Somogyi Néplap, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-07 / 158. szám

Gyászjelentés Fajdalomtól megtört szívvel tudat­juk mindazokkal a rokonokkal, ba­rátokkal, ismerősökkel, akik ismerték és szerették, hogy a felejthetetlen VÖRÖS ISTVÁNNÉ Csurgó, Zrínyi u. 8. sz. alatti lakos életének 60. évében elhunyt. Ham- vasztás utáni temetése július 7-én. ma 11 órakor lesz a csurgói belső te­metőben. Gyászolják: leánya, veje, unokái és a rokonság. * * * Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy sze­retett édesapám, apósom, nagyapám DICSÉRDIJÓZSEF volt őrei lakos 75 éves korában örök­re itthagyott bennünket. Temetése július 8-án 15.30 órakor lesz a kapos­vári Keleti temetőben. A gyászoló család. * * * Fájdalomtól megtört szívvel tudat­juk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, fiam ORBÁN JÓZSEF Kaposvár, Csalogány u. 35. sz. alatti lakos, szobafestő és mázoló kisiparos életének 34. évében elhunyt. Temeté­se július 8-án (szerdán) fél 2 órakor lesz a Keleti temetőben. Gyászolja szerető felesége, édesanyja, nagyma­mája. Köszönetnyilvánítás Halas szívvel mondunk köszö­netét a kedves rokonoknak, szom­szédoknak. barátoknak. ismerősök­nek. a nagyatádi rendőrkapitányság vezetőinek és dolgozóinak, a Nagy­atádi Cérnagyár ..C” műszakos dol­gozóinak. akik felejthetetlen halot­tunk, FÖLÖP GYÖRGY temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal, megjelenésükkel mély gyászunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. * * * Köszönetét mondunk mindazoknak, akik a szeretett férj és édesapa, RÓZSA LAJOS temetésén részt vettek, utolsó útjára kísérték, koszorúikkal és virágaikkal fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló felesége és leánya. * » • Hálás szívvel mondunk köszönetét a kedves rokonoknak, barátoknak, szobatársaknak, szomszédoknak és mindazoknak, akik felejthetetlen ha­lottunk, SALAMON VENDELNÉ temetésén részt vettek, fájdalmun­kat részvétükkel és a sok virággal enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csailád. EXPRESSZ Eladó kertes csa­ládi ház, kétlakásos, 3 plusz 1 szoba, gázfűtéssel, ga*zda- sági épületekkel. Kaposvár, Toponá- ri u. 61- (Szemben buszmegálló.) Tátrai telefon: 13-106. (342359) CR-es, 408-as Moszkvics jó álla­potban, friss műsza­kival eladó. Ér­deklődni : öreglak, Kiss u. 54/a, hét­köznap 16 óra után, szombat-vasárnap egész nap. (121040) Üzemképes, toló­lapos, markolós MTZ eladó. Cím: a kaposföi takarék­szövetkezetben. ________________(121028) A lkalmaznék mű­köves szakmában jártas, jó fizikumú szakmunkást. Ké­rem a személyes" megjelenést. Ka­posvár, Tanácsház u. 22. I342210) Istvándiban a Széchenyi u. 52. sz. alatti családi ház — 3 szoba, konyha, fürdőszoba, garázs, pince — gazdasági épületekkel, nagy területen fóliasátor­ral, gyümölcsössel, 110 férőhelyes mo­dern sertésóllal (önetetővel, ön­itatóval felszerelve) költözködés miatt sürgősen eladó. Ér­deklődni a helyszí­nen egész nap vagy Bartha Gábor, Barcs. 145-ös tele­fon 7—1*5 óráig. (1.21007) Udvari házrész, központi fűtéses garzon, alatta s zu te­rén — állomástól, helyi buszpályaud­vartól 2 percre, tá­volsági buszpálya­udvartól L percre, központi helyen — részben beépített bútorokkal, beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődni este 7 órá­tól vagy szombat- vasárnap egész nap: Jámbor, Kaposvár, Irányi D. u. 21. (342369) Elveszett június 19-én egy fiatal szálkás szőrű tacs­kó szuka. A megta­láló vagy nyomra­vezető vadászku- tya-kölyköt vagy pénzjutalmat kap. Az eLtűnés helye: Balatonfenyves, Im- remajor — Pálmajor környéke. (121039) KA-s 5 éves, jó állapotú. 