megkapta a Szocialista Kultúráért kitüntetést.

Friss diplomásként került a kaposvári Tóth Lajos Általános Iskolába, s 1979-ben alapította a Somogyi Aprók gyermektáncegyüttest. Nyolc év sikereiről és kudarcairól ezt mondja:

— Külön kell választani az előadások és a próbák sikerét, kudarcát. Az előadásokon nem volt kudarc: az más dolog, hogy a teljesítmény néha száz százalék alatt maradt. Ennek töibb oka is van, legkevésbé a felkészületlenség. Mindig kihasználtuk a próbalehetőségeket, és lelkiismeretesen' készültünk a színpadra lépésre. A gyermekek pillanatnyi lelkiállapota, a fellépés körülményei (színpadbejárás hiánya, kevés zenekari próba) járulhatnak hozzá egy sikertelenebb produkcióhoz.

A teljes sikerélmény ritka, de azért ilyenben is volt részünk a nyolc év alatt. Mindig arra törekedtem, hogy ezt a táncosok is érezzék'. Vigyáztam: soha nem dicsértem túl őket; igyekeztem tárgyilagos lenni. Sikert jelentettek az országos fesztiválok, az 1986 nyarán megrendezett balatoni folklórtalálkozó. valamint az NSZK beli nyári vendégszereplés.

Az alap a felkészülés: a rendszeres, következetes próba. Nem szípadi produkcióra készülnek, hanem táncolni tanulnak. Ez mindig sikerélmény a gyerekeknek. A próbák nehézségét és szépségét közös munka adja.

— Sokszor előfordul, hogy

huzamosabb munka után

döbbenünk rá: nem igazán jó, amit táncolunk. Máskor pillanatok a'att megtaláljuk a helyes megoldást.

Az iskola diákjainak a Latinca Sándor Művelődési Központ ad próbalehetőséget, s hozzájárul a költségekhez is.

— Jelentkezőkben sincs

hiány. A csoportban nincs

utánpóflásgond. A Latinca művelődési központban ideálisak a körülmények: a színházteremben próbálunk, öltözők, különböző technikai

berendezések állnak rendelkezésünkre és technikus segíti a munkánkat. Az új — nem iskolai — környezetben a tanulók magatartása megváltozik. Kialakul náluk egy szokásrendszer, amelynek segítségével eredményesen tudnak haladni. Örömmel tapasztaljuk a fenntartó szervek segítő szándékát, azt, hogy munkánkat figyelik, együttesünket elismerik. Az ilyen háttér ösztönző.

A Somogy Táncegyüttes mellett, de nem annak árnyékában dolgozik a csoport.

— Munkánkat meghatározza, hogy a Somogy Tánc- együttes példáját, sikereit

láthatjuk magunk előtt. Gyakran lépünk föl együtt, családias hangulatban. A

gyerekek érdeklődve figyelik előadásaikat, s a felnőtt- csoport is értékeli az aprók munkáját.

A megalakulás óta számos elismerést, díjat szereztek. Évről évre első helyezést érKét hétig a moszkvai Nagyszínház adott otthont a Londonból érkezett NBC tévétársaság stábjának. Az angol tévés szakemberek a Szovjet Rádióval és Televízióval közösen készítették el a Nagyszínház két előadásának, Muszorgszkij „Borisz Godunov” című operájának és Dmitrij Sosztakovics „Aranykor” című balettjének tv-változatát.

— Három évvel ezelőtt kötöttük meg az együttműködési szerződést a Szovjet Rádióval és Televízióval — mondotta az újságíróknak Robin Scott, az angol tévé- társaság íqproaucere. — Eltek el a művészeti szemléken, színvonalasan szerepeltek megyei és országos gyer- mektánc-fesztiválokon és szólótáncversenyeken. 1984-ben a Népművelési Intézet nívódíjjal jutalmazta tevékenységüket. A nyáron az NSZK- ban ■ Assmannshardthan rendezett magyar napokon többször is visszatapsolta őket a közönség.

— Mi jelent igazi sikert a táncpedagógusnak?

