Somogyi Néplap, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-04 / 156. szám

1987. július 4., szombat Somogyi Néplap Színvonalas gyakorlatok az első napon A kőtél ét karika után a bolgár Bajcseva rozét az IBV-n Pál Erika az ötödik Nem bánták meg azok a sportkedvelők, akik tegnap megtekintették a ritmikus sportgimnasztíkai IBV első napi versenyét, a karika- és kötélgyakorlatokat. Sajnos, a vártnál kevesebben voltak — talán ha fél ház előtt folyt a színvonalas vetélke­dő. S bizonyára még e meg­jegyzés is a végére kíván­kozna: akik tegnap a sző­nyegre léptek — s azok is, akik a továbbiakban lépnek szőnyegre —, igazán na­gyobb érdeklődést érdemel­nek. Ez a délután is igazol­ta a tényt, hogy a szocialis­ta országok művészi torná­szai a világ élvonalához tar­toznak. Nem véletlenül csat­tant gyakran a taps, még a gyakorlatok bemutatása köz­ben. De menjünk sorjában! A lengyel Krainska kötél- gyakorlatával kezdődött az IBV, s gyakorlata még amolyan bemelegítésnek számított, a négytagú pon­tozó zsűri is ekkor még pontjait a későbbiekre tarto­gatta. A hamarosan szőnyeg­re lépő szovjet Klukjavicsu- tye remek karikabemutatója után azonban nemcsak a nézők adóztak vastapssal a látványosságért: a pontozók sem fukarkodtak, s 9.50-re értékelték a valóban szép gyakorlatot. Röviddel utána megint csa'k ámulhattak a Nelli Parfejevec (szovjet) Lenka Dedicova (csehszlo­vák) nézők: következett a bolgár Ianakieva, aki bár csak tar­talék a csapatában, mégis 9.55-öt ént el szép kivitelű és nehéznek ítélt karikagya­korlatával. Álmélkodtak többen is a nézőtéren, vajon mit tudnak a társai, ha ez a kislány csak tartalék. S ez a kérdés még egyszer felve­tődött, amikor a bolgár ver­senyző a kötéLgyakorlatát is remekül hajtotta végre, ar­ra meg 9.50-et kapott. Nos, Ianakieva csapattársai nem akarták „szégyenben hagy­ni” edzőjüket, ezt igazolják pazar bemutatóik. Az egyik esélyesnek előre kikiáltott Bajcseva olyan bájjal s ját­szi könnyedséggel hajtotta végre nehéz kötélgyakorla­tát, hogy méltán érdemelte ki a legmagasabb pontszá­mot. Aztán, hogy mindezt megerősítse, hasonló színvo­nalú bemutatót tartott egy másik szerrel, a karikával is. Kétségtelenül nagyot lé­pett a dobogó felé. Igaz, egy­általán nem érezheti magát még biztonságban, mert hon­fitársai közül elsősorban An­gelova ott van a nyomában — ő különösen karikával produkált szép és nehéz elemekkel tarkított gyakor­latot. övé volt az utolsó be­mutató, mintegy méltó be­fejezése az első napnak. Ter­mészetesen — amint várha­tó is volt — kialakult már­is a bolgár—szovjet párharc. A szovjet Medvedeva mind­két szerrel úgy „dolgozott’, mintha az a legtermészete-• sebb lenne számára; lendü­let és ritmus jellemezte gya­korlatait, melyek tele voltak nehéz összekötő elemekkel. Alig maradt el tőle honfi­társa, Ljutova, aki páratlan szép kivitelű, jól koreogra- fált gyakorlatot mutatott be karikával. Erre 9.65-öt ka­pott, mert egy kisebb hibát azért elkövetett. Annál könnyedébben teljesítette feladatát kötéllel, s ezt már többre is értékelték a pon­tozóik. Kellemes meglepetés szá­munkra Pál Erika helytál­lása az első napon. Igaz, a magyarok közül tőle vártuk a legtöbbet, de arra talán csak titkon gondoltunk, hogy a legjobbak közé már az ele­jén odafurakodik. Kötéllel, erős fokozatú gyakorlattal lépett szőnyegre; sajnos hi­bázott, és elemet is kiha­gyott, s ez pontszámán is ér­ződött. Karikával azonban javított.” A zenével együtt él­ve lendületes, szép bemuta­tót tartott, s ezt 9.70-re érté­kelték a pontozók. Tetszett a román Apostu és az NDK- beli Hartman karikagyákor- lata is. Ami a többi magyar versenyző