1200-as La­da eladó. * Érdeklőd­ni 17 óra után Ka­posvár, Bajcsy-Zs. u. 16—18. II. em. 2. __________________(4219) 2 db 5 hónapos vemhes tehén halál­eset miatt eladó. Csombárd, Kossuth L. U. 32._____(342375) P R-es rendszámú Skoda 1E0 L sze­mélygépkocsi jó ál­lapotban, első kéz­ből eladó. A répás­pusztai iskolaépü­letben. (342211) INGATLAN Két család részére megfelelő kétszin­tes. kertes családi ház eladó. Érdek­lődni a helyszínen: Kaposvár. Benedek Elek u. 31 b. (41*35) Boglárlellén a Kossá I. u. 201. sz. alatt ikernyaraló fe­le eladó. Érdeklőd­ni: Németh, Ka­posvár, 'Xinizsi-ltp. 14. IV. 2., illetve dr. Szabóné, Boglárlel- le, Takács S. u. 26. (4218) Eladnám vagy el­cserélném Igái köz­pontjában levő há­romszobás családi házamat kisebb ka­posvári házra vagy lakásra. Érdeklőd­ni egész nap a helyszínen: Igái, Vörös Hadsereg út- ja 18. ___________(4009) K aposváron a Nap u. 23. sz. 2,5 szobás ház eladó. 250 000 Ft plusz OTP-átvállailással. Érdeklődni, Kapos­vár, Móricz Zs. u. 35. Császár Dénes- néL. Mindennap 5 óra után, szombat —vasárnap egész nap. ___________(341732) A mosdósi szőlő­hegyen 534 n-öles bekerített terület épülettel, berende­zéssel}! eladó. Egy- harmada parkosít­va, a többi szőlő­gyümölcsös. Pin­tér Jánosmé, Ka­posvár, 48-as ifjú­ság útja 1Ö. I. lph. IV. em. 4. (4139) Kaposváron a Szi­getvár u. 1*. sz. alat­ti 1,5 szobás, fürdő­szobás házrész be­költözhetően eladó. Érdeklődni: 5 óra után, szombat—va­sárnap egész nap. (4206) Kaposváron a Liszt Ferenc u. 51. sz. alatt 350 n-öles telken kétszintes, 6 szobás, 2 garázsos. központi fűtéses családi ház eladó. Megtekinthető: ____ál­landóan_________(3847) K aposváron az Egyenesi úton épí­tési telek kész pin­cével, alappal eladó. Érdeklődni: Zara­nyi-Lkt. l. fszt. 1.. 18 óra után. Vajda. (4118) A Siófoki t Állami Gazdaság érdekeltségialap-kiegészítő lakossági kötvénye még kapható az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. hálózati bankszerveinéi (Kaposvár, Fonyód, Marcali, Nagyatád), valamint a SIOTOUR-kirendeltségben (Siófok, Szabadság tér 6.) 1987. július 9-én és 15-én 10—14 óráig a bank lebonyolításában. A kötvény 10 000 forintos és 50 000 forintos címletekben vásárolható. Évi 11 százalékos kamat, 7 éves lejárat. A kövény adó és illetékmentes, a kamat és törlesztőszelvények beváltásáért az állam szavatol. (130880) Fonyód, Hunyadi u. 32. sz. alatti nya­raló eladó. Érdek­lődni a helyszínen. (4280) 400 n-öles, déli fekvésű szőlő Tabon a Hőjeg-hegyen — műút mellett — emeletes présház­zal, teljes felszere­léssel eladó. Ér­deklődni : Feren­czei. Tab, Kossuth L. u. 46. 1/6. 19 óra után vagy a 84-20- 537-es telefonon. (3789) JÁRMŰ Skoda mikrobusz 3 éves műszakival eladó. Kaposvár. Micsurin u. 23. * (341915) Hycomat Trabant Limouzino két évig érvényes friss mű­szakival eladó. Nik- la, Berzsenyi u. 66. ________________(120928) E ladó 412-es Moszkvics, egy ker­ti traktor pótkocsi­val. Érdeklődni lehel: Fonó. Tán­csics u. 26. (3863) LAKÁS Elcserélném bu­dapesti 1 szobás, összkomfortos, táv­fűtéses, telefonos, tanácsi lakásom ka­posvári összkom­fortos, telefonos 2 szobás lakásra. (Nyári csere.) Ér­deklődni: Major Istvánné, Kapos­vár, Kelet-lvánfa u. 38., vagy az 570-141- es budapesti tele­fonon, 18 óra után. ________________(341918) K azincbarcikai 1 plusz 2 fél szobás, tanácsi, távfűtéses lakásomat kapos­várira cserélem. Ajánlatot ..III. eme­let” jeligére a 3795. számra, a kiadóba kérek. (3795) Kaposvári belvá­rosi egy»szobás, gá­zos, 42 négyzetmé­teres, tanácsi laká­somat elcserélném két és fél szobás, tanácsi lakásra. Ajánlatokat a 4242. számra. a kiadóba kérünk. (4242) ETZ 250 ccm-cs