— Táncosaim érdeklődése, kitartása. Hosszadalmas, néha fárasztó, de mindig nagy örömet jelentő munkával értem el, hogy mindennapi igényükké vált a néptánc, a népzene, a hagyomány átmentése. Akarattal, nem kevés időt és energiát igénylő munkával tanulják a koreográfiákat, átérezve a magyar folklór szépségét, tisztaságát, hirdetve az amatőr néptáncmozgalom Létét, a néptánc és népzene ember- és lélekformáló erejét.

Lőrincz Sándor

ső munkánk két videofilm volt, a „Csipkerózsika” és a „Giselle”. Mindkettőt a le- ningrádi Kirov opera- és balettszínházban készítettük. Utána a Nagyszínház „Spartacus” című balettje következett, s most ismét találkozhattunk a híres színházi társulattal.

Az elképzelés, hogy videofilmre vegyük a „Borisz Go- dunovot” és az „Aranykort”, mint a klasszikus opera- és balettművészet kiemelkedő darabjait azzal a céllal vetődött fel. hogy megismertessük a külföldi nézőket a soknemzetiségű szovjet kultúra gyöngyszemeivel.

Tamara Szinyavszkaja és Vlagyimir Pjavká a „Borisz Godu- nov”-ban

Kis nézőtér, meghitt környezet

Az elmúlt években több sikeres bemutatót könyvelhetett el a társulat. Az emlékezetes munkák közé tartozik a Paraszthamlet, a Go- dot-ra várva, a Nők iskolája, valamint a Baál.

— Fölvetődik az a kérdés, mennyire éri meg a színházEzen a nyáron nyolcadik alkalommal hirdették a plakátok, hogy a bogiári Kápolna-dombon előadást tart a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata. A nyári színház intézménye az ország több helyén létjogosultságot vívott ki magának az elmúlt években, különösen igaz ez a kaposvári társulatra, hiszen a kéthónapos kínálatban az ő bemutatójukon kívül talán csak a kőröshegyi hangversenyek képviseltek kulturális értéket. Arról, hogy milyen előzményei voltak a nyári színház létrejöttének, Vájná Pál, a Csiky Gergely Színház ügyvezető igazgatója beszélt, aki a nyári színház igazgatói feladatkörét is betölti.

— 1978-ban régi terv valósult meg. A megyei tanács szorgalmazására és anyagi támogatásával megalakult a nyári színház, a helyet már a társulat vezetősége találta meg. Ideális környezet; talán nem túlzók, ha azt mondom, hogy a déli part legszebb helyén dolgozhatunk nyaranként.

Külföldi

nézőknek készült

Komlós István és Bezerédi Zoltán az Übü király című darabban

nak nyáron is dolgozni, hiszen művészei év közben is a legelfoglaltabb hazai színészek közé tartoznak?

— Művészeink kezdettől szívesen mennek Boglárra, jól érzik magukat, annak ellenére is, hogy a technikai háttér meglehetősen alacsony színvonalú. Gyakran nincs például víz a dombon, rossz a kerítés, nincs megoldva a szállás ... Szorgalmazzuk, hogy Kaposváron is legyen nyári színház; némi átalakítással megoldható volna a régi vármegyeháza udvarán. Itt készülne a darab, s Bogláron is tudnánk játszani. Ez még a kaposvári nyári műsor programjaihoz is jól illene, hiszen ilyen jellegű kínálat ez idáig nincs ebben az időben.

— Mennyire ráfizetéses a nyári színház működtetése?

— Bevételeink a kiadások mintegy huszonöt százalékát fedezik. Ez valamivel kevesebb, mint a rendes színháznál, a többi nyári színházhoz képest viszont magasabb.

— Az idei bemutatónak, Jarry Übü királyának a kritikákból és a közönség véleményéből ítélve sikere volt. Két alkalommal a szegedi nyári színház keretében is bemutatták. A kaposvári társulat történetében egyébként ez volt az első szegedi vendégszereplés.' Jövőre tehát várhatjuk, hogy újabb bemutatót látunk a Kápolnadombon?