szereplését illeti: Demkó Emese mindkét szer­rel szépen dolgozott, de kis­sé megilletődöttnek látszott, s talán túlzottan óvatos volt. Balogh Anita vastapsot ka­Tóth Szilvia (Magyarország) pott karika- és kötélgyakor­latára is. Különösen az előb­bi szerrel volt lendületes és a zenével jól együttélő. Ko­vács Dóra nagyszerűen in­dul karikagyakorlatát elron­totta azzal, hogy a szer „el­hagyta”, s bár lendülete nem tört meg, ez tizedpontokba került neki. A Kaposvári Rákóczi színeiben versenyző Szalay Andrea a legfiatalabb tagja válogatottunknak. Ka­rika gyakorlata a jövő szem­pontjából volt ígéretes, és szépen, szinte hiba nélkül mutatta be nem túl erős fo­kozatú karikagyakorlatát is. Az első nap után ő össze­tettben a 26. helyen áll. S még raimcs vége: ma újabb két gyakorlat: a buzo­gány és a szalag következik, várhatóan több kockáztatás­sal az első napi eredmények ismeretében. Jelenleg így fest az élcsoport: 1. Bajcseva (Bulgária) 19.600, 2. Medve­deva (Szovjetunió) 19.550, 3. Angelova (Bulgária) 10.400, 4. Ljutova (Szovjetunió) 19.400, 5. Pál Erika (Magyar- ország) 19.250. A magyarok további he­lyezései: 18. Balogh Anita 18.900, ... 21. Kovács Dóra 18.800, ... 23. Demkó Emese 18.750 ... 26. Szalay Andrea 18.650 ... 28. Tóth Szilvia 18.600 ... 35. Gulácsy Alexandra 18.500 ... 36. Tóth Barbara 18.500. Jutási Róbert Csík Ferenc úszóverseny huszonegyedszer Hit kell tudni az átigazolásról? Szerdán tájértekezletet tartottak az MLSZ-ben, s ezen a budapesti, illetve a főváros környéki NB I-es és NB Il-es egyesületek tech­nikai vezetői vettek részt. Góliás Róbert, az. MLSZ átigazolási bizottságának el­nöke elmondta: eredetileg úgy tervezték, hogy az 1987- es átigazolási időszak már az új szabályzat szellemében történjen. A tervezetet el is juttatták Deák Gábor ál­lamtitkárhoz, az ÁISH el­nökéhez, ő viszont — egye­lőre — csak négy pontot fo­gadott el. A már most érvényes új­donságok: 1. Az NB I-es és NB li­es csapatok szerződtetett já­tékosainak átigazolása ese­tén az átigazolási díj 10 szá­zalékát szerződéskötési járu­lék címen a sportegyesületek az MLSZ számlájára kötele­sek befizetni. 2. Az NB I-es és NB Il-es- csapatok szer­ződtetett játékosainak szer- ződéshosszabbütása esetén a labdarúgónak kifizetendő összeg egy,harmadát járulék címén az egyesületek az MLSZ számlájára kötelesek befizetni. 3. Az eszmei érték meghatározás „átigazolási díj” megfogalmazássá vá­lik, felső határa az NB I- ben 1,5 millió forint, az NB Il-ben 800 ezer forint. 4. Az NB Iliben megkötendő szer­ződések olyan kitételt tartal­mazzanak, amely az illető játékosnak az NB I-be való átigazolását a szerződés idő­tartama alatt is lehetővé te­szik Egy alacsonyabb osztályú csapattól az NB I-esek leg­följebb két játékost „rabol­hatnak el”, azaz ennyit iga­zolhatnak le külön engedély nélkül. A megyei osztályban szereplő csapatok részére az onnan elvitt játékosok után 30 ezer és 10 ezer fo­rint közötti nevelési költség fizetendő. Az IBV mellett talán kis­sé eltörpül Kaposvár másik jelentős mai sporteseménye, a Csík Ferenc úszóemlék­verseny, amelyet a város nagy szülötte tiszteletére 1968 óta évente megrendez­nek. A mai esemény is nemzetközi: az előzetes ne­vezések alapján hat finn, tizenhat olasz, tizenhét cseh­szlovák és kilenc jugoszláv versenyző jelezte részvéte­Első alkalommal rendez­nek e hétvégén autósver­senyt Ádándon. A Balaton Kupa nemzetközi meghívá­sos rallii-cross erőpróbát az ádándi Berzsenyi Dániel Közművelődési Egyesület autósszakosztálya kezdemé­nyezte. A Balaton Kupa két­fordulós verseny. Július 5- én és július 26-án állnak rajthoz az indulók az 1000 