motorkerékpár jó állapotban eladó. Érdeklődni: Csur­gó, Zrínyi u. 7. (120748) ETZ 250 cm-es 500 km-rel sürgősen el­adó. Érdeklődni: Kiss István, Ka- rád. Latinca u. 5. __________________(3834) M etálkék ETZ lu­xusul otorkerékpár megkímélt állapot­ban eladó. Toponár. Meggyes u. 2. ________________(341872) E GYÉB Elvesztettem tel­jes havi fizetésemet Kaposváron, a Füre­di úti benzinkútnál július 2-án este. Ké­rem a becsületes megtalálót, hogy az alábbi címre juttas­sa el: Rajbár István, Barcs, Mező u. 20. (93674) Pianinó olcsón el­adó. Kaposvár. Le­nin u. 55. (3822) 126-os Polski Fiat — TG-s rendszámú — eladó. Érdek­lődni : Kaposfő, Kossuth u. 107. (341888) Eladó 7,5 éves Lada Combi vagy új Dacia Combi. Ér­deklődni lehet: Ka­posvár, Füredi u. 49/15. sz. alatt. (341882) 2 éves platós ZUK 15 000 km-rel eladó. Kaposfő, Kossuth L. u. 205, _______(4184) Z astava Comfort személygépkocsi, KA-s rendszámú, eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Nádor u. 50. (4223) PI-s 1200-as Lada személygépkocsi jó állapotban eladó. Érdeklődni: Kapos­vár, Erdősor u. 55. Varga. (28) Németjuhász­kölykek eladók. Nagyberény, Petőfi u. 28. (H20855) Kútásást, kúttisz- titást vállalok. Sza­bó István, Lengyel­tóti, Kaposvári út 13. 8693. (341882) 8 személyes sa­rok-ülőgarnitúra el­adó. Kaposvár, Fü­redi út 57. fszt. 1. (341822) Eladó kétszemé­lyes rekamié 2 db fotellal. Mosdós, Rákóczi u. 78. (341918) Skótjuhász kutya- kölykek eladók, CACIB-győztes apá­tól és tenyésztésre alikailanas szukától. Cím: Tolnai Attila, Fonyód, Mező I. u. 28. (120747) Esküvői ruhakü­lönlegességek köl­csönzése a Délinél, szombati nyitva tartással: Buda­pest, XII., Greguss u. 6. (8346) Singer varrógép eladó. Érdeklődni: a 16-258-as kaposvá­ri telefonon. (4168) " Cserépkályha el­adó : Kaposvár, Győr u. 7. (341874) Pekingi palota- kölykek kaphatók. Cím: özv. Haramia Jánosné, Szigetvár, Vörösmarty u. 15. 7900. __________(93522 a) 1 0 négyzetméte­res KALÖZ vitor­láshajó eladó. Ér­deklőni: Vinay, Fo­nyód, Szent I. u. 6. TeL.: (84) 61-683. ________________(341886) E züstszürke tör- peuszkár kutyám­mal fedeztetést vál­lalok. Érdeklődni: Vinay, Fonyód, Szent I. u. 6. Tel.: (84) 61-683. (341887) Kifűrészelt épü­letfa — 3-6 m — változó méretben eladó. Kaposvár, Kertálja u. 2. ________________(341883) 2 5-ös túra yolle vitorlás eladó. Ér­deklődni : Zala­egerszeg. 92-13-407-es telefon. (305233) Szabadidőpart­ner-, élettárs, há­zasságközvetítés! Kérje tájékoztatón­kat! Kapcsolat. Szombathely. Pf.: 283._____________(64187) M enyasszonyi, menyecske- és ko- szorúslányruha- kü lömlegessége kke 1 várjuk kedves köl­csönzőinket. Cím: Bodő Rezsőné, Szi­getvár, Vár út 1-7/1. Telefon: 331. 7900. (93522) Matematikából korrepetálást, javí­tóvizsgára felkészí­tést vállalok. Ka­posvár, Nyár u. 106. (341475) ALBÉRLET Két diákfiú részé­re külön bejáratú, gázfűtéses szoba fürdőszobával szep­tember l-jétől ki­adó. Érdeklődni: Kaposvár, Lenin u. 45. Juhász. (342046) Siófokon szobák üdülés és albérlet céljára olcsón ki­adók. Devecseri u. 9. Molnár. (120732) SERTÉSTARTÓ KISTERMELŐK, FIGYELEM! Értesítjük a termelőket, hogy a már évek óta eredményes vemheskocasüldő- kihelyezéi; továbbra is folyamatban van A kihelyezésre kerülő kéthónapos vemhes kocasüldők vételára: takarékszövetkezeti hitel igénybe vételével 7000 Ft, készpénzes vásárlás esetén 8500 Ft. r A takarékszövetkezeti hitel másfél éven' belül kell létörleszteni. a hitel kamatterhét vállalatunk viseli. Azok a termelők, akik vem les kocasüldőt szándékoz­nak vásárolni és rendelkeznek a sertéstartás, elletés. malac-nevelés, hizlalás feltételeivel, vásárlási igényüket bejelenthetik a kaposvári, marcali, nagyatádi és siófoki területi osztályunkon, körzeti i a nagyüzemi megbizottainkn íl. Az igényeket a jelentkezés sorrendjében elégítjük ki. el vásárlóinknál vagy w (93600) SIÓ Áruház mm V SIÓ / Áruház szandálvásár július 6-tól — amíg a készlet tart. Női divatszandálok 200 Ft-os reklámáron több színben és fazonban. Keresse fel áruházunkat, érdemes! (93564) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Balatonboglári Mezőgazda­sági Kombinát felvételt hirdet villanyszerelő és vízvezeték-sze­relő szaikínunkások részére. Fi­zetés: a kollektív szerződés sze­rint. Jelentkezni lehet az építé­si főmérnöknél: Boglárlelle. Szabadság u. 28. szám alatt. v ____________(93436) A Gáz- és Olajszállító Válla­lat kezelésében levő Arany­parti OKGT-üdülő fölvesz éves állásba konyhai kisegítőket, szobalányt, segédmunkást, to­vábbá szeptember 15-ig csónak- kiadókat, sporteszközkiadókat. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezni: hétfőn, szerdán, pénteken az OKGT-üdülőben. OKGT-üdülő, Siófok (Arany­part), Beszédes József sétány 69—7L ________________________(93517) A BM siófoki üdülője egész­éves foglalkoztatásra étterem- vezetőt keres, vendéglátóipari szakközépiskolai végzettséggel és legalább 5 év gyakorlattal. Szeptemberi munkakezdés. Je­lentkezni személyesen az üdülő parancsnokánál lehet. (120743) A SURJÁN JUH GT megvásárlásra felkínál jó minőségű, 1986. évben termelt réti szénát, alomszalmát, szerves trágyát. Érdeklődni lehet a Sur­ján Völgye Mgtsz 11-223- as telefonján a főállat- tenyésztőnél. SURJUN VÖLGYE /-------------------------------------------------------------\ A z első díj egy FIAT UNO Szeptemberben igazi meglepetésben lesz részük az ÁB-cascóvai resndel- kezö autósok közül azoknak, akik díj­visszafizetésre (bonuszra) jogosultak. Csak emlékeztetőül: a bonusz azokat az autósokat illeti meg, akik a szer­ződés tartama alatt töréskár címén — ablaküvegkár kivételével — nem ér­vényesítettek casco-kárigényt; akik­nek töréskárral összefüggő szerződé­ses szolgáltatást a biztosító nem nyújtott, illetve a töréskár teljes egé­szében más terhére elszámolható volt. Az említett feltételeknek megfelelő autósoknak két év után egyhavi, a harmadik és negyedik év után két­havi, öt év után háromhavi díjat visz- szatérít az Áilami Biztosító. Ha vala­ki új gépkocsit vásárol, a díjvissza­térítésre jogosító időtartam folyama­tos, amennyiben a korábbi teljes kö­rű, határozatlan időre szóló -casco- biziosítása megszűnésétől számított 6 hónapon beiül hasonló tartamú új szerződési köt. Nagyon 'lényeges tudnivaló: az Álla­mi Biztosító új autós ügyfeleinél a már korábban megszerzett bonusz­jogosultságot elismeri. Visszatérve a szeptemberi meglepe­tésre: az idén első ízben az ÁB-cas- cósok — a díjvisszafizetés összegén felül — értékes tárgyakat is nyerhet­nek. A fődíj egy Fiat Unó személy- gépkocsi lesz, ezenkívül még 100 ér­tékes ajándékot is kisorsolnak, össze­sen 2,5 millió forint értékben. A sor­solás tehát újabb kedvezmény az ÁB- cascósoknak. A nyerési esélyek dif­ferenciáltak: kétéves balesetmentes vezetés után jár 1 sorsjegy. Ha pél­dául valakinek tízéves bonuszjogo- suitsága van, annak az Állami Bizto­sító 5 sorsjegyet küld ki postán. A nyereménysorsoláson azok az ÁB- cascósok vesznek részt, akik ez év jú- iius 31-ig szerezték meg a bonuszjo­gosultságot. A május végén összesí­tett statisztikák alapján majdnem 15 000 gépjármíi-tuiajdonos vesz részt a sorsoláson. Ez a szám azonban 1987. július 31-ig még növekedhet. (93544) ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ „

Next

/
Oldalképek
Tartalom