— Természetesen a társulat szeretné folytatni a nyári színházat. Bár biztos, hogy az emelkedő árak, az új adórendszer, ami a művészeknek ezt a munkáját érinti, más helyzetet teremtenek, mint eddig volt. Ha viszont lesz nyári színház, akkor biztos, hogy az Übü királyt felúj ít— A kész videofilmeket — folytatta Robin Scott — több nyugat-európai országban, valamint Amerikában is terjesztjük, illetve Ausztráliának és Japánnak adjuk el. Fennállásának hat éve alatt, igen eredményes munkát végzett a tévétársaság. Felvételeket készített a többi között a milánói Scalában, tévéfilmet a New York-i

balett műsoráról, s rögzítette a többi között számos vezető szovjet színház előadását.

— Mély meggyőződésem — mondotta Robin Scott —, hogy az ilyenfajta kapcsolatok nyugtalan korunkban különösen fontosak. Hiszen a művészet nyelve mindenki számára érthető, s az emberek megismerését, egymás jobb megértését szolgálja.

ht-zlet Dmitiij Sosztakovics „Aranykor” című balettjéből

KÖLTŐ SZAMÁRHATON

Pázmándi Horvájh Endre Pázmándon született, a várral koszorúzott hegyen (Pannonhalmán) túl, jobbágycsaládban. Papok tanították, nevelték pappá, de emberré, költővé jobbágyvérei között nő:,, akiktől tehetségét is örökölte. Nem tartozik nagy alkotóink sorába. Berzsenyiéhez. Csokonaiéhoz például nem mérhető a hagyatéka. Sorait megfakította az idő, eposz- kísérlete, az Árpádiász m a megjelenéskor sem mérkőzhetett a fiatal Vörösmarty Zalánjával. Páz- mándhegyi magányában letűnt századok legendás alakjai látogatták, miközben az ifjú reformkori nemzedék már a jövő útjait kereste. Da költő volt. Kora neves - lite- rátora, a Magyar Tudós Társaság tagja, és szűkebb pátriájának egyetlen ismert írója abban az időben.

Vajon emlékszik-e rá a faluja? Pázmándfalu.

A parókia az ő idejében épült. A barokk templom régebben. A plébánia ódon szagú anyakönyveit forgatva (1829-től 1839-ig) megtaláljuk bejegyzéseit. Majd a költő haláláról, temetéséről szól az írás. Idézem: „Főtisztelendő Horváth Endre pázmándi plébános, alesperes úr, a Magyar Tudós Társaság tagja, tekintetes Győr vármegye táblabirája” elhunyt. 1839. március 7-én. vízibetegségben. A teme.éít két nappal később Sári Jáno^ kanonok celebrálta.

A helyi pávakor repertoárjába tartozik egy dal, amelynek szerzője az itteni hagyományok szerint Pázmándi Horváth Endre. „A pázmándi rongyos pince ritkának van annak teteje. de jó bor van benne. Tegnapelőtt este a kedves rózsám- mal ittam benne. Amikor ő maga szűrte, akkor volt a legjobb íze.”

— Azt mesélik az öregek, hogy régen ez a vidék csupa erdő és szőlő volt — mondta legutóbbi látogatásomkor Nagy Dalma pedagógus. — Az ősök erdőt irtot- tok, s a fák helyébe szőlőt ültettek. Pázmándi Horváth Endre is szőlőművelő családból származott, s a hagyomány szerint maga is jó érzékkel gazdálkodott, akárcsak kortársai, Berzsenyi vagy Kisfaludy Sándor. A műveit nem ismerik a falubeliek, magam is csa'k egy múlt századi kiadású könyvből olvastam néhány versét

és részleteket az Árpádiász- ból. Bizony, ma már eléggé nehézkes olvasmány. Pázmándi születésű vagyok, jó. emlékszem arra a nagy ünnepségre, amelyet 1939-ben a költő halálának 100. évfordulóján tartottak a falunkban. A Magyar Tudományos Akadémia képviselője mondott ünnepi beszédet, és népes hallgatósága volt.

1878-ban, miután fölkutatták nyughelyét, Nogáll Károly pápóczi prépost emeltette a díszes síremlékei. Ér „ünnepélyesen fölszenteltetett a Győr megyei egyházi és .világi hatóságok, a pannonhalmi főapátság, a Magyar Akadémia, az irodalom és a tanügy képviselői jelenlétében 1879. június 22-én.”

A síremléken idézet a költőtől: „Akiket érdemeik je- lesítenek, élnek örökké.”

Sírjától, amely a temető legmagasabb pontján van, messzire látni. Szőlős táblákra, erdőfoltokra s a Szent Imre-dombra, ahol a török- dúlásig falu volt. Az Árpádkori Pázmánd, azaz Poznan, ahogy akkoriban nevezték.

* * *

— Marad-e valami a házából?

— Sok minden megmaradt benne. Korszerűbbé tettük, az igaz. A tető nagy része új. Nagy ablakokat vágtunk, és leszereltük a zsa- lugátereket. Előszobát, folyosót építettünk. De azért csak az ő háza ez ...

— Hogy is van az a rokonság?

Őri Sándorné elmosolyodik.

— Hát, bizony nehéz végiggondolni.

— Próbálja meg!

— Szóval: az anyósom anyjának az öregapja — emeli fel a mutatóujját Irén néni — az volt a papnak a közelije. Laky Jánosnak hívták. Ha jól tudom, annak az apja örökölte ezt a házat. Így valahogy.

Megmutatja a ház tűzfalán a napórát.

— Ezt még a pap tette oda. — Csak így említi Pázmándi Horváth Endrét: a pap. És szívélyesen invitál. Nézzek meg mindent, járjam végig a szobákat. A gerendás mennyezet ugyancsak a költő idejéből való. A háziak pontosan tudják, hogy melyik volt az írószobája s hol állt az ágya.

— Amikor már beteg vöt,

egy csigát szerkesztett a ge - rendára. Annak a segítségével ült fel az ágyban. Látja, ott a helye!

A régi konyha hűvös, tiszta. A fiatalabbik Öriné egy kosár almát tesz az asztalra.

— Kóstolja meg, szívesen kínálom!

Esszük az illatos almát, beszélgetünk.

— Az anyóséktól tudom — mondja Irén néni —, hogy a pap vidám, közvetlen ember volt. Az udvarán állt egy terebélyes almafa, az alatt táncolt vasárnap délután a fiatalság, öreg korában, betegen is azt szerette, ha vidám népség vette körül. Kiült ide, a ház elé, és gyönyörködött a táncosokban. A bort, úgy tudom, ugyancsak szerette és értett is hozzá. A ház alatt végig pince van, igen jó pince. El lehet képzelni, milyen tekintélyes hordók sorakoztak benne valamikor. Az elődeink szerint sok híres ember megfordult itt. Tudósok, költők, könyv- szerető emberek. Jókat mulattak. Van egy hosszú nóta a borról; tudja, amiben azt éneklik, hogy „Hej, haj, igyunk rája, úgyis elnyel a

sír szája” ... szóval állítólag ezt is a pap szerezte, és itt énekelték legelőször a pincénkben. Csak azt mondom, amit az öregektől hallottam.

Megérkezik Irén néni fia, Őri Sándor. Erőteljes, őszülő halántékú férfiember.

— A gazda — mutatja be Irén néni. — A vagongyárban dolgozik, mindennap bejár.

A férfi szemében jókedv csillog.

— Nos hát, nézzük meg azt a híres pincét — mondja. — Lehetséges, hogy találunk még benne valamit.

A pincét valóban kiadós termésre méretezték. Vajon kik koccintgattak itt „a pap” idejében? A lopóban felszökken a bor, a gazda mozdulatai ősrégiek. Apró poharakba osztja szét Pázmánd-. 'hegy levél.

Azon az úton^ megyünk vissza a faluba, amelyen Pázimándi Horváth Endre járt mindennap. Mert nem a plébánián lakott, hanem a hegyben. Amikor már beteges volt, szamárhátor kocogott le a híveihez.

Egészséges a szőlő, a gyümölcsfák roskadoznak. Rengeteg a szilva. Ép arcú almák húzódnak a haloványu- 16 levelek mögé. Gazdag és ritkaszép vidék. Költőnek való.

Szapudi András