méter hosszú, különböző út- minőségű pályán. A premi­lét. Eddig tíz hazai klub nevezett be, köztük a kupa legutóbbi védője, a Debre­ceni Dózsa. A Csík Ferenc uszoda ötven,méteres nyitott medencéjében sorra kerülő eseményen a házigazda Rá­kóczi csaknem félszáz úszó­ját küldi vízbe tizenhat ver­senyszámban. A verseny az ünnepélyes megnyitó (9.30 ó.) után — tíz órakor kez­dődik. érnék is nevezhető erőpró­bán — a hírek szerint — nemcsak speciálisan kialakí­tott hazai, hanem nyugatné­met, osztrák és csehszlovák autók és autósok is indul­nak. A mért edzésre vasárnap 9 órakor, a verseny rajtjára 11 órakor kerül sor. Az egyes futamok között roncs­autóversenyt és repülőmo­dellező-bemutatót is tarta­nak. Ralli-cross Ádándon HÍREK Július T Szombat Ulrik A nap 4.52 órakor kél, és 20.45 órakor nyugszik; a hold 13.10 órakor kél, és 0.25 órakor nyugszik. A várható időjárás Folytatódik a fülledt, igen meleg, nagyobb­részt napos idő, de délutánonként — elsősor­ban a déli országrészben — erős gomolyfelhö- képződés várható, helyenként zápor, zivatar valószínű. Az északkeleti szél általában élénk, zivatarok idején átmenetileg viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szombaton 26 és 31 fok között alakul. • • • • Lottó A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság tájékoztatása szerint a 27. játékhéten öt- tailálatas szelvény nem volt. A négyesekre egyéniként 378 939 forintot, a háromta- lálatos szelvényekre 1794, a kéit találat osokra 53 forintot fizetnék. Hírháttér — soron kívül Ma este a Televízió 1-es műsorában 21.45 órakor so­ron kívül jelentkezik a Hír- háttér. A műsor meghívott vendége Németh Miklós, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának titkára. Az élő adás témája a gazdasági-társadalmi ki­bontakozás programja, ame­lyet a Központi Bizottság a héten fogadott el. — Kiállítás nyílt Przudzik József festőművész alkotá­saiból tegnap délután Baiia- tonsziárszóm a tanács épüle­tében. A július 19-ig nyiiibva tartó tárlatot Bereczjk Gyula tanácselnök nyitotta meg. — ötvenezer forintos pá­lyadíjat nyert a Pamutfonó­ipari Vállalat Kaposvári Gyára szakszervezeti bizott­ságának ifjúsági tagozata a SZOT ifjúsági tanácstól. A pályázat a szakszervezeti munka továbbfejlesztését célozza. A most kapott pénzből az ifjúsági klubnak egy videomagnót vásárol­nak. — KISZ-klubbal gyarapo­dik — és sportközponttal — a barcsi Kemiikál gyár. A létesítményeket részben tár­sadalmi munkával hozzák létre az üzem fiataljai, egy korábbi felvonulási terüle­ten, ahol eddig jobbára csak lomokat tároltak. — Józsa János alkotása, a „Csók, anyu!” vesz részt a moszkvai filmfesztiválom. A vetítések hétfőn kezdődnek, s júiliius közepén lesz az eredményhirdetés. Autósorszámok ISO éve született Giuseppe Garibaldi (1807— 1882) olasz szabadsághös, az olasz nemzeti felszabadító és forradalmi mozgalom kima­gasló egyénisége, az egysé­ges Olaszország egyik meg­teremtője. Már fiatalon egy titkos forradalmi társaság­hoz csatlakozott, s ezért emigrálnia kellett. Dél-Ame- rikában élt, s részt vett Uruguay függetlenségi har­cában. 1848-ban tért haza, és nagy szerepet vállalt az úgy­nevezett Római Köztársaság létrehozásában. Később újra emigrálnia kellett, de nem­sokára visszatért Itáliába, s Caprera szigetén telepedett le. A szicíliai forradalom tá­mogatására 1860-ban önkén­teseivel, a híres ,,marsalai ezerrel” — közöttük jó né­hány magyarral — partra szállt a szigeten, elfoglalta Szicíliát, majd Nápolyt. A meghódított területeket át­adta II. Viktor Emánuel szárd királynak, s ezzel le­hetővé tette az egységes Olaszország megteremtését. Üdvözölte a párizsi kom- münt ,és támogatta az I. In- ternacionálé olaszországi szekciójának szervezését is. Mindvégig a Habsburgok ellen küzdött (az osztrák- olasz—francia, majd az orosz —olasz—osztrák háborúban egyaránt). Szoros kapcsolat­ban állt a magyar emigrá­ció vezetőivel, elsősorban Kossuthtal és Klapkával; ezzel is magyarázható szé­les körű magyarországi nép­szerűsége. — Tízfajta egynyári virá­got árult reklámáron e hé­ten a siófoki Költségvetési Üzem a helyi piacokon. A jövő héjten a város lakosai az üzem kertészeti telepé­ről imgyen vihetnek virágo­kat az erkélyek, kiskertek díszítésére. — Halálos baleset történt •tegnap délelőtt a 67-es úton Vadépuszta és Mernyeszent- miklós között. Magyar Ká­roly 38 éves esztergályos, kan ada i áll lám polgár, mer- nyei lakos Opel Kadettjével ált tért a menetirány szerinti bal oldalra és frontálisan n ©kiütköző,tt egy vele szem­ben jövő kamionnak, amely­nek volánjánál Lukács Bé­la 50 éves boglárlellei gép­kocsivezető ült. Magyar Ká­roly a helyszínen életét vesztette. A baleset ekét a szakértőik vizsgálják. Trabant Lim. Hyc. (Bp. 448 Trabant Lim. Combi (Bp.) 144 Trabant Lim. (Bp.) 8 796 Trabant Lim. (Debr.) 7 291 Trabant Lim. (Győr) 7 065 Trabant Combi (Bp.) 2 610 Trabant Combi (Debr.) 1 798 Trabant Combi (Győr) 1 776 Wartburg Stand. (Bp.) 2 173 Wartburg Stand. (Debr.) 1 149 Wartburg Stand. (Győr) 1 323 Wartburg Spec. (Bp.) 2 977 Wartburg Spec. (Debr.) 2 184 Wartburg Spec. (Győr) 1 811 Wartburg Spec. tt. (Bp.) 10 416 Wartburg Tourist (Bp.) 2 057 Wartburg Taurist (Debr.) 1 161 Wartburg Tourist (Győr) 801 Skoda 105 S (Bp.) 11 198 Skoda 105 S (Debr.) 8 748 Skoda 105 S (Győr) 8 725 Skoda 120 L (Bp.) 26 361 Skoda 120 L (Debr.) 14 392 Skoda 120 L (Győr) 17 283 Lada 1200 (Bp.) 46 319 Lada 1200 (Debr.) 32 116 Lada 1200 (Győr) 16 169 Lada 1300 S (Bp.) 19 033 Lada 1300 S (Debr.) 15 077 Lada 1300 S (Győr) 6 457 Lada 1500 (Bp.) 15 354 Lada 1500 (Debr.) ll 770 Lada 1500 (Győr) 5 394 Lada Combi (Bp.) 9 622 Lada Combi (Debr.) 5 048 Moszkvics (Bp.) 17 059 Polski Fiat 126 P (Bp.) 945 Polski Fiat 126 P (Debr.) 1 058 Polski Fiat 126 P (Győr) 390 FSO (Polski F.) 1500 (—) 6 349 Dacia Lim. (Bp.) 2 084 Dacia Lim. Debr.) 3 625 Dacia Lim. (Győr) 2 872 Dacia Combi (Bp.) 2 390 Dacia Combi ("Debr.) l 901 Dacia Combi (Győr) 1 488 Dacia TLX (Bp.) 1 745 Dacia TLX (Debr.) 1 668 Dacia TLX (Győr) 1 102 Zastava (Bp.) 16 313 Volga Lim. (—) 1270 Volga Combi (—) 1 089 — Elírás történt a „Keve­sebb a baleset a mezőgaz­daságban” című, július 1- jén megjelent cikkünkben. Nem hatvanezer alkalom­mal, hanem hatvanezer fo­rint értékű helyszíni bírsá­got róttak ki az ellenőrök, italozás miatt. A földhivatal közleménye A Kaposvári Földhivatal érte­síti Kaposvár ingatlantulajdono­sait, kezelőit, használóit, hogy a „Külterület” és a „Zártkert” újra felmért munkarészeit 1987. július 6-tól augusztus 4-ig köz­szemlére teszi ki a földhivatal adattárában (Május 1. u. 10.). A munkarészek megtekinthetők minden HÉTFŐN 13 órától 18 óra 30 percig. — A DÉDASZ Kaposvári Üzemigazgatósága értesíti a la­kosságot, hogy az alábbi villa­mos berendezéseket építette: Toponáron a Toponári út mel­lett gyalogátkelőhely-világítást a posta és az óvoda előtt; Ka­posváron a SZÖVAUT-telephely- nél transzformátorállomást és 20 kV-os vezetéket; Kaposvá­ron az Achim A. utcában kis- és nagyfeszültségű földkábelt. Az elkészült berendezéseket 1987. július 8-án feszültség alá helyezzük. A villamos berende­zések vezetőinek érintése az építés időszakában és feszült­ség alá helyezés után TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES. (93557/

Next

/
Oldalképek
